Kezdőlap Címkék Neonáci

Címke: neonáci

Börtönbüntetés neonáci honlapért

0

Altermedia Deutschland – ez volt annak a neonáci portálnak a neve, amelyet betiltottak, vezetőjét és két munkatársát pedig most bíróság ítélte el.

Egy 29 éves informatikus irányította a portált, őt két és fél éves börtöbüntetésre ítéltek. Három nőre – akik a telefonhívásokat fogadták és a kapcsolatot tartották a közönséggel – felfüggesztettet rótt ki a stuttgarti bíróság.

„Megáll az ész! Maguk semmit sem tanultak?!”

– mondta a bíró az ítélethirdetéskor. Nem véletlenül: a portál ugyanis nyíltan uszított a zsidók és a külföldiek ellen, s tagadta a holocaustot. Ez pedig Németországban bűnténynek számít.

Németországban az elmúlt években megszaporodtak a neonáci bűncselekmények – részben a 2015-ös menekültáradat miatt. A tavalyi választáson bekerült a parlamentbe az Alternative für Deutschland párt, melynek sok neonáci tagja és követője is van. Bár most – a második világháború után először  bekerült a Bundestagba egy szélsőjobboldali párt, ettől még a neonácik politikai befolyása továbbra is csekély Németországban, ahol a döntő többség levonta a tanulságokat az 1933-45 között tartó náci korszakból.

Veszélyben a zsidó életforma Németországban

0

Legalábbis a Központi Zsidó Tanács egykori elnöke, Charlotte Knobloch szerint, aki a Heilbronner Stimme lapnak azt mondta, hogy a Hanuka idején csakis állandó rendőri jelenlét óvta meg a menorákat Berlinben és Münchenben. A kormányzatnak sokkal többet kellene tennie azért, hogy megvédelmezze a zsidó kisebbséget Németországban – szögezte le.

Knobloch, aki jelenleg a Münchenben és Felső Bajorországban élő zsidók szervezetének vezetője interjújában arról is beszélt, hogy Heilbronban nem volt ilyen védelem, és le is rombolták az óriási menorát.

Mind a jobb, mint pedig a baloldalon tapasztalható a fokozódó antiszemitizmus, sőt a német társadalomnak már a közepét is elérte a jelenség – fejtette ki. A muzulmán közösség egyes tagjai vesznek részt antiszemita megmozdulásokon, például izraeli zászlókat égettek Berlin utcáin, amikor Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismerte el.

A hétköznapokban is nő az antiszemitizmus: Berlinben egy zsidó étteremtulajdonost inzultáltak a vallása miatt. A gázkamrákat is emlegette egy 60 körüli férfi. A tulajdonos barátnője videófelvételt készített erről. A társas oldalakon ez a videó sok antiszemita kommentárt is kiváltott. Izrael nagykövete később felkereste az étterem tulajdonosát Berlinben, hogy gratuláljon bátor kiállásáért.

A német parlament áprilisban jelentést kapott az antiszemitizmus alakulásáról Németországban. Valószínű, hogy az új parlament szigorítani fog a törvényeken, de Németországnak egyelőre nincs új kormánya. A politikai bizonytalanság is az antiszemitizmusnak kedvez. Arról nem is beszélve, hogy az új német törvényhozás harmadik legnagyobb pártja lett az Altetnative für Deutschland, melynek tagjai közül szép számmal akadnak egykori neonácik is.

Neonáci tetoválásokért kirúgás jár

0

Lipcsében a bíróság helybenhagyott egy olyan, konkrét ügyben hozott döntést, amelynek értelmében a rendőrség kötelékében nem szolgálhat a nácizmussal szimpatizáló ember. 

 

Az ügyben érintett rendőr teste tele volt neonáci tetoválással, magára varratta egyebek között a II. Világháború után az országban betiltott náci indulót, a Horst Wessel Lied-et is. Számtalan náci emléktárgyat is találtak a lakásában végzett házkutatás során.

A bíróság most kimondta: nem szolgálhat a rendőrség kötelékében olyan ember, aki alkotmányellenes nézetekkel szimpatizál.

A rendőr szakszervezet üdvözölte a döntést. Szóvivője úgy nyilatkozott, hogy hosszú idő után most végre egyértelmű határozat született. Az eltávolított rendőr kollégái ugyanis folyamatosan jelezték, hogy őket zavarják társuk neonáci tetoválásai, de a parancsnokok nem tettek semmit mondván, hogy ez személyes ügy.

Nemrég a német hadseregből is kitettek egy neonáci hadnagyot, aki laktanyai szobájában a Wehrmacht emléktárgyait őrizgette.

Sokkal többen vannak a neonáci Reichsbürger szervezetben, mint gondolták

0

Erről beszélt az Alkotmányvédelmi hivatal egyik vezetője, aki elismerte: régebben azt hitték, hogy a Németország törvényeit semmibevevő neonáci szervezetnek maximum 10 ezer tagja lehet, ma a nemzetbiztonsági szolgálat már 15 ezer fölé becsüli a számukat.

Ráadásul közülük ezernek legális fegyverviselési engedélye van.

Mintegy 900-ra becsüli hivatal azt a kemény magot, amely valóban veszélyes lehet a német demokráciára.

A közvélemény akkor figyelt fel igazán erre a szervezetre, amikor tavaly egyik tagja fejbelőtt egy rendőrt legálisan tartott fegyverrel.

A neonáci szervezet azért nem ismeri el a német alkotmányt, mert számukra az 1937-es Németország létezik. 1945 óta Németország szerintük megszállt állam.

Nem mindenki neonáci a tagok közül, de igen sokan utálják a menekülteket. Németországban a legutóbbi választásokon jól szerepelt a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland, melynek vannak olyan aktivistái, akik a Reichsbürger tagjai. A párt különösen erős az egykori NDK-ban, ahol a második helyen végeztek.

Németországban az Alkotmányvédelmi hivatal feladata az, hogy figyelje a szélsőséges szervezeteket, melyek veszélyeztethetik a demokráciát. Nemrég a hadügyminiszter rendelt el vizsgálatot, mert

egyes laktanyákban a Wehrmachtot dicsőítő képeket tettek ki a katonák a szobájuk falára.

A hadügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, hogy hasonló tendenciának nincsen helye a német fegyveres erőknél, melyek a demokráciát kell, hogy védelmezzék.

Neonáci propagandát terjeszt egy német áruházlánc

0

A Rewe áruházlánc szóvivője nem is tagadta, hogy egyes szupermarketekben kapható a Reichsbürger nevű, betiltott szélsőjobboldali szervezet lapja, a Magazin2000plus.

„Árusítunk szélsőséges baloldali és jobboldali sajtótermékeket is. Szólásszabadság van. Amíg az újság nem sérti az alkotmányt addig nálunk kapható”- mondta a Rewe szóvivője a Berliner Morgenpostnak.

Csakhogy

a Reichsbürgert betiltották Németországban épp azért, mert nem ismeri el az alkotmányt.

A hatóságok terroristacsoportnak tekintik a szervezetet azóta, hogy egyik tagja rendőrgyilkosságot kísérelt meg. Akkor a rendőrök több házkutatást is tartottak a Reichsbürger tagjainak lakásán, és nagy mennyiségű fegyvert és robbanóanyagot találtak. Ezenkívül olyan gépeket, melyekkel okmányokat lehet hamisítani.

A Reichsbürgernek 12600 nyilvántartott tagja van. Ők nem ismerik el a német alkotmányt arra hivatkozva, hogy Németország még mindig a szövetségesek által megszállt állam. Épp ezért

saját útlevelet és saját jogosítványt hamisítanak

– törvények nyilvánvaló megsértésével.

A szervezet propagandája sokban átveszi a neonácik érvelését: Németország nem demokrácia, hanem olyan részvénytársaság, melynek élén egy csúcsmenedzser áll, akit jelenleg Angela Merkelnek hívnak. Ő nem a német érdekeket képviseli, hanem valamiféle „háttérhatalmakat”.

A Reichsbürger propagandája gyakran antiszemita

mondván: „a zsidók túlságosan nagy szerepet kapnak a politikai és a gazdasági életben”. Egyáltalán nem ítélik el a náci birodalma, sőt, vissza akarják állítani a Reichet, a birodalmat az 1937-es határokkal. A Magazin2000plus kiadója magát a „megbízott német kormány külügyminiszterének” nevezi.

Németország jelenleg a választási kampány végénél tart: szeptember 24-én rendezik meg a parlamenti választásokat. A fő esélyes Angela Merkel kancellár. A szélsőjobboldali pártok nem rendelkeznek komoly támogatottsággal.

Neonácikat ítéltek el zsidó sírok meggyalázása miatt – Franciaországban

0

250 sírt dúlt fel öt neonáci fiatal 2015 februárjában Elzászban. Az eset óriási felháborodást keltett, különösen miután kiderült: egyes sírokat kinyitottak és belevizeltek. Látva a felháborodást, az egyik fiú önként jelentkezett a csendőrségen, amely azután az egész neonáci csoportot lekapcsolta.

Francois Hollande akkori köztársasági elnök a helyszínre utazott, hogy mindenkit megnyugtasson: a francia állam szigorúan fellép a nemzeti és vallási kisebbségek zaklatása ellen. Elzász és Lotaringia határtartomány, amely sokáig Németországhoz tartozott. Amikor a náci Németország legyőzte Franciaországot, akkor visszakerült a németekhez. Az itteni fiatalok a Wehrmachtban illetve az SS-ben szolgáltak. Éppen ezért

ezen a területen még határozottabban lép fel a francia állam az antiszemitizmus ellen.

Mivel az egész neonáci csoport a tettek elkövetése idején fiatalkorú volt, ezért zárt tárgyalást tartottak. A csoport vezetőjét 18 hónap börtönre ítélték – felfüggesztve. Három tag egyéves börtönt kapott, szintén felfüggesztve. A legfiatalabbat nyolchónapos börtönre ítélték, de ezt az ítéletet is felfüggesztették.

A neonáci csoport tagjai a bíróság előtt megbánták a tetteiket, habár a jelenlévők szerint ez nem tűnt túlságosan őszintének.

Ugyanakkor kiderült: egymást Heil Hitler és Sieg Heil kiáltással köszöntötték. A zsidókról, mint alacsonyabb rendű fajról beszéltek, és rendszeres szófordulatuk volt a „piszkos zsidó”.

Franciaországban a neonáci csoportosulások marginálisak, de

a szélsőjobboldal gyűjtőpártja, a Nemzeti Front tartalmaz neonáci szimpatizánsokat.

A párt alapítója, Jean Marie Le Pen kifejezetten antiszemita volt, viszont a lánya, aki a Nemzeti Front jelenlegi vezetője, a párt politikai pozíciói megerősítése miatt szakított ezzel az irányzattal. Ellátogatott Izraelbe, és megígérte az ottani jobboldali vezetőknek: az antiszemitizmus a múlté.

A fajgyűlölet viszont nem: jelenleg a Nemzeti Front rasszizmusa a muszlimok ellen irányul. Jelenleg.

Életfogytiglani börtönt kért az ügyész a neonáci szervezet vezérére

0

Beate Zschäpe bűnrészes a tíz gyilkosságban, két robbantásos merényletben és tizenöt rablótámadásban, melyet az NSU elkövetett – mondta az ügyész Münchenben, amikor életfogytig tartó börtönt kért a neonáci szervezet egyetlen életben maradt vezetőjére.

Az NSU nevű neonáci szervezetet hárman irányították, de a másik két vezető öngyilkos merényletet követett el 2011-ben.

2000 és 2007 között követtek el terrorakciókat Németországban abból a célból, hogy a bevándorlókat távozásra bírják.

Nyolc török és egy görög esett áldozatul a neonáci szervezetnek, mely rajtuk kívül meggyilkolt egy rendőrnőt is.

A neonáci szervezet igyekezett a rendőrséget és a közvéleményt félrevezetni és ezért olyan nyomokat hagytak, melyek „bevándorló bandákra” utaltak. A gyilkosságokra hivatkozva azután ellenük uszítottak.

A közvélemény egy része meg is ette ezt a propagandát. Csak miután a rendőrök elfogták Beate Zschäpet, akkor derült ki, hogy a neonáci szervezet áll a bűntények mögött.

A rendőrségnek csak nagyon lassan sikerült összeállítani a neonáci szervezet bűnlajstromát, de végül sikerült. A négyéves per végén az ügyész részletesen elemezte a szervezet ideológiáját és működését, benne Beate Zschäpe szerepét. Ezért végül

a legsúlyosabb büntetést, az életfogytig tartó börtönt kérte.

Beate Zschäpe azzal védekezett, hogy a gyilkosságokban személyesen nem vett részt, azokért a két másik vezető a felelős, akik 2011-ben meghaltak. A bíróság hamarosan ítéletet mond a négy éve húzódó perben.

Négy neonáci katonát tartóztattak le Nagy Britanniában

0

National Action, ez a szélsőjobboldali csoport neve, melyet az antiterrorista törvény nevében betiltottak Nagy Britanniában.

„Antiszemiták, rasszisták és homofóbok, az ilyen szervezetnek nincsen helye Nagy Britanniában!”- indokolta tavaly a szélsőjobboldali szervezet betiltását Amber Rudd belügyminiszter. Aki most kissé meglepődhetett amikor kiderült: a National Action (Nemzeti Akció) öt letartóztatott tagja közül

négyen a hadseregben szolgálnak.

Ráadásul nem is akárhol: az egyikük egy antiterrorista alakulatnál Cipruson.

A National Action ugyanis maga sem ítéli el a terrorista módszereket. Amikor a brexit-népszavazás kampánya során egy szélsőjobboldali aktivista leszúrta Jo Cox munkáspárti képviselőt, akkor a szervezet honlapja mint nemzeti hőst ünnepelte őt.

„Halál az árulókra! Éljen Nagy Britannia szabadsága!”

– ezekkel a szavakkal indokolta a politikai gyilkosságot a szélsőjobboldali tettes, és ezt kiemelt helyen közölte a National Action. Melyet ezután betiltottak.

Csakhogy az ITV egy riportot sugárzott, melyből kiderült: a szervezet él és virul.

Híveit ugyanolyan módon toborozza mint a dzsihádista szervezetek:

a YouTube-on terjesztett propaganda videókkal.

Ha kiderül, hogy a brit terrorelhárításnál aktívak a neonácik, akkor bajba kerülhet Theresa May kormánya, melyet a baloldal elnézéssel vádol. A brexit-népszavazást követően megnőtt a szélsőjobb befolyása a brit közéletben. Egyre gyakoribb a nyílt fellépés a külföldiekkel szemben. Nemrég ítéltek el egy britet, aki nyilvánosan a p…ba küldte el a kelet-európai bevándorlókat.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!