Karácsony: az a dolgunk, hogy békét hozzunk Magyarországra

0
748

A választók jövőre eldönthetik, az „ellenségképek, társadalmi konfliktusok élezése” helyett Magyarországnak legyen-e „szelíd, halk szavú kormánya”, amely azért „robotol”, hogy megjavítsa az életüket – mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd, az MSZP és a Liberálisok közös miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A Párbeszéd társelnöke – a másik két párt elnökével közösen tartott rendezvényen – hangsúlyozta, a politikának a békés hétköznapokról, a kormányzásnak pedig olyan „apró okos lépésekről” kell szólnia, amelyek visszaviszik Magyarországot Európa felé.

Nem tudom azt ígérni, hogy ha én leszek a miniszterelnök, akkor minden nap karácsony lesz

– fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, olyan világot építenének, amelyben a politikának nem az a dolga, hogy „állandóan harcoljon és mindenkiben ellenséget lásson”.

Kiemelte, feladatuknak tartják, hogy a politika 2018 után a jó oktatásról és egészségügyről, valamint a magasabb bérekről és nyugdíjakról szóljon.

Az a dolgunk, hogy békét hozzunk, elsőként az ellenzéki táboron belül, majd aztán békét hozzunk Magyarországra

– jelentette ki Karácsony Gergely, aki büszkének mondta magát, amiért pártja mellett az MSZP és a Liberálisok is támogatják kormányfőjelöltségét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .