Ez volt ma – 2018. január 16.

0
683

Összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Fellázadtak a bírói tanács tagjai?

Heves vita nyomán „kritikus hangvételű” Országos Bírói Tanács felügyelheti az új tagokkal felálló szervezetben Handó Tünde bírósági hivatali elnök munkáját.

Egyesek forradalomnak, lázadásnak nevezték a hat évre szóló új kinevezéseket.

Fleck Zoltán jogszociológus szerint nem politikai, hanem szakmai szembenállás vezetett oda, hogy Handó Tündéhez hű bírákat nem szavaztak be a bírói tanácsba.

Kampánybeszéd a templomban

Erősen szuggesztív beszéddel buzdított a Fidesz-KDNP helyi jelöltjének támogatására Németh László, a hódmezővásárhelyi Szentháromság-templom plébánosa a Szent István Király római katolikus templom vasárnapi szentmiséje után. A misére ellátogatók létszámából ítélve akár karácsonyi nagymise is lehetett volna, ám ezen a vasárnapon nem a vallásgyakorlásé volt a főszerep.

Magyarország a legkevésbé szabad uniós ország

Az unió legkevésbé demokratikus tagállama Magyarország – ez derül ki a Freedom House éves jelentéséből. A nemzetközi szervezet szerint

sikertörténet helyett tekintélyuralomba csúszás

az ország útja.

Megvan a Fidesz jelöltjeinek névsora

A párt országos választmánya döntött a Fidesz egyéni képviselőjelöltjeinek névsoráról. 2014-hez képest a körzetek körülbelül ötödében indítanak új jelöltet. Budapesten lesz a legtöbb változás.

Újabb politikai gyilkosság a Balkánon

A világsajtó címoldalokon számol be Oliver Ivanović koszovói szerb politikus meggyilkolásáról. Belgrádban

terrorista cselekménynek minősítették az esetet,

a Brüsszelben tartózkodó szerb delegáció megszakította a tárgyalásokat a koszovói albánokkal és hazautazott. A gyilkosság csak néhány nappal azután történt, hogy kihirdették: március 4-én helyhatósági választások lesznek a szerb fővárosban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .