Kezdőlap Címkék MTA

Címke: MTA

A tudományt a politikai hatalom alá rendelik

Távol álljon tőlem, hogy a tudományos élet kutatási kérdéseibe beleüssem az orrom, amikor még egy komolyan vehető diplomám sincs. De a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestület – így talán megengedhető, hogy gyalogos magyarok is aggódjanak az intézmény sorsáért.

A szokásos módon kezdődött: az akadémia fenntartására – épületek rezsijére, ott dolgozók fizetésére szánt – 20 milliárd forintot kivonták a költségvetési törvény hatálya alól és a szépnevű Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe utalták, ami azt jelenti, hogy a kormány szájaíze szerint dönthetnek, mindenféle parlamenti akadékoskodás (így nevezi a parlamenti vitát a mai magyar udvartartás minden meghatározó tagja) nélkül. Akadémiai doktoraink talán abban reménykedtek, hogy a terület első szolgája (minisztere) maga is akadémikus – legalábbis ezen a címen húzott pár évig több mint havi félmilliós jövedelmet évi két publikáció fejében. Igaz, a publikációk nem születtek meg – de hát alanyi költőkkel is előfordul alkotói válság…

Ne akadékoskodjunk: a közlekedésimérnök végzettségű szakember a területén végigjárta a pályát, az egyetemi tanársegédségtől a tudományos kutató, majd akadémiai doktori címig. Nemcsak Magyarországon, Kanadában, Helsinkiben, Delftben is volt vendégkutató. Az iparban a Knorr-Bremse fékrendszereket gyártó cég fejlesztési intézetének volt igazgatója, 2009-ben pedig – a Mercedes-Benz kecskeméti gyárépítésének döntése után – a Kecskeméti Főiskola rektorhelyettesének választották.

Ki vonná kétségbe, hogy éppen ő, aki dolgozott a tudományos életben és az iparban egyaránt, alkalmas arra, hogy hazánk végre átlépje azt az évtizedek (ha nem századok) óta bosszantó és visszahúzó szakadékot, ami a Magyarországon született ötletek, és azok megvalósítása között húzódik.

Jómagam lennék az utolsó, aki azt kifogásolná, hogy nem humánterületen, hanem a reáliákban jártas tudós vezeti a magyar tudományos élet szervezését. Régóta nehezményezem, hogy miközben az általános műveltséghez tartozik például Petrarca ismerete, aközben műveltnek nevezhető az, akinek fogalma sincs, mondjuk a közlekedőedény-rendszer törvényszerűségeiről. (Általános iskola 7. osztályos tananyag.) Ennél rosszabbak csak az eltartott kisujjú kékharisnyások, akik meg is vetik a reáltudományokat. Ők azok, akik a falnak mennek az autóikkal, meg felrobban a kazánjuk, mert nem tudják, hogy időnként muszáj ránézni arra a fránya fékfolyadék tartályra és a kazán vízállás-mérőjére.

Hanem. Semmiképp nem nevezhető tudósnak – legfeljebb kutatónak -, aki kizárólag a saját területét tekinti tudománynak. Aki „hatszázadrangúnak” minősíti mondjuk a közgazdaság, a szociológia, a kultúra stb., összefoglalóan a társadalomtudományok létét. Bár nem vagyok tudós, annyit azért sejtek, hogy mindenféle tudomány kizárólag szabad szellemek által hoz eredményt – legyen az a porlasztó (Csonka-Bánki), vagy a stressz felismerése, szerepe (Selye János). A humántudományok lenézése, ignorálása pont annak a lónak a másik oldala, amelyik finnyásan elutasítja a saját WC-je vízellátását biztosító rendszer működésének ismeretét. (Ezért tartom életveszélyesnek olyan „szakértői” csoport kormányzási ajánlatát, amelyik büszkén vállalja, hogy semmi köze a politikához, sőt nem is érdekli. Ez ugyanis azt jelenti, hogy, bár kénytelen a „plebs” körében is támogatókat szerezni, de nagyjából leszarja támogatói érdekeit is, és fogalma sincs döntései társadalmi következményeiről.)

Igaz, a „kézzelfogható” eredményt nem hozó kutatás-tudomány elutasítása igen népszerű – nemcsak a képzetlenebbek, hanem a végzettségük okán értelmiséginek tarthatók körében is.

Kívülállóként azt tapasztalom, hogy valahol itt lehet a magyar innováció nagyon gyenge teljesítményének az oka. Az innováció az idegen szavak szótárai szerint ugyan „újítás”-t jelent, de talán nem véletlen, hogy nem lehet a két kifejezést szinonimaként használni.
Az innováció ugyanis többet jelent, mint valamely addig nem ismert dolog felfedezése vagy új eljárások kikutatása. Talán a karburátor sorsán lehetne legjobban megérteni a különbséget. A világban kevesen tudják, hogy az autózás történetének korszakos újítása, kidolgozása két magyar – sőt, Magyarországon dolgozó – mérnök érdeme. A külföldön is tanult Csonka Jánosé, és a Ganz gyárban dolgozott Bánki Donáthé. A szabadalmat 1893-ban (!) jegyezték be, alig 9 évvel az autó ősének tekinthető Karl Benz-féle önjáró kocsi bemutatása után.

Magyarország (pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia magyar része) akkoriban éppen az „ezeréves” királyság megünneplésére készült lázasan. Az önjáró kocsik híre ugyan eljutott idáig – sőt Budapesten már ötvenen rendelkeztek is ilyen fura szerkezettel, – az óriási többség, beleértve a tanult réteget is, legfeljebb hírét hallotta az automobilnak. A vezető réteg tagjai – még tudósok is – inkább csak extravagáns mániának tartották a huszadik századi társadalmakat alapjaiban megváltoztató innovációt. Sőt, sokan éppen az „ördög szekerének” vélték a szerkezetet, amit a dicső magyarság attribútumainak – lovasíjász, huszár, – elpusztítására találtak ki a magyarság ellenségei. (Nem ismerős?)
Így azután szinte visszhang nélkül halt el a karburátor, ahogy a pár évvel későbbi telefonközpont (Puskás Tivadar) écája is: német, angol, amerikai földön profitáltak ezekből azok a rusnya gyarmatosítók.

Szándékosan a műszaki tudományok világából hoztam a példát, reményeim szerint érzékeltetve, hogy hogyan, miért porlik szét minden reáltudományi eredmény, ha nem támogatja ezt a társadalomismeret tudománya.

Visszatérve a Magyar Tudományos Akadémia hányatott sorsához. Miért baj az, ha egy ilyen közintézmény fennmaradását a kormány irányítja? (Miközben a KÖZ, és nem a kormány pénzéből fizetjük.)

Közbevetőleg: ez a 20 milliárd forint csak részben finanszíroz pályázati alapon működő kutatásokat – döntően a kutatóhálózat fenntartására megy el: hogy legyen világítás, fűtés, netán takarítás, telefonszámla, pótolhatók legyenek olyan bonyolult eszközök, mint egy szkenner. Az MTA kutatóhálózata jelentős pénzt vont be eddig is nemzetközi forrásokból – ám a pályázatok jó részének feltétele valamennyi „saját erő”. Nos, eddig ezt a pénzt az MTA önálló költségvetési fejezetből kapta – felhasználásáról a különböző akadémiai testületek döntöttek. Bizonyos, hogy voltak rossz, de legalábbis vitatható döntések ebben a rendszerben. Mostantól a miniszter, a kormány dönt. Vajon mitől lesznek eredményesebbek a döntések, ha azok nem tudós vitában alakulnak, hanem az udvartartás egyik cselédjének szavára?

A rendelkezés éles vitát váltott ki, amiben nemcsak nemzetközi tudósok szólaltak föl az MTA védelmében, hanem közismerten jobboldali, konzervatív magyar tudósok is hallatták a hangjukat. Például a visszaorbánosított Magyar Nemzet hasábjain.

Igen tanulságosak a Körösényi András professzor (2012 és 2015 között a Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója volt) kifogásaira reflektáló Szarka László Csaba, az MTA levelező tagja érvei a Mandineren.

Bár érvnek csak barokkos túlzással lehet nevezni azt a vádat, hogy a felszólamlások csak a „nemzetközi botránykeltés” érdekében születtek, valamint bűnösök a „politizálásban”. Talán, ha a földtani tudományok professzora nem zárta volna magát szakterületének, a földtudományoknak a korlátai közé, esetleg fölismerhetné – a tudománynak éppen a politikai hatalom alá rendelése zajlik.

Nem kevésbé érdekes Szarka professzor következő mondata sem: „Lehetséges-e például az objektív tudomány képében tetszelgő kőkemény globalista értékrendszer hirdetése az akadémia, mint nemzeti közintézmény keretein belül?” Ha nem tisztelném annyira a tudósi tisztségeket, most felröhögnék. De legalábbis rákérdeznék: Hogy a fenében képzeli el kutatási területei – az elektromágneses geofizikai kutatómódszerek, a földi elektromágnesesség vagy a környezet-geofizika – „nemzeti kereteken belüli” művelését? Csak Kisvárda és Szombathely között hajlandó kutatni e jelenségeket? Bár ez nem valószínű, hiszen nemzetközi tudományos társaságok tagja is.

Vajon mi a csuda ez a „globalista értékrendszer” (ami ráadásul kőkemény), és miért/miben ellensége a nemzeti értékeknek? Mondjuk az a biokémikus, aki tárgylemezt tesz a mikroszkóp lencséje alá az, „globalista értékrendű”, aki meg tarsolylemezt, az bennmarad a „nemzeti keretekben”?

Rátesi Margit

Nyugati magyar professzorok levele Lovász Lászlónak

0

Az alapkutatások és az innováció támogatása a legtöbb nyugati országban világosan elválik egymástól, az innováció csak a bevétel elenyésző hányadát fedezi, az alapkutatás döntéshozói a tudósok, az alapkutatók megítélésében nem játszik számottevő szerepet a szabadalmaik száma – íme néhány, a levélben megjelenő legfontosabb gondolatok közül. A levél aláírói amerikai és svájci egyetemi professzorok, többen közülük startup-vállalkozások alapítói.

Lovász László, az MTA elnöke [részére], 2019. február 20.

Tisztelt Elnök Úr!

Alulírottak aggodalommal figyeljük az MTA jövője körüli fejleményeket és tárgyalásokat. Ehhez a párbeszédhez szeretnénk konstruktívan hozzájárulni néhány tény közreadásával.

E dokumentum aláírói a fizikai tudományok területén dolgoznak évtizedek óta Amerikában és Nyugat-Európában. Pályánk során folytattunk alapkutatásokat és alkalmazásközeli kutatásokat, amelyekre több tízmillió dollárnyi pályázati pénzt nyertünk különböző támogatási forrásokból. Mindannyian professzorok vagyunk jegyzett nyugati egyetemeken. Vannak közöttünk, akik tanszékvezetői tapasztalattal rendelkeznek, van, aki az Amerikai Tudományok és Művészetek Akadémiájának a tagja, és van, aki az Amerikai Feltalálók Nemzeti Akadémiájának a tagja. Néhányan közülünk vállalkozóként tíz- és százmillió dolláros startup-vállalatok létrehozásában játszottak és játszanak számottevő szerepet.

Mindannyian egyetértünk abban, hogy fontos erősíteni az innovációs törekvéseket odahaza. Az innováció fejlesztése viszont egy komplex feladat, amelynek az érdekeltek közötti olyan konstruktív egyeztetésre kell épülnie, ahol a javaslatok tanulmányokkal és tényekkel vannak alátámasztva. Mi a nyugati tudományos támogatási rendszerekben és a vállalkozói szférában szerzett saját tapasztalataink alapján szeretnénk ehhez hozzájárulni.
1. Az alapkutatás és az innováció állami költségvetése a legtöbb nyugati országban világosan el van különítve

Az általunk ismert nyugati országokban az alkalmazott kutatás állami támogatása világosan elkülönül az alapkutatásétól. Németországban az alapkutatást finanszírozó Deutsche Forschungsgemeinschaft (DFG), Max Planck Társaság és Helmholtz Intézetek költségvetése teljesen elkülönül az alkalmazott kutatással foglalkozó Fraunhofer Intézetekétől [1]. Az Egyesült Államokban a Department of Energy (DOE) támogat alap- és alkalmazott kutatásokat, de az alapkutatási Office of Science saját költségvetéssel rendelkezik [2]. A USA National Science Foundation (NSF) és a DOE alapkutatási pályázatai nem versenyeznek termékcentrikus alkalmazott kutatási pályázatokkal. Azokkal más intézményekhez kell fordulni, például a különböző szövetségi hivatalok Small Business Innovation Research (SBIR) programjaihoz [3].

Ezt a különállást jól mutatja például az is, hogy amikor az amerikai kormány eldöntötte nyolc alkalmazáscélú Energia Innovációs Program beindítását 2010-től, akkor ahhoz nem az NSF alapkutatási keretéből vett el pénzt, hanem 280 millió dolláros új forrást bocsátott rendelkezésre [4].
2. Az állam az alapkutatást meghatározóan fontosnak tartja, és ezért a tudományos kutatásra költött alapok döntő részét erre fordítja

A sikeres alapkutatás előfeltétele a sikeres alkalmazott kutatásnak. Vannevar Bush, aki az amerikai közvéleményt meggyőzte, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van erős alapkutatásra, így érvelt: „Új termékek és folyamatok nem tűnnek elő a semmiből. Először új alapelvek és koncepciók kellenek. Ezeket pedig csakis a legtisztább alapkutatásban lehet kifejleszteni” [5]. Elfogadva ezt az érvelést, 70 évvel ezelőtt az amerikai kormány megalapította az NSF-et, és külön költségvetést irányozott elő az alapkutatásra. Az elmúlt 70 évben az alapkutatás és az arra épülő alkalmazott kutatás a történelemben példátlan sikersorozatot produkált, és olyan áttörő újításokat adott a társadalomnak, mint a síkképernyő, az okostelefon és az internet, hogy csak a fizikából említsünk példákat.

Jól mutatja, hogy az állam mennyire fontosnak tartja az alapkutatást Németország példája, ahol az összes állami tudományos támogatás évi 10,2 milliárd eurójából mindössze 7% van alkalmazott kutatásra előirányozva a Fraunhofer Intézeteknek szánt 0,7 milliárd eurós költségvetésén keresztül,
míg 93% az alapkutatásé: Helmholtz Intézetek – 4,5 milliárd euró, DFG – 3,2 milliárd euró, Max Planck Intézetek – 1,8 milliárd euró [1].

A fejlett országokban a benyújtott kutatási pályázatoknál alacsony a nyerési esély, mindössze 10-20%-uk kap támogatást [6]. Egy ennyire bizonytalan pénzforrásra nem lehet kutatók és kutatócsoportok fenntartását alapozni. Ezért az alapkutatás működtetési költségei külön forrásokból vannak garantálva, hogy a kutatócsoportok egzisztenciája ne függjön a pályázatok
kiszámíthatatlan sikerétől.
3. Az alapkutatás döntéshozói a jelentősebb nyugati országokban a tudósok

A parlamenti költségvetés keretszámai szabják meg, hogy az adófizetők pénze milyen arányban kerül alap- és alkalmazott kutatásra. Azonban e kereteken belül már nem az állam, hanem kutatói tanácsok és programmenedzserek döntenek arról, hogy az alapkutatásban melyik kutató, kutatócsoport és projekt kapjon támogatást. Például a sokat idézett, németországi alapkutatási
intézményeket működtető Max Planck Társaság már a honlapján világosan kimondja [7], hogy a Társaság nem kormányzati intézmény. Bár a szövetségi kormány megfogalmazhat tudománypolitikai elvárásokat, a kutatástámogatási döntéseket az intézetek vezetősége hozza meg. Az Egyesült Államokban a National Science Foundation igazgatóját ugyan az elnök nevezi ki, azonban ez egy politikától független állás, amit már az is mutat, hogy bár a jelenlegi igazgatót még az előző amerikai elnök nevezte ki, a kormányváltás után a teljesen más politikát képviselő új elnök mégis a helyén hagyta [8]. Az NSF támogatási döntéseit saját programmenedzserei hozzák meg, a kutatók tanácsa alapján. Ezek a jellemző nyugati példák azt mutatják, hogy bár a kormány preferenciái képviselve vannak ezekben az intézményekben, a tudománytámogatás tényleges döntéseit a szakértő tudósok hozzák meg.
4. Az innovációs kutatások bevételei a működési költségeknek csak nagyjából 1%-át képesek fedezni

Fel lehet vetni, hogy alapkutatási intézmények forduljanak az innováció felé annak reményében, hogy vállalatok jelentős összegeket fognak fizetni innovációs eredményeikért. Ezzel szemben a releváns példák azt mutatják, hogy még a legfejlettebb országok alapkutató intézményei is, mint például a University of California vagy a Max Planck Intézetek, működési költségeiknek
csak nagyjából 1%-át tudják innovációs eredményeik értékesítéséből fedezni [9]. Másként megközelítve ugyanezt, az USA több száz egyeteme közül mindössze hat képes a kutatási költségeinek (nem a működési költségeinek) legalább 4%-át behozni szabadalmi díjakból [10]. Emiatt Nyugaton nem is teszik a kutatócsoportok működését vagy struktúráját függővé az innovációs tevékenységüktől és szabadalmaik számától.
5. A szerződéses alkalmazott kutatás támogatására sikeres példa a Fraunhofer Intézeteké, amelyeket azonban az ipar többségi finanszírozása működtet

Németországban sikeresen működik a Fraunhofer Intézetek hálózata, amelyek fizetőképes vállalati szerződések keretében végeznek alkalmazott kutatásokat. Itt fontos felidézni viszont azt, hogy a Fraunhofer-modellben az intézetek működési költségeinek 70%-át a megrendelő vállalatok állják, nem az állami költségvetés [10].
6. Az innováció vállalkozói szférája rendkívül kockázatos, és csak egy kifejlett vállalkozói ökoszisztémán belül működik

Az innováció másik sokat emlegetett formája a startup vállalkozói szféra, amelyben a kutató a felismeréstől a szabadalmaztatáson át végigviszi a fejlesztési folyamatot a termék gyártásáig. Bár a startupok világa gyakran pozitív fényben van feltüntetve, fontos higgadtan értékelni a valódi helyzetet. Az innováció termékké fejlesztése egy hosszú lánchoz hasonlítható folyamat. Az innovációs lánc bármelyik szemének a hiánya megszakítja az egész működését. Ezért a szabadalmak nagy többségéből nem lesz termék. A startupok nagy többsége tönkremegy. Az innováció világa turbulens, kíméletlen, és sokkal több vesztese van, mint nyertese. Épp ezért Nyugaton az alapkutatók és intézményeik nincsenek rákényszerítve startupok alapítására, és megítélésükben nem játszik számottevő szerepet szabadalmaik száma.

Nagyon kijózanító például az a tény, hogy az USA 50 szövetségi állama közül a sikeres startupok döntő része 5 államba tömörül. Másként mondva: még az USA 50 szövetségi állama közül is 45 nem volt képes sikeres és vonzó innovációs ökoszisztémát teremteni [12].

Az innovációs lánc és ökoszisztéma lényeges elemei közé tartoznak a következők:

olyan oktatási rendszer, amely az egyetemistákat és a kutatókat felkészíti a vállalkozás világára;
korai fázisú támogatási alap az ötletek elvi igazolását támogatandó [3];
komoly kockázatvállaló tőke, amely sok tucat startupba tud dollármilliókat beruházni [13];
fogadókepés nagyvállalati szféra, amely az ígéretes startupokat fel tudja vásárolni [14].

Az állam közismerten nem túl sikeres vállalkozó. Ez is az egyik oka annak, hogy a magánszféra által támogatott amerikai startup-világ jóval dinamikusabb, mint az államilag támogatott német és francia startupoké. Ezért csak ott és akkor működik a startup-szféra igazán jól, ahol az innovációs lánc mindegyik eleme robusztusan jelen van, a magán kockázati tőke és a tőkeerős vállalati szféra részvételével.

Azt reméljük, hogy az itt megosztottakkal segíteni tudunk abban, hogy az otthoni párbeszéd és döntések szélesebb alapokra és tényekre legyenek építve.

Tisztelettel

Zimányi Gergely,
a University of California, Davis professzora, három startup szabadalmi igazgatója

Mihály László,
a State University of New York, Stony Brook volt tanszékvezető professzora

Forgács Gábor,
a University of Missouri-Columbia és a Clarkson University professzora, három startup alapítója, az Amerikai Feltalálók Nemzeti Akadémiájának tagja

Forró László,
a Svájci Műszaki Egyetem (EPFL) tanszékvezető professzora

Szalay Sándor,
Széchenyi-díjas, a Johns Hopkins University professzora, az Amerikai Tudományok és Művészetek Akadémiájának a tagja

Barabási Albert-László,
Prima Primissima-díjas, a Harvard és a Northeastern University professzora, két startup alapítója

Kuti Gyula,
állami díjas, a University of California, San Diego professzora

Holczer Károly,
a University of California, Los Angeles professzora

Hivatkozások

DFG: https://www.dfg.de/en/service/press/press_releases/2018/press_release_no_24/index.html
Max Planck: https://en.wikipedia.org/wiki/Max_Planck_Society
Fraunhofer: https://en.wikipedia.org/wiki/Fraunhofer_Society (30% állami, 70% vállalati)
Helmholtz: https://www.helmholtz.de/en/current_topics/press_releases/article/artikeldetail/knowledgefor-the-world-helmholtz-to-fund-four-innovative-transfer-projects/
https://science.energy.gov/
https://www.sbir.gov/
https://www.eenews.net/stories/81285https://science.energy.gov/bes/research/doe-energy-innovation-hubs/
https://www.nsf.gov/od/lpa/nsf50/vbush1945.htm
https://www.sbir.gov/node/736115
https://en.wikipedia.org/wiki/Max_Planck_Society
https://en.wikipedia.org/wiki/France_A._C%C3%B3rdova
(a) A University of California 2016–17-es költségvetése 31,5 milliárd dollár volt (lásd ebben a PDF-ben a 3. oldalon), miközben az összes szabadalomból származó bevétel 177 millió dollár (uo. 110. oldal),
vagyis mindössze a költségek 0,6%-át fedezte.
(b) A Max Planck Intézet 2017-es költségvetése 1,768 milliárd euró volt (lásd ebben a PDF-ben a 72. oldalon), miközben az alkalmazott kutatásból 2 millió eurós (uo. 72. oldal), a szabadalmakból pedig 19
millió eurós bevétel (uo. 72 oldal, és lásd itt) származott – utóbbiak együttesen a működési költségek 1,2%-át fedezték.

How Johns Hopkins University wants to be Baltimore’s innovation leader


Fraunhofer: https://en.wikipedia.org/wiki/Fraunhofer_Society (30% állami, 70% vállalati)
Csak 5 államban haladja meg a startupokba fektetett tőke az 1 milliárd dollárt: https://s3.amazonaws.com/cbi-research-portal-uploads/2019/01/15143206/us-tech-startups-map-01.15.2019.png
A híres Sequoia VC Alap által támogatott startupok listája: https://www.crunchbase.com/organization/sequoia-capital#section-locked-charts
A híres Sequoia VC Alap által nagyvállalatoknak eladott startupok listája: https://www.crunchbase.com/organization/sequoia-capital/exits/exits_image_

Mi a magyar EU-kilépés (huxit) kormányzati stratégiája?

Az MTA is az adófizetők pénzén él. Ezt érzem kulcsmondatnak a nemrég kiszivárgott tervek mellett, hogy privatizálnák az MTA vagyonát. A kormány fokozatosan kivonul a legtöbb közszolgáltatásból, hogy a megcsappanó (esetleg végleg elfogyó) EU-támogatások után is biztosítsa a szükséges forrásokat a kiterjedt bűnözői csoport egységének megőrzéséhez – de most már nem a nyugati, hanem a hazai adófizetők pénzéből.

Az EU-ból való kifarolás módját szerintem nem látják még pontosan, de a Juncker (tehát az EU) elleni támadással és a párhuzamosan tovább erősödő tahó hangvétellel a nyugati nemzetállami politikusokkal szemben máris tesztelik a hazai közvéleményt: elég erős-e a migránsozó-sorosozó militáns narratíva az EU-tagság ellenében is, illetve már nem annyira bánják eközben a degenerált Néppárt (megkésett) tweetjeit. A NATO-tagság (ha nem lesz semlegesség), a fegyverkezés (az egyéb regionális stratégiai előnyei mellett), a nagy arányban jól robotizálható nyugati termelő cégek betelepülésének támogatása kombinálva a nyugat-európai ellátási láncokba való jó földrajzi illeszkedésünkkel mind a megfelelő exit alkupozícióját hivatott erősíteni.

Ne feledjük, hogy a mostani 60 körüli élcsapatnak nemcsak saját maga számára kell biztosítania az elszámoltatás elkerülését, hanem a gyerekei számára is, ami miatt nem engedhetik meg maguknak még az esélyét sem annak, hogy visszatérjen a jogállam. Azaz egy erős(ebb) EU nem lehet opció az országnak. Azt gondolom, Orbán már beletörődött abba, hogy az A-terv (az EU és a Nyugat átfordulása a nacionalista ellenforradalomba) nem fog működni. A B terv viszont a magyar kilépés (huxit) a rövidesen bizonyossá váló EU-s reintegrációból.

Az ellenzék meg képtelen a stratégiai gondolkodásra

E sorok írója többször sérelmezte már a hazai ellenzék képtelenségét a stratégiai gondolkodásra. Az ellenzék a legjobb esetben is követő üzemmódban van, és hát persze követőnek is gyatra. Az eseményeket utólag sem értik, nemhogy előre tudnák prognosztizálni. A legújabb akció a Suzuki gyárkapuja előtt elképesztően ignoráns volt, mindössze azt leplezte le, hogy az ún. balos frakciók (a Kossuth téri óvoda) egyetlen (tompa) eszköze a kormányzat ellen a rabszolgatörvényezés, holott ezt semmilyen objektív hazai igény nem támogatja (ti. a dolgozók körében). A stratégiázás nem azt jelentené, hogy mindig igazuk lenne, de rászoktatnák magukat a távlatos, az ellenfél fejével való gondolkodásra és saját stratégia kifejlesztésére. De nem. Fő eszközüknek megmarad a kereplő és a magyar helyesírás rút abuzálása.

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 13. – Tudósítás a másik valóságból

0

A PestiSrácok-ból megtudhatjuk, hogy itt az ideje elbúcsúzni a posztszovjet MTA-tól! A 888-bol kiderül, hogy az ellenzéki pártok pontosan ismerik a helyzetet, csak még mindig nem értik, hogy miért nem kérnek belőlük az emberek. A Magyar Hírlap elmagyarázza, hogy a „populisták” az önpusztító liberális demokráciát kénytelenek örök nyugalomra helyezni

Itt az ideje elbúcsúzni a posztszovjet MTA-tól!

A Magyar Tudományos Akadémia lassú átszervezése ugyan megindult a rendszerváltáskor, azonban az intézmény mind a mai napig nem szabadult meg az 1949-es, szovjet típusú szerkezettől. Azóta az MTA állam az államban. Ennek a rendkívül centralizált és bürokratikus rendszernek a lebontására már történtek kísérletek, de általában belső ellenállás miatt meg is buktak.

Az MTA tagjai egymás között osztogatják a pályázati pénzeket. Az egyik bírálja a másikét, a másik az egyikét és mindkettő nyer. Feltehetjük a kérdést: lehet-e akadémikus, akinek nincs saját kutatási eredménye, soha nem volt témavezetője egyetlen témának sem, a jelöléskor szakmai vezetőjének a kutatásait tüntette föl saját eredménynek. Nincs is az adott témában saját publikációja. A válasz: lehet, ha az adott tudományos osztály tagjai a fent említett módokon le vannak kötelezve.

Persze az örök kedvencünk az MTA Filozófiai Kutatóintézete marad, amelyről a Magyar Nemzet még 2010-11-ben írta meg, hogy összesen 400 millió forintot fizettek ki olyan marxista, lukácsista tanulmányok írására, amelyeket szerzőik (leginkább az átkosban) már jórészt kidolgoztak, és amúgy sem érthető, hogy miért kéne pályázati úton támogatni az érintettek tudományos életművének és oktatói tevékenységének alapját képező, amúgy igencsak meghaladott gondolatok leírását. Akkor a kedvezményezettek, köztük Heller Ágnes, Gábor György vagy éppen Vajda Mihály antiszemitizmust kiáltottak, de a helyzet csak nagyon lassan változik, hiszen a PestiSrácok.hu tavaly nyáron írta meg, hogy az MTA Filozófiai Intézetében még mindig marxista szeánszok folynak állami pénzen: Heller Ágnes, Vajda Mihály és Krausz Tamás szónokolt ugyanis 1968-ról. (PestiSrácok: Alapfokú történelemlecke akadémikusoknak – Itt az ideje elbúcsúzni a posztszovjet MTA-tól!)

A mai ellenzéknek semmilyen ajánlata nincs Magyarország számára

Ha majd évtizedek múlva visszatekintünk a 2010 és 2020 közötti közéletre, első észrevételünk alighanem az ellenzéki pártok hihetetlen formahanyatlása lesz. Amikor azt a rettenetes mondatot leírjuk, hogy vissza nekünk Lendvai Ildikót, Kovács Lászlót és az öreg bolsevikokat, abban minden benne van. A minden hájjal megkent, több évtizedes pártmunkában megedzett elvtársakat nemhogy a harmadik, sokkal inkább a tizedik vonal váltotta fel. Elegendő csak Tóth Bertalanra, Fekete-Győr Andrásra és Sneider Tamásra gondolni, akiknek politikai nanométerrel segítették a világra kerülésüket a sorozatgyártáskor.

Orbán Viktor azért olyan sikeres, mert ezeknek az embereknek semmilyen ajánlatuk nincs Magyarország számára. És persze azért, mert neki akad bőséggel. A magyar közéletben hosszú évek óta a következő zajlik: az ellenzék megragad valamilyen ügyet, igyekszik azt a kilencvenes években megszokott módon a szétforgácsolódott, de még működő hálózatával szétteríti, aztán amikor a magyar társadalom nem vevő rá, megsértődik. Nem veszik észre, hogy a saját témáik nem esnek egybe a magyar emberek témáival. Amit ők égbekiáltó botrányként érzékelnek, az valójában egy szűk értelmiségi csoporton kívül senkit nem érdekel az országban. Az ellenzék szimfonikus zenekarból falusi malacbandává silányult, de egytől egyig úgy érzik, hogy ők a világ legnagyszerűbb zenészei, akik minden hangszeren játszanak. (888: A malacbanda végnapjai)

Kik a sírásók – és miért?

Liberális értelmiségiek, köztük Anne Applebaum, Heller Ágnes, Konrád György, Adam Michnik és Bernard-Henri Lévy fogalmazásában kiáltványt jelentettek meg a Libération francia napilapban. A címe: Európa veszélyben van.

Sokat mondó elszólás, hogy a kiált­vány aláírói az egyik helyen Európa „sírásóiként” aposztrofálják a populistákat. Talán valóban sírásók, de ebbéli tevékenységük során csupán az önmagát elpusztító liberális demokráciát kénytelenek kellő tisztelettel örök nyugalomra helyezni. Ha ugyanis egy uralkodó létberendezkedést szellemileg megalapozó létértelmezési rendszer legjelesebb képviselőitől az egyébként valóban súlyos válság elemzését tekintve intellektuálisan csak ennyire futja, mint amit ebből a kiáltványból látunk, akkor ehhez már nincs mit hozzátennünk. (Magyar Hírlap: Európa sírásói)

Ellenáll az MTA a kormánynak

A Magyar Tudományos Akadémia csak a törvényes támogatás fejében hajlandó pályázni a nekik egyébként járó pénzre – döntött az MTA. Ezzel az akadémikusok ellenállnak a kutatóhálózat szétszedésének.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége nem fogadja el a kormány tervét – lényegében ez derül ki a köztestület keddi üléséről kiadott közleményből.

Ezzel szembeszáll a kutatói hálózat szétszedésére indított kormányzati tervvel.

Az elnökség felkéri a Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy

biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben garantált alapfinanszírozását.

Ugyancsak felkéri a kutatóközpontok főigazgatóit és az önálló jogállású intézetek igazgatóit, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs hivatal (NKFIH) által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program keretében előkészített támogatási igényeiket terjesszék fel az Akadémia elnökéhez.

Az elnökség felkéri az MTA elnökét, hogy – a Professzorok Batthyány Köre által tett és az ITM minisztere által is elfogadott javaslattal összhangban – a kutatóintézet-hálózat igényeit abban az esetben továbbítsa az ITM minisztere, valamint az NKFIH elnöke részére, ha a minisztertől előzetesen írásbeli visszaigazolást kap arról, hogy a törvény szerinti 2019. évi központi költségvetési támogatást az intézetek megkapják – szól az MTA közleménye.

A puha csomagolóanyagba burkolt állásfoglalás lényege az, hogy

az MTA nem fogadja el a kormány azon tervét, amely szerint kivennék a kutatóintézeteket az akadémia alól, és szétszórnák egyetemi, illetve különböző alapítványi fennhatóság alá.

A kormány tavaly döntött úgy, hogy elvesz 28 milliárdot az MTA-tól, legutóbb pedig Palkovics – maga is akadémikus – közölte, hogy az akadémiai intézeteknek az alapfinanszírozásért is pályázniuk kell az NKFIH keretében meghirdetett program keretében. Az egyetemi kutatóhelyek azonban változatlanul megkapnák a pénzt a rezsire és a bérekre, az MTA intézetei tehát eddigi pénzük jelentős részét elveszítenék.

Kiszivárgott értesülés alapján a kormány célja az, hogy minden irányítási, felügyeleti jogot elvesz az MTA-tól az intézetek felett,

az akadémiai köztestületet afféle csontvázként hagyja meg minden jog nélkül.

Ez ellentétes a hatályos törvénnyel, az MTA elnöksége ennek alapján szabja feltételül az NKFIH pályázatain induláshoz azt, hogy a kormánytól kapják meg a nekik járó pénzt.

A kormány indoka az, hogy nem eléggé hatékony az MTA működése, és a gazdaság számára közvetlenül hasznosítható alkalmazott kutatásokra kell helyezni a súlyt.

Az MTA értékelése szerint ez lényegében a kutatóhálózat szétverésével egyenértékű. Ezért szerveztek élőláncos tüntetést az MTA épületéhez kedden délután.

Az elnökség továbbá felkéri az akadémia elnökét, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az ITM miniszterével a kutatóintézetek jövőbeni struktúrájára vonatkozó miniszteri javaslatokról.

Az elnökség köszönettel veszi az Akadémián és más intézményeknél dolgozók támogatását. Továbbra is kéri az akadémiai dolgozók töretlen helytállását, bizalmát és higgadt feladatellátását.

Kiárusítás

0

Nem az a legnagyobb bűnük, hogy elloptak mindent, amit csak lehetett, s vitték azt is, amit nem lehetett. Tragédia, de az anyagi pusztítást az ország akár egy évtized alatt is kiheverhetné, igaz – amióta az eszemet tudom, így megy ez ebben az országban – megint ráment néhány évünk, évtizedünk nekünk is, az utánunk következőknek is, már persze azoknak, akik voltunk olyan hülyék, hogy maradtunk.

Nem is az a legnagyobb bűnük, csak sima hazaárulás, hogy idegen érdekeknek és titkosszolgálatoknak árusították ki az országot. Ez sem új, ez is így megy azóta, amióta az eszemet tudom. Ezt már nehezebben fogja kiheverni az ország: az idegen beágyazottság, az összefonódó kapcsolatok, a nemzeti érdekekre való hivatkozás okán fel nem tárt ügynöki tevékenységek, a zsarolhatóság és az ügynökök reaktiválása hosszú-hosszú évtizedekre kiható konstans ebben a világban.

A legeslegnagyobb bűnük, a legaljasabb és a leginkább megbocsáthatatlan, az a szellemi tatárdúlás, amit majd maguk mögött hagynak valamikor. Mert a mentalitásban okozott kár nem egy-két évtized alatt reparálható valami – ahogy ezt a mentalitástörténet pontosan leírta -, hanem generációkon átívelő állandóság, longue durée, hosszú időtartam.

Lerohasztott kórházakat valamikor rendbe lehet hozni, de a kiirtott szellemet, meggyalázott tudást, lezüllesztett kultúrát nem lehet feltámasztani, a hiány pótolhatatlan, az üresség nem lesz bevilágítható, hiszen nincs ott semmi.

Új numerus clausus, amely most nem a zsidókat érinti csupán, hanem minden gondolkodó és alkotó embert. Az egész oktatási rendszert ellehetetlenítő indoktrináció, a gimnáziumi férőhelyek radikális leszűkítése, a tankötelezettség 16 évre történő csökkentése, az egyetemi autonómiák, az oktatási- és diszciplina-szabadság hatalmi megszüntetése, egyetemek ellehetetlenítése, országból való elűzése, az MTA és vele a magyar tudományos élet totális szétverése, a lapok és folyóiratok elpusztítása egy olyan országban, ahol mindig is hagyományosan meghatározónak számított a lap- és folyóirat-kultúra, a színházi világ megnyomorítása, az újságíró szakma megvásárolhatóvá történő lezüllesztése, s közben azoknak a tehetségtelen és dilettáns szellemi verőlegényeknek a szabadjára engedése, akik hangos huj, huj kiáltásokkal lenyilazzák mindazokat, akik jobbak és tehetségesebbek náluk.

És ott vannak még a kollaborálók, azok, akik így meg úgy megideologizálva és öröknek remélve a zsarnokságot, földi juttatásokért cserébe árusítják ki a lelkeket és az ethoszt, mert itt minden eladó és minden áruba bocsátható. Az ocsmányság kitartottjai és kitartói.

Persze ez is így volt mindig, amióta az eszemet tudom.

Gábor György

Az Ostoba Társadalom vonzereje a svájci kakukk fészkéből nézve

A kettes matekosok fellázadtak és demokratikusan (többséggel) eldöntötték, hogy a számolás nemzetietlen ügy és minden rendes embernek elég a tíz ujj az élethez. Egy liter tej meg három zsömle, az négy.

Ki tudja, jó esetben milyen eszetlen méretű kognitív disszonanciát kell áthidalnia egy akadémikusnak, hogy a burzsoá tudomány hóhérává szegődjön, nyilván egy diktatúrában! Egy kicsit mindig érdekelt ezeknek a lényeknek a lelkivilága: a ressentiment minden, az önbecsülés semmi. „Sorosista elemek” vannak az MTA-n, főleg a Humán Tudományok Kutatóházában – mondja. Az, elvtárs, amit csak akarsz.

Az emberi átlag természetesen semmit nem fejlődik lényegi tekintetben, azaz ami az erkölcsi rendre való képességét illeti. A felvilágosodás semmit nem hozott ezen a téren, csak újabb kihívásokat (challenges), amennyiben hatékonyan pusztította a rend intézményeit; a tömeg és a radikális relativizmus („az egyetlen igazság a hatalom”) pedig befejezte a természeti rend dekonstrukcióját – nincs ebben semmi kiváltképp jobbos, ellenben van minden.

Ami a tudományt illeti, az maga dolgozott a legtöbbet a saját felszámolásán, először is azzal, ahogy megszabadította magát az erkölcs kötelmeitől és az Ember vonzásköréből. Az Ostoba Társadalom pedig kéjjel lázad föl az elidegenedett, reduktív értelem ellen, miután sokáig és egyre inkább kisemmizve érezte magát belőle. Az Ostoba Társadalomhoz csatlakozik most az Ignoránsok ide-oda csapódó cohors-a, amely úgy vélekedik, hogy minden túléltünk már, tehát ezt is túl fogjuk. A tudomány – mondják – valójában néhány egzisztencia ügye (ha egy kicsi igazságuk van is, ezek az egzisztenciák azért érnek valamit), és mit nekik a mások egzisztenciája! Az Ignoránsok nem becsülnek semmit, csak ami a sajátjuk. Ezért elküldik a gyerekeiket Glasgow-ba meg Berlinbe.

Család- és nemzetkutatás lesz meg alkalmazott tudomány (leginkább gépészet és technológia). Lesz harminchét gépész akadémikusunk és egy nyelvész. Filozófus nem lesz. Kutatási projektek ugyanilyen arányban. Vas- és acél országa posztmodern domina rékliben. Az ország lezüllesztése valami hátsó-kongói zombitenyészetté, amelyben minden és mindenki a hadúr vacsorájává válhat, alighanem visszafordíthatatlan. Sokféle motívum adja szorgos népünk alá a vastrónt.

Nem vigasztal minket,

hogy már öt éve mondjuk ezt azon az alapon, hogy a legfőbb hadúrnak azóta nincs politikai exit stratégiája. Nem vigasztal minket, hogy az ellenzékkel – benne nyájas arcú társutasokkal, akik egyszerre nincsenek tisztában a nácik és a parkolási társaságok differentia specificáival, de leginkább csak folyamatosan hebegnek-habognak, kvázi hebegés és habogás az életük, ezzel ma az ellenzéknek vezetőjévé lehet válni – a magunk szerény módján már leszámoltunk, míg nem huszonnyolcadszor élvezhetjük végig újra a show-t, ahogy az ellenzéki szavazók az MSZP vélhetően Pintérhez bekötött szárnyába és a P-be vetik minden bizalmukat, majd törvényszerűen újra elvéreznek hitükben. Mindez – a lásd, a tudás – nem vigasztal minket. Sokkal inkább vigasztal az a tudat, hogy a Kárpátok bércei alatt semmi sem változott – ezért antikváriusként nem maradtunk le semmiről – ahhoz képest, amikor jó emlékű Pécselyi Király Imre így rimánkodott négyszáz éve: „Magyar, kérlek téged, hadd el a prédálást | Országunkban való szörnyű nyúzást, fosztást” stb.

Türelem, Imre drága! Ölelj kebeledre minket! Kortársaid vagyunk és semmivel se bölcsebbek.

Hát van még egy ország Isten szabad ege alatt, amelyhez képest a svájci kakukk kiszámíthatósága legalábbis ergodelméleti kérdés?! Tanulságok nincsenek. Csak száz- meg százezernyi halott.

Bréking nyúz, 2018. november 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 rájött, hogy az MTA csak idézőjelben „Magyar” és „Tudományos” Akadémia. Mi sem bizonyítja ezt jobban szerintük, mint az, hogy Alföldi Róbertet az MTA által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Az ENSZ és az Európai Unió arra ösztönözi a migránsokat, hogy hagyják el hazájukat. Lebukott a szómágiát használó Mazsihisz.

Már az MTA is a baloldal kezében van

A „Magyar” „Tudományos” Akadémia (MTA) által alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia éves, rendes közgyűlésén taggá választották Alföldi Róbertet.

A 1992-ben alapított Széchenyi Akadémia az MTA önálló társult testülete, amelynek az a feladata, hogy megjelenítse az irodalmi és művészeti élet sokszínűségében megvalósuló egységét.

Az idei közgyűlésen címzetes tagnak Ferge Zsuzsát, Földényi F. Lászlót, Kenedi Jánost, Kornai Jánost, Szelényi Ivánt és Vekerdy Tamást választotta meg a közgyűlés. Igen, jól látjátok, csupa-csupa baloldalit választottak meg! (888: Helyben vagyunk: akadémiai tag lett Alföldi Róbert)

Az ENSZ és az Európai Unió arra ösztönözi a migránsokat, hogy hagyják el hazájukat

Az ENSZ és az Európai Unió is trükkök százaival próbálkozik, hogy segítse
a migrációt. Magyarország nem hagyja magát.

Bár egyre többen lépnek ki az ENSZ migrációs csomagjának előkészítési folyamatából, a nemzetközi szervezet továbbra is erőltetné a bevándorlók számára a különböző előjogok biztosítását. Ilyen például, hogy lényegében ugyanolyan szolgáltatásokra lenne jogosult egy illegális bevándorló a befogadó állam részéről, mint amire egy adófizető, dolgozó állampolgár. De a csomag tartalmazza, hogy képzési programokban készítenék fel a migránsokat az utazásra. Azaz lényegében ezáltal is ösztönöznék azt, hogy hagyják el hazájukat. Nem csoda hát, hogy már júliusban kilépett hazánk a csomag előkészítési szakaszából, amelyet azóta számos másik ország is követett.

Az Európai Unió is sorra áll elő a „jobbnál jobb” ötletekkel. December elején újra szavazhat az EP a migránsvízumok ügyében, amely alapján a külképviseletekről, ellenőrzés nélkül, gyorsított eljárás keretében hozhatnák be a bevándorlókat az EU-ba. Nem törődve semmilyen biztonsági kockázattal, és ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen korábban az Origo is megírta a név nélküli, migránskártyák ügyét, amely szintén kiváló meghívó a bevándorlóknak. (Origo: Erőszakkal akarják lenyomni az európaiak torkán a migránsok befogadását)

Mazsihiszes szómágia?

A zsidó szervezet több mint 3,2 milliárdos állami támogatást kaptak, amelyből egész eddig csak 1,2 milliárddal sikerült elszámolniuk.

Ezeket az összegeket a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítására és az Együttélés Házának kialakítására kapta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. Az Emmivel kötött szerződés szerint az első ütemét a munkálatoknak 2016. december 31-éig volt ideje befejezni a szervezetnek, ám a kontraktus szerint ezt már fél évvel előbb, július 31-éig meg kellett volna tenniük.

Ám nem csak a számokban, hanem a szavakban is több furcsaságot is fel lehet fedezni: míg Heiszler András, a szövetség elnöke többször azt nyilatkozta, hogy az Együttélés Háza a zsidó-keresztény együttélést kívánja bemutatni, addig Kiss Henrietta, frissen kinevezett projektfelelős és alelnök szerint a Gyöngyösről átvett ötlet nem a két vallás együttéléséről fog szólni. (Lokál: Mazsihiszes szómágia és számmisztika)

Lesz védelem a poloskák ellen?

Hatékony poloskacsapda elkészítésén fáradozik az akadémia kutatóintézete, de a prototípus talán csak 2020 végére készül el. Addig pedig, nincs mese, irtani kell őket a lakásban, máskülönben ott fognak szaporodni.

Az eddigi legnagyobb invázió közepette jelentette be a Magyar Tudományos Akadémia, hogy, Agrártudományi Kutatóközpontjának Növényvédelmi Intézete hatékony poloskacsapda kifejlesztésén dolgozik.

Elsősorban a zöld színű afrikai eredetű vándorpoloska és a kelet-ázsiai barna márványpoloska egyedszámának csökkentése a cél: ezek keserítik meg az emberek mindennapjait. Az emberre nem veszélyes, de a gyümölcsökben, zöldségekben óriási kárt okozó rovarok ezekben a napokban kezdenek behúzódni a melegebb helyekre, köztük a lakásokba. Az MTA azt tanácsolja, hogy

mielőbb pusztítsuk el a megtalált példányokat,

mert áttelelés után ezekből lesznek a jövő évi populációk.

Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, a Növényvédelmi Intézet igazgatója elmondta, hogy most csak kémiai eszközökkel, rovarirtó szerekkel tudunk védekezni. A legnagyobb probléma az, hogy a két poloskafaj magyarországi természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. A Növényvédelmi Intézet kutatói a vándorpoloska és a márványos poloska

külső és belső parazitáit próbálják megtalálni,

azzal a hipotézissel élve, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében.

A vizsgálat azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskaegyedek túlélési lehetőségeit, vagyis a poloska élősködője szabályozni tudja a kártevő populáció méretét (a jelenség ugyanaz lenne, ha volna a két fajnak természetes ragadozója). Más kutatók is azon a véleményen vannak, hogy valószínűsíthetően van (lesz) természetes ellenségük, de mivel alig tíz év körüli a rovarok ittléte, azok még „nem fedezték fel” őket.

A kutatás során azt próbálják kideríteni, hogy milyen növényeket preferálnak a poloskák, mert van esély arra, hogy az értékesebb növények közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre inkább át tudjuk csábítani a poloskákat – mondta Kontschán Jenő. A kutatók

környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak.

Azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni.

A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessenek ki.

„A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de  egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk”

– közölte a szakember.

Mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelniük, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhén alakul a téli időjárás, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, s mindez nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér az uniós kutatási pályázat, addigra elkészülhet a prototípus.

Ha pedig véget ér a 2018-as poloskainvázió, az a rossz hír, hogy készülhetünk a következőre. Az elmúlt évek megfigyelései szerint ugyanis hasonlóan nagy poloskaegyedszámokra kell számítanunk, mert sajnos a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő rovarok számát.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK