Blogles

Áldott karácsonyt

2012. novemberében keveredtem haza Afrikából. Amikor leszállt a gép, depressziós téli táj képe tárult elém a sok szín után. Téli cuccom nem volt, így vacogtam. A fákra néztem, sehol egy levél, egy banán, egy akármi, amit a természet kínál. Egykori lakásomba vánszorogtam, ahonnan rövid úton utcára tettek. Mit keresel itt? Menj vissza a kurváidhoz Afrikába! Elmondhatom, hogy már jóval a nagy népvándorlás előtt migráns lettem…

Fáztam. Menedéket, befogadást kerestem. Telefonálgattam, de csak negatív választ kaptam. Éppen elutazunk, jaj, most pont nem jó, phuuu, felújítunk stb. Maradt a Deák és Batthyány tér. Akkor még nem tudtam, hogy hetekig beragadok ebbe az állapotba. Nem az önsajnáltatás íratja velem ezeket a sorokat, inkább azt szeretném érzékeltetni, mi játszódik le az emberben, amikor ilyen helyzetbe kerül. Először is kerül minden ismerős, főleg rokoni tekintetet, kapcsolatot. Miért? Mert szégyelli az állapotát. Hiába utólag a kérdések, miért nem hívtál, miért nem jöttél? Akit hívni akartam úgyis hívtam, de negatív választ kaptam, innen már felfogható, hogy egy más kasztba sorolódtam, tehát nem a visszakapaszkodás, hanem az adott kasztba, annak hierarchiájába beilleszkedés a cél. Hogy miért? Mert az ember állat és hierarchiában él, akár akarjuk, akár nem. Ha lecsúszunk egy jó helyről, akkor még a nyomorultak sorában is az utolsó helyre kerülünk.

Miután hosszas veszekedés után sikerült helyet szorítanom magamnak az aluljáróban, elkezdtem a ki vagyok én sztorit a többi csöves előtt. Tudjátok ki vagyok és? Voltam ez, meg az, diplomata és vezérigazgató stb. Az egyik sorstársam megszólalt: hagyd abba! Itt minden második ember vezérigazgató volt. Abbahagytam. Kezdtem beérni a kicsivel. Ez nem az életben, hanem a létben maradást célozta. Egy nagy utazótáska volt nálam, ebben volt minden ruhám. Amit tudtam magamra öltöttem. A táskán ültem éjjel, nappal, hogy el ne vegyék mindenemet, ami maradt. Ezt cipeltem magammal mindenhova.

Közben elkezdődött az átalakulásom. Fizikai és lelki. Kiszőrösödtem, kezdtem bűzleni, de ezt csak mások érezték, a hajlatokban a bőr begyulladt, viszketett, áporodott lettem. Fáztam, de inkább arra vártam, hogy fagyjak meg, vagy legyek túl ezen az egészen. Már nem kommunikáltam, inkább a gondolatok terében éltem. Eszembe sem jutott emberi kapcsolatokat kialakítani. Olyan lettem, mint egy háziasítás előtti állat, aki kerüli az embert. Visszailleszkedni? Hova? Hiszen idegenné vált az a világ! Minden, amit kínál, csak egy újabb banánhéj, amin újabb csúszás vár! Hajléktalan szálló? Hogy még azt a keveset is elvegyék, amim van? Hiszen ők nem bajtársak, hanem konkurencia! Az életért küzdő versenytársak! Egy holtponton túl innen nincs visszaút. Legalábbis saját erőből nincs.

Egy napon, karácsony előtt egy ismerős arc szólított meg a Batthyány téren. Zoli volt. Ő ott volt elnök, ahol én vezérigazgató annak idején. Te vagy az? Én, mondtam. Amíg én élek, te utcán nem lehetsz, mondta. Házába vitt és helyet adott. Akkor még nem kommunikáltam emberként, fel sem fogtam mi történik velem.

Három dolgot kérek tőled, Balázs, mondta. Nekem te ne adj vissza semmit. Ha majd egyszer módodban áll, add vissza mindezt a rászorulóknak. A másik, hogy bocsáss meg nekem! Miiiiiii, kérdeztem? Miért kellene megbocsájtanom? Azért, mondta Zoli, mert általában azok szoktak velem legjobban kiszúrni, akiken segítek, ezért már most kérem bocsánatodat. Igen, bólintottam. Így már értem. És mi a harmadik? Most eszel, iszol, kipihened magad és nekiállsz megírni az életedet és gondolataidat. Amúgy meg itt a karácsony, csatlakozz hozzánk.

Két napig aludtam. Amikor felébredtem és láttam, hogy nem álmodtam csupán mindezt, nekiálltam írni. Azóta is ezt teszem.

Hát ilyen egy hajléktalan sors, amit én itt csak hetekig éltem meg. Akiket az utcán látunk, évekig, sőt évtizedekig élnek kivetettségben, többségük ott is hal meg. Igaz, Afrikában is éltem így, de ott más. Ott mindenki hajléktalan. A civilizált Európában mindez sokkal embertelenebb. Elnézem a sok majmot a Facebookon. Kocsi, jó cuccok, felhazudott életszituációk. Áhhhh! Darwin visszafelé is működik, higgyétek el. Az ember nem azon a szinten van, ahol magát mutogatja. Igaz ez egyénre és társadalomra egyaránt. Kirakat emberek között és kirakat társadalmakban élünk, ahol minden illúzió. Csak magunk vagyunk valóság, ami körbevesz, az hazugságözön. Köszönöm Istennek, hogy végül valós emberekkel hozott össze. Kívánom nektek ugyanezt. Áldott karácsonyt mindenkinek.

Mihálffy Balázs

Viktor! Putyin nem boldog

A Fidesz-szóvivő jól mondja (ha nem is ezt mondja): Putyin nem örül majd, amiért a nem várt magyar események európai visszhangja visszahat majd a szélsőséges EU-ellenes pártok népszerűségére és ronthatja a tavaszi szereplésüket szerte a kontinensen.

A magyar állampártnak nyilvánvaló prioritása ettől kezdve az események eszkalációjának és márciusi újraindulásának megakadályozása, és ehhez minden bizonnyal az ellenzéki pártok ma egyetértésnek látszó együttműködését akarja majd megbontani, miközben a nyilvánosságban törvénytelennek bélyegzi, Soroshoz köti és nevetségessé próbálja tenni a tüntetéseket. Ami Bayer Zsoltit és a nyilasokat illeti, hiába ajánlkoznak, nyílt utcai összecsapások a CÖF-Betyársereg és a tüntetők között, így a polgárháború árnyékának felfestése pont nem az, amire Orbánnak most szüksége van (gyorsan le is keverte Volnert a saját pártja); finomabb, részint már bevált eszközök kellenek ide: a színfalak mögötti konkoly, pénz és zsarolás.

A magyarországi diktatúra gyors vezértémává válása a migráció helyett akár a Fidesz kidobásával fenyegetne még a mostani cinikus Néppártból is, ha hirtelen kiderül, hogy több a vesztenivaló a vele való közösködésen. Ám ennél is jóval nagyobb veszteség lenne a Kreml számára, ha az európai bomlás visszafordulna és a populizmusnak kihívója akadna: a jogállam féltése.

Béndek Péter

Elvtelen és káros

Sajnálatos, hogy számíthatnak a Fidesz itteni fiókszervezeteinek hathatós támogatására, akik Orbán-imádatuk jeleként, illetve egyházi sugallatra mennek a nyájjal, bele az elvtelen és káros, társadalmi szolidaritást és toleranciát leromboló, diszkriminatív és értelmetlen népszavazásba: kisebbségiként, kisebbségek ellen.

Az a fajta jobboldali populista, pontosabban alt-right politikai hitvallás, mely a szemünk láttára bármelyik hagyományos – konzervatív, liberális, vagy szocialista – politikai ideológia karikírozott, eltorzított változataként áll elő, alapjaiban paradox jelenség. Olyan nézőpontokat és politikai attitűdöket kapcsol egybe, mindenekelőtt érzelmi és nem a tényeknek való megfelelés szerint, melyek az analitikus, a racionális észjárás szerint össze nem illőek. Az így kialakuló proto-ideológia, mely a leginkább az “eredeti (olasz) fasizmushoz” hasonlatos (Jay Griffith), gyűlöletbeszédet, erőszakkultuszt, macsó magatartásokat, klerikális konzervativizmust (senkit ne tévesszen meg, hogy ezt keresztény kurzusként hirdetik), elegyít jobboldali libertariánus eszmékkel (a libertarizmusnak nincs köze a hagyományos liberális politikai filozófiákhoz, az anarchiához, a nihilizmushoz áll közel). Egyben anti-modernista, más megközelítésben decivilizációs és reakciós ideológia, nihilista, hiszen semmiféle koherens és távlatos programot nem ad, hatalomfetisiszta, de egyáltalán nem pragmatikus. Képviselői elit- és értelmiségellenességükről, a klímaváltozások tagadásáról, alternatív-tények és poszt-igazságok terjesztéséről ismerhetők meg. A szólászabadságot hazugságok, rágalmak és igazolhatatlan összeesküvés-elméletek erőszakos terjesztésére használják, minden lehetséges alkalommal megtámadva a politikailag korrekt beszéd létjogosultságát. Nem hisznek a szakszerűségben, sőt a nacionalista és rasszista elfogultságot használják tudományos tények tagadására, mítoszokat állítanak a valós történelem tényeinek helyére stb. Populizmusa teszi többé-kevésbé népszerűvé, és – a tömegdemokrácia szabályai szerint választásokkor – sikeressé is, ezt az irányzatot. Követői populista, elit-ellenes kirohanásokkal, a civilizációs eredmények, a haladás, kétségtelenül létező, negatív vonásainak a fölnagyításával, mértéktelen eltúlzásával fedik el azt, hogy számukra a hatalmon, sőt az abszolút hatalmon kívül semmi nem számít.

A populista alt-right legbefolyásosabb képviselője Vladimir Putyin orosz elnök, de nyilván Donald Trump is hozzá hasonló ideológiát próbál rákényszeríteni első körben a republikánusokra, azután az USA-ra. Őt időben megelőzi Orbán Viktor, aki nem csak régiónkban, a legőszintébben vállalja ennek az ideológiának a képviseletét, hiszen Orbánon kívül, nincs is olyan EU-s miniszter- vagy államelnök, aki Steve Bannon és Milo Yiannopoulos-al vagy a belga szélsőséges fiatalok csoportjával parolázna/fényképezkedne. De ez a lengyel Kaczynski, a francia Le Pen, a brit Farage, a holland Wilders, és az olasz Salvini politikai krédója is. És azután – talán a fönt említettektől kissé megkésve – ebbe az irányba tart Liviu Dragnea és a mögötte álló PSD-s társai, és szintén ebbe az irányba tájékozódik Călin Popescu Tăriceanu. Azután meg tetszik vagy sem, de sok mindenben Orbán és a PSD-ALDE kormánykoalícióhoz csatlakozó Fidesz itteni fiókpártja, vagy legalábbis a vezetőségének legbefolyásosabbjai: az elnök és a székelyföldi kiskirályok is, politikai filozófiájukat tekintve, az alt-right fele tartanak.

Az alt-right más és másképpen nevezi meg magát, illetve más és más társadalmi-politikai jelenségeket tematizál, régiónként, és országonként, de lényege ugyanaz: a gyűlöletkeltés, az erőszakkultusz, a háborús és botrányos nyelvezet, a civilizációs vívmányok lebontásának kísérlete, az anti-modernizmus, államimádat, nacionalizmus és rasszizmus, nőgyűlölet, homofóbia, bevándorlás és kisebbség-ellenesség, stb. A Putyin-féle hibrid diktatúrának és az Orbán-féle illiberális demokráciának, az idegengyűlöletnek és elitellenességnek ugyanaz a gyökere és a hátterében fölsejlő ideológiája, mint Trump protekcionizmusának, vagy Farage Brexitjének és EU-ellenességének, az alt-right.

Van abban valami véletlen, konjunkturális, hogy hol mit tematizál és helyez a politikai ágenda középpontjába a mozgalom. Magyarországon a Fidesz egész pályás letámadása – a torz választási rendszer következtében elnyert kétharmados parlamenti többségével a háttérben -, minden területet módszeresen próbál átállítani az alt-right szolgálatába, a saját oligarcha-osztály kiépítésétől kezdve, a kultúrharccal bezárólag, módszeresen. Lényegében, és szándéka szerint, ezt rögzíti, illetve leplezi le a Sargentini-Jelentés, mint az EU értékrendjétől, a liberális demokrácia szabályaitól való szándékos eltérést.

Romániában az igazságszolgáltatás megszállási kísérlete, melynek hátterében elsősorban a PSD vezéreinek korrupciós megvádoltsága/érintettsége áll, a DNA-t és a korrupció ellenes fellépést emelte ki, helyezte az alt-right alapon kiélesített támadások középpontjába. Csakhogy a kétharmad hiánya, illetve a civil társadalom ellenállása, valamint az elnöki hivatal és az EU pozicionálása következtében, az Orbán-modell közvetlenül nem alkalmazható. Dragnea és társainak A-terve – valószínű saját értékelésük szerint is – első körben elbukott. Az igazságszolgáltatás közvetlen megszállását célozta meg a tavaly január végi híres/hírhedt Iordache-féle 13-as kormányrendelet, és az összes azóta – a parlamenti különbizottság által kiokumulált – aggályos törvény-tervezet, de kudarcot vallottak.

Úgyhogy jöhet a B-terv amit az ortodox egyház és fanatikus hívőinek a segítségével próbálnak átvinni – elterelő hadműveletként, álszolidarítást teremtve, stb. -, mégpedig az alkotmány-módosítás. Ez a téma kitűnően illusztrálja azt, amit föntebb az alt-right sajátjaként fölsoroltam, kiválóan alkalmas populista szólamok és klerikális igények, valamint anti-modernista, reakciós álláspontok kifejtésére, decivilizációs, agresszív, macsó és ultramontán ötletek, gyűlöletbeszéd és intolerancia kiélésére. A “hagyományos család” védelme – bármit is jelentsen ez – főként olyanok szájából, akik igencsak libertariánusok saját magánéletük tekintetében (Dragnea “barátnője” fiatalabb menyénél, Tăriceau, ha jól számolok, ötödik feleségét “fogyasztja”, stb.), életmódjuk a vallás hirdette aszkétizmus ellentétje, stb., csak ürügy. Egyszerre igyekeznek ezáltal populista módon, azaz pillanatnyilag, az alt-right zászlaja alatt, egybekovácsolni manipulált tömegeket és elterelni a figyelmet a korrupcióról, az A-terv tarthatatlanságáról. De egyre nyilvánvalóbb, hogy tévednek Dragnea és társai, amikor azt képzelik, ha időt nyernek “életet”/szabadságot nyernek, még elég erős a civil ellenállás, ami egy kis európai hátszéllel, amit a külföldre szakadt román állampolgárok fújnak, sikerül leleplezni és megakadályozni őket, alig rejtett céljuk elérésében. Ahogy diverzió volt az augusztus tizedikei kiprovokált csendőrségi erőszak – ami egyre inkább lelepleződik – és a Giulianni-féle levél, éppen úgy nem a családról (annak definícióját is elvéti a javaslat), hanem a rejtegetni való araszoló alt-right projekt, a demokrácia ellehetetlenítéséről és a hatalom bebetonozási kísérletéről szól, a népszavazási kezdeményezés. Az alt-right populistáinak semmi sem drága, most a homofóbiára és gyűlöletre játszanak rá, a vallásos fundamentalizmus pre-modern érzelmi világára építenek kampánystratégiát.

Sajnálatos, hogy számíthatnak a Fidesz itteni fiókszervezeteinek hathatós támogatására, akik Orbán-imádatuk jeleként, illetve egyházi sugallatra mennek a nyájjal, bele az elvtelen és káros, társadalmi szolidaritást és toleranciát leromboló, diszkriminatív és értelmetlen népszavazásba: kisebbségiként, kisebbségek ellen.

Magyari Nándor László

A haza sólymai: nemzetállam az óvodában

A Haza Sólymai intézményt 1976-ban, Orbán Viktor előtt 42 évvel hozta létre a Román Kommunista Párt főtitkára. És olyannyira komolyan vette a feladatot, hogy a szervezetalapítás után egy évvel leszámolt az Arici pogonici (Tüskés hátú csorda hajtó) című gyermeklappal, és helyét a Haza Sólymai című kiadvány vette át 1977-től.

Nemzeti nevelés lesz Magyarországon az óvodákban. Végre, micsoda bűnös mulasztásnak, a legfiatalabb nemzedékkel szembeni nemtörődömségnek teszünk így végre büszke, öntudatos nemzethez méltón pontot a végére! Megkönnyebbült és hálatelt szívvel vesszük ezt így, a határon túli nemzettest részeként tudomásul. Nem is értem, hol késlekedett ezzel az ötlettel pártunk és ormányunk, amikor a szomszédos baráti országok ezt már évtizedekkel ezelőtt – a sötétnek nevezett nyolcvanas években bevezették, és ahhoz (forradalom, rendszerváltás ide vagy oda) azóta is következetesen ragaszkodnak. Sajnos a románok – amilyen sunyi, szőröstalpú, stréber egy népség – ebben is elöl járnak. Ott ugyanis nemcsak valami himi-humi pedagógiai programot vezettek be, nemcsak nemzeti identitás erősítő meséket, nemzettudatú altatókat, nemzetileg tiszta rágókákat és partedliket adtak a tejfogú generáció kezébe. Hanem tetőtől talpig trikolórba öltöztették az összes óvodást. Piros-sárga-kékben jártak akkor a „haza sólymai”, ahogy az óvodás és kisiskolás őrsöket, csoportokat nevezték.

Igen, jól látod kedves olvasó, sajnos a turul márkanév sem eredeti, a románok (Nicolae Ceausescu elvtárs) már azelőtt ellopták, mielőtt azt Mészáros Lőrinc kitalálhatta volna.

Ilyen lopósok a románok, tudjuk, min csodálkozunk? A Haza Sólymai intézményt 1976-ban, Orbán Viktor előtt 42 évvel hozta létre a Román Kommunista Párt főtitkára. És olyannyira komolyan vette a feladatot, hogy a szervezetalapítás után egy évvel leszámolt az Arici pogonici (Tüskés hátú csorda hajtó) című gyermeklappal, és helyét a Haza Sólymai című kiadvány vette át 1977-től. Előtte még azért hosszan nyilatkozott arról, hogy az Arici Pogonici ideológiailag túl könnyű és alkalmatlan arra a nevelő feladatra, amelyre a haza reménységeinek szüksége van. A szerkesztőség megszüntetése, átszervezése kísértetiesen hasonlít a Magyar Nemzet leépítésére, illetve arra, ahogy a Magyar Idők szerkesztőit csatornázzák át pártfeladatok elvégzésére. A Magyar Nemzet mellett én most nem lennék nyugodt a Tappancs Magazin szerkesztőségében sem.

A haza solymai óvodások és kisiskolások talpig piros sárga kékbe öltözve tanulták a nemzeti identitást, az ünnepi rendezvényeken való felvonulást, a politikusok óvodai látogatásakor illő viselkedést, a dáko-román kontinuitás elméletet, a zászlólobogtatást, illetve a hazafias énekek és gyermekjátékok éneklését 1989-ig. A forradalom után eltűnt ugyan a piros sárga kék egyenruha, de nem tűntek el a politikusok az óvodából (sőt megszaporodtak), a felvonulások és a zászlólobogtatás sem. Az egyenruhát a – kínai exportáruból népviseletté barkácsolt ruhák váltották fel. Ilyen kínairomán ruhatára majdnem minden romániai óvodának van. Székelyföldön van kínaiszékely változat is – javára legyen mondva a román nemzetállamnak, hogy teret ad a viselésének, vagy inkább a román nemzetállami oktatásnak ellenálló pedagógusoknak és szülőknek. Nagyon aranyosak a kissrácok, ahogy felvonulnak a fehér műszálas, fenékbetéses harisnyájukban, amelyet természetesen vitézkötés dúsít – hiszen ők székelyek. Van is némi feszkó, amikor a fenékbetésesek farkasszemet néznek a piros-sárga-kék szalaggal átkötött ujjasokban felsorakozó román csoportosokkal.

A nemzeti nevelés egy többnemzetiségű államban kicsit problémás, de vannak áthidaló megoldások. December elsején például a román csoportosok piros-sárga-kék gyurmából Románia, sőt Nagy-Románia térképét markolásszák ki apró kis nemzetileg fejlesztett kezecskéikkel. Az üres wc papír gurigákat is piros-sárga-kékre festik, és abból fűznek fel trikolóros wc-papír girlandot, hogy mindenkinek kellően eltöltse a nemzeti érzés a szívét, ha belép az óvodába. A magyar szülők és óvodások lehajtott fejjel vonulnak be a saját csoportjukba a folyosói nemzeti szín wc papír girlandok alatt, és veszik tudomásul, hogy nemzeti ünnep van. Mi mást tehetnének? Válaszul pedig papírból kis ellenálló mikulásokat készítenek és állítanak ki, hatalmas nagy, egészségügyi vattából formált szakállakkal. Ott állnak merőn a Mikulások szemben a piros sárga kék lobogókkal. Ennyi jutott nekünk. December elején a nemzetileg nem eléggé fejlett erdélyi magyar óvodások azért is a Mikulást várták eddig, akármennyire is a Román egyesülést ünnepli a román nemzet állam.

Nem tudom, most, hogy a magyar ormány is megpróbál a román nemzetállam nyomába iszkolni, és határon innen, határon túl 42 év késéssel megpróbálja bepótolni a nemzeti óvodapedagógiát, mi lesz? Félretesszük a vattaszakállas Mikulásokat, és átprofilozzuk magunkat a piros-fehér-zöld wc guriga festésre? És mikor jelenik majd meg a nemzetileg öntudatos óvodás magazin – mint Magyar Idők melléklet? Esetleg a pestisrácok oldalán egy interaktív mesefelület a pestibilinülők.hu?

Eljön az idő, az biztos, mert el kell jönnie végre! És lesz nemzeti feltámadás, és akkor majd összecsapnak a kis sólymok a kis turulokkal. És visszaveszik, ami jár nekik. A homokozó lapátot is, meg Erdélyt is. Isten őket úgy segélje!

Parászka Boróka (Éljen Eduárd!)

Az európai reformfolyamat és Magyarország

„A június 19-én megtartott német-francia közös kormányülés messzemenően ráerősített arra a korábbi feltételezésre, hogy a francia elnök az európai biztonság, külpolitika és Dél-Európa felzárkóztatásának motorja lesz, míg Németország a gazdasági-pénzügyi feladatok átszervezésének és az ebbéli teendők felgyorsításának fő aktora. Merkel reformterveinek egyik kulcseleme az euró-övezet megszilárdítása és elmélyítése – épp az integráció felgyorsítása céljából. A két szándékot pedig a Juncker mögött álló adminisztráció hangolja össze.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Donald Trump amerikai elnök – jócskán megkésve ugyan, de – telefonon gratulált Orbánnak az áprilisi választási sikeréhez. Néhány más téma is szóba került, de csak olyanok, amelyek Trump programjának eddig még ki nem rostálódott elemeit képviselik, ám várható, hogy ezek közül is néhány le fog kerülni a közeljövőben a napirendről. Nemrég pedig olyan hírek kaptak lábra, hogy Angela Merkel külön, négyszemközti találkozón akar beszélni a magyar miniszterelnökkel. Időközben a hírt nem csak megerősítették, de német források már a dátumot is tudják: július 5.

Vajon arról lenne szó, hogy az orbáni politika nemzetközi mozgásterét tervezné növelni Washington, Brüsszel, Berlin vagy Párizs? Közvetlenül április 8-a után magam is úgy gondoltam, hogy ez részben elkerülhetetlen. Egyszerűen azért, mert – választási csalás ide, manipulációk egész sora oda – Orbán újabb kétharmadot szerzett, s ezzel annak a külföldnek is számolnia kell, mely igazán nem kíván belebonyolódni egy apró, sem Európa, sem annak tágabb környezete, sem pedig a transzatlanti viszony vonatkozásában nem túl jelentős állam piszkos ügyeibe.

Ma már azonban nem így gondolom, ugyanis számos esemény rajzolta át június folyamán a nemzetközi erővonalakat – mindenekelőtt Európában. Bár a tavasz folyamán mind Jean-Claud Juncker bizottsági elnök, mind pedig az európai reformerők vezető szerepét eddig kitűnően játszó Emmanuel Macron letette az asztalra reformterveit, Németország, a kontinens legfontosabb állama viszont mindezzel késlekedett. Látható volt, hogy Merkelt megbénítják a koalíciós problémák a CSU-val, nem kevésbé a fokozódó széthúzás az Európai Néppárt soraiban.

Ez egészen június 4-ig tartott, amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásában a kancellár állásfoglalása végre megjelent, s az elemzők azonnal megállapították: az teljes egészében harmonizál Juncker és Macron elképzeléseivel, sőt: azokat kiegészítő, vadonatúj elemeket is tartalmaz – elsősorban a közös migrációs politika vonatkozásában. A június 19-én megtartott német-francia közös kormányülés aztán messzemenően ráerősített erre a feltételezésre.

Minden jel arra mutat, hogy a francia elnök az európai biztonság, a közös külpolitika és Dél-Európa felzárkóztatásának motorja lesz, míg Németország a gazdasági-pénzügyi feladatok átszervezésének és az ebbéli teendők felgyorsításának aktora. Merkel reformterveinek egyik kulcseleme az euró-övezet megszilárdítása és elmélyítése – épp az integráció felgyorsítása céljából. A két szándékot pedig a Juncker mögött álló adminisztráció hangolja össze.

Minthogy Orbán tervei ebbe a keretbe nem illeszthetők, fontos kérdés lett, hogy mit kezdjen Európa Magyarországgal, mely, mint említettem: egyáltalán nem számít tényezőnek, ám egy ideje mégis jelentékeny biztonsági kockázatot képvisel. Nem csak Európában, de a tengeren túl is legutóbb komoly aggodalmakat váltott ki az orbáni sajtóstrómanok szétrajzása a Balkánon, szerepük a korrupt Janez Janša szlovén miniszterelnök megválasztásában, s az Európával és a transzatlanti kapcsolatokkal szemben szervezkedő politikai erők támogatásában – egyebek mellett Macedóniában –, melyek mögött tudni lehet: végül is Vlagyimir Putyin áll. Különösen, hogy e folyamatba most – az olasz kormánykoalíció egyik tagjaként – az Északi Liga is bekapcsolódni igyekszik.

Ha ez így van, akkor e problémával – az európai reformpolitika logikájából következőleg – elsősorban Macronnak kellene foglalkoznia. De információk szerint ez nem így fog történni. A gazdasági és pénzügyi reform mellett a „magyar ügy” lerendezése – mely sajátos módon a CSU-val való koalíciós vita kezelését is tartalmazza – Merkelre hárul: a két európai vezető ebben egyezett meg, s gyanítható, hogy segítséget remélhetnek és kapnak e téren Junckertől is.

A Merkel-Orbán aktuális különtalálkozó hátterében nagy valószínűséggel épp ez áll. Ezt támasztja alá az az idegesség is, amivel a magyar kormány minden újabb fejleményre reagál, kezdve a holland kereszténydemokratáktól kapott éles kritikára, vagy éppenséggel azokra a tervezett reformlépésekre, melyek nyilvánvalóan általában is szűkíteni fogják a nemzetállami jogköröket.

Merkel és a magyar kerítés

Megint hallom ma reggel az ATV Start műsorvezetőitől, amit egy hete újra meg újra a magyar médiában: Merkel álláspontja megváltozott, és köszönetet mondott Orbánnak a kerítésért. Ma már az Országgyűlésben is mondott ilyet egy államtitkár. Ebből egy szó sem igaz. Egy hete a német közszolgálati televízióban, alapjában véve a G7 találkozóján Trump és a többiek között kialakult konfliktus kapcsán készített teljes órás interjút Angela Merkel kancellárral Anne Will, a kiváló műsorvezető. Jó lenne, ha minél több magyar újságíró megnézné ezt a műsort: Will minden nehéz kérdést feltett a kancellárnak, Merkel pedig mindenre korrekt módon válaszolt, semmilyen kérdés elől nem tért ki. Amikor a menekültkérdés szóba került, Will tett egy utalást arra, hogy más országokkal azt illetően véleménykülönbség van, például Magyarországgal. Merkel annyit mondott, hogy Magyarországnak külső uniós határa van, és azon a magyarok a németeket is védik. Arról, hogy Orbán ehhez kerítést emelt, és hogy ezért köszönetet mondana neki, Merkel egyetlen szót sem szólt. Le kell szögezni: Merkel ebben az interjúban is elismételte, hogy ma is helyesnek tartja 2015 szeptemberi döntését a szíriai menekültek beengedéséről. Jelenleg is súlyos, kormányválsággal fenyegető konfliktusban áll Horst Seehoferrel, a bajor CSU elnökével, aki az új kormányban szövetségi belügyminiszter, és aki nagy menekülttáborokban akarja elhelyezni az országba érkező menedékkérőket, ahonnan kérelmük elbírálásáig nem mehetnének tovább az országba (ez a koalíciós megállapodásba is bekerült), a menekültügyben készülő „mestertervében” pedig a más EU-tagországban regisztráltakat már a határról visszaküldené. Ez utóbbit Merkel elutasítja. Szó sincs arról, hogy Merkel elfogadná az Orbán-kormány menekültpolitikáját, vagy akárcsak közeledett volna ahhoz.

Bauer Tamás / Facebook

Ez aztán „Európa jövője”

Most meg egy budapesti konferencián virtuális vérfürdőt rendez a Fidesz a sajtó számára – az „elhatalmasodó kulturális öngyűlölet” meg a „cenzúra megállításának” hazug jelszavai alatt. Ez aztán Európa jövője… 

Báró Eötvös József, az európai értékek kutatója és egyik legnagyobb magyarországi meghonosítója nyilván forgott a sírjában, amikor a mai budai hatalom főideológusainak meghívására a sötét szuprematista elveket hirdető extengerészgyalogos-exbankár-exfilmproducer-exhazugságmédiaguru, Donald Trump exkampányigazgató-exfőstratégája, az amerikai szélsőjobboldal gyűlöletgyárosa, Steve Bannon szónokolhatott a Batthyányi- és az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének kézjegye előtt.

Európa jövője – ezzel a címmel szervezett kétnapos konferenciát a milliárdos-özvegy ex-holokausztkutató Schmidt Mária alapítványa Budapesten. Az ő díszszónokuk volt – méghozzá az “Eötvös József Előadás” címen kiemelt szekcióban – Donald Trump utolsó kampányigazgatója és azóta kirúgott főstratégája, aki az Orbán Viktorral is összekülönböző, ellenében saját pártot alapító, majd Amerikába menekülő Gorka Sebestyént is magával vitte a Fehér Házba (és akit azóta szintén kirúgtak).

A magyar közönség alig(ha) ismerheti ennek a gyűlöletgyárosnak a társadalmakat romboló „hathatós” tevékenységét. Hát most elhozták őt közibük, méghozzá közpénzből, hiszen a rendezvényt a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Századvég Alapítvány (értsd: Habony Árpád) támogatja.

Azazhogy elhozták az „amerikai Habonyt” – kizárólag a „megbízható” konferenciázók közé. Mert nem lehetett ám csak úgy, bárkinek meghallgatnia, lefotóznia ezt a magyar elvtársainak sikereit ünneplő gyűlöletgyárost!

Az online sajtóregisztrációt követően hat napig gondolkodtak a szervezők. Azt írták, „elbírálják a jelentkezést”. Normális helyeken nem „bírálgatnak” sajtóregisztrációt, legfeljebb ellenőriznek. Hat nap után, az esemény előtt kevesebb, mint 24 órával sikerült megküldeniük minden „ellenzéki” sajtó számára az egyenlevelet, miszerint „helyhiány miatt” nem engednek be. A várkerti helyszínre, ami egy 900 nm-es terem, ahol akár több mint 500 személy foglalhat helyet. Ráadásul a fotósok még ülőhelyet sem kértek maguknak.

„Cserébe” a szervezők nagy kegyesen biztosítottak mindenkit, hogy élőben nézhetjük a közvetítést az Interneten. Ez valóban így is volt délutánig, amíg csak olyan előadók hirdették a igét, mint Balog Zoltán, a most menesztett emberminiszter, vagy Orbán Balázs, a Miniszterelnökség ismeretlen államtitkára. Rájuk viszont kb. annyira volt kíváncsi az átlagos hírfogyasztó, mint a tavalyi hó által hátrahagyott lucsokra.

A nagyágyú este következett (volna) Steve Bannon személyében, de mire odáig jutott az internetes néző, azzal szembesülhetett, hogy „Jelenleg nincs közvetítés”: egyszerűen lekapcsolták az adást, amire a fenti, „sokat ígérő” állóképet „csodálva” várakoztunk.

Csak gratulálhatunk a szervezőknek. Valószínűleg ők a legjobb tanítványai Steve Bannonnak, minden szavát isszák, betartják, alkalmazzák…

A konferenciát ugyanis olyan jól hangzó, ám mélységesen hazug „kultúrharcos” szólamokkal harangozták be a szervezők, mint pl. ezek:

Megnyerhető-e az Európa testéért és lelkéért folytatott harc? Legyőzhető-e a cenzúra, a másként gondolkodók megbélyegzése, az elhatalmasodó európai kulturális öngyűlölet?

Nos, ha az ilyenek kezében összpontosul a kétharmados hatalom, akkor nem, nem győzhető le a cenzúra. Pontosan ők és amerikai kamarádjaik azok, akik a másként gondolkodók megbélyegzésére alapozzák aljas terveiket Amerika és Európa jövőjével kapcsolatban. Ők azok, akik semmilyen másként gondolkodást nem képesek elviselni – sem a Várkert Bazárban, sem az Országgyűlésben, sem a Fehér Házban, sem sehol. Mint fentebb jeleztük, Bannon annyira toxikus figura, hogy még az amerikai közbeszédet szándékosan elmocskosító, ötszáz nap alatt ötezer dokumentált hazugságot elnöki szájából kiköpő Trump is kénytelen volt elküldeni közvetlen közeléből. Ezért hirdeti most az igét világszerte.

Ha még netán nem háborodott volna fel eléggé a kedves olvasó, tudjuk fokozni. A Magyar Idők című, hűségesnél is talpnyalóbb kormánylap közzétett egy förmedvényt, amelyben a hatalom táskahordozói szokásos bicskanyitogató stílusukban ecsetelik, hogy ők bizony kitiltották az ellenzéki sajtót. A cikk szerzője úgy fogalmaz: „Nem nagyon hat meg a ballib picsogás. Nekik új még ez. Majd hozzászoknak. Ahogy mi is hozzászoktunk.” Mert hogy őt állítólag akkor tiltották ki eseményekről, amikor a „szoci-szadesz” volt kormányon. Természetesen ez is a szokásos, szándékosan hazug tömegbutítás: a „szoci-szadesz” időkben olyan újságírók voltak stratégiai posztokon, mint például Járai Judit Washingtonban, aki aztán minden, csak nem ballibsi. Minden eseményre beengedték, semmilyen „elbírálás” alá nem esett. Sőt, ugyanazokban a „ballibsi” időkben olyan keresztény jobboldali vezethette a Duna Televíziót, mint Cselényi László, aki még fel is szenteltette a stúdiókat.

Most meg egy budapesti konferencián virtuális vérfürdőt rendez a Fidesz a sajtó számára – az „elhatalmasodó kulturális öngyűlölet” meg a „cenzúra megállításának” hazug jelszavai alatt.

Ez aztán Európa jövője… Eötvös József meg foroghat a sírjában.

Purger Tibor (Washington)

Zátonyok közt sodródva

Mondjuk ki világosan: ez a párt ma egy etno-nacionalista, populista, sőt alt-right, EU-ellenes, promoszkovita és diktatúrapárti, illiberális és reakciós néppárt.

Azt hiszem eljött az ideje egy névváltoztatásnak, mégpedig egy lényegesnek, tudniillik a jobb időkben magát RMDSz-nek nevező mostanra a Fidesz itteni fiókpártjává átvedlő párt érett meg a névváltoztatásra. És senki ne mondja majd, hogy nem láttuk, nem hallottuk, hogy meglepett ami történt, hiszen én csak megírtam, de több százezren szavazataikkal támogatták és sunyításukkal továbbra is fenntartják a folyamatot. Demokrata, már rég nem (ha valaha is volt), szövetségi jellegét már néppárti besorolása is cáfolta, és ma már semmilyen más alternatívát el nem fogad, csak a Fideszt és vezérét.

Mondjuk ki világosan: ez a párt ma egy etno-nacionalista, populista, sőt alt-right, EU-ellenes, promoszkovita és diktatúrapárti, illiberális és reakciós néppárt.

Amikor azt mondja Kelemen Hunor, hogy a magyarországi ellenzéki pártoknak nincs helye az itteni politikában, mert minden igyekezetük fölösleges időtöltés „hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak … az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja”. Akkor magára, illetve pártjára húzza a Fidesz(-kádéenpé) programjának (Sic!) és tevékenységének jelzőit. Beleértve a sovinizmus – az idegengyűlölet – szélsőséges formáit is, ami ellen váltig hadakozik, ha román mezőnyben üti fel a fejét. Miközben a magyar kormányhoz egyre nagyobb mértékben hasonlító bukaresti pártszövetséghez köti itteni politikáját. A fiókpárt és a (pontosabban a Dragnea-féle) PSD viszonya nem valamilyen ideológiai alapon, vagy elvszerű politikai megegyezésen, hanem a közös zsákmányszerzésen alapul, valamint az illiberális állam bevezetésének törekvésén. Nehéz elfogadni ugyanis, hogy míg a magyarországi kormánypártokkal a néppárti együvé tartozást hangoztatva elfogult, sőt kizárólag azt támogatja a kampányban stb., addig Bukarestben a reakciós és illiberális, de formálisan a szocialista pártcsaládhoz tartozó párttal menetel, annak minden kudarca ellenére.

Kelemen Hunor és fiókpártja ma a híd, illetve előretolt helyőrség, szerepét tölti be Budapest és Bukarest között, csak nem a kisebbségi jogok, az európai értékek, vagy a jószomszédság stb., nevében, hanem az illiberalizmus, a diktatórikus vezetés, és az autokrácia kiépítésének a szószólójaként.

De nemcsak a fiókpárttá válás, a szervezeti és politikai autonómia (a reális és nem az autonómiázás közben föl-fölmerülőt, de hiszen a Fidesz bevallott ellensége mindenféle helyi, vagy intézményi autonómiának, centralizál, és államosít stb.) feladása okán, hanem, ha úgy tetszik, saját jogon és közvetlenül is kiérdemli a fenti minősítést, a jelzők sorozatát.

A decentrált fiókpárt, ellentmondva saját programjának is, diktatórikus, hiszen már semmiféle belső demokrácia szabályaihoz nem tartja magát. Programjában az szerepel, hogy: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai magyarság különböző autonóm, területi, politikai és rétegszervezeteinek érdekvédelmi közössége, amely országos és helyhatósági szinten ellátja a romániai magyarság politikai és közképviseletét, egyezteti és ösztönzi a társadalmi önszerveződés különböző formáit. A Szövetség tiszteletben tartja a politikai sokszínűség elvét.” Ezzel szemben Kelemen Hunor ellenzi még az ártatlan és udvariassági kapcsolatokat is magyarországi demokratikus pártokkal. Semmibe veszi saját szervezete platformjainak álláspontját, lesepri a palettáról politikai pluralizmus mindenféle kísérletét, kizárólagos módon tart igényt olyan hatalmi monopóliumra, amit diktatórikus vezetésnek nevezhetünk, jogosan. Az már kezd természetessé válni, hogy minden olyan emberjogi és a társadalmi szolidaritással kapcsolatos ügyben – szembe menve programjával – Budapest hatalmi érdekeinek megfelelő álláspontot képvisel, ami minden csak nem következetes, nem demokratikus és nem európai. Kelemen Hunor és fiókpártja határzárpárti, idegengyűlölő, homofób és hímsovén, reakciós, és mindenek fölött etno-nacionalista és populista.

Közben a sunyító politikusoktársak hallgatása azt „üzeni”, hogy a pénz, hogy a realpolitik, azért kell elfideszesedni, mert onnan jön a zsé (valójában a magyarországi adófizetők pénzének átláthatatlan és méltánytalan, klienteláris újraosztásáról van szó, amit a határokon is átcsorgatnak), csakhogy. Szerény számításaim szerint a múlt decemberében a fiókpárton kívüli személyek és szervezetek több támogatásban részesültek, mint a párt az elmúlt „hét bő esztendőben” összesen (az „akadémiákat” és egyéb láthatatlan klienshízlaló juttatásokat nem számítva, Kató Béla-Demeter Szilárd elhozott, illetve elvitt, vagy százmillió eurót). Aztán a reálpolitikának mondott árulással két gond is adódik. Egyrészről, mert az árulót nem fogadják bizalmukba azok sem, akik javára az árulás történt, valójában megvetik és adott alkalommal megszabadulnak tőle, hiszen ismét árulhat, most már a mások javára. Az a modortalanság, amivel a magyarországi ellenzék vezetőit fogadta a pártvezér, csak a jólneveltség, a diplomáciai érzék, a morális tartás hiányának tudható be (a rózsaszín pantalló átka?). Mert – egyelőre úgy néz ki – nem az a nagy veszély, hogy Orbán áprilisban veszít és jönnek azok, akiket most megalázott Kelemen Hunor, és akik, ha hatalomra kerülnek bosszút állnak. Tapasztalat, hogy azok megengedők és elnézők lesznek, hiszen demokraták, és nem gyarmatosítani, kiszolgáltatni, foglyul ejteni akarják a rommagyarságot, hanem saját céljai elérésében segíteni.

Viszont egészen más kockázat van itt, amitől Kelemen Hunor joggal szoronghat.

Ha nem sikerül elég rommagyart mozgósítani a Fideszre szavazáshoz, akkor lesz az igazi gond, hiszen bosszúállóbb politikusról nem tudunk az elmúlt lassan harminc esztendőben, mint Orbán Viktor.

És akkor mi rommagyarok hova álljunk? Mutatnak-e majd utat, vállalják-e a felelősséget Kelemen Hunor és tsai? Ma a pluralizmus ígéretének a feláldozásával és a rommagyarság jórészének félrevezetésével, a demokratikus politikai kultúra elfojtásával stb., fizetünk a fideszpártiságért, ha rosszul sül el az átszavazás, akkor majd anyagiakban is fizetünk a vezér(ek) téves politikájáért.

Azzal a „bölcs” de főként voluntarista meglátással utasítja el a párbeszédet a mai magyarországi ellenzék képviselőivel Kelemen Hunor, hogy „én úgy gondolom”, felesleges az itteni jelenlétük, hiszen  ő tudja kire szavaz a rommagyarság, és ezzel vége mindenféle toleráns és demokratikus politikának. Hiába teszünk úgy, mintha mi sem változott volna, a rommagyarság nagy része (eltekintve attól a torz statisztikától, amit hangoztatnak, hogy tudniillik akik átszavaznak, azok szinte mind fideszpártiak, csakhogy a rommagyar összpolgárokhoz képest számuk elenyésző volt, és minden bizonnyal marad) képviselet nélkül sodródik az árral. Nincs „szövetség” és nincs egyetértés sem, ma az egyedüli vezér, „Karcfalva hangja” hallatszik: Felcsút és Teleormány között, félúton.

Magyari Nándor László

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK