Miközben Oroszország háborúban őrlődik és egyre kevesebb ereje marad a Kaukázus megtartására, Grúzia vezetése is kezdi felismerni, hogy rossz lóra tett. A Moszkvához hosszú ideig hűséges tbiliszi hatalom most egyszerre udvarol Washingtonnak, kacérkodik új partnerekkel, és próbál menekülni abból a geopolitikai csapdából, amelybe saját maga vezette az országot. Kérdés, hogy a Nyugat hajlandó-e újra szóba állni vele, miközben otthon továbbra is egyre autoriterebb eszközökkel kormányoz.
A Szovjetunió idején a grúzoknak különös hírük volt: úgy tartották, náluk ügyesebb üzletember nincs az egész birodalomban. Ma Grúzia független állam, élén pedig egy olyan milliárdos áll, aki éppen Oroszországban alapozta meg a vagyonát. Minden adott lehetett volna ahhoz, hogy az ország sikeres legyen. Ehelyett Grúzia ma inkább egy elszalasztott történelmi lehetőség példája.
A kormányzó Georgiai Álom mögött álló oligarcha, Bidzina Ivanisvili hosszú éveken át arra építette politikáját, hogy Oroszország marad a térség meghatározó ereje. Felfüggesztette az ország európai uniós közeledését, miközben a hatalom lépésről lépésre a Kreml logikájához igazította Tbiliszi mozgásterét. Csakhogy azóta Oroszország meggyengült, kifulladt, és már nem tudja ugyanazzal a súllyal ellenőrizni déli peremvidékét. A szomszédos Örményország közben egyre látványosabban fordul a Nyugat felé. Tbilisziben most kezdik belátni: stratégiai hibát követtek el.
A Kaukázusban már nem Moszkva diktál egyedül
Grúzia különösen fontos helyet foglal el a térségben. Ez az utolsó olyan posztszovjet állam Oroszország déli oldalán, amely felett Moszkva még valamilyen szintű politikai befolyást őriz. Éppen ezért a Kreml idegesen figyeli a fejleményeket.
A hónap egyik legfontosabb üzenete Örményországból érkezett, ahol a választók megerősítették Nikol Pasinjan Nyugat-barát irányvonalát. A Kreml ingerülten vitatta a választás tisztaságát, de az örmény társadalom nem hagyta magát megfélemlíteni. Az orosz nyomásgyakorlás, a katonai fenyegetések és a gazdasági eszközök ezúttal sem hozták meg a kívánt eredményt. Jereván viszont gyorsan érzékelhető nyugati támogatást kapott.
Putyin számára a Dél-Kaukázus elvesztése nemcsak geopolitikai, hanem presztízskérdés is lenne. A térség évszázadok óta része az orosz birodalmi gondolkodásnak. Ha Moszkva innen is kiszorul, az különösen érzékenyen érintheti azokat az észak-kaukázusi területeket, ahol eleve erős az elégedetlenség az orosz uralommal szemben.
Már a grúz elit is érzi, hogy fogy az orosz erő
A grúz társadalom többsége mindig inkább Nyugat-párti volt, mint oroszbarát. Újdonság most inkább az, hogy ezt már a hatalom közelében álló, korábban Moszkvával kiegyező elit is kezdi felismerni. Egy gyengülő Oroszország ugyanis számukra sem stabilitást, hanem veszteséget ígér.
Ez magyarázza, hogy a Georgiai Álom vezetői most ismét Washington felé nyitnak. Amerikai források szerint az utóbbi időszakban több kapcsolatfelvétel is történt Marco Rubio amerikai külügyminiszter és grúz kormányzati szereplők között. Rubio és Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnök már „újraindításról” beszél a kétoldalú kapcsolatokban.
Ez jelentős fordulat lenne ahhoz képest, hogy a nyugati világ évek óta egyre kritikusabban figyeli a tbiliszi vezetést. Az Egyesült Államok és az Európai Unió sem ismerte el teljesen legitimnek a 2024-es parlamenti választást, amelyet tüntetések, letartóztatások és súlyos politikai feszültségek követtek. A rendszer ma is egyre keményebben lép fel ellenfeleivel szemben.
Mégis beszédes jel volt, hogy Kobakhidze az elsők között gratulált örmény partnerének a választási győzelemhez. Ez Tbiliszi részéről világos politikai üzenetnek tűnt: Grúzia kész újrapozicionálni magát a térségben.
A Nyugatnak is fontos lett a térség
A Dél-Kaukázus jelentősége nemcsak politikai, hanem gazdasági és stratégiai okokból is nő. Itt haladnak át azok a közlekedési és energetikai folyosók, amelyek egyre fontosabbak Európa, Ázsia és a Közel-Kelet összekapcsolásában.
Oroszország legfontosabb szárazföldi útvonala Irán felé ezen a térségen keresztül vezet, miközben a Kínát Európával összekötő úgynevezett Középső Folyosó is erre húzódik. Az Egyesült Államok számára ezért a Kaukázus már nem mellékszereplő a világrendben, hanem kulcsfontosságú összekötő övezet.
Ha az új közlekedési útvonalak megerősödnek, az nemcsak Oroszország mozgásterét szűkítheti, hanem Grúzia eddigi tranzitszerepét is átalakíthatja. Ez különösen sürgetővé teszi Tbiliszi számára, hogy időben új szövetségi hálót építsen.
Putyin a régi módszerhez nyúl: viszi, amit még tud
Miközben Oroszország gazdaságilag gyengül, a Kreml továbbra is a jól ismert birodalmi módszerekkel próbál hatni a térségre: ahol nem tud vonzást gyakorolni, ott területet foglal, nyomást gyakorol, vagy befagyasztott konfliktusokat tart fenn.
Grúzia ezt a saját bőrén tapasztalja 2008 óta, amikor Oroszország háborút indított ellene, és megszilárdította befolyását Abháziában és Dél-Oszétiában. Mindkét területen ma is orosz katonai jelenlét biztosítja Moszkva ellenőrzését.
A Kreml most különösen Dél-Oszétiában erősíti a közvetlen kontrollt. Az ottani intézményrendszert egyre szorosabban kötik Oroszországhoz, és a helyi vezetésbe is látványosan benyomulnak az orosz emberek. A folyamat ismerős: előbb adminisztratív összefonódás, aztán politikai beolvasztás, végül formális bekebelezés. Ugyanaz a minta rajzolódik ki, amelyet a térség más konfliktusaiban is látni lehetett.
Ez a veszély Tbiliszit is kijózaníthatta. Ha Moszkva már nem tud pénzt és stabilitást kínálni, csak fokozódó területi nyomást, akkor a Kremlhez való igazodás egyre rosszabb üzlet.
Menekülés Moszkvától, autoriter reflexekkel
A grúz vezetés most látványosan próbál távolodni Oroszországtól, de közben belpolitikailag nem a nyugati minták felé mozdul. Épp ellenkezőleg: továbbra is autoriter eszközökkel próbálja kézben tartani az országot.
Ez a kettősség az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy Tbiliszi hitelesen visszatérhessen a Nyugat felé. Hiába keresik a kapcsolatot Washingtonnal vagy Brüsszellel, ha közben odahaza szűkítik a politikai mozgásteret, korlátozzák az ellenzéket, és új eszközökkel figyelik vagy büntetik a kritikus hangokat.
A Nyugat számára így a kérdés nem egyszerűen az, hogy Grúzia hajlandó-e távolodni Moszkvától, hanem az is, hogy valóban vissza akar-e térni a demokratikus normákhoz.
Washingtonban sem egységes a lelkesedés
Az Egyesült Államokban sem mindenki nyitott egy gyors kibékülésre. A Kongresszusban erős azok hangja, akik szerint Grúziában a kínai és az orosz befolyás továbbra is túl nagy, miközben a politikai elnyomás is súlyos probléma maradt.
Ez azt jelenti, hogy még ha Donald Trump hajlamos is lenne pragmatikus alkut kötni Tbiliszivel, Washingtonon belül korántsem biztos az egységes támogatás. Grúzia tehát ugyan közeledne a Nyugathoz, de korántsem biztos, hogy feltétel nélkül visszafogadják.
A valódi kérdés: későn ébredt-e Tbiliszi?
A grúz vezetés most úgy próbál irányt váltani, hogy közben szeretné megőrizni a saját hatalmi rendszerét is. Ez azonban nehéz egyensúlyozás. Moszkva már nem elég erős ahhoz, hogy korábbi módon tartsa kézben szövetségeseit, de még elég erős ahhoz, hogy büntessen. A Nyugat pedig érdeklődik Grúzia iránt, de nem akarja automatikusan jutalmazni az autoriter sodródást.
Grúzia ezért ma nem egyszerűen külpolitikai fordulat előtt áll, hanem történelmi önkorrekció kényszere előtt. Tbiliszi most próbál kijönni abból az orosz árnyékból, amelybe önként húzódott be – de egyre kevésbé rajta múlik, hogy ezt időben és hitelesen meg tudja-e tenni.
I.K.
