Helyszíni tudósítás egy sörözőből – Vásárhely után egy nappal

0
2409
Képünk illusztráció.

Levelet kaptunk egy olvasótól. Nem is levél valójában, hanem tudósítás. A történet látszólag egy sörözőben játszódik, a valódi színhely a magyar valóság. Olvasónk azt írja: „Az alábbi írásomat névvel nem vállalhatom, mert elveszíthetem a megélhetésemet. Igen, gyáva vagyok – ezt elvállalom, de nem csak a magam életéért felelek. Használják, ha arra érdemesnek találják.”

Mi ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy itt tart Magyarország, idáig jutottunk.

És akkor a beszámoló.

“Február 26-n, a Hódmezővásárhely utáni nap estéjén Budapesten, egy belvárosi sörözőben. 18 óra után érkezem, és azonnal asztalt kapok. Kicsit csodálkozom, itt ritkán van hely, ha igen, akkor is fenn az emeleten, de most lent, szuper helyen kínálnak asztalt, csak egy bökkenő van, de nem tehetek semmit, a szomszéd asztal elég közel van, ahol 3 fiatalember üldögél, úgy 30 körüli lehetnek. Szemmel láthatóan utálják, hogy hallótávolságban ülök le, így azonnal előveszem a mobilomat, és elmerülök benne.

Csakhogy egy mondat megüti a fülemet, akárhogy is próbálok semleges “se nem hall se nem lát” lenni. Azt mondja az egyik, hogy „El tudjátok képzelni, hogy mihez fogunk majd magunkkal ellenzékben?” Egyetlen pillanat alatt foszlik szét a szalonképes ott sem vagyok érzésem, és elkezdek lopva figyelni. (Rendben van, nem vagyok büszke rá, de ez történt.) Azt hiszem, jelezhették egymásnak, hogy csendesebben, mert innentől egyetlen hangot sem hallok. Beletörődve a dologba, bedugom a fülesemet, demonstrálva, hogy nem vagyok jelen. Innentől csak nézegetek és gondolkodom – van rá 5 percem, amíg megérkezik a barátnőm a rendes havi sörözésünkre. Azt látom, hogy három okos, jóarcú, szerénynek tűnő, udvarias civilizált fiú búsul nagyon mélyen, még a sörük is alig fogy.

Belegondolok, hogy 8 éve talán még nem is végeztek az egyetemen, valami ideológiailag elkötelezett munkájuk lehet, látszik rajtuk, hogy nem apukától van pénzük, a nem olcsó sörözőben otthonosan és hangsúlyozottan civilizáltan viselkednek.

Ezek a fiúk ártatlan, lelkes hívőknek tűnnek, akik most belenéztek a sötétnek is elképzelhető jövőbe.

Barátoknak látszanak, ami nagy dolog manapság, hogy meg tudnak bízni egymásban. Együtt szomorkodnak, tanácstalankodnak, depiznek és paráznak. Este lévén egy takarékos gulyáslevest fogyasztanak, és csak két kör sör tűnik el úgy másfél óra alatt.

Az este vége felé egy abszurd ötletnek engedve átvillan az agyamon, hogy még az is lehet, hogy ezek a fiúk, egyszer majd listára kerülnek, magyarázkodhatnak, hogy ők nem tudták nem értették, csak dolgozni akartak, nem bántottak senkit (és tényleg csak hívő részecskéi egy gépezetnek) stb, már rég ráuntunk erre, és inkább úgy döntök, a történelem nem fogja ilyen sematikusan ismételni önmagát.

Megsajnálom őket, de biztatónak érezem az elfogadást a viselkedésükben. Eddig azt gondoltam, a hatalom nem engedi majd a fogai közül a koncot, történjen bármi. Ez a három fiú azonban azt gesztikulálja itt a tudata alól is, hogy berontott ugyan a vereség esélye az eddig diadalmas életbe, de ezt tudomásul kell venni, esetleg újra kell építkezni, és jelét sem mutatják a harcias, a demokráciát  félresöprő, általam rettegett  félelmetesen fenyegető erőnek.

Így azután nekünk a barátnőmmel elég vidáman múlt el ez a hétfő este!”

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..