Triesztben létezik egy strand, ahol a nők nemcsak fürdenek, hanem fellélegeznek: La Lanterna a hely, ahol a „tökéletes szabadság” nem metafora, hanem mindennapi tapasztalat. A város különös történelme, a Monarchia öröksége és a tengerhez fűződő bensőséges viszony mind hozzájárult ahhoz, hogy itt a mai napig fal választja el a férfiakat és a nőket – és a nők szerint ez a fal nem korlát, hanem felszabadulás.
Triesztben sokan azt mondják: ott, ahol a férfiak nincsenek a közelben. A La Lanterna strand generációk óta őrzi azt a különös hagyományt, amely a város történelméből nőtt ki, és amely máig meghatározza a hely hangulatát. A belépő mindössze 1 euró 20 cent, de a kapun belépve azonnal választani kell: férfiak jobbra, nők balra. Nemcsak az öltözők, hanem maga a strand is kettéosztva működik, a két világot háromméteres fal választja el egymástól.
A női oldalon beszélgetés, nevetés, nyugalom; a férfiaknál kártya, hangos társalgás, mediterrán zsivaj.
Ha valaki mégis a másik nem tagjával szeretne beszélni, arra is van megoldás: ki kell úszni a bólyán túlra, ahol a tenger már nem ismeri a falakat.
A La Lanterna nem egyszerűen strand, hanem a Monarchia diszkrét bájának egyik utolsó élő emléke. Trieszt az Osztrák–Magyar Monarchia legfontosabb kikötője volt, és csak 1918 után került Olaszországhoz. Itt született Italo Svevo, a „sváb olasz”, aki regényeiben a modern lélek rezdüléseit kutatta, miközben Freud doktor Bécsben a férfi és nő kapcsolatának mélységeit vizsgálta.
A La Lanterna szigorú nemi elkülönülése ennek a korszaknak a visszhangja: egy olyan világból maradt ránk, ahol a társadalmi szabályok még kőbe voltak vésve.
Magyar vonatkozása is van a városnak:
Triesztből indult világhódító útjára az Illy kávé, amelyet egy magyar katona pörkölt először a Monarchia idején.
A város multikulturális öröksége ma is él, és a La Lanterna ennek egyik jelképe.
Mauro Covacich regényíró, aki Triesztben nőtt fel, úgy emlékszik: „Engem az anyám hozott le erre a strandra.” A helyiek számára természetes volt a nemek elkülönítése, a kívülről érkezők viszont gyakran visszakérték a belépőt, amikor megtudták, hogy a férfiak és nők nem strandolhatnak együtt. A nők számára azonban ez a hely a szabadság tere volt: ide könnyű volt levinni a gyerekeket, amíg a férj dolgozott. A fiúkat régen beengedték a női oldalra, ha nem voltak elég magasak – Covacich így sokáig élvezhette a női strand békéjét.
Ma már igazolni kell, hogy a fiú 12 év alatti, ha a női részre szeretne belépni.
Trieszt különleges kapcsolata a tengerrel ma is élő hagyomány. Micol Brusaferro újságíró és helytörténész szerint a triesztiek számára a tenger nem egyszerűen természeti elem, hanem mindennapi társ: „Más olasz városokban az emberek kávészünetet tartanak, nálunk lemennek egy rövid időre a tengerhez. Egyedül. Ez személyes kapcsolat az ember és a tenger között.” A La Lanterna ennek a bensőséges viszonynak a szimbóluma: egy hely, ahol a nők és férfiak külön fürdőznek, mégis ugyanazt a tengert szeretik.
A kérdés így már nemcsak kulturális, hanem lélektani is: miért érzik a nők itt a „tökéletes szabadságot”? Talán azért, mert a fal nem elválaszt, hanem véd. Talán azért, mert a tengerhez való viszonyuk intimebb, ha nem figyeli őket senki. Vagy talán azért,
mert Triesztben a hagyomány nem teher, hanem identitás – és a La Lanterna ennek a legszebb, legszabadabb megnyilvánulása.
