Gulyás miniszter téved

0
1882
Flickr

Azt mondja Gulyás miniszter a kormányülést követő szokásos sajtótájékoztatón, hogy az amerikai Pfizer cég azt közölte, hogy eleinte csak az amerikai piacra szállít, máshova csak azt követően.

Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a vakcinák piacán is olyan viszonyok alakulnak ki, mint korábban a lélegeztetőgép-piacon, amikor mindenki csak a saját érdekét követte. Úgy tűnik, hogy Gulyás miniszter tévedés áldozata.
Köztudott, hogy a Pfizer a német BioNtech céggel közösen fejlesztette ki a maga vakcináját. Nyilvánvaló, hogy a Pfizer az induláskor majd az amerikai, a Mainzban működő BioNtech pedig az európai piacra szállít. A BioNtech felkészült a gyártás és szállítás megkezdésére, csak az EU illetékeseinek engedélyét várja.
Ez annál is inkább valószínű, hogy ennek a vakcinának a tárolása és szállítása csak mínusz hetven fokos hűtés mellett történhet. Nem is a háziorvosok adják majd be, hanem koncentrált oltóközpontok, melyek berendezése erre felszabadított nagy csarnokokban Németországban már folyik, és december közepére el is akarnak készülni vele, hogy az engedélyezést követően azonnal elkezdhessék az oltást.
Az Európai Unió szervei leszögezték, hogy a gyártókkal leszerződött vakcinamennyiséget a huszonhét tagország között lakosságarányosan osztják el. Gulyás azt állítja, hogy nehezebb a vakcinához hozzájutni, mint a hűtőkapacitást biztosítani. Arról semmit sem tudunk, hogy Magyarországon bármi történt volna a speciális hűtőkapacitás létrehozására.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .