Kezdőlap Címkék Liberálisok

Címke: Liberálisok

Így reagáltak a pártok, elemzők a tusványosi beszédre

0

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn szombaton

Momentum Mozgalom – reagálás Orbán Viktor tusványosi beszédére

Orbán Viktor teljes tusványosi beszédében egyetlen igaz mondat volt: amikor azt mondta, nem bontja ki az igazság minden részletét.

A legnagyobb mellébeszélése az volt, amikor arról beszélt: az ő oldalukon van az, amit “szépnek, szabadnak és igazságosnak” lehet mondani, és amit “keresztény szabadságként” lehet összefoglalni.

Orbán Viktor évek óta arra használja a tusványosi beszédeit, hogy újabb és újabb módon próbálja becsomagolni, elrejteni, hogy 10 éve szétlopja az országot. Orbán “keresztény szabadsága” 2019-ben Tiborcz István terepjáróját, Orbán Ráhel 15 milliós karóráját, a magánrepülőket, a luxusjachtozást jelenti. A keresztény szabadság kizárólag rájuk vonatkozik, a nagy keresztény szabadságból nem jut sem a szétvert magyar tudományosságnak, sem a padlón fekvő, kezelésre váró rákos betegeknek, sem az egyre inkább lerohadó oktatási rendszernek, sem a mentálisan egyre inkább tönkretett magyar társadalomnak. A “keresztény szabadság” Orbánnak a lopás szabadságát jelenti.

Ma Magyarországnak nem arra van szüksége, hogy a miniszterelnöke keleti ideológiákon merengjen és magyarázza a magyarázhatatlant – hanem arra, hogy megoldásokat kínáljunk a társadalom legsúlyosabb problémáira. Mi a Momentummal erre szerveződtünk, és ezért fogunk dolgozni életünk végéig.

Orbán a következő időszakról azt mondta: “most jön csak az esti nagyfilm”. Lehet, hogy most jön az esti nagyfilm, de akkor az arról fog szólni, hogyan bukik meg a magyarok kirablásával ezermilliárdossá váló bűnöző, és tölti a hátralévő életét Vlagyimir Putyin gyámoltjaként.

Akkor jön majd el a valódi, európai léptékű szabadság.

DK, Gyurcsány Ferenc – reagálás Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére

Az egyéni szabadság, a nemzet megmaradása és Európa megerősítése nem állnak szemben egymással.
A kormányfő hazudik vagy nem érti a világot, amikor azt állítja, hogy vagy keresztény vagy, vagy liberális. Mert liberálisnak lenni annyit jelent, hogy elfogadom, hogy dönthetsz életedről, szokásaidról, érzéseidről, meggyőzésedről, hitedről. A liberális jogállam tiszteli és erősíti a nemzetek összetartását. Nem lebontani, hanem erősíteni kívánja a nemzetek közös Európáját.
A kormányfő évtizedes harca semmi másról nem szól, mint hogy az állandó fenyegetettség érzését keltve saját, diktatórikus hatalma alá terelje a magyarokat. Szabadság vagy Orbán. Ilyen egyszerű a képlet. Európa vagy Orbán. Így folytathatjuk. Felszabadult, magabiztos magyar nép vagy reszkető, félő, az állandó veszedelemtől félő magyar közösség.
Orbán és mi, – azaz a Demokratikus Koalíció -, a világ minden lényeges kérdésében szemben állunk. Nem azért nincs helye kompromisszumnak, mert kakaskodunk, hanem mert a történelem két útján járunk. Vagy ők vagy a szabad, büszke, európai Magyarország, azaz mi. Vagy tébolyult ellenségkeresés vagy magabiztos, szabad, nemzeti, európai öntudat, mely nem fér össze Orbán politikájával.

MSZP, Újhelyi István  – reagálás a magyar kormányfő tusványosi kijelentéseire

Semmi más nem történt Tusnádfürdőn, minthogy Orbán Viktor – a Liberális Internacionálé korábbi alelnöke – megpróbálta megindokolni, hogy miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon. Nem sikerült neki. Zavaros ideológiai magyarázata nem tudta elfedni családja és baráti köre elképesztő meggazdagodását, a hazai egészségügy életveszélyes állapotát, az oktatási rendszer tudatos leépítését, a nemzet érdekeinek piszkos pénzekért történő kiárusítását. Orbán Viktor világos harcot hirdetett az MSZP által képviselt szociális Európával szemben, vállaltan semmibe véve ezzel a dolgozó magyar emberek hétköznapi problémáit és személyes fizikai, valamint anyagi biztonságát.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője – reagálás Orbán Viktor tusványosi beszédére

A miniszterelnök elmúlt 9 évét tökéletesen jellemzi az, hogy szerinte az egyik kezében kőműveskanál volt, a másikban meg kard. A baj az, hogy mindkettőt a nemzet ellen fordította: a magyarokat elszigetelte Európában, és hátba is szúrta. Európában belerúgott a saját szövetségeseibe is, csak azért, hogy itthon szabadságharcost játszhasson, közben visszavezette Magyarországot az oroszok ölelésébe, ahonnan 30 éve szabadulni akartunk.
A magyarokat az Unió egyik legszegényebb nemzetévé tette, béremelés helyett pedig most már százezres nagyságrendben telepít be gazdasági bevándorlókat az elüldözött magyarok helyére. Azok a honfitársaink pedig, akik itt maradnak, jó eséllyel a szétvert egészségügy áldozatai lesznek, ahol évente 24 ezer ember hal meg a nem megfelelő ellátás miatt. Orbán Viktor szó szerint a nemzet mészárosa lett. Strómanok ura, akit csak a saját hatalmi tébolya érdekel, és ennek oltárán kész feláldozni Magyarországot is.
Ideje, hogy az őszi önkormányzati választáson Magyarország is beáldozza végre a Fideszt, különben 15 év múlva Magyarország nem az Európai Unió része lesz, hanem orosz gyarmat, egy Orbán nevű orosz helytartóval.

Párbeszéd Magyarországért – Karácsony Gergely reagálása Orbán tusványosi beszédére

Orbán Viktor évi rendes tusványosi eszmefuttatása idén a fáradás jeleit mutatta, unalomig ismert panelekből összerakott beszéd volt. Egy nagy igazságot azért mondott a miniszterelnök: kormányzásának nagyján túl van már. Nekünk az a dolgunk, hogy mi is túllegyünk rajta, ehhez jó, ha tisztázunk négy dolgot.

1. A harc, már megint ez a militáns retorika, most éppen tizenöt éves újabb háborúskodást vizionált Orbán. Mi viszont tudjuk, mert megtanultuk a magyar történelemből, hogy mifelénk a harc mivel jár. Önzéssel, áldozatokkal, rombolással – ezt okozza az állandó orbáni harcoskodás is. Önzést, vagyis a kiváltságos kevesek gazdasági-hatalmi érdekeinek kiszolgálását a többséggel szemben. Tiborcz és Mészáros – ez a két név elmond mindent erről. Aki az áldozatokra kíváncsi, elég ha csak az elmúlt napok híreit böngészi: a méltatlanul alacsony bérükkel fotózkodó pedagógusok, ápolók, a sorszámhoz is sorszámot húzni kénytelen rákbetegek vagy a kilakoltatottak, akiknek száma az elmúlt napokban is egyre nőtt. A rombolás pedig itt zajlik a szemünk előtt, Budapesten például, ahol fák, közterek esnek áldozatul az oligarchák mindent betonba öntő építkezéseinek. Magyarországnak és Budapestnek nem újabb 15 év harcra van szüksége, hanem az önzés helyett együttműködésre, a rombolás helyett építkezésre, tisztességes fizetésre, jó egészségügyi ellátásra, élhető országra és településekre.

2. Orbán azon erőlködött, hogy megtöltse „tartalommal” az illiberális állam fogalmát. Pedig már megtette. Azzal, hogy szétverte a liberális demokrácia értékeit, úgy is mint jogállam, jog- és esélyegyenlőség, független igazságszolgáltatás, tisztességes választás, sorolhatnánk. Nem kell hát erőlködni a definíciókkal, itt van helyette az életünk.

3. Orbán „keresztény szabadságról” beszélt. Én nem hiszek a jelzőkkel ellátott szabadságban, legyenek bármily fennköltek a jelzők, én a jelző nélküli szabadságban hiszek meggyőződéssel. Mert a jelzőkből előbb-utóbb korlátozás és kirekesztés lesz, de a szabadság nem lehet keveseké, csakis mindenkié. Pont ezt tekintem az októberi önkormányzati választások egyik legfontosabb tétjének.

4. Orbán beszédének legfontosabb része az, ami nem hangzott el. Ez mond el róla sokat. A magyar miniszterelnöknek egyetlen megveszekedett szava sem volt például a mindannyiunkat fenyegető legnagyobb veszélyről, arról, amiről az egész világ beszél már: a klímaváltozásról. Pedig a klímaváltozás, a hőhullámok, a légszennyezettség már emberéleteket követel Magyarországon, Budapesten is. Orbán tehát vagy nem érti a világot vagy nem akarja érteni, mert azzal sértené saját maga és kegyeltjeinek gazdasági érdekeit. Nekünk az a dolgunk, hogy ha kell, akkor a kormánnyal szemben, de vállaljuk: a pillanatnyi hatalmi érdekek elébe a jövőért viselt felelősséget helyezzük.

Alig több mint 70 nap múlva az emberek véleményt mondhatnak majd, hogy a megfáradt tusványosi harcoskodást és annak képviselőit vagy egy új, lendületes, szabad és tisztességes Magyarországot szeretnének-e. Biztos vagyok benne: Budapest a lejárt és unalmas szlogenek helyett a szabadságot és a változást választja majd.

LMP reagálása Orbán Viktor tusványosi beszédére

https://www.facebook.com/lehetmas/videos/2139153999718416/

 

Magyar Liberális Párt – A biztató pályát Orbán Viktor fenyegeti a legjobban

Orbán Viktor Tusványoson a régi nótát fújja. Az ország valódi problémái helyett továbbra is a migrációval, a liberalizmussal, Soros Györggyel és az Európai Unióval ijesztgeti a magyarokat. Továbbra is a bezárkózás, a lemaradás, a félelem és gyűlölet politikáját folytatja.

Orbán Viktor nem beszél róla, hogy kormányának minden igyekezete ellenére tovább csökken Magyarország népessége, mert az emberek százezrével hagyják el az országot a Fidesz szabadságellenes politikája miatt. Magyarország függetlenségére és önállóságára nem Európa, hanem Orbán és politikája jelenti az igazi veszélyt. A szabad sajtó megszállása, a demokratikus intézmények fideszes komisszárokkal való felöltése súlyos csapás hazánkra nézve. Az igazi veszély Magyarországot belülről és nem kívülről fenyegeti. És ezt a veszélyt Orbán Viktor és politikája hozta ránk!

Nézőpont Intézet  – elemzője szerint nemzetegységesítő beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn

Tóth Erik az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy a Fidesznek a nemzeti politikai gondolkodás 1994 óta a legfontosabb alapelve.

Antall József fogalmazta meg miniszterelnökké válásakor, hogy lélekben 15 millió magyart szeretne képviselni, de Orbán Viktor volt az egyetlen, aki ezt valóban meg is valósította – vélekedett az elemző.

Tóth Erik azt is mondta – utalva a miniszterelnök szavaira -, hogy 2010-ben egy a nemzeti gondolkodást előtérbe helyező rendszerváltás kezdődött és ez minden bizonnyal nem 2022-ben ér majd véget.

Habony és Orbán együtt repült Amerikába?

Sajtóhírek szerint Orbán Viktor kormányfővel egy időben Habony Árpád informális kormánytanácsadó is Washingtonba látogatott. A Magyar Liberális Párt szeretné megtudni, hogy vajon Habony is az elnöki géppel repült-e Amerikába? Szeretnénk megtudni, hogy kik kísérték pontosan a magyar kormányfőt, kik voltak a tárgyalódelegációban és milyen céllal utaztak a miniszterelnökkel? Ezért ki fogjuk kérni az elnöki gép utaslistáját is.

Sajtóinformációk szerint Habony Árpád nemcsak a tengerentúlon, de itthon is ügyködik a magyar-amerikai kapcsolatok építésén. Többször járhatott az amerikai nagykövetségen, hogy Orbán Viktor és  David Cornstein között közvetítsen. Szeretnénk tudni, hogy járt-e bármikor a magyar kormány vagy a kormányfő megbízásából Habony az amerikai követségen? Ha járt, akkor milyen célból, kinek az érdekében, és miről egyeztetett pontosan? Ebben a kérdésben is közadat-igénylést indítunk.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar kormányfőnek egy jogerősen elítélt, kétes hátterű tanácsadója van, aki befolyást gyakorolhat hazánk külpolitikájára is.

Magyar Liberális Párt – Liberálisok 

Kemény kérdések Verhofstadtnak

0

Az Európai Parlamenti választás előtt az Euronews a Facebookkal összefogva 6 interaktív műsorban mutatja be az európai parlament 6 politikai csoportjának csúcsjelöltjét. Tegnap este az európai liberálisok csúcsjelöltje, Guy Verhofstadt válaszolt a Raw Questions című műsorban felmerült kérdésekre.

Mint elkötelezett föderalista, megvédte a „több Európa” vízióját: „Az Európai Egyesült Államok mód arra, hogy megszervezzük a közös európai cselekvést, miközben elismerjük és garantáljuk a tagállamok autonómiáját. Ellenzem az európai szuperállamot, nem szeretnék olyan rendszert, amelyben mindent Brüsszel dönt el, itt a szomszédban, az Európai Bizottságban.”

A volt belga miniszterelnök szerint a populizmus felemelkedése az európai kudarcok következménye.

Különösen a migrációs válság kezelésének kudarcáé: „Mindez az EU-s politika hiánya miatt van. Nincs EU-s partiőrség, nincs közös európai menedékjogi szabályozás. Harmadszor pedig, nincs meg az az európai gazdasági bevándorlási rendszer, amelynek részesei törvényesen érkezhetnének Európába. Elsőként ezt a hármat hoznám létre, hogy elejét vegyem a földközi-tengeri tragédiáknak.”

A liberális csúcsjelölttől a fiatal klímavédő Anuna De Wever azt kérdezte: „Mit tenne ön és a pártcsaládja, hogy komolyan harcoljanak a klímaváltozás ellen?”

„Először is a klímaváltozás szempontjait az Európával kötendő szerződések feltételévé tenném. Ezt kell latba vetnünk, ha Kínával és Amerikával tárgyalunk: azt mondani Trumpnak, hogy ha szabadkereskedelmi megállapodást akar, akkor alá kell írnia a párizsi klímaegyezményt” – válaszolta.

Mint az Európai Parlament brexit-koordinátora, Verhofstadt úgy látja, hogy liberális demokrata kollégáinak döntő szerep jut majd: „Szerintem nagy harc lesz ezen a választáson, aminek soha nem voltam a pártján, de nagy harc lesz a Brexit Párt és a liberális demokraták között, utóbbi a leginkább Európa-párti brit erő, szóval meglátjuk mi lesz; ez a demokrácia”

Végül az kérdezték tőle, hogy mint Európa-párti politikus a bort vagy a sört szereti jobban, a válasza pedig belgaként némiképp meglepő volt: „Szerintem a bor Európában a civilizációt jelenti. Már a Római Birodalom is borfogyasztó országokból állt.”

Ismerje meg Timmermanst, a szocialisták csúcsjelöltjét >>>

Ismerje meg a zöld Ska Kellert is! >>>

Ismerje meg a szélsőbal csúcsjelöltjét, Violeta Tomic is >>>

Homok a szélben – földútra szórtak el 80 millió forintot Jászkarajenőn

Mintegy 80 millió forint támogatást költött el egyetlen dűlőútra a jászkarajenői önkormányzat. A Liberálisok közérdekű adatigénylést nyújtanak be annak érdekében, hogy az erősen korrupciógyanús beruházás minden részletére fény derüljön.

2019. április 24-én Kis Miklós, az Agrárminisztérium államtitkára, Földi László országgyűlési képviselő és Palya István, Jászkarajenő kormánypárti polgármestere adták át azt a dűlőutat, amely mintegy 80 milliós fejlesztésből újult meg. A gigantikusnak semmi esetre sem nevezhető, ám mégis jelentős összegű közpénzt felemésztő beruházásról az Agrárminisztérium, a térség országgyűlési képviselője és még a Ceglédi Városi Televízió is büszkén számolt be.

A sajtóban megjelent hírek alapján valószínűsíthető, hogy a Pest megyei település külterületén található, alig 3 km hosszú dűlőútra teljességgel indokolatlanul és észszerűtlenül szórtak el közel százmillió forint nagyságrendben közpénzt.

Annak érdekében, hogy ebben korrupciógyanús ügyben tisztán láthassuk, és a beruházás valamennyi részlete nyilvánosságra kerülhessen, a Magyar Liberális Párt közérdekű adatigénylést nyújt be Jászkarajenő Község Önkormányzatához. Amennyiben az így megkapott adatok és információk révén bizonyíthatóan közpénzzel történő visszaélés gyanúja merül fel ennek a jelentősen túlárazottnak tűnő beruházás kapcsán, úgy a Liberálisok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy az ügyben érintettek felelősségre vonása elkerülhetetlen legyen.

A Liberális párt számára kiemelten fontos a több mint háromszázezer tanyán és külterületen élő magyar állampolgár sorsa. A tanyákon élők által a hétköznapok során megélt hátrányok csökkentése, esélyegyenlőségük biztosítása számunkra lényeges emberi jogi kérdés. Éppen ezért tartjuk elfogadhatatlannak, ha a magyarországi tanyás térségek infrastrukturális fejlesztésére szánt közpénzek felhasználására a korrupció árnyéka vetül.

Chladek Tibor
a Liberálisok Pest megyei elnöke

A Fidesz le akarja győzni a szabad sajtót

A sajtószabadság világnapján „szívből gratulálunk” Kocsis Máténak, aki a minap bejelentette: a Fidesz célja az, hogy legyőzzék a szabad magyar sajtót. Kocsis azt is elmondta, a politikára háborúként tekint, amit meg kell nyerni.

Ebben a háborúban akarják tönkre tenni a még független magyar sajtót, amit néven is nevezett a Fidesz képviselője. Kocsis többek között az index.hu-t, a 444.hu-t, a hvg.hu-t, a 24.hu-t is ki akarja csinálni.

Sajnos láthatjuk, hogy a Fidesz komolyan beszél: az elmúlt években megszállták többek között az állami médiát, a TV2-t, az Origót, a Figyelőt és a teljes vidéki nyomtatott sajtót. Bedarálták a Népszabadságot, a Heti Választ, több országos rádióállomást és számos egyéb kritikus médiát.

 

Az illiberális állam a sajtószabadság leépítésével és a véleményszabadság súlyos korlátozásával jár – és ezt a kormánypárti képviselők immár nyíltan, büszkén hirdetik. A Magyar Liberális Párt célja, hogy megállítsa a Fidesz további rombolását. Ezért arra kérjük a sajtószabadság napján a liberális érzelmű szavazókat, hogy minél többen támogassák a még működő szabad magyar sajtót. Olvassák és osszák meg tartalmaikat, és adományaikkal segítsék őket!

Bréking (fék)nyúz, 2019. április 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

Rétvári Bence elmagyarázza nekünk, hogy a liberálisok tolerancia fedőnév alatt mindent támadnak, ami a természetes, hagyományos életmód részét képezi. Bakondi György pedig kifejtette: az unió migránskártya programja is a kudarcok közé illeszkedik.

Rétvári Bence: a liberálisoknál az intolerancia a legfőbb elv

Nem az Európa jövője, hogy lecserélik a nemzeteket, attól sem növekedést, sem békét, sem szociális biztonságot nem várhatunk – mondta Rétvári Bence. Az Emmi államtitkára, a KDNP alelnöke a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy Nyugaton már tendenciózus a keresztény jelképek támadása, illetve eltüntetése, a bevándorlók érzékenységére való hivatkozás pedig inkább csak ürügy a hagyományos értékeink szisztematikus felszámolására.

Bár a tolerancia fontosságáról beszélnek, manapság a liberálisoknál az intolerancia a legfőbb elv. Ez azt jelenti, hogy semmit nem tűrnek el, ami az ő álláspontjukkal ellentétes. Tolerancia fedőnév alatt viszont mindent támadnak, ami a természetes, hagyományos életmód részét képezi. A liberális hegemónia fenntartói szerinte olyan vehemenciával támadnak mindenkit, aki családról, anyáról és apáról, továbbá nemzetről és keresztény kultúráról beszél, hogy az már a vallásháborúk időszakának retorikáját idézi. (Magyar Hírlap: A liberálisok nagy ellensége a valóság)

Tarlós: butaság, hogy Budapest valaha is patkánymentes lett volna

Tarlós István főpolgármester közlése szerint a fővárosi patkányirtásért felelős cég folyamatosan végzi a munkáját, a tavaly augusztustól idén márciusig tartó időszakban csökkent a lakossági patkányészlelések száma, ugyanakkor a patkányok száma magasabb az elfogadhatónál.

A főpolgármester az ATV Start című műsorában azt mondta: augusztustól márciusig „csökkenő görbét ír le” a patkányészlelések száma. Tarlós István butaságnak nevezte, hogy Budapest valaha is patkánymentes lett volna.

„Nagyváros patkány nélkül nem létezik, Budapest az életben nem volt patkánymentes, és nem is lesz” a nagy alagút- és a csatornahálózat, a pályaudvarok és az illegális szemétlerakó helyek miatt – jelentette ki a főpolgármester.

Ugyanakkor közölte: valóban több a patkány annál, mint amit elfogadhatónak lehet mondani. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője szerdán azt közölte, hogy semmiféle közegészségügyi, járványügyi veszély nincsen – tette hozzá.

Tarlós István azt mondta: a patkányirtásért felelős cég kiválasztásáról nyilvános pályázaton döntöttek, a nyertes cég 23 százalékkal olcsóbb ajánlatot tett, mint a másik.

A cégnek tavaly nyár óta van szerződése, ennek alapján kapja a pénzt, és az alaptevékenységet folyamatosan végzi. Tavaly ősszel a fővárosi kormányhivatal és a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelezte, hogy a patkánypopuláció további növekedése várható, és egy intenzív irtást javasoltak. Ennek a módszerét dolgozták ki januártól márciusig – közölte a főpolgármester, emlékeztetve, a Fővárosi Közgyűlés decemberben döntött arról, hogy az intenzív irtásra plusz 650 millió forintot ad. (MTI: Tarlós: folyamatos a patkányirtás a fővárosban)

Vissza kell térni a külső határok védelméhez

Az európai parlamenti választások után vissza kell térni a külső határok védelméhez, a nemzetállamok Európájához – erről beszélt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Bakondi György kifejtette: remélik, hogy a közeledő választáson egy más politikai irányt képviselő erő kerül többségbe, s változás fog történni az európai bürokrácia politikájában.

A főtanácsadó példaként említette, hogy az unió migránskártya programja is a kudarcok közé illeszkedik. Mint felidézte, először azt mondták, nincs is ilyen kártya, majd azt, hogy csak a politikai menekültek kaphatják meg. Kiderült, hogy szélesebb kör kapott ilyet.

Bakondi György kiemelte: 500 milliárd forintnak megfelelő eurót fordított a migránskártyákra az unió. Mint megjegyezte, az állampolgárok adójából történt befizetéseket “elég furcsán” használja fel a bizottság.

Ráadásul – mint kifejtette – a migránskártya-program számos kérdést felvet, amelyekre mostanáig sincs válasz. Továbbra sem tudni például, hogy miként ellenőrzik azokat, akik ilyen kártyát kaptak. Ahogy azt sem tudni, hogy milyen nagyságrendben fedezte a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi Haszan F. utazásait a migránskártya.

Annak kapcsán, hogy Haszan F. letartóztatását szerdán három hónappal meghosszabbították, Bakondi György azt mondta, a vádhatóságnak kell bizonyítani a bűnösséget, de az, hogy meghosszabbították a kényszerintézkedést, inkább azt jelzi, hogy erősödtek a vád pozíciói. (MTI: Vissza kell térni a külső határok védelméhez)

Magyarországon nem a bal- és a jobboldal áll szemben egymással

Hanem a demokrácia és a fokozatosan kiépülő diktatúra hívei. A Fidesz nem európai értelemben vett jobboldali párt, hiszen széles ívben tesz az európai értékekre és elvekre. Jó lenne, ha ezt előbb-utóbb az Orbán-rendszer szavazói és támogatói is felfognák.

Régebben írtam egy cikket azzal a címmel, hogy „Liberális baloldali konzervatív vagyok”. Ezzel nem viccelni akartam, hanem azt hangsúlyozni, hogy a három nagy, hagyományos európai politikai irányzat – sőt, ma már ide sorolhatjuk a zöldeket is – mind elfogadja a többi irányzat legfontosabb elveit, eszméit, hiszen ezek mára már az európai értékrend szerves részei lettek. Így például az európai konzervatívok is fontosnak tartják a fékek és egyensúlyok rendszerét vagy a jogegyenlőséget, amik ugye eredetileg liberális eszmék és anno a liberális pártok harcolták ki a tiszteletben tartásukat. Ugyanígy az európai konzervatívok is hívei a tárasdalombiztosítás rendszerének, és elfogadják a sztrájkjogot – más a baloldal által képviselt eszmék és jogok mellett.

Továbbá ezek az európai politikai irányzatok versenytársaknak, nem pedig likvidálandó ellenfeleknek tartják egymást. Nem folytatnak például libsiző, hazaárulózó goebbelsi propagandát egymás ellen.

Szabadság, egyenlőség, testvériség! – ez volt a felvilágosodás hármas jelszava, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a liberalizmus, a baloldal és a konzervativizmus alapelvei. És ne feledjük, a felvilágosodásnak köszönhetjük a modern európai társadalom és politikai rendszer kialakulását.

Na, akkor most hova soroljuk a felvilágosodást, az európai alapelveket elvető, sorosozó, hazaárulózó, mindenkinek hadat üzenő, ugyanakkor nemzetközileg körözött bűnözőket mentegető Fideszt? A „hanyatló” Nyugattól elszakadó, Putyinnal, Erdogánnal barátkozó Orbán Viktort?

Tisztelt Európai Néppárt, mit keres még nálatok a fékek és egyensúlyok rendszerét, a sajtószabadságot, a bíróságok függetlenségét megnyírbáló, a társadalombiztosítást és a sztrájkjogot leépítő Fidesz?

Hadházyt támogatja az ellenzék

Nem versengtek egymással az ellenzéki pártok azért, hogy mielőbb nyilvánosságra hozzák, kiállnak az egymillió aláírás összegyűjtése érdekében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kezdeményezése mellett. A képviselő a hazai korrupció csökkentését és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást szorgalmazva az aláírásokkal politikai nyomást kíván gyakorolni a kormányra. Az EU-s források felhasználása kapcsán a korrupció ellen fellépni hivatott új szervezethez 22 tagország csatlakozott, Magyarország nem hajlandó belépni. A Független Hírügynökség megkérdezte az ellenzéki pártokat, támogatják-e elvileg és a gyakorlatban is az aláírásgyűjtési akciót.

A Liberálisok szerint alapvetően szégyen és gyalázat, hogy Magyarországon aláírásgyűjtést kell tartani azért, hogy legyen egy külső, független szervezet a korrupció megfékezésére, magától értetődőnek tartanák, hogy Magyarország csatlakozik ahhoz a nemzetközi szervezethez, amely plusz garanciát adhat az igazságszolgáltatás átlátható és követhető működésére. Sermer Ádám elnökhelyettes úgy véli, ez alól kibújni azoknak érdeke, akiknek sok takargatnivalójuk van és akinek érdekében áll, hogy a jelenlegi rendszer fékek és ellensúlyok nélkül, továbbra is teljesen áttekinthetetlenül működjön. Mint elmondta, nem csak elvileg támogatják Hadházy Ákos kezdeményezését, hanem aláírásgyűjtő pontok kihelyezésével, aktivistáik segítségével részt is vesznek az akcióban. Mindent megtesznek azért, hogy az információ a legszélesebb körben jusson el az emberekhez. Amennyiben az aláírásgyűjtő kampány keretében lesznek rendezvények, természetesen részt vesznek azokon is, de a Liberálisok kommunikációs csatornáin, közösségi fórumain lesz lehetőség tájékozódni és csatlakozni az aláírókhoz. Arra a kérdésére, hogy az Európai Ügyészség témája nyithat-e új teret az ellenzéki pártok közötti együttműködésnek, Sermer Ádám nem zárta ki a lehetőséget, szerinte akár

ez is lehet egy könnyen azonosítható közös nevező, hiszen az állami szintre emelt korrupció elleni fellépés az ellenzéki oldal minden pártjának érdeke.

Jóslásokba nem kívánt bocsátkozni azt illetően, hogy vajon összejön-e az elegendő aláírás, de bízik abban, hogy a nyomásgyakorláshoz elegendő lesz. Ahhoz ugyanis, hogy ez a kormány bármilyen kérdésben megváltoztassa a véleményét, nagyon erős nyomásra, igazi, komoly társadalmi erőre van szükség. Láttuk már erre biztató és sikeres példákat, a netadó, a nolimpia, vagy az római parti gátépítés ügyében.

Jelenleg ez az egyetlen eszköz, amivel a kormányt meghátrálásra lehet kényszeríteni.

Akkor, ha érzékeli, hogy a hatalmát valami kockáztatja, akkor képes „meghajolni a népakarat előtt”. Ezen kívül nincs más olyan opció, aminek hatására a saját döntését revidiálná. Ha látja, hogy hatalmas tömeg szegül ellen az akaratának, és az emberek az utcára mennek, akkor visszakozik.

De nincsen  „csodafegyver”, amivel az Orbán-rezsimnek véget lehetne vetni, éppen ezért nem egy, hanem nagyon sok ilyen akció és nyomásgyakorlás kell,

a társadalom, a civil szervezetek és a politikai pártok részéről, minden olyan ügyben, amely bennünket, a társadalom tagjait, az életminőségünket, a gyerekeink jövőjét érinti.

Az MSZP és a Párbeszéd elnöksége is amellett döntött, hogy támogatják az aláírásgyűjtést. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett mindkét párt határozottan kiáll. Az MSZP a csatlakozást sürgetve júliusban népszavazási kezdeményezést nyújtott be, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes akkori nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy erre azért van szükség, mert Magyarországon nem érvényesül a  törvény előtti egyenlőség.

Ma ugyanis az ügyészség nem vizsgálja „a fideszes oligarchákkal, a fideszes közpénzszivattyúkkal” kapcsolatos ügyeket – mondta.

A Nemzeti Választási Bizottság a kezdeményezést elutasította, a párt fellebbezése a Kúria előtt van, döntés még nem született.

Az MSZP sajtóosztályának tájékoztatása szerint saját hálózatukban is gyűjteni fogják az aláírásokat, országszerte mozgósítják az aktivistákat, saját aláíró-pontokkal is segítik azt, hogy minél többeknek legyen lehetősége véleményt nyilvánítani.

A Jobbik is a csatlakozás pártján áll, a hazai és az európai parlamenti képviselői több esetben is kezdeményezték és sürgették a kormányt, hogy tegye meg a lépéseket ennek érdekében – válaszolt a Független Hírügynökség megkeresésére Bana Tibor, a párt alelnöke. Fontosnak tartják, hogy mielőbb változást érjenek el az uniós források elosztásakor tapasztalható korrupció terén, a párt saját eszközeivel is megtesz mindent acél érdekében Hadházy Ákos aláírásgyűjtő akciójának céljával a párt teljes mértékben egyetért, az akciót olyan formában támogatja, hogy biztatja a tagjait, szimpatizánsaikat, hogy amennyiben személyesen is egyetértenek az Európai Ügyészséghez való csatlakozással – , adják a nevüket, írják alá az íveket. Utalt arra, hogy megerősített együttműködési eljárás keretében jön létre az Európai Ügyészség, éppen azért, mert nem minden ország csatlakozott hozzá. Utalt arra, hogy

tudomásuk van egy körvonalazódó európai polgári kezdeményezésről, aminek még nem ismerik a hátterét, de mivel egyetértenek a céllal, valószínű támogatni fogják.

Így állnak minden nemzetközi és a hazai politikai kezdeményezéshez, amely a kormányra nyomást tud gyakorolni. Meg kell menteni európai forrásokat az ország számára – hangsúlyozta -, hiszen

már most vannak jelei annak, hogy az unió visszafogja a pénzeket,

és nem mindegy, hogy következő uniós költségvetésből mennyi jut a számunkra, ha az Európai Ügyészség nem kérheti számon a források felhasználását.

A Dk fontosnak és elengedhetetlennek tartja, hogy Magyarország írja alá a csatlakozást az Európai Ügyészségben való részvételét, nem véletlen, hogy csak egy-két ország, köztük a magyar kormány marad ki belőle.

Pedig ott, ahol olyan főügyész van, mint Polt Péter, nagyon is szükséges lenne a független  felügyelet – hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja és budapesti képviselője.

– A DK éppen ezért különböző, egyéb standjain is gyűjti az aláírásokat. Az akcióról a DK részéről Varjú László alelnök konzultált Hadházy Ákossal, megegyeztek, hogy a standokon kiteszik az íveket. Hadházy Ákos a támogatást köszönettel nyugtázta – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet.

Kérdeztük volna az LMP-t is, sem telefonon, sem írásban nem reagáltak a megkeresésünkre.

Kormányellenes tüntetés lesz vasárnap

0

Az MSZP, a Párbeszéd és a DK közösen szervezi, a Sargentini-jelentés miatt. A Liberálisok 12 órás tüntetést tartanak. A kormány szerint viszont a jelentést el se fogadta az Európai Parlament.

A magyar kormány úgy értékeli, hogy az Európai Parlament nem fogadta el a szükséges kétharmados többséggel a Sargentini-jelentést – ezt közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Mint mondta, a lisszaboni szerződés szerint a leadott szavazatok kétharmadára lett volna szükség a jelentés elfogadásához, azaz a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni, így pedig nem lett volna meg a többség.

Gulyás szerint a jogvita tisztázásáig a jelentésnek további jogkövetkezménye nem lehet; hétfőn uniós ügyekkel foglalkozó kormányülés lesz, ahol

döntenek a konkrét jogi lépésekről.

Az Európai Parlament egyébként korábban sem tekintette leadott szavazatnak a tartózkodásokat, ebben a jogi szolgálat is egyetértett.

Az ellenzék viszont természetesen elfogadottnak tekinti a jelentést, ezért tüntetés(eke)t is szerveznek – ezt jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke.

Tóth Bertalan szerint az uniós csatlakozás értékválasztás is volt, és erről népszavazáson döntöttek a magyar választók. Mint mondta, a jelentés

„nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt ítéli el”,

és a mindennapokról szól, hiszen amikor a súlyos korrupciós helyzetről ír, akkor az is hozzátartozik, hogy magyar oligarchák „egy marhapörkölt-főzésre is több tízmilliós ruházatban vagy órákkal jelennek meg”. Azt mondta: „az Orbán-kormány és Orbán Viktor sárba tiporja az európai értékeket”.

Szerinte nem bíróságokhoz kell fordulni, hanem a magyar parlamentben kell elfogadni azokat az általuk már korábban is javasolt, többek között az igazságszolgáltatásról, médiáról, korrupcióról szóló jogszabályokat, amelyek megszüntetnék az eljárás jogalapját. Mint mondta, azért hívják az utcára az embereket, hogy ennek érdekében nyomást gyakoroljanak a kormányra.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy csak két ellensúly maradt, amely meg tudja állítani „a korrupt hatalmat”: az Európai Unió és „a pesti nép, a budapesti polgárok”. Mint mondta, a tüntetésre azokat várják, politikai hovatartozástól függetlenül, akiknek fontosak az európai értékek és akik „kikérik maguknak azt, hogy ha valaki nem ért egyet a Fidesszel, az hazaáruló”.

Közben a DK is bejelentette, hogy tüntetést szervez az „európai Magyarországért”. A párt szóvivője, Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján azt mondta: a Sargentini-jelentés történelmi vereséget jelent a kormánynak, Orbán elbukott Európában.

Mint mondta, a tüntetést azért szervezik, mert

„az európai Magyarországért folytatott harcnak nincs vége, sőt csak most kezdődik”.

Beszélt arról is, hogy egyeztetnek az MSZP-vel a közös demonstrációról, amelyre egyébként minden olyan ellenzéki pártot várnak, amelynek képviselője megszavazta a Sargentini-jelentést. Szívesen látják a civil szervezeteket is.

Mint mondta, a közös tüntetés pontos helyszínéről, időpontjáról és a felszólalók személyéről még tárgyalnak az MSZP-vel – aztán nem sokkal később már ki is adtak egy közleményt arról, hogy a három párt közösen szervezi végül a tüntetést, amely délután 4-kor, a Bem téren, vagyis a Külügyminisztériumnál lesz. (A facebookos eseménynél cikkünk megjelenésekor még 5 óra és Nyugati tér szerepelt.)

Az viszont biztos, hogy az LMP nem vesz részt a demonstráción, Keresztes László Lóránt társelnök az ATV-nek azt mondta: „MSZP-s tüntetéshez biztos, hogy nem csatlakozunk”. Azt viszont hozzátette, hogy az LMP is tervez lépéseket a jelentés után, amelyeket később hoznak nyilvánosságra.

Egyébként még

a Liberálisok is bejelentették, hogy ők is tüntetnek:

Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese azt mondta: országos konzultációt indítanak a Sargentini-jelentésről, amelyet egy 12 órás demonstráció keretében indítják el a Kossuth téren.

Mint mondta, a Magyar Liberális Párt az elmúlt időszakban már többször is demonstrált a Kossuth téren azért, hogy visszakerüljön az uniós zászló a parlamentre. Szerinte a magyarok többsége az Unió tagja akar maradni, a Fidesz illiberális politikája miatt azonban akár ki is zárhatnak minket.

Az országgyűlés elé kerülhet a Sargentini-jelentés

0

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője benyújtja a Sargentini-jelentést az Országgyűlésnek. A Liberálisok politikusa azt szeretné, hogy kiderüljön, ki támogatja a parlamentben az európai értékeket, a jogállam és demokrácia helyreállítását, és ki az, aki nem.

Szerinte a magyar országgyűlési képviselőknek lehetőséget kell adni arra, hogy kiálljanak a magyar emberek szabadsága mellett.

A Sargentini-jelentésnek ugyanis az célja, hogy megvédje a magyar emberek szabadságát,

és az Orbán-kormány is tiszteletben tartsa az alapvető jogokat.

A Liberálisok szerint a jelentés Magyarország európai jövőjéről szól, és ilyen esetben egy demokratikus politikus sem hezitálhat és maradhat távol, ha szavasára kerül a sor. Világos állásfoglalásra van szükség annak érdekében, hogy kiderüljön, ki támogatja hazánk uniós tagságát és az európai értékeket.

A Fidesz illiberális politikája ugyanis hazánk uniós szavazati jogának felfüggesztésével és végső soron akár Magyarország kizárásához is vezethet az Európai Unióból.

Orbán Viktor történelmi bűnt követ el, amikor hatalmának megerősítése érdekében Magyarország uniós tagságával hazárdírozik és játszadozik.

A Liberálisok emlékeztetnek rá, hogy a magyarok túlnyomó többsége uniós állampolgár akar lenni, és nem támogatja, hogy a Fidesz hataloméhes vezetője miatt veszélybe kerüljön EU-tagságunk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK