Kezdőlap Címkék Sargentini

Címke: Sargentini

Földcsuszamlás az ellenzékben I.

El kell ismernem: nem volt igazam, amikor közös listát szorgalmaztam az EP-választásokra. „Sargentini-listát”javasoltam tavaly novemberben, amelyben az MSZP-nek, DK-nak, Párbeszédnek és Momentumnak kellett volna együtt indulnia. A DK és a Momentum vezetői viszont ragaszkodtak az önálló induláshoz. Meg akarták mutatni, hogy többre képesek, mint a tavaly áprilisi 5,5 illetve 3 százalékra. Nekik volt igazuk.

A DK 16 illetve a Momentum 9 százaléka egyaránt fényes eredmény. Négy illetve két képviselőt küldenek az Európai Parlamentbe. Az utolsó közvélemény-kutatások még két mandátumot jósoltak a DK-nak, illetve egyet a Momentumnak. Nem a közvélemény-kutatók tévedtek, hanem – ahogy ez gyakran megtörténik – a kampány utolsó napjaiban sikerült ennek a két pártnak többszázezer választót még maga mellé állítania. Így lett a Fidesz eredménye „csak” 52 százalék, 13 mandátum, miközben néhány nappal korábban még 14 mandátumot is vártak, maguk a Fidesz vezetői is.

Azért ne felejtsük el, hogy mandátumban mérve a Fidesz javított az előző EP-választáshoz képest, százalékban mérve pedig a tavalyi parlamenti választáshoz képest. Tavaly „csak” 48 százalék szavazott a Fideszre, most 52 százalék. Öt éve tizenkét mandátuma volt, most tizenhárom. Fölényes győzelme itthon vitathatatlan. Tudjuk, ebben van szorosabb értelemben vett csalás  (utaztatás) is, meg a választások környezetének torz volta is, tehát ez a választás sem volt szabad és méltányos (free and fair). Ez azonban a továbbiakban is így marad, az önkormányzati és a következő országgyűlési választáson is. Nincs okunk változtatni azon a feltételezésünkön, hogy a Fideszt választáson nem lehet legyőzni.

Ugyanakkor igaza van Gyurcsánynak abban, hogy Orbán európai ambíciói összeomlottak. Olaszországban Salvini valóban győzött, és Franciaországban is nyert Marine LePen, Lengyelországban pedig Kaczyński, viszont Németországban, Ausztriában, Hollandiában nem erősödtek Orbán szövetségesei, összességében pedig a nacionalistáknak és euroszkeptikusoknak nem lesz blokkoló kisebbsége az Európai Parlamentben. A négy, egyértelműen a föderatív Európában gondolkodó frakciónak (Néppárt, szocialisták, liberálisok és zöldek) több mint ötszáz mandátuma, biztos kétharmada van. Európának nem lesznek „bevándorlás-ellenes” vezetői, ahogy ezt Orbán fő célként megfogalmazta.

Ha visszatérünk Magyarországra, akkor azt mondhatjuk: részben megvalósult az Orbán által gúnyosan emlegetett „ellenzékváltás”: összeomlott az LMP, nagyon meggyengült a Jobbik és az MSZP, látványosan megerősödött a DK és komoly erőként megjelent a Momentum. Végmenet egyfajta földcsuszamlás az ellenzéken belül. Akik erősödtek, azok az Orbán-rendszerrel leghatározottabban szemben álló, a föderatív Európa mellett leginkább elkötelezett pártok. Míg 2010 óta a három országgyűlési választáson a szélsőjobbnak (Fidesz és Jobbik) szavazatokban mérve is rendre kétharmad körüli többsége volt, ez most (a Mi Hazánkat is hozzáadva) 62 százalékra csökkent. Ez is nagyon magas, Európában a legmagasabb, de a dinamika most talán nem a szélsőjobb, hanem az Európa-barát pártoknál van. Vagy inkább: lehet.

Vannak komoly bajaim is ezzel az eredménnyel, melyekkel egy következő alkalommal foglalkozom.

Bauer Tamás

Nemzeti munkásmozgalom – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami békebeli kapucínert, óezüst kanállal, ódon cukorral és még ódonabb tejjel – ma régiségekről beszélgetünk. Ja, maguknál friss tej nincs is, csak muzeálisat tartanak. Mindig tudtam, miért szeretem ezt a helyet. Szóval, régi ismerős szólalt meg tegnap az Indexen az uniós választási kampány alkalmából: Thürmer Gyula, a munkásosztály sokat próbált harcosa.

Mindig öröm régi, meghitt ellenségről hallani: mi ketten Thürmer elvtárssal akkor kerültünk szembe egymással, amikor még 2013-ban némely különös írások kapcsán nyomozni kezdtem volt, és döbbenten tapasztaltam: de hiszen ez a Munkáspárt annyira nem baloldali, hogy szélsőjobboldali és Budaházyval szövetkezett! Közben voltak bizonyos névváltozásai is, 1989-től 1993-ig Magyar Szocialista Munkáspárt voltak, 1993-tól 2005-ig csak Munkáspárt, 2005-től 2013-ig Magyar Kommunista Munkáspárt, most egyszerűen Magyar Munkáspárt, de erősen nemzeti jelleggel, és senki se tévessze össze őket a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldallal, mert az egy nagyon másik cég. Akkoriban mérhetetlenül csodálkoztam, hogyan fér össze Thürmer Gyula osztályharcos mentalitása Budaházy pregnáns népnemzeti vonalával, de amint látom, kiállta az idő próbáját, valamint összenőtt, ami összetartozott, bár most nem a szélsőjobboldallal vannak összeborulásban, hanem – a kormánnyal.

De hol van már 2006, hol van az együttműködési szerződés a Honfoglalás 2000-rel, hol a Magyar Nemzeti Arcvonal? (Jobbára börtönben, és okkal: de most már nem számít az a valamikor, vészes barátkozás). Az akkori írásom még elérhető a Kapcsolat.hu-n, az azt követő rágalomhadjárat már sehol, arra már csak emlékszem. Úgy volt, hogy egy kollégám vitacikket írt a marihuána legalizálásáról, de évekkel korábban, a pártsajtó szorgos munkatársai meg nem sajnálták a fáradtságot, hogy átolvassák az akkori lap teljes archívumát, támadható felületet keresve – és minden lehetséges helyen kábítószeresnek nevezték a szerkesztőség összes tagját.

Rég volt, nem volt szép.

Jó, ez volt akkor. De mit mond most Thrümer Gyula, a világproletariátus nevében az Indexnek?

Elöljáróban szögezzük le: kicsit sem buta vagy tanulatlan emberről van szó, azt ő sem igazán hiszi, hogy a Munkáspárt listáján eljuthat Brüsszelbe, előbb kerül oda egy személyszállító repülőgép utaslistáján. De azt sem mondhatja, hogy „gyerekek, marháskodunk, mi sem gondoljuk komolyan”, mert akkor oda a párt, oda a dotáció.

„Mi semmiből sem csinálunk színházat, nyilván egészen fura lenne, ha 21-24 jelöltet állítanánk. Fölösleges. Ez egy jelkép, ahol van egy doktornő közöttünk, van egy fiatal vállalkozó, van egy középkorú vasutas és egy idősebb korú idegenforgalmi szakember. És van egy arca a pártnak, amit harminc éve ismernek az országban.” (Index)

Ennyit a választási sikerről, harcról: ha most lemennék a sarki kocsmába, a jelenlévő törzsvendégekből legalább ennyire ütőképes csapatot tudnék összeválogatni. Bár lehet, hogy jobbat. És hogy állunk a főbb politikai eszmékkel?

„Nézze, ugyanabban az országban élünk, ugyanabban az Európában, józanul gondolkodunk. Minden párt eldönti, hogy milyen irányt választ. Számunkra ezek nem újak, mi mindig azt mondtuk, hogy Magyarország Magyarország legyen, hogy az Európa Unió rossz irányba megy, ha a nemzetek feletti intézmények számát gyarapítja. Mi mindig a békepolitika hívei voltunk. Én értem, hogy választások előtt a liberális erők mindig előszeretettel igyekeznek összemosni bennünket másokkal, de ez nem több mint médiatrükk. A menekültügy elutasítása és az EU migrációs politikájának elutasítása nálunk már jóval azelőtt megfogalmazódott, hogy a kormány így döntött volna.” (Index)

Akkor az jó régen lehetett, mert a minap olvashattuk, hogy a kilencvenes években még Orbán tanította nemzeti politikára Berlusconit, ha az előtt már nemzeti volt Thürmer elvtárs, azért minimum pártfegyelmi járna. Grósz elvtárstól.

„A zászlót nem picibe kell odatenni a nagy kékhez, hanem vállalni kell a nemzeti lobogónkat. És ha nemzeti érdekről beszélünk, akkor én azt mondom, hogy igen, Paks 2-nek meg kell épülnie. Sőt, azt is mondom, hogy Trianont meg kell siratni, mert nagy klasszikusunk, Lenin is rablóbékének nevezte. Mi azt mondjuk, aki a nemzetnek jót tesz, az a baloldalnak is jót tesz, a kettő nincs ellentétben. Az MSZP, a DK semmibe veszi a baloldalt és a nemzeti érdekeket is.” (Index)

Munkásmozgalmi dalok sora ötlik eszembe, Thürmer elvtárs. De főleg az Internacionálé. Át kell írni, elvtársak: „És nemzetivé le-he-he-hesz holnap a világ”. Ámde mi a helyzet Észak-Koreával, ahol törzsvendég tetszik lenni?

„Észak-Korea egy létező valóság, amely az erejével tárgyalóasztalhoz kényszerítette az amerikai elnököt. Látni kell, hogy nagy ország, ami olyan helyen van, ahol stratégiai érdekek ütköznek, nem mindegy, hogy mi van ott. Koreával is úgy van, mint Magyarországgal nyugaton: rengeteg ember ír Magyarországról, lásd Sargentini-jelentés, aztán kiderül, olyan emberek írták, akik soha nem voltak Magyarországon. Észak-Koreáról is mindenki beszél, csak rajtam kívül senki nem ment el. El kell menni, meg kell nézni! Azt gondolom, hogy ott elindult egy nagyon komoly gazdasági fejlődés, társadalmi demokratizálódás, az ország nyit minden irányba. Az pedig nem róhatja fel senki, hogy a saját függetlenségét védi.” (Index)

Érdekes érvelés. Tehát, aki nem járt Phenjanban, ne beszéljen Phenjanról – ez esetben azt is kérném, hogy aki nem ismeri Sargentinit személyesen, ne beszéljen Sargentiniről.

Különben, ha én el akarnék menni Észak-Koreába tudósítani, vagy nem engednének be, vagy, ha igazán jó tudósítást küldenék, nem engednének ki.

Ily módon mindenképpen Thürmer Gyula maradna Magyarország egyetlen autentikus Észak-Korea-szakértője, én eddig azt hittem, Csoma Mózes az, de ő Délre is jár, sőt, leginkább oda, mivel Szöulban végzett, szóval mégis Thürmer ért ehhez a kicsiny, ám borzalmas országhoz is a legjobban mifelénk.

Meg úgy általában mindenhez. Ő már Moszkvában végig jó tanuló volt, nem csoda, hogy mindenhez is ért. Például a keleti nyitáshoz.

„A keleti politika helyes, és üdvözlöm, hogy a Fidesz nem engedett az elmúlt években rá nehezedő nyomásnak. Itt iszonyú nyomásnak voltak kitéve, hogy ne építsék meg a Belgrád–Budapest-vasutat, hogy ne orosz, hanem amerikai technológiával építsük meg Paks 2-t, de kitartottak emellett. Abban már nem támogatjuk, hogy amerikai fegyvert vegyünk, meg hogy itt le-föl futkározzanak amerikai katonák.” (Index)

Csak az oroszok. Thürmer elvtárs, ötre várom a Baross téren, keleti nyitás ügyében, ugyanis a Keleti most zárva van, renoválják. Nyissa ki nekem, ha ennyire ért hozzá.

Vannak még külpolitikai ötletei?

Vannak.

„Most az unió ilyen bomladozó állapotban van, tehát vigyázni kellene, hogy nehogy ránk omoljanak a falak. Ne másszunk bele olyanba, ami akadályozhatja mozgásterünket, ezért mondjuk, hogy ne legyen közös hadsereg, közös ügyészség, ezek nem kellenek, mindenki saját maga döntsön ezekről a területekről. Nézzünk körbe emellett, hogy mi van még a világban. Ebből a szempontból nagyon helyes, hogy a kormány megnézi a lehetséges piacokat. Lehet ez az eurázsiai szövetség, ami ma még nem jelent alternatívát az Európai Unióval szemben, de ki tudja, hogy holnap mi lesz.” (Index)

Omladozik, persze, ha bontani tetszenek. Az eurázsiai gondolat igen szép, Putyin kedvence, egyéb sem hiányzik nekünk.

De összefoglalva: ezt becsülöm Thürmer Gyulában, ezt a kérlelhetetlen, megalkuvást nem ismerő proletár őszinteséget, amivel kimondja, hogy történjék bármi, szakadjon le akár az Ég is, de ő – egyetért a kormánnyal.

Éspedig bármely magyar kormánnyal.

Na jó: csak szocialista és egyéb baloldali ne legyen.

Bár van az a pénz, amitől azokkal is egyetértene.

Ne bántsuk Thürmer Gyulát, ő történelmileg alakult így.

Vagy ilyenné.

De az állása nyugdíjas.

Bár, ha így alakulnak a dolgok: utódja már nem lesz.

… ha Sargentitni lenne a bizottság elnöke

0

Nem pedig olyan politikai-gazdasági érdek-szövevények bábfigurája, mint például Manfred Weber, aki saját pártcsaládjában is képtelen kezelni egy szélsőseges, populista pártvezér ámokfutását – írja Horváth András mai bejegyzésében.

Egy Sargentini-típusú elnök biztosan nem hagyná, hogy bármely tagállamban simán bedarálják a jogállamot, hogy folyamatos támadás alatt tartsák az uniós alapértékeket, hogy rendszerszintűen támadják magát az Uniót – éppen azok, akik egyébként a legtöbbet profitálnak belőle. Itt van mindjárt ez a plakátkampány. Nem az első és nagy valószínűséggel nem is az utolsó. Ezt már korábban is eljátszották Orbánék: néhány hét alatt milliós megjelenést generálnak az állami pénzből finanszírozott, az Uniót lejárató, hazug pártkampányukkal minden lehetséges magyarországi médiafelületen, majd az uniós vezetőkkel való tárgyalás „hatására” leszedik a plakátokat. Mert egy gyenge Unióval ezt meg lehet tenni. Miközben Orbán, Salvini és hasonszőrű társaik egyre jobban növelik a gyűlöletet a fejekben: az Unió ellen, a bevándorlók ellen, a civilek ellen, a – hozzájuk képest – másként gondolkodókkal szemben.

Mert mi is lehetne a lényegi hozadéka annak, hogy tagjai vagyunk ennek a szövetségi rendszernek? A felzárkózás, a polgári értékrend elterjedése, a jogállami intézményrendszer – ide értve az igazságszolgáltatást – közmegbecsülést eredményező működése. Helyette van ez a plakátkampány (és minden, ami emögött van), s a leírhatatlan mértékűre duzzadt állami korrupció. Aminek Brüsszel jól láthatóan már régóta képtelen megálljt parancsolni, még akkor is, ha az uniós adófizetők pénzének a módszeres és rendszerszintű ellopásáról van szó.

Nem, mi nem ilyen uniót képzeltünk magunknak. S, ha Weber, Juncker, az Unió más csúcsvezetői, s az új aspiránsok ezt képtelenek megérteni, törvényszerűen erősödni fog az a szélsőséges irányvonal, amelynek – mit tagadjuk – mára Orbán lett a példaképe. Ha a régi-új aspiránsok a következő szűk néhány hónapban is csak azzal lesznek elfoglalva, hogy melyikük mennyit hasíthat ki a tortából – ugye mennyire ismerős ez valahonnan? – az Orbánék malmára hajtja a vizet.

Kedves Leendő Uniós Vezérek!

Mutassatok fel valamit az elkövetkező néhány hétben, hogy megérje elmenni szavaznunk, itt Európa keleti fertályában is.

Tegyétek egyértelművé, hogy az Unió-ellenes politikának, az állami szintű korrupciónak, illetőleg az ilyen elveket követő politikusoknak nincs helye az Unióban. Különben nagyon sötét jövő vár ránk. S nem csak ránk, magyarokra.

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 elmagyarázta, hogy a tegnapi ellenzéki tüntetésen újabb szánalmas produkciónak lehettünk szem- és fültanúi. Az Origóból megtudhatjuk, hogy Karácsony Gergely az igazi szélkakas. A Magyar Nemzet pedig megírta, hogy a baloldali ellenzék minden fellépése a rasszizmus ellen hiteltelen.

Szánalmas volt az ellenzéki tüntetés

A legjobb jóindulattal is alig pár százan tüntettek Budapesten. Az összellenzékinek titulált, valójában bevándorláspárti összkoalíció (Gyurcsánytól kezdve az LMP-n és a Momentumon át a Jobbikig) alig tudott összekaparni pár embert a budai Várba. A reggeli, Lánchídon tartott demonstráció is teljes kudarcot vallott, ugyanis a nap folyamán onnan is elfogytak a tüntetők.

Adódik a kérdés: miért vonult utcára ma is a Soros-lista? Elvileg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentései miatt tüntettek a Várban, ám nem sikerült tartani a „tematikát”. A pódiumon a gyurcsányista Varju László és Gréczy Zsolt, a szocialista Horváth Csaba és a „bevándorlókat betelepítő” Bangóné Borbély Ildikó, illetve Hadházy „pókember” Ákos és Jakab Péter is saját megélhetésével és a szokásos ellenzéki lózungok pufogtatásával volt elfoglalva. Vagyis:

Arra most vasárnap sem kaphattak választ a magyarok, miért fogadott el a Jobbik például tiltott párttámogatást egy oligarchától, miért szerepelnek a párt költségvetésében gyanús tételek. (888: Alig érdekelt valakit a bevándorláspártiak vasárnapi tüntetése)

Karácsony Gergely, az igazi szélkakas

A korábban minden egyes szövetségesét eláruló, most épp a szocialisták és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjeként induló, kaméleon politikus legújabban már a Jobbiknak udvarol, holott korábban még elképzelhetetlennek tartotta a szövetséget velük. Sőt, a Hír TV adásában a Jobbik teljesen védhetetlen, egyértelműen antiszemita megnyilatkozásait vette védelmébe. Karácsony elvtelensége egyre elképesztőbb, az egyébként baloldali-liberális politikus most már nyíltan összefekszik az antiszemita, cigányellenes Jobbikkal.

De ha szétnézünk Nyugat-Európában, akkor rájövünk, hogy ez a jelenség egyáltalán nem ismeretlen, sőt, nagyon is mélyen gyökerezik már. Hollandiában Sargentini szélsőliberális pártja egyértelműen antiszemita, de a jelenség ugyanúgy ismert az Egyesült Királyságban vagy épp Spanyolországban. Sőt, Franciaországban is, a kommunistákhoz közeli Mélanchon is mondott antiszemita ostobaságokat. Ez összekapcsolódik az illető pártok és politikusok bevándorláspártiságával, a muszlim hitűek privilegizálásával, hiszen bennük látják a baloldal újbóli felemelkedésének esélyét, a potenciális szavazóikat. A jelenség hatása már jól látszik nyugaton, hiszen többek közt Franciaországot már tömegével hagyják el a zsidó emberek, mert nem érzik magukat biztonságban. Karácsony Gergely volt a Hír TV vendége kedd este, ahol tíz hosszú percig mentegette a náci ügyei kapcsán a Jobbikot. (Origo: Karácsony Gergely – hízelgés a Jobbiknak, a kudarc totális)

A baloldali ellenzék hiteltelen

A Párbeszéd nagy reményű főpolgármester-jelöltjével és csapatával kapcsolatban a napokban felmerült, hogy a gyűlöletbeszéd támogatása mellett vélhetően még választási csalást is elkövethettek, miközben a kormányoldalt vádolják hasonlókkal.

Ennek tudatában is elgondolkodtató, amit Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője nyilatkozott a napokban. Mint mondta, mostantól az ellenzék minden fellépése a rasszizmus ellen elhiteltelenedik, hisz a baloldal politikusainak kijelentései, mint amilyen például Kunhalmi Ágnesé és Karácsony Gergelyé, legitim viselkedéssé válnak. Ehhez azonban hozzá kell tennünk azt is, hogy a rabbi egy dologban biztosan téved. A baloldali ellenzéknek nemcsak a rasszizmus elleni fellépése vált már rég hiteltelenné, hanem az összes többi is. A hiteltelenség pedig még nagyobb hiteltelenséget szül. (Magyar Nemzet: Csalók és gyűlölködők)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo leleplezi, hogy az Európai Parlament ülése csak a Soros-apártiak a legújabb választási szeánsza, még szép, hogy a kormány nem vesz részt rajta. Dömötör Csabától megtudhatjuk: Az EP vitája megfáradt kampányesemény lesz, a szokásos arcokkal. A Századvég javaslata szerint törvénymódosítással szabályozni kell az ellenzéki képviselők botrányos viselkedését.

Az Európai Parlament ülése a Soros-pártiak a legújabb választási szeánsza

Szerda este tartják a Soros-pártiak a legújabb választási szeánszukat Brüsszelben, ahol ismételten hazug állításokkal támadják majd a bevándorlásellenes magyar kormányt. A kormány már korábban közölte, hogy nem vesz részt kampányeseményen, de a Fidesz és a vele szövetséges európai parlamenti képviselők ott lesznek a brüsszeli vitán.

Nem meglepő, hogy az újabb vitát Judith Sargentini pártja kezdeményezte. A bevándorláspárti frakció szerint egyebek mellett a kevés embert megmozgató kormányellenes tüntetések, a munka törvénykönyvének módosítása, valamint az Európában egyébként széleskörűen elterjedt közigazgatási bíróságok létrehozása miatt indokolt az esemény.

A Soros György egyik legfőbb szövetségesének számító Sargentini nemrég a függetlenség látszatára sem adva részt vett egy brüsszeli kormányellenes „tüntetésen”. (Origo: Ma Brüsszelben folytatódik Soros György választási kampánya)

Az EP vitája megfáradt kampányesemény lesz, a szokásos arcokkal

Az Európai Parlamentben ma felteszik a régi lemezt, megint Magyarországot támadják majd. Megfáradt kampányesemény lesz, a szokásos arcokkal – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookon.

Dömötör Csaba államtitkár kifejtette, „a mai Magyarország-vita nem lesz más, mint egy nagyon-nagyon megfáradt kampányesemény a szokásos szereplőkkel. Senki ne csodálkozzon, ha ezen a kormány nem vesz részt”. (Magyar Idők: Dömötör Csaba: Az EP-ben ma felteszik a régi lemezt)

Törvénymódosítással szabályozni kell az ellenzéki képviselők botrányos viselkedését

A Századvég legfrissebb elemzésének hátterében a magyar és európai parlamenti ellenzéki képviselők botrányos és vállalhatatlan viselkedése, valamint a Magyarországgal szembeni notórius kirohanásai állnak.

A Századvég álláspontja szerint az országgyűlési képviselők agresszív magatartásának negatív társadalmi következményei lettek, amelyek súlyosak, bizonyos körben irreverzibilisek.

A Századvég szerint szükséges az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény, valamint az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló 2004.évi LVII. törvény megjelölt részeinek képviselői magatartási kódexszel történő kiegészítése. A javasolt kiegészítő szabályozás értelmében mindkét jogszabály világosan rögzítené a képviselők nemzetbiztonsággal, közbiztonsággal, a közrend és köznyugalom fenntartásával kapcsolatos felelősségét, továbbá a kémtevékenység és az ország fizikai védelme megakadályozásának tilalmát, és a közrend elleni bűncselekmények (részvétel, illetve magakadályozás) kapcsán viselt képviselői felelősség elvét. (888: Századvég: az ellenzéki országgyűlési és EP-képviselők ne forduljanak szembe a hazájukkal!)

Sargentini: fizetett trollokat küld rám a magyar kormány

3

A politikusok elleni szóbeli és fizikai erőszakról vitáznak ma az Európai Parlament képviselői. Judith Sargentini a Magyarországról szóló jelentés elfogadása után került a magyar kommentelők célkeresztjébe.

A holland politikus szerint a magyar kormány állhat a támadások mögött.

“Odáig mentek, hogy újsághírdetéseket és tévéreklámokat adtak fel. Nemrég pedig a magyar kormány fizetni kezdett a rólam szóló Twitter üzenetek és kommentek népszerűsítéséért, különösen a holland és a belga oldalakon” – mondta Judith Sargentini az Euronewsnak adott interjúban.

A képviselő azt mondta, nem válaszol ezekre az üzenetekre.

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origóból kiderül, hogy a magyarellenes szélsőbaloldali holland politikus, Sargentini megint Magyarországot támadja. Kósa Lajos szerint a Soros György által finanszírozott erők mindent bevetnek. Az ellenzék azt sem tudja, mi a rabszolga.

Judith Sargentini megint Magyarországot támadja

A magyarellenes szélsőbaloldali holland politikus, a Magyarországot elítélő Soros-Sargentini jelentés készítője, Judith Sargentini külön kérésére napirendre tűzik a magyarországi helyzet kérdését január végén az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén – közölte döntését a képviselőtestület házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Konferenciája.

A vitát – hivatalosan – a bevándorláspárti Zöldek EP-frakciója kezdeményezte a legfrissebb magyarországi fejleményekre, az ellenzéki tüntetésekre, a munka törvénykönyvének módosítására és a közigazgatási bíróságok létrehozására tekintettel. A vitára várhatóan január 30-án vagy 31-én fog sor kerülni.

A Magyarországot pellengére állító, válogatott hazugságoktól hemzsegő Soros-Sargentini jelentést összeállító, Judith Sargentini, a szélsőbaloldali Zöldek EP-képviselője közölte: a napirendre vételre azért volt szükség, mert nem úgy alakulnak a dolgok Magyarországon, ahogy azt ő szeretné. (Origo: A Soros-Sargentini vonal nem nyugszik: Magyarországról vitáznak az EP-ben)

Kósa Lajos szerint a Soros György által finanszírozott erők mindent bevetnek

Demeter Márta téved, amikor azt állítja, hogy őt nem lehet visszahívni a NATO parlamenti közgyűlési tagságából, hiszen az Országgyűlés elnökének joga van delegálni és visszahívni is képviselőt a közgyűlésből – jelentette ki Kósa Lajos. Emlékeztetett: az LMP-s politikus súlyosan megszegte az esküjét azzal, hogy nem nyilvános adatot hozott nyilvánosságra politikai szándékból.

A politikus beszélt a közelgő sztrájkról is. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szakszervezetek rájöttek, hogy értelmetlen sztrájkolni, ezért szerveztek munkaszüneti napra országos demonstrációt. Az egész egy politikai kérdés, a munka törvénykönyvének módosítása egy olyan ügy, aminél összehordtak mindent, de az egészből semmi sem igaz. Magyarországon nincs rabszolgaság és senki nem akar ilyet csinálni – jelentette ki Kósa Lajos.

Elmondta, hogy ez a javaslat a munka világának fehérítését szolgálja, azt hogyha valaki pluszmunkát akar vállalni többletfizetésért, akkor azt meg tudja tenni, de erre ne lehessen senkit kényszeríteni. Az egész hátterében az áll, hogy kampány van, élet-halál harcot vív a balliberális migránspárti oldal és az európai konzervatív oldal. A Soros György által finanszírozott erők pedig mindent bevetnek, csak ürügy kell nekik – tette hozzá.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság szerdai üléséről szólva elmondta: azzal, hogy az ellenzék kivonult az ülésről, mert nem vették napirendre témáikat, folytatták az elmúlt hetekben már megszokottá vált politikai színjátékot. (Echo TV, Magyar Idő: Kósa Lajos: A Soros György által finanszírozott erők mindent bevetnek)

Az ellenzék azt sem tudja, mi a rabszolga

A minden színvonal alatti ellenzéki tiltakozásokra, alapve­tően nem kívántam reagálni. Ezt egy barátom is megerősítette, mondván, hogy ezeknek a minősíthetetlen akcióknak a szintjére nem szabad leereszkedni. Most azonban sikerült a folyamatos „rabszolgatörvényezéssel” annyira feldühíteni, hogy a jogi abszurdumokkal szemben kénytelen vagyok felszólalni. Először a folyamatosan hallott „rabszolgatörvény” elnevezésről. Vadai Ágnes büszkén hivatkozik jogi végzettségére, amely valószínűleg igen régi, mert római jogi ismeretei eltűntek, hasonlóan képviselőtársaihoz, mert senkinek nincs fogalma a „rabszolga” szó jelentéséről.

A rabszolga a római jogban nem „ember” volt, hanem „dolog” (tárgy), akivel a tulajdonosa bármit megtehetett, meg is ölhette, el is adhatta. A rabszolga gyereke – a dolog „gyümölcse” – szintén a rabszolgatartó tulajdona volt. Valószínűleg a tiltakozó politikusok és tüntetők általános műveltsége nem terjed addig, hogy ismernék a világhírű amerikai Gyökerek című könyvet – és az annak alapján készített filmet –, amelyben még a 19. században is az Egyesült Államokba hurcolt – nem emberként kezelt – rabszolgák tragikus sorsát mutatják be.

Tisztelt ellenzéki képviselők; valóban komolyan gondolják, hogy A munka törvénykönyvének módosítása ezt a jogi helyzetet hozza létre a munkavállalók számára? Nevetségessé tették magukat a tudatlanságukkal! (Magyar Hírlap: Az ellenzék túlkapásai és teljes jogi tudatlansága)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz elmagyarázta, hogy az EP-választáson egy ellenzéki Soros-lista és a Fidesz-KDNP nemzeti listája között kell választani. Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója pedig a tudomásunkra hozta, hogy helyes volt Nagy Imre szobrát elszállítani, a numerus clausus nem volt jogfosztás. Az ellenzéki képviselők olcsóbban ehetnek a parlamentben, mint Orbán a Karmelitában.

Soros György mozgatja kívülről a magyar ellenzéket

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ha majd választaniuk kell a magyaroknak a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, akkor lesz egy közös ellenzéki, „gyakorlatilag Soros-lista”, és lesz egy másik, a Fidesz-KDNP nemzeti listája.

Hidvéghi Balázs az M1 aktuális csatornán azt mondta: a kormánypártok számára Magyarország védelme, a magyar érdek képviselete lesz az első.

A politikus a Radikális Európai Demokraták (RED) „Stop Orbán” címmel tartott keddi, brüsszeli tüntetését kampányrendezvénynek nevezte és úgy fogalmazott: Soros György mozgatja kívülről a magyar ellenzéket; az esemény fő szónoka, Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő pedig szerinte az üzletember „egyik legmegbízhatóbb szövetségese”.

Úgy vélte: a magyar ellenzék „egy az egyben” beállt a bevándorláspárti táborba, megszavazott minden, a bevándorlást elősegítő döntést az EP-ben.

Hidvéghi Balázs úgy értékelt: a választás fő kérdése, hogy milyen mértékben akarják megőrizni Európát a nemzetek Európájának, vagy mennyire engedik át ezt egyfajta új világképnek, „multikulturális, migrációs iránynak”. Az az érdek, amelyet az ellenzék szolgál, szerintük ellentétes az ország érdekeivel – tette hozzá. (MTI: Hidvéghi: az EP-választáson lesz egy ellenzéki Soros-lista és a Fidesz-KDNP nemzeti listája)

Szakály Sándor: a numerus clausus nem volt jogfosztás

Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója a Magyar Hírlapnak nyilatkozott. „Gondoljunk bele: ott, ahol több mint két évtizedig Nagy Imre szobra volt, eredetileg azoknak az emlékműve állt, akiket Nagy Imre eszme- és elvtársai gyilkoltak meg a Magyarországi Tanácsköztársaság (1919 júniusának második felétől már Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság) százharminchárom napja alatt. Majd Nagy Imre eszme- és elvtársai azt az emlékművet lerombolták, hogy később annak a Nagy Imrének a mementóját tegyék a helyére, akit saját eszme- és elvtársai végeztek ki. Ezek mindenesetre nagyon furcsa, sajátosan perverz összefüggések.”

„Magyarország 1918. november 16-ától 1944. március 19-éig alapvetően szuverén állam volt. Ennek az időszaknak voltak értékei is, amiket nem kell kidobni. ”

A numerus clausus-szal kapcsolatban is „sok a félreértés. Az 1920-as törvény abban az értelemben korlátozta a felsőoktatásba bekerülők számát, hogy az megfeleljen minden magyarországi nemzetiség és népfaj lakossági arányának. Csakhogy a jogszabály nem is vonatkozott valamennyi egyetemre és karra, a szövegben konkrétan nem is szereplő zsidóságba pedig csak az izraelita hitűek, vagyis azok tartoztak bele, akik nem keresztelkedtek ki. Ezt lehet sérelmezni, ám attól ez még nem jogfosztás, hanem – meglátásom szerint – jogkorlátozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni.”(Magyar Hírlap: „Egyesek politikai vitát akarnak kavarni”)

Az ellenzéki képviselők olcsóbban ehetnek, mint Orbán a Karmelitában

Közleményt adott ki a Miniszterelnökség a Karmelitában működő menzáról. Ellenzéki oldalon megindult a hisztériakeltés a kolostor puritán és olcsó menüsora miatt, azonban az ellenzéki képviselők két dolgot is elfelejtettek: ez nem étterem, másfelől ők olcsóbban ehetnek az Országházban. Arról nem is beszélve, hogy a Bundestag menzáján átszámítva ezer, az Európai Parlamentben 1300 forintért tudnak enni a képviselők egy menüt – sőt, Brüsszelben a menü elég gazdagnak, bőségesnek mondható. Ahogy írtuk: a magyar Parlamentben a képviselők egyébként olcsóbban tudnak menüt enni, mint a Karmelitában. Vagyis a hőbörgő ellenzéki képviselők elfelejtik, hogy ott ők mennyiért esznek. (Origo: Hazudtak, lebukott az ellenzék: az Országházban ők olcsóbban ehetnek a menzán)

Stop Orbán! – tüntetés Brüsszelben

0

Az ellenzék Brüsszelben, az Európai Unió központjában is tüntetést szervezett. A demonstráción beszédet mondott Judith Sargentini.

A holland zöldpárti európai parlamenti  képviselő szerint az EU-nak meg kellene üzennie: Orbán Viktor, nem bánhatsz így a saját polgáraiddal! Ő volt az, aki jelentést készített a magyar jogállam leépítéséről, a 7-es cikkely szerinti eljárást kezdeményezve.

„Egyre rosszabb a helyzet Magyarországon, a CEU elköltözik, bevezették a rabszolgatörvényt, és az Európai Tanács, amelynek az épülete itt áll mellettünk, beletörli a lábát a jelentésembe. Arra kérem a román uniós elnökséget, hogy tegyenek lépéseket. A magyar kormány nem hallgat a csendre, nekik világos jelet kell küldeni arról, hogy túl messzire mentek” – mondta Judith Sargentini

A demonstráción részt vett az MSZP, a DK és az LMP, a Párbeszéd Magyarországról, a Momentum Mozgalom, valamint a Radikális Európai Demokraták nevű szervezet.

Ujhelyi Istán EP-képviselő szerint a Fidesz legyőzhető a májusi EP-választáson.

„Az ellenzéki pártok a magyar politikatörténetben egy eddig elő nem fordult dologban egyeztek meg tegnap az én kérésemre, javaslatomra. Egy közös mozgósító kampányunk lesz például az európai parlamenti választás előtt. Olyan pártoknak, akik korábban szóba se tudtak állni egymással. És nyilván az Európai Parlamentben más frakcióban fognak ülni, de meghatározzuk azt a közös minimumot, amelyben egyet tudunk érteni Magyarország és Európa viszonyában, és közösen mozgósítunk. Többen leszünk ott május 26-án, mint Orbán választói” – mondta Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő.

A kormány közleménye szerint a tüntetést a Soros-hálózat szervezte, Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint pedig a magyar ellenzék „egy az egyben” beállt a bevándorláspárti táborba.

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz szerint a mai brüsszeli ellenzéki akció Soros György európai parlamenti választási kampányának a része. Sargentini persze rendületlenül lenézi a kelet–közép-európai tagállamokat. A Magyar Időkből megtudhatjuk, hogy a szakszervezetek nem is nagyon tudnak országos sztrájkot szervezni.

Hidvéghi: Soros közvetlenül diktálja a tempót

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója Budapesten újságíróknak azt mondta: „kibújt a szög a zsákból”, ma délután Brüsszelben együtt tüntet a magyar ellenzék Judith Sargentinivel, Soros György egyik legfontosabb emberével. Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy ez az ellenzéki akció valójában már Soros EP-kampányának a része, amelyben bevetik Soros embereit is – vélekedett.

Kiemelte: Soros „közvetlenül diktálja a tempót”, mindent megmozgat, hogy hazánkat támadja, és már Sargentinit is „kirendelte”, hogy a magyar ellenzékkel együtt gyalázzák Magyarországot Brüsszelben.

A politikus úgy látja, azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll. Ezért szerveznek agresszív tüntetéseket Budapesten és Brüsszelben – közölte.

Hangsúlyozta: az EP-választáson a magyarok dönthetnek. Az ellenzéki közös lista bevándorláspárti Soros-lista lesz, ezzel szemben a Fidesz-KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akiknek Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra – magyarázta. (MTI: Fidesz: a brüsszeli ellenzéki akció Soros EP-kampányának a része)

Sargentini rendületlenül lenézi a kelet–közép-európai tagállamokat

Vannak emberek Magyarországon, akik számára Judith Sargentini reménysugár, sőt hős. Nehéz azonosulni ezzel a lelkiállapottal, de attól még így van, és ezt a szomorú valóságot egyébként ő maga is reklámozza a saját Facebook-oldalán. A „Köszönjük, Sargentini!” táblát tartó idős tüntetőket ábrázoló borítóképe alapján a holland képviselőasszony elég érzéketlen ember. Kétlem, hogy fejlett és némileg váratlan önirónia vezette volna, inkább arról lehet szó, hogy nem érezte, milyen szomorú és groteszk az a kép. Miért is érezte volna, hiszen a nyugati, liberális világmegmentő képviselők rendületlenül lenézik a kelet–közép-európai tagállamokat. Világképükben erre kétféle ember lakik, a mucsai náci és a mucsai nácitól megmentendő, aranyos kis ellenzéki, akit úgy mutogatnak, mint celebek a menhelyi kiskutyákat.

Márpedig szomorú és groteszk, hogy egyes magyar ellenzékiek elhitetik a választóikkal, hogy érdemes reménysugárként, megmentőként tekinteni egy magyar ügyekben nyilvánvalóan fogalmatlan brüsszeli politikusra. A gyurcsányista Niedermüller Péter és társai persze joggal tekinthetnek eredményként a Sargentini-jelentésre, hiszen többévnyi hisztijük van benne, többévnyi lobbizás, panaszkodás és hazaárulás. Ha már ők maguk képtelenek arra, hogy fordítsanak a dolgok menetén, hát megpróbálnak kiharcolni egy külföldi beavatkozást. (Magyar Hírlap: Sargentini, a megmentő)

A szakszervezetek már önmagukkal sem értenek egyet

Elbizonytalanodtak az ellenzékkel együttműködő szakszervezetek: sem a jövő szombati demonstrációkban, sem az országos sztrájk létjogosultságában, illetve annak időpontjában nincs egyetértés. Mindez nem meglepő, mivel a munkavállalók túlnyomó többségét egyáltalán nem érdekli a túlóratörvény ürügyén indított politikai mozgalmuk.

A Magyar Idők a pártokhoz nem köthető szakszervezetek és a munkaadói képviseletek beszámolóiból úgy értesült: a dolgozók körében nincs olyan mértékű elégedetlenség, amely megadná az alapját egy országos méretű, több százezer munkavállalót érintő munkabeszüntetésnek. (Magyar Idők: Elmaradhat a sztrájk)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!