A bolsevikokhoz és a nácikhoz hasonlította Lengyelország jelenlegi vezetőit Donald Tusk

0
1133
wikimedia

Az Európai Tanács elnöke, aki korábban miniszterelnök volt Varsóban, és köztársasági elnök szeretne lenni 2020-ban, Lodz városában beszélt Lengyelország függetlenségének századik évfordulóján. Lengyelországot három birodalom: az orosz, az osztrák és a porosz felosztotta egymás között, és csak az első világháború után nyerte vissza újra függetlenségét 123 év után.

A bolsevikok megpróbálták elfoglalni ismét Lengyelországot, de Jozef Pilsudski marsall megállította őket – hangsúlyozta Donald Tusk. Akkor Pilsudski marsall az európai civilizációt védelmezte a barbárság ellen. A Szolidaritás szakszervezet megalakításával Lech Walesa szembeszállt a bolsevizmussal az európai értékek védelmében. Nekünk is ugyanígy kell szembe szállnunk a jelenlegi kormánnyal, amely harcban áll Brüsszellel – hangsúlyozta Donald Tusk.

Az Európai Tanács elnöke interjút adott a Gazeta Wyborcza című tekintélyes ellenzéki lapnak is. Ebben elsősorban a jövő évi európai választásokról kérdezték. Donald Tusk szerint két erő kerül egymással szembe. Az egyik az európai értékrendet védelmezi és egyre intenzívebb integrációt akar, a másik pedig a barna inges nacionalizmus, mely szemben áll Európával. Donald Tusk nem hagyott kétséget afelől, hogy ő a maga részéről minden erejével az európai értékek védelmét támogatja és szembeszáll a barbársággal legyen az bolsevik vagy épp náci.

Lengyelországban elég erős a neonáci mozgalom, a függetlenség napjára nagy tüntetést szerveztek Varsóba. Minthogy a tüntetésen általában a fehér felsőbbrendűség és más neonáci jelszavak is szerepelnek ezért a hatóságok idén betiltották a szélsőjobboldali tüntetést Varsóban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .