Kezdőlap Címkék Szabadság

Címke: szabadság

Milyen is vagyok, ha liberális vagyok?

Bármilyen véleményed lehet a politikáról. Bármilyen ruhát viselhetsz. Bárkinek vallhatsz szerelmet. Nekem meg bármilyen véleményem lehet róla. És ez alapján rólad.

Ha elég fontosnak tartalak, el is mondom a véleményemet. (Vagy nem.) Ha elég fontosnak tartasz, meg is hallgatsz. (Vagy nem.) Bármilyen fontosnak tartalak, nem érdekel, milyen véleményt vársz el tőlem. Helyesbítek: az, hogy mit vársz el, fontos lehet, de nem perdöntő a véleményem kialakításában. Továbbmegyek: lehetsz számomra tekintély, de csak az érdemeid alapján. Vagy azért, mert szeretlek. De mindig oka lesz annak, ha a véleményeddel egybehangzót vallok. Ez az ok lehet a véletlen. Lehet a hülyeség is. Azaz végső soron az egyetlen, ami megkülönböztet attól, aki nem liberális, az, hogy

nem hiszem, hogy elvárhatod tőlem ugyanazt a véleményt, ami a sajátod csak azért, mert a tied, és nem hiszem, hogy elvárhatom tőled a saját véleményemet csak azért, mert ez az enyém

(nekem szimpatikus, igaznak vagy helyesnek gondolom).

Ezért pont nem érdekel, hogy mit gondolsz, el kell-e fogadnom a “másságot”, az meg főleg nem, hogy szerinted örülnöm kellene neki. Nem érdekel tehát, mit írnál nekem elő csak azért, hogy könnyebb legyen velem élni, barátkozni, engem szeretni. Egyetlen dolog érdekel az előírásaiddal kapcsolatban: ha azokat társadalmi szinten akarod alkalmazni és jogszabályokba vagy közösségi normákba akarod oltani. Mert az sérti a szabadságomat és küzdeni fogok ez ellen. Nem a véleményed, hanem annak (kulturális, jogszabályi, “hallgatólagos” stb.) előírása ellen. Az észszerűség, argumentálhatóság önmagában nem érdekel, mert (1) engem meggyőzhettél, de másokat nem biztos, (2) lehet olyan véleményem, ami teljesen legitim, fontos nekem, de nem argumentálható.

Ha liberális vagyok, megvédem – de legalább meg akarom védeni – a szabadságomat bármilyen közösségi előírástól (ha nacionalista, ha a divatra vonatkozik, ha a “szociális igazságosságra”, ha a gumicukorka színére). Nacionalista (stb.) azért lehetek nehezen, mert én magam elfogadhatom a nacionalisták nemzetszemléletét, de liberálisként nem kényszeríthetem senkire, tehát végül nem lehetek nacionalista. A liberális szabadság oda-vissza alapon működik és tranzitív (a és b relációja áll b és c relációjára is a szabadság szempontjából), azaz legalább kétoldalú. És éppen azért, mert ilyen, nem barátja a szabadság tranzitivitását tagadó ideológiák elfogadásának, legyen ez nacionalizmus, progresszivizmus vagy éppen iszlamizmus.

Persze realista vagyok és tudom, hogy szabadság alapján nehéz berendezni társadalmakat, vannak és lesznek normák (hagyományok, hitek stb.), amelyek definíció szerint tagadják a szabadságomat, de ezekre is igaz, hogy minden ilyenre reflektálok és vagy elfogadom, vagy nem. A személyes kereszténység megfér a liberalizmusommal, de nem várhatom el mástól, és főleg nem hívhatom segítségül a közösséget vagy az államot, hogy másra kényszerítse ugyanezt. Bármennyire igaznak gondolom. Az igazságról való véleményem nem lehet mások szabadságának legitim gátja.

Élhetem, ahogy akarom – bármilyen “igazság” szerint – az életemet, de nem kényszeríthetem másra a mégoly felvilágosultnak, toleránsnak, nota bene szabadnak gondolt véleményemet.

Egy liberális nem kényszeríthet senkit szabadságra és elvileg nem vehetne részt olyan közösségi vállalkozásokban (pl. egy állam működtetésében), amelyek előírásokból és előírásban élnek. (A liberális tudja, hogy a demokratikus felhatalmazás semmiféle felhatalmazást nem ad az egyes ember szabadságának korlátozásában. Ez a felhatalmazás a szabadság és más – nem éppen liberális értékek – tradeoffjának optimális kialakítására terjed ki, amelynek során óhatatlanul sérül a szabadság. Ide tartozik mások anyagi előnyökhöz juttatása a jövedelmek redisztribúciójával, ami csökkentheti az én szabadságomat, de nem azért, mert csökkenti az anyagi lehetőségeimet, hanem mert nem egyeztem bele az aktusba. Vö. demokrácia vs. szabadság.)

A szabadság erkölcsileg igazolhatatlan korlátozásának – amikor valakinek nem a saját döntése önnön szabadságának korlátozása, mint amikor önmagát egy hagyománynak vagy közösségnek, pl. a családnak, önként veti alá, mert úgy gondolja, ezzel teljesebbé, értékesebbé válik az élete vagy mert ettől boldogabbnak érzi magát, tehát ezt a fajta korlátozást leszámítva a szabadság korlátozásának – kizárólag kényszer adhat okot: ilyen lehet a demokrácia, nem beszélve a diktatórikus rendszerekről – amelyek az élet megóvását a szabadság elé helyezik, jellemzőjeként a jogállam halálának -, vagy a természeti és egzisztenciális kényszerek. (Ez utóbbiakhoz tartozik most a klímaválság kapcsán annak belátása, hogy a természeti erőforrások nem állnak rendelkezésre korlátlanul, azaz a piac nem működhet földi körülmények között a teljes forrásbőség jegyében. Ennek a belátása azonban egyenesen vezet oda, hogy már nem okvetlen a szabadság korlátozásáról, hanem a feltételrendszerének és ezért az értelmének eltolódásáról van szó. Ennek taglalása azonban kivezet ebből a gondolatmenetből.)

Így vagyok tehát liberális.

A szabadságomnak és a szabadságodnak lehetnek korlátai, a liberalizmus nem hiszi, hogy nem lehetnek.

De azok megválasztása önkéntes, reflexiót kíván, mindenki saját reflexióját önmagára, ezért míg egyetérthetek szabadságkorlátozó eszmékkel, eszmedarabokkal, azokat nem tehetem a magamévá a szabadság vonatkozásában anélkül, hogy ezzel a saját liberalizmusomat tagadnám. De te sem teheted kötelességemmé, hogy tiszteljem a véleményed, csak azt, hogy toleráljam – kénytelen legyek elfogadni -, hogy az a véleményed, ami. Aztán vagy elkerüllek, vagy nem. Ez a szabadság.

Tizenegyes a golfpályán – Déli kávé Szele Tamással

Valami egzotikus, aromás kávét hozzon, kisasszony, Arábia összes fűszereivel… legyen mi élénkítsen, mert látszólag száraz, valójában azonban roppant érdekes dolgozattal foglalkozunk ma, melyet Fricz Tamás követett volt el tegnap a Magyar Nemzet hasábjain. Nem kevesebbről szól, mint a törésvonalak uniós választások utáni elhelyezkedéséről az Európai Parlamentben.

Először is ne feledjük azonban, hogy Fricz Tamás megbízható híve pártunknak és kormányunknak, ritkán ír le olyasmit, ami ne felelne meg száztíz százalékban a hivatalos álláspontnak. De hát akárkiből nem is válhat a Civil Összefogás Fórumának prominens tagja, időnként szóvivője – egyszóval, amit ő mond, az tekinthető félhivatalos kormányprogramnak is. De hát mit mond nekünk ez a nem feltétlenül nagyon okos, de annál ügyesebb ember?

Azt mondja tanulmányában, hogy vége a politikai világunknak, új ég van és új föld, nincs már jobb és bal, ami meg fogja nehezíteni a közlekedést is, a magánéletet is úgy általában, de az európai törésvonalak már nem a jobb- és baloldal között húzódnak, hanem a globalisták és a szuverenisták között. Új Kor, új idők, világeszmék forradalma zajlik szerinte. Az írás itt olvasható, és érdemes elmélázni azon, miről is szól.

Ugyanis a dolgok nem ennyire egyszerűek.

Az európai történelemben rendszeresen megjelennek mindenféle szempontok, melyeknek alapján megoszlik a kontinens népessége és ölni kezdi egymást, volt ilyen megosztó eszme a vallás, ilyen volt a fajelmélet, ilyen volt a társadalmi rang és vagyon egyenlőtlen eloszlása – ez mind sok áldozatot követelt. A baloldaliság – ha így, általában beszélünk róla – természetesen nem azonos a javak teljesen egyenlő elosztásával mindenki között, inkább eszmerendszer, ami ezer és egy dolgot magában foglal, kezdve a társadalmi mobilitás garantálásától, általános lehetőségtől a felemelkedésre mindenki számára (osztály- és csoportszinten is), egészen a szó legtágabb értelmében vett internacionalizmusig. Akár.

De ezek nagy szavak, lassan túlméretes fogalmak, mindenkinek mást jelentenek: a borsodi zsákfaluban például a munkahely jelentené a felemelkedést, a működő iskola és orvosi rendelő, nekem meg itt a nyóckerben az, ha találnék olyan kiadót pár kötetemre, amelyik fizet is értük pénzt, bár a mai Magyarországon a kettőnek körülbelül ugyanakkora a realitása.

Az mindenképpen tény, hogy ha a baloldaliságot leredukáljuk a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavára – lusták kedvéért, akik nem szeretnek sokat olvasni – nevezetesen a szabadság, egyenlőség, testvériség alapelveire, az ugyan nem fog valamiféle kommunizmust eredményezni, de még így is sokaknak bántja a szemét. Bántja, mert ha ezeket az eszméket állandóan szem előtt tartjuk, képtelenség annyira zsarnoki és kizsákmányoló társadalmat építeni, amilyen nekik megfelelne (mármint, ha ők vezetnék).

A tizenkilencedik század végén, huszadik elején Európa (és az egész világ) alapvető problémája a javak egyenlőtlen, sőt, nagyon egyenlőtlen eloszlása volt, ezen folyt a közvita, amit azonban megakasztott a korábbi, nevezetesen nemzetállami-nagyhatalmi szempontok alapján kitörő első világháború.

Aztán egyfelől radikalizálódott a javak egyenlőbb elosztására tett kísérlet is, ugyanis a kialakuló Szovjetunióban felfedezték azt a matematikailag helytálló, emberileg elfogadhatatlan tételt, hogy ha senkinek nincs semmije, az is egyfajta egyenlőség,

Európa nyugati felében pedig a meglévő problémákra, továbbra is fennálló feszültségekre új, fasiszta megközelítést kerestek egyes országokban – mintha a nemzeti igazságtalanság kevésbé lenne fájó vagy igazságtalan, nemzeti alapon kevésbé lenne éhes, akinek nincs mit enni.

Ugyebár láttuk az eredményt: ez a kísérlet hatalmas emberáldozat árán bukott meg, a mi szempontunkból itt és most azt kell megjegyeznünk, hogy ha másképpen közelítjük meg ugyanazt a megoldatlan problémát, nem okvetlenül születik megoldás, viszont rengeteg kárt okozunk.

A megoldásokat a béke és a működő nyugat-európai gazdaság hozta el oda, ahova elhozta – és addig lesznek érvényesek, amíg béke van és működik a gazdaság.

Tehát odáig már eljutottunk, hogy a szempontváltás nem oldja meg a társadalmi problémákat, legfeljebb eltereli őket, és sokkal több bajunk lesz belőle.

Ezzel szemben mit mond Fricz? Idézzük:

„Alakul tehát egy nagyon erős pártszövetség Európában; elképzelhető az is, hogy az európai parlamenti választások után a jelenleg három eurokritikus frakció egyesül. Salviniék nagyon várják a Fidesz csatlakozását is, ami azért lenne fontos, mert a magyar kormányzó pártszövetség a néppártból lépne át, s ezzel jelentősen megerősítené az újonnan formálódó eurokritikus irányzatot. Európa új törésvonalának az egyik oldalán azok a néppárt és a szocialisták-szociáldemokraták által összefogott pártok állnak, amelyek elkötelezettek a birodalmi Európai Egyesült Államok létrejötte mellett, hívei a bevándorlásnak, a multikulturalizmusnak, egy új Európának, amelyben különböző vallások és kultúrák élnek egymás mellett – különös tekintettel az iszlám vallásra –, s ahol a keresztény értékrend pusztán egy lesz a sok közül.

Ebben a logikában a törésvonal másik oldalára azok a pártok kerülnek – egyelőre még a néppártot belülről is megosztva –, amelyek a nemzeti identitást és függetlenséget védik, nem a brüsszeli és a globális elit, hanem a választópolgárok oldalán állnak, nem akarnak birodalmi, csúcsföderális uniót és nem kívánnak egy kevert fajú és kultúrájú Európát.” (Magyar Nemzet)

Fricz úr, ha adhatok egy tanácsot, hagyjuk ezt a fajelméletet, ezzel csak magának árt.

Azonban ez a tiráda azt jelenti: a magyar kormány nem adta fel a bizalmat a sosemlesz populista pártszövetség létrejöttében, ami aztán belülről rágná szét a mostani Európai Uniót, mint egy titkos féreg vagy egy alienbébi, hogy aztán teljes fegyverzetben, Nemzetek Európájaként robbanjon ki a mellkasából.

Ajánlott film: A nyolcadik utas a Halál.

Az a pártszövetség a maga módján alakul ugyan, de távolról sem lesz „nagyon erős” – ezért is akarja Fricz (és a neki diktálók) figyelmen kívül hagyni vagy még meg is semmisíteni a mostani európai párteloszlási rendszert. Hogy is mondjam csak,

ha nem csapatban focizunk, hanem huszonketten, huszonkét labdával, úgy csodás eredmények születhetnek, gólkirályok emelkedhetnek ki a játékosok közül, csak éppen nem foci lesz az.

Ha a frakcióbeosztást figyelmen kívül hagynánk vagy megsemmisítenénk és újraosztanánk a csapatokat, átrendeződhetnének ugyan az esélyek, de azért alapvetően más eredmény nem születne. Fricz Új Európájában – de ismerős a kifejezés – nem az eddigi jobb-bal megoszlás érvényesül az unió parlamentjében, hanem saját szempontjaik alapján a szuverenisták harcolnak a globalisták mételye ellen.

Magyarul: verjük szét az eddigi csapatokat, ugyanis Salvini pártszövetsége nem kecsegtet nagy eredményekkel egyelőre, és hozzunk új szabályokat, a meglévő játékosokat meg osszuk szét az új szempontok alapján. De a legjobb az lenne, ha inkább el is kergetnénk őket. Az új szabályok szerint mondjuk lehetne negyvennégy tagú focicsapat is, lenne olyan csatár, akinek minden rúgása automatikusan gólnak, sőt, több gólnak számít, és így tovább.

Ja, és bomoljon fel az áruló Néppárt.

Hát Fricz úr, az eszme érdekes, csak az vele a gond, hogy ha egy játékban állandóan veszítünk, akkor nem biztos, hogy mindenki más csal vagy rosszak a szabályok.

Az is lehet, hogy mi nem vagyunk a legjobbak ebben az „európai demokrácia” nevű sportban, és nem érdemes a szabályok megváltoztatását követelni olyan értelműekre, hogy mindig mi nyerjünk, akkor is, ha ki sem futunk a pályára – lehet, hogy ennek a mi agyondotált de különben harmatgyenge csapatunknak volna szüksége némi edzésmunkára.

Mert ha megváltoznak a szabályok, akkor ugyan van lehetőség némely győzelmekre, csak a játék nem foci lesz, és kétlem, hogy rajtunk kívül bárki más akar ilyent játszani velünk.

Mondjuk ez a friczi átrendeződés egyelőre csak két helyen megfigyelhető: a magyar kormánypárt nedves álmaiban és a Salvini-szövetség vágyaiban, máshol semmi jelét nem tapasztaljuk. Ez nem tömegigény, sőt, a politikai elit egy elhanyagolható részét kivéve senkinek nem is tetszene.

Uraim, nyugodjanak meg, ötletük érdekes volt – körülbelül, mint egy Stephen King-féle rémregény, bár olyan jól azért nem volt megírva, de a realitása annyi, mint a rémregényeknek.

Lássák be, lássuk be:

a valóban létező társadalmi feszültségeknek, politikai problémáknak nem az a megoldása, ha más, főleg saját szempontok alapján ítéljük meg őket, az pláne nem megoldás, ha ezeket a saját szempontjainkat ráerőszakoljuk mindenki másra.

Mert lehet, hogy másokat nem is érdekelnék.

A golfban nincs tizenegyes a sakktáblán nincs szabadrúgás, akkor sem, ha mi focizva akarjuk megnyerni ezt a két bajnokságot.

Minden játéknak megvannak a maga szabályai.

És csak addig számít sportszerűnek, sőt, érvényesnek a mérkőzés, amíg betartjuk azokat.

Jó estét, jó szurkolást, uraim.

A szabadság tüze

0

Ideje volt már, hogy a magyar politika felzárkózzon a szlovák bölcsességhez. Végre megvan ez is – írja heti jegyzetében Stumpf András a pozsonyi Új Szóban:

Óh, mily’ bölcs is a szlovák politika! S nem csak most, az volt már húsz, huszonöt éve is, amikor a rendszerváltoztatás zajától, pörgésétől-forgásától kába magyar országvezetők gyámoltalanul csak tántorogtak még a nemzetépítés rögös útjának kezdő szakaszán.

Stumpf példaként a CEU-t említi: Közép-Európai Egyetemként is ismert, de ne szöszöljünk itt a hivatalosságokkal, nevezzük annak, ami: Soros-egyetem.

Már miért lenne az közép-európai? Elvileg az lett volna tényleg, de a bölcs szlovák és cseh politikusok már akkor átláttak a szitán, amikor a magyarok még hajbókoltak a milliárdos Sorosnak. A „híres magyar zsidó”-nak, ahogy Recep Tayyip Erdogan török elnök nevezte a minap, akinek végre szintén felnyílt a szeme és megtalálta az ellene szervezett puccs mögött meghúzódó egyértelmű Soros-szálat. Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget miniszteri rangban irányító politikustitán lapzártáig nem kérte ki magának a baráti iszlamista elnök ízes zsidózását, pedig fennen hirdette még néhány hete is: mindenki aljas rágalmazó, aki a magyar kormányt antiszemita felhangokkal vádolja Soros főellenséggé tétele kapcsán. Azt is megígérte egyúttal, hogy egyetlen esetben védik meg az agg főgonoszt. Akkor, ha származása miatt támadják. Persze egy laza kis zsidózás nem is támadás! Különben is, a magyar kormánynak nincs fennhatósága Törökországban. Kár lenne ilyet elvárni. Hogy belebeszéljenek más országok ügyeibe? Szuverenitásába? Ki hallott már ilyet?

A publicista megállapítja: Jó, jó, a magyar kormánynak, s annak fejének Macedóniában láthatóan van fennhatósága, ha elítélt politikusbűnözőket kell kimenteni onnan. Akkor a magyar miniszterelnök egyszerre macedón legfelsőbb bíróvá is válik: simán felülbírálja egy elvileg szuverén és biztonságos, EU-ba törekvő ország jogszolgáltatását. De ne akadékoskodjunk, érthető ez is: Gruevszki, a két évre ítélt macedón exkormányfő is Soros áldozata. Így már minden érthető. A „Világ Soros-áldozatai, egyesüljetek!” kötelező erkölcsi parancsának jegyében igazán és bármikor akceptálható a baráti segítségnyújtás Putyin, Erdogan, Orbán és Gruevszki között. (…)

Hiába akarta Soros Pozsonyba vinni a CEU-t a kilencvenes évek elején, ők átláttak a szitán rögtön – írja Stumpf András: Hitegették egy darabig, majd lába sem érte a szlovák földet. Milyen jó is most a szlovák kormánynak: nem kell 2018 végén azzal vesződniük, hogy kiebrudalják országukból a nemzetközileg legmagasabb pontszámokat szerző egyetemüket!

Mindegy: jobb későn, mint soha. Lassan ez is megvan. A CEU meg megy, ahova való: a migránsoktól hemzsegő, rettegő Bécsbe. A hanyatló Nyugatra. Ha meg a könyvtára költöztetésénél lehullana néhány kötet a teherautókról: legyünk éberek. Ne hagyjuk, hogy titkon, kézről-kézre járva tovább mételyezzenek a sorosista kiadványok! Álljuk majd mind körbe őket: az igaz magyar szabadság tüzénél!

CEU-tüntetés után: tessék többen lenni!

Az MTI híradásával ellentétben nem néhány százan, hanem néhány ezren tüntettek pénteken este a CEU mellett. Ez sem sok, százszor ennyi ember kellett volna, de azok, akiknek módjuk lett volna ott lenni, ám abban az időben máshol voltak, nyilván azt gondolják, hogy a CEU nem az ő ügyük, mert a CEU és a többi egyetem, meg úgy általában az oktatás, az okosokról szól. Hogy aki már járt egyetemre, vagy még nem járt, de nem is fog soha, annak nincs köze ahhoz, hogy mi lesz a CEU-val.

Csakhogy ez nem igaz. Túl azon, hogy egy nemzetközi hírű egyetem szimbolikus jelentőséggel is bír egy ország számára, van még más is, ami miatt fontos az oktatás és a kutatás szabadsága.

Arról van szó, hogy Orbán és a Fidesz abban érdekelt, hogy a magyarok minél tájékozatlanabbak legyenek. Ezért szerezték meg gyakorlatilag a média egészét, hogy a magyarok millióit a saját valóságukkal etethessék. Sorossal és a migránsokkal riogassanak, s ezért fordult most figyelmük az egyetemek felé. Itt még nem minden az övék, vannak még szabad szigetek, bár ezek száma vészesen fogyóban.

A buta, tájékozatlan ember könnyebben manipulálható, vele a legképtelenebb hazugságokat is egyszerűbb elhitetni.. Ezt ismerték fel Orbánék, hogy a hatalmuk megőrzéséhez alulinformált, gondolkodásra képtelen, vagy legalábbis arról leszoktatott emberek tömegei kellenek.

Olyanok, akik nem feltétlenül szeretik Orbán rendszerét, de képesek együtt élni vele. Tudják, hogy milyen ez a rendszer: hogy lop, hazudik és a rendszer is tudja róluk, hogy milyenek. Ismeri alattvalóit, hisz ő is belőlük való.

Ezek az alattvalók jelenleg mi vagyunk. A rezsimnek nincs különösebb baja velünk, megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. Nem kívánja, hogy szeressük, még csak úgy sem kell tennünk, mintha kedvelnénk. Neki az is elég, ha nem látványosan utáljuk, beéri azzal, ha nem megyünk ki túl sokan, és túl gyakran az utcára.

Kiegyeztünk ezzel a világgal: addig jó, míg Orbán él. Ő úgy tesz, mintha elhinné, amit mi hazudunk, mi pedig úgy csinálunk, mintha elhinnénk, amit ő hazudik. Jól ki lett találva a Nemzeti Együttműködés Rendszere: aki nem lop egyszerre, nem kap rétet estére.

Ránk épül ez a rendszer, mert tudja, hogy ránk lehet építeni. Ismer minket, mint a rossz pénzt, tudja rólunk, hogy milyenek vagyunk. Megbízhatók vagyunk, beletörődők, nem lázadók.

Az előző átkosban sem volt erre mentség, legföljebb magyarázat: az oroszok strázsáltak felettünk. Most nincs szükségünk smasszerekre, magunk vagyunk a saját kápóink. Körbekerítettük magunkat, még mielőtt a kerítés megépült volna a határon.

Megszoktuk Orbánt, és csak ritkán lázadunk ellene. Megvetjük és lenézzük, ő pedig, miután megvett minket, lenéz bennünket. A morgás joga megmaradt – ha jut mellé pacal és hosszúlépés, miénk itt a világ. Ne zavarjátok a köreinket, köszönjük, megvagyunk.

Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy a következő CEU melletti tüntetésen tessék többen lenni! A szabad, a kormánytól független tudás sokkal fontosabb annál, mint azt sokan gondolnák.

A tét az egyetemek és az oktatás szabadsága

0

Az Eötvös Károly Intézet a Független Hírügynökséghez eljuttatott véleménye szerint a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetésének szándéka valójában az egyetemek és az oktatás szabadságáról szól.

Mint ismeretes, augusztus 9-én az érintett egyetemek egynapos határidőt kaptak arra, hogy a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak megszüntetéséről szóló rendeletet véleményezzék – írja állásfoglalásában Eötvös Károly Intézet. Az ELTE másnap megalázkodó hangú közleményt adott ki, amelyben a döntés tudomásulvétele mellett, ilyen egyeztetést nem kérve, fejezte ki készségét az „esetleges további szakmai egyeztetésekre”.

Az ezt következő napon a megszüntetendő szakot gondozó ELTE Társadalomtudományi Kara éles hangon tiltakozott a szak – amelynek jelenleg hatályos tartalmát a 18/2016. (VIII. 5) EMMI rendelet tartalmazza – indoklás és érdemi vita nélküli megszüntetése miatt.

Ezután az ELTE olyan újabb nyilatkozat adott ki, amelyben a döntéssel szemben már kifejezi egyet nem értését, sőt érdemi vitát is kezdeményez,

ám az első levél erősen vitatható lényegi tartalmát újból megerősíti: „Az Egyetem tisztában van azzal, hogy a fenntartó minisztériumnak jogában áll a képzési portfólió megváltoztatása, beleértve egyes szakok indításának megakadályozása. Az ELTE a fenntartó döntését ezért tudomásul veszi, ugyanakkor fontosnak tartaná a témakörrel kapcsolatos szakmai és társadalmi vita előzetes lefolytatását”.

De vajon tényleg olyan egyszerű-e annak megítélése, hogy működő egyetemi szakok megszüntethetők-e ilyen módon, igazolható-e a „fenntartó minisztérium” joga erre, és az érintett egyetemeknek ilyen esetekben mi mindent kell még tudomásul venniük?

Az Eötvös Károly Intézet  állásfoglalása felidézi, hogy a 13. század óta (vö. sötét középkor) az európai alkotmányos kultúrának és hagyománynak része az egyetemi autonómia.

Az egyetemi autonómiának pedig az eltelt századokban alapértéke az oktatás szabadsága,

ami lényegét tekintve azt jelenti, hogy az egyetemnek szabadsága van abban a tekintetben, hogy mit tanít, az egyetemi hallgatónak pedig arra, hogy mit tanul.

Az Európai Unió Alapjogi Kartájának 13. cikke szerint „a művészeteknek és kutatásoknak mindenféle megszorítástól menteseknek kell lenniük. Tiszteletben kell tartani a tudomány szabadságát.

Az Alaptörvény X. cikk (2) bekezdése szerint „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.”

A Magna Charta Universitatumot 1988-ban az első európai egyetem (Bolognai Egyetem) megalapításának kilencszázadik évfordulóján fogalmazták. A 388 rektori aláírás egyike az ELTE rektorának kézjegye. „(A)z egyetem autonóm intézmény, amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.”

A társadalmi, szakmai és alkotmányos vita csak ezeken az alapokon, az egyetemi és tudományos szabadságok elismerésén indulhat el!

Egy hét – A HírTV-vel üzent a Fidesz a magyaroknak

Ami a héten a Hír TV-vel történt, azzal a kormány azt üzente az ország polgárainak, hogy nem lesz béke az olajfák alatt. A sajtó elleni totális támadás csak a jéghegy csúcsa, senki nem érezheti magát biztonságban, a Nagy Testvér minden pillanatban figyel. Orbánék nem elégszenek meg azzal, amijük van, mostantól mindent akarnak.

Mindent is.

Nemcsak legyőzni akarják az ellenfelet, hanem megsemmisíteni. Meghagyni mutatóba néhány magát szabadnak gondoló kis szigetet, miközben gondosan ügyelnek arra, hogy a sajtó minden szereplője tudatában legyen annak, hogy meddig terjed a szabadsága.

Addig, ameddig Orbán Viktor jónak látja.

Nyílt titok, hogy az ATV, vagy éppen a Népszava kinek a kegyelméből lehet olyan, amilyen. Az ATV majdnem olyan derekasan migránsozik, mint a kormányhoz közeli sajtó, a Népszava pedig kritizál mindent, kivéve Orbán Viktort és családját. Vannak persze valódi független újságok, és internetes portálok, ám ezek vagy lassú halálra vannak ítélve, vagy maradhatnak még valameddig, mert Orbánéknak nem a vélemény fáj, hanem a tények feltárása.

Le lehet írni, hogy a Fidesz ellopja az emberek pénzét, ebből – eddig legalábbis – még nem lett sajtóper. Ha azonban valaki kideríti, hogy Semjén Zsolt sok millió forintért külföldön vadászik, Matolcsy, Rogán, és a többiek jóval fényűzőbben élnek annál, mint amire – amúgy nem szerény – hivatalos jövedelmükből futná, akkor az illető mehet a levesbe. Akkor bezárják a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet és áthangolják a Hír TV-t.

Erről szólt az elmúlt hét. Üzenet az újságíróknak és rajtuk keresztül mindenki másnak. Hogy mindenki a Fidesz tenyeréből eszik, és ezt tudnia kell minden egyes sajtómunkásnak. Akik aztán ettől még a mostaninál is frusztráltabbak lesznek, és jóval rosszabbul érzik magukat a bőrükben, mert már hősök sem lehetnek a saját szemükben, csupán a rendszer megalázott kitartottjai.

Így van ez még akkor is, ha a Fidesz nem a saját pénzéből osztogatja a hirdetési pénteket az arra érdemeseknek. Közpénzből megy ez is, merthogy minden pénz valamikor a köznek a pénze volt. Aztán valaki rátette a kezét, azt mondta, hogy einstand, és innentől az a látszat, hogy az övé a pénz. Ha adott belőle valakinek, olybá tűnt, mintha a sajátjából adta volna.

Pedig, egyetlen kormánynak sincsen saját pénze. Nincs külföldi gazdag bácsikája, aki fizetné a költséges létezését és hobbijait – az államnak csak mi vagyunk, adófizető magyar polgárok. Mi adjuk oda neki azt a pénzt, amelyből, ha megérdemeljük, valamennyit visszakapunk.

Erről szól az, ami a héten a Hír TV-vel történt. Ez az, amihez Kocsis Máté frakcióvezető szerint, a Fidesznek semmi köze.

MSZP: a kormány korlátozná a kutatás szabadságát

0

Közel 200 éve Széchenyi még a saját jövedelméből támogatta az Akadémia létrehozását, az MSZP szerin napjainkban már oda jutottunk, hogy az Orbán-kormány a tudományra szánt pénzt is a sajátjának akarja tudni.

Mint közleményükben írják, azzal, hogy a Fidesz Palkovics miniszterhez rendelte az MTA kutatási pénzeit, ismét bebizonyította, hogy a már nyolc alkalommal átírt tákolmányuk, az Alaptörvény tényleg csak dísznek jó. Még ennyi próbálkozás után sem sikerült úgy megcsinálniuk, hogy képesek legyenek betartani.

Az Alaptörvény szerint „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát..”. Azt, hogy

Palkovics László egyedül dönthet arról, hogy milyen kutatásra ad pénzt a tudósoknak,

sokféleképpen lehet nevezni, de a kutatás szabadságának biztosításaként, egyáltalán nem.

„Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát.” Ezt az alkotmányos előírást sem akarja a Fidesz betartani, hiszen a pénzügyileg akarja magához láncolni az MTA-t, amivel felszámolja az intézet szabadságát és függetlenségét.

Áder János köztársasági elnöknek az Alkotmánybírósághoz kell fordulnia azért, hogy megszüntesse az alkotmánysértést. Azonban ha továbbra is együttműködik a kormánnyal a törvénysértésekben, akkor az MSZP kezdeményezni fogja, hogy az ellenzéki képviselők együtt kérjenek utólagos normakontrollt.

Sajtó mortále

A magánélet védelmére hivatkozva olyan törvényt fogadtat el a kormány a parlamenttel, amely tovább korlátozná a sajtó szabadságát. Ez az embereket láthatóan nem különösebben érdekli. Nyár van, aki teheti, nyaral, akinek nem futja erre, próbálja túlélni a rekkenő hőséget. De nem csak ezért nem foglalkoztatja a nagy tömegeket a sajtószabadság, hanem azért sem, mert az emberek többsége ugyanis még mindig azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.

Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.

Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.

De leginkább persze tájékoztatni. Mert azért az fontos, hogy az ember tudja, mi történik a világban, és mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa, hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.

Nem kötelező persze – maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a lehetőséggel, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.

Szívük joga.

Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak lenni is jogunkban állna. Hogy ne csak arról tudhassunk, ami a hatalomnak kedvére való.

A legkevésbé szabad EU-tag vagyunk

Az unió legkevésbé demokratikus tagállama Magyarország – ez derül ki a Freedom House éves jelentéséből. A nemzetközi szervezet szerint sikertörténet helyett tekintélyuralomba csúszás az ország útja.

Az Európai Unió legkevésbé szabad országa minősítését érte el hazánk a Freedom House 2018-as jelentésében.

A lehetséges 100 pontból 72-vel még a szabad kategóriába tartozunk, de az előttünk lévő Bulgáriának is 80 pontja van. Lengyelország (85), Románia (84), Horvátország (86), Szlovákia (89) a környék egy tömbben lévő szomszédai. Ausztria, Szlovénia és Csehország már 90 pont felettiek.

Tökéletesen szabad Finnország és Svédország (100), Amerikában Kanada és az Egyesült Államok 99 és 86 pontos. A legrosszabbak: Tibet és Dél-Szudán, ahol mérhetetlen a szabadság foka.

Több helyütt kerül elő névvel nevezve Magyarország. Először a lengyelekkel párban. Magyarországon és Lengyelországban a populista vezetők folytatták hatalmuk megszilárdítását

a demokratikus intézmények kiirtásával és a kritikusok megfélemlítésével

a civil társadalomban – írja a Freedom House. Írnak még arról is, hogy törvényeket fogadtak el, amelyek célja a nem kormányzati szervezetek tevékenységeinek megfékezése.

Másodjára már Törökországgal (amely 32 pontjával a nem szabad országok egyike) említik mint olyanokat, amelyek egy évtizeddel ezelőtt ígéretes sikertörténeteknek tűntek, de tekintélyelvű uralomba csúsznak.

A csökkenés évtizede címet viselő ábra szövege szerint “a világ minden régiójában megfigyelhető a szabadság drámai csökkenése”.

Forrás: Freedom House

A pozíciójukon rontó országok sorában az értékelés szerint a civil társadalmi csoportok és az ellenzék fokozott megfélemlítése miatt a polgárok még inkább vonakodnak a politikai témákról való megszólalásra.

A Freedom House projektigazgatója ősszel interjút adott a Független Hírügynökségnek, ezt itt olvashatja.

Karácsony előtti mondatok a sajtó szabadságáról

A sajtó szabadsága nem az újságírók szabadsága. Az emberek többsége azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.

Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.

Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.

De leginkább persze tájékoztatni. Mert kevés fontosabb dolog van annál, mint hogy az ember tudja, mi történik Magyarországon és a a világban. és hogy mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa. Hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.

Nem kötelező persze – maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a jogukkal, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.

Szívük joga.

Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak is lenni jogunkban állna. Hogy ne csak arról olvassunk, ami a felsőbbségnek a kedvére való.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK