Kezdőlap Címkék Schloss Hirschberg

Címke: Schloss Hirschberg

A Horthy korszak II. – a Magyar Királyság megszűnése

Horthy és (kisebbségben lévő) bizalmasai csak 1943-ban eszméltek fel, hogy a rossz oldalon állnak, pontosabban, hogy a háborút Németország elveszítette.

Néhány esemény 1943-ban

Január 10.
A szovjet általános támadást indít Sztálingrád, Leningrád és a Kaukázus térségében
Január 13.
Megindul a Vörös Hadsereg áttörése a Don-kanyarnál, Voronyezs térségében a második magyar hadsereg csaknem teljesen elpusztul.
Január 14.
Casablanca-i konferencia, ahol Roosevelt és Churchill az európai szárazföld elleni lehetséges invázióról tárgyalnak. Olaszország, ill. Szicília jön szóba, valamint a „feltétel nélküli megadás” részleteinek kidolgozása.
Január 16.
A brit légierő (RAF) két éjszakán át bombázza Berlint.
Január 21.
A Vörös Hadsereg elfoglalja az utolsó Sztálingrád környéki repteret, így a bekerített német alakulatok hadtápja és utánpótlása végérvényesen megszűnt.
Január 26.
A szovjet hadsereg visszafoglalja Voronyezst.
Január 31.
Hitler parancsa ellenére a bekerített német hadsereg von Paulus tábornok vezetésével leteszi a fegyvert Sztálingrádnál.

Február 6.
Az Essen elleni légitámadással megkezdődik a Ruhr-vidéki ipari létesítmények négyhónapos bombázása.
Február 14.
A Don melletti Rosztovot felszabadítja a Vörös Hadsereg
Február 18.
Goebbels náci propagandaminiszter a berlini Sportcsarnokban bejelenti a „totális háborút”.

Március 16.
Eléri a Nyugatot az első jelentés, mely szerint a Katyn-i mészárlást (22.000 lengyel tiszt legyilkolását) a szovjet követte el.

Május 13.
Az észak-afrikai náci hadjárat vége. A megmaradt Afrika Korps és az olasz csapatok (250 ezer ember) Tunéziában megadja magát a szövetségeseknek.
Május 22.
A szövetségesek bombázzák Szicíliát és Szardíniát, mint a partraszállás lehetséges helyeit.

Július 10.
Megkezdődik a szövetségesek partraszállása Szicíliában
Július 13.
Hitler leállítja a kurszki támadást, a szovjet viszont folytatja a (híres páncélos) csatát
Július 25.
III. Victor Emmanuel olasz király letartóztatja Mussolinit és Badoglio marsallt kéri föl kormányalakításra.

Augusztus 01.
Az amerikai légierő bombázza a Ploiesti olajfinomítókat, a romániai olajmezők központját.
Augusztus 6.
Német csapatok özönlik el (Észak-) Olaszországot, hogy átvegyék az ország védelmét.

A Harmadik Birodalom szövetségesei (Olasz Királyság, Magyar Királyság, Román Királyság és Finnország) 1943-ban már kiutat kerestek az egyre reménytelenebb helyzetből. Ez szeptemberben érte el tetőfokát, amikor a szicíliai Cassibile-ben fegyverszünetet kötnek az új olasz miniszterelnökkel a szövetségesek. Az angolbarát Kállay Miklós magyar miniszterelnök ekkor már puhatolódzó titkos tárgyalásokat folytatott, illetve kapcsolatot keresett Nagy-Britanniával annak reményében, hogy hamarosan a Balkánon is partraszállnak a nyugati szövetségesek, és így még a szovjet front közeledte előtt a brit-amerikai csapatoktól kérhetnek fegyverszünetet. A német titkosszolgálat közben jelzi Berlinnek, hogy hamarosan a másik két királyság (a magyar és a román) is követni akarja az olasz példát. Ribbentrop azzal a titkos feladattal bízza meg Veesenmayert, hogy többször látogasson Budapestre, és puhatolja ki a magyar terveket, valamint azok megakadályozásnak módjait. Veesenmayer szerint a nyomásgyakorlásra az egyik legjobb indok a „zsidókérdés”-re való hivatkozás, ugyanis elfogadhatatlan a náci vezetés számára, hogy egy ilyen „szabotázsközpont” érintetlen maradjon ezekben a nehéz háborús időkben. Továbbá Veesenmayer javasolja, hogy Horthy maradjon államfő, a miniszterelnök pedig legyen a nácibarát Imrédy. Magyarország 1943 végi megszállását azonban elhalasztották, egy részt, mert nem volt elég emberanyag az átcsoportosításra, más részt, a teheráni konferencián (nov. 28 – dec. 01) Sztálin elvetette a balkáni front megnyitását. Valószínűleg tartott a nyugati szövetségesek gyors előrenyomulásától, miközben saját frontsikerei láttán úgy vélhette, hogy (akár) egyedül is legyőzi náci Németországot, hiszen a balkáni népek (bolgárok, görögök, románok, szerbek) ortodoxok, ezért szimpatizálnak az oroszokkal.

1944. március 19.

A nyugat felé vészesen közeledő szovjet front, no meg a megbízhatatlan fegyverbarátok Hitlert mégis csak a megszállásra késztették. A Salzburg melletti Klessheim-i kastélyba 1944. március 18.-ára kirendelt Horthyval és katonai vezérkarával Hitler közölte, két lehetősége van: vagy engedelmeskedik, és megmarad Magyarország kormányzójának, aki elfogadja a német segítséget a közeledő szovjet csapatok feltartóztatásához, vagy ellenszegül és akkor ugyanarra a sorsra jut hazánk, mint a többi ellenséges ország, ahova náci helytartót, „tartományi főnököt” (Gauleiter) neveztek ki. Horthy a korlátozott hatalmat választotta, mondván nem kíván (felesleges) vérontást. Különben is a magyar hadseregparancsnok (Szombathelyi Ferenc) Salzburgban volt a kormányzó kíséretében. Tehát még parancsot sem tudott volna kiadni a felkészületlen honvédségnek az ellenállásra. Mire Horthy különvonata többszöri hátráltatás után visszaérkezett Budapestre, a Keleti pályaudvaron már a német hadsereg díszszázada fogadta a kormányzót és kíséretét.

Horthy politikai tanácsadója, az egykori miniszterelnök, az angolbarát Bethlen István, aki a háborúba való belépést, valamint a zsidótörvényeket is ellenezte, illegalitásba vonult. Az ugyancsak angolbarát Kállay Miklós miniszterelnök a német megszállás napján a török követségre menekült. Az utódjának Veesenmayer által kiszemelt Imrédy Bélát, Horthy személyes ellenszenve miatt nem fogadta el. Végül több napi alkudozás után Sztójay-t nevezte ki miniszterelnöknek, abból a megfontolásból, hogy mint katonaember talán jobban hallgat reá és jobban képviseli a magyar érdekeket.

Magyarország náci megszállása valóban sajátos volt. Hiszen, ellentétben a többi lerohant, megszállt országgal, a helyi közigazgatás megmaradt. A kormány, az államvezetés, a rendfenntartó (fegyveres) erők tovább működtek. A megszálló csapatokat a lakosság befogadta, elszállásolta. Utcai, nyilvános kivégzések, megtorlások, nők megerőszakolása stb. nem volt. A Gestapo már az első napokban, ha nem órákban, előre összeállított lista alapján mintegy három-négyezer „megbízhatatlant” vett őrizetbe, kiknek további sorsát tán még ma sem tudjuk. Az összlakosság kb. 10 %-át kitevő üldözötteken (elsősorban zsidók, ellenzéki politikai vezetők és aktivisták) kívül a hétköznapokban sok változást nem lehetett észlelni, észrevenni. A közintézmények működtek, érettségi vizsgák, diplomaosztások voltak. A nehézségeket (általában) a háborúval és a közelgő fronttal lehetett magyarázni. Nem pedig a kormányzó személyére, felelősségére fogni. A lakosságot a hadi helyzet, a szovjet megérkezése és az egyéni túlélés foglalkoztatta.

A március 19. óta korlátozott hatalommal rendelkező, antikommunista Horthynak be kellett látnia, hogy a náci összeomlás elkerülhetetlen, és a vészesen közelgő keleti front megköveteli, hogy minél előbb felvegye a kapcsolatot a szovjettel, és fegyverszünetet kérjen. 1944. július 21-én bizalmasát, dálnoki Miklós Béla vezérezredest, Berlinbe küldte, hogy személyesen tárgyaljon Hitlerrel, és biztosítsa a Führert a magyarok támogatásáról a július 19-i (gróf Stauffenberg féle) merényletet követően. Egyúttal engedélyt kérjen a magyar csapatok visszavonulására a Kárpátok vonalára, az ország védelmére. Dálnoki Miklós augusztus 1-jén vette át az Északkeleti Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadsereg vezetését Lakatos Géza vezérezredestől, aki nem sokára Sztójayt követte a miniszterelnöki székben.

1944 nyarának (jún., júl., aug.) történései

Június 6. óta folyik a szövetségesek partraszállása Normandiában (Franciaország), azaz megnyílt a nyugati front.
A semleges országok (Svédország, Vatikán) felszólították a Magyar Királyság első emberét, Horthy Miklós kormányzót, a deportálások leállítására.
Július folyamán Budapestre érkezik a svéd követség alkalmazottjaként Wallenberg
Július 19-én a német hadsereg tisztjei (sikertelen) merényletet követtek el Hitler ellen. Augusztus 10-én a nácik által felállított budapesti Zsidótanácsnak az ortodoxokat képviselő tagja, hamis román útlevelekkel mintegy hetven-nyolcvan társával elmenekül Romániába. Egyes források szerint ellopta azokat a román útleveleket, amelyeket a román kormány saját állampolgárai számára küldött Budapestre.
Augusztus 23-án a Román Királyság fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, és ezzel átállt a szövetségesek oldalára, és egyúttal hadat üzent Németországnak.
Augusztus 29-én Horthy menesztette a Sztójay-kormányt és miniszterelnökké nevezi ki Lakatos Géza vezérezredest, akit titokban megbíz a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítésével. Eltávolítják a szélsőjobboldali politikusokat és leváltják a (vidéki) deportálásokért felelős államtitkárokat.

Ezzel Berlin szemében a magyarok megbízhatatlanná váltak, mivel a román átállás a Balkánon állomásozó egymillió német katona elvesztését helyezte kilátásba. Horthy és környezete a náci titkosszolgálat megfigyelése alá került.

1944. október 15.

Hitler szeptemberre már eldöntötte, hogy egy nácibarát, szélsőséges csoport kezére játssza Magyarország irányítását és további sorsát. Horthy közben készül a „kiugrásra”. Elképzelése szerint a harcoló magyar alakulatok egy jelszóra leállnak a hadicselekményekkel és tűzszünetet kérnek a Vörös Hadseregtől. Ennek kivitelezésével dálnoki Miklós Béla lett megbízva. Időközben ifj. Horthy Miklós is egyre aktívabb lett Budapesten. A náci titkosszolgálat 1944. október 15-én a jugoszláv partizánokkal való találkozásra csalta ki a Budai várból, ahol az Otto Skorzeny vezette kommandó rövid tűzharc után elfogta, majd szőnyegbe csavarva elszállította. A kormányzót a németek a fia életével zsarolták, mire Horthy nem csak, mint Magyarország kormányzója, azaz az ország első embere, a király helyettesi posztról mondott le, hanem gyermeke életéért cserébe egyúttal a teljhatalmat is átadta Szálasi Ferencnek. Veesenmayer ígérete ellenére Horthy fiát nem engedték szabadon, nem csatlakozhatott családjához, hanem Bécsen keresztül Mauthausen-be, a hírhedt koncentrációs táborba vitték. Igaz, jobb körülmények között tartották, mint a zsidó foglyokat. A kormányzót pedig SS fegyveres őrök kíséretében a kormányzói különvonaton vitték egy bajorországi kastélyba. (Schloss Hirschberg).

Ez a Horthy korszak utolsó hat évének (1938-44) rövid krónikája. A következő négy rész a megkerülhetetlent, napjaink leghevesebb vitatémáját próbálja emberközelbe hozni a velünk élő antiszemitizmust, mely a múlt század 40-es éveire a történelem páratlan tragédiájához, a Holokauszthoz vezetett.

Folytatás: A Horthy korszak III. (Antiszemitizmus)

A Horthy korszak I. – a Magyar Királyság megszűnése

Horthy és a nagyvilág   1938-1945

 

A figyelmes olvasónak azonnal feltűnik, hogy Horthy elítéléséről nincs szó. A fenti idézetben az áll, hogy „a náci-szövetséges Horthy, Magyarország vezetője volt a második világháború alatt, idején” (Nazi ally Miklos Horthy, Hungary’s leader during World War II.). Tehát nem a kormányzó személye és cselekedetei állnak a tiltakozó, elítélő nyilatkozat középpontjában, hanem a (mell)szoborállító és avató Jobbik.

Az amerikai diplomácia remekül megkerülte az esetleges konfliktusforrást, Horthy személyének megítélését.

Pedig jó volna néhány dolgot tisztázni, a sokat hangoztatott, de sohasem alkalmazott “szembenézés a múlttal” címén, amiről a magyar közvélemény, mint sok minden másról, erről sem akar igazán (és őszintén) hallani. Ugyanakkor ennek hiánya nemcsak a múltat, de a jelent is (nagyon) megosztja és az ellenségkép gyártással mérgezi a demokráciát, a társadalmi megbékélést. (lásd gróf Károlyi Mihály megítélése). Amiről szeretünk megfeledkezni: 1920 és 1945 között Magyarország király nélküli királyság volt, azaz épp olyan monarchia, mint a világ és Európa többi királysága azzal a (kis) különbséggel, hogy nem a király, hanem helyettese, a régens, a kormányzó állt az ország élén.

1945

A második világháború után egyetlen uralkodónak sem vizsgálták háborús bűnösségét, élén a japán császárral. Horthy is ebbe a kategóriába tartozott és tartozik. A modern királyságokra, az alkotmányos monarchiákra, jellemző, hogy az államfő nem szól bele a napi politikába, nem ő kormányoz, hanem a nép által megválasztott parlamenten keresztül a miniszterelnök. A király nélküli Magyar Királyságban azonban a kormányzó nevezte ki a miniszterelnököt anélkül, hogy minden egyes alkalommal új választásokat írtak volna ki. Maga, a választási rendszer sem felelt meg a mai, modern nyugati demokráciák gyakorlatának. Az 1920 óta fennállt rendszer külső és belső kritikusai elsősorban a (nagybirtokosi és egyházi) földtulajdoni viszonyokban látták a társadalmi problémák legfőbb okát. No meg a városi munkásság szociális helyzetében, körülményeiben. Mindkét szélsőség (nyilas és kommunista) ezen akart változtatni, méghozzá gyorsan és radikálisan. Az első világháborút követően a jobboldalt Európa szerte a fokozódó antiszemitizmus itatta át, a nacionalizmust pedig Európa közepén a fajelmélet fertőzte meg. Ebben a politikai légkörben Magyarországon a konzervatív és antikommunista Horthy értékrendje és eszmevilága a jobboldalnak kedvezett.

Nem véletlen, hogy amikor az amerikai hadsereg Bajorországban (München melletti Schloss Hirschberg) kiszabadította Horthyt a nácik (SS) fogságából a korabeli filmhíradó így számolt be:

„…Horthy admirális, Magyarország egykori diktátora, elveszítette Hitlert, amikor országa átállt a másik oldalra. A 77 éves Horthyt az SS őrizte egy kastélyban, ahonnan az amerikaiak szabadították ki…”

A kastély (Schloss Hirschberg) a náci külügyminisztérium vendégháza volt. 1943 őszén itt helyezték biztonságba Mussolinit és családját, miután a szövetségesekkel fegyverszünetet kötött olaszok fogságából kiszabadította az Otto Skorzeny vezette náci kommandó. Horthyt 1944. október 18.-tól SS őrség tartotta fogva, állandó felügyelet alatt. Az erdőben eldugott kastélyt 1945. május 01-én az amerikaiak harc nélkül vették birtokukba. Ezt követően a magyar államfőt internálták és csak 1945 decemberében engedték családjához a közeli kisvárosba, Weilheim-be. Internálása alatt tanúként hallgatták meg a nürnbergi perhez. Itt jegyzendő meg, hogy nem a jól ismert főbűnösök perében (1945. november 20 -1946. október 01.), ami a nemzetközi katonai bíróság előtt zajlott, hanem az úgynevezett „minisztériumok perében”. Az amerikai megszállási zónában ugyanis három éven át az Egyesült Államok katonai bírósága 12 – egymástól független – háborús bűnös pert folytatott le, mely során a vádlottak padján összesen 185 személy ült. Közülük 35-öt felmentettek, 20 halálos ítélet született, amiből 12-t végre is hajtottak.

A Wilhelmstrasse-i per (Wilhelmstraßen-Prozess) a külügyminisztérium és a birodalmi kancellária utcájáról kapta a nevét, ahol fontos állami épületek, ill. hivatalok voltak. Ebben a perben huszonegy személy ellen indult eljárás háborús bűntett vádjával, akik a háború előkészítésében és lefolyásában, mint a német gazdasági elit és az állambiztonság funkcionáriusai, vettek részt.

A vádlottak között volt a náci külügyminisztérium fontos diplomatája, az államjogász Edmund Veesenmayer, akinek (titkos) feladata volt Dél- és Kelet-Európa államainak szétesésének elősegítése, illetve nácibarát kormányok hatalomra juttatása. Ezenkívül Jugoszlávia, Szlovákia és Magyarország zsidó lakosságának megsemmisítő táborba szállítását volt hivatott megszervezni.

Az SS dandárparancsnok és elsőszámú követ Veesenmayernek, a Harmadiki Birodalom teljhatalmú magyarországi meghatalmazottjának peréhez kellett Horthy tanúvallomása.

Napjainkban Horthy ellenzői előszeretettel mutatnak fel és hivatkoznak egy képre, amelyen tengerész egyenruhában, egy nyitott (cabrio) Mercedes-ben látható Magyarország kormányzója Németország diktátora társaságában.

A kép még békeidőben, 1938 augusztusában, Észak-Németországban készült. Húsz évvel az első világháború befejezése után Európában a versailles-i békeszerződés, vagy inkább békediktátum felülvizsgálata került előtérbe. A győztes európai nagyhatalmak kerülték a nyílt (fegyveres) konfliktusokat Közép-Európában, elvégre a világégés még túl közel volt, és senki sem akart (újabb) háborút a 1918-20-as határok megváltoztatása miatt. Az egyetlen komoly változás 1935-ben történt, amikor a hitleri Németország népszavazást kért az ENSZ elődjétől, a Népszövetségtől, a franciák által megszállt Saar-vidék hovatartozásáról. Mivel a versailles-i szerződés 15 év elteltében határozta meg az esetleges hovatartozás felülvizsgálatát, így annak helyt adtak. A francia közigazgatású Saar-vidék 1933 után a náciellenes németek menedéke lett. Mégis, a népszavazáson a németajkú lakosság nagy többséggel a Németországhoz (mint anyaországhoz) tartozás mellett döntött. Egyes vélemények szerint ettől kapott vérszemet a fiatal náci vezetés a „merjünk nagyok lenni” gondolattal, és építette be programjába az elvesztett területek visszaszerzését. A 30-as évek közepére a német gazdaság is beindult, ami ugyancsak hozzájárult a propaganda sikeréhez, hiszen a megbélyegző „Made in Germany” felirat az árukon ekkorra már a minőség jelképe lett.

1938

1938-ra megváltozott az európai politikai helyzet. A vesztesek, így Magyarország gazdasága is stabilizálódott, fellendülőben volt. A bethleni konszolidáció ekkorra érett be, aminek egyik jele az erős pengő volt. Sok optimizmusra azonban nem volt ok, hiszen az év elején az Anschluss-szal (1938. március 12.) közös magyar-német határ lett Hegyeshalomnál. A saar-vidékihez hasonló osztrák népszavazásban Hitler nem bízott, annak ellenére, hogy az osztrákok csodálták az addigi német gazdasági eredményeket, és többségük örömmel csatlakozott egy prosperáló nagy nemzeti, német (nyelvű) birodalomhoz. A rizikó azonban fennállt, hogy esetleg az osztrák nemzeti érzés felülkerekedik. Ezért, küldte a náci külügy Veesenmayert Bécsbe a bevonulás, pontosabban a behívás előkészítésére. Ausztria végül is „csatlakozott”. A nemzetközi porondon hozzácsatolása (Anschluss) a náci birodalomhoz önkéntes alapon történt. Tehát nem „bekebelezés”, vagy tartománnyá (Gau) tétel volt, hanem egy folyamat része, mely a versailles-i békeszerződés fokozatos érvénytelenítésére, és a német nyelvterületek egységének megteremtésére törekedett.. (zárójelben: a jól bevált trükköt két év múlva (1940) Sztálin is alkalmazta a balti államoknál, amelyek “kérték felvételüket” a Szovjetunióba).

A következő terület a Csehszlovákiához tartozó közel 4 millió németajkút számláló Szudéta-vidék megszerzése volt. Ez már keményebb diónak látszott, hiszen Csehszlovákia a versailles-i szerződés (francia) szülötte, azaz határait az első világháború győztes nagyhatalmai (Franciaország és Nagy-Britannia) katonai védelmi szerződésekkel garantálták. A nagynémet Birodalom álmának megvalósításához Hitlernek eltökélt szándéka volt Csehszlovákia megtámadása, amihez szövetségeseket keresett. Hogy az ügynek megnyerje a magyar államfőt, Hitler szabályosan körbeudvarolta a versailles-i (trianoni) szerződés másik nagy vesztesét. A Führer 1938. augusztus végén (20-26) hívta meg a magyar államfőt Németországba, melynek keretében Kiel-ben vízrebocsátottak egy hadihajót, ami a Prinz Eugen nevet viselte. Ez volt Horthy hajójának is a neve még a Monarchiában. A hajókeresztelőt Horthy felesége végezte, majd városnézés, bankettek stb. követték egymást. Hitler közölte, hogy közös katonai fellépést szeretne Csehszlovákia ellen. Horthynak nem tetszett az ötlet, mert 1921-ben alakult meg a „kis Entente”, melynek tagjai (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia) kölcsönös katonai segélynyújtásra szövetkeztek egy külső (magyar) támadás esetén. Ha Hitler mellett Magyarország is megtámadja Csehszlovákiát, akkor a déli és délkeleti magyar határszakasz védtelenül marad. Ugyanakkor reménykeltőnek tűnt egy náci támadás, amiből a többi csehszlovákiai kisebbségek is profitálhatnak. A kormányzó, királyokhoz méltó és hasonló, tengerész egyenruhában vett részt a számára rendezett fogadásokon, miközben Ribbentrop náci külügyminiszter és Imrédy magyar miniszterelnök Berlinben tárgyaltak. Hitler annyira Horthy kedvébe akart járni a világsajtó előtt is, hogy Hamburgban együtt mentek ki a pályaudvarra, ahol elbúcsúztatta vendégét. Majd felszállt egy másik vonatra, amelyik gyorsabb volt, és Berlinben már a Führer fogadta a Hamburgból érkező magyar kormányzót.

Két hónappal később, 1938. október 29-én a Szudéta-vidék megszerzésében eltökélt Hitler (nem a Birodalom, hanem a “mozgalom” fővárosába) Münchenbe hívta az első világháború három győztesét (Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország) még egy utolsó megbeszélésre. A meghívottak örömmel jöttek, hogy talán mégis csak sikerül megmenteni Európa békéjét. A Müncheni Egyezmény azonban valójában megnyitotta az utat a következő világháború és a történelemben páratlan Holokauszt felé. A két európai nagyhatalom (Nagy-Britannia és Franciaország) béketörekvése (és egyben meghátrálása) Hitler szemében a tehetetlen, gyenge ellenséget jelentette, akik nemcsak az 1919-20-ban megalkotott és a versailles-i békeszerződésekkel megpecsételt „új világrendet”, a népek önrendelkezési jogát jelentő nemzetállamok létezését árulták el, de gyakorlatilag a saját állammal nem rendelkező zsidóság védelméről is lemondtak. Hiszen a menekülés útját elvágták. Pontosabban a várható menekülthullámra egyetlen ország sem volt felkészülve. Nagy tömegek befogadására senki sem vállalkozott. Pedig 1938. július 6-15 között a svájci Évian-ban még konferenciát is rendeztek a német (kb. 450.000) és osztrák (kb.200.000) üldözött zsidók befogadására. A konferencia teljes kudarcba fulladt, ami végül is megnyitotta az utat a Holokauszt felé. Itt jegyzendő meg, hogy a magyarországi első zsidótörvény 1938. május 29-én lépett hatályba. Ezt megelőzően az Anschluss után egy héttel Magyarország törvényt fogadott el, hogy azokat a zsidó származású, de születésüknél fogva egykori magyar állampolgárokat (elsősorban burgenlandiak), akik Ausztriából menekülni próbálnak, ne engedjék át az új német-magyar határon. Ekkoriban kért kihallgatást Horthytól az Anschluss miatt Bécsben üldözötté vált világhírű zeneszerző Kálmán Imre is. A magyar útlevéllel rendelkező Kálmánnak Horthy azt tanácsolta, hogy ne térjen haza, mert ismerve az országban uralkodó közhangulatot és a politikai viszonyokat, kormányzói hatalma ellenére sem tudja garantálni az operett-király egzisztenciáját.

A versailles-i békeszerződés 1938 őszi „módosításából” (Müncheni Egyezmény) Magyarország is profitált, hiszen a győztes nyugati nagyhatalmakat (Entente) ettől kezdve nem érdekelte Európa kis nemzeteinek további sorsa. Azokról már nem egyezményt kötöttek, hanem döntéseket hoztak a Harmadik Birodalom egyik délkeleti városában, Bécsben, amit Berlin és Róma belátására bíztak. Horthy angolbarát miniszterelnöke, Teleki Pál, csak arra törekedett, hogy Magyarország kimaradjon a fegyveres konfliktusokból, az európai háborúkból.

A náci külügyminisztérium, az Anschluss-t sikeresen előkészítő ügynökét, Edmund Veesenmayert, 1938 novemberétől rendszeres felderítő és bajkeverő munkával bízta meg. Először Pozsonyba küldték, hogy egyengesse Tiso államelnöki hatalomra kerülését. Majd 1939 augusztusában már Danzig-ban (Gdansk) találjuk a német-lengyel ellentétek fokozása érdekében. 1940 nyarán a diplomata Veesenmayert Nagy-Britanniában küldik, ahol az írek lázadását próbálja megszervezni a britek ellen. 1941 áprilisában, a Jugoszlávia elleni támadás idején, Zágrábban szervezi a független Horvátország nácibarát kormányát. 1943-ban többször jár Magyarországon és Berlint (személyesen Ribbentropot és Hitlert) figyelmezteti, hogy a magyarok ki akarnak válni a tengelyhatalmak közül.

Magyarország, Teleki haláláig (1941. április 03.) a béke szigete volt Európában. Igaz, az 1938-ban, majd 1940-ben visszacsatolt területeken bevezetett magyar közigazgatás nem volt mentes a diszkriminációktól, mindenekelőtt a kommunistákkal és zsidókkal szemben, de a (cseh)szlovákok és románok is megérezhették a mindennapi életben. Különösen a volt állami alkalmazottak, hivatalnokok, tanítók, rendőrök stb. Ez azonban már belpolitika. Hazánk megítélése a világban 1941 áprilisáig mindenképpen pozitív volt.

Teleki öngyilkosságában szerepet játszott a berlini magyar nagykövet Sztójay Döme (1927-ig Dimitrije Sztojakovich) is, aki mint meggyőződéses náci Berlinből igyekezte befolyásolni a magyar kül- és belpolitikát. Telekit még el sem temették, amikor április 6-án hajnalban hadüzenet nélkül megindult a náci hadigépezet, a balkáni hadjárat (Jugoszlávia és Görögország megszállása). Ebben a németek mellett magyar és olasz egységek is részt vettek. Ez volt a második eset, hogy Magyarország fegyveresen szerezte vissza a trianoni békeszerződésben elvesztett területének egy darabját (Muraköz, Dél-Baranya és Bácska). Előzőleg 1939. március 14-én – félve a ruszin kormány Hitler általi elismerésétől – a magyar csapatok több ponton átlépték a „Bécsben megállapított határt, majd másnap megkezdték előrenyomulásukat a Kárpátok gerince felé.”

Teleki halála jelzésértékű volt az háborúellenesek számára, főleg a náci, nyilas ideológiát elvetők és megvetők körében vált világossá, hogy az ország nem kerülheti el a nagy világégést. Ugyanakkor a (végső) győzelemben hívők reményei nagyon megnőttek. Hiszen 1941 nyarán valóban úgy tűnt, hogy ideológiától függetlenül Németország legyőzhetetlen. Kontinentális Európa a németek lába előtt hevert. Már csak a kapitalista Szabadvilág utolsó európai védőbástyája, Nagy-Britannia dacolt a más-más megfontolásból, de világuralomra törő két diktatúra (náci és szovjet) ellen. A magyar állami és katonai vezetés történelmi lehetőséget látott a pillanatnyi helyzetben. Az ország lakosságának többsége is elhitte azt a 20 éve (1920-1940) sulykolt antiszemita és antikommunista felfogást, miszerint az első világháború elvesztéséért, majd az ország területének megcsonkításáért a zsidók és a kommunisták a felelősök, ezért a Szovjetunió elleni hadjárat igazságos. Ezt csak fokozták a kezdeti sikerek, hogy a tengelyhatalmak oldalán Magyarország nyerésre állt a katonailag harmatgyenge proletárdiktatúrával szemben.

Való igaz, a nyugati parlamentáris demokráciák első perctől (1917. nov. 07.) az emberiségre (no meg a kapitalista világra) veszélyes ideának és szervezkedésnek tartották a szovjetrendszert és (proletár)diktatúrát. Hasonlóan veszélyesnek ítélték meg a 16 évvel később (1933. január 30.) hatalomra került hitleri nemzeti-szocializmust és diktatúrát is. 1940-re a két diktatúra közül a Nyugat-Európára támadt náci Németország tűnt a kapitalista világra veszélyesebbnek. Ebből a hódító háborúból maradt ki Magyarország, Teleki Pálnak köszönhetően. Amikor pedig ez az antidemokratikus, fajgyűlölő diktatúra rátámadt (katonailag) harmatgyenge szövetségesére – különösen Nagy-Britanniából nézve – félő volt, hogy Moszkva eleste esetén senki és semmi sem állíthatja meg a hitleri hadigépezetet az egész világ, de legalábbis Európa meghódításában. Ezért döntött úgy a nácik ellen Európában már csak egyedül harcoló Nagy-Britannia, hogy a Szovjetuniót meg kell segíteni. Ennek tanúbizonysága Churchill híres beszéde a Szovjetunió náci megtámadásának hírére, és a „grúz ördögnek” nevezett Sztálin azonnali katonai és hadtápi megtámogatására: „Ha Hitler elfoglalja a poklot, akkor legalább teszek egy kedvező lépést az Ördögnek itt a parlamentben.”

Horthy és (kisebbségben lévő) bizalmasai csak 1943-ban eszméltek fel, hogy a rossz oldalon állnak, pontosabban, hogy a háborút Németország elveszítette.

Folytatjuk  Horthy korszak II.    ( 1943-1945 )

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!