Matolcsy őszinte beismerésben, de számít ez bármit?

0
160
Mester és tanítvány? MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Büntetőeljárásban ismerik ezt a kifejezést, amikor a (nem feltétlenül értelmileg) terhelt megvallja vétkét, megváltva ezzel a későbbi büntetés egy részét. Fogalmam sincs, mi járt Matolcsy György fejében, amikor papírra vetette most nyilvánosságra hozott 180 lépéses javaslatukat a versenyképesség elérése érdekében. Ami azt illeti, azt se tudom, az ő fejéből pattantak-e ki a száz oldalas mű alapvetései, vagy ő csak aláírta a kevés megmaradt jó szakember apparátusa által a jegybankban készített javaslatokat.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy ez az összeállítás, amit kedden legott meg is vitattak a pénzügyminiszter és az innovációs miniszter társaságában, súlyos beismerése annak, hogy a kormány eddigi gazdaságpolitikája maga a zsákutcába vezető út. Ergo minden, amit

eddig csináltak, és amit – ismét csak Matolcsy vezetésével – a magyar „tündérmeséről” hét év alatt összeálmodtak, az a tartós leszakadáshoz vezet.

Fehéren-feketén leírják, hogy ha az ország nem hajtja végre az általuk javasolt reformot, akkor huss, elillan a növekedés, és bottal üthetjük a sógorok lába nyomát (az azért önmagában vicc, hogy az elmúlt időben ahány megnyilatkozás, annyiféle időpont az utolérésről; a hatvanas évektől e tájékon jól ösmerjük ezeket a vágyvezérelt, az akarat mindenhatóságában mélyen hívő gondolkodást).

A javaslat hemzseg az olyan tételektől, amelyek szöges ellentétei az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Nem csak úgy általában javítani a közoktatást (és nem köznevelést, ahogyan a fideszi újbeszél mondja), hanem a minden képzettség nélküli korai iskolaelhagyást csökkenteni, digitális ismeretek oktatása, általánossá téve a legalább kétnyelvűséget a tanításban, hogy csak néhányat említsek.

Vessük ezt össze a 16 évre leszállított kötelező oktatási idővel, a pocsék minőségű „kincstári” tankönyvekkel, a mindent eluraló centralizációval, az iskolák önállóságának kiirtásával, a kizárólag a hűségen alapuló személyi döntésekkel (amely már az ötvenes-hetvenes évtizedek ijesztő kontraszelekcióját idézi fel). Nem beszélve a Parragh-féle elmebeteg „szakképzéssel”.

Nem sorolom. És ez csak egyetlen terület, ne is beszéljünk az egészségügyben, mondjuk, az „alapszűréseket mindenkinek” javaslatáról, miközben súlyos betegségek első lépésére, a megfelelően gyors diagnózisra sincs pénz (meg aki megcsinálja).

Jellemző, hogy talán a legkevesebb (a fentiekben idézett) konkrétum éppen magukban a javallt gazdasági intézkedésekben van. Persze, hisz ekkor még inkább kiviláglana az eddigi gyakorlat értelmetlensége, de legalábbis iszonyatosan pusztító mivolta. Az, hogy gyorsuló sebességgel éljük fel a jövőt, és ijesztően közelg (cca három, esetleg négy év múlva),

amikor hirtelen zuhan be a magyar gazdaság szinte egyetlen támasza, az uniós támogatás.

És persze ha konkrét gazdasági intézkedések sorjáznának a színes-szagos ábrákkal teletűzdelt dolgozat lapjain, akkor válaszolni kellene (no, azért így is) korunk egyik legfeszítőbb kérdésére (az után természetesen, hogy „mit keres Oszkó Péter a Wizz Airben?”), hogy

mibű?

Merthogy Matolcsy és csapata a szerintük is itt lopakodó lecsúszás-veszély elkerülésére javasolja a minimálisan is több ezer milliárdos csomag(ok) véghezvitelét, de a dolgozat logikája alapján ennek végeredménye teremtené meg a tartós növekedést, vagyis ekkor lenne annyi többletpénz, ami viszont annak előtte kellene.

Ezt az ellentmondást nem ártana feloldani. Mert erre nem elég a kádári „reform” földszintes bölcsessége, a

„dolgozzunk többet és jobban, elvtársak!”,

aminek jegyében ’85-86-ban sikerült megduplázni az államadósságot.

Tekintsünk el pár pillanatra

a kormányzati gazdaságpolitikához Orbánnak amúgy nyolc éve ténylegesen fülbe súgó

Matolcsy szerepéről és megítéléséről. Arról, hogy mennyire ciki, amikor a világ szinte minden pontján a legkomolyabbnak elismert intézmények egyike, a központi bank élén nálunk olyan ember áll, akinek nem hogy összesúgnak a háta mögött sokat mondó szemjátékkal kísérve, hanem a szakma nagy része egyszerűen kiröhögi. Mert – mondják – az ilyen poszthoz nélkülözhetetlen tudásmélység hiányzik nála, a tudományos tanok (még ha kockázatosan újítók is volnának) helyét fantazmagóriával tömi ki. (Néhány korábbi „csoda” a jelzett személytől itt olvasható.) Amikor a közgazdasági tudományosság jeles, és nem megfontolatlan véleményalkotásáról ismert tagja azt mondja négy szem közt, hogy „ez egy idióta”, a mindenfelé mesélt különféle sztorikat pedig hagyjuk is, akkor el kell gondolkodni jövőnkön.

Beszéljünk inkább arról, mennyire komolyan vehető ez az egész dolgozat, amely – kétség ne legyen iránta –

tényleg időben érkezett, ha nem a huszonnegyedik órában.

Mert amíg folytatható az országos emberkísérlet és pilótajáték (felül ömlik az uniós pénz, az alsó négymilliótól még van mit elvenni), addig mehet a bohóckodás a tudatlan törzsi varázsló hozzáértéséhez mérhető magabiztos „társadalomátépítéssel”, a voluntarista reformok és tervek sorozatával.

Amihez szépen hozzásimul a Matolcsytól amúgy, hmm, távolságot tartó Varga főpénzügyér is, aki arról beszélt – az orbáni álmot delirálva – ma, hogy “Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni”.

Holnap azonban szembejön a valóság.

“Szülessen több magyar gyermek” – ezt most olvasni is kínosan röhejes vágyálom, de nemsokára maga lesz a rémálom, amikor azt látjuk, hogy ennek semmilyen alapja sincs a tömeges nyomor és kimenekülés közepette.

Mert ez a XIX. század végi-XX. század eleji időket idéző orbáni újrendiségi világképkép és a modern kor kíméletlen követelménye

kábé úgy passzol egymáshoz, mint a kőbalta az információs társadalomhoz.

A történelem bőséges bizonyítékkal szolgál arra, hogy prosperitás, hogy ne mondjam boldog társadalmi viszonyok közepette folyamatos fejlődés csak olyan viszonyokban lehetséges, amelyeknek minden elemét éppen most számolja fel a NER. A versenyt, s nem csak a gazdaságban, hanem a szellem világában is, az autonómiát az élet minden területén, a félelem nélküli alkotó szabadságot, a szó eredeti értelmében vett meritokratizmust satöbbi, satöbbi.

Kevésbé elvontan. Korszerű tudáson alapuló, digitális közszolgáltatásokra épülő társadalomban, az éppen szükséges méretűre fogott bürokráciával (most n+1-ik alkalommal beszélnek százezres tömeg átirányításáról a magángazdaságba) egyre hatékonyabban termelő gazdaság – nagyjából ezeket irányozza elő a Matolcsy-féle terv – némethszilárdokkal és mészároslőrincekkel, folyamatosan centralizáló hatalmi berendezkedéssel, mind pazarlóbb és rohamosan leépülő, sőt, szétzüllő közigazgatással és persze az ország szétlopásával, nos, ez

pont annyit ér, mint a bolsevik rezsimek akárhány ötéves terve a már akkor is „hanyatló” Nyugat közelgő megelőzésének ábrándjával.

Innen nézve voltaképpen mindegy is, mi jár Matolcsy fejében.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..