Kezdőlap Címkék Versenyképesség

Címke: versenyképesség

Németország búcsút mond iparának?

A Made in Germany világmárka még ma is, de az ipar óriásai mindinkább külföldön keresik a jövőt, mert a gazdaságossági számítások ezt indokolják. Ha Európa gazdasági óriása így áll, akkor mi lesz a 27 tagú unióval, melynek Németország a zászlóshajója?

10 milliárd eurós vegyi gyárat épít Kínában a BASF, amelyet 1865-ben alapítottak meg a Rajna vidéken – írja a brüsszeli Politico. A lap hozzáteszi, hogy miközben a BASF Kínában beruház addig Ludwigshafenben, a cég központjában bezárt egy műtrágya gyárat és néhány más üzemet megszüntetve ezzel 2600 munkahelyet.

“Egyre jobban aggaszt minket a hazai piac, a jövedelmezőségünk egyáltalán nem ott van, ahol lennie kellene”

– mondta a részvényesek közgyűlésén a BASF főnöke. Martin Brudermüller arról panaszkodott, hogy tavaly 130 millió eurós veszteséget produkált a nagy múltú cég.

Miért? Az olcsó orosz energiára alapozott a német ipar jelentős része, amely Putyin agressziója miatt váltani kényszerült, és a drágább amerikai földgázt használja. Németország legnagyobb alumínium kohója bezár az év végén, mert nem bírja a magas energia költségeket.

A veszteség másik oka az egyre dráguló munkaerő, amelyikből sok területen hiány van. Ezért azután a BASF és sok más óriás szívesebben keres új vadászmezőket Ázsiában vagy Észak Amerikában.

Németországra gazdasági stagnálás vár – jósolja a brüsszeli Politico, amely rámutat arra, hogy miközben sok területen munkaerő hiány  mutatkozik, már újra növekszik a munkanélküliség. Júniusban általában csökkeni szokott a munkanélküliség, ez a mostani növekedés azt mutatja, hogy a német cégek nagy része nemigen bízik a jövőben.

Nem támasztja alá az optimizmust a rendelésállomány sem: például

májusban a gépiparban ez 10%-kal csökkent. A külföldi beruházások is csökkennek: öt éve egyre kisebb az érdeklődés Németország iránt.

Az amerikai rozsdaövezetek mutatják a német ipar jövőjét? Ez azért elképzelhető, mert Németországban domináns a hagyományos ipar, és az informatikát mindössze a SAP képviseli. A pénzügyi szektor is leszerepelt az elmúlt években: a Deutsche Banknak számos botránya volt, a Wirecard, amely a pénzügyi modernizáció zászlós hajója lett volna, csúfosan megbukott.

A hagyományos ipar részesedése a GDP-ben 27% Németországban míg az USA-ban csak 18%.

Berlin csökkenteni akarja a kínai kockázatot

Németországnak éppúgy mint az Európai Uniónak Kína a legnagyobb gazdasági partnere. Nemrég Berlinben tárgyalt Li Csiang kínai kormányfő, aki arra buzdította a németeket, hogy továbbra is tartsanak ki az együttműködés mellett. Csakhogy a németeknek furcsa tapasztalataik vannak az együttműködéssel: a napelemeket például Németországban fejlesztették ki abban a reményben, hogy learatják a globális megújuló energia piacot. Tévedtek.

A kínaiak lekoppintották a német modelleket, és elkezdték olcsón nagy mennyiségben exportálni. A német napelem gyártás befuccsolt, a kínaiak learatták a piacot.

A villamos autókkal és az akkumulátorokkal a kínaiak el akarják foglalni a német piacot. Mi lesz így a német ipar büszkeségével, az autó gyártással, amelyet az is fenyeget, hogy betelepült az amerikai Tesla?

Amikor Olaf Scholz kancellár Pekingben járt, akkor ajánlgatta a kínaiaknak a Mainzban kifejleszett mRNA gyógyszerek tömeggyártását Kínában. A felek nem tudtak megegyezni az árban. Berlinben él a gyanú: a kínaiak valahogy megszerzik a gyógyszer technológiát, és majd mint saját terméket piacra dobják learatva a babérokat.

A baj az, hogy Németországban az újítások és szabadalmak száma meglehetősen szerény: csak a nyolcadik helyen állnak a világban.

“Németország semmit sem tud kínálni a jövő iparágak termékeiből. Csupa régi technológiánk maradt”

– állapítja meg a DIW gazdaságkutató szakértője.

A számok magukért beszélnek: az USA gazdasága – hála elsősorban a Szilícium völgy új technológiáinak – az elmúlt 15 évben 76%-kal nőtt, és elérte a 25,5 ezer milliárd dollárt. Ehhez képest Németország gyengén teljesített: mindössze 19%-os növekedést produkált, és így 4,1 ezer milliárd dollár lett a GDP.

A német gyengülés hatással lesz Európa keleti felére is

A rendszerváltás után Németország ipari hátországa lett Közép és Kelet Európa: Magyarországon és Szlovákiában a német autóipar a gazdaság meghatározó részévé vált. Nemcsak az óriások, de a Mittelstande – kis és középvállalatok is – sok beruházást végeztek az új uniós tagállamokban.

Ezek a német cégek nem tűnnek el egyik napról a másikra, de tartós gyengélkedés esetén nyilván megszűnnek, és akkor ezt az egész régió megérezheti.

“Egész Európa megszenvedi a váltást“ – mondja a Schaeffler autóalkatrész előállító cég főnöke, aki siet hozzátenni: az új gyáruk már az Egyesült Államokban épül.

Németországban és az egész Európai Unióban szokás diszkriminációt emlegetni mind az USA-val mind pedig Kínával kapcsolatban, de a probléma mélyebb. Arról van szó, hogy az olcsó orosz energiára épülő modell megszűnt. A földgáz ára ugyan stabilizálódott, de így is háromszor annyiba kerül mint az ukrajnai háború előtt.

Az energia fordulat – Energiewende – sem sikerült, mert leállították az atomerőműveket, de a megújuló energiaforrások nem tudják teljes mértékben pótolni a kieső energiát. Hiány van szélturbinákból és napelemekből. Németországban az energia ára háromszor olyan magas mint a nemzetközi átlag. Ráadásul az értékes munkaerő jórésze nyugdíjba megy, és nincs megfelelő utánpótlás.

A fiatalok nagy része biztos állami állást akar, és nem startup-ot alapít mint az Egyesült Államokban.

“Nekünk Németországban problémáink vannak az újításokkal és a versenyképességgel”

– ismeri el a Kínában működő német kereskedelmi kamara elnöke. Jens Hildebrandt a elektromos járművekre utalt: ezeket a németek 15 éve lenézően félredobták, a kínaiak viszont rámentek a fejlesztésre és a gyártásra. Az eredmény? A világon eladott villamos autók 60%-a tavaly kínai volt. Eddig a németek építettek autógyárakat Kínában, most fordult a kocka: a kínaiak terveznek villamos járműveket előállító üzemeket Európában.

Politikai következmény: jön fel a szélsőjobb

A német gazdaság tartós stagnálása növelheti az elégedetlenséget, és ez a szélsőjobboldal malmára hajthatja a vizet – írja a Politico rámutatva az Alternative für Deutschland előrenyomulására.

Komoly gondot jelent a kormánynak a jóléti állam finanszírozása, amely a GDP  27%-át teszi ki. Ha tartósan gyengélkedik a német gazdaság, akkor nyilvánvalóan még nagyobb szociális támogatásra lesz szükség.

Csakhogy az állami költségvetés már így is nagyon feszes, mert igyekeznek pénzügyi támogatással  Németországban tartani a cégeket. A BASF például 175 millió eurót kapott az államtól, hogy Drezda mellett építse fel új akkumulátorgyárát, és ne külföldön. A Volkswagen viszont úgy határozott, hogy második akkumulátorgyárát nem Németországban építi fel egy milliárd euróért hanem Sanghajban Kínában – írja a Politico.

Veszélyben Európa versenyképessége

10-szer annyiba kerül a földgáz Európában mint az Egyesült Államokban és kétszer annyiba mint Ázsiában. Ez padlóra küldheti az európai gazdaságokat.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy budapesti tanácskozáson elmondta, hogy a vállalatok energia költsége immár meghaladja a bér költségeket Magyarországon. A teljes vállalati szektor 30%-ának, a kis és közepes vállalatok csaknem 50%-ának nincs gáz szerződése! Korábban ez mindössze 5% volt.

Elbocsátások jöhetnek, a magyar kormány ezért munkahelyvédelmi programot dolgoz ki

– mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Leáll az orosz gázszállítás?

Az oroszok azzal fenyegetőznek, hogy megszüntetik a gázszállítást a Török Áramlat vezetéken is, melyen Magyarország egyelőre még kap földgázt. Az oroszok technikai problémákra hivatkoznak, de így kezdődött ez az Északi Áramlat 1 vezeték esetében is. Azután közölték, hogy addíg nem lesz gáz, amíg a Nyugat el nem törli a szankciókat Oroszországgal szemben. Végül pedig felrobbantották az Északi áramlat 1 és 2 vezetéket. Ezért az oroszok egyelőre nem vállalták a felelősséget, de a dán hírszerzés orosz tengeralattjárókat észlelt a robbantások közelében.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, aki Brüsszel kérése ellenére találkozott New Yorkban Lavrov orosz külügyminiszterrel, arra hivatkozott, hogy mindezt Magyarország gázellátása érdekében teszi. Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter is járt Moszkvában. Tárgyalásainak eredménye egyelőre ismeretlen. Ha viszont Putyin elzárja ezt a gázcsapot is, akkor veszélybe kerülhet Magyarország energiabiztonsága is. Arról nem is beszélve, hogy milyen áron lehet majd földgázt beszerezni Európában a téli fűtési szezonban ?

Az utolsó remény Szerbia lehet, mert a Török áramlat rajtuk keresztül vezet Magyarországra. Szerbia Oroszország régi kedvence. Nemrég írtak alá újabb kétéves szerződést a diplomáciai egyeztetésről. Szerbia semmilyen szankciót sem alkalmaz Oroszországgal szemben. Emiatt sok orosz cég települt át Belgrádba. Köztük az informatikai óriás, a Yandex, mely máris 700 embernek ad munkát Szerbiában. Abban lehet bízni, hogy emiatt Putyin kétszer is meggondolja, hogy elzárja-e az utolsó gázcsapot is Európa felé. Az oroszok hosszú háborúra számítanak Ukrajnában. Ehhez nagy szükségük van pénzre és szövetségesekre.

Putyin előre menekül, és egyre másra hozza a rossz döntéseket pedig legfőbb szövetségese Kína is a háború befejezésére ösztönzi. Hszi Csinping elnök Szamarkandban állítólag kerek perec megmondta Putyinnak, hogy Kína számára a Nyugat sokkal fontosabb mint Oroszország. Ezért jól tenné, ha mielőbb befejezné a háborút Ukrajnában.

Németországnak az orosz gáz után új gazdasági modell kell

A német ipar versenyképessége jelentős részben az olcsó orosz energia importon nyugodott eddig. Putyin Ukrajna elleni háborúja miatt Németország is szabadulni igyekszik az orosz földgáztól és kőolajtól. Ehhez teljesen új modell kell.

“A német ipar globális versenyképességének alapja az orosz földgáz. Ha betiltjuk az importot, akkor ezzel lerombolnánk a német társadalom jólétét”

– fogalmazta meg a dilemmát a világ legnagyobb vegyipari cégének, a BASF-nak a főnöke, aki a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozott. Martin Brudermüller elmondta, hogy a német export azon alapult az elmúlt húsz évben, hogy piaci ár alatt vásároltak földgázt Oroszországtól, és ebből állítottak elő versenyképes termékeket a világpiac számára.

Nemcsak emiatt van szükség új gazdasági modellre Németországnak hanem amiatt is, hogy Putyin egyetlen szövetségese, Kína a németek legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált. Németország minden más nyugati vetélytársánál előbb vette észre a hatalmas kínai piac lehetőségeit – hangsúlyozza Henrik Böhme, a Deutsche Welle gazdasági rovatának vezetője. A Volkswagen például autóinak 40%-át Kínában adja el. Németországnak számtalan előnye származik abból, hogy megelőzte nyugati vetélytársait a kínai piacon. Most például óriási gond mindenütt a ritka földfémek beszerzése, amelyeket elsősorban Kína exportál a világpiacra. A németek ebből szépen bespájzolhattak – hála a régi kínai kapcsolatnak.

Az olcsó orosz energia és a hatalmas kínai piac remek háttér volt a németek exportja számára.

Mindez azonban kiszolgáltatottságot is jelent Oroszországnak és Kínának.

Jön a G2?

A kínaiak nem érdek nélkül támogatják Putyint: a szankciók miatt olcsón megszerezhetik az orosz energiát és a nyersanyagokat. Két részre szakadhat a világ. Véget érhet a globalizáció 30 éves korszaka. Ha két részre szakad a világgazdaság: egy USA által vezetett Nyugatra és Kína által vezetett Keletre, akkor Németországnak mindenképp új modellre lesz szüksége.

Honnan lesz energia? Orosz kőolaj és földgáz helyett a megújuló energia forrásokból és hidrogénből. Ily módon Németország önellátóvá válhat energiából. Mikor? Robert Habeck gazdasági miniszter szerint Németországban 13 év alatt lehet megszüntetni a környezetszennyező  energia felhasználását és megteremteni a karbon mentes rendszert. Ha ez sikerül, akkor nagy lépést teszünk előre a versenyképes német gazdaság felé – hangsúlyozza a közszolgálati Deutsche Welle gazdasági rovatának vezetője.

Leáll-e a gazdaság?

Valószínűleg nem fut nullára a növekedés a következő években, de nagyon súlyos feszültségek mutatkoznak a munkaerő-piacon túl is. Nem látszik a menekülés a közepes fejlettség csapdájából.

Végigfutott a hideglelés sokak hátán a Népszava által hétfőn ismertetett tanulmány nyomán attól, hogy pesszimista forgatókönyv szerint 2023-ra nulla növekedés vár a magyar gazdaságra. Az MTA Közgazdaság- és Regionális Kutatóközpontja (KRTK) optimista várakozása szerint azonban 2 százalékos teljesítményt se tart elképzelhetetlennek. A KRTK a munkaerő-piaci folyamatokat elemezte a Költségvetési Tanács számára szeptember végén készült elemzésben, értelemszerűen nem tért ki az egyéb makrogazdasági és társadalompolitikai tendenciákra.

Forrás: MTA KRTK

Az akadémiai kutatók megállapítása az, hogy 2016-2017-ben trendfordulóhoz érkeztünk, mind arányaiban, mind abszolút nagyságát tekintve csökkent azon nem magyarországi telephelyen dolgozó magyar állampolgárok száma, akiket a KSH Munkaerő-felmérése elér, (még rendelkeznek magyarországi lakcímmel), vagyis akik nem számolták fel háztartásukat. Továbbá, úgy tűnik, hogy még ha kis mértékben is, de elindult a régebben kivándoroltak visszaáramlása.

A munkatermelékenység kettévált

A makromodell előrejelzése szerinti lassulás fő oka az, hogy

a rendelkezésre álló munkaerő gyors növekedése megáll, majd visszafordul.

Ez a növekedésnek arra a komponensére utal, amely szerint – konszenzuális értékelés alapján – a csökkenő népesség és munkaerő önmagában lassítja a gazdaság bővülését. Ezt a folyamatot szerintük az általuk feltételezett gyorsabb termelékenység-növekedés se tudja ellensúlyozni.

Látható, hogy a hazai szektorban a munkatermelékenység több, mint tíz évben lényegében nulla, csak a foglalkoztatásban lényegesen kisebb részt vállaló exportáló cégeknél volt átlagosan 2 százalék javulás kilenc év alatt.

Ahhoz, hogy a mostani dinamikus gazdasági növekedés fennmaradjon, munkaerő-bővülés, sokkal erőteljesebb beruházási aktivitás, vagy pedig lényegesen magasabb termelékenység-növekedés kell – szögezik le. Az első lehetőség teljesüléséhez

a külföldre vándorolt magyarok hazacsábítására, vagy pedig külföldi vendégmunkásokra van szükség.

A beruházási ráta már most sem alacsony, ennek lényeges további emelkedését valószínűtlennek tartják. A hosszú távú növekedés fő forrásának tekinthető termelékenység-növekedés gyorsulása kétségkívül kívánatos lenne. Ehhez azonban mind a hazai kis- és középvállalati szektorban, mind az állami szférában alapvető strukturális átalakulásra lenne szükség.

Marad a még több munkáskéz

Az MTA kutatói több ponton mélyebbre is ástak. Megállapították például, hogy az üres álláshelyek arányának növekedésével párhuzamosan nő a túlórák száma és csökken a részmunkaidős foglalkoztatás aránya. Mindez arra utalhat szerintük, hogy többek között ezen eszközök alkalmazásával próbálnak a vállalkozások alkalmazkodni a toborzási nehézségekhez.

Az adatokból kiderül, hogy az 50 főnél kisebb vállalati méret csökkenti annak valószínűségét, hogy a munkavállaló túlórát vállal. A többségi külföldi tulajdonos ugyanakkor jelentősen növeli a túlóra esélyét. A referenciakategóriát jelentő Észak-Magyarországhoz és Dél-Alföldhöz képest a Dunántúl növeli a túlóra esélyét. A vállalat mérete és a részmunkaidős foglalkoztatás között pedig fordított a kapcsolat: minél kisebb a cég, annál nagyobb a valószínűsége a részmunkaidős foglalkoztatásnak.

Ezek az eredmények összhangban vannak azokkal a kutatói megállapításokkal, hogy a magyar gazdaság egyik súlyos fogyatékossága a krónikusan stagnáló, sőt erősödő

munkaintenzív gazdaságfejlesztési stratégia a kormány részéről.

Vagyis az újabb és újabb külföldi összeszerelő üzemek idecsábítása egyre több egy új munkaerőre jutó támogatási összeg fejében. Aminek egészen addig volt teljesítménynövelő hatása, amíg számottevő tartalék volt az gyarapodó gyártósorok mellé.

A közepes fejlettség csapdája

Ez a stratégia a gyengén fejlett országok receptje: tőke hiányában idegen forrásból bevonni pénzt, adni hozzá a szabad munkaerőt az alacsony hozzáadott értéket előállító termeléshez, amelynek legfőbb előnye a kicsi munkabérköltség. Ami azonban egy ponton megakasztja a növekedést, mert

nem képes (nincs pénze) átlépni a tőkeintenzív szerkezetre.

Ez a közepes fejlettség csapdája.

Számtalan elemzés vette végig ezt a folyamatot. Például Rippel Géza a Hitelintézeti Szemlében veszi sorra ezt a fejlődési irányt. Ő is megemlíti a hátrányos demográfiai trendet, amellyel szemben a humán tőke felhalmozása és a magas hozzáadott értékű szolgáltatások jelentős aránya csökkenti a hátrányt. A közepes fejlettségi-jövedelmi csapda a gazdasági szerkezetváltással is összefügg. A strukturális átalakulás során a kevésbé fejlett gazdaságokban először a mezőgazdasági termelés részaránya csökken az ipar javára, majd a gazdaság a szolgáltató szektor irányába mozdul el. Habár a fejlődés korai szakaszaiban érdemi növekedési potenciál rejlik az iparosodásban,

a termelékenység emelése elengedhetetlen a magas jövedelmi státusz eléréséhez

– írja a kutató.

Azok az országok tudták tehát nagy mértékben növelni növekedési potenciáljukat, amelyek magas hozzáadott értékű termelő és szolgáltató ágazatokat hoztak létre. A hazai innováció támogatása szintén hozzájárul a gazdasági expanzióhoz. A magasan képzett munkaerő, a fejlett intézmények, valamint a gazdasági és gazdaságpolitikai stabilitás mind előfeltétele a gazdasági fejlődésnek.

Rippel is leírja, hogy a közepes jövedelmi státusz eléréséhez vezető úton

a gyors gazdasági felzárkózást az olcsó munkaerő és a külföldi technológiák meghonosítása támogatja.

A magas jövedelmi státusz elérése és a közepes jövedelmi csapda elkerülése azonban csak a termelékenység emelése révén valósítható meg. Ennek élénkítése érdekében támogatni kell a hazai innovációt és feljebb kell lépni az értékláncokban. Ez különösen érvényes a kkv-kra, amelyek fejlődésükkel egyre nagyobb szerepet vállalhatnak a globális értékláncokban, ami növelheti termelékenységüket. Ezt támogatja az értékláncokon való feljebb lépésben a kutatás-fejlesztés is.

És amit a kormány tesz

Az ilyen elemzésekből egyértelmű tehát, hogy a csapdából kivezető egyik út az, hogy növelni kell a szolgáltató szektor súlyát, szélesíteni a kis-közepes vállalatok kutatás-fejlesztési aktivitását. Mindezek eredménye az, hogy a nemzetközi együttműködésben (az értékláncokban) sikerül túlnőni a szalagmunkát.

Vessük össze ezt a magyar kormány gazdasági stratégiájával és főleg gyakorlatával. A középpontban a szólamokkal szemben

a szolgáltatások helyett „újraiparosítás” áll,

egyre számosabb összeszerelő üzem (ráadásul egy ágazat, az autóipar túlsúlyával), központosított, mind inkább lebutított közoktatás, a felsőoktatási bemenet folyamatos szűkítése, a kkv-k egyre nyomasztóbb tőkehiánya. Az eredmény: nem csak a társadalom szakad ketté nyomorgókra és egyre gyarapodó kisebbségre, hanem a gazdaság is kevés külföldi tulajdonúakra és tőkeszegény hazaiakra.

Sötét jelen és jövő

És a hírek szerint a külföldi – sokkal termelékenyebb – külföldi cégek is kezdenek beleütközni a béremelkedés falába. Lassan kezdünk „túl drága” lenni. Ez különösen aggasztó most, amikor az iparban évszázados korszakváltás zajlik: terjed az élőmunkát alig igénylő robotizáció hihetetlen magas hozzáadott értékkel kecsegtetve. Az a veszély fenyegeti például Magyarországot, hogy nyakunkon marad a „kifutó” gazdaságszerkezet, a beszállítói értéklánc legalja. És akkor a csapda bezárul.

Az elmúlt évek „aranykorának”, a külső kereslet és az uniós támogatások keltette pénzbőség eltékozlását bizonyítják azok a felmérések, amelyek kivétel nélkül azt mutatják:

Magyarország nem oda fektette a pluszpénzt, ami a közepes fejlettségből felfelé lökne minket.

A versenyképességi statisztikák mind-mind ezt támasztják alá. A svájci IMD üzleti iskola 2019-es adatsora a térség szakadását mutatja. Egyes országoknak sikerült feljebb lépniük, mások rontottak, de legalább megőrizték korábbi helyüket. A tág régió legversenyképesebbje Litvánia (32. helyről a 29. helyre került). Szlovákia (53) két helyet romlott, Ukrajna (54) öt helyet egy év alatt. Horvátország (60) alig egy helyet javult, Szlovénia (37), Lettország (40), Magyarország (47, ami annyi, mint tavaly), Bulgária (48) és Románia (49) stabil maradt. A szintén előttünk álló Csehország (33), Észtország (35) és Lengyelország (38) rontott, mind a három ország négy hellyel került hátrább a rangsorban.

A közepes fejlettség csapdája tehát több országot fenyeget, de ha megnézzük, hazánk mit mutat több év alatt, sok örömre nincs okunk. A 2013-2019-es években (amikor forint ezermilliárdok ömlöttek hozzánk) mindössze 3 helyet sikerült javítani, míg mondjuk Szlovénia, Bulgária és Románia jobban nőtt. Vagyis

a versenyképesség stagnálását, inkább romlását látjuk.

A Világgazdasági Fórum (WEF) legutolsó rangsorában 141-ből Magyarország a 28 tagú Európai Unióban a 24. helyen áll, a globális listán pedig egy helyet javítva itt is a 47. lett. A részletek azonban legalább annyira lehangolók. Tavalyhoz képest 0,8 ponttal lett jobb: az IKT (információs és kommunikációs technológiák) alkalmazásában, az infrastrukturális ellátottságban, és a közműellátottságban. Versenyképesség-romlás volt azonban például az egészségügyben. A WEF-listán előttünk van Szlovákia (42), Csehország (32), Lengyelország (37), Szlovénia (35), mögöttünk pedig Románia (51) és Bulgária (49).

A Világbank Doing Business 2019 szerint a 190-es sorban Ausztria, Lengyelország, Csehország és Szlovákia, a régió jelentős része előttünk jár. Románia mögött közvetlenül az 53. helyen állunk. A minimális pontszámjavulás két változásnak köszönhető: a szociális hozzájárulási adó és a társasági adó csökkentése, és az önkormányzati építéshatóságnál az eljárási határidő rövidítése.

Vagyis sehol a láthatáron a gazdaságot átfogó versenyképességi fordulat, amit éppen kilenc éve ígér, illetve jövőbeni feladatként megjelöl minden évben a kormány és az MNB, utóbbi alig pár hete állított ki kettes alá bizonyítványt. Ami azt jelzi előre, hogy ha leállás nem is lesz a magyar gazdaságban, de tényleg kevesebb (jelenlegi állás szerint akár negyedével) pénz érkezik az uniótól, és valóban megérkezik a világgazdasági apály, akkor Magyarország beszorul a jelenlegi fejlettségi szintbe.

Kormány kontra MNB

Változatlanul versenyképességi fordulatot sürget a jegybank. Szerintük az általuk korábban kitűzött célok alig 22 százaléka teljesült, a legtöbb területen nem vagy éppen csak elkezdődtek a változások. A legtöbbet ők tették a fejlődésért – olvasható ki jelentésükből.

Korábban 180, majd 330 pontban – nagy terjedelemben – fejtette ki véleményét a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Ezek, ahogy arról mi is beszámoltunk, lényegében a kormány szinte minden törekvésével szembe mennek, olyan stratégiai területeken, mint például az oktatás vagy az egészségügy. Ezen célok megvalósulását tette nagyító alá az MNB a Versenyképességi tükör című munkával.

Siker siker hátán

Bár megismétli a hivatalos (ön-)dicséretet a 2010 utáni gazdaságpolitika remek teljesítményéről, miszerint a 2010 utáni gazdaságpolitikai reformok következtében az új magyar gazdasági modell egyszerre biztosít makropénzügyi egyensúlyt és dinamikus gazdasági növekedést. A­ sikeres­ reformok ­eredményeképpen­ Magyarország – ­az uniós ­csatlakozás ­után ­9­ évvel­ végre ­kikerült ­az­ Európai­ Unió ­túlzott­deficit-­eljárása ­- alól ­tartósan­ csökkenő ­pályára ­állította ­a­ GDP-arányos ­államadósságot,­ a­ kkv-hitelezés ­jegybanki újraindításával­ elkerülte ­a­ hitelbefagyást,­ a­ háztartások­ mérlegéből ­teljesen ­kivezette­ a­ devizahiteleket,­ valamint­ a­ belső­finanszírozási­ források ­erősítésével ­jelentősen ­csökkentette­ a ­nemzetgazdaság­ külső ­sérülékenységét – sorolja az MNB.­

Csak a lényegben nincs változás

A magyar gazdaság 2013-tól felzárkózási pályára állt, ahhoz azonban, hogy hosszú távon is fenn maradjon a fejlett országokhoz képest évi legalább 2 százalékpontos növekedési többlet,

versenyképességi fordulat szükséges

– szögezi le a jelentés. Az MNB vezetője, Matolcsy György 2010 után egy ideig a kormányban felelt ezekért a feladatokért, kilenc éve egyfolytában a versenyképességi fordulatról beszél.

A jelentés sem ad magyarázatot arra, hogy az egységi idő alatt előállított értékben miért nincs lassan egy évtizede szinte semmi javulás. Szemben a többi visegrádi országgal vagy a balti államokkal (elsősorban Észtországgal).

Annyit elárulnak, hogy

­az­ elmúlt ­évek ­gazdasági­ bővülése ­főként ­a­ mennyiségi tényezők ­növelésén­ alapult,­ amelynek­ határai ­végesek.­

Éppen ­ezért­ elengedhetetlen­ növekedési modellünk ­tudás-­ és ­technológiaintenzív ­fázisba ­állítása,­ ami ­a­ versenyképesség ­minőségi tényezőinek ­további ­erősítését ­igényli – szögezi le az MNB.­

A helyzetet világosan látják, a ­felzárkózás ­tétje,­ hogy ­Magyarország­ ki ­tud-e ­törni­ a­ közepes­ fejlettség­ csapdájából,­ amire ­az­ elmúlt­ száz ­évben­ alig ­egy­tucatnyi­ ország ­volt ­képes. Itt arról beszélnek, amire elemzők folyamatosan felhívják a figyelmet: az eddigi növekedés a külföldi tőkével megvalósult összeszerelő-jellegű beruházásokkal ment végbe, az elmúlt években ideömlő – átlagosan a GDP mintegy négy százalékára rúgó – uniós támogatásból szinte semmi se jutott arra, hogy hazai tulajdonú cégekkel lehessen magas hozzáadott értékű termelést végezni.

Siralmas az eredmény

Az MNB azt állapította meg, hogy versenyképességi programjának ­–­ prioritással­ súlyozott­ –­ megvalósulása­ 22 ­százalékon ­áll, ­és ­a­ 330 ­javaslat­ felének ­megvalósulása­ már­ megkezdődött – írják, de az általuk készített egyik ábra ennél sokat mondóbb.

­Arról tanúskodik, hogy a kormánnyal kinyilvánítottan szoros – a törvényben előírtakon is túlterjeszkedő – együttműködést fenntartó jegybank szerint a legfontosabb területeken (például oktatás, egészségügy) alig valami történt a megvalósulás útján.

Matolcsyék megveregetik saját vállukat, ­ amikor azt állapítják meg, hogy a legmagasabb ­összesített teljesülési ­mérték sorában ­az­ új pénzügyi modellben ­szereplő ­javaslatok ­állnak (35 ­százalék) az élen,­ ­amelyhez ­jelentősen­ hozzájárultak az ­MNB ­programjai.­ Ezt követi az ­állami hatékonyság ­(30­ százalék), ­a­ háztartási megtakarítások aktivizálása ­(26 ­százalék) ­és ­a­ modern infrastruktúra és hatékony energiafelhasználás ­(24 százalék).­

A negatív lista azonban a lényeg. A legalacsonyabb ­előrehaladás ­eddig­ a­ kutatás-fejlesztés és innováció (14 ­százalék),­ a­ munkaerőpiac ­(15 ­százalék) ­és ­a­ területi felzárkózás ­(15 ­százalék)­ terén történt.­ A­ családbarát program ­előre haladása ­szintén ­viszonylag ­alacsony ­(16 ­százalék),­ de ­ezen­ a­ téren ­a­ kiterjedt­ családtámogatási­ rendszernek­ köszönhetően­ magas ­a­ kiindulási ­szint, valamint­ a versenyképességi program ­előtt ­bejelentett,­ és­ 2019 ­nyarán ­életbe­ lépő családvédelmi akcióterv­ számos ­jelentős ­intézkedést ­tartalmazott,­ amelyek­ a­ 330 ­pontban ­nem ­szerepeltek. Ezeknél

alig jobb az egészséges és a tudás alapú társadalom érdekében elért eredmény.

Utóbbi kettőben ismét a figyelmeztetésé a szó az MNB-ben. Szerintük a negyedik ­ipari­ forradalom ­következtében ­jelentősen­ megváltozó ­munkáltatói ­elvárásoknak való­ rugalmas ­alkalmazkodáshoz ­elengedhetetlen­ a­ közoktatás­ erősebb ­fókusza­ az alapkészségek­ mellett ­a­ nyelvi ­és­ digitális­ készségekre,­ a­ felsőoktatásban ­való ­részvétel növelése. ­Szintén­ a­ minőségi­ munkaerő­ tartós­ rendelkezésre ­állásához ­járulhat­ hozzá ­az egészségügyi ­prevenciós ­rendszer­ és ­az ­alapellátás ­további ­erősítése. Egyik se vág egybe a kormány gyakorlatával.

Németek kérték, mi teljesítjük – a „rabszolgatörvény” háttere

A német cégek és a kormány különalkujaként beterjesztett „rabszolgatörvény” oka a magyar gazdaság krónikusan gyenge versenyképessége. Fejlett technológia híján marad az összeszerelő-üzem és heti hat napon dolgoztatott munkaerő.

Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra a „rabszolgatörvénynek” elkeresztelt törvénymódosítás miatt – nyilatkozta Kordás László, a szervezet elnöke az ATV Híradójának kedden.

Mára egyértelművé vált, hogy elsősorban a német cégek kérése volt a több évtizeddel ezelőtti állapotokat visszahozó jogszabályi változás. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter pár napja még homályosan fogalmazva csak arról beszélt, hogy a Magyarországon beruházó német cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek „tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerő-piaci helyzeten javítanak”.

A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni – mondta Düsseldorfban Szijjártó. A lényeges mondat azonban az, hogy a szabályozási javaslatokkal

a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.

A nagy vihart kavart módosítással évente 250-ről 400 órára nőhet a túlórák száma a munkáltatók számára, 12 hónapos átlagban heti 48 órára emelik a maximális, rendes munkaidőt. S ami igen súlyos, az az, hogy a túlórák elszámolása egy helyett három év alatt történhetne meg (vajon hány alkalmazott fogja kockás füzetben vezetni a túlmunka idejét?). Továbbá mód nyílna arra is, hogy a beosztás folyamatos módosításával pótlék nélkül lehetne túlórát elrendelni, vagyis nagy a veszélye annak, hogy a jövedelem is csökkenni fog.

A 400 órás plafon azzal járna, hogy

de facto visszahoznák a hat napos munkahetet.

A Liga szakszervezet elnöke, Mészáros Melinda azt mondta a Klubrádióban kedden, hogy a munkáltatói képviseletekkel találkozva nem hallott arról, hogy ők kérték volna ezt a módosítást. Ami rájuk is óriási adminisztrációs tehernövekedést róna.

Szíjjártó szavai arra vallanak, hogy a legnagyobb magyarországi beruházók, a német cégek (s ezen belül elsősorban az autógyártók) és a kormány közti különalkuról van szó. Ezt azóta egy államtitkár egyértelművé is tette az egyik kormánytévében.

S mivel képviselői önálló indítványról van szó, anélkül lehetett elkezdeni, sőt le is zárni az általános vitát, hogy előtte tárgyaltak volna a társadalmi partnerekkel.

Aligha véletlen, hogy erre a javaslatra éppen akkor került sor,

amikor lassan a megvalósítási fázisba lép a BMW debreceni gyárának építése. Amelyet már eddig is csak példátlan összegű támogatás ígéretével tudott idecsábítani a kormány: a 12 milliárdos közvetlen kifizetés mellett a költségvetés állja a teljes ipari park létrehozását, a körülötte lévő (s részben a határig húzódó) terület komplett infrastruktúrájának kiépítését. Ezzel már 137 milliárdnál jár a magyar számla. (Amely felett van még a földterület megszerzésének 44 milliárdos kiadása a debreceni önkormányzat részéről, hitelből.)

S noha ezt a területet nyilván mások is igénybe vehetik, ekkora méretű beruházó további megjelenése nem reális, mert már a BMW is alighanem külföldi (ukrán) munkaerőre fog szorulni.

S itt nyer értelmet a Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf (munkajogi kérdésekben eddig nem túlságosan jeleskedő) fideszes képviselők indítványa.

Röviden: a magyar gazdaság versenyképessége jottányit se javult, az elmúlt években a mind több munkaerő bevonása fedezte a keresleti igény fedezetét. Ez a tartalék lényegében elfogyott mára, a termelékenység legfeljebb stagnálása miatt

nincs más hátra, mint lehetővé tenni a meglévő munkaerőt több munkára kényszeríteni.

Megnéztem az 1992-es, a jobboldali Antall-kormány munka törvénykönyvi módosítását, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadott és akkor a parlament elé került. Abban az időben 144 óra volt az éves túlórakeret, amelyet felemeltek 200 órára – nyilatkozta egy napja a Független Hírügynökségnek Dávid Ferenc. S szó szerint a következőt mondta:

„harminc évvel később elértük azt a ’technikai fejlettséget’, amikor az élőmunka felhasználhatósági keretét kell megduplázni a gazdaság működtetésének érdekében”.

Azért különösen aggasztó ez a romlás, mert az 50-es évek nyugati Marshall-segélyét meghaladó összegű uniós támogatások nagy részét már elköltötte a kormány, s ebből a temérdek pénzből se sikerült a termelékenységet (egy munkaórára jutó érték előállítását) növelni.

Erre világít rá plasztikusan Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Piac és Profitnak adott interjúban: a kohéziós források elvileg a nemzetgazdasági termelékenység növelését szolgálják. Ez azonban szinte semennyit nem nőtt Magyarországon. A gazdasági növekedést valóban erősítették, de ez inkább csak keresleti hatás: munkát adott a cégeknek és embereknek a beáramló uniós támogatások okozta kereslet. Hosszú távú növekedést viszont csak azzal lehetne biztosítani,

ha a magas hozzáadott értékű termelésbe fektetnénk, technológiát, infrastruktúrát, humántőkét fejlesztenénk.

Ebből a szempontból rosszabbul állunk, mint a támogatási ciklus elején, mert a magyar kormány ezekre a kulcsfontosságú területekre mélyen az uniós átlag alatt költött és költ a GDP arányában is – mondta Pogátsa.

Ez tükröződik a Világgazdasági Fórum (WEF) legutóbbi, ősszel nyilvánosságra hozott éves versenyképességi jelentésében. Ezen Magyarország a tavalyi 60.-ról a 48-ikra ugrott előre, de idén más módszerrel mérték az országokat, ezért a végeredmény megfelel a 2017-es 60-ik helynek. (Az elmúlt öt évben egyszer se sikerült ennél jobb helyezést elérni a WEF-nél.) Ebben a mérésben már megjelenik a negyedik ipari forradalom közelsége, s ennek alapján visszasorolták azokat az országokat, amelyekben a gazdaság nagyobb részben a természeti erőforrásokra és/vagy az olcsó és képzetlen munkaerőre épül.

Hasonlót állít egy másik neves műhely, az ICEG IMD jelentése pár hónappal korábban: hazánkban a javulás inkább csak a gazdasági értelemben békésebbnek és ígéretesebbnek tűnő európai környezet miatt válhatott reális perspektívává. Következésképpen strukturális változtatások hiányában Magyarország sérülékenysége és az uniós forrásoktól való krónikus függősége a jövőben is folytatódni fog.

Az ország leértékelődését szemlélteti az ICEG IMD grafikonja.

Forrás: ICEG, IMD

Pontosan ugyanerre a következtetésre jutott a Debreceni Egyetem két kutatója egy évvel ezelőtti tanulmányában. Szerintük a magyar út eleddig nem mutatja egyértelmű jeleit egy jövőorientált és konzisztens versenyképességi stratégiának, sokkal inkább erősíti azt a benyomást, hogy

az ország egyre távolabb sodródik az úgynevezett versenyképes gazdaság alapelveitől

és gyakorlatától. Jelenlegi versenyképességi helyzetünket figyelembe véve elmondható, hogy a magyar gazdaság kulcsfontosságú vonzerejét képező egykori tényezők egyre inkább kezdenek elkopni. A megújulásra vonatkozóan pedig nem látszanak előremutató jelek.

A 21. században a fenntartható versenyképesség nem a természeti erőforrások meglétére, még csak nem is a munkaalapú társadalomra épül, hanem az emberi tényezőkre. Vagyis a tudásalapú társadalomra, amelynek három klasszikus eleme az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az egészségügy Ugyanarról beszélnek a kutatók, amit Pogátsa Zoltántól is idéztünk.

Magyarország tőkevonzó adottságainak változását mutatja az ábra.

Forrás: IMD, Debreceni Egyetem

S ha valaki netán nem hinne a kormánytól független szakembereknek, álljon itt egy idézet a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banktól, amely a nyáron megjelent száz oldalas elemzésében a következőt írja:

„a munkatermelékenység terén még mindig a 2008-as válság előtti szint közelében vagyunk, valamint elmaradunk az unió és a régió átlagos értékétől”.

A kormány(-fő) és a körülötte lévő egyes gazdaságpolitikusok közti (egyre táguló) nézetkülönbségre utal az, hogy miközben Orbán Viktor (és Szijjártó Péter) folytonosan az ipari, elsősorban az autógyártó kapacitások növekedésének dicséretét zengi, a MNB szakértői viszont – ahogyan ezt akkori írásunkban idéztük – ennek bírálatát fogalmazták meg (ahogyan a jelentés a mostani „elmúlt nyolc év” szinte teljes sikertelenségéről árulkodik):

„A működőtőke az elmúlt években elsősorban az alacsony értékteremtő képességű ágazatokba áramlott”.

Az uniós források elherdálása mutatkozik meg abban is, amit az orbáni „nemzeti tőkések” terén láthatunk. Pogátsa Zoltán erről azt mondja, hogy

valójában alig van exportképes, magas hozzáadott értékű terméket előállító magyar cég.

A legnagyobb, nem tőzsdei magyar vállalatok között van két ingatlanos cég, amelyek a hazai gazdaságban aktívak, van két építőipari vállalat, amelyek a magyar állami közbeszerzésektől függnek. Emellett van egy pornó- és egy kaszinócég, de az nem lehet, hogy ezek képezzék a magyar gazdaság alapját. Az összes, nem tőzsdei magyar cég összesített eszközértéke kisebb, mint egyedül a tőzsdén lévő Mol-é.

S hogy tovább árnyaljuk a képet, a közgazdász-szociológus idézi a világhírű francia közgazdászt, Thomas Pikettyt arra magyarázatul, miért éppen a német cégekkel kötött ilyen paktumot a kormány (és miért követi ezt a rövidlátó gazdaságpolitikát).

Eszerint

jóval több profitot eredményez a centrumországoknak az, hogy az iparukat kiszervezik a perifériaországokba,

mint amennyit befizetnek az uniós költségvetésbe, és amennyit a periféria országai támogatásként megkapnak. Akkor is megéri nekik ez, ha pontosan tudják, hogy a pénz jó részét a perifériaországok ellopják, vagy rosszul használják fel. Cserébe barátságos üzleti környezetet kérnek: alacsony béreket, gyenge szakszervezeteket, bőkezű állami támogatásokat, minimális tényleges társasági adót. Németországra ez különösen igaz, ott erősen érvényesül a politikában a Deutschland AG-szemlélet. Vagyis ami jó a nagyvállalatoknak, az jó Németországnak.

Csak nekünk lesz nagyon rossz, már néhány év múlva.

Kis cégek a béremelés csapdájában

A legkisebb méretű és a kereskedelmi vállalkozások kényszerülnek arra, hogy a minimálbér-emelés terhe miatt elhalasztanak létszámbővítést és beruházást, illetve a jobban keresők fizetését is megnyomják. Érdekes folyamatok rajzolódnak ki a cégek reakcióiból.

Idén is kétszámjegyű kötelező béremelés nehezedik a hazai vállalkozásokra: a minimálbér 138 ezerre, a szakmunkás bérminimum 180 500 forintra emelkedik – legalábbis papíron. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) 3274 cég vezetőjének válasza alapján vizsgálta, milyen intézkedéseket terveznek (vagy már tettek) ennek ismeretében. Átlagosan 37 százalék módosítja üzleti stratégiájukat, 18 százalék változtat a munkavállalók helyzetén (például elbocsátás, átsorolás). A juttatásokat 14 százalék csökkenti. Átlagosan.

Ugyancsak átlagértékként egyaránt egyharmados az aránya annak, hogy a bérfeszültség elkerülése érdekében a magasabb fizetéseket is feltolják és tervezett létszámbővítést elhalasztanak. Minden negyedik nem hajt végre bekalkulált beruházást.

Forrás: GVI

Az átlagok mögött a tervezett vagy végrehajtott intézkedések érdekes képet rajzolnak fel a magyar gazdaságban. Az nem meglepő, hogy a nagyobb létszámú (250 fő feletti) vállalkozások, s különösen az exportra dolgozók általában sokkal kisebb arányban kényszerülnek a megszorító alkalmazkodásra.

A legkisebb (10 fő alatti cégek) nyomorát, tőkehiányát, jövedelmezőségi deficitét mutatja, illetve ebbéli leszakadásuk mélyülését vetíti előre,

hogy csak 29 százalékuk tervezi (képes?) a magasabb bérek megemelését, a nagyobb cégeknél ez az arány 58-65 százalék. Hibahatáron belül, de az átlagot egy-egy százalékponttal meghaladja a létszámbővítés és a beruházás elhalasztása. A nagyobb cégeknél ez 8-20 százalék, a legnagyobbaknál majd’ mindegyik index nulla.

Ha tehát ezek válnak valóra, akkor tovább nyílik az olló a 700 ezres cégrengeteg két szélső rétege, a mikro- és a nagyvállalkozások között.

A szorító munkaerő-hiány miatt viszont – a válaszok alapján – mindegyik kategóriában

az elbocsátás a végső eszköz a költségek mérséklésére.

Az ágazati megoszlás alapján a mindennapok hírei köszönnek vissza a válaszokban. Az iparban és az építőiparban messze az átlagot meghaladóan (46 és 44 százalék) az általános béremelést választók hányada, és az átlagot mélyen alulmúló a létszámbővítés és beruházás elhalasztása. Ma ez a két ágazat a növekedés legfőbb hajtóereje.

Ezzel szemben a statisztikai adatokkal szembe megy a kereskedelemből érkezett válaszcsokor. A régen látott belső fogyasztási gyarapodás java itt csapódik le, mégis azt láthatjuk, hogy a kereskedők épphogy az átlagot hozzák a teljes bérskála felhúzásában, majdnem másfélszeres a létszámbővítést elhalasztók aránya, és jóval átlag feletti a beruházást lefújók része.

A felmérés nem tér ki arra, hogy ágazatokon belül mi a megoszlás méret és tulajdoni viszony alapján, de a statisztikai adatok is arra mutatnak, hogy a nagy külföldi kereskedelmi láncok, és főleg a három (német) diszkont „ami a csövön kifér” bővítik hálózatukat és emelik a béreket, ezzel szemben a hazai láncok, és főleg a független kis boltok képtelenek még az átlagot is elérni. Itt már nem is ollóról, hanem sövényvágó szerszámról beszélhetünk.

Nincs szignifikáns különbség a cégek reakciói között aszerint, hogy hazai vagy külföldi a tulajdonosuk. Abban viszont van óriási különbség, hogy a döntően exportáló vállalatok többsége alighanem szembe se kerül azzal a dilemmával, hogy mivel enyhítse a bérfeszültséget, illetve restriktív intézkedésekkel csökkentse kiadásait. Ráadásul az adatfelvétel óta bekövetkezett jelentős forintgyengülés csak javított az exportra termelő (és nagyobb méretű) vállalkozások helyzetén.

Viccelődik a szakma a Matolcsy-terven

Többen elhárították, hogy véleményezzék az MNB versenyképességet növelni hivatott dolgozatot. Akik vállalták, azok helyenként „tanúi” magasságba emelkedve kommentáltak: „a nép ellensége”, másnál a kognitív disszonancia példáját látják.

Féltucat ismert közgazdászt, egyetemi oktatót, rendszeresen nyilatkozó befektetési szakembert, kutatót kerestünk, hogy véleményt kérjünk a Magyar Nemzeti Bankban jegyzett, kedden napvilágot látott száz oldalas dolgozatról. Ez Magyarország versenyképességi fordulatának feltételeit és a javasolt intézkedéseket veszi sorra 180 pontban, több nagy területre (például adózás, oktatás, egészségügy, demográfia, közigazgatás) bontva.

A miniszterelnök által életre hívott Versenyképességi Tanács számára készült jelentés lényege, hogy vagy végrehajtja az ország a javasolt reformokat, és akkor tartósan magas növekedéssel 2030-ra eléri Ausztria akkori fejlettségének 80 százalékát, vagy marad a jelenlegi pályán alacsony növekedéssel, és beszorul mostani helyzetébe. Ismertetőnk az MNB-tanulmányról itt olvasható, véleményírásunk pedig itt.

Az eddig megjelent kommentárok többsége arra a következtetésre jutott, hogy a célok és főleg a felvázolt javaslatok

homlokegyenest szemben állnak a nyolc éve látott kormányzati politikával,

főleg az oktatásban és az egészségügyben. Amely politika megalapozásában miniszterként, majd formálásában MNB-elnökként Matolcsy György mélyen részt vállalt.

A felkért szakemberek többsége szabadságára hivatkozva hárította el a véleményezést, akadt, aki éreztette, hogy örül, amiért még nem olvasta, s volt, aki közölte: a megjelent híradásokat megismerve nem is érdekli.

Ketten álltak kötélnek, a beszélgetések helyenként kisiklottak a szakma komoly pályájáról. Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint a Matolcsy jegyezte anyag szép álmok gyűjteménye. Ausztria jelzett „befogása” nem reménytelen, de kéne hozzá a sógorok némi közreműködése, például „egy kis válság” náluk – mondta.

A kutató szerint is szöges ellentétben áll a jelenleg is folytatott gazdaság- és társadalompolitikával az MNB-s feladathalmaz. Egyébként pedig az oktatásban 10-15 év, az egészségügyben ennél is hosszabb a mély reformok „kifutása”,

a 2030-ig szóló kitekintés nem értelmezhető

– mondta.

Egy harmadik kutató, aki – mint mondta, nem olvasta a művet – egyedül a többedszer előkerült “utoléréses” célt kommentálta: “nettó marhaság”.

Ha mára ennyit tudtak kihozni a gazdaságból, ami pár év múlva – reformok nélkül – 1,4 százalékos éves növekedésre elég – ahogyan az MNB-ben írják -, akkor

a kormányt el kell csapni, mert az ilyen kormány vezetőjével együtt rossz

– fordította le a maga értelmezésére Matolcsy állítását a GKI vezérigazgatója. Ez a kormány és a miniszterelnök tehát

„a nép ellensége”

– fűzte hozzá Molnár László a régi frazeológiát idézve.

Osztja ezt a gondolatmenetet Felcsuti Péter, volt bankvezető. Elképzelte azt a jelenetet, amikor Orbán Viktor elolvassa és megérti a matolcsyi kritikát. Szerinte azonban ez egyikükben se fog törést okozni. Ez maga a kognitív disszonancia: eddig a „hazát mentettük”, most következhet a dinamizálás, a versenyképesség feljavítása – mondta a bankszövetséget is évekig vezető bankár.

Matolcsy időről időre előáll ilyen nagy szabású programmal (két éve az MNB már készített egy rövidebb áttekintést),

ami Orbánnak nagyon tetszik, aztán nem történik semmi

– így Felcsuti Péter. Szerinte Orbán politikája, felfogása tökéletesen alkalmatlan a felvázoltak végrehajtására, de kétséges, hogy egyáltalán lenne benne szándék erre.

Mindent centralizáltan, az érintettek (tanárok, egészségügyiek, vállalkozások érdekképviseletei) nélkül, velük nem egyeztetve, de erőszakosan átnyomva nem lehet eredményesen átalakítani ilyen nagy rendszereket – mondta még.

Molnár László jól érzékelhető iróniával értelmezte azt a javaslatot, hogy lényegében a teljes közoktatást legalább két nyelvűvé tegyék, noha egyre kevesebb a nyelvtanár. Szerinte ez nem azt jelenti, hogy a magyar gyerekek fognak angolul felvételizni a középiskolába, majd ott érettségizni, hanem azok,

akik az összeomló Nyugatról ebbe a csodálatos, prosperáló országba menekülnek.

Amúgy a GKI vezérigazgatója szerint ez a javaslatcsomag arról szól, hogy Magyarország ellen egy sor kötelességszegési eljárást indított az unió a felzárkózást szolgáló támogatások elszórása miatt. Például mert a 16 évre leszállított tankötelezettség és a szakképzés „reformja” következtében felszökött a mindenféle tudás nélküli, sőt, félanalfabéta fiatalok idő előtti kiáramlása az iskolákból. Matolcsy javaslata, hogy ezt az arányt a felére kell csökkenteni, ugyan szembe megy a kormányzati felfogással, de legalább bemutatható Brüsszelben, hogy „ezt tervezzük”. Legfeljebb nem teljesül ez se, és ha több ilyen lesz, rá lehet fogni erre a program kudarcát – mondta Molnár László.

Felcsuti Péter egyetlen pozitívumot fedezett fel a munkában. Azt, hogy a döntéshozók környékén

felismerték: baj van.

Közeleg az idő, amikor az uniós támogatásoknak ebben a bőségben és a mostani feltételekkel végük lesz, és akkor leáll a növekedés legerősebb motorja.

Matolcsy őszinte beismerésben, de számít ez bármit?

Büntetőeljárásban ismerik ezt a kifejezést, amikor a (nem feltétlenül értelmileg) terhelt megvallja vétkét, megváltva ezzel a későbbi büntetés egy részét. Fogalmam sincs, mi járt Matolcsy György fejében, amikor papírra vetette most nyilvánosságra hozott 180 lépéses javaslatukat a versenyképesség elérése érdekében. Ami azt illeti, azt se tudom, az ő fejéből pattantak-e ki a száz oldalas mű alapvetései, vagy ő csak aláírta a kevés megmaradt jó szakember apparátusa által a jegybankban készített javaslatokat.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy ez az összeállítás, amit kedden legott meg is vitattak a pénzügyminiszter és az innovációs miniszter társaságában, súlyos beismerése annak, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája maga a zsákutcába vezető út. Ergo minden, amit

eddig csináltak, és amit – ismét csak Matolcsy vezetésével – a magyar „tündérmeséről” hét év alatt összeálmodtak, az a tartós leszakadáshoz vezet.

Fehéren-feketén leírják, hogy ha az ország nem hajtja végre az általuk javasolt reformot, akkor huss, elillan a növekedés, és bottal üthetjük a sógorok lába nyomát (az azért önmagában vicc, hogy az elmúlt időben ahány megnyilatkozás, annyiféle időpont az utolérésről; a hatvanas évektől e tájékon jól ösmerjük ezeket a vágyvezérelt, az akarat mindenhatóságában mélyen hívő gondolkodást).

A javaslat hemzseg az olyan tételektől, amelyek szöges ellentétei az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Nem csak úgy általában javítani a közoktatást (és nem köznevelést, ahogyan a fideszi újbeszél mondja), hanem a minden képzettség nélküli korai iskolaelhagyást csökkenteni, digitális ismeretek oktatása, általánossá téve a legalább kétnyelvűséget a tanításban, hogy csak néhányat említsek.

Vessük ezt össze a 16 évre leszállított kötelező oktatási idővel, a pocsék minőségű „kincstári” tankönyvekkel, a mindent eluraló centralizációval, az iskolák önállóságának kiirtásával, a kizárólag a hűségen alapuló személyi döntésekkel (amely már az ötvenes-hetvenes évtizedek ijesztő kontraszelekcióját idézi fel). Nem beszélve a Parragh-féle elmebeteg „szakképzéssel”.

Nem sorolom. És ez csak egyetlen terület, ne is beszéljünk az egészségügyben, mondjuk, az „alapszűréseket mindenkinek” javaslatáról, miközben súlyos betegségek első lépésére, a megfelelően gyors diagnózisra sincs pénz (meg aki megcsinálja).

Jellemző, hogy talán a legkevesebb (a fentiekben idézett) konkrétum éppen magukban a javallt gazdasági intézkedésekben van. Persze, hisz ekkor még inkább kiviláglana az eddigi gyakorlat értelmetlensége, de legalábbis iszonyatosan pusztító mivolta. Az, hogy gyorsuló sebességgel éljük fel a jövőt, és ijesztően közelg (cca három, esetleg négy év múlva),

amikor hirtelen zuhan be a magyar gazdaság szinte egyetlen támasza, az uniós támogatás.

És persze ha konkrét gazdasági intézkedések sorjáznának a színes-szagos ábrákkal teletűzdelt dolgozat lapjain, akkor válaszolni kellene (no, azért így is) korunk egyik legfeszítőbb kérdésére (az után természetesen, hogy „mit keres Oszkó Péter a Wizz Airben?”), hogy

mibű?

Merthogy Matolcsy és csapata a szerintük is itt lopakodó lecsúszás-veszély elkerülésére javasolja a minimálisan is több ezer milliárdos csomag(ok) véghezvitelét, de a dolgozat logikája alapján ennek végeredménye teremtené meg a tartós növekedést, vagyis ekkor lenne annyi többletpénz, ami viszont annak előtte kellene.

Ezt az ellentmondást nem ártana feloldani. Mert erre nem elég a kádári „reform” földszintes bölcsessége, a

„dolgozzunk többet és jobban, elvtársak!”,

aminek jegyében ’85-86-ban sikerült megduplázni az államadósságot.

Tekintsünk el pár pillanatra

a kormányzati gazdaságpolitikához Orbánnak amúgy nyolc éve ténylegesen fülbe súgó

Matolcsy szerepéről és megítéléséről. Arról, hogy mennyire ciki, amikor a világ szinte minden pontján a legkomolyabbnak elismert intézmények egyike, a központi bank élén nálunk olyan ember áll, akinek nem hogy összesúgnak a háta mögött sokat mondó szemjátékkal kísérve, hanem a szakma nagy része egyszerűen kiröhögi. Mert – mondják – az ilyen poszthoz nélkülözhetetlen tudásmélység hiányzik nála, a tudományos tanok (még ha kockázatosan újítók is volnának) helyét fantazmagóriával tömi ki. (Néhány korábbi „csoda” a jelzett személytől itt olvasható.) Amikor a közgazdasági tudományosság jeles, és nem megfontolatlan véleményalkotásáról ismert tagja azt mondja négy szem közt, hogy „ez egy idióta”, a mindenfelé mesélt különféle sztorikat pedig hagyjuk is, akkor el kell gondolkodni jövőnkön.

Beszéljünk inkább arról, mennyire komolyan vehető ez az egész dolgozat, amely – kétség ne legyen iránta –

tényleg időben érkezett, ha nem a huszonnegyedik órában.

Mert amíg folytatható az országos emberkísérlet és pilótajáték (felül ömlik az uniós pénz, az alsó négymilliótól még van mit elvenni), addig mehet a bohóckodás a tudatlan törzsi varázsló hozzáértéséhez mérhető magabiztos „társadalomátépítéssel”, a voluntarista reformok és tervek sorozatával.

Amihez szépen hozzásimul a Matolcsytól amúgy, hmm, távolságot tartó Varga főpénzügyér is, aki arról beszélt – az orbáni álmot delirálva – ma, hogy “Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni”.

Holnap azonban szembejön a valóság.

“Szülessen több magyar gyermek” – ezt most olvasni is kínosan röhejes vágyálom, de nemsokára maga lesz a rémálom, amikor azt látjuk, hogy ennek semmilyen alapja sincs a tömeges nyomor és kimenekülés közepette.

Mert ez a XIX. század végi-XX. század eleji időket idéző orbáni újrendiségi világképkép és a modern kor kíméletlen követelménye

kábé úgy passzol egymáshoz, mint a kőbalta az információs társadalomhoz.

A történelem bőséges bizonyítékkal szolgál arra, hogy prosperitás, hogy ne mondjam boldog társadalmi viszonyok közepette folyamatos fejlődés csak olyan viszonyokban lehetséges, amelyeknek minden elemét éppen most számolja fel a NER. A versenyt, s nem csak a gazdaságban, hanem a szellem világában is, az autonómiát az élet minden területén, a félelem nélküli alkotó szabadságot, a szó eredeti értelmében vett meritokratizmust satöbbi, satöbbi.

Kevésbé elvontan. Korszerű tudáson alapuló, digitális közszolgáltatásokra épülő társadalomban, az éppen szükséges méretűre fogott bürokráciával (most n+1-ik alkalommal beszélnek százezres tömeg átirányításáról a magángazdaságba) egyre hatékonyabban termelő gazdaság – nagyjából ezeket irányozza elő a Matolcsy-féle terv – némethszilárdokkal és mészároslőrincekkel, folyamatosan centralizáló hatalmi berendezkedéssel, mind pazarlóbb és rohamosan leépülő, sőt, szétzüllő közigazgatással és persze az ország szétlopásával, nos, ez

pont annyit ér, mint a bolsevik rezsimek akárhány ötéves terve a már akkor is „hanyatló” Nyugat közelgő megelőzésének ábrándjával.

Innen nézve voltaképpen mindegy is, mi jár Matolcsy fejében.

Matolcsy nagyot álmodott a versenyképességről

Beismeréssel és szinte vádirattal egyenértékű 180 pontos versenyképességi csomagot közölt az MNB. Ebből kiderül: sem az oktatásban, sem az egészségügyben, sem másutt nem jó pályán haladt eddig az ország. A cél ismét Ausztria utolérése, de már nem teljesen. Vágyak minden mennyiségben.

„Számos kísérlet ellenére sem Magyarország, sem a közép-kelet-európai régió nem tudott fenntartható módon felzárkózni. A fenntartható felzárkózás összetett folyamattá vált” – ezzel a mondattal vezeti fel száz oldalas – látványos ábrákba szerkesztett – munkáját a Magyar Nemzeti Bank. Célja az ország versenyképességének javítása 180 pontban. Arra a kérdésre nem válaszolnak, hogy miért a monetáris (árfolyam-) politikáért felelős – a kormánytól elvileg független – jegybank készít ilyet, és miért nem a gazdaságfejlesztésért tartott minisztérium vagy maga a kormány.

Ez ismét azt az érzületet támasztja alá, hogy a kormány gazdaságfejlesztésének központja változatlanul Matolcsy György, nem pedig a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium.

A feladat összetettségét szemlélteti az MNB ábrája.

Forrás: MNB

Ha valakinek ismerős lenne, nem téved.

Forrás: NGM

Azt közleményében az MNB is leszögezi, hogy a versenyképességet javító intézkedések hatása gyakran hosszabb távon jelentkezik. Azt nem tudni, ez hány év lenne, mindenesetre bő hét éve Matolcsy, illetve az általa akkor vezetett nemzetgazdasági tárca már közzétett effélét, amelynek alapján éppenséggel nem is lenne szükség se 180, se bármennyi pontra a versenyképességi fordulathoz. Amely egyébként már meg is történt, legalábbis Varga Mihály nemrégiben bejelentette. Igaz, előtte ismét csak Matolcsy még az idei év feladatának jelölt meg.

Abban nincs változás, hogy a cél változatlanul Ausztria befogása, de már csak 80 százalékig. Ez se először kerül terítékre, bár abban van némi vita, hogy az 12, netán 50-60 év múlva következhet be.

Forrás: MNB

A 180 pontból megtudjuk egyebek mellett, hogy

  • a diákok képzettsége rossz
  • sokan hagyják el idő előtt (képzetlenül) az iskolát
  • kevés a diplomás
  • túl sokat költünk saját pénzből az egészségünkre
  • túl sokan hagyták el az országot
  • mégis segíteni kéne a nyugdíjhoz közelítők munkavállalását
  • az agyondicsért külföldi tőkebefektetések elsősorban alacsony értékteremtő képességű ágazatokba jönnek
  • hiba eltörölni a cafeteria egy részét
  • hiba az energiatakarékosságra jutó uniós pénzt elvenni a lakosságtól és a középületekre költeni.

A gazdasági növekedés két lehetséges pályáját és modelljét ismerteti a következő ábra, amiből megtudjuk, hogy mennyivel fogunk több értéket előállítani.

Forrás: MNB Megj.: PPP=az árkülönbségeket kiszűr vásárlóerő-paritás

Mindehhez tartósan 4-4,5 százalékos éves gazdasági növekedést jövendölnek az MNB-ben, amit egyetlen komoly elemzés se támaszt alá (és már a kormányban sem hisznek benne, bár “túl is tolják”).

Mindenesetre ehhez hatékony államot, kisebb bürokráciát (és sok mást) tart szükségesnek az írásmű, újabb adóreform mellett.

Ebben írják egyebek közt, hogy a nyugdíjazáshoz közelállók alkalmazását ösztönözni kell. Nos, a kormánytöbbség éppen most készül eltörölni (januártól) a 25 éven alulik és az 55 éven túliak alkalmazásához járó adókedvezményt.

Magas színvonalú közoktatást látna szükségesnek az MNB. Ha ez így kevés lenne, leírják, hogy a különféle nemzetközi mérések tanúsága szerint a diákok megtanulják ugyan a tananyagot,

„de megfelelően alkalmazni nem tudják a valós életből vett példák esetében”.

Eddig ilyet kormányoldalon nem hallottunk.

Az is csupán a „tudjukkik” bírálata volt, hogy az oktatásnak csökkenteni kellene a társadalmi és gazdasági háttérből adódó különbségeket. Sőt,

a korai (ráadásul képzettség nélküli) iskolaelhagyást pedig a mostani felére kellene mérsékelni,

ami az elmúlt években emelkedett erre a 12 százalékra.

Több tanító, képességfejlesztés az iskolákban, de ami igazán előremutató igény, az az, hogy minden tárgyból lehessen angolul felvételizni és érettségizni. (Arra nem térnek ki, honnan veszik az ehhez szükséges rengeteg angoltanárt.) Sőt, minden régióban két- vagy több nyelvű képzést vizionálnak.

Az se az Orbán-Parragh-féle – jelenleg is hatályos – oktatáspolitika dicsérete, hogy a diplomások számát 30-ról 40 százalékra kell emelni, a felsőoktatásban pedig több, mint 50 százalékkal növelnék a ráfordítást.

A modern egészségügy alaptétele, hogy a háztartások közvetlen kiadását 28-ról 18 százalékra kell mérsékelni. Ez – egyes becslések szerint nem is 28, hanem 40 százalék körüli – az elmúlt években indult gyorsuló növekedésnek. Az MNB kialakítaná (!) a valós költségekre épülő finanszírozást, felülvizsgálná a kórházi teljesítményvolumen-korlátot, átlátható (?) bérezést javasol, és persze mindenféle szűrést minden országlakosnak.

Mindemellett adókedvezményt sürget a vállalati egészségügyi csomagokra és a magán egészségbiztosításnak. Szólni kéne a nem messzi Parlamentbe, hogy mégse töröljék el a cafeteriát (legalábbis éppen ezeket a kedvezményeit).

Szülessen több magyar gyermek – adta ki a jelszót az MNB, ennek jegyében a mai több, mint duplájára növelné (és minden csöppségnek megadná) a bölcsődei helyet. Népszerűsítenék a gyerekvállalást, és „elemeznék” a családtámogatási rendszert.

Még több foglalkoztatottra lenne szükség, és ennek egyik eleme a külföldre költözöttek „hazacsábítása”, de legalább 100 ezren közülük. (A KSH még ma is alig több, mint 100 ezer tartósan künn dolgozó magyart regisztrál, ezek szerint szinte mindenki haza is térne. Vagy valóban ennek többszöröse ment el.)

Az iparstratégia fejezet alaptézise maga a 8 éves kormányprogram teljes csődjének beismerése. A hazai vállalatok értékteremtő képessége alacsony – állapítja meg. Annak ellenére tehát, hogy másról se szólnak az ágazati programok, mint a kkv-k támogatása. De: a működő tőke

„az elmúlt években elsősorban az alacsony értékteremtő képességű ágazatokba áramlott”.

Ehhez képest másodlagos, hogy ezúttal se maradnak el a Matolcsytól megszokott, semmilyen számítással se alátámasztott szép nagy számok. Ötezer új kisvállalat, ezer új közepes cég, plusz 10 ezer exportáló kkv, importarány 60 százalék alá csökkentése.

A végére is tartogat egy önbeismeréssel felérő célt az MNB. Az energiahatékonyság javítása érdekében sürgetik az ezer euróra jutó energiafelhasználás 150 kilóra csökkentését (azt nem írják, mennyiről) 2030-ig, például nyílászárók cseréjével. A kormány tavaly döntött úgy, hogy a kifejezetten a széles lakossági körnek szánt energiahatékonysági célú szekérderéknyi uniós pénzt inkább saját épületeire költi el.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK