Kezdőlap Címkék Sargentini

Címke: Sargentini

Sargentini kapja be, avagy kiverte a biztosítékot a magyar kormánynál

Felháborító, hogy bennünket kritizálnak, mikor épp ellenkezőleg, hálával tartoznának nekünk. Megvédtük Európát, ha mi nem lennénk, Európában már mindenki migráns lenne, és migránsul beszélne. Azt még megértjük, hogy irigyelnek bennünket, amiért nálunk minden jó, de a Sargentini-jelentésben megfogalmazott kritikákat ezzel együtt is felháborítónak tartjuk.

Vegyük például a sajtó szabadságát. Sehol a világon nem olyan szabad a sajtó, mint nálunk. Magyarországon a kormányhoz közeli lapok arról írnak, amiről csak akarnak. Arról pedig nem a kormány tehet, ha mindig azt akarják, amit mi akarunk. Mi azt akarjuk, hogy jelenjen meg a sajtóban, hogy a kormány jól végzi a dolgát, az egészségügyben minden rendben van, az oktatás jó irányba halad, a szegénység megszűnőben. És ezt a kormányhoz közeli sajtó nálunk megírhatja, anélkül, hogy bármilyen retorziótól kellene tartania.

Ezért van az, hogy a miniszterelnök, valamint a Fidesz vezető politikusai csak azoknak az újságíróknak nyilatkoznak, akik olyanokat kérdeznek tőlük, amire ők jól tudnak válaszolni.

Korrupció pedig nincs Magyarországon. Olyan előfordul, hogy egy közbeszerzést nem a legjobb ajánlatot tevő nyer el, hanem valamelyik, a kormányhoz közeli jóbarát. De még mindig jobb, ha a pénzt rendes magyar emberek lopják ki a magyar emberek zsebéből, mintha holmi jöttment idegenek tennék ugyanezt.

Azt írja Sargentini, hogy a magyar kormány fenyegeti az ítélkezés függetlenségét. Ez egy ordas hazugság. A magyar kormány ugyanis kifejezetten azt szeretné, ha kizárólag igazságos ítéletek születnének. Ezért kívánjuk segíteni a bírák munkáját, ezért mondjuk meg nekik, hogy milyen egy igazságos ítélet. Sargentini persze ezt is félreérti, amin nem csodálkozunk, mert ő egy másik, tőlünk idegen kultúrában nevelkedett. Mi nagyvonalúak vagyunk, és elnézzük neki, hogy emiatt nem képes a mi morális szintünkre emelkedni, neki viszont meg kell értenie, hogy mi nem leszünk gyarmat.

Szemben Sargentini állításaival, Magyarországon a tudomány szabadabb, mint az EU többi országában. És ezt a szabadságot semmi nem veszélyezteti. A magyar kormány nem szándékozik lerombolni a Magyar Tudományos Akadémia épületét, és bár Mészáros Lőrinc tett rá vételi ajánlatot, jelenleg nem kívánjuk neki eladni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen akadémikus sincs börtönben, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miről beszél a jelentéstevő?

Ami pedig az oktatást illeti: ezen a területen végképp érthetetlenek az ellenünk felhozott vádak. Az, hogy a kormánytagok, valamint a Fidesz vezetőinek a gyermekei nem a közoktatásban, hanem drága magániskolákban tanulnak, nem azt bizonyítja, hogy a közoktatás színvonala nem megfelelő, hanem azt, hogy ezek az emberek jó hazafiak. Vállalják, hogy külön pénzt fizetnek azért, ami másoknak ingyen van. Fizetnek a tandíjért a drága magániskolákban, miközben a nép egyszerű gyermekeinek a gyermekei ingyen tanulnak.

Mi ez, ha nem áldozatvállalás a haza oltárán? Persze, Sargentini ezt nem értheti, hiszen az ő hazája még sohasem védte meg Európát, és ott a kormány nem segíti a bírák ítélkezési munkáját. A sajtóról nem is szólva: jó helyről tudjuk, hogy Hollandiában mindenféle dolgok megjelennek az újságokban, aztán csodálkoznak, ha a kormányuk nem kap kétharmadot.

Úgyhogy, vegyék tudomásul, hogy nagyon fel vagyunk háborodva! Reméljük ez látszik rajtunk, de ha nem, akkor megpróbáljuk még jobban felfújni magunkat, hogy még annál is nagyobbnak lássanak bennünket, mint amilyennek mutatni szeretnénk magunkat.

Ez történt a héten – A Tények esete a valósággal

Kezdenek elfajulni a dolgok, Európa nem bír magával. Nem csodálkoznánk, ha Szjjártó Péter elveszítené a türelmét, berendelné az összes ellenünk szavazó uniós ország nagykövetét, és a diplomácia nyelvén közölné velük, hogy dögöljenek meg. Heti összefoglaló.

 

Ez a hét lényegében kedden kezdődött, amikor is Strasbourgban megvitatták a Judith Sargentini által összeállított, a magyarországi jogállamiság helyzetét taglaló jelentést, amelyet szerdán már kétharmados többséggel el is fogadott az Európai Parlament.

Jelen állás szerint az eredményt a Fidesz és Orbán Viktor is vitatja, szerintük ugyanis nem volt meg az elfogadáshoz szükséges kétharmad, merthogy a tartózkodókat is bele kellett volna számítani. Tényleg csak a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy április 8-án, a magyarországi országgyűlési választáson is hasonló módon számoltak, mint most Strasbourgban, ha tehát a Fidesznek a mostani esetben igaza lenne, akkor az azt is jelentené, hogy az április 8-án a Fidesz nemhogy kétharmaddal, de egyáltalán nem nyerte volna meg a választást. Vagyis, Orbán Viktor csak kisebbségi kormányt alakíthatott volna, amiből az is következik, hogy a kormányzás érdekében kénytelen lett volna az ellenzékkel is egyeztetni. Azokkal, akiket Orbán és társai most hazaárulónak neveznek.

Hihettük volna, hogy itt elcsendesül az ügy, a küzdő felek visszavonulnak a lövészárkaikba, és ott várják az újabb fejleményeket. Ehelyett az történt, hogy Orbán pénteken reggel, a közszolgálatinak nevezett Kossuth rádióban azt mondta, hogy Brüsszel zsoldosokat küld a magyar határra, akik majd beengedik hazánkba a migránsokat.

A miniszterelnök nem beszélt a levegőbe, nemrégiben ő maga mondta, hogy közös európai határvédelemre volna szükség, és Magyarország támogatná egy ilyen haderő létrehozását. Az Európai Unió, amely számos más esetben szembe ment Orbán Viktor akaratával, most fogadókész volt a javaslatra, arról pedig tényleg nem ők tehettek, hogy időközben Orbán véleménye megváltozott, és most olyannyira nem lelkesedik a közös európai határvédelemért, hogy az abban résztvevőket zsoldosoknak nevezi.

Mondott még mást is a miniszterelnök a péntek reggeli interjúban. Például azt, hogy Judith Sargentini antiszemita, az antiszemitizmus központja pedig jelenleg Brüsszelben van. Most ebbe nem mennénk bele, nem a mi tisztünk megítélni, hogy kinek van igaza, mondjuk úgy, hogy necces ez a kijelentés és lehet rajta vitatkozni. Az viszont ebből a megnyilatkozásból is kiderült, hogy a kormány nem nézi tétlenül, ölbe tett kézzel a történéseket. Amint lehetett, a tettek mezejére lépett és pénteken be is jelentették, hogy a korábban a rezsicsökkentésben vitézkedő Németh Szilárd vezetésével bevándorlásellenes kabinet alakul, amely még aznap megkezdte a működését.

Amúgy meg sem kedden a Sargentini-jelentés vitáján, sem a szerdai szavazáson nem lehetett jó Strasbourgban Orbán Viktornak és fideszes EP képviselőnek lenni. A miniszterelnök hétperces beszéde alatt, melyben megvédte Magyarországot, többször is nevettek a képviselők. Rossz volt látni az Orbán mellett ülő Gulyás, valamint a mögötte tanyázó Rogán és Szijjártó miniszterek arcát, amint testközelből kellett végignézniük, hogy szeretett vezérüket megalázzák és kinevetik.

Persze, ez sem biztos. Lehet, hogy minden másképpen történt. Azaz, Orbánt nem nevette ki senki, nem bélyegezték meg őt és kormányát, ellenkezőleg: egész Európa őt ünnepelte. Legalábbis, Andy Vajna TV2-jének Tények című műsora szerint.

Márpedig, ha ők azt mondják, hogy Orbánt kedden és szerdán szerették Európában, el kell hinnünk. Nem holmi mikrofonállványokat foglalkoztató hírhamisító műsorról van szó ugyanis, hanem egy komoly szakmai műhelyről. Annyira komoly szakmai műhely a Tények, hogy az elmúlt napokban Érték és Minőség Nagydíjjal tüntették ki.

Ne tessék nevetni, ez itt nem az Európai Parlament, hanem Magyarország.

Bréking nyúz, szeptember 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Eljött az a nap is, amikor Kövér László a demokráciát méltatta, igaz, gyerekek előtt, akik annyira nem tudtak rákérdezni, hogy pontosan mire is gondol a házelnök. A sajtószemlénk további része „szokványos”, már ami a témákat illeti: Sargentini pocskondiázása, az ellenzék lesajnálása, az unió bírálata, mindez persze a kormánypárti médiától jól megszokott hangnemben és stílusban.

Magyar Hírlap/MTI – Kövér László: Elődeink sokat küzdöttek azért, hogy működőképes demokráciában élhessünk

Elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő – demokráciában élhessünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten. Kövér a 25 éve Erdélyben alapított Szent Ferenc Alapítvány, a 10 éves Jobb Velünk a Világ!, valamint a Nem Adom Fel Alapítvány közösen szervezett jótékonysági koncertjén részt vevő 500 gyermeket köszöntötte a Parlamentben.

Kitért arra is:

a magyar politika annak a tudománya, hogy Magyarország egy olyan anyaország maradjon, amelyre minden magyar ember mindenkor számíthat,

és minden magyar embert mindenkor segít abban, hogy megőrizze anyanyelvét, kultúráját, hagyományait és a szülőföldjén élve tudjon boldogulni.

Kövér László azt mondta, az elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő – demokráciában élhessünk.

Ripost – Sargentini pártja a kommunisták utódpártja Hollandiában

Holland kommunisták alapították Judith Sargentini pártját, az utódpárt küldte az Európai Parlamentbe a képviselőt – írja a Ripost, amely szerint  sokan teszik fel a kérdést mostanában, miféle párt politikusa is a vehemensen Magyarországot támadó Sargentini.

Aki utánanéz, különös dolgokra bukkanhat. A Groene Links, a Baloldali Zöldek nevű pártot 3 kisebb párt beolvasztásával a Holland Kommunista Párt központi bizottsága hozta létre, lényegében egyfajta fedőszervezetként, hogy megtévessze a közvéleményt. 1989-ben döntöttek így, abban az évben, amikor Kelet-Európában megkezdődött a kommunizmus összeomlása, a Szovjetunió haláltánca.

A holland kommunisták, látva az eseményeket, régi szokásaikhoz híven illegalitásba vonultak, átnevezték magukat Baloldali Zöld pártnak.

Figyelő/M1/MTI – Tovább rontott  helyzetén az ellenzék

Az ellenzéki pártok teljes mértékben szétestek, nincs véleményük, és ugyanazt a politikát folytatják, mint az április 8-ai parlamenti választás előtt – mondta Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa pénteken az M1 aktuális csatornán. Kiemelte:

a Sargentini-jelentés megszavazásával tovább rontott helyzetén az ellenzék, hiszen az ő választóik többsége sem ért egyet a jelentés tartalmával.

Elmondta, az ellenzék még mindig a saját belső konfliktusaival van elfoglalva, ráadásul szereplői nem támogatják a kormány bevándorláspolitikáját. Közölte, a felmérések szerint a kormánypártok – egy mostani választáson – kétharmad feletti eredményt érnének el, ezzel szemben az ellenzéki pártok mindegyike rosszabbul szerepelne.

Origo/MTI – Őrült tervvel akarja az unió védeni a határokat

George Spöttle az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában azt mondta, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint ki kell venni a nemzetállamok kezéből a határvédelmet, és a külső schengeni határok védelmét tízezer Frontex-dolgozóra bízná. Spöttle hangsúlyozta, el lehetne képzelni közös hatékony határvédelmet a Frontexszel, ha az Európai Unió összes tagállama, valamint Brüsszel úgy döntene, hogy valóban lezárják a határokat a gazdasági bevándorlók előtt, és csak a menekülteket engednék be.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint tízezer ember nem elég az európai határok védelmére, az olasz határokat sem lennének képesek ennyien megvédeni.

A statisztikák szerint átlagosan tízből három bevándorló érkezik tényleg háborús területről.

A nap kérdése – A Sargentini-jelentés

0

Ma az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta a magyarországi jogállapotokat kritizáló Sargentini-jelentést.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Orbán Viktor megfogadja a jelentésben foglaltakat?
×

Bréking nyúz, szeptember 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az alternatív valóság felkent papjai, Habony, Vajna és Mészáros médiája egymást túllicitálva harsánykodnak, amiért az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a magyarországi jogállapotokat elítélő Sargentini-jelentést.

 

Talán elég, ha a címekre fókuszálunk, azok is meglehetősen beszédesek. A már említett trió médiabirodalmának zászlóshajója, a szebb napokat is látott Origo a következő címmel jelent meg: Megszavazták az EP-ben a Sargentini-jelentést, a Magyarország elleni bosszút.

A kormányhoz lankadatlanul lojális Lokál „Rengetegen támogatták Orbánt a Facebookon” címmel közöl egy igen szemrevaló összeállítást Orbán Viktor rajongótáborának alkotásaiból. Csak néhány visszafogott szösszenet a rajongás-cunamiból: „Orbán úr, ön az igazi európai politikus”, “Hajrá Magyarország!”, “Csodáljuk a politikáját”, “Magyarországgal vagyok, Orbán Viktorral vagyok”, „Ön a mi Big Daddynk” – ezt még le is fordítják magyarra, hátha nem minden olvasójuk tud külföldiül: Ön a mi nagy apunk.

A mindig nagyon szókimondó, időnként trágárságtokól sem mentes – ettől vagyunk fiatalosak, trendik és szexik – 888 ezúttal nem különösebben erőltette meg magát: lazán átvette a Szijjártó Péter külügyminiszter által bejáratott mantrát, miszerint a Sargentini-jelentés elfogadása nem más, mint bosszú.  „Szijjártó: ez a bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja”.

A Ripost címében szintén Szijjártó Péterhez fordul, ám ők a biztonság kedvéért nem elégszenek meg azzal, hogy a magyar külügyminiszter szerint csalás történt, de még meg is toldották egy, a magyar embereket bizonyára megnyugtató félmondattal: megtesszük a szükséges lépéseket. (Szijjártó Péter: Egyértelmű csalás történt, megtesszük a szükséges lépéseket).

A mindig éber PestiSrácok sem erőltette meg magát, amikor a Magyarországot elveszejtő liberális ármányt leleplező címének a következő címet adta: Szijjártó Péter: Csalással tudták csak elfogadni a hazug Sargentini-jelentést.

A Magyar Időket és a Magyar Hírlapot már meg sem mertük nézni – ha valaki megteszi helyettünk, megköszönjük. Csak arra kérjük a segítőkész illetőt, ígérje meg, hogy az eredményt nem osztja meg velünk.

Elfogadták a Sargentini-jelentést

0

Amint az elmúlt napok fejleményei után várható volt, az Európai Parlament elfogadta a magyarországi jogállamiságról szóló Sargentini-jelentést. 693-an szavaztak, 448 mellette, 197 ellene és 48-an tartózkodtak. Cikkünk folyamatosan frissül.

A jelentés elfogadásához az kellett, hogy az összes képviselő több mint fele, a szavazatukat leadóknak pedig több mint kétharmada igennel szavazzon. Az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői megszavazták a jelentést, míg a jobbikosok nem. Az LMP a jelentés elutasítására szólította felé képviselőjét, aki azonban úgy döntött, hogy távol marad a szavazástól.

Nemzetközi lapszemlénket itt olvashatják.

Jobbik: Orbán Viktor veszített. Orbán Viktor veszített – ez a mai európai parlamenti szavazás óta tényként jelenthető ki. A döntés súlyát még tovább növeli, hogy a Fidesz pártcsaládjából, az Európai Néppártból, sőt Orbán Viktor közvetlen barátai és szövetségesei közül is többen támogatták a javaslatot. A Fidesz a hatalmi arroganciája, kompromisszum nélküli politikája és mérhetetlen pénzéhsége miatt feláldozta Magyarországot. Orbán Viktornak semmi sem drága, ha önös érdekeiről van szó.

A Sargentini-jelentés – hibáival együtt – nem a bevándorlásról, nem Sorosról, nem a határkerítésről szólt, hanem a magyar jogállamiságról és demokráciáról. Mérhetetlen szégyen a Fidesz-kormányra nézve, hogy ilyen elmarasztalás még nem fordult elő az Európai Unió történelme során egyik országgal szemben sem. Orbán Viktor hatalmi tébolya kellett ahhoz, hogy Magyarország ellen elsőként megindítsák a 7-es cikkely szerinti eljárást.

Orbán Viktornak és a Fidesz politikusainak a bűnbakkeresés, hazudozás és a hazaárulózás helyett önmérsékletet, önkritikát és alázatot kell gyakorolniuk ahhoz, hogy korrigálni lehessen ezt a példátlan büntetést.

MSZP: Reagálás Szijjártó Péter hazugságaira. Azt állítja a Fidesz, hogy az Európai Parlament „csalással” érte el, hogy elfogadják a Sargentini-jelentést. Ez a szokásosnál is nagyobb, bődületes hazugság. A valóság ezzel szemben a következő: Az Európai Parlament közel hetven százalékos többséggel, pártcsaládokon átívelő egységben fogadta el a jelentést.

Az Európai Parlamentben 1979 óta hatályban lévő eljárásjog szerint szavazott a mai napon a plenáris ülés, a tartózkodások számítási módszeréről az EP jogi szakszolgálata is megerősítő állásfoglalást adott ki a voksolás előtt.

A Fidesz elszokott attól, hogy nem saját maga alakítja a szabályokat, hanem neki kell alkalmazkodnia hozzájuk. A Fidesz a legutóbbi választáson alig 49 százalékos támogatottsággal szerzett kétharmados kormányzati többséget.

A Fidesz legutóbb a Magyarországon megtartott „kvóta-népszavazás” során alig 44 százalékos részvételt tudott felmutatni, így a referendum elbukott. A Fidesz-kormány ettől függetlenül is „politikailag érvényesnek” nevezte az eredményt.

A Sargentini-jelentés elfogadása ezzel szemben nemcsak politikailag, de jogilag is érvényes.

Liberálisok: Győzött a demokrácia Európában. Győzött a demokrácia és a jogállamiság iránti igény az Európai Parlamentben, a képviselők 448 szavazattal megszavazták a Sargentini-jelentést, azaz nagy fölénnyel mondtak nemet az Orbán-kormány illiberális politikájára.

A Liberálisok üdvözlik, hogy a Európai Parlament képviselői kiálltak az európai értékekért, a magyar jogállam és a demokrácia helyreállításáért, a magyar emberekért, és leszögezték, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, Magyarország nem egyenlő Orbán Viktor illiberális kormányával.

Európa kiállt a magyar emberek szabadságáért és az alapvető emberi jogokért, felszólalt a magyar jogállam és a demokrácia védelméért, a magyar sajtószabadság, a Fidesz által megtámadott civilek, a tudományos élet és az oktatás függetlenségéért, és az uniós értékekért. Azokért az értékekért, amelyek mellett 2004-es csatlakozásunkkor a magyar kormány is letette az esküt, és amelyeket most jogosan kérnek számon a magyar kormányon. Orbán Viktor és a Fidesz évek óta rombolja a magyar demokráciát és a jogállamot, ezzel pedig már Magyarország uniós tagságát is veszélybe sodorták.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt Facebook oldalán gratulált Orbán Viktornak az újabb kétharmadhoz.

Momentum: Orbán Viktor és politikája vállalhatatlan Európában. A pártok közül a Momentun reagált a leggyorsabban a jelentés elfogadására. Mint írták, a Sargentini jelentés elfogadása bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor és politikája vállalhatatlan Európában, és arra, hogy a Fidesz konzervatív pártból hivatalosan is szélsőségessé vált. Orbán Viktor szégyent hozott Magyarországra, saját rövidtávú egyéni politikai érdekeiért feláldozta az ország nemzetközi hírnevét.

„A jelentés nem a magyarokról, hanem az ország hatalmat minden elé helyező, teljes morális csődben lévő vezetőjéről mond véleményt, ugyanakkor a következményeket mindannyiunknak viselni kell. Éppen ezért a Momentum, bár egyetért a jelentés tartalmával, reméli, hogy a kormány méltatja annyira a magyarokat, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne léphessen életbe a 7-es cikkely”.

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője: Egy normális demokráciában a kormány ilyenkor önként távozik. Történelmi lépésre szánta el magát az Európai Unió és az Európai Parlament meggyőző, pártcsaládok felett átívelő masszív többsége. Az EP történetében először indították el a jogállamiság súlyos sérülése miatt egy tagállam kormányával szemben a 7-es cikkelyes eljárást.

Egy normális és szerencsés országban ilyenkor a szégyenpadra került kormány megköveti a választókat és önként távozik a hatalomból, de legalábbis elgondolkodik azon, hogy bűnei elfedésére meddig tarthatja még pajzsként maga elé a teljes nemzetet.

Nem volt véletlen, hogy egy magyar zászlót kihelyezve szavaztam meg a jelentés elfogadását. Ma ugyanis az az igazi hazafi, aki országát, nemzetét és gyermekeinket meg akarja védeni az orbáni rezsim erőszakos károkozásától. Ebben a most elfogadott jelentésben az európai nemzetek képviseletében az Európai Parlament több mint kétharmados többsége erre tett kísérletet.

Gyengült a forint. Nem tett jót a forintnak a döntés, Európai Parlament elfogadta a 7-es cikkely szerinti eljárás elindítását Magyarországgal szemben: nem sokkal később hirtelen fél százalékkal gyengült a forint az euróval szemben és most 326 felett jár a jegyzés.

Zárt ajtók mögött a szövetségesei is ordítoztak Orbánnal!

Az Európai Parlament várhatóan elfogadja a Sargentini-jelentést, amely alapján elindíthatja a magyar kormány ellen a 7 cikkely szerint eljárást. Ennek végén az Unióban felfüggeszthetik a magyarok szavazati jogát. Ugyanis az Európai Néppárt frakcióvezetője Manfréd Wéber bejelentette, hogy megszavazza ma a jelentést, s várhatóan vele tart a konzervatív képviselők többsége.

Mindez azután derült ki, hogy eredménytelennek bizonyult az éjszakába nyúló két órás egyezkedés, amely a plenáris vita után zárt ülésen zajlott az Európai Néppárt és Orbán Viktor között.

Kiszivárgott hírek szerint a Néppárt politikusai azt várták Orbán Viktortól, hogy a civilekkel és a CEU-val szemben folytatott európai értékeket sértő politikáját változtassa meg. Az ülésen Orbán elzárkózott ettől, ehelyett csak a migrációról volt hajlandó beszélni, illetve megismételte korábbi álláspontját, miszerint a baloldal osztja meg az Európai Parlamentet. Ugyanakkor Orbán méltatlannak tartotta, ahogy vele bánik a pártcsaládja. Kiszivárgott hírek szerint a képviselők felháborodottan fogadták a magyar kormányfő szavait, néhányan hangos nemtetszését is kifejezték. Többen igen kemény kritikát fogalmaztak meg a magyar kormány emberi jogokat sértő politikájával szemben. Az ülésen egyébként Manfréd Wéber már tényként magyarázta a 7 cikkely szerinti eljárás megindítását.

A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy ha az Európai Parlament elfogadja a Sargentini-jelentést, akkor a magyar kormány az Európai Bírósághoz fordulhat. A magyar kormány mindenekelőtt azért kíván jogorvoslatot kérni a Luxemburgi Bíróságtól, mert szerinte az Európai Parlament szavazási gyakorlata nem veszi figyelembe a tartózkodó képviselők szavazatát, amit a Fidesz-frakció sérelmesnek tart.

A Párbeszéd képviselője Jávor Benedek facebook üzenetében úgy fogalmazott, hogy a 7 cikkely szerint eljárás elindítása, illetve Orbán Viktor európai ámokfutása miatt Magyarország jelentős uniós forrásokat is bukhat.

Az országgyűlés elé kerülhet a Sargentini-jelentés

0

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselője benyújtja a Sargentini-jelentést az Országgyűlésnek. A Liberálisok politikusa azt szeretné, hogy kiderüljön, ki támogatja a parlamentben az európai értékeket, a jogállam és demokrácia helyreállítását, és ki az, aki nem.

Szerinte a magyar országgyűlési képviselőknek lehetőséget kell adni arra, hogy kiálljanak a magyar emberek szabadsága mellett.

A Sargentini-jelentésnek ugyanis az célja, hogy megvédje a magyar emberek szabadságát,

és az Orbán-kormány is tiszteletben tartsa az alapvető jogokat.

A Liberálisok szerint a jelentés Magyarország európai jövőjéről szól, és ilyen esetben egy demokratikus politikus sem hezitálhat és maradhat távol, ha szavasára kerül a sor. Világos állásfoglalásra van szükség annak érdekében, hogy kiderüljön, ki támogatja hazánk uniós tagságát és az európai értékeket.

A Fidesz illiberális politikája ugyanis hazánk uniós szavazati jogának felfüggesztésével és végső soron akár Magyarország kizárásához is vezethet az Európai Unióból.

Orbán Viktor történelmi bűnt követ el, amikor hatalmának megerősítése érdekében Magyarország uniós tagságával hazárdírozik és játszadozik.

A Liberálisok emlékeztetnek rá, hogy a magyarok túlnyomó többsége uniós állampolgár akar lenni, és nem támogatja, hogy a Fidesz hataloméhes vezetője miatt veszélybe kerüljön EU-tagságunk.

Sargentini-jelentés: ami a kormány médiájából kimaradt

A Századvég felmérése szerint a megkérdezett lakosok többsége elutasítja a Sargentini-jelentést. A közvélemény-kutató által elvégzett kutatás résztvevőinek többsége a jelentés egyik lényegi pontjával sem értett egyet. 

A legnagyobb elutasítottsága annak a javaslatnak van, amely szerint Brüsszel uniós hatáskörbe helyezné annak megállapítását, hogy a tagállamokba érkező migránsok menekültek vagy gazdasági bevándorlók-e. Ezzel a válaszadók 79 százaléka nem értett egyet.

A magyar lakosság 70 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió megakadályozza, hogy Magyarország büntetőjogi eszközökkel lépjen fel a migrációt segítőkkel szemben, s a válaszadók ugyanekkora arányban állnak ki a kötelező betelepítési kvóta ellen.

A többség – 56 százalék – nem ért egyet az illegális bevándorlók harmadik, biztonságos országba történő visszaküldésére vonatkozó kritikákkal, 55 százalék pedig azzal sem ért egyet azzal a bírálattal, amely szerint minden Magyarországra belépni kívánó bevándorlónak a tranzitzónában kell tartózkodnia az eljárása befejezéséig.

Ezt a közleményt küldte el a kormányhoz közeli Századvég a kormányhoz ugyancsak közeli MTI-nek,

a távirati iroda „hírét” aztán átvették a kormányhoz közeli médiumok. Ilyenek, mint tudjuk, nem csak számosan vannak, de ezek jutnak el az ország lakosságának döntő többségéhez.

Mindennek fényében kérdés, hogy a magyar emberek tudják-e, hogy Judith Sargentini Európai Parlamenti képviselő jelentése valójában miről is szól.

A holland képviselő által összeállított

68 oldalas dokumentum 12 témakör mentén tárgyalja a képviselő asszonynak a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos észrevételeit,

s e 12 pont közül mindössze egyetlen egy foglalkozik a bevándorlás és a migráció kérdésével.

A Sargentini-jelentés ugyanis nem erről, hanem a magyarországi jogállamiság helyzetéről szól. A sajtó szabadságáról, az ítélkezés függetlenségéről, a korrupcióról, a civil szervezetekkel történő bánásmódról. Vallásról és vallásszabadságról, a választási rendszer furcsaságairól.

Akinek van ideje, kedve és energiája elolvasni a 68 oldalas jelentést, az az Európai Parlament honlapján, vagy akár itt is megteheti.

Aki megelégszik egy összefoglaló, a 12 pontot tartalmazó felsorolással, az alábbiakban vázlatosan elolvashatja, hogy a Judith Sargentini által összeállított és az Európai Parlament számára elfogadásra ajánlott határozat-tervezetben foglalt aggályok mely kérdésekre vonatkoznak.

Judith Sargentini 12 pontja

  1. az alkotmányos és a választási rendszer működése;
  2. az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége, valamint a bírák jogai;
  3. korrupció és az összeférhetetlenség;
  4. a magánélet védelme és az adatvédelem;
  5. a véleménynyilvánítás szabadsága;
  6. a tudományos élet szabadsága;
  7. a vallásszabadság;
  8. az egyesülési szabadság;
  9. az egyenlő bánásmódhoz való jog;
  10. a kisebbségekhez tartozó személyek – köztük a romák és a zsidók – jogai, valamint a kisebbségekkel szembeni gyűlölködő kijelentésekkel szembeni védelem;
  11. a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai;
  12. a gazdasági és szociális jogok.

Bréking nyúz, 2018. 09. 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Minden előfordul a kormánypárti médiában, aminek illik is felbukkannia az alternatív valóság oldalain. Van csúnyán elhallgatott (választási) hír, van valósnak tűnő köntösbe ágyazott nettó hazugság, s van Sorosozás, „Sargentinizés” és „Vekerdyzés” is.

MTI – A hír, amely nem érte le a nemzeti hírügynökség ingerküszöbét

Nem, egyáltalán nem szerkesztői hiba miatt áll most itt ez a hiányjel. Itt valóban hiányzik valami, egy hír, amelyről a Magyar Távirati Iroda elfelejtett beszámolni. Két időközi választást tartottak vasárnap Magyarországon, az egyiket a Fidesz-KDNP jelöltje nyert meg, a másikat az MSZP által indított politikus. Ugye felesleges megkérdezni, hogy melyikről maradt le a hírügynökség, annak ellenére is, hogy a Nemzeti Választási Iroda annak rendje és módja szerint  tényszerűen beszámolt róla.

Origo – Tibi atya kebabozójában erőszakolta meg a fiatal nőt az afgán migráns

Ilyen címmel jelentetett meg ma 09:52 perckor írást az Origo, a Ripost reggeli kiadására hivatkozva, a cikk azonban egész nap elérhető volt, annak ellenére, hogy az 1,3 milliós követői táborral rendelkező Tibi atya már délelőtt cáfolta, hogy övé lenne a kebabozó, s bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz. Ám erre csak ennyit reagált az Origo: „A Tibi atya nevű internetes oldal készítője a Facebookon azt írta: nincs és soha nem volt étterme, a cikkben említett helyhez pedig utoljára akkor volt köze, mikor 3 éve beperelte őket védjegybitorlásért.

Legalábbis ezt állítja a közösségi oldalán.”

A Ripost és annak nyomán az Origo a többi között azt írta, hogy a fiatal magyar lányt megerőszakoló afgán migráns „Tibi atya kebabozójában dolgozott. Ott is történt az erőszak. A szexuális erőszak után pedig egész egyszerűen benyúlt a kasszába, kivett belőle pénzt, és azt mondta, elmegy Bécsbe…Tibi atya kebabozója, ahol a migráns megerőszakolta a fiatal lányt, két részből áll, egy – mondjuk így – borozóból és egy gyorsétteremből. A kettő között van átjárás. A Ripost információi szerint Tibi atya kebabozójában jellemzően migránsok dolgoznak. A Döner Kebab Express ügyvezetője, a Nemzeti Cégtár információja szerint amúgy Melhemné Dawas Wisam, az ott dolgozók többsége ellenőrizhetően nem magyar.

Ripost – Soros emberei csalni akarnak az Európai Parlamentben

Még a működési szabályok megszegésétől sem riadnak vissza, hogy végre megbüntethessék Magyarországot. A brüsszeli Liberálisok a várható nagyszámú tartózkodás miatt arra készülnek, hogy az EU eljárási szabályai ellenére e vegyék figyelembe a tartózkodó szavazatokat.

Ezzel a nyilvánvaló csalással nagyobb esélye lenne a Sargenti-féle hamis vádirat elfogadásának.

Ebben az esetben ugyanis a tartózkodásokkal csökkentett szavazatszámot kell figyelembe venni, így kevesebb támogató szavazat is elég lehetne a kétharmados többséghez, vagyis hogy meginduljon Magyarországgal szemben a jogállamisági mechanizmus, tehát az ország tervezett megszégyenítése.

A Sargentini-jelentés lényege, hogy  a bevándorláspárti brüsszeli politikusok meg akarják bélyegezni Magyarországot, mert nem akar teret engedni az illegális bevándorlásnak, és megvédi a magyar határt.

Magyar Idők – Roham

Az elhülyüléssel jegyben járó időskori radikalizálódást az orvostudomány is ismeri. Lényege: a páciens saját korábbi ökörségeit immár harsányan, ellentmondást nem tűrőn hangoztatja, mi több, kérkedik vele. A súlyos kór szegény Vekerdy Tamást sem kerülte el. A hajdan szebb napokat látott, 83 éves pszichológus legutóbbi rohamát – bulvárlapokat megszégyenítve – az Élet és Irodalom hozta le a minap.

(Már korábbi írásai is jelezték a lappangó veszélyt: „Nemzetpusztító a magyar oktatás”, „A honvédelmi alapismeretek tantárgy merő ostobaság” stb.)

Betegünk ezúttal nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz. A bibliai idézetekkel tűzdelt üzenet végén a szerző kérdéseket intéz Magyarország miniszterelnökéhez.

Vekerdy beteg szenvedélyesen elbeszélget önmagával. Frappáns kérdéseire frappáns „válaszokat” ad. A bűntudatkeltő megmondóembert alakítja, és roppant elégedett a dialógussal. Nagycsoportos óvodásoknál találkozunk hasonló jelenséggel – csak ott nem futhat ki ökörszintig a kettős szerepjáték, merthogy megálljt int a moderátor óvónéni.

Szerencsétlen Vekerdy mellett viszont nincs ápoló. Egyelőre – írja Pilhál György.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK