Blogles Archives » Oldal 12 a 15-ből » Független Hírügynökség

Slomó, a szakértő

FüHü

-

2019-03-25

Lehet, hogy többek számára ismert a vicc, amely szerint Kohn Moszkvában elhatározza, hogy egy élete, egy halála, egyszer személyesen/facebook fölkeresi „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat!” Mindenről lemond, egész életében teszi félre a pénzt, csak azért, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” meglátogathassa Brooklynban. Végül összejön a pénz, beadja az útlevélkérelmét, a KGB hatszázszor lenyomozza, ötezerszer elbeszélgetnek vele, miért akar kimenni az USA-ba, de ő csak azt hajtogatja, hogy semmi másért, csak azért, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” meglátogathassa. Végül aztán felül a repülőre, megérkezik New Yorkba, beül egy taxiba, s „a mi nagy Yehudi Menuhinunk” lakására viteti magát. Becsönget, s „a mi nagy Yehudi Menuhinunk” nyit ajtót. Kérdően rátekint Kohnra, amire Kohn elragadtatottan azt mondja, hogy én csak azért jöttem Moszkvából, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” láthassam. Menuhin meghatódik, előveszi a csekkfüzetét, s azt mondja: Kérem, árulja el, mibe került ez magának, s én azonnal visszatérítem az összeget. Nem, nem – mondja Kohn, szó sem lehet róla, én csak azért jöttem, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” láthassam. Erre Menuhin bevezeti a szalonba, rámutat egy kényelmes fotelre, és azt mondja: Kérem, foglaljon itt helyet, én most előveszem a Stradivarimat, s egyedül csak Önnek fogok hegedülni. Amire Kohn összecsapja a kezét, s boldogan felkiált: Nahát, és a mi nagy Yehudi Menuhinunk még hegedülni is tud!

Ez csak azért jutott eszembe, mert egy barátom elküldött egy március 26-án esedékes programot, amelynek címe: Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának? A program szervezője a Századvég: maga G. Fodor Gábor nyitja meg a rendezvényt, rögtön utána fellép a nagy kereszténység-szakértő, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, ám a rendezvény fénypontja minden bizonnyal az a kerekasztal-beszélgetés lesz, ahol két jeles kereszténység-kutató szakember, Juhász Hajnalka miniszteri biztos és ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, a Civil Összefogás Fórum fő aktivistája társaságában fellép az ugyancsak neves kereszténység-szakértőként ismert és tisztelt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.

Persze meglehet, Köves Slomó tévedésből lesz itt, ugyanis ő arra a kerekasztal-beszélgetésre ígérkezett el, amelynek témája, hogy mit köszönhet a kereszténység a zsidóságnak, de az is meglehet, hogy Köves Slomó a fene nagy kapkodásban összekeverte a történeti kronológiát. Mert eddig úgy tudtam, hogy a kereszténység köszönhet sokat a zsidóságnak, például magát Isten kinyilatkoztatott szavát, a Tanach egészét (amely aztán az Ószövetség nevet kapta a keresztségben), a morális parancsolatokat, a történelmi látásmódot és így tovább, de most kiderül, hogy éppen fordítva: a zsidóság köszönhet sokat a kereszténységnek. És ez így is van: kétezer év antijudaizmusát, rendszeresen ismétlődő, kiterjedt pogromokat, vérvádat, az ostyagyalázás és a kútmérgezés vádját, nagyüzemi kényszerkereszteléseket, gettókat és a szent inkvizíciót, avagy a nagypénteki folklorisztikus zsidóveréseket.

Mindenesetre én meg Kohnnal együtt kiáltok fel boldogan: Nahát, és a mi nagy Köves Slomónk még a kereszténységhez is ért!

Fideszesnek lenni erkölcstelen

Béndek Péter

-

2019-03-21

0

Lehetetlen lenne véglegesen és kimerítően meghatározni, mitől erkölcsös és mitől erkölcstelen egy cselekvés, de vannak olyan jól felismerhető jegyei, amelyek a legtöbb erkölcsi rendszerben kelettől nyugatig érvényesek.

Ezek:

Ne akarj valamit másnak, amit magadnak nem kívánnál vagy ami a másik kárára van, de nem akként, hogy közben igazságos lenne! Ne hazudj (hacsak nem kerülsz el ezzel valami súlyos igazságtalanságot), ne lopj, ne bánts senkit oktalanul, ne nézd el vagy támogasd mindezeket (hacsak egy igazolhatóan nagyobb kárt nem hárítasz el ezzel), védd meg magadat, a gyengébbet és azokat, akiket rád bízott a sors, állj ki az igazadért, légy igazságos, gyarapítsd a tudásod, hogy igazságos tudj lenni.

Az erkölcsös cselekvés kulcsa tehát egyfelől a valamitől való tartózkodás, másfelől – ami nehezebb – a valamiért való cselekvés, erkölcsös pedig az az ember, aki ezeket konzisztensen gyakorolja.

Nem akarom túlbonyolítani a helyzetet, ez olyan legnagyobb osztó (erkölcsi minimum), amit mindenki elfogadhat.

Ehhez képest mit tesz ma az egyszeri fideszes szavazó?

Olyan emberek csoportját támogatja, amely ezerszer bizonyítottan lop, csal, hazudik, oktalanul bántja a rábízottakat, manipulálja a gyengéket és tovább gyengíti őket; azaz habár az egyszeri fideszes szavazó nem okvetlenül erkölcstelen abban az értelemben, hogy maga is így tesz, mégis felhatalmazást nyújt azoknak (nem vonja meg a felhatalmazást azoktól), akik ezt konzisztensen teszik. Eközben nem áll ki az erkölcsi igazságért, nem szerez elég megbízható tudást ahhoz, hogy kiegyensúlyozott véleményt tudjon alkotni, ezért nem is tud igazságos lenni az ítéletében.

A fideszes szavazó gyakran gondolja azt, hogy az az ideológia, amelynek a nevében közvetett módon – egyúttal számára ismeretlen emberek millióinak sorsát befolyásolóan – cselekszik azzal, hogy politikai döntést hoz és naponta politikai ítéletet alkot, igazolhatja az erkölcstelenségét. Magyarul az erkölcsi álláspontját beáldozza egy politikai álláspontért, függővé teszi az erkölcsét és emberségét egy politikai ideológia igazolási erejétől. Ez a politika ideológia – nevezzük ezt nemzeti érzelemnek, antikommunizmusnak, kereszténydemokráciának, orbánizmusnak – válik „erkölcsi” iránytűvé számára az egyébként erkölcsileg egyenlő embertársaival szemben, amivel nem kevesebbet tesz, mint megsemmisíti a fentebb vázolt erkölcsi legnagyobb közös osztót, azaz jelentős értelemben felszámolja a humánumot, aminél nincs súlyosabb erkölcsellenes döntés (az élet megsemmisítésén innen). A fideszes magát az erkölcs lehetőségét és a humánumot relativizálja, azaz a meghatározás szerint tagadja.

Igazolhatja-e bármi a fideszes szavazó vállalt erkölcstelenségét?

A kérdés már csak az, igazolhatja-e bármi – jelesül egy nagyobb kár elhárítása – a fideszes szavazó vállalt erkölcstelenségét. Ilyen nagyobb kárról nem tudunk. Erkölcsről erkölcsösen dönteni az erkölcs ellenében csak nagyon megalapozottan lehet. Nem állítom, hogy nem vonhatók vissza bizonyos szélsőséges körülmények között az erkölcs fent vázolt parancsai (bár magam nem tudnék ilyen körülményeket könnyen elképzelni), de azt igen, hogy ezt nem lehet fikcióra, magára az erkölcs helyére importált ideológiára, vagy akár félelemre alapozni. Miközben ez utóbbi lehet az az erkölcsi adu („védd meg magad és a rád bízottakat”) vagy akár az erkölcsi kivételes állapot legerősebb és legsikeresebb igazolása, ma messze nem mutatható fel még közelítően erős fenyegetés sem, ami az erkölcsös önvédelem minden mást megsemmisítő parancsát vagy az erkölcs felfüggesztését igazolhatná.

Röviden, az erkölcseink érvényben vannak. Nincs erkölcsi kivételes állapot. A fideszes szavazó, amely egy erre apelláló politikai csoportot és ideológiát támogat, az erkölcstelenül cselekszik, tehát – ha konzisztensen teszi ezt és a túlnyomó része így tesz – maga is erkölcstelenné válik.

Erkölcstelenül viselkedik akkor is, amikor félrenéz

(PS1: Az olvasót nyugtalaníthatja ez az erős konklúzió, de nincs oka nyugtalanságra. Ahol deklaráltan az illiberalizmus uralkodik és egy politikai csoport képviselte többség a fentiek értelmében helyesli, hogy a kisebbséget elnyomják – parlamenti képviselőit a parlamenti többség egzisztenciálisan fenyegesse, ma még csak fizetéselvonással, ne kapjon hangot az állami médiában, a nemzet ellenségének állítsák be, az ország erőforrásait politikai alapon kezeljék és irányítsák át az állampárthoz lojális személyekhez stb. – ott a többségi választó erkölcstelenül vagy erkölcsellenesen viselkedik.

Erkölcstelenül vagy erkölcsellenesen viselkedik akkor is, amikor félrenéz, vagy érdektelenséget mutat vagy megmagyarázza magának azt, ami megmagyarázhatatlan – a fenti legnagyobb közös osztó ignorálását és rombolását. És különösen megbocsáthatatlan az erkölcstelensége, amikor kockázatmentesen tudná megmutatni az ellenkezőjét: egyszerűen a támogatás megvonásával – amihez még csak a „baloldalra” sem kell szavazni.

PS2: Az olvasó esetleg azt gondolhatja, hogy az erkölcs nem olyan szigorú mérce, ha tőlünk távoli, ismeretlen emberekkel – pláne más kultúrák szülötteivel – szemben nem érvényesül. Az olvasónak nincs igaza. Az erkölcsi minimum – ahogy fent vázoltuk – egyrészt univerzális (cross-cultural, rather) hatályú, de ennél is fontosabb, hogy a cselekvőt minősíti, nem a címzettjét. Tehát az elképzelhető, hogy a gyerekeim védelme, sőt akár színvonalas felnevelése is előbbre való erkölcsileg egy ismeretlen családnak az én kipufogóház-termelésemtől való megvédésénél, de ez egy diszkont feladvány: nem semmisíti meg az utóbbi felelősségemet, csak a szűkösség körülményei között operacionalizálhatatlanná teszi, nem tudok neki érvényt szerezni. Aki azonban odáig is eljut, hogy ne csak ez utóbbit ismerje el, de ennek az erkölcsi relevanciáját is tagadja, az erkölcstelenül gondolkodik és tesz.

PS3: Az őszinte, értő fideszes azt mondja erre: és akkor mi van? És ez egy őszinte, értő fideszes. Gondolom, az ilyenek vannak többségben Orbán környezetében.)

Körös-körül ellenség… … de haladunk a lenini úton!

FüHü

-

2019-03-08

0

Körös-körül ellenség… … de haladunk a lenini úton!

Hetek óta csúfítja (a legújabb ígéret szerint már nem sokáig szerk.) Magyarország köztereit Soros György és Jean-Claude Juncker démoni mosolya, amellyel Magyarország kormánya „tájékoztató” pártkampányt folytat a magyar adófizetők pénzén a magyar választók súlyos megtévesztésére a „brüsszeli bürokrácia tetteit és terveit” illetően. A „tisztelt honfitársak” ezen felül még színes nyomtatású levelet is kapnak Magyarország miniszterelnökétől – természetesen megint csak a „tisztelt honfitársak” pénzén próbálkozva a címzettek hülyítésével.

Nyilván sokan vannak, akik az állampárt minden szavát elhiszik. Mit nekik a racionális cáfolat, amellyel a kampány minden szaváról lerántja a leplet a brüsszeli válasz! Nekik ellenség kell, és kész. Ha már nem jönnek a „migráncsok”, hogy az ő gyűlölhetőségük biztosítsa a szavazatokat az európai parlamenti győzelemhez, hát ki kell találni új ellenséget. Ott van a „Brüsszeli Birodalom”, a bolsevik béklyó legújabb megtestesítője (kit érdekel, hogy Budapestnek is vétójoga van Brüsszelben, akárcsak Moszkvának a Biztonsági Tanácsban), mögötte pedig a „globális főgonosz”, akinek a vallásával állítólag ugyan „nem foglalkozik” a dehogyis-antiszemita állampárt, csak úgy véletlenül jól jön, hogy mindenki tudja, milyen nemzetiségű.

A kampányban csak az a fontos, hogy Soros „pénzeli a fél világot” – 30 éve még Orbán Viktort és haverjait, ami persze „okés” volt, de most sajnos a másik felet, ami viszont már nem kóser – és mindenkit, aki nem hiszi el a pártállami maszlagot. Soros „gonoszsága” abból is lát(tat)ható, hogy nemcsak szegény keresztény Európára és Magyarországra tör, hanem saját volt ösztöndíjasára, Orbánra és annak legjobb szövetségeseire: az ellenzékgyilkos Putyinra, az éppen vád alá helyezett Netanjahura, valamint a tucatnyi bűntényének bebizonyosodásától (mert a leleplezés már megtörtént) rettegő Trumpra is.

De nemcsak az izraeli kormányfőnek és az amerikai elnöknek volt nagyon rossz hete február végén, hanem első miniszterelnöki támogatójának, Orbán Viktornak is (aki azóta sem jutott el a Fehér Házba, hiába volt a korai lihegés). Nemcsak az isten-ajándéka Trump meg a filoszemitizmus-bizonyító pártfogó-Bibi került súlyos bibibe, hanem Orbán is túltolta a plakátozó biciklit – ráadásul saját párt-elvtársai ellen.

Hét ország kilenc jobboldali néppártjának lett annyira elege Orbán „magyaros észjárásából”, hogy hivatalosan is a Fidesz kizárását javasolták az Európai Néppártból (EPP). Az EPP elnöke (Joseph Daul) és csúcsjelöltje (Manfred Weber), az Európai Bizottság jelenlegi elnöke (Juncker) és az Európai Tanács korábbi elnöke (Herman Van Rompuy), egyaránt kijelentette, hogy ami sokk, az sokk. Meg hogy ilyen viselkedésnek nincs helye a legnagyobb európai pártcsaládban. Még Orbán igazi őrangyala – a német autóipart az alulfizetett magyar munkásokkal szemben védelmező – Angela Merkel is (aki emiatt viseli el 2015 óta a Budapestről érkező „migráncsozó” sértegetéseket) megelégelte a pofátlanságot és szokásos „radikalizmusával” – mindössze – szolidaritásáról biztosította a magyar plakátkampány brüsszeli mosolydémonát.

A neokarmelita zsonglőr nem lenne minden hájjal megkent és – mint a hastáji fotók bizonyítják – megáldott politikus, ha nem érzékelte volna azonnal a hirtelen valóssá váló veszélyt. Futárokat menesztett hát titokban (de kiderült) Berlinbe, próbálnák gyorsan átejteni kiengesztelni az újonc Anegrett Kramp-Karrenbauert (Merkel utódját), hátha megelőzhető a kirúgás. Orbán Twitter-csőre pedig megcsivitelte a világnak, hogy a plakátkampányt „az eredeti tervek szerint” március 15-én befejezik. Hiszen csak a nemzeti ünnepre kellett kellően felhergelni felkészíteni a nemzeti-keresztény tömegeket; dehogy akarja a Fidesz felrúgni az európai pártszövetséget.

Orbán egyenesen rákosista retorikával magyarázza a német sajtóban a politikáját:

„Ha minket kizárnak, az osztrákokat támadják majd, utána jönnek az olaszok”

– és akkor nyilván összeomlik a világ, de legalábbis a keresztény Európa. (A szalámitaktikát Rákosi Mátyásnak tulajdonítja a nemzetközi enciklopédista szakma.) A Welt am Sonntag c. német lapnak adott interjújában Orbán magát a nagy állampárt-építő elődöt Lenint is idézi, amikor az őt bíráló néppárti elvtársairól beszél:

„Sokan nem értik ezt, de a politikában Lenin után az ilyeneket hasznos idiótának szokták nevezni. Bár hisznek abban, hogy szellemi harcot folytatnak, ezzel valójában az ellenfeleik érdekeit szolgálják.”

Egy baj van csak – na jó, sokkal több, de most erre az egy mondatra összpontosítunk (és ugorjuk át a „sokan nem értik ezt” típusú nagyképűsködést): Lenin ezt soha nem mondta és nem írta le! A kifejezés a kommunistaüldöző amerikai McCarthy-korszakból terjedt el, de nyomtatásban először Bogdan Radica (1904–1993) horvát diplomata használta először 1946-ban („hasznos ártatlanok” formában) a „Jugoszlávia tragikus leckéje a világnak” című amerikai cikkben. Onnan vehette át egy évvel később Ludwig von Mises (1881–1973) ukrán zsidóból habsburgi nemessé avatott ősökkel rendelkező, osztrák-amerikai libertariánus közgazdász – és így tovább.

De semmi Lenin, őt csak a felületes urbánus legendából – vagy a tudatalattijából – kaparhatta ki Orbán.

Egy igazi hazardőr azonban legalább három lapra játszik. Ha májusban győz a Néppárt „antimigráncs” szárnya, akkor Orbán lovon van: a plakátkampány bevált, a mérsékeltek véleménye többé nem számít. Ha viszont az utóbbiak kerekednek felül, akkor majd elnézést kér, és a toleráns Nyugat úgyis megbocsát (a német autóipar meg a parlamenti többség érdekében). Ha pedig mégsem tűrik meg tovább, akkor úgyis át lehet táncolni a – komoly európai konzervatívok és igazi kereszténydemokraták szemében vállalhatatlan – salvinisták közé, akik viszont nagy elődjüknek és példaképüknek tekintik majd.

A lényeg a hatalom, a szavatolt egyeduralom. Minden más csak az azt szolgáló eszköz, azt előállító gép – a gombnyomó parlament vagy az istenadta nép. Egy plakát vagy egy (volt) pártbarát; egy CSOK vagy egy csók (Juncker pofájára); egy szétvert akadémia vagy egy nemzeti (színű ko)média.

Purger Tibor

Gyóntatószékben – II.

Adorján György

-

2019-03-04

0

Arrogánsak, nincs egyeztetés

Tudom atyám! Már 2007-ben a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központban, a Jövőnk vitasorozat első zárókonferenciáján megmondtam, ami ma is aktuális, csak ellenzékünk nem képes ilyen szlogeneket alkotni. „Fel a mélyből, aki magyar!” És még azt is hozzá tettem akkor, hogy „Arrogánsak, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak. Szétfoszlott a régi többség, mert kiderült, hogy képviselői cinikusak. A cinizmus, az értékrombolás, a tudatos értékrombolás, a gúnyos kacajokkal kísért értékrombolás, vagyis a cinizmus korunk egyik legfőbb betegsége Magyarországon.” Lehet, hogy mindez visszaüt rám is, Atyám?

Bevallom az úr színe előtt, eddigi beszédeim mindegyike elsősorban kampányszöveg volt, hogy elvarázsoljam a tömegeket, magamhoz édesgetve őket és szavazataikat. Nagy bűnöm ez, de hát mit is tehetne egy magamfajta politikus. Legfeljebb annyit, hogy bevallja, ne azt figyeljétek amit mondok, hanem azt, amit teszek! Akkor is megmondtam, az ember „…ha az eszére hallgat, és nemcsak a szívére, akkor tudnia kell, hogy a nemzeti egységhez csak a jobboldali egységen keresztül vezet az út, és aki nem a jobboldali egységre szavaz, az kockára teszi a változás lehetőségét. A változáshoz az út a teljes jobboldali egységen, majd később a teljes nemzeti egységen keresztül vezet.” Csak a Fidesz, tudja atyám, csak a Fidesz!

A közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény

Azt is mondtam a minap eminenciás uram, hogy „a közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény, amit az elmúlt négy évben adhattunk”. Mit is szólhattam volna mást, pár hónappal a választások előtt. Több százezer szavazat a tét, ennek megfelelően kellett szólnom, akkor is, ha másképp cselekszem majd. Garanciaként kineveztem a cigányság egyik kedvencét, Farkas Flórit miniszterelnöki biztosnak. Már bocsánat atyám, de tudom én, hogy mitől döglik a légy. Még Bódi Guszti meg felesége is tanúja volt ezen kijelentésemnek. Flóri meg „istápolja” csak a cigányságot, úgy, ahogy én szeretném.

“A nagy cél, hogy Európát átalakítsák és Európát átléptessék a kereszténység utáni korba, és Európát átléptessék a nemzetek utáni korszakba, ez a folyamat az európai választásokon elapadhat, tisztelt hölgyeim és uraim, és nekünk elemi érdekünk, hogy meg is akasszuk.”

Amit mondtam, megmondtam. Európa legmodernebb konzervatívjai leszünk és kész! Én már csak tudom. Mert Magyarországnak kereszténydemokrata kormányzásra van szüksége és ezt én végrehajtom minden körülmények között. Nem veszi szentségtörésnek atyám, ha most egy amerikai elnököt idézek ezzel kapcsolatban. „Ne azzal törődjünk, hogy Isten a mi oldalunkon áll-e, hanem azzal, hogy mi Isten oldalán állunk-e.” Az én olvasatomban, remélem nem istenkáromlás, amit mondok, ez azt jelenti, hogy én még fontosabb vagyok Istennél is atyám!

És ez az én legnagyobb bűnöm, amit most be is ismerek, és amire kérek feloldozást. Meg vagyok győződve arról, hogy ami a fejemben van, az szentírás.

Én vagyok a kiválasztottja most a magyarnak, én vagyok szemükben az isten.

Bocsássa meg nekem az Úr a fentieket! De hova is mehetnék ezzel a bűnömmel? Az orvosok félrebeszélnek, híveim meg úgy is tudják rólam mindezt. Én vagyok a kiválasztottja most a magyarnak, én vagyok szemükben az isten. Keresetlen szavakkal adtam elő mindezt atyám, ebből is láthatja, hogy őszinte vagyok és bűnbánó. Kérem az urat oldozzon fel, mert meg vagyok arról győződve, hogy mindezt hazámért és népemért teszem. A járulékos javak mellékesek, azokat elfogadom, földi halandóként mit is tehetnék mást. Bűneimet felsorolva, hitemet vállalva végezetül kimondom, „hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk megváltoztatni az emberek életét, javítani országunk lelki, fizikai és erkölcsi állapotát, és ezt a szándékunkat szégyenkezés nélkül, nyíltan vállalnunk kell.”

Isten engem úgy segéljen! Nincs számomra fontosabb, mint saját képemre gyúrjam mindazt, ami körülöttem van! Isten bocsássa meg ezt nekem és minden vétkemet! Miatyánk ki vagy a menyekben! Mi pedig maradunk itt a földön fürödve javaiban, áztatva lábainkat a pénzlavórban! Ennyi! Csapó!

Az első rész itt olvasható >>>

Gyóntatószékben – I.

Adorján György

-

2019-03-03

0

Most már bánom, hogy nem focista lettem

Atyám! Tudom, hogy a gyónási titok az szent, de szeretnék valami biztosítékot még azon felül, miket most bűneimként bevallok önnek, az hétszentség, hogy nem fog kiszivárogni! Értem én, hogy az Úr a garancia, de tudja atyám, ma már senkiben sem bízhat az ember fia. Nincs ugyan sok bűnöm, de amik vannak, azok súlyosak. Bevallom először is azt, most már bánom, hogy nem focista lettem.

Pedig ismét kétharmad lettünk, de érzem, hogy ez már nem az igazi, hogy valami nem stimmel. Nem jó kiválasztottnak lenni. Barátom, Silvio is megbukott a taljánoknál, remélem, én megúszom. Pintér, meg Polt, mint eddig, segítenek ebben, de az az igazság, hogy én sem játszhatom a tűzzel, mert akkor előbb utóbb csak megégek. Az, hogy egy-egy teljesítményemmel leégek, miközben kormányozok átlépve a záróvonalat, az még hagyján, de megégni, az más, annak maradandó nyomai vannak, és azt azért nem szeretném, ugye megérti Atyám!

Mihály is vagyok nem csak Viktor

Dehogy akarom én magamat Istenhez hasonlítani a hatalmammal, igaz, hogy Mihály is vagyok, de azt nem használom. Az arab lapok árulták el, de az igazság az, hogy nem szeretném, ha idehaza elkezdenének Misizni engem. Misikém így, Misikém úgy, meg hány misi főnök, ha elintézem?

Igaz, hogy én Oxfordban is jártam, de elismerem, Mártha Imre meg Cambridge-ben végzett energiapiaci szakértő, aki szerint senki nem mert nekem szólni, hogy „Főnök, ezt ne így, ne ennyiért”, amikor a szándéknyilatkozatot aláírtam az E.On cégek megvásárlásáról. Így aztán elterjedt azoktól, akikkel mindezt nem beszéltem meg, hogy legalább 500 millió euróval többet akartam fizetni a németeknek, mint amennyit a vagyonértékelések alapján az egész üzletrész ér. És akkor mi van? Én mondom meg, hogy mi mennyit ér, mi a teendő és nem tartozom beszámolni senkinek arról, hogy mit, miért, hogyan.

Most már a felesége is itt van a nyakamon

Persze, hogy nem félek bevallani bűneimet, már amiket magam tartok annak, egyébként is a jelenlegi földi helytartója az Úrnak megmondta, hogy a „A gyóntatófülkének nem szabad kínzókamrává válnia”; – hát, akkor ehhez tartsuk magunkat Atyám! Azt, hogy a kommunistákat az agyagba kell taposni ma is vállalom! Meg is tettem, teszem és a jövőben is meg fogom tenni. Tudom, hogy ez sokaknak nem tetszik az országban, erre nekem is figyelemmel kell lennem, de én anno 1989-ben is megmondtam, hogy az akkori komcsi fiatal kiszesek közül, – mert az idősebb generáció nem érdekelt a jövő szempontjából, – Gyurcsánytól kell csak egyedül tartani. Ezért őt személy szerint ki kell iktatni a közéletből. Ennek karaktergyilkos taktikáját és szervezeti ellehetetlenítésének módszereit kidolgoztuk és azt hiszem sikeresen jártunk el. Kártyázni meg sakkozni tudni kell. Most meg már a felesége is itt van a nyakamon. Valamit ki kell találnom megint. Pintér és Polt majd segítenek ebben.

A fociban is többre becsülök egy jó cselsorozatot, mint egy betartást, vagy felrúgást. Ezért aztán nem csak a MIÉP-et, meg a kisgazdákat, de az MDF-et is lerendeztük becsülettel. A kereszténydemokratákat kínáltuk fel nekik, meg magunkat, jöttek, akik jöttek, a kimaradottak meg lemorzsolódtak, eltűntek a süllyesztőben! Most a Jobbik van soron!
Megkajálták Ibrahimot.

Atyám! Elévültek már azok a Kaya Ibrahimos, meg Joszip Totos történetek, ne kérdezzen tőlem ilyesmit, honnan is tudnék ezekről a dolgokról, meg olyan apróságokról, hogy a nyóckerben anno igazoltattak a rendőrök a kurdtüntetésen egy audit, amelyben állítólag egyikőjük ült és a kocsi egy ismert magyar bűnöző tulajdonában volt, aki a fantomcégek alapításában is részt vett. Mi közöm is lenne nekem ezekhez? Éppúgy, mint a 2006-os őszi tüntetésekhez. Rég elévültek ezek már, elvégre jogi végzettségem is van, remélem tudja.

Én feladatokat adtam, de hogy miként és hogyan hajtották azokat végre, az már nem az én dolgom volt. Végrehajtották és kész. Persze meg is jutalmaztuk őket, a mai napig is gondoskodunk róluk, ki trafikot, ki földet, vagy vissza nem térítendő állami támogatást kapott, ki pedig zsíros állami megrendeléseket. És akkor mi van? Bűn az talán, ha magyarként, erős és bátor hazafiként, az ország javára ténykedőket megjutalmazzuk?

1993-as Miskolci országos választmányi ülésünkön

Ugyan Atyám, az Ezüsthajó már rég elúszott a Happy Endel együtt. Ferenczi Krisztina is hiába vergődött a vagyonosodásomon, Magyarország nem Itália és én nem vagyok Berlusconi, nálam az ügyészség kézben van! 1993-as Miskolci országos választmányi ülésünkön való felszólalása óta, annak pedig már több mint huszonöt esztendeje, hogy az akkori fideszes képviselőjelöltből legfőbb ügyészt varázsoltam, mint ahogy a populizátoros cilinderemből előhúztam már idáig sok mindent, alaptörvényt éppúgy, mint köztársasági elnököt. Atyám! Későre jár, kissé megfájdult a fejem, majd legközelebb jövök megint. Ne haragudjon, de a tekeseim szóltak, ideje lefeküdnöm, köszönöm, majd holnap folytatjuk.

Cím nélkül

FüHü

-

2019-02-23

0

GULYÁS JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Közel egy éve a Magyar Narancs újságírója, Szilvia Varro megkérdezte a hatéves Csorba Biankát: Az ott ki, akit rajzolsz? Apuka és Robika – válaszolt. Mit csinálnak? – kérdezte tovább az újságírónő. – Lovacskásat játszunk. Én meg Robika. Ő mindig elesik a lóval. Én nem. – Te már nagyobb vagy és ügyesebb? Bianka válaszol: A picurka feje Robikának szét van lőve. – Szép ház. Most rajzold, ahogy kiég – és a nagymamájához bújik. Nem akarom megmondani a néninek, hogy meghalt Robika – fakadt ki Bianka. – Nem kell megmondanod, rajzoljunk tovább – szólt a gyermekhez az újságírónő.

Tisztelt Országgyűlés! Éppen egy éve, hogy 2009. február 22-ről 23-ára virradó éjszaka különös kegyetlenséggel, nyilvánvalóan rasszista indítékkal kivégezték Tatárszentgyörgyön a 27 éves Csorba Róbertet és négyéves kisfiát, Csorba Robikát. Pusztán a különös szerencsének köszönhető, hogy Csorba Renáta csak megsérült és életben maradt. Közismert, hogy az elkövetők elfogását nehezítette, hogy a kettős gyilkosságot követő helyszínelés során több hatóság is elégtelenre vizsgázott. A rendőrség nem vette át a rokonoktól a nyilvánvaló bizonyítékokat, a töltényhüvelyeket és a véres ruhákat, a saját teóriájához ragaszkodott, közben elmaradt a forrónyomos nyomozás.

Miután nyilvánosságot kaptak az elfogadhatatlan és magyarázhatatlan szakmai hibák, több vizsgálatot is elrendeltek a rendőrség, a tűzoltóság és az egészségügy illetékesei, ám nem ismerhettük meg sem a belső vizsgálatok, sem a kormány által indított vizsgálatok dokumentumait. Így az egyik releváns kérdésre már soha nem kapunk választ: vajon ugyanígy viselkedtek volna-e a hatóságok abban az esetben is a helyszínen, az azt követő tizenkét órás mellébeszélés, majd ennek kivizsgálása során, ha az áldozatok nem cigányok: Puszta szakmai inkompetencia történt Tatárszentgyörgyön, vagy a hatóságokat megtévesztette saját mindennapos előítéletük?

Nyilvános kormányzati jelentés hiányában kénytelen vagyok egy civil jogvédők által tavaly tavasszal készített jelentést idézni. Az Európai Roma Jogok Központja, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Társaság a Szabadságjogokért közös dokumentumából most olyan megállapításokat fogok idézni, amelyek a támadás áldozatainak további sorsához kapcsolódnak, és nem a helyszínen elkövetett durva műhibákkal kapcsolatosak, hiszen azok jobbára ismertek.

Renátát – az áldozat élettársáról van szó – az ismeretlen eredetű robbanás következtében elszenvedett enyhe füstmérgezés diagnózissal a Péterfy Sándor Utcai Kórház sürgősségi osztályára vitték. Három órán át volt ott, gyógyszert nem kapott, állítása szerint nem volt füstmérgezése, mint ahogy a két kisgyermekének sem. Ezután Máté és Bianka mellett volt a kórházban, ezalatt egy szem Algopyrint kapott az orvostól, mert panaszkodott, hogy a feje fáj. Részére semmilyen nyugtató adása nem merült fel, még akkor sem, amikor a Heim Pál Kórházban már egyértelműen lőtt sebet rögzítettek az orvosi dokumentációban Biankánál, és már világossá vált, hogy az asszony egyik gyermekét és élettársát megölték. Az egészségügyi intézményekben nem merült fel, hogy pszichológusi segítséget kellene felajánlani az anyának, legalábbis az anya erről számol be, és az orvosi dokumentációban sincs ennek nyoma.

A fent idézett részlet sajnos arról tanúskodik, hogy a hozzátartozóikat éppen elvesztő honfitársaink az őket sokkoló bűncselekmény elkövetése utáni órákban az alapvető szakmai-emberi érzékenységet nélkülöző, antihumánus bánásmóddal találkoztak.

Nem térek ki most külön a sorozatgyilkosság során a Nemzetbiztonsági Hivatal által elkövetett súlyos hibákra, az általam vezetett ténymegállapító bizottság sajnos alapvetően következmények nélkül maradó megállapításaira. Arra azonban utalni kívánok, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkosság helyszíni kezelése, ugyanúgy, ahogy a Nemzetbiztonsági Hivatal minősíthetetlen hibái 2008 tavasza és 2009 ősze között nyilvánvalóan hozzájárultak ahhoz, hogy az elkövetők elfogására csak tavaly augusztusban, a hatodik áldozatot követő gyilkosság után kerülhetett sor.

Az áldozatokat visszahozni már nem lehet. De vajon tanulhatnak-e az érintettek az elkövetett hibákból, ha a politikai vezetők elsunnyogják, leplezik azokat? Fel kell tennie minden demokratának a kérdést, hogy miként jutottunk el Tatárszentgyörgyig, mit mulasztottunk el előtte, és mit mulasztottunk el azóta. Tette-e a dolgát a magyar állam, amikor az áldozatokon kellett volna segítenie? Jelen voltak-e az illetékes minisztériumok vagy az általuk felkért segítők Tatárszentgyörgyön és a többi helyszínen, hogy a traumát elszenvedett családot, roma közösséget és a falu egészét átsegítsék a krízisen? Egyáltalán képesek vagyunk-e belátni, hogy ott nincs emberhez méltó élet vagy emberhez méltó közösségi-politikai gyakorlat, ahol nem érvényesülnek a szabadság, a humanitás alapvető értékei, ahol nincs jelen a szolidaritás? Ki kell mondani, hogy nem lehet ott demokrácia, ahol egy négyéves gyermek faji alapon történő kivégzése nem rázza föl a közösséget, és nem vésődik örökre a nemzet tudatába mint annak példája, hogy hová vezet a kirekesztés és a gyűlölet.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Elhangzott a Magyar Országgyűlésben, 2010.02.22) Utolsó parlamenti beszédem…

Gulyás József

Köztes vagy fél-Európa?

FüHü

-

2019-02-20

0

Hat hete nem történik semmi figyelemre méltó a román ET-elnökség alatt, hacsak nem az, ami várható volt, vagyis a belpolitikai csaták Európa-szintű kiterjesztése, magyarán a botrányok sorozata.

Amennyiben a hatalmon levőknek köszönhetően a belpolitika napirendje egyre inkább az orosz-magyar modellre hajazó, illiberális berendezkedés meghonosítása, az (i)gazságszolgáltatás alárendelési kísérletének fordulatokban gazdag forgatókönyve, ez immár az EU-s kirakatban zajlik. S, mint lenni szokott az EU ismét csak béna kacsa, tehetetlen, hiszen egyfelől ott vannak a közelgő EP választások, másfelől meg a Brexit-végjátéka. Mindkét folyamat sötét fellegek alatt és baljós előjelek mellett zajlik. A brexit-folyamatról itt és most csak annyit, hogy stagnál, nem látszik a vége, a labda látszólag brit térfélen pattog, de ez sok szempontból csak eltakarja az EU tehetetlenségét és azokat a veszteségeket, melyeket kénytelen lesz elkönyvelni a folyamat végén.

Az EP választások tétje az euroszkeptikus, szuverenista, populista és alt right politikai formációk előretörésének, és a hagyományos politikai pártok térvesztésének a mértéke, hiszen ma a leginkább e két fél – és már messze nem a hagyományos pártcsaládok egymás közötti versengése – a meghatározó az európai politikai mezőnyben (is). Két körülmény bonyolítja a dolgokat és ez egyrészt az, hogy a hagyományos pártcsaládok, ha nem akarnak bizonyos mértékű veszteségeket elkönyvelni, a magyarországi és a romániai hatalmon levő és a közvélemény-kutatások szerint, országaikban, májusban is többséget szerző pártok kirúgása miatt, hát lényegében foglyai ezen pártoknak, kénytelenek elviselni azok pártcsaládjuktól eltérő – magyarán illiberális és populista – álláspontjait, kilengéseit.

Ez komoly dilemmát okoz, mind az EPP-nek, mind az S&D-nek, mind az ALDE-nak. Ha most zárják ki a putyini-orbáni modell szerint működő k-európai populista és euroszkeptikus pártokat, akkor majd a frakciójuk lesz kisebb, hiszen ezen pártok (a Fidesz, a PSD és a Tăriceanu-féle ALDE), a szélsőségesek közé fognak besorolni. Radikalizálódnak, rágalomhadjáratot indítanak volt pártcsaládjuk ellen, gyengítve azok pozícióját, éppen a kampány idején. Ha eltűrik azok „garázdálkodását”, akkor viszont – és itt csak a választási logikára utalok – komoly presztízs-veszteségeket könyvelhetnek el, és esetleges szavazatvesztést azokban az országokban, ahol tagpártjaik és szavazóik határozottan ellenzik a frigyet. És persze 22-es csapdája működik, amennyiben a választásokat követően mégiscsak kénytelenek lesznek kizárni, illetve maguktól távoznak a jelzett populista pártok. Az EPP esetében a veszteség – az előrejelzések szerint – 13 Fideszes képviselőt, és amennyiben a határon túli csatolt részei egyáltalán bejutnak az EP-be (és ez meglátásom, és a közvélemény-kutatások szerint ma nem valószínű, illetve kétséges), és szinte biztosan követik majd vezérüket, még 3 mandátum veszteséget jelent(het). Az S&D, a román kormányt adó PSD tíz mandátumát veszít(het)i el, míg a liberálisok az előrejelzés szerint elveszít(het)ik ugyan a Tăriceanu-féle ALDE 3 mandátumát, viszont elnyerhetik az új formációk, az USR és a PLUS, 5 mandátumát. Ez a fejlemény egyébként Európa-szinten (amennyiben a Macron-pártja is az ALDE-be ül be) jellemző, vagyis a liberális párt-frakció megnövekedésével kell számolni az új EP-ben. Úgyhogy a választási kalkulus önmagában nem magyarázza a pártcsaládok hezitálás-t, hiszen a jelzett pártok elvben már átsoroltak az EU-ellenes csoportokba, csak idő kérdése, hogy mikor következik be a formális átülés. Inkább arról van szó, hogy a klasszikus pártok szélsőségeseit szeretnék egyelőre benntartani – politikai meggondolásokból – a pártcsaládokban, attól tartva, hogy időnap előtti eltávolításuk, esetleg további képviselők átülését is elindíthatja, viszont ezek a mozgások MÉG NEM billenthetik a nem reguláris pártok javára a mérleget, az arány várhatóan kétharmad/egyharmad lesz.

A román kormány mindenekelőtt inkompetenciája – a miniszterek EU-s bemutatkozása közröhejbe, nálunk oly kedves, Caragiale-féle humoreszkbe, illetve Ionesco-s abszurdba fulladt –, de nem kevésbé, illiberális belpolitikai napirendje okán, rá sem figyel a kontinens dolgaira. Egyféle párhuzamos világban él, ha egyáltalán érti az európai politizálás logikáját, akkor mellébeszél és sehogyan sem cselekszik. Meghirdetett politikai célkitűzéseinek még a körvonalai sem látszódnak, méretes bukta körvonalazódik, de ezt majd csak elfedi a média, amely az EP választás eredményeinek értelmezésével lesz elfoglalva a román soros elnökség végére. (Talán az államelnök által patronált Szebeni informális miniszter- illetve államelnökök közötti találkozó, melyet május 9-re terveznek, hoz majd valami színt és tartalmat a román elnökség alatt, de az is kétséges, hiszen a belpolitikai feszültségek szétnyilatkozás, stb., tompítja a lehetséges egységes üzenetet, elhomályosít(hat)ja a rendezvény jelentőségét.)

Ha van valamiféle mozgás, téma és napirend, ami a román kormányt ma az EU-val kapcsolatosan érdekli az Laura Codruta Kövesi, volt DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) vezetőjének megakadályozása abban, hogy az újonnan létrehozandó Európai Ügyészség (EPPO) főügyészének válasszák. Nehéz összefoglalni azt a szerteágazó sokszor megtévesztő hadműveletekre és zsarolásokra épülő, eljárás-sorozatot, melynek eredője, hogy miután szabálytalannak tűnő eljárás során – amely egyelőre a CEDO látókörébe került – a korrupcióellenes főügyészt eltávolították székéből, és ezzel lényegében beszüntették a DNA tevékenységét, föladták az eddigi korrupció-ellenes politikát, sőt. A román hatalom és a Fidesz itteni fiókpártjai korrupció-párti politizálásba kezdtek, mentendő korrupt politikusaikat, illetve ezt az illiberális állam, fékeket és ellensúlyokat lebontó keretébe ágyazták. Az átpolitizált Alkotmánybíróság segítségével, megnyirbálták az államelnök jogköreit, a főügyészek kinevezést és visszahívását illetően, megerősítve az igazságügyi miniszter hatalmát. Először a DNA főnökét sikerült eltávolítani, mondvacsinált ürügyekkel, állítólagos „átvilágítással”, a Bírói és Ügyészi testületek és az államelnök tiltakozása ellenére. Most meg az újonnan, létrehozott, aligha legitim (mind a Velencei Bizottság, mind a GRECO által fölöslegesnek, sőt károsnak tartott) bírákat és ügyészeket vizsgáló szuperügyészég segítségével, melynek élére a hatalom emberét nevezték ki, próbálják Kövesi további karrierútját elvágni. Történt, hogy a tavaly ősszel az EP Romániát elmarasztaló jelentésének megszavazását követően a kormányfő és a hatalmon levő pártok román-ellenességgel, már-már árulással, az ország lejáratásával vádolták a megszavazó román EP-képviselőket. Most viszont maguk fordulnak egy nagy presztízsű román ügyész európai intézmény élére való kinevezése ellen. Persze semmi meglepő nincs ebben a populista politika szempontjából, annál inkább kelt megrökönyödést akkor, amikor mindenik hagyományos EP pártfrakció a jelöltet támogatja, így a hatalmi pártok (PSD, ALDE) ismét csak pártcsaládjuk ellenében pozicionálnak.

Most a volt DNA főügyészt az új szuperügynökség vette célba gyanúsítottként – mintha ugyan véletlen egybeesésről lenne szó, hangoztatják a „párhuzamos állam” kontóját hirdető hatalmon levő populista pártok – így aztán Kövesit, egy szökésben levő, bizonyítottan korrupt, volt román parlamenti képviselő (egyszer egyébként már elutasított) régebbi följelentése alapján vádolják, horribile dictu, éppen korrupcióval. És nemcsak a DNA volt vezetőjének, hanem a legfőbb Ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének leváltása is napirenden van, állandó támadások, mondvacsinált ürügyek és lejáratási kísérletek kereszttüzében lehetetlenítik el munkájukat.

Két éve kísérleteznek a korruptakat fölmentő Sürgősségi Kormányrendelet(ek) elfogadásával, illetve amnesztiát és közkegyelmet próbálnak statuálni. Egész politikát építettek a PSD elnök és további korrupt politikusok fölmentésének ügye köré, amit ismételten az (i)gazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatásának útján próbálnak érvényesíteni. Ez az orbáni illiberális politikai berendezkedés – melynek közvetítője, román hangja a Fidesz itteni fiókpártjai – román változata, nincs kétharmada a kormánypártoknak; az alkotmányt módosítani szinte lehetetlen, és elhúzódó (többek között népszavazást is implikáló) vállalkozás; az államelnök ellensúlyt képez, a halovány ellenzékkel együtt, a hatalmi politizáláshoz, ezért maradt az INTÉZMÉNYEK MEGSZÁLLÁSA, az (i)gazságszolgáltatás politikai alárendelése.

A játszma több fordulós és még nem ért véget, az EP választás viszont döntő lehet, ha a hatalmon levő pártok nem nyerik a választást, a folyamat még mindig visszafordítható, de ára, komoly ára van az elhajlásnak. Ez hitelvesztésben, bizalmatlanságban, a politikától való elfordulásban mérhető első sorban és ez nagyon alacsony részvételt jósol az EP választásokra. Ha a Fidesz itteni fiókpártjai nem veszik az akadályt – és nemcsak a mérések, hanem a belső széthúzást, az acsarkodást erősítő jelölt-verseny és széttartó kampányolás is erősíti ezt a gyanút, hogy nem lesz meg a szükséges 5% – akkor komoly változások indulhatnak be a rommagyar társadalomban is.

Magyari Nándor László

Derű és lelkesedés

FüHü

-

2019-02-13

0

Nem tudom, hogy mindazok, akik felhőtlen derűvel kacarásztak és lelkesen vastapsikoltak tegnap Orbánnak, azokból az ösztönös seggnyalás ősi forrása buzogott-e elő, avagy tényleg képtelenek voltak utánagondolni annak, amit a fülükbe duruzsolt a vezér?

Én nem értek a szociálpolitikához, de a hét pont egy józan kívülálló számára is alaphangon sok súlyos kérdést vet fel. Fertelmes demagógia, amelynek ígéretcunamijával legfeljebb a felső középosztály, az eddig is támogatott gazdagok járnának csak jól, habár középtávon már ők sem, vesd össze hitelspirál; a hiteleket törleszteni kell, amihez fedezet szükséges; nem elég megvenni egy autót kedvezményes áron, utána azt fenn is kell tartani stb.; az adócsalóknak tejjel-mézzel folyó kánaáni állapotokat teremt; vajon egy újabb Ratkó-korosztály megkérdőjelezhetetlenül és egyértelműen hatalmas előny-e a nemzetnek, a hazának (most nem a szülőkről beszélek, hiszen a program állami), avagy ezzel esetleg újabb terhek keletkeznének – lásd Ratkó-korosztállyal kapcsolatos valamennyi vizsgálódást; ha az elkövetkezendőkben hirtelen sok gyerek születne, ám az oktatási és az egészségügyi helyzet, az oktatásba, tudományba, művészetbe, az élet szinte valamennyi területébe történő diktatórikus beletenyerelés nem okozhatja-e majd azt, hogy az államnak igen „drága” gyerekek az első adandó alkalommal éppen úgy kezdenek majd elszivárogni és menekülni az országból, ahogy teszik ezt most is a legjobbak, s a „gyermekbefektetés” eredménye csőd lesz; vizsgálta-e bárki is a családvédelmi programnak a nyugdíjrendszerre való kihatását stb., stb.

Szóval, ha Botka egykor a „fizessenek a gazdagok” programjával állt elő, most Orbán a „fizessünk a gazdagoknak” programjával.

Aztán milyen duma volt az, hogy a pénzeket pótlandó, amit a multik innen kivisznek, a magyar nagyvállalkozók fektessenek be külföldön, és ők meg hozzák haza a kikerült tőkét? Egyrészt a multik rohadt nagy összegekért beruháztak itt, teremtettek munkahelyeket, a legkorszerűbb technológiákkal ismertették meg a magyar munkavállalókat, aztán leadózták azt, amit az Orbán-kormány rájuk szabott, majd az osztalékot kivitték. Mi ebben a csúnyaság, miért kell most őket ezért ellenszenvessé tenni? És az, hogy a magyar nagyvállalkozók külföldön befektetnek, hogy „visszahozzák” azt a korpát, amit a multik kivittek, egyrészt hazugság, mert a két összeg köszönőviszonyban sincs egymással, másrészt az a gyanúm, hogy azzal, hogy a magyar tőkét „nemzetköziesítik”,

valójában saját összelopott pénzüket próbálják imígyen megvédeni és hozzáférhetetlenné tenni egy esetleges hatalomváltást követően.

Nem beszélek most OV jövőképéről, ahol továbbra is meghatározó szerepe van az olajos kezű munkásnak, nem beszélek az oktatásról elhangzott ostobaságokról, mindössze azt jegyezném meg, hogy a cigányozással, spekulánsozással, háttérhatalommal és a tiszta, vagyis nem kevert nép fogalmának emlegetésével Orbán a Jobbik pozíciójába helyezte magát, s ugyanazt a retorikát alkalmazza. Vicces ez annak tükrében, hogy közben a vezér a kommunisták és a nácik együttműködésével riogatja a magyar választót, a vörös- és barnainges összefonódással, miközben maga büszkén feszít a barna ingében.
Orbán refrénszerű mondása, de nevezhetjük ráolvasásnak is, így hangzott: „Győzni fogunk, újra és újra győzni fogunk!”
A Szovjetunió Kommunista Pártjának 1934-ben összehívott XVII. kongresszusát a „győztesek kongresszusának” nevezték el. Utána következett a sztálini diktatúra igazi terrorja és leszámolása.
Hát csak mondom.

Gábor György

Legitimációs krízis Nagy Britanniában – Diplomáciai jegyzet

FüHü

-

2019-01-25

0

Legitimációs krízis Nagy Britanniában – Diplomáciai jegyzet

„Nagy Britannia nem csak azzal kell szembesüljön, hogy jövőjét kockáztatja egy gazdaságilag és politikailag – sőt biztonságpolitikailag is – káros döntéssel, de elitje – nem csak a konzervatív, de a munkáspárti oldal – legitimitási krízisbe kergette az országot, továbbá radikálisan megosztotta a társadalmat. És akkor még nem beszéltünk a külpolitikai veszteségekről.”

Most, amikor finiséhez közeledik a brexitről szóló vita Nagy Britanniában – március 29-ig így vagy úgy el kellene dőlnie a dolognak – egyre határozottabban kirajzolódik, hogy a brexit melletti érvelések kevés, vagy még inkább semmilyen racionális elemet sem tartalmaznak, észszerű, megalapozott, sőt tudományosan is indokolható érvek kizárólag a maradást indokoló elemzésekben lelhetők fel.

Még a Theresa May által előadott megoldási javaslatok – A és B terv – sem tartoznak a racionális reakciók közzé; jól mutatja ezt az az egyszerű tény, hogy azokban egy pillanatra sem merül fel az unióban való bennmaradás lehetősége. Másrészt a miniszterelnök nem az általa előterjesztett alternatívák észszerűségét igyekezett indokolni, hanem csak az unióról való leválás kezelésének mikéntjét. Az a tény, hogy sem a kormány, sem a toryk, sem pedig az alsóház nem tudott dönteni egyik opció mellett sem, jól mutatja, hogy mennyire képtelen a helyzetet kialakító elit szembenézni azzal: Nagy Britannia számára teljességgel indokolatlan, sőt káros a kilépés az Európai Unióból.

Egy épp most publikált tanulmány – melyet egyébként a neves társadalomtudós, Sandra Kröger, az Exeteri Egyetem tanára jegyez – boncolgatja a legélesebben azt, hogy az az intellektuális képtelenség s az a pillanatnyi politikai haszonszerzés, mely az egész jelenséget jellemzi, nem csak a brexit-döntés utóéletét uralja, hanem ott volt már a 2016. június 23-i, gyakorlatilag mindenkit – legfőképpen a torykat – meglepő népszavazási végeredmény interpretációjában is. Gyorselemzések jelentek meg arról, hogy milyen demográfiai változások vezettek ide, hogy a – még Margaret Thatcher időszakában – leszakadt bánya- és agrárvidék lakosainak csöndes, de szívós lázadása döntötte el a dolgot stb. Arról senki sem beszélt, sem akkor sem azóta – írja Kröger –, hogy valóban legitim volt-e a 2016-os népszavazás.

Több szempont merül fel a szavazás legitimációjának megkérdőjelezésekor.

Mindenekelőtt az, hogy a döntés 52:48-as eredményt hozott. Ez egy parlamenti választás esetében egyértelműen legitim helyzetet teremt: egy párt lehetőséget kap arra, hogy négy éven át megvalósítsa politikáját; ha ebben kudarcot vall, akkor a következő választás korrigálhatja a tévedéseket, végrehajtói hatalmat adva egy másik pártnak és egy másik politikai akaratnak. Ám a brexit-népszavazás esetében a majdnem fele-fele arány rávilágít arra, hogy csak a lakosság egy része gondolta úgy, hogy támogat egy olyan döntést, amely később nem korrigálható már. A lakosság másik nagy csoportja viszont nem támogatta a brexitet. Arról most nem is beszélve, hogy – minden felmérés szerint – ma már a kilépéshez nincs meg a többségi akarat, bár hozzá kell tenni: még most sem lenne csekély azok száma, akik továbbra is a kilépésre szavaznának.

Egy ilyen döntésnél – írja Kröger – nem elég a politikai vita, ami egyébként Nagy Britanniában úgy-ahogy lezajlott. Tisztázni kell mindazt, ami az elgondolás megszületéséhez vezetett, s azt is, ami egy ilyen lépést követni fog. Ehhez képest a kilépést támogató populizmus inkább attól volt hangos, hogy milyen terhektől szabadul meg az ország, s hogyan szerzi vissza szuverenitását, arról viszont senki sem beszélt, hogy mitől esik majd el Nagy Britannia, s hogy az ország szuverenitásának legfőbb záloga a 21. században, ha bennmarad az unióban. David Cameron, a referendumot kiíró miniszterelnök történelmi bűne, hogy maga sem volt tudatában, melyik döntés mit hoz magával. Egészen pontosan: Cameron meg volt róla győződve, hogy a maradáspártiak szerzik meg a többséget, s ezzel legyűrheti saját pártjának, illetve az UKIP-nek a lázadóit. Ez nem csak politikai felelőtlenséget mutat, de azt is, hogy a miniszterelnök intellektuálisan sem tudott felnőni a feladathoz.

Cameron és a maradáspárti toryk további bűne, hogy – szemben az olyan hangadókkal, mint Boris Johnson, sőt a Cameron-kabinet hat minisztere, akik végigszántották kampányukkal azokat a térségeket, melyek lakói a brexitet támogatták – minimális kampányt folytattak, így nem hogy nem jelenítették meg álláspontjukat a kampányban, de még fel is erősítették ellenfeleik hangját. Nem mentség erre az sem, hogy Cameron és társai attól féltek, hogy a toryk brexitet-akaró tábora ellenül fordul, ezért úgy vesztettek, hogy ez a tábor nem csak, hogy ellenük fordult, de le is győzte őket.

A közhangulat nagyobb bölcsességet mutatott 2018 végén, állapítja meg Kröger, egyszerűen azáltal, hogy az emberek java része felismerte: a politikai osztályok – nem csak a toryk, de a Labour is – képtelenek megoldani a mai patthelyzetet. A felmérések azt mutatják, hogy a közvélemény túlnyomó többsége azt ajánlja a politikai döntéshozóknak, hogy forduljanak ismét a néphez: ismételjék meg a népszavazást. Szólhat az arról, hogy Nagy Britannia kilépjen-e vagy sem az unióból, vagy arról, hogy milyen alternatívákat támogatnának azután, hogy 2016-ban eldőlt: az ország kiválik az unióból. A hangulatnak ez a változása megint csak a legitimációs deficitet erősíti meg.

A Cameron-kabinet hat tagja, akik támogatták a brexitet: John Whittingdale, Theresa Villiers, Michael Gove, Chris Grayling, Iain Duncan Smith, Priti Patel

Kröger okos írásának ismeretében levonható a következtetés: Nagy Britannia nem csak azzal kell szembesüljön, hogy jövőjét kockáztatja egy gazdaságilag és politikailag – sőt biztonságpolitikailag is – káros döntéssel, de elitje – nem csak a konzervatív, de a munkáspárti oldal – legitimitási krízisbe kergette az országot, továbbá radikálisan megosztotta a társadalmat. És akkor még nem beszéltünk a külpolitikai veszteségekről.

Ara-Kovács Attila

Az Európai Unió gerince

FüHü

-

2019-01-24

0

Az Élysée Szerződés 1963-as aláírásakor Németország és Franciaország megbékítését szolgálta, valamint azt, hogy a két állam kapcsolatait „az egységes Európa felé vezető nélkülözhetetlen lépcsőfokká” tegyék. Kedden Angela Merkel és Emmanuel Macron, mindkettejük számára jelképes helyen, Aachenben (Aix-la-Chapelle) találkozott, hogy megújítsa ezt a szerződést a 21. század számára, egy olyan ünnepség keretében, amely mindezek ellenére emlékeztetett az Európa előtt álló kihívásokra.- olvashatjuk a The New York Timesban

A két ország, amely valaha ellenség volt, és milliónyi embert veszített a múlt század háborúiban, most a kontinens Európa-párti gyökerét alkotja. Merkel azonban már kifelé tart a hatalomból, és Macront jelentősen meggyengítették a hazai tiltakozások, és egyidejű hanyatlásuk azzal fenyeget, hogy üres kráter marad Európa sok évtizedes egység-projektjének középpontjában. Belső és külső erők az európai unió széttöredezését vetítik előre. Nagy-Britannia a tervek szerint március 29-én kilép az unióból, a Trump-kormányzat vámokkal fenyegetőzik, és megkérdőjelezi Washington NATO-elkötelezettségét. Magyarországon és Lengyelországban populista kormányok a liberális demokrácia és a jogállamiság alapvető elveit, Olaszországban pedig a hagyományos liberális értékeket kérőjelezik meg. „Merkel és Macron erős jelzést küldött: egy olyan időben, amikor a nacionalizmus egyre inkább tért hódít Európában, a két politikus megújítja az együttműködés és az egység ígéretét. Nem tudják megakadályozni a brexitet, és nem tudják száműzni a populizmust, de megmutatják, hogy milyennek kell lenni Európának, és hogyan kell működnie” – idézett a lap egy megfigyelőt. A francia-német barátság volt az Európai Unió gerince, amint a tömb a nyugat-európai államok főleg gazdasági szövetségéből egész Európára kiterjedő, 28 tagállamot tömörítő politikai tömbbé fejlődött. Ám a legújabb tagállamok közül – főleg keleten – gyanakodva szemlélik a Párizs és Berlin közötti barátság erejét. A „francia-német pár” továbbra is létfontosságú a kontinens jövője szempontjából, a bírálók szerint azonban az új szerződés a vállalások viszonylag gyenge ismétlése. Azt a kockázatot is hordozza, hogy bosszantja a kisebb keleti partnereket, amelyek egyre inkább lázadnak az ellen, amit a német és francia prioritások rájuk kényszerítésének látnak, különösen, ami a költségvetéseket és a migrációt illeti. Merkel korábban csalódást okozott Macronnak, mert természetéből adódó óvatossága hideg zuhany volt a francia elnök szenvedélyes reformterveire, ugyanakkor támogatni is akarja a francia elnököt és Európa iránti elkötelezettségét, különösen, amikor az odahaza problémákkal küzd. Mindketten felismerték a kihívásokat, de oknak tekintették ezeket az új szerződéshez. „A második világháború után 74 évvel, egy egész emberöltővel a magától értetődő dolgokat újra megkérdőjelezik. Ez a legfőbb oka annak, hogy újra rögzítenünk kell Németország és Franciaország EU-n belüli felelősségét, és szükség volt arra, hogy újraorientáljuk együttműködésünket” – mondta Merkel. A szerződésben egyebek között a gazdasági együttműködés „közös gazdasági övezet” útján való elmélyítéséről, továbbá a katonai beszerzések koordinálásáról van szó, amely utóbbi célja, hogy lehetővé váljon Európa önálló fellépése. A NATO keretén belül közös védelmi paktumról, közös védelmi és biztonsági tanács létrehozásáról is szól a dokumentum. Mindkét aláíró a maga módján felszólított egy olyan európai hadsereg létrehozására, amely önállóan fel tud lépni, amikor a NATO esetleg nem szándékozik részt venni egy konfliktus esetén. (Ez utóbbi Donald Trump dühös tweet-sorozatát váltotta ki.) Szorosan együtt kíván működni a két állam az ENSZ-ben is, ahol Franciaország a BT állandó tagja, míg a Németország nem az. A felek leszögezik, hogy együttműködnek a megújuló energiák részaránynak növelésében, és megerősítik elkötelezettségüket a 2015-ös párizsi klímaszerződésben foglaltak iránt. Franciaországban a szélsőjobb a dokumentum miatt a francia szuverenitás kiárusításával s árulással vádolta Macront. A dokumentum aláírását megelőző franciaországi vita tükrözi azt a veszélyt, amelyet a német-francia barátság jelent Európának a 21. században, amikor számos partnerállam a kapcsolat erejét nem hajtómotornak, hanem direktorátusnak látja. „Valaha a francia-német kapcsolat nélkülözhetetlen volt Európa számára, de ma ezt sokakban félelmeket is kelt, különösen a keleti szárnyon” – mondta a szerzőknek a German Marshall Fund európai programjának igazgatója, Jan Techau. Hozzátette: a dokumentum erőssége a kétoldalú elemekben van, de kétséges, hogy a nemzetközi elemek az EU többi tagállamában az európai projekt iránti mélyebb elkötelezettséget inspirálnak-e. „Egy vezetési igényről szóló jelzést finomabban kell megfogalmazni – nem hiszem, hogy ez beindítana valamit Európában” – mondta Techau.

Ara-Kovács Attila

Blogles

Ehhez képest mit tesz ma az egyszeri fideszes szavazó?

Igazolhatja-e bármi a fideszes szavazó vállalt erkölcstelenségét?

Erkölcstelenül viselkedik akkor is, amikor félrenéz

Arrogánsak, nincs egyeztetés

A közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény

Én vagyok a kiválasztottja most a magyarnak, én vagyok szemükben az isten.

Most már bánom, hogy nem focista lettem

Mihály is vagyok nem csak Viktor

Most már a felesége is itt van a nyakamon

1993-as Miskolci országos választmányi ülésünkön

Hat hete nem történik semmi figyelemre méltó a román ET-elnökség alatt, hacsak nem az, ami várható volt, vagyis a belpolitikai csaták Európa-szintű kiterjesztése, magyarán a botrányok sorozata.

Nem tudom, hogy mindazok, akik felhőtlen derűvel kacarásztak és lelkesen vastapsikoltak tegnap Orbánnak, azokból az ösztönös seggnyalás ősi forrása buzogott-e elő, avagy tényleg képtelenek voltak utánagondolni annak, amit a fülükbe duruzsolt a vezér?

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA