Kezdőlap Címkék MTA

Címke: MTA

Akadémia-gleichschaltolás – most és anno

Haszontalan kutatások, sőt, fióknak dolgozás, közvetlen hasznosság hiánya és így tovább, ezek jegyében zajlik a vita (?) az MTA jövőjéről. A kompromisszum (?) jegyében német mintára alakítanák át a finanszírozást. Akinek valahonnan ez nagyon ismerős, talán nem téved.

Folyamatos a vitának aligha nevezhető (a 2019-es költségvetésben minden előzetes közlés nélkül elrejtett) egymásnak feszülés arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatási forrásainak zömét egy mozdulattal átteszik a májusban megalakult Innovációs és Technológiai Minisztériumba. Ezt itt foglaltuk össze az MTA első reakciójával együtt.

A később a „gendertudománnyal” meghintett támadássorozat egyik tűzérségi zárótüzében a kormányzati revolvermédia egyike arról írt, hogy az MTA

„áltudományos kutatásokra”

több milliót elpazarol, „az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja lényegében egy baloldali kifizetőhely, hiszen önjelölt CEU-s és ELTE-s ’professzorok’ a magyar közösség számára irreleváns kutatásokkal foglalkoznak”.

De megsimogatják a tudományos címekkel teleaggatott kutatók buksiját, hogy „az Akadémia megszüntetése fel sem merült, csupán az esztelen pénzszórást szeretné megállítani a minisztérium, amely szemmel láthatóan nem tetszik azoknak, akik az áltudományos kutatásokra eddig több milliót akasztottak le”.

És hogy mi lenne a kerete az MTA átszabásának, arról már júliusban részletesen beszélt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az atv.hu-ban.

Palkovics „nyitott a közös gondolkodásra”, de

a források egy kézben történő kezelését

a hatékonyságnövelés és Magyarország versenyképessége érdekében megingathatatlan közös célnak tartja. Létrehozzák a Kutatási Alapot.

A működési hatékonyság javítása érdekében

a hangsúly a vállalati innovációkra,

a start up vállalkozásokra, a vállalatok és az egyetemek kapcsolatára helyeződik át. Palkovics szerint szakítani kell azokkal a hagyományokkal, hogy az innovációs járulékból származó bevételeket alapkutatások finanszírozására fordítják.

Sem ő, sem a kormány nem kívánja kétségbe vonni a kutatások szabadságát, az általa alkalmazni tervezett rendszer egyáltalán nem határozza meg azt, hogy melyik kutató mit kutasson. Egyes területeken azonban

a társadalmi hasznosságnak mint szempontnak is meg kell jelennie.

Elkezdik kialakítani az új kutatás-finanszírozási rendszert, szeretnék

célirányossá tenni a kutatásokat, meghatározni a prioritásokat,

ebben pedig a miniszter változatlanul számít a tudósok közösségére.

Az MTA-ban viszont azt hangsúlyozzák, szó sincs arról, hogy egy kutató bármikor is azt csinál, amit akar, a kutatási célokat részben a tudomány belső logikája és a világszerte elért legfrissebb eredmények határozzák meg. De a tudományos kutatás attól lesz tudományos, hogy

nem előre kitűzött politikai célok vezérlik, hanem az igazság megismerésének vágya

– fogalmazott Lovász László elnök.

A törvényi szabályozás az alapkutatásról azt mondja ki: olyan felfedező jellegű kísérleti vagy elméleti munka, amelyet elsősorban jelenségek, tapasztalatok és megfigyelések megértéséhez szükséges új ismeretek megszerzésének érdekében folytatnak

anélkül, hogy kilátásba helyeznék azok gyakorlati alkalmazását vagy felhasználását.

Lovász László szerint nagyon leegyszerűsítve szerinte is valóban lehet a kutatásoknak egy olyan része – az úgynevezett célzott kutatások -, amelyek megrendelésre is készülhetnek, ezeket a gazdasági élet vagy az ipari szereplők által felvetett problémák inspirálják (például globális felmelegedés, rákgyógyítás). De az alapkutatásokat „a tudomány belső logikája és a kutatások világszerte elért legfrissebb eredményei diktálják”.

„A tudós szabadsága nem olyan, mint mondjuk egy playboy szabadsága”,

aki ugyanis „a legkisebb ellenállás irányában haladva érdektelen vagy túl könnyű témát választ, az nem kapja meg a közösségtől az elismerést, nem nyer pályázatot, kikopik a kutatásból”.

A kormányt más területen (a nem túlságosan sok eredményt felmutató új szakoktatás kialakításában) megalapozóan támogató Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV-ben azt mondta:

„ideje volt”,

hogy Palkovics László nekiállt egy kicsit átalakítani a rendszert. Szerinte a miniszter maga is akadémikus, ezért pontosan tudja, mi a különbség az alapkutatás, a fejlesztés és az innováció között. Alapkutatás az, ha tudjuk, hogy egy drótba, ha áramot vezetünk, az felizzik és világítani fog. Fejlesztés, ha ebből csinálunk egy működő eszközt. Innováció pedig, ha ebből csinálunk egy villanykörtét, szabványosítjuk és belecsavarható egy lámpatestbe.

A magyar kutatásokról szólva úgy vélekedett, azoknak

egy jelentős része az íróasztal fiókjában landol.

Jól látható tehát, hogy a nézetkülönbség főbb csomópontja a kormány szemszögéből:

  • a kutatók összevissza kutatgatnak
  • tervszerűtlen és koordinálatlan a kutatás
  • társadalmilag nem hasznos a kutatás, ergo
  • az alapkutatás helyett az azonnal hasznosítható alkalmazott kutatásra van szükség
  • a sarokpont a vállalati fejlesztésen legyen
  • és centralizált legyen a megrendelés-pénzfelhasználás.

A – jogászok egyik kedvenc fordulatával élve – fegyveregyenlőséget nélkülöző kötélhúzásban az MTA aztán „kompromisszumot” vállalt. Eszerint új bizottság döntene a kutatóintézetek finanszírozásáról, amelybe

hét-hét tagot delegálna az akadémia és a kormány.

(Ennek teljes szövege itt olvasható.)

A kommunikáció szerint ez a német modell átültetése, csakhogy van egy óriási különbség: a németországi, hasonló funkciójú Max Planck Társaság szenátusában

jelentős kisebbségben vannak a kormány emberei

írtuk erről.

Most, hogy vázlatosan megismertük az érveket és a gondolkodásmódot, nézzük, hogyan zajlott egy hasonló tartalmú átalakítás éppen hetven évvel ezelőtt, amikor

a Rákosi-kormány létrehozta a Magyar Tudományos Tanácsot.

Ennek indoklásaként jelent meg 1949-ben a következő hozsannázó írás (szerzőjének kilétét nem sikerült fellelni).

„Január elején nagy eseménye volt a magyar tudományos életnek: megkezdte működését a Magyar Tudományos Tanács, legfelsőbb tudományos fórumunk. … A tudománnyal, a kutatókkal senki sem foglalkozott. … Volt ugyan egy Tudományos Akadémiánk, de működése eredménytelen volt. … Igazi tudománypolitikát nem is folytathatott olyan testület, mely következetesen távol tartotta magától – egypár tiszteletreméltó kivételtől eltekintve – szellemi életünk színe-javát.

… Tudományos életünk anarchisztikus volt, tudósaink munkája ötletszerű, gyakran a való élet talajától távol eső, látszatproblémákkal való bíbelődéssé vált.”

Majd itt is előkerül a koordináció hiánya, hogy kutatóknak olyan kérdésekkel kellett foglalkozniuk, melyeket már régen másutt megoldottak. Illetve párhuzamosan, eredményeiket gondosan titkolva,

egy sereg tudós és mérnök ugyanazzal a kérdéssel foglalkozott,

a helyett, hogy egymás munkáját támogathatták volna.

A derék pártkatona azt a szokványos gondolatot is elővezeti, hogy a

„régi rend” tagjai azért hajtottak végre egyes személyi változtatásokat,

„mintegy kompromisszumot kötve a mai rezsimmel”,

hogy ezáltal régi szelleméből „menthesse át a menthetőt”.

Ezután levonja a következtetést arról, hogy mi a szerepe a Magyar Tudományos Tanácsnak. „Változtatni a vázolt lehetetlen helyzeten az ország és a nép érdekében: a tudományt a nép tudományává tenni. … Hogyan tudja ezt a munkát elvégezni? Nyilván csak úgy, hogyha nem szorítkozik tüneti kezelésre, hanem a bajok gyökerét semmisíti meg”. Vagyis

megszünteti a tudományos élet magárahagyatottságát, anarchiáját.

És persze elérni azt, hogy az elméleti kutatásokat azonnal a gyakorlatra alkalmazzák. Például az összes tudományok között a legelvontabb a matematika – húzza elő mindjárt a példát a szerző, azzal, hogy a matematikai kutatás eredményeit gyakran csak évtizedek vagy évszázadok után használták fel a gyakorlatban. Pedig ha ezeket a fejlett elméleti módszereket az ipar egyes ágaira alkalmazzuk, úgy ezzel nemzetgazdaságunk hatalmas összegeket takaríthat meg.

Ez a tervszerűség biztosítja azt is,

hogy kutatóink között nem lesznek többé Jedlik Ányosok és Irinyiek, akiket külföldi kollégáik mindig megelőztek, mert mód nyílik minden tudósnak, hogy elgondolásait a legfejlettebb eszközökkel kikísérletezhesse – kalandozik el a múltban.

Az új testületről, annak létrejöttéről, szellemiségéről és működéséről szóló monográfiájában Kónya Sándor (A Magyar Tudományos Tanács 1948-1949) írja egyebek között a következőket.

„A Tanács működésének bemutatása megkerülhetetlen az Akadémia történetének megírásához. Nem azért, mert

a Tanács Pártkollégiuma előkészítésében kezdődött meg az Akadémia átszervezése

(a tényleges átszervezés irányítása a MTT szervezetén kívül, közvetlen ad hoc pártbizottság irányításával folyt), hanem azért, mert azok az elvek és módszerek, amelyeknek alapján az átszervezett Akadémia az 1950-es évek első felében működött, a Tudományos Tanács Pártkollégiumában és a Tanács apparátusában alakultak ki. A Tudományos Tanács története az 1950-es évek Tudományos Akadémiájának előtörténete.

A kutatástervezés kezdeti módszere, a kutatóintézeti hálózat fejlesztésének koncepciója, a személyzeti munka és a nemzetközi kapcsolatok elvei és módszerei, a tudományos könyv- és folyóiratkiadási politika, az aspiránsképzésre vonatkozó elképzelések, az aktíva- (bizottsági) rendszer működtetése a Tudományos Tanács keretében formálódott ki, amit az Akadémia átvett és az 1950-es évek elején folytatott és továbbfejlesztett.

Az új szervezeti felépítésről és viszonyról pedig megjegyzi, hogy a folyamatosságot az a körülmény is biztosította, hogy

az MTT volt főtitkára lett az Akadémia főtitkára, az MTA elnökségében heten tagjai voltak a Tudományos Tanácsnak, az egész MTT Titkárság lett az MTA apparátusa.

A nap kérdése: Ragaszkodik a kormány az MTA ellenőrzéséhez?

0

A német modellt követné a kormány a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei finanszírozásának átalakításakor, állítják. Vagyis egy bizottság döntene a pénzekről, csakhogy ebbe ugyanannyi tagot delegálna a kormány és az MTA, míg a németeknél a kormányküldöttek jelentős kisebbségben vannak.

Ön szerint belemenne hasonló megoldásba a kormány? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Valóban a német modellt követi majd a kormány?

Ez lehet az MTA átalakításának modellje?

Egy új bizottság döntene a kutatóintézetek finanszírozásáról, amelybe hét-hét tagot delegálna az Akadémia és a kormány. A kommunikáció szerint ez a német modell átültetése, csakhogy van egy óriási különbség: a németországi, hasonló funkciójú Max Planck Társaságnak szenátusában jelentős kisebbségben vannak a kormány emberei.

Lapinformációk szerint egy újonnan felállított, 7+7 fős bizottság dönthetne a jövőben az MTA kutatóintézeteinek pénzeiről. Az erről szóló tárgyalásokat az Akadémia is megerősítette egy közleményben, amelyben azt írják: az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való tárgyalások „olyan irányban haladnak, hogy

az MTA kutatóhálózatát (de nem az egész MTA-t) egy a kormányzattal közösen felállított tudós testület irányítaná.”

A közlemény szerint az Akadémia vezetői biztosítani szeretnék többek között az intézethálózat eddigivel azonos finanszírozását, azt, hogy „személyi kérdésekben érvényesüljenek az Akadémia autonóm döntési jogosítványai”, szerződés szerint folyósítsák az odaítélt támogatásokat, szabad legyen a témaválasztás és hogy „a kutatóközpontok és önálló intézetek irányítási rendszerében bekövetkező változások ne veszélyeztessék azok önálló és zavartalan működését, és segítsék elő fejlődésüket.”

A kormány most azt kommunikálja, hogy az új bizottság a német Max Planck Társaság mintájára állna fel. Ez a társaság számít az egyik legnagyobb presztízsű tudományos intézményhálózatnak Európában, csakhogy van egy komoly eltérés a működése és a magyar terv között.

A Max Planck Társaságot irányító szenátusban jelentős kisebbségben vannak a kormány delegáltjai.

A szenátus összetételének szabályozása szerint állandó tagjai a társaság elnöke és főtitkára, a tudományos tanács elnöke, a három szekció vezetője és mindháromtól egy-egy küldött, valamint az üzemi tanács elnöke. Mellettük a szenátusnak van legalább 12 és legfeljebb 32 választott tagja – ők a tudományos, gazdasági, politikai élet vagy a média elismert szakemberei közül kerülnek ki, van köztük nagyvállalati vezető, volt köztársasági elnök és segédpüspök is.

A szövetségi és tartományi kormányok pedig legfeljebb öt tagot delegálnak – ők miniszterek vagy államtitkárok lehetnek. A jelenlegi szenátusba egy tagot küldött a szövetségi kormány, a többi négy tartományi szakminiszter.

Emellett vannak még tiszteletbeli tagok és állandó meghívott vendégek is, de az egyértelműen látszik: a Max Planck Társaságnál a tudósok könnyen felülírják a kormány bármilyen elképzelését. A magyar tervezet szerint viszont, ha valóban egyenlő arányban lesznek a bizottságban a kormány és az MTA küldöttei, akkor a kormány jóváhagyása nélkül semmiről nem lehetne majd döntést hozni.

Az ellenzéket a rendszer legitimálására használja a kormány…!

 „Az ellenzéki pártok számára ma a kormánypártok legyőzése távoli és valószínűtlen lehetőség”- írta a közelmúltban az Élet és Irodalomban Szűcs Zoltán Gábor. A politológus szerint mindez nemcsak az ellenzék tehetetlenségével, gyengeségével, hanem az autoriter Orbán rezsim életképességével is magyarázható. Az ma már világosan látszik, hogy a demokrácia gyengítése, a jogállam leépítése nem kizárólag magyar jelenség, ahogy a tekintélyelvű populizmus is széles körben terjed a világban. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Szűcs Zoltán Gábor szerint Orbán Viktor kormánya csak akkor buktatható meg, ha majd a többség az orbánizmus felszámolására szavaz.

 

Ma már a vak is látja, hogy az Orbán rezsim inkább autokrácia, nem pedig demokrácia. Ön pedig azt írja, hogy az ellenzék ezt a helyzetet még nem ismerte fel. Van arról fogalma, hogy miért nem?

Az Orbán-rezsim egy kompetitív autoriter rezsim. Az ilyen rezsimek lényegéhez tartozik, hogy az ellenzék azért nem tud a kormánypárttal szemben hatékonyan fellépni, mert az egyszerre mutat demokratikus és autoriter vonásokat Ez a kettősség alapvetően befolyásolja, illetve meghatározza a pártok mozgásterét. Látszólag ugyan a törvények uralma érvényesül, de közben rendszeresen születnek olyan, a törvényesség határát súroló intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy a kormánypártok mellett az ellenzék is eséllyel vegyen részt a politikai versenyben.

Vagyis az ellenzék képtelen eldönteni, hogy az autokrácia ellen harcol, vagy inkább demokrácia szereplőjeként?

Igen, ezt a döntést nehéz is meghozni, de hiányában az ellenzék képtelen helyzetbe kerül. Határozni arról, hogy az érvényben lévő szabályokat kihasználva részese marad a magyar politikai rendszernek, vagy kiszáll a számára nehezülő versenyből és nyíltan a fennálló rendszer ellen fordul. Ez nehéz döntés, ezért is erősek a világban azok a hibridnek nevezett autoriter rezsimek, amelyek ötvözik az autoriter és a demokratikus játékszabályokat. Ha ugyanis az ellenzék kiszáll a parlamentből és a rendszer ellen fordul, akkor elveszítheti a teljes anyagi bázisát. Még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülne. Ha viszont továbbra is szereplői maradnak a politikai versenynek, akkor pedig jó eséllyel csak a rendszert tartják életben, mert nagyon valószínűtlen, hogy a választásokon legyőzzék az uralkodó pártot. Ez az előnye a hatalmon lévők szempontjából az ilyen rezsimeknek: továbbra is fennáll a politikai sokszínűség, tehát a többpártrendszer, a valódi választások látszata, de közben sokkal kevésbé kell félniük a hatalom elvesztésétől, mint egy demokráciában.

Ha olyan fontos eldönteni, hogy az ellenzék a hátrányok ellenére marad a politikai rendszerben, vagy kilép abból és rendszerellenzékivé válik, akkor miért nem születik meg a döntés?

Azért, mert az ellenzék számára mindkettő veszteséggel jár. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen kompetitív autoriter rezsim – amelyben egyszerre érvényesülnek a demokratikus és diktatórikus politika elemei – belülről nehezen buktatható meg. Ugyanis – látjuk – a hatalom úgy alakítja a viszonyokat, hogy az ellenzék ne juthasson pénzhez, nyilvánossághoz, képtelen legyen bármiféle szervezettségre. Ugyanakkor a rezsim működtetői arra is gondosan ügyelnek, hogy az ellenzék el tudja látni az alapvető feladatait. Ez tartja a rendszerben az ellenzéki pártokat, ellehetetlenülésük esetén azonnal rendszerkritikussá válnának. Ezzel a taktikával az ellenzéket a rendszer legitimálására használja fel a kormány. Ez tehát a csapda.

Miközben tehát a demokráciának már csak a díszlete van, mert a kormány már rég lebontotta a jogállam kereteit. Ma a pálya a kormány érdekeinek megfelelően lejt. De ha az ellenzék csak dekoráció, ha nem győzhet, akkor minek marad benn a parlamentben?

Nem teljesen lehetetlen a kormány megbuktatása a választásokon. Ez motiválhatja is az ellenzéket, hisz a rendszer a nyílt és durva választási csalások nélkül szerzett többségi támogatásra épül. Ezért igyekszik a kormány a nagyon erőszakos, elnyomó intézkedéseket kerülni, ellenkező esetben már diktatúra lenne. Kétségtelen azonban, hogy nagyon lejt a pálya. Becslések szerint a kvótanépszavazásra több pénzt költöttek a kormánypártok, mint az egész 2014-es parlamenti választásokra – ami a rendszerváltás utáni legdrágább szavazás volt – tehát a céljai érdekében a fennálló rezsim elképesztő erőforrásokat képes mozgatni. Erre az ellenzéknek semmi esélye nincs.

Ha ez így van, akkor a kormány gyakorlatilag legyőzhetetlen, ön pedig a többi elemzővel együtt legfeljebb óvatoskodik, amikor a kormány bukásának elvi lehetőségről beszél. Viszont ez megtévesztő, nem gondolja?

Ez nem óvatoskodás. A kormány – ha nehezen is – de tényleg megbuktatható. A nemzetközi példák is ezt mutatják. Az Orbán-rezsim ugyanis egyáltalán nem egyedi. Tucatszám léteznek a világban hozzá hasonló kompetitív autoriter rezsimek, amelyekben nyílt és tömeges választási csalások nélküli választásokat rendeznek.

A választási csalás gyanúja azért itthon is felmerült, hisz a szavazatokat összesítő számítógép hosszú időre leállt…

Kétségtelen, sok szabálytalanság volt, de szisztematikus választási csalás nem történt. Ehhez képest Putyin Oroszországában gátlástalanul csalnak; szavazatokat vesznek el az ellenzéktől, s adnak a kormánypártoknak. Ilyen nálunk nem történt. Kétségtelenül létezett egy kormánypárti többség, hiába volt majdnem ugyanekkora tábora az ellenzéknek, de ravaszul kitalált választási rendszerben ennek nem volt jelentősége. A kormány olyan helyzetet teremtett, hogy a politikai palettán lévő pártok az erőiket nem tudták egyesíteni. Ráadásul a Fidesz mögött egy egész országot behálózó politikai gépezet működött, név és cím szerint tudták, hogy hol vannak a szavazóik és elvitték őket a szavazófülkékhez. Ilyen szervezettségre az ellenzék nem volt képes. Részben anyagi erőforrások közötti óriási különbség miatt, ami nevetségessé tette a választásokat.

Akkor végképp nem értem, hogy miért mondja, hogy a kormány legyőzhető, ha nem győzhető le?  

Azért, mert elvileg legyőzhető, csak meg kell találni a módját. Ez más hasonló berendezkedésű országban már be is következett, ezért nem is állítható, hogy lehetetlen lenne.

Dél-Amerikától Ázsiáig nagyon különböző fejlettségű országokat tartanak hibrid rezsimnek, ezekre – Bozóki András szerint – az a jellemző, hogy épp akkora az esély a szükségállapot bevezetésére, mint az önkényuralomra, vagy ellenzéki győzelemre.

Igen, mert a világ meglepő módon sokkal jobban együtt fejlődik, mint ahogy azt egyetlen politikai kultúrába bezárkózva gondolnánk. A hibrid országok nagyon sokszor hasonló kihívásokra reagálva alakulnak ki, megfigyelések szerint a ’80-as években indult el a világban egy hibridizációs folyamat. A világban akkor kezdett csökkenni a véres erőszakon alapuló rendszerek száma, s helyette jöttek létre az álcázott demokráciák, tehát az autoriter rezsimek kialakítottak valamilyen demokratikus homlokzatot. Ez volt az a politikai trend, amely létrehozta ezt az életképesnek számító hibridet.

De ha jól emlékszem, akkor a földön akkor még nem volt menekültválság. Mi kényszerítette erre az útra az államokat?

A kétpólusú világrend meggyengülése, majd összeomlása hozta létre ezt a rezsimtípust. A folyamatot az indította be, hogy az Egyesült Államok, vagy az Európai Unió magához vonzotta a korábbi nyíltan autoriter rendszereket, s ennek révén elkezdődött egy demokratizálódás. A hibridizáció sok autoriter rezsim számára a túlélés esélyét kínálta.

Szóval a világ diktatúrái tartottak a demokrácia felé, nálunk viszont a liberális demokráciából haladunk az önkényuralom felé. Fordított folyamatról van szó?

Igen, mert közben az egypólusú világrend is meggyengült, az Egyesült Államok már nem képes olyan befolyást gyakorolni a világra, mint korábban, az EU bővítési folyamat is lelassult. A világgazdasági válság veszélyes helyzetbe sodort egy csomó országot. Emiatt terjed a populizmus, miközben két nyíltan autoriter rezsim, Kína és Oroszország politikai befolyása jelentősen megnőtt. Emlékszünk, nálunk is megjelent az orosz titkosszolgálat, amelynek erejét mutatja, hogy – a gyanú szerint – egyébként képes volt befolyásolni az amerikai választásokat is.

Közben a liberális világrend meggyengült, az uniós csatlakozásunk után az európai demokráciák minőségi indexei az újonnan csatlakozó országokban elkezdtek hanyatlani. Az uniós csatlakozás utáni normakövetés az országok részéről meggyengült. Ez tágította a gazdasági válságból éppen csak kikecmergő cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar politikusok mozgásterét. Nem azonos mértékben, hiszen például a lengyel bíróságokat úgy tűnik, nem sikerül a politikának ellenállás maga alá gyűrni, ellentétben a védekezésre képtelen magyar bírói szervezettel.

Ez persze csak részben válasz arra, hogy az ellenzék miért képtelen a demokratikus rendszer védelmére. Ennek mi az oka?

Ne felejtse el, hogy 2006 után nálunk teljesen összeomlott a baloldal. Ez nem egy szokásos politikai összeomlás volt, hisz eltűnt a szocialisták komplett politikai infrastruktúrája. Hiába nyerte meg az országgyűlési választásokat az MSZP, az utána következő önkormányzati választáson bekövetkezett súlyos bukással a párt elvesztette teljes politikai hátországát. A helyi szervezetek leépültek, hiszen a szocialisták tömegesen kiestek az önkormányzati képviselőtestületekből, a baloldal politikai befolyása ezt követően drámai mértékben csökkent. Az összeomlást csak fokozta az SZDSZ bukása, ami újabb csapás a hagyományos baloldalra. A régi baloldal szinte teljesen eltűnt, megszűnt a hagyományos bal-jobb egyensúly. Ami nem azt jelenti, hogy az MSZP teljesen megsemmisült, de sok olyan területe akad az országnak, ahol évek óta nincs a pártnak saját jelöltje. Ezt a folyamatot csak kiegészíti, hogy 2006 után új pártok is teret foglaltak, s ezek nem a hagyományos baloldalt erősítik. Az ellenzék szükségszerűen szétaprózódik. Ezért is van nagyon súlyos politikai válságban a baloldal.

Korábban az MSZP-nek is volt kétharmada, tehát egyáltalán nem szükségszerű, hogy a rendszer elmozduljon az önkényuralom felé.

Igen, bár annak idején sokan nyomasztónak érezték a szocialista-liberális túlsúlyt. Viszont velük szemben a Fidesz politikája korábban is konfliktusos volt. Orbán Viktor mindig is arra törekedett, hogy átírja a fennálló politikai viszonyokat. Ezt történt az első kormányzása idején is, amikor “több mint kormányváltást” ígért, csak akkor nem volt hozzá kétharmados többsége a parlamentben. A Fidesz akkor is úgy politizált, hogy igyekezett a lehető legnagyobb hatalmat megragadni, de az akkori ellenzék korlátozni tudta ezeket a törekvéseket. 2010 óta erre nem volt sok lehetőség, bár azért a Fidesz is átélt néhány válságos időszakot. Elég csak a G-napra gondolni, ami után az alapoktól kellett újjáépíteni a gazdasági hátországukat De a baloldal politikai tévedései, hibái, például 2012 és 2014 között a baloldali ellenzéken belüli brutális háború vagy 2015 után a migrációs válságra adott rossz reakció miatt egyszerűen nem maradt elég energiájuk a Fidesz politikai hibáinak kihasználására. Ez egyébként valahol a rezsim logikájából is következik. Annyival erősebb az ellenzéknél az uralkodó párt, hogy az ellenzéki csoportok sokszor inkább egymás rovására próbálják a pozícióikat javítani.

Illetve néha olyan érzése van az embernek, hogy valójában az ellenzéket is a Fidesz vezényli. Ilyen körülmények között van esély hatékony ellenzéki politizálására?

Nyilvánvaló, hogy az ellenzék reakcióiban sok minden keveredett; a politikai alkalmatlanság, a kockázatkerülés, s a rossz alkuk. Azt tudjuk, hogy az LMP alapvetően nem ellenezte a kormányzat menekült-politikáját, még akkor sem, ha nem helyeselték a Fidesz nagyon durva, rasszizmusba hajló retorikáját. De a magyar állam határainak megvédését az LMP politikusai is kiemelt fontosságúnak tartották, akár a Jobbik. Így ők nem tudtak fellépni a kormánnyal szemben. A szocialistákat meg alighanem a félelem akadályozta egy karakteres álláspont kialakításában. Így a kormány valódi ellenzékeként ebben az ügyben a civilek léptek fel a maguk humanitárius álláspontjával.

Igen, mert ezt gondolták, vagy inkább ezt érezték az emberek is, nem?

Ne felejtse el, hogy a menekültválság közben a magyar állam egy időre megbénult. Ez alkalmat adott volna arra, hogy az ellenzék egy nagyon súlyos és valódi politikai problémáról beszéljen – lásd menekültek a Keleti pályaudvaron, vagy gyalog az M1-es autópályán, stb – amit azonban elmulasztott. Miközben nem működött a magyar állam! És a Fidesz ezt is megúszta, s végül úgy jöttek ki a válságból, mintha a kormány rátermett módon kezelte volna a válságot.

Ennél fontosabb, hogy az ellenzék a ma meglévő kétharmadot egy valódi összefogással meg tudta volna akadályozni. Ezt sem tette! Ez alkalmatlanság, kockázatkerülés vagy egyszerűen a Fidesz pénzelte őket?

Igen, mert a kormányzat úgy alakítja a helyzetet, hogy az ellenzéknek saját értékei ellen kellett volna cselekedni, hogy ez bekövetkezzen. Az LMP vezetői szívből gyűlölik az MSZP vagy a DK politikusait. De ennél is fontosabb, hogy az LMP szavazói is elutasítják a két pártot, s inkább nem szavaznak saját jelöltjeikre sem, nehogy ezzel a két baloldali pártot is támogassák. Az LMP csak úgy tudta volna megakadályozni a Fidesz kétharmadát, ha a fővárosban a DK politikusai javára visszalépnek. Ez lehetetlenné tette volna az LMP politikai túlélését. Az ilyen típusú konfliktusok stabilizálják az uralkodó párt helyzetét a rezsimen belül. Gondoljon csak arra, hogy a Jobbikkal szinte senki nem akart együttműködni.

Ezért nem értettem, hogy miért mondta az interjú során többször is, hogy az ellenzék győzhet a választáson, miközben nem!

Úgy kell ezt elképzelni, mint egy nagyon nehezen kirakható, de elvileg igenis kirakható puzzle-t. A kompetitív autoriter rezsim hagyja az uralkodó párt leváltásának elvi lehetőségét, de mindent megtesz, a nyílt csaláson és erőszakon kívül, hogy erre ne kerülhessen sor. Az ellenzéki sikerhez vezető utat természetesen nem ismerjük ma még és nem is egy interjúból fog kiderülni. Nagyon sok munka, hihetetlen szerencse és a rezsim meggyengülése is kell hozzá valószínűleg.

Azért nem csak erről van szó, hisz az időközi polgármester-választás során az ellenzék egységesen és minden kockázat nélkül beállhatott volna az egyetlen ellenzéki jelölt mögé. Felcsúton a Kétfarkú képviselője, Pásztón pedig Dömsödi Gábor mögé. Nem tette, el is bukták a választást.

Teljes a bénultság. Amúgy, ha már szóba került, a kétfarkúak működése is szép példája a kompetitív autoriter rezsim vonzerejének: a Kétfarkú Kutyapárt végső soron bevallottan az anyagiak miatt maradt tavasszal a választási versenyben, s így értékes szavazatokat vett el az ellenzéktől. A kétharmad nekik is köszönhető, miközben a politikusaik és a híveik meg vannak győződve róla, hogy amit tettek, az politikailag teljesen indokolt volt.

Azt írja a cikkében, hogy a Fidesz által működtetett úgynevezett versengő autoriter rezsim viszonylag stabil, életképes. Jobban, mint a liberális demokrácia?

Adott körülmények között életképes ez a rezsim, mert hatékonyan működtet egy stabil politikai gépezetet, s fenntartja a választói többséget. Ebben a pillanatban, tehát, amikor túl vagyunk egy gazdasági válságon, s a baloldal összeomlott, ez egy életképes rezsim. De nem arról van szó, hogy a magyarok nem alkalmasak a liberális demokrácia fenntartására, hiszen ha a Fidesz vezérkara váratlanul külföldre távozna, s a baloldal kicsit összeszedné magát, akkor a mai rendszer összeomlana, mert a centralizáltsága nagyon sérülékennyé teszi. Másfelől viszont a Fidesz hatalmi logikájából az következik, hogy közép-, vagy hosszú távon egy valódi autoriter rezsimet hozzon létre. Nem feltétlenül azért, mert akarják, hanem azért, mert az alkalmazott hatalomgyakorlási technikák – amiben jól érzik magukat – azt követelik, hogy ne konszolidálják a rendszert, hanem újabb és újabb területen alkalmazzák a máshol már „bevált” módszereket.

Akkor az ellenzék hibát követett el, amikor bement a parlamentbe, ehelyett az utcát kellett volna az ellenzéki harc színhelyéül választani?

Nem gondolom. A mai ellenzéktől legfeljebb arra telik, hogy akadályozza a mai rendszer átbillenését nyílt autoriter rezsimbe. S ha megmarad a mai versengő – tehát potenciálisan leváltható – autoriter rezsim, akkor viszont úgyis arra lesz szükség, hogy az emberek többsége le akarja váltani a rezsimet. Az elmúlt évek politikai vitái azért is voltak nagyrészt álcselekvések, mert az összefogás a mostani ellenzéki pártok között többé-kevésbé lehetetlen volt. E helyzet meghaladásához arra lenne szükség, hogy a politikai versengés nyíltan is arról szóljon, amiről a magyar politika valójában már évek óta szól. Arról, hogy a mai rendszer egy karizmatikus vezető körül szerveződő autoriter rezsim, amelynek támogatói egy meglehetősen heterogén összetételű politikai koalíciót alkotnak, s őket Orbánhoz való hűségük köti össze. Így, aki valódi ellenzéki, az az egész Orbán-rezsimnek, s az orbánizmusnak az ellenzéke. Már idén is sok minden ebbe az irányba mutatott, de még mindig nagyon messzinek látszik, hogy eljussunk a mai ellenzéki megosztottságtól odáig, hogy valóban megszülessen egy igazi antiorbánista alternatíva a mai rezsimmel szemben.
De ez részben meg fog történni akkor is, ha elmaradnak az ellenzéki politikai innovációk. Ahogy haladunk előre az időben, elkerülhetetlenül rájövünk, hogy a magyar politika egyetlen fontos kérdése az marad, hogy akarjuk-e Orbán Viktort vagy sem. Akarjuk-e, hogy Orbán és hívei döntsenek a gyerekeink iskolájáról, a magyar sajtóról, a kórházakról, az akadémia költségvetéséről, a bíróságokról vagy sem. Ahogy haladunk előre az időben, egyre világosabb, hogy ez a rendszer miről szól. S ha ellene szavazunk, akkor pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Pontosan az ellenkezőjét annak, ami ma történik az országban.

Gáláns kormányunk lemond 28 milliárd forintról

Nem olyan szőrösszívű a mi kormányunk, amint azt sokan gondolnák, és arról sincs szó, hogy korlátozná a kutatás szabadságát. Ezt maga a kormány mondta, amikor közölte, hogy visszaadná a Magyar Tudományos Akadémiától elorozni szándékozott 28 milliárd forintot – igaz, bizonyos feltételekkel.

Nem kér sokat cserébe a kormány, csupán annyit, hogy az MTA döntéshozó bizottságába paritásos alapon a saját embereit is beültethesse. Vagyis, nem mindenki lenne ott a kormány embere, csak minden második. Ebben az összetételben döntenének olyan ügyekben, amelyekben idáig kizárólag az akadémia határozott. Ezt írja elő ugyanis az MTA alapszabálya, vagyis, hogy a testület vezetőiről, költségvetésének felhasználásáról, a kutatási témákról az akadémia közgyűlése dönt.

Ezen változtatna most a kormány nagyvonalúnak álcázott ajánlata. Vagyis, nem veszi el és vonja saját hatáskörbe az akadémia intézeteinek működéséhez szükséges 28 milliárd forintot, csupán a saját embereit is beültetné a döntéshozó testületekbe. Mindezt a kormány azzal indokolja, hogy ő adja a pénzt az akadémiának, ezért joga van beleszólni abba, hogy mire költik.

Azon most tényleg csak egy kicsit érdemes elgondolkodni, hogy a kormány nem a saját pénzét adja oda bárkinek. A kormánynak ugyanis nincs saját pénze, nem örökölt sehonnan, nem nyert a lottón, ami pénz nála van, az nem az övé, hanem tőlünk, magyar adófizetőktől kapta, mégpedig arra, hogy a lehető legjobban használja és kamatoztassa.

A kormány mostani, gálánsnak tűnő ajánlata olyan, mint amikor valaki betör egy házba és azzal nyugtatja az ott lakó embereket, hogy nyugi, nem lesz semmi baj, nem visz el mindent, sőt, a legtöbb tárgyat a helyén hagyja. Mindössze annyit kér cserébe, hogy ő is ott lakhasson, és használhassa a ház felszereléseit.

Ráadásul a kormány mostani ajánlatában alig burkoltan az is benne van, hogy amennyiben az akadémia elfogadja a javaslatukat, akkor azzal azt is elismerik, hogy Magyarországon biztosított a kutatás szabadsága, mert a kormány nem akarja megmondani a tudósok helyett, hogy mit kutassanak, csupán abban szeretne dönteni, hogy ad-e pénzt ezekre a kutatásokra, vagy sem.

Kicsit szerénytelenül hangzik, de ez az igazság: a kormány ehhez is jobban ért másoknál. Egyelőre operálni nem akarnak a miniszterek a sebészek helyett, de még ennek is eljöhet az ideje.

Bréking nyúz, augusztus 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

Schmidt Mária saját lapjában is osztja az igét; a Magyar Tudományos Akadémiának megy neki Pilhál György; a civil szervezeteknek juttatandó adóforintokon polemizál a Magyar Hírlap; a nyugat iszlamizálódásának egy új aspektusára világít rá az Origo. Az alternatív valóság médiájának szemléje következik.

Figyelő/Hír TV: Schmidt Mária: Nálunk nincs politikailag korrekt kánon

„Semmi másra nem vágytunk, mint arra, hogy legyen szólásszabadság, hogy legyen gyülekezési szabadság,

hogy utazhassunk, hogy úgy élhessünk, ahogy mi akarjuk, hogy ne egy pártnak az ideológusai mondják meg nekünk, hogy mit szabad olvasni, és mit nem, mit szabad csinálni és mit nem, most nálunk ezek a szabadságjogok mindenki számára biztosítva vannak” – mondta  Schmidt Mária a HírTV-ben.

A Terror Háza Múzeum főigazgatóját a Hír TV Magyarország élőben című műsorába hívták be. A beszélgetést idézi a Figyelő, amelynek egyébként Schmidt Mária a tulajdonosa. Mint a televízióban fejtegette:

„Nálunk nincs politikailag korrekt kánon,

ami azért nincs, mert volt nálunk politikai korrekt kánon, akkor a magyar szocialista munkáspárt propaganda felelősei írták ezt a kánont, és meg volt mondva, hogy mit nem szabad használni, és miről nem szabad beszélni, most meg ezeket magukat liberálisnak nevező megmondó emberek állítják össze ezt a kánont.

Magyarország nem azért lett szabad és szuverén 30 évvel ezelőtt, hogy most újra alárendelje magát homályos birodalmi érdekeknek, amelyek mögött megint csak más nemzetállami érdekek húzódnak.

Origo: Így iszlamizálódik Nyugat-Európa: muszlim pártok törnek a hatalomra

A mértéktelen bevándorlás mellett egyre nagyobb veszélyt jelentenek a nyugati demokráciára nézve az úgynevezett iszlamista pártok. Ezen alakulatok egyelőre csak Hollandiában és Belgiumban tudnak felmutatni sikereket, de létük is világosan mutatja, hogy teljes bukás felé halad a bevándorlók integrációja.

Ezen pártok jövőbeli esetleges erősödése pedig tovább növelné a feszültségeket a nyugat-európai társadalmakban.

Ha most rendeznék a választásokat, akkor azt sem lehet kizárni, hogy a 2014-ben a holland szociáldemokrata pártból kilépők által alapított Denk megduplázná parlamenti képviselői számát. Hollandiában rendkívül sok a török-holland kettős állampolgár, akik mindkét állam választásain részt vehetnek.

2017-ben, amikor a törökországi alkotmányreformról, ami az elnöki rendszer bevezetéséről szólt, szavaztak, 115 ezer török szavazott Hollandiában. Közöttük 71 százalékos támogatottságot élvezett a Recep Tayyip Erdogan által javasolt tervezet.

Az idei parlamenti választáson pedig Erdogan pártja, a Jog és Fejlődés 68 százalékot kapott Hollandiában, míg Törökországban csak 53 százalékot. A Denk alapítói is egyértelműen Erdogan híveinek számítanak a holland parlamentben.  A Denk a 2018-as önkormányzati választáson is ringbe szállt és a 14 nagyváros közül 13-ban sikerült mandátumot szereznie. Rotterdamban és Hágában más muszlim pártok is indultak.

Az előbbi városban a muszlim erők együttesen 12,6 százalékot szereztek, így pedig a város második számú politikai erejét alkotják.

Pont Rotterdamban volt példa arra, hogy három baloldali alakulat megpróbált megállapodni egy iszlamista párttal a közös irányításban,

azonban mivel a NIDA nevezetű alakulat 2014-ben még terrorállamnak nevezte Izraelt, ezért végül nem jött létre a koalíció. Hágában pedig két iszlamista párt 5,9 százaléknyi szavazatot tudott összegyűjteni.

Magyar Idők: Mint a Rákosi-korban

Ezzel a címmel írt publit ma Pilhál György, aki abból az MTA közösségi oldalán feltett kérdésből indul ki, hogy tudjuk-e, hogy a Rákosi-korszakban a kommunisták meg akarták szüntetni a Magyar Tudományos Akadémiát?

„Csak úgy” szeretnék párhuzamba állítani és összemosni Rákosi Mátyást Orbán Viktorral – véleményezi Pilhál, hozzátéve: nem könnyű vállalkozás, de ők megpróbálják. Ezért „érdeklődnek”.

Hátha akad olyan megvezethető szerencsétlen, aki „meglátja” a két politikusban a párhuzamot. Amihez persze az is kell, hogy az illetőnek fogalma se legyen a történet előzményeiről. Amit most megpróbálok összefoglalni – írja, majd (sajátságosan persze) meg is próbálja. És a kísérlet után jön a sommázás:

Értelmes, előzetesen egyeztetett tudományos kutakodásokért természetesen ezután is jár a pénz. Csakhogy eddig járt másért is. A Figyelő nemrég listát közölt egyes „kutatásokról”.

Pár munkacím: A roma LGBTQ első szikrái, A szexuális munka és a prostitúció a neoliberális világgazdaságban: a feminista kritika lehetőségei Kelet-Közép-Euró­pában, Férfiak, akik férfiakkal szexelnek – szexmunkások Magyarországon stb.

És a végkövetkeztetés:

Egyebek mellett az efféle „kutatói szabadságnak” vet most véget a „rákosista” kormányzat. Hallatlan!

Magyar Hírlap: Kevés felajánlás a „civileknek”

Nem a személyi jövedelemadó egy százalékaiból működnek a Soros-féle csoportok – már százhuszonegy külföldről pénzelt szervezet regisztrálta magát a vonatkozó adatbázisban – írja a lap annak apropóján, hogy heteken belül életbe lép a bevándorlási különadó.

A NAV frissített kimutatásából szemezgetve sorolja a példákat a lap: a Magyar Helsinki Bizottságnak ötszáztizenhatan összesen 3 166 400 forintot, a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesületnek százkilencvenhárman 1 083 761 forintot, míg az Amnesty International Magyarországnak ugyanannyian 1 453 102 forintot adtak. A Társaság a Szabadságjogokért, azaz a TASZ számára jóval többen, kétezer-háromszázhatvanan „küldtek” 15 231 448 forintot.

Az ellenzék által korábban államfőnek jelölt Majtényi László vezette Eötvös Károly Közpolitikai Alapítványnak azonban mindössze harmincan, összesen 209 395 forintot ajánlottak fel.

A hazánk ellen az iskolai szegregáció vádjával kötelezettségszegési eljárást kezdeményező, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány számára ugyanakkor valamivel többen, harminchárman, összesen 377 053 forintot adományoztak. Mindez annak tükrében érdekes, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok az elmúlt években százmilliós nagyságrendben támogatták ezeket a szervezeteket.

A még tavaly elfogadott civiltörvény szerint az évi 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatásban részesülő szervezeteknek regisztrálniuk kell magukat, a mostani állás szerint ezt eddig százhuszonegyen tették meg.

MSZP: a kormány korlátozná a kutatás szabadságát

0

Közel 200 éve Széchenyi még a saját jövedelméből támogatta az Akadémia létrehozását, az MSZP szerin napjainkban már oda jutottunk, hogy az Orbán-kormány a tudományra szánt pénzt is a sajátjának akarja tudni.

Mint közleményükben írják, azzal, hogy a Fidesz Palkovics miniszterhez rendelte az MTA kutatási pénzeit, ismét bebizonyította, hogy a már nyolc alkalommal átírt tákolmányuk, az Alaptörvény tényleg csak dísznek jó. Még ennyi próbálkozás után sem sikerült úgy megcsinálniuk, hogy képesek legyenek betartani.

Az Alaptörvény szerint „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát..”. Azt, hogy

Palkovics László egyedül dönthet arról, hogy milyen kutatásra ad pénzt a tudósoknak,

sokféleképpen lehet nevezni, de a kutatás szabadságának biztosításaként, egyáltalán nem.

„Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát.” Ezt az alkotmányos előírást sem akarja a Fidesz betartani, hiszen a pénzügyileg akarja magához láncolni az MTA-t, amivel felszámolja az intézet szabadságát és függetlenségét.

Áder János köztársasági elnöknek az Alkotmánybírósághoz kell fordulnia azért, hogy megszüntesse az alkotmánysértést. Azonban ha továbbra is együttműködik a kormánnyal a törvénysértésekben, akkor az MSZP kezdeményezni fogja, hogy az ellenzéki képviselők együtt kérjenek utólagos normakontrollt.

Bréking nyúz, 2018. július 9. – Tudósítás a másik valóságból

0

Ön észrevette, hogy bukott a Pride? A Pesti Srácok bizony erre a következtetésre jutott. Vona Gábor furmányos módon készül visszavenni a Jobbikot; Gyurcsány labdaházi javaslata beleillik egy sérült elme rohamos hanyatlásába; Soros hazai hálózatának nagy a befolyása a Jogtudományi Intézetre is – legalábbis erről (is) írnak az alternatív valóság lapjai.

Pesti Srácok – Nem a felvonulók kérték – A Pride-nak bukás az osztályrésze

„Aligha hinném, hogy a Pride bármiféle sikert ért volna el. Ahogy a baloldali ellenzék és annak kulturális hátországa szorgos munkával marginalizálta magát és lenullázta saját közéleti súlyát, vélt kultúrfölényét az utóbbi években, úgy buknak el velük a rájuk akaszkodott turbócivilek is” – írja Petruska Péter, aki felteszi a kérdést: Érdekelnek ma már bárkit is a melegjogok és a kiterjesztett nemi identitások? Szerteágazó vita folyik talán a témában a bal- és jobboldal meghatározó gondolkodói között? Netán elérik a céljukat az ügy lobbistái, nyílnak meg újabb kapuk előttük ügybuzgó tevékenységük folyományaként, megugorják a közvélemény ingerküszöbét és formálják a közvélekedést a maguk képére? Rögtön meg is válaszolja. már rég nem.

Leszögezi: 2018-ban, Magyarországon a Pride-nak a bukás az osztályrésze.

A tömeg nem nő, az arcokon erőltetett a mosoly, a repertoár véges, az eredmény kiszámítható. És ha a műsor véget ér, mindenki hazamegy a saját négy fala közé, ahol továbbra is azt csinál, amit akar – anélkül, hogy bármiféle kollektív élmény, katarzis jött volna létre, amely aztán hegyeket mozgatna meg. Erre például bármelyik Békemenet képes volt eddig: „mi, az ezerszer lenézett, nemzeti érzelmű átlagemberek megélhettük azt, amire ez a szedett-vedett szivárványkoalíció képtelen”.

Olyan ez az egész, mint a munka ünnepének felvonulásai az átkosban, meg a hozzá kapcsolódó rossz vicc: miért a kikelet és a hazaszeretet ünnepe május elseje? Mert mindenkinek ki kellett menni és haza szeretett volna menni…

Magyar Hírlap/888.hu – Megbuktatnák új elnöküket a jobbikosok

Sajtóértesülések szerint a bukott Vona Gábor visszatérését készítheti elő az ötlettelen, krízist kezelni képtelen új pártvezetés. Bizonytalanság uralkodik a párt tagjai között, Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest nem tartják elég erős vezetőknek a jobbikosok a Magyar Hírlap forrásai szerint.

A Jobbik korábbi pártelnöke állítólag azt tervezi, hogy a következő tisztújításon tér vissza, ugyanis addigra tovább süllyedhet a párt támogatottsága és megmentőként térhet vissza. 

A Jobbik jelenleg komoly válságban van: azon kívül, hogy a pártból több magas rangú politikus is átment a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalomba, a Jobbik állami támogatását tiltott pártfinanszírozás miatt 330 millió forinttal csökkentik, és ugyanekkora összeget kell befizetniük a költségvetésbe, mert a piaci ár alatt kötöttek szerződéseket két plakátcéggel, ezen felül a Postának is tartoznak hatvanmillió forinttal.

Magyar Idők –  Labdaházi tünet

„Labdaházi nemzetgyűlést” szervezne a tavaszi választásokon alulmaradt pártok részvételével Gyurcsány Ferenc demokratikus gondolkodó, Balaton-felvidéki habzóborász. Az ötletgazda azzal érvelt: kell egy olyan fórum, ahol komolyan veszik őket, és meg tudják vitatni a Fidesz által feldúlt ország gondjait. A történet még az április 8-i választást követő napokra nyúlik vissza, a DK-vezér akkor kereste meg levélben a gyászba borult veszteseket, álljanak össze, aztán hajrá, no pasaran! (A megszólítottak közül eddig senki sem jelentkezett. Talán még el vannak ájulva az ötlettől.)

Igen érdekes, hogy Gyurcsány Ferenc válságosabb pillanataiban előszeretettel fordul a történelemhez, sőt annak szereplőihez.

Emlékszünk a „Nagy Imre-interjúra”, amikor a kíváncsi politikus (még 2004-ben, miniszterelnökként) a 301-es parcellánál faggatta mártír elődjét: „Imre, te mit tennél?” Két évvel később pedig gróf Batthyány Lajos mauzóleumánál emelte magát történelmi személyiséggé: „Az elsőknek a legnehezebb a dolguk, Batthyány is megküzdött ezzel – tájékoztatott Feri.

És most ez a labdaházi dolog… Pszichiáterek szerint azonban nincs ebben semmi meglepő, a páciensnél jelentkező nemzetgyűléses labdaházi tünet pontosan illeszkedik a sérült elme rohamos hanyatlásába.

Azon se lepődjünk meg, ha Nagy Imre, Batthyány gróf és a francia forradalom után Bonaparte Napóleon is megjelenik majd a gyurcsányi beszédekben. Egyes szám első személyben  – írja  Pilhál György.

Origo – Soros hazai hálózatának nagy a befolyása a Jogtudományi Intézetre is

Miközben a Magyar Tudományos Akadémia állítása szerint a függetlenségéért és persze a szakmai hitelességéért folytat küzdelmet, az MTA Jogtudományi Intézete valóságos ellenzéki kerekasztalt hozott össze – erről ír a Tűzfalcsoport blog.  Az az intézet, amelyik sorozatban gyártja a kormányt lejárató tudományos anyagokat.

A kettős mérce nem ritka módszer Soroséknál, ezúttal is lehullott a lepel róluk.

Itt vannak a függetlenséget kiáltó Jogtudományi Intézet titkai – írja az Origo.

Ismert, a magyar kormány racionalizálni szeretné az MTA költségvetését. Ennek következtében a testület 170 milliárd körüli, különböző állami forrásokból származó éves keretéből húszmilliárd forintot mostantól nem biankó csekk formájában kíván átutalni a testületnek. Az ellenzék rátelepedett az ügyre, és persze hasznot kíván húzni belőle. Pedig érdemes lenne odafigyelni a részletekre írja a portál, amely szerint  bátran kijelenthető, hogy

Soros György hálózata és megbízható magyarországi ügynökei rendkívül aktívan sertepertélnek a Tudományos Akadémia háza táján.

 

Díszpolgárrá avatta Tarlós a büntiben lévő MTA-elnököt

0

Mások mellett Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett Budapest új díszpolgára. Olyanok társaságában, mint Babos Tímea teniszező és Horváth Charlie rockzenész. Lovász most éppen kemény vitában van a kormánnyal az MTA jövője ügyében.

Átadta Budapest díszpolgári címeit Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi ünnepi ülésén. Az elismerő címben nyolcan részesültek, akik

a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek.

Díszpolgári címet kapott Babos Tímea világbajnok és Grand Slam-győztes teniszező, Horgas Eszter fuvolaművész, Horváth Károly, művésznevén Charlie, Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, Lovász László Széchenyi-nagydíjas matematikus, MTA-elnök, Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek tiszteletbeli örökös főzeneigazgatója, zenei főtanácsadója.

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész (korai haláláig Orbán Viktor hivatalos fotósa) és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.

A napokban derült ki, hogy a következő évi költségvetésben elvenni tervezik az MTA kutatásra szánt tízmilliárdjait az újonnan alakult Innovációs és Technológiai Minisztérium javára. Emiatt az MTA vezetése tiltakozik és rendkívüli közgyűlésre készül.

Egy 7, 1 hét, egy hét – Semjén Zsoltnak Kanadában is lehetnek rokonai

Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, és amit korábban csak viccnek hittünk, valósággá vált: meghosszabbítják a felcsúti kisvasút pályáját, jelen állás szerint Vértesacsáig. Heti összefoglaló.

Korábban azt mondta a miniszterelnök, hogyha sokat támadják a kisvasutat, akkor meghosszabbítják Bicskéig, és ha még akkor is támadják, akkor Lovasberényig. Vértesacsa nem szerepelt az akkori felsorolásban, megpróbálunk utánanézni, mi állhat e váratlan pályamódosítás mögött.

Nem járt ilyen jól a Magyar Tudományos Akadémia, amelynek a pénzét nem meghosszabbították, hanem megrövidítették. A Varga Mihály által a héten benyújtott költségvetés egyik szerényen megbúvó sorából derült ki, hogy az akadémiától elvonnak 28 milliárd forintot, vagyis, a kutatóintézeteinek teljes költségvetését. Félreértések elkerülése végett, nem annyira szőrösszívű a kormány, mint amilyennek sokan látják: nem veszi el ezt a pénzt, csak ő akarja odaadni. Abban az esetben adja oda, ha a tudós urak, arra költik, és úgy használják fel, ami a kormánynak is megfelel. Mert a kormány ezen a területen is többet tud, mint az állam polgárai.

Az MTA állítólag 54 percet kapott arra, hogy tanulmányozza és véleményezze a tervezett intézkedést.

A véleményüket borítékolni lehetett: mint közleményükből kiderült, nem értenek egyet azzal, hogy megkurtítják a függetlenségüket. Ami abból a szempontból jelentős mértékben érthető, hogy az MTA történetében még nem volt arra példa, hogy a tudomány önállóságát ilyen mértékben semmibe vegyék. Ami történt, amúgy nem meglepő: Orbán Viktor víziója már régóta a nagy, gondoskodó állam, amely elveszi az emberektől a javaikat – magyarul: megfosztja őket az önállóságuktól – majd ezen javak egy részét visszaadja nekik. Nem mindenkinek: leginkább azoknak, akik rászolgálnak erre. Aki jó, az többet kap, aki nem – értsd: önállóan szeret gondolkodni – az kevesebbet, vagy semmit.

Ez a játszma, bár a kormány, mint mindenütt másutt, itt is nyerésre áll, még nincs lefutva. Az Akadémia ugyanis nemzetközi hírű, jeles tudósokból áll, akik a hírek szerint igencsak zokon vették, hogy ilyen, korábban nem látott merénylet készül a magyar tudomány ellen.

Arra is jó volt ez a hét, hogy megtudhattuk: Magyarország Főkeresztényének, Semjén Zsoltnak Kanadában is élhetnek rokonai. Pénteken  reggel derült ki ugyanis, hogy nevezett úr tavaly nemcsak Svédországban vadászott háziasított rénszarvasra, de

két ízben Kanadában is lövöldözött: bölényre, farkasra, rén- és jávorszarvasra vadászott.

Még sokan emlékeznek arra, hogy amikor tavaly fény derült Orbán Viktor helyettesének svédországi kalandozásaira, akkor Semjén úr hivatala azzal védekezett, hogy nevezettnek hogy rokonai élnek Svédországban. Ami igaz lehet, de nem ez volt a kérdés. Már csak azért is, mert kiderült, hogy a vadászat többmilliós számláit egy nagylelkű magyar vállalkozó, bizonyos Farkas úr fizette. Róla annyit érdemes tudni, hogy főként a szállodaiparban tevékenykedik, és mint ilyen, a magyar állam elosztási gyakorlatának köszönhetően igen jelentős uniós támogatást kapott.

Hogy a kanadai vadászatokat ki fizette, jelenleg nem tudni. Semjén Zsolt fizetéséből bizonyosan nem futja ilyen költséges hobbira, ezért azt kell feltételeznünk, hogy akárcsak Svédországban, Kanadában is élhetnek rokonai. Nem is akármilyenek: gazdagok, bőkezűek és nagyvonalúak – olyan emberek, akik nem sajnálják a szegény magyarországi rokontól, hogy kiélhesse vadászati szenvedélyét.

És a végére hagytuk, nem mintha a többinél kevésbé lenne gyomorforgató, hogy a Fidesz-KDNP szóvivője, Hollik István, kedden az Amnesty International irodájának kapujára egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott.

Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) külügyekért felelõs alelnöke „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragaszt a Menedék – Migránsokat Segítõ Egyesület irodájának helyet adó épület bejáratához a VIII. kerületi Népszínház utcában. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szóvivő úr keresztényi megnyilvánulásán annyira felbátorodtak az ifjúsági kereszténydemokraták, hogy ők a Menedék Egyesület irodáját tisztelték meg hasonló matricával. Aki nem tudja, hogy miért nagyon ciki és aljasság ilyet csinálni, az lapozza fel a történelemkönyveket a vészkorszakot tárgyaló fejezetnél. Annyit segítünk, hogy Magyarországon a múlt század negyvenes éveinek első felében zsidó származású magyar állampolgárok százezreit semmisítették meg, azt követően, hogy – nem matricával, hanem – egy sárga csillaggal megjelölték őket.

És akkor, de ez már tényleg a bónusz kategóriájába tartozik, szólnánk arról, hogy a június végén megrendezendő Red Bull Air Race repülőgépverseny miatt már most lezárták a Bem-rakpart egy részét, a verseny alatt pedig az egészet lezárják. A verseny szervezőinek mindössze 13 millió forintot kell fizetniük azért, hogy megbénítsák a magyar főváros életét, és elvegyék az ott lakók még megmaradt életkedvét. Ez a 13 millió forint mintegy 90 százalékkal kevesebb, mint amit más cégektől kértek volna. Nem gyanakszunk senkire, nyilván minden nagyon rendben van, nem kell nyomozni az ügyben, isten őrizz, anélkül is elhisszük, hogy ezzel az üzlettel mindenki nagyon jól járt – kivéve Budapestet és Magyarországot.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK