Kezdőlap Címkék Zelenszkij

Címke: Zelenszkij

Zelenszkij-Hsz Csin-ping az első lépés

0

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, hogy Hszi Csin-ping kínai vezetővel „hosszú és tartalmas” telefonbeszélgetést folytattak szerdán, ami az első ismert kapcsolatuk azóta, hogy Oroszország több mint egy évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát.

Az egyórás beszélgetés két hónappal azután érkezett, hogy Peking, amely régóta Oroszországhoz igazodik, közölte, hogy közvetítőként kíván fellépni, és egy hónappal azután, hogy Hszi Moszkvába látogatott. A telefonhívás egybeesett azzal is, hogy Ukrajna tavaszi ellentámadásra készíti fel haderejét.

Zelenszkij lelkesen fogadta a hívást, amely lehetőséget kínált számára, hogy ismertesse véleményét a Moszkva és Peking közötti kétoldalú párbeszédbe. Vlagyimir Putyin orosz elnök azért tartja magához közel Hszit, hogy ellensúlyozza az Ukrajna mellett álló Egyesült Államok politikai súlyát.

„Úgy gondolom, hogy ez a felhívás, valamint Ukrajna kínai nagykövetének kinevezése erőteljes lökést ad kétoldalú kapcsolataink fejlődéséhez” – mondta Zelenszkij a Facebookon.

A honlapján található hivatalos feljegyzés „produktívnak” nevezte a beszélgetést, és azt mondta, hogy ez utat mutat a „lehetséges interakció felé, amelynek célja egy igazságos és fenntartható béke megteremtése Ukrajnában”.

Zelenszkij hangsúlyozta az összes ukrán föld visszaszerzésének szükségességét, és kijelentette:

„Nem lehet béke a területi kompromisszumok rovására”.

Közvetett hivatkozással azokra az amerikai jelentésekre, amelyek szerint Kína fontolóra vette fegyverek szállítását Oroszországnak a háborúhoz, Zelenszkij hivatala azt mondta, arra kérte az országokat, hogy tartózkodjanak ettől, mert „bármilyen támogatást – akár részlegesen is – Oroszország agressziójának folytatására fordítja.

Kína kijelentette, hogy egyik félnek sem szállít fegyvert a konfliktusban.

Lengyel kormányfő: Magyarország helyett Romániával működünk együtt

Régebben a visegrádi együttműködés fontos volt, de most az ukrajnai háború kitörése óta Romániával és a három balti állammal működünk együtt, melyek hasonlóképp ítélik meg Oroszország agresszióját Ukrajna ellen, nem úgy mint Magyarország – mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Washingtonban az Atlanti Tanács ülésén.

Térségünkben az Egyesült Államok két államot tart fontosnak stratégiai szempontból: Lengyelországot és Romániát. Varsó teljes mértékben ki is áll az USA mellett, de Románia óvatosabb ugyanis európai mentora, Franciaország más irányvonalat követ. A román elnök – Orbán Viktorhoz hasonlóan – nem tapsolt Zelenszkij elnöknek, aki a végső győzelemről beszélt. Macron francia elnök nem hisz abban, hogy Ukrajna katonai győzelmet arathat Oroszország fölött. Ha Napóleon és Hitler óriási hadseregeinek ez nem sikerült, akkor aligha valószínű, hogy az ukrán hadseregnek ez sikerülhet.

A francia elnök ezért tűzszünetet sürget. Ebből a célból felhívta Pekingből Biden amerikai és Zelenszkij ukrán elnököt, és arra buzdította Hszi Csin-ping kínai államfőt, hogy tegye meg ugyanezt Putyinnal. Maga Macron is rendszeresen tárgyal telefonon Putyinnal az ukrajnai háború kitörése után is, de az orosz elnök mindig azt hangsúlyozza: Oroszországnak Franciaország nem partner, csakis az USA-val hajlandó tárgyalni Ukrajnáról.

Európa nem lesz az USA vazallusa

Ezt üzente a világnak Macron elnök Pekingből, de Morawiecki sietett megnyugtatni az Egyesült Államokat Washingtonban: a francia elnök nem Európa hanem csakis a saját országa nevében beszélt. Lengyelország és a balti államok nagyon is igénylik az amerikaiak jelenlétét Európában, mert tudják: csakis az USA jelent elrettentő erőt Putyin számára. A hírek szerint Morawiecki miniszterelnök fel is ajánlotta az amerikaiaknak: telepítsenek nukleáris fegyvereket Lengyelországba válaszul arra, hogy Putyin Fehéroroszországba vitt olyan rakétákat, melyeket nukleáris robbanófejjel is el lehet látni vagyis közelebb hozta Európához a nukleáris fenyegetést.

Európa határainál egy nukleáris nagyhatalom háborúzik, ezért mielőbb tűzszünetet kell kötni – ezt hangsúlyozza Macron francia elnök. Erről is tárgyal most Pekingben Baerbock német külügyminiszter, és a kínai fővárosba várják Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, aki nagy híve az európai szuverenitásnak.

Közben persze a kínaiak két vasat tartanak a tűzben: Moszkvába küldik a hadügyminisztert, hogy kiderítse: hogy áll valójában a háború Ukrajnában, és főként mit akar valójában Putyin elérni hiszen az orosz diktátor dilemmája az, hogy zsákutcában nemigen lehet tudni, hogy merre van előre.

Zelenszkij és az ukrán generálisok lenyúlják az amerikai támogatást?

Seymour Hersh, Pulitzer díjas újságíró szerint az ukrán vezetők ellopják az amerikai támogatást. A Pulitzer díj vajon kizárja látnoki képességét a megismert tényekkel szemben? De valójában ismertek e a tények?

Hersh, aki kiváló CIA kapcsolatokkal rendelkezik az amerikai titkosszolgálatra hivatkozott pár héttel ezelőtt amikor azt írta, hogy az USA hajtotta végre a robbantásokat az Északi áramlat 1 és 2 vezetéken, melyek Németországot és Oroszországot köti össze egymással a tenger alatt. Az Egyesült Államok régóta kritizálta a német kormányt amiért Oroszországból vásárol földgázt ahelyett, hogy a drágább amerikai palagázt venné meg. Az ukrajnai háborúval az USA ezt a célt elérte bár a földgázra nem vonatkoznak az Európai Unió szankciói – nem utolsósorban Magyarország és Németország ellenállása miatt. Szijjártó Péter a napokban már sokadszor járt Moszkvában amióta kitört a háború Oroszország és Ukrajna között. Orbán Viktor az egyetlen olyan uniós vezető, aki még nem ment el Kijevbe, hogy támogatásáról biztosítsa Zelenszkij elnököt.

Az ukrán elit korrupt és ezt a CIA is tudja

William Burns, a CIA igazgatója még januárban egy listát mutatott Zelenszkij ukrán elnöknek arról, hogy 35 ukrán tábornok és főtiszt korrupt: meglopják az ukrán hadsereget, és lenyúlják az amerikai támogatás egy részét.

Miközben a katonák a fronton szinte éheznek, az ellopott kosztpénzből a tábornokok és főtisztek Mercedes-eket vásárolnak

– mondta a CIA főnök Zelenszkij ukrán elnöknek.

Állítólag az elnököt sem kímélte mondván: tudják az Egyesült Államokban is, hogy Zelenszkij elnök nagyban üzletel a dízel üzemanyaggal, amelyet jelentős részben az amerikaiak szállítanak Ukrajnába. Zelenszkij elnök miközben hangsúlyozza, hogy nem áll szóba Putyinnal, és emiatt nem lehetséges a béketárgyalás az oroszokkal, vígan kereskedik az orosz dízel kereskedőkkel is – állítja CIA forrásokra hivatkozva a Pulitzer díjas amerikai újságíró.

Hersh emlékeztet arra, hogy Afganisztánban is elfolyt az amerikai adófizetők pénze.

Végső elszámolás még nincs, de nem kétséges, hogy dollármilliárdok jutottak a helyi elit zsebébe miközben a rendszer húsz év után összeomlott, és az amerikaiaknak villámgyorsan kellett elhagyniuk Afganisztánt.

Van-e amerikai béketerv?

Ez az igazán kínos kérdés, melyet Seymour Hersh feltesz hiszen Blinken amerikai külügyminiszter mindig megismétli, hogy addig támogatják Ukrajnát ameddig kell. Az ukránok pedig azt állítják, hogy legyőzhetik Oroszországot. Legutóbb Kuleba ukrán külügyminiszter nyilatkozta azt, hogy telefonon tárgyalt Blinken külügyminiszterrel, aki bízik az ukrán győzelemben. Az amerikai vezérkari főnök már hónapokkal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a háború elhúzódhat, mert patthelyzet alakult ki:

egyik fél sem tud győzni, és egyik oldal sem adja fel.

Macron francia elnök Pekingből felhívta Biden amerikai és Zelenszkij ukrán elnököt, hogy megpróbáljon valamiféle nemzetközi békeegyezményt elindítani. Ebben a szereposztásban Hszi Csin-ping kínai elnökre  várna, hogy rábeszélje Putyin elnököt a tárgyalás megkezdésére. Egyelőre senki sem tudja, hogy ez a nemzetközi békekezdeményezés hogy áll?

Seymour Hers arra mutat rá, hogy az amerikai diplomácián a sor, mert az USA nélkül nem lesz béke Ukrajnában. Kérdés persze, hogy az Egyesült Államok akar-e békét Ukrajnában hiszen a háborúra hivatkozva megerősítheti vezető szerepét a nyugati világban.

Nem megy több ukrán gabona Lengyelországba

0

Megállapodott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij Varsóban, arról, hogy nem értékesítenek ukrán gabonát a lengyel piacon.

A múlt héten lemondott a lengyel agrár miniszter, mert nem tudta elintézni Brüsszelben, hogy akadályozzák meg az ukrán gabona dömpinget, amely amiatt állt elő, hogy az Európai Unió vámmentesen engedi be az ukrán gabonát. Ez a támogatás egyik formája, melyet Ukrajna kap az Európai Uniótól. Csakhogy sok lengyel, magyar és más uniós gazda számára ez nagy csapás, mert az olcsó ukrán gabona miatt nemcsak a hazai piacokat vesztik el, de a külföldieket is. Lengyelországban a gazdák tüntettek is, és ez lépéskényszerbe hozta a lengyel kormányt, mely idén választással néz szembe, és népszerűsége szempontjából nagyon is fontos a falusi gazdák véleménye hiszen a konzervatív kormányzat sziklaszilárd támogatóiról van szó. Lengyelországban most megoldódott a válság: az ukrán gabona leplombált vagonokban halad át Ukrajnából Lengyelországon keresztül az exportpiacokra. A lengyel gazdáknak tehát nem kell tartaniuk a hazai piacon konkurenciától. És mi van nálunk?

Az Orbán kormány csak áll és néz

Lengyelország Ukrajna legjobb szövetségese, ezért Zelenszkij elnök nemigen tehetett mást minthogy rábólintott Mazowiecki kormányfő kérésére. Zelenszkij és Orbán Viktor kapcsolata azonban egészen más jellegű: a magyar miniszterelnök az egyetlen olyan uniós vezető, aki még nem látogatott el Kijevbe viszont meglehetősen gyakran bírálja az ukrán elnököt. A kormánypárti sajtó ennek megfelelően igyekszik rossz színben feltüntetni Ukrajna elnökét, aki pedig a háború során felnőtt a feladathoz, és zsidó színész létére nemzeti egységet teremtett a vallásilag és nemzetiségileg megosztott országban, mely élet-halál harcot vív a nála jóval erősebb Oroszországgal. A magyar miniszterelnök harcias narratívájába sokkal jobban beleillene Dávid támogatása Góliát ellen, de erről szó sincs. Orbán Viktor mint magányos békegalamb repked az Európai Unióban, ahonnan továbbra sem kap pénzt. Pedig az ukrán gabona kapcsán is kért uniós támogatást Magyarország, de Brüsszel azt elutasította míg a többi tagállam hasonló kérését elfogadta. Brüsszel bírálata így ezen a fronton is öngólt eredményezett.

Miért nem lép Orbán? Egyrészt, mert túl van a választáson vagyis a népszerűség vesztését megengedheti magának. Különben is a baloldali-liberális ellenzék annyira leszerepelt az utóbbi időben, hogy onnan nem fenyegeti veszély. A Mi Hazánk erősödhet, amely azonban méginkább oroszbarát mint Szijjártó Péter, akit Lavrov külügyminiszter a legmagasabb orosz érdemrenddel tüntetett ki. Orbán Viktor kivár és abban reménykedik: Trump visszatér a Fehér Házba. A vád alá helyezett ex elnök fogadkozik: egyetlen nap alatt békét teremt Ukrajnában! Trump szeret nagyokat mondani, de ezúttal arra mutatott rá egy évvel az ukrajnai háború kezdete után, hogy a fegyverszünet  Ukrajnában elsősorban az Egyesült Államoktól függ.

Gyengül a lengyel-ukrán barátság?

Lemondott Lengyelország mezőgazdasági minisztere, mert az ukrán gabona ügyében nem ért el eredményt Brüsszelben.

Henryk Kowalczyk agrár miniszter a sajtónak elmondta, hogy megállapodott a lengyel gazdák szervezeteivel, hogy megpróbálja korlátozni az ukrán gabona beáramlását az országba, ez ugyanis lenyomja az árakat. Az Európai Unió nem fogadta el a lengyel érveket, melyeket egyébként más hasonló helyzetben levő államok – így Magyarország is – osztanak, az ukrán gabona a jövőben is korlátozás nélkül jöhet az Európai Unióba. Szczecinben, Északnyugat Lengyelországban a gazdák tüntetnek, és az ukrán gabona import teljes leállítását követelik. Mateusz Morawiecki miniszterelnök időt kért a gazdáktól, akik amúgy a konzervatív kormányzat legelszántabb hívei közé tartoznak.

Zelenszkij Varsóban

Az ukrán elnök nyilvánvalóan tárgyal majd a gabona problémáról is, de nem ez lesz a súlypont hiszen a két állam stratégiai szövetséget kíván kötni egymással. Egészen pontosan ez szerepel Antony Blinken amerikai külügyminiszter tervében, amely egy erős lengyel-ukrán katonai szövetséggel akarja ellensúlyozni az orosz fenyegetést. Ki fogja pénzelni ezt a szövetséget? Az USA vagy az Európai Unió? Esetleg mindketten? Az IMF és a Világbank előzetes felmérése szerint évi 411 milliárd dollárra lesz szükség Ukrajna újjáépítésére. Ennyi pénze a világon senkinek sincs erre a célra. Katonai szövetséget viszont nem lehet úgy működtetni, hogy nincsen hozzá elég pénz.

Macron közvetít

Pekingben tárgyal a francia elnök, aki szeretne olyan ukrajnai békejavaslatot összehozni, melyet az USA és Kína egyaránt támogat. Emmanuel Macron ezért felhívta Biden amerikai elnököt, aki állítólag rábólintott arra, hogy a kínaiakkal együtt hozzanak létre valamilyen olyan béketervet, amely mind Moszkva mind Kijev számára elfogadhatónak tűnhet.

Hszi Csin-ping elnök nemrég három napon át tárgyalt Moszkvában, és bár nem sok minden derült ki a tárgyalásokról, de az nyilvánvaló lett, hogy Putyinra komoly hatást ma egyedül a kínai elnök tud gyakorolni egy ukrajnai tűzszünet ügyében.

Szijjártó leszart állapotban

0

Jens Stoltenberg NATO főtitkár annak ellenére összehívja a NATO-Ukrajna tanácskozást április 4-re, hogy a magyar diplomácia ezt folyamatosan ellenzi. Szijjártó Péter külügyminiszterrel ezt személyesen közölte a NATO főtitkára.

Eddig a magyar diplomácia sikeresen blokkolta ezt a tanácskozást arra hivatkozva, hogy Ukrajna megsérti a nemzeti kisebbségek jogait. Más NATO tagállamoknak is élnek kisebbségei Ukrajnában, akiket zavar a nyelvtörvény – Lengyelország és Románia -, de nekik eszük ágában sincs a háborús időkben emiatt blokkolni a hivatalos NATO együttműködést Ukrajnával.

Kijevben nyíltan azzal vádolják Orbán Viktort, hogy Putyin kezére játszik amikor akadályozza Ukrajna csatlakozását vagy legalábbis együttműködését a NATO-val. Elvben fennáll a konszenzus kötelezettsége a NATO-ban, ezért tudja például blokkolni Törökország és Magyarország Svédország tagságát. Csakhogy Törökország fontos tagja a NATO-nak, Magyarország nem az. Egyszerűen kihagyják az együttműködésből Ukrajnával, és ennek semmilyen különösebb gyakorlati jelentősége sincsen. Azt leszámítva, hogy Washingtonban egyre kevésbé tolerálják a különutas magyar diplomáciát a háborús időkben.

Háború vagy béke?

Orbán Viktor nyíltan szembemegy az USA elképzeléseivel, amely egyelőre nem akar véget vetni a háborúnak Ukrajnában. A magyar miniszterelnök az egyetlen olyan uniós vezető, aki nem járt Kijevben a háború kitörése óta, és egyáltalán nem siet támogatásáról biztosítani Zelenszkij ukrán elnököt. Annál megértőbb Putyin orosz elnökkel szemben bár azt nem tagadja, hogy Oroszország agressziót követett el Ukrajna megtámadásával.

A magyar diplomácia szép reményekkel várta a moszkvai kínai-orosz csúcstalálkozót hiszen a kínaiaknak van béketerve a konfliktus rendezésére vagy legalábbis leállítására. A nyugati világ elveti a kínai béketervet, de nyíltan nem áll elő semmiféle alternatívával.

A kínai diplomácia a közelmúltban bizonyította közvetítői képességét amikor békemegállapodást hozott össze az ősellenségek, Irán és Szaúd Arábia között.

Zelenszkij elnök azt üzente Hszi Csin-ping kínai államfőnek, hogy bármikor felhívhatja, ha békejavaslata van Ukrajna jövőjének rendezésére.

Ég az orosz titkosszolgálat székháza Rosztovban

Az orosz nagyváros közel fekszik Ukrajnához, amelynek keleti területeit Putyin el akarja foglalni, azokat Oroszország részének nyilvánította. Rosztov kormányzója szerint rövidzárlat okozta a tüzet, de egyáltalán nem kizárt, hogy szándékos gyújtogatás történt.

Oroszországban a háború kitörése óta elég gyakran gyulladnak ki a hatalom intézményeinek székházai.

Rosztov kormányzója szerint rövidzárlat okozta a tüzet, amely meggyújtotta az üzemanyagtartályokat. A környéket lezárták. A lángok az FSZB helyi határőrosztályához tartozó épületben keletkeztek a város lakott területén. A  tűz 800 négyzetméterre terjedt ki. Hivatalosan is megerősítették, hogy halálos áldozata is volt a robbanásnak. A tüzet azóta sikerült eloltani.

Ukrajnai illetékesek kijelentették: nincsen közük a tűzesethez.

A sorozás, amely mind több embert fenyeget Oroszországban nem különösebben népszerű. Putyin is tudja ezt, ezért megkíméli Moszkvát és Szentpétervárt, a vidék és főként a nemzetiségi területek viszont bőségesen adnak újoncokat a hadseregnek, amely tömegesen áldozza fel katonáit Ukrajnában.

Több mint egy éve tart a háború Ukrajnában, ahol a helyi hadsereg hősiesen védekezik, és hála a nyugati támogatásnak tartani tudja magát a jóval erősebb orosz ármádiával szemben. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy az ukránok a hazájukat védik, ezért sokkal inkább motiváltak míg orosz oldalon mind több a kérdőjel  érdemes-e meghalni Putyin háborújában, amely szemlátomást kudarcra van ítélve?

Kínai béketerv

Moszkvába várják Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki jelezte: nemcsak Putyinnal, de Zelenszkij ukrán elnökkel is szívesen tárgyalna a háború mielőbbi befejezéséről. Zelenszkij kedvezően fogadta a kínai javaslatot, mert mindenképp szeretné elkerülni, hogy Kína fegyvereket szállítson Oroszországnak. Az Egyesült Államok megfenyegette Kínát: amennyiben fegyvert szállít Oroszországnak, akkor szankciókra számíthat a NATO tagállamoktól.

Kína szeretné elkerülni a hidegháborút, amely a washingtoni külpolitika irányvonala jelenleg. Továbbra is kiáll az együttműködés mellett, mert úgy látja: az idő neki dolgozik. Az amerikai-kínai kereskedelem tavaly is rekordot döntött annak ellenére, hogy az USA évek óta kereskedelmi háborút folytat Kína ellen. Az Európai Uniónak évek óta Kína az első számú partnere. Épp az Egyesült Államokat szorította le erről a helyről.

Jeszenszky: az USA utolsó figyelmeztetést küldött Orbánnak

“Most, hogy a szomszédban háború dúl, itt az ideje, hogy egységesen és határozottan lépjünk fel Putyin agressziójával szemben, kiálljunk a transzatlanti értékek mellett” – írta Twitteren David Pressman USA nagykövet miután Washingtonban konzultált Blinken külügyminiszterrel.

Ezt Jeszenszky Géza utolsó figyelmeztetésként értékelte a Klubrádióban.

Antall József egykori külügyminiszterét Orbán Viktor nevezte ki washingtoni nagykövetnek 1998-ban tehát jól ismeri mind az amerikai külügyet mind pedig a magyar miniszterelnököt. Igaz, hogy jóval később  összekülönböztek, mert Jeszenszky norvégiai nagykövetként nem tudta vállalni az Orbán kormány durva fellépését a Norvégia által támogatott szervezetek ellen Magyarországon.

Pressman nagykövet már korábban is jelezte: a magyar kormánynak választania kell Kelet és Nyugat között.

Jeszenszky Géza szerint a magyar kormány kül- és belpolitikája tévút, amely katasztrófához vezet.

“Ha megszűnik a bizalom, akkor a magyar kormány fontos információkat nem fog megkapni”

– hangsúlyozta Jeszenszky Géza.

Csakhogy a Blinken terv már nem is számol Magyarországgal.

Cordon sanitaire Magyarország nélkül

A Washington Post kiszivárogtatta Blinken külügyminiszter elképzelését arról, hogy az ukrajnai háború befejezése után miképp lehetne biztosítani a térség stabilitását. Eszerint többezer kilométeres cordon sanitaire jönne létre Oroszország nyugati határai mentén. Ez Skandináviában kezdődne, ahol már három NATO tag lesz: Norvégia, Svédország és Finnország. Utána jönne a Baltikum. A katonailag legerősebb láncszem egy lengyel-ukrán szövetség lenne. Formálisan így Ukrajna nem válna a NATO tagjává, de Lengyelországgal együtt erős ellenfél lenne bármiféle orosz fenyegetéssel szemben. Csehország és Szlovákia is támogatja ezt az elképzelést, melynek déli erős állama Románia lenne – esetleg szövetségben Moldovával. Hozzájuk csatlakozna Bulgária és Görögország.

Két NATO tagállammal nem számol a Blinken terv: Magyarországgal és Törökországgal. Kettőjük közül Törökország fontos, Magyarország nem az. Vagyis Orbán Viktort leírták ugyanis nélküle is működhet a cordon sanitaire.

Hol az amerikai béketerv?

A Blinken terv gyenge pontja nem az Orbán kormány oroszbarát diplomáciája hanem az, hogy nincs elképzelése: miképp lehetne véget vetni a katonai konfliktusnak Ukrajna és Oroszország között. Amerikai béketerv nélkül ez aligha sikerülhet. Vang Ji, Kína első számú diplomatája Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián elmondta: folytak titkos tárgyalások a nagyhatalmak között egy olyan béketervről, mely figyelembe venné Oroszország biztonsági érdekeit is, de az USA valamilyen oknál fogva visszalépett. Aztán pedig Blinken Kijevbe látogatott, és teljes támogatásáról biztosította Zelenszkij elnököt, aki Ukrajna katonai győzelmében reménykedik noha ezt kevés katonai szakértő tartja elképzelhetőnek.

Jelenleg patthelyzet van, és Orbán Viktor erre alapozza terveit. Szemlátomást hosszútávra is szoros orosz kapcsolattal számol hiszen nemrég bejelentette: Magyarország 2-3 gázerőművet épít. A földgázt ehhez minden bizonnyal Putyintól várja. Miközben az Európai Unió igyekszik megszabadulni az orosz energia függőségtől, Orbán hosszú távra is elkötelezi magát az orosz energia mellett. Miért? A magyar miniszterelnök feltehetően azt gondolja, hogy az USA nem lesz képes döntő szerepét megőrizni a világban, előbb vagy utóbb osztoznia kell Kínával és esetleg más országokkal például Indiával.

Orbán nem hisz a hidegháborús Blinken diplomácia sikerében míg az Európai Unió tagállamainak többsége elfogadja azt, de vannak még kétkedők.

Macron – Orbán Párizsban

A francia elnök éppúgy mint Orbán Viktor az európai szuverenitás híve vagyis az Európai Uniót úgy képzeli el mint egyenrangú nagyhatalmat az USA-val. Ezért közös uniós hadsereget és hadiipart akar. Mindketten az atomenergia fejlesztés hívei, ehhez pedig kell az orosz nukleáris fűtőanyag.

Erről is tárgyal a francia elnök és a magyar miniszterelnök hétfőn Párizsban. Az USA épp ellenkezőleg gazdasági NATO-t akar vagyis olyan egységet a gazdaságban is mint amilyen katonai téren fennáll – egyértelműen Washington irányítása alatt.

Két különböző jövőképről van tehát szó. Európa szempontjából az USA elképzeléseinek az a problémája, hogy tartós alárendeltséget hozna az Európai Uniónak, amely cserébe biztonságot kapna. Csakhogy Európa közvéleménye nagyon megosztott: jelentős részük nem hisz abban, hogy Putyin rájuk nézve is fenyegetést jelent. Ha viszont Európa alárendeli magát az USA érdekeinek, akkor az életszínvonal emelkedése vágyálom marad. Ezzel viszont meginoghat a társadalmi stabilitás, amelyet Macron elnök személyesen is tapasztalhat hiszen Franciaországban a nyugdíjreform ellen összefogott a szélsőbal a szélsőjobbal.

Ki robbantotta fel az Északi Áramlat 1 és 2 vezetéket?

Az ukrán titkosszolgálathoz köthető csoportok – állítja a New York Times és a Die Zeit hírszerző forrásokra hivatkozva. A robbantások, melyek tönkretették az Oroszország és Németország közötti tengeralatti földgáz vezetéket még múlt szeptemberben következtek be. Azóta folyt a vizsgálat.

A Nyugat az oroszokat vádolta, Moszkva pedig azt állította, hogy a britek hajtották végre a titkos akciót az USA kérésére. Orosz hekkerek feltörték Liz Truss akkori brit miniszterelnök levelezését, és abban találtak erre utaló jeleket. Most pedig az USA ukrajnai háborúját támogató New York Times állt elő az újabb verzióval: olyan ukrán akció volt, melyet a kijevi kormányzathoz kapcsolódó csoportok hajtottak végre. Ezt az információt semmilyen kormányzati szerv nem erősítette meg. Ráadásul a robbantásnak kimondottan az USA az első számú haszonélvezője. Az már a kezdet kezdetén világossá vált, hogy állami akcióról volt szó, mert olyan technikai felkészültséget igényelt a robbantás a tengerben, amellyel magánszervezetek nem rendelkeznek.

Érdekes időzítés

Biden elnök nemrég járt Kijevben, ahol további támogatást ígért Ukrajnának 500 millió dollár értékben. Az USA elnöke tárgyalt Zelenszkij elnökkel a háború befejezésének lehetőségéről, de teljesen titokban.

Amikor a kínaiak közzétették a béketervüket, akkor Biden leszólta azt mondván: ha Putyinnak tetszett, akkor mi jó lehet benne? Peking azzal vágott vissza, hogy megkérdezte: hol az amerikai béketerv? Vang Ji, Kína első számú diplomatája, aki Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián találkozott Blinken amerikai külügyminiszterrel, a sajtónak elmondta: titokban az USA, az európai nagyhatalmak és Kína tárgyalt az oroszokkal az ukrajnai konfliktus lezárásáról, de aztán az amerikaiak visszaléptek valamilyen oknál fogva.

Most viszont ezzel a kínos leleplezéssel a sarokba szoríthatnák Zelenszkij elnököt, aki a végső győzelemről beszél, és nem hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyinnal. Az Egyesült Államokban csökkenőben van Ukrajna támogatottsága, és a mostani kínos leleplezés csak felgyorsíthatja ezt a folyamatot. Csakhogy egy tűzszünet a jelenlegi frontvonalak mentén az ukránok számára egyenlő lenne  a vereséggel. De bízhatnak e az ukránok abban, hogy a tavaszra bevetésre kész új, még korszerűbb fegyverzettel kikényszeríthetnek jobb területi pozíciókat az oroszoktól? Aligha, mivel, ha Putyin visszavonulót rendelne el  az eddig elfoglalt területek bármelyikéről, az számára egyenlő lenne a teljes bukással.

Közben a katonai szakértők zöme megállapítja: patthelyzet alakult ki a fronton.

Győzelmet sem az oroszok sem az ukránok nem arathatnak.

A koreai félszigeten 1953-ban hirdettek tűzszünetet.

Béke azóta sincs, de a fegyverek hallgatnak.

Zelenszkij megesküszik, hogy Bahmutot meg fogják védeni

Putyin katonái bosszút állnak az elfogott kijevi katonákon: egy videón megdöbbentő kivégzés látható. Wagner brigád a Kremlnek: „Küldjön nekünk a lőszert, különben ez hazaárulás!”

Az ukrán vezetés eltökélt szándéka, hogy megtartsa ellenőrzését a donyecki Bahmut felett, ahol hetek óta heves csata folyik az egyik oldalon az ukránok és az oroszok között, a katonák és a Wagner-csoport tagjai között.

Volodimir Zelenszkij hivatala arról számolt be, hogy az ukrán elnök a hadsereg vezetőivel folytatott megbeszélést, amelyen a jelenlévők a védelmi hadművelet folytatása és bahmuti pozíció további megerősítése mellett döntöttek.

A háttérben – a Bild szerint – Zelenszkij és a fegyveres erők vezetője, Valerij Zaluzsnij tábornok közötti véleménykülönbség húzódik meg a Bahmut által elfogadandó taktikák miatt: Zaluzsnij egy egyfajta stratégiai visszavonulást javasolt, miközben Zelenszkij elutasította ezt a lehetőséget.

„Civilek menekülnek a régióból, hogy elkerüljék a nap 24 órájában tartó orosz ágyúzást”

– mondta Pavlo Kirilenko donyecki kormányzó.

A szimbólum stratégiája

Bakhmut város jelentősége nem bír nagy stratégiai értékkel, és az elemzők szerint esetleges bukása valószínűleg nem vezet semmiféle fordulóponthoz a konfliktusban.

STRATÉGIAI SZEMPONTBÓL BAHMUT NEM TÚL FONTOS, HISZEN A MEGSZÁLLÓK TÜZÉRSÉGE TELJESEN ELPUSZTÍTOTTa A VÁROST

– mondta Zelenszkij egy hónappal ezelőtt.

Úgy tűnik, ez elsősorban pszichológiai jelentőségű: Vlagyimir Putyin számára a bahmuti győzelem végre jó hír lenne a csatatérről, míg Kijev számára a elszántság és dac megnyilvánulása azt az üzenetet erősíti, hogy Ukrajna ellenáll az elmúlt több mint egy év után is. Az invázió kezdete, üzenet a nyugati szövetségesei támogatásának is.

A folyamatban lévő bahmuti csata jelentősége „inkább szimbolikus, mint stratégiai és operatív”

– összegezte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter jordániai látogatása során.

A Wagner-brigád és a moszkvai árulás kísértete

Bahmut csatája felfedte az orosz katonai hiányosságokat és a keserű megosztottságot. A Bahmut elleni csatát vezető orosz Wagner-brigád vezetője, a milliomos Jevgenyij Prigozsin elítélően nyilatkozott arról, hogy nem kapja meg a szükséges muníciót Moszkvától, és az árulás kísértetét idézi: ez „hétköznapi bürokrácia vagy hazaárulás” lehet – mondta Prigozsin.

Az Ukrajnában több tízezer katonát számláló Wagner-brigád a háború kulcsszereplőjévé vált, de úgy tűnik, egyre inkább vitába száll az orosz védelmi minisztériummal. Prigozsin a közelmúltbeli nyilatkozataiból ítélve láthatóan attól tart, hogy az orosz védelmi minisztérium az utolsó „Wagner” harcosig vívja a Bahmutért vívott csatát.” – jegyzik meg egyes szakértők.

A NATO azt állítja, hogy Bahmutban egy elesett ukrán harcosra öt orosz katona halála jut.

Sokkoló videó a hidegvérrel megölt ukrán fogolyról

Az Ukrajinszka Pravda által közzétett sokkvideó körüli vita, amelyen egy ukrán hadifogolyként azonosított férfit látunk, akit az orosz fegyveres erők hidegvérrel megöltek, miközben teljesen fegyvertelen volt. Meggyilkolták mert kimondta a «Dicsőség Ukrajnának» kifejezést.

pravda.ua

„Egy fogoly megölése orosz háborús bűn. Ez egy célzott terrorpolitika eleme, amely a Kreml a „nácikról” szóló propagandáját érvényteleníti. Minden háborús bűnért büntetés jár és mi mindenkit megtalálunk” – ígérte Andrij Yermak, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!