Kezdőlap Címkék Kdnp

Címke: kdnp

A KDNP fejet hajt egy majdnem díszpolgár szobra előtt

Bejárta az internetet a kép. Nem csoda, ha sokaknak tetszett, mert nem semmi, amit látunk. A KDNP és Frakciója Facebook-oldala a forrás, vagyis, nem photoshop, mint elsőre hinnénk, hanem maga a ridegnek távolról sem mondható, egyre több furcsaságot produkáló magyar valóság.

A szívet melengető kép Újbudán készült, ahol a labdarúgó Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának szobrát avatták fel a Bikás parkban. Kligl Sándor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotását a sportlegenda halálának negyedik évfordulóján leplezték le. Ott volt a helyi politikai elit krémje: Hoffmann Tamás polgármester, Lomnici Zoltán egykori főbíró, az Aranycsapat Emlékév testület elnöke, beszédet mondott Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselője.

A szobor esztétikai értékéről nem mondanék semmit, vannak értő ítészek, mondják el ők a véleményüket, ha akarják, s ha merik. Sportértéke viszont minimum necces: aki járt már futballmeccsen, kapust így védeni még sosem látott. Vélhetően Grosics Gyula sem védett így soha, ilyen mozdulattal nemhogy az Aranycsapatba, de a megyei sokadik osztályban játszó Dunarettentő kezdőjébe sem fért volna be.

Viszont a legendás kapus 2009. november 17-én majdnem Budapest díszpolgára lett. Ekkor adták át a kitüntető címeket azoknak a művészeknek, tudósoknak, közéleti embereknek, akiket az erre illetékes grémium érdemesnek tartott a megtisztelő díjazásra. Grosics Gyula, az Aranycsapat egykori kapusa is kapott volna díszpolgári címet, de mégsem volt ott az ünnepeltek között.

A legendás Fekete Párduc, amint azt nem sokkal a novemberi esemény előtt lenyilatkozta, nem kívánt egy „sztálinista, bolsevik társasággal egy tálból cseresznyézni”. Mint mondta, „nem akar díszpinty lenni a baloldali kitüntetettek között, mert nem mindegy, hogy milyen körülmények között, kitől, hogy és miért kapja a díjat.” (Gyurcsány Ferenc volt akkor a miniszterelnök.)

És akkor egy régi emlék.

1963-ban, 12 éves kiskrapekként izgatottan siettem a Bástya mozi felé. Féltem, hogy lekésem a bálványt, mindnyájunk közös példaképét. Grosics Gyula frissen megjelent, „Így láttam a kapuból” című könyvét dedikálta. Ha kissé késve is, de még be tudtam állni a kanyargó sor végére.  Aztán, ki tudja mennyi idő elteltével, egyszerre csak ott álltam a nagy kapussal szemben. Beírta a nevét a könyvembe, talán kezet is fogtunk – aztán már jöhetett is a következő. Jó volt találkozni az élő legendával.

Akkor még nem tudtam, hogy 46 évvel később úgy dönt, hogy nem veszi át a díjat. Ezektől neki nem kell.

Pedig, a Fekete Párduc gyomra nem volt mindig ennyire kényes. 1944-ben fiatal felnőttként önként jelentkezett a 25. Waffen-SS Hunyady Páncélgránátos Hadosztályába, amiről egyébként én 1963-ban, 12 évesen persze semmit sem tudhattam. Gyanítom, mások sem tudtak erről, Gyula bácsi a szocializmus embert próbáló évei alatt ugyanis annyira el volt nyomva, hogy mindez rejtve maradt a közvélemény előtt.

Üldözték, mellőzték és félreállították. Három világbajnokságon ugyan védhette a magyar válogatott kapuját, de ez minden, amit megengedett neki a sztálinista bagázs, akiknek leszármazottaitól nem kellett neki a díj.

És a megpróbáltatások e három világbajnoksággal még nem értek véget!

1966-68 között például Kuvaitban kellett dolgoznia, nyilván nem lehetett könnyű neki a honi átlagbér nagyon sokszorosát megkeresni valutában. Megtapasztalni a mifelénk soha nem látott jólétet és gazdagságot. Nem csoda, hogy igaz, némi hezitálás után, a szabad világot választotta: hazatért a Magyar Népköztársaságba. A mellőzés persze idehaza folytatódott: kénytelenségből a Volán SC elnöke lett. Hatalom volt ez a pozíció, elég volt csak egy telefont felemelni, ha valamilyen hiánycikkre, vagy bármi másra szükség volt.

A sztálinista, bolsevik társaság, akiktől később nem kellett a díj, megint jól kiszúrt vele.

Közben egy butik is leesett valahonnan, a Körúton virított a Fekete Párduc embléma – az elnyomottaknak soha, semmilyen rendszerben nem könnyű.

Talán a pártba nem kellett volna jelentkezni a nyolcvanas évek elején. Akkoriban már amúgy sem volt muszáj jelentkezni a pártba, még ajánlatos is csak akkor volt, ha az ember vinni akarta valamire – párttitkár szeretett volna lenni, gyárigazgató, miniszter. Aki csupán élni szeretett volna, annak akkor már nem kellett párttagnak lenni.

A Fekete Párducnak, akinek a sztálinista, bolsevik bagázstól nem kellett a díszpolgári cím, valamiért fontos lett, hogy jelentkezzen az MSZMP-be. Kósza ötlet lehetett, hirtelen felindulásból elkövetett ballépés. A pártszervezet, ahova jelentkezett, ugyanis rutinból megküldte a papírjait az illetékes belügyi szerveknek. Szokás volt ez akkoriban, nehogy konkoly keveredjen a búza közé. Nem is keveredett, mert fény derült a Fekete Párduc páncélgránátos múltjára – így aztán lőttek a párttagságnak.

Most meg itt ez a furcsa szobor, a három, fejét lehajtó emberrel. Szégyenkeznek, vagy állva alszanak, mint a lovak, nem tudni. Ami biztos: még egy rossz kapus sem védett így soha. Grosics pedig jó kapus volt.

Álhírnek nevezte a KDNP matricázását a KDNP EP-képviselője

„Bevándorlást segítő szervezet” matricákat ragasztott több irodára nemrég a KNDP, köztük olyan házakra, amelyeket sárga csillaggal jelöltek a holokauszt idején. Amikor Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő erről levelet küldött az Európai Parlament képviselőinek, válaszul Holvényi György KDNP-s képviselő álhírről írt. Ujhelyi a Független Hírügynökségnek émelyítőnek nevezte a dolgot.

Néhány nappal ezelőtt Hollik István KDNP-s képviselő az Amnesty International, Tisóczki Flóra, az ifjú kereszténydemokraták egyik vezetője pedig a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesült irodájára ragasztott „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát.

Ez utóbbi matrica egy olyan házra került, amely csillagos házként is ismert – ezek voltak azok, amelyekben a holokauszt idején a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak lakniuk kellett, és

magukat a házakat is hasonlóképp jelölték.

Éppen ezért, egy tatabányai férfi, akinek a családja érintett volt a holokausztban, levelet írt Ujhelyi Istvánnak, az MSZP európai parlamenti képviselőjének, aki lefordította azt angolra, majd elküldte az összes EP-képviselőnek.

Ahogy Ujhelyi a Független Hírügynökségnek elmondta: nem ő verte nagy dobra a történetet, hiszen már előtte is írt róla a nemzetközi sajtó.

Holvényi György KDNP-s EP-képviselő viszont, a 24.hu szerint szintén mindenkinek elküldve, válaszolt a levélre. Méghozzá azt írta:

óvatosan kell fogadni Ujhelyi álhíreit,

mert gyakran állít valótlanságokat, ami szerinte a politikai kudarc és az ebből fakadó frusztráció megnyilvánulása.

Tisóczki Flóra, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke is matricázott.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Vagyis Holvényi gyakorlatilag

álhírnek nevezte azt, amiről pártja több sajtótájékoztatót is tartott.

Amikor Ujhelyi Istvánt megkérdeztük, mit gondol erről, ad-e bármilyen választ, azt mondta: „először megpróbálom a gyomromat lenyugtatni”. A képviselő émelyítőnek nevezte Holvényi válaszát, amire válaszul egyébként, ahogy elmondta, ő tucatnyi levelet kapott más EP-képviselőktől, akik szintén „kiakadtak” rajta.

Ujhelyi szerint Holvényinek valójában nem is vele van vitája, hanem a tatabányai választóval, akitől ő az eredeti levelet kapta, amelyet aztán lefordított. Szerinte egyébként Holvényi és a kormánypártok „magukat járatták le”, ahogy fogalmazott:

„Nem értem, hogy lehet ekkora öngólt rúgni.”

De, mint mondta, más lépést már nem tervez, ennek ugyanis nincsenek parlamenti keretei.

Zsákmánnyá vált az egész média

Polyák Gábor médiajogász, a Corvinus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem oktatója, a Mérték médiaelemző műhely munkatársa szerint Orbán Viktornak a 2008-as gazdasági válság is segített abban, hogy sutba dobja a korrektséget, és kialakítson egy csaknem teljesen egyoldalú médiarendszert Magyarországon. Meggyőződése, hogy az elmúlt héten Orbán számára Brüsszelben meghúzták a határokat, hogy pontosan mit és hogyan nem tudni, de biztosan történt valami. Azaz, mondja az egyetemi oktató a Független Hírügynökségnek nyilatkozva, lehetséges, hogy nem tesz a magyar miniszterelnök újabb lépéseket a még független média ellen. Legfeljebb hagyja őket maguktól meghalni.

Ha az elmúlt harminc év, azaz a rendszerváltás óta eltelt időszakot vizsgáljuk, talán a legneuralgikusabb terület mindig is a média világa volt. Ön szerint most érkeztünk a mélypontra?

Az nagy kérdés, hogy nem csal-e a mi perspektívánk, nem fogunk-e túl sok mindent a médiára. Az biztos, hogy a médiáról mindig élénk politikai vita folyt…

Különösen a médiában

Így van, különösen a médiában. Ez pedig egy önmagáét erősítő folyamat, de hogy ez mennyire volt a széles tömegek számára valódi probléma, azt talán egyedül, csak ebben a mostani helyzetben válik érthetőbbé. Most, amikor ilyen brutálisan nyílt propaganda eszközök jelennek meg minden felületen, lehet arról beszélni, hogy a hétköznapjainkat és a tényleges politikai döntéseinket a média hogyan befolyásolja. Eddig ez a mi belterjes, de mivel a médiában zajló vitánk volt, ennek megfelelően elég hangosnak is bizonyult. De ha már a rendszerváltástól tartó ívre kérdezett: ez számomra három szakaszra osztódik. Az első, a politikai váltás ideje, amelyet én még nagyon kicsi gyerekként éltem meg, azt a korszakot tehát nem saját emlékeim alapján fogom összerakni, aztán jött a médiaháború időszaka. Igazán nem kellett sokat várni arra, hogy rájöjjenek: a média a politika számára fontos zsákmány, nagyon gyorsan világossá vált, hogy a politikusok ezen a területen nem hajlandóak kompromisszumra, nem hajlandóak egy olyan megoldást kialakítani, ami hosszú távon egy egészséges működést hozna létre. Minden politikai szereplő állást foglalt amellett, hogy mi a média dolga, és nem a média határozta meg önmaga számára a feladatait.

Egyetértek önnel, a kezdeti, talán ma már romantikusnak tűnő évek után mindenki zsákmányként kezelte a médiát. Ugyanakkor ilyen mértékű gesztustalanság még soha korábban nem volt jellemző.

A folyamatnak van egy iránya, ami elvezet 2010-ig, ezután pedig minden borul, és ez a harmadik szakasz, amit említettem. 1995-ben még volt egy

fontos pillanat, amikor elfogadták a médiatörvényt. Nem volt tökéletes, sőt, teli volt kompromisszummal, de mégis csak tudtak közösen mondani valamit arról, hogyan gondolják el a magyar médiapiac működését. És, amit mondtak, az egy nyugat-európai médiapiac volt.

Hagyjuk békén a sajtót, nyissuk meg a piacot a rádiók, televíziók számára, ne foglalkozzunk azzal, hogy mi lesz, ha bejönnek a külföldiek, szóval volt egy olyan pillanat, amikor azt hihettük: a magyar médiarendszer olyan lesz, mint bármely más európai rendszer.

A kijózanodás persze nagyon hamar jött, mert az ORTT, meg a kuratóriumok olyan mértékben kerültek a politika fennhatósága alá, hogy – bár arra vigyáztak, hogy egyik oldal se tudja a maga felé billenteni a rendszert – a politika és nem a szakma vált meghatározóvá.

Ezt a nem túl jó rendszert aztán a Fidesz még inkább meghekkelte; 2010 után végleg kisajátította. A Fidesz számára ugyanis fontos tapasztalat volt a 2002-es kudarc, amikor is szerintem némiképp túlértékelte a média szerepét a vereségben. Aztán következett a 2008-es gazdasági válság, ekkor ugyanis végleg felborult a médiapiac. A média gazdasági alapjai ugyanis abszolút ingataggá váltak, emiatt a befektetők úgy döntöttek, hogy elhagyják ezt a régiót. Itt maradt egy csomó termék gazdátlanul, amelyeket valakiknek át kellett venniük.

Orbán Viktor számára ez egy óriási szerencse volt: pont egy olyan pillanatban akarta átalakítani a média rendszerét, amikor az többségében eladóvá vált.

Az átalakításhoz arra is szükség volt, hogy Orbán sutba dobja azt a politikai korrektséget, amely ügyel arra, hogy a másiknak is jusson.

Igen, ennek világos jele volt, hogy amikor – még az új médiatörvény elfogadása előtt – a parlament létrehozta a médiatanácsot, átalakította a közmédia felügyeletét. Legkésőbb a médiatanács létrehozásának pillanatában rá kellett jönni, hogy nincs több alku; hiába hitték azt a szocialisták, hogy a hetven-harminc arány élni fog, a médiatanácsból minden más párt képviselőjét kitette a Fidesz, még a KDNP-s jelöltet is. Ott csak fideszes tagok ülhettek, és ülnek a mai napig, illetve most már az idők végeztéig.

Én ugyan a 2006-2010 közötti időszakot a médiamutyi időszakának hívom, de az azért annyival mégis egészségesebb volt, hogy a politikai szereplők legalább egymással kötöttek alkukat.

És abból csak kijött egy médiapiac, olyan amilyen, nyilván a befektetők alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, de legalább piac volt. 2010 után nem csak a közszolgálatiság, mint fogalom veszett ki a magyar média működéséből, a piac is kiveszett. Az egészet átvette egy nagyon határozottan egyoldalú politikai irányítás, zsákmánnyá vált lényegében az egész média.

Van bárhol a világban, demokráciában, hasonló rendszer?

Bizonyos értelemben megelőztük a korunkat, másfelől ez a spanyol, portugál és dél-amerikai diktatúrák rendszerét idézik. Ezekben a diktatúrákban mindig volt magántulajdonú média, kereshetett pénzt a tulajdonos, szórakoztathatta a közönséget, de politikai értelemben csak egy kiszolgáló intézmény volt. Itt most nincs meg mögötte az az erőszak, amely azt a rendszert életben tartotta.

Ami persze nem is hiányzik…

Én is csak objektíve említem; nem jön a fekete autó, és ennek ellenére működik, szinte bámulatos módon.

És mennyiben előztük meg a korunkat?

Talán Orbán ráérzett a kor ízére, de a populizmus térnyerése Nyugat-Európában is nagyon hasonló hangokat hozott, mint amit Orbán Viktor is gondolt erről a világról, bár ilyen mértékben sehol sem tudják uralni ezt a területet. Magyarország tragédiája, hogy egy ilyen piacon, ahol gyakorlatilag meg lehet számolni a piac szereplőit, meg lehetett csinálni egy teljes nagytakarítást. Trump talán még rosszabbat gondol a médiapiacról, mint Orbán, de azon a piacon lehetetlen végrehajtani ilyesmit. És nem csak azért, mert nagy, hanem mert van egy másfajta újságírói szocializáció is. Az természetesen nagy kérdés, hogy azok az újságírók, akik korábban a közmédiában, vagy az utóbb a Fidesz által uralt lapokban dolgoztak, megtették-e azt, amit megtehettek volna. Meg az is kérdés, hogy maga az újságíró társadalom a helyén kezelte-e a saját problémáját. Azok után, hogy a Népszabadság bezárása után az összes magyar létező újságíró nem állt ki az utcára, és nem üzente meg Brüsszelnek, hogy ez így nem megy: itt a politika eldöntheti, hogy egyik napról a másikra beszántja legnagyobb példányszámú napilapot, nos ez egy gigantikus méretű válságtünet.

facebook

Hát igen, de mit tegyen Brüsszel, ha itthon csak háromezren tartották fontosnak, hogy tüntessenek a Népszabadság bezárása miatt. Szerintem éppen ezért tehetik meg azt, amit akarnak, alázhatják meg a szakmát. És nem tudjuk, hogy mindez hogyan folytatódik. Ön szerint elékezett a magyar miniszterelnök a média átalakításának végéhez?

Ma én egy picit optimistább vagyok. Szerintem Orbán múlt heti brüsszeli útja fordulatként értékelhető. Nem tudjuk ugyan, hogy mi történt, nem tudjuk hol húzták meg a határokat, de meghúzták határokat. Vagyis, ha Orbán végig gondolja, hogy érdemes-e továbbmenni ezen az úton, ezzel a lendülettel, akkor lehet, hogy rájön: nem. Lehet, hogy hagyni kell az egész rendszert úgy ahogy van, meg kell nézni, hogy a hvg még meddig húzza, vagy 444 meddig húzza… A piaci viszonyok itt most annyira eltorzultak ugyanis, hogy itt piaci alapon, úgy hogy képesek legyenek megfizetni rendesen az ott dolgozó munkatársakat, nos ez hatalmas kihívás. Lehetséges, hogy anélkül, hogy Orbán Viktor bármit tenne, még csak az indexet sem kell bántania, vagy RTL sem – az feltehetően túl nagy kockázat lenne -, a rendszer annyira sérülékennyé vált, annyira megszűnt a gazdasági stabilitás, hogy most már tényleg a közönségen múlik, kit tart életben és kit nem.

Vagyis Orbán annyiban válik progresszívabbá, hogy hagyja maguktól meghalni a szereplőket.

Igen, bár lehetséges, hogy fontos szempont a miniszterelnök számára, hogy benntart a rendszerben néhány ellenzéki médiát. Összességében azonban az biztosra vehető, hogy Orbán látványosan – vagy máshogy sem – nem fog visszavonulni. Nagy kérdés például most az, hogy létrehozza, hozatja-e a sajtókamarát.

Ön szerint Orbánnak véglegesen és végletesen megosztotta az újságíró szakmát? Lenne ma esélye egy olyan akciónak, amikor minden kolléga kiáll tiltakozni mondjuk az ellen, hogy Kövér László kitilt médiamunkásokat a parlamentből?

Nem tudom, hogy ilyen helyes akció lenne-e, de hogy a ma még létező, teljes újságíró társadalomnak valamit lépnie kellene, méghozzá egyszerre és együttesen, abban egészen biztos vagyok. Hogy ez mi lenne, nem tudom, csak azt, hogy egy szakma nem hagyhatná leszalámizni magát. Nekem hiányzik az, hogy újságírók képesek legyenek kimondani: mi vagyunk az újságírók. Az nem újságírás, hogy egyesek magas fizetésekért tolják a Fidesz-propagandát.

Deklarálni kellene, hogy ennek a szakmának vannak etikai és szakmai szabályai, amelyeket mi be akarunk tartani.

Említette, hogy a populizmus több helyen teret hódít, az azonban eléggé hungarikumnak tűnik, hogy nálunk törvényekkel teremtik meg a lehetőséget a Fidesz-hatalom bebetonozására, így a médiában is, lásd például a közterületi reklám területén hozott törvényeket.

Azért olyan sok helyen nincsenek hatalmon a populisták. Ennyiben tehát Orbán Viktor jelentősen megelőzte a korát. A populista politika egyelőre megmaradt ebben a régióban olyan tényezővé válni, amely a hatalom birtokosa lett. Orbán, aki kisebb megszakítással 2010 óta kétharmaddal kormányoz, így az ő kezében olyan eszközök vannak, amelyeket sokan irigyelnek tőle. Vannak persze még olyanok, akik tudnak törvényt alkotni a céljaik elérése érdekében, de ők már annyival előbbre vannak, hogy nekik már erre sincs szükségük.

Az egyébként, hogy bármely szakmát szinte pillanatok alatt át lehet rendezni, meg lehet alázni, az nem csak a szakma szégyene, hanem az Európai Unió gyengesége is.

Elképesztően értékválságos az az Európai Unió, ahol minden meg tud történni.

Azt mondta a beszélgetésünk elején, hogy némiképp túl van értékelve a média jelentősége. Viszont ha arra gondolok, hogy – például a migráns-válság esetében – a félelemkeltésben mekkora szerepet játszott, akkor azt kell hinnem, hogy ebben téved, vagy nem?

Nem vitás, hogy az egy fontos tényező, hogy Orbán lényegében a média minden szegmensét az uralma alá hajtotta. De azt a kérdést is fel kell vetnünk, hogy milyen az a közeg, ahol az ilyen alaptalan uszítások hatni tudnak.

Nyilván van egy komoly társadalmi válság, amelynek tüneteit nem látjuk pontosan, nem látjuk milyen függőségek alakulnak ki a különböző településeken,

hogy mit jelent, ha egy városban egy vállalkozó olykor-olykor kap egy megbízást az önkormányzattól, meg az közmunkás, aki jobban érzi magát attól, hogy emberek között van, és valami hasznosat csinál. Ezek a függősék fontos alapjául szolgálnak annak, hogy egy önmagát rosszul érző társadalom ennyire elfogadja ezt a kiszolgáltatottságot.

Mennyi idő alatt tud kiszabadulni egy szakma ebből a béklyóból? A rendszerváltás időszakára gondolva, elég gyorsan, nem?

Nem volt az illúzió? Kellő mélységű volt az az átalakulás? Én attól tartok, hogy akkoriban sok mindent elmulasztottunk a fejekben.

Azt gondolom, hogy amíg a tanárok nem mernek arról beszélni az iskolákban, hogy mi az a demokrácia, és az mért jobb bármilyen rendszernél, amíg generációk nőnek fel abban, hogy a politika az valami más, a politika lop, csal, hazudik, ahhoz nekem semmi közöm, addig nem lesz rendben ez az ország.

Az újságírók is, volt olyan pillanat, amikor nagyon fontosnak érezték magukat, amikor az eseményeknek nem csak a peremén, hanem az alakítójaként volt jelen, és közben nem figyelt arra, hogy mi változott. Nem tette meg a szakma hogy leüljön és szembe nézzen önmagával: mit tettünk mi az elmúlt évtizedekben. Ezek az aktusok mindig elmaradtak, mert fájdalmat okoztak volna. Ha most is elmarad, akkor csak görgetjük a rendszerváltás hiányosságait és biztos, hogy összeomláshoz fog vezetni.

De mikor lesz ebből szembenézés? Az optimista lénye mit mond?

Ilyen szempontból nem vagyok optimista. Azért nem, mert most rosszabb helyzetben vagyunk, mint a rendszerválás előtt voltunk. Akkoriban nem voltak ennyire vonalas szerkesztőségek, mint most.

Azt gondolom azért is rosszabb a helyzet, mert az a mozgás felfelé mutatott, ez viszont lefelé.

Csak az a baj, hogy ez utóbbinak, azaz az újságírói szabadság elvesztésének, vannak lelkes propagandistái. Ők biztos, hogy nem fognak szembenézni önmagukkal.

Ön miért ilyen bátor a rendszer kritikájában?

Én olyan emberek mellett dolgoztam, akik kitartottak mindig az elveik mellett, mint például Majtényi László. Nagyon sokat tanultam tőlük.

Ettől még van önnek egzisztenciális fenyegetettsége azáltal, hogy elmondja a véleményét.

Eddig viszonylag olcsón voltam bátor.

Az egyetem, mint intézmény nagyon meg van sanyargatva, nem nagyon tud ugrálni, de ahol én dolgozom, a Corvinuson, meg a Pécsi Egyetemen, akármit csinálok, nem szólak rám. Szóval ez még egy burok, ami azért furcsa, mert annak az államnak a pénzén élek, amit bírálok. De mit tehet egy egyetemi oktató, aki tíz éven keresztül mondott valamit, amit őszintén hitt, az egyik napról a másikra megszűnt valóságnak lenni. Tehát, amit én előadtam, az 2011-re megszűnt létezni. Ki az, akinek dolga megvédeni azokat az értéketeket, amelyekben felnőtt, ha nem egy egyetemi oktatónak. És a diákok ezt el is várják, nem hülyék, látják, hogy mi folyik itt. Mernek kérdezni, mernek beszélni, mernek beszélgetni. És mernek gondolkodni is. Persze nem mindenki. A közöny ugyanis óriási, és nagyon nehéz áttörni. De ha egyszer sikerül áttörni a közönynek ezt a falát, akkor ez a generáció végrehajtja azt, amit ez elődeik nem tudtak.

Nyert a Fidesz, nem kicsit, nagyot

A hét végére lesznek végleges választási eredmények, annyi már most látható, hogy nagyon kaszáltak a kormányzó pártok. Bejutott Mellár Tamás, ami azt mutatja, hogy országosan is működhetett volna a Hódmezővásárhely-effektus.

 

A Fidesz-KDNP 91 egyéni és 42 országos listán szerzett mandátumával 133 képviselőt juttatott az Országgyűlésbe, ez a szavazatok több mint kétharmada, 66,83 százalék.

A második legerősebb párt a Jobbik lett, amelynek összesen egy egyéni mandátumot sikerült megszereznie, listán pedig 25-öt.

Az MSZP-Párbeszéd egyéniben 8, listán 12 mandátumhoz jutott – ezzel éppen hogy megugrotta a 10 százalékos küszöböt.

A DK megelőzte az LMP-t: az előbbi 3 egyéni és 6 listán, az utóbbi pedig 1 egyéni és hét listán bejutott képviselővel rendelkezik.

Ott lesz még az Együtt is az új Országgyűlésben: egy mandátumot sikerült szereznie egyéniben, Budapesten, miként egy független, illetve egy nemzetiségi (német) képviselő is ott lesz a törvényhozásban (ez utóbbit bátran hozzá lehet azonban csapni a Fidesz-KDNP-csapathoz, mivel fideszes politikusról van szó.

A független képviselő egyébként Mellár Tamás. Az, hogy ő  – igaz a legkevesebb szavazati különbséget eredményező legszorosabb versenyben és vidéken – nyerni tudott, a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy  Hódmezővásárhely-effektus megbuktathatta volna a kormányt, ha az ellenzéki pártok országosan ezt a módszert követik.

Ami lehet: szakértő kormány

Terjedelmes cikkben foglalkozik a magyarországi választásokkal a New York Times, ami azt is jelenti, hogy a világ egyik legtekintélyesebb újságja sem tartja marginálisnak, ami ebben az országban történik. Orbán Viktor tehát joggal lehet büszke erre a figyelemre, hiszen ezt jórészt ő érte el. Más kérdés, hogy ez az érdeklődés inkább fakad abból a politikából, amelyet ő követ, és amelyet maga a new yorki lap is, bár nem ezzel a kifejezéssel, fertőzőnek tart. Az illiberális szemlélet, amelyet a magyar miniszterelnök hozott be a politikai életünkbe, ma már jelen van Erdogan Törökországában, Kaczynski Lengyelországában, de általában is: a jobboldali populizmus erősödését látjuk szerte a világban, Trump Amerikájában is.

 

Izgalmas tehát, hogy mi történik vasárnap Magyarországon, már csak azért is, mert e pillanatban megjósolhatatlannak tűnik a végeredmény. Az ellenzék szempontjából ez is haladás, hiszen a hódmezővásárhelyi polgármester választás előtt senki nem adott esélyt sem a baloldalnak, sem a Jobbiknak, biztos és egyértelmű Fidesz győzelmet várt mindenki, még csak az újabb kétharmadot sem kérdőjelezték meg az elemzők. Jórészt persze ez az ellenzéki politizálás tehetetlenségének, hadd ne mondjam tehetségtelenségének köszönhető; bár arról beszéltek folyamatosan, hogy el fogják kerülni a 2014-es bénázást, amikor is még az összefogás szót is sikeresen lejáratták, a valóság éppen az ellenkezője lett: folyamatos egyet nem értés a pártok között, de némely pártoknál belül is.

Hagyjuk azonban most a múltat; az eredmények függvényében úgy is fogjuk még elemezni a bőven a történteket, koncentráljunk a jelenre. Arra a jelenre, amely egy nappal a választások előtt azt mutatja, hogy bár a baloldalinak tartott, de inkább nevezzük Orbán-ellenes pártok az utolsó napokra kötöttek jó pár reménydús megállapodást, mégis megtartotta a kiszámíthatatlanság tartományában a lehetséges végeredményt. A legvalószínűbbnek változatlanul a Fidesz sikerét tartják, mégpedig a kétharmadot el nem érő, de az abszolút többséget magabiztosan szállító módon. Ha így lesz, ne legyen kétségünk, Orbán folytatni fogja azt a politikát, amelyet eddig követett; láthatóan, érzékelhetően nincs is más a fejében. Az intenzív migráns-ellenes pályáról nyilván leszáll némiképp, de annyiban muszáj lesz fenntartania, hogy beválthassa ígéretét, azaz kimutassa: itt valóban Soros-zsoldosok ármánykodtak az ország ellen. Márpedig velük le kell számolni, különben itt maradnak közöttünk bomlasztani, elveszejteni a nemzetállamot. Fidesz győzelem esetén bizton állíthatjuk: az orbáni rendszerben nincs már tartalék, kibocsájtotta magából az összes mérgező anyagot, sem a kormányzásban, sem pedig a politikájában nincs már innovációs lehetőség. Azért nincs, mert a vezérelvű illiberális, autoriter rendszer könyörtelenül megy tovább a maga útján, ebből nincs visszaút. Erre a kormányfő személyisége a garancia; ennek a személyiségnek immár a hatalom megtartása, illetve folyamatos felmutatása a lényege. Hogy ez a rendszer meddig élhet így, az Unió és a demokratikus világ meddig fogadja el, azt nehéz megjósolni, kiváltképp akkor, ha a belpolitikai helyzet alig-alig változik, azaz a magyar lakosság többségének semmi problémája nincs azzal, ha a szabadságjogainak egy részét elveszik tőle. Ebben az esetben az ország egyre inkább marginalizálódik, halad a kétsebességes Európa pereme felé.

Az ellenzék pedig? Nos, feltehetően szétmarcangolja egymást és magát, köldöknézővé válik: elindul egy olyan élve boncolás, amely kényelmessé teszi a Fidesz kormányzás nélküli kormányzását. A Jobbik elnöke már most bejelentette, hogy kudarc esetén lemond, ugyanezt közölte a feltörekvőnek ígérkezett, aztán középszerűvé vált Momentum vezető, kinyílik a harc az LMP-n belül is, hogy a szocialistákról már ne is szóljunk. Úgy is fogalmazhatnék: a Fidesz győzelme hosszú pangást hozhat az ellenzéki oldalon, és könnyű leszámolást a kormánypárt oldalán. Szépen elhal az összes olyan botrányos ügy, amely, normálisan, bíróság után kiált; legfeljebb Kósa Lajost tolják, átmenetileg, félárnyékba.

Egyelőre teoretikusnak tűnik, de mégis izgalmas a kérdés: mi lesz akkor, ha az ellenzék megszerzi a többséget? Képes lesz-e kezdeni valamit a nyakába szakadt sikerrel? Leülnek-e egymással tárgyalni, és eredményesen tárgyalni azok, akik erre négy, vagy nyolc év alatt képtelenek voltak? Hiszen most is azt látjuk: ha ez a lehetőség az asztalra kerül, teljesen különböző módon látják az április 9-i folytatást. Egyesek azonnal új választások előkészítését tartanák üdvösnek, olyan választási rendszerben, amely tükrözi az ország politikai tagoltságát, mások a kormányzóképesség bemutatását, a négy éves ciklusban való gondolkodást tartják az üdvözítő megoldásnak.  A pártvezetők hivatalos nyilatkozatai alapján meglehetősen elszomorító a helyzet: sehogy se lehetne összeállítani egy kormányképes erőt. Azt valamennyi fontosabb szereplő hangsúlyozza, hogy a Fidesszel semmiképpen nem hajlandó összeállni, miképpen a Fidesz is kijelentette: nem hajlandó – a KDNP-n kívül – koalíciós kormányzásra. Nem tudni, hogy ezeket a deklarációkat komolyan kell-e venni, a magam részéről inkább hajlok a nem felé. A politikában sokféle olyan határozott nemmel találkozhattunk már, amelyek az utolsó pillanatban igenné változtak. (Lásd Fidesz Kisgazda Párt 1998-ban, vagy MSZP-SZDSZ 1994-ben.) Hivatkozás mindig van; az ország érdeke kellően rugalmas érv ahhoz, hogy bármikor bevethető legyen.

De maradjunk csak az ellenzéknél: a Jobbik azt állítja, legfeljebb az LMP-vel állna össze, az LMP jobbra és balra is nyitott, a maga sokszor kissé nehezen értelmezhető módján, de fő szabályként a XXI. századi pártok partnerségéről beszél, míg az MSZP a Jobbikon kívül mindegyik ellenzéki pártot szívesen látná a Karácsony-kormányban. Ez tehát a teória. Hogy mi a valóság, azt nyilván csak a bennfentesek tudják. A Független Hírügynökség információi mindazonáltal arról szólnak – noha, ismételjük, hivatalosan elvetik ennek lehetőségét -, hogy a pártok számolnak egy esetleges szakértői kormány felállításával. Ebbe, a mi tudásunk szerint, ha a körülmények ezt indokolják, a Jobbik is belemenne. Többen ezt a technikai koalícióként aposztrofáljak, azaz a parlamenti többséget arra felhasználva, hogy egyrészt vissza lehessen állítani a fékek és ellensúlyok rendszerét, azaz a jogállami normákat, másrészt meghozhassák azokat a személyi döntéseket – Polt Péter! -, amelyek nélkül ezek a normák nem helyreállíthatók. Kétségkívül fontos lenne egy ilyen megegyezés, de hogy stabil, hosszabb távú kormányzást nem biztosít, az egyértelmű. Még, ha az első időszakban a mézesheteiket élnék a ma még ellenzéki pártok, az ellentétek alig pár hónap alatt felszínre, a nyilvánosság elé kerülnének, könnyű fegyvert adva a Fidesz kézébe.

És, ha már itt tartunk, érdemes egy pillanatra eljátszani azzal a gondolattal is, hogy mi lesz, mi történhet Orbán Viktorral a választási vereség esetén, és mi azzal a csaknem monolit sajtószerkezettel, amelyet a Fidesz épített ki magának.

Orbán viselkedése, lépései egyértelműen attól függnek, hogy milyen mértékű lesz az a vereség. Ha szoros lesz a verseny – ez a forgatókönyv csakis így képzelhető el -, akkor biztosak lehetünk abba, hogy a rajongói tábor, a tettre kész Bayer Zsoltokkal az élükön, az utcára vonulnak, és olyan tüntetéshullámmal öntik el, elsősorban Budapestet, amely egyrészt megrettentheti a győzteseket, másrészt a fedélzeten tartja Orbán Viktort. A Fidesz elnöke, ha akarja, ha nem – márpedig akarja – ennek a helyenként csőcselék módjára viselkedő tömegnek az emblematikus vezérévé, szimbolikus atyjává vált, tehát nem léphet le a színről, egy újfajta háborúba kezd, amelynek célja az új hatalom mielőbbi megbuktatása, lemondásra kényszerítése. Ebben a sajtója is partner lesz; ne feledjük, ezek az emberek neki köszönhették pozíciójukat, nem tudnak és nem is akarnak másnak megfelelni.

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy az ország nyugalma érdekében az lenne a legjobb, ha maradna a jelenlegi rendszer. Ellenkezőleg: olyan választási eredményre van szükség, amely helyreállítja a jogállamot, és visszaviszi az országot Európa szívébe. Ehhez pedig mindenkinek el kell menni szavazni, és lehetőleg jól választani. Azt mondják, a nép bölcs, az emberek okosak.

Meglátjuk.

Hova álljanak a kereszténydemokraták?

Eltávolították a KDNP-ből, bíróságon kereste és találta meg az igazát, majd amikor volt pártja kénytelen volt visszavenni a tagjai közé, írt egy levelet, melyben bejelentette a kilépését. De Szalma Botodnak nem emiatt rossz a véleménye a KDNP-ről, amelynek egykor elnökségi tagja és budapesti elnöke is volt. Mint a Független Hírügynökségnek adott interjújában mondta, azért szúrta Harrachék szemét, mert szókimondóan kiállt a kereszténydemokrata elvek mellett, tiltakozott az ellen, hogy pártja a Fidesz csicskája legyen, ellenezte a kettős tagságot és azt, hogy a KDNP nem méretteti meg magát, mint párt. Ő maradt kereszténydemokrata, de ilyen párt ma nincs. Alapítani nem akar újat, de hívják több helyre is. Ami szóba jöhet számára az a Jobbik vagy az LMP-Új Kezdet. Szerinte Hódmezővásárhely és az azt követő „felbolydulás” után ismét nyitottá vált a választás, a vége koalíció, de akár még nagykoalíció is lehet. Szeretne egy össznépi magyar békemenetet, amelyen mindannyian egymás mellett vonulnánk az országért, mert vallja: „Mindegy, kivel beszélgetünk, tudjunk normálisan beszélgetni.”

 

Döbbenten hallgattam szerda este a HírTV Egyenesen műsorában, hogy kilépett a KDNP-ből. Én még ott tartottam, hogy pár évvel ezelőtt Önt onnan kirúgták? Akkor most hogy van ez?

Mind a két állítás igaz. 2014-ben Rubovszky György, Harrach Péter és Latorcai János és akinek még kellemetlen voltam, kizárattak a pártból – igencsak útban voltam nekik. Én fellebbeztem, de 2015-ben másodfokon is megerősítették a kizárásomat – egy ember tartózkodása mellett a teljes országos elnökség megszavazta az eltávolításomat. Vejkey Imre egy akkor szürreális mondattal zárta az eljárást – ne feledje, még  2015.öt írtunk! – : „Az, hogy Szalma Botond a KDNP tagja maradjon, az a Jobbik érdeke; éppen ezért el kell távolítani a pártból”. Ez nekem is új információ volt.

Ekkor fordult bírósághoz?

Igen, és első fokon 2016-ban a bíróság megsemmisített a kizárásomat, amire azt mondtam a párt képviselőinek, hogy hagyjuk a csodába a dolgot, kilépek magamtól, ne fellebbezzék meg az ítéletet. Ebben meg is állapodtunk, ám másnap szóltak, hogy mégis csak fellebbezni fognak. Azonban másodfokon is nyertem – és ezzel kénytelenek voltak  visszavenni a párt tagjai sorába. Ez tavaly volt. Nemrég kaptam kézbe a végzést, kicsit vártam, majd e hét szerdán, március 7-én írtam a KDNP országos, valamint a budapesti elnökének egy pár soros levelet, amelyben bejelentettem, hogy kilépek a pártból.

Mi volt a bajuk Önnel?

Bajuk sok volt, a céljuk a kizárásommal pedig az, hogy ne tudjak ismét indulni a KDNP budapesti elnöki posztjáért, amelyre mást akartak, nem engem.

Mégis, ki elől kellett Önt „eltakarítani az útból”?

Először még Rétvári Bencének álltam az útjában, eredetileg ő akart budapesti elnök lenni, de erről letett, amikor nagyobb sarzsit kapott. Utána Bagdi Gábornak kellett a hely, illetve bárkinek, akit nem Szalma Botondnak hívnak.

És mégis, mi volt a sok baj, ami miatt Ön a begyükben volt?

Azon kívül, hogy soha egy fillért fel nem vettem?

Kezdődött a Schmitt-üggyel – mint a KDNP budapesti elnöke hangosan kimondtam, hogy ne legyen köztársasági elnök az, aki plagizált.

Azt is fennhangon hangoztattam, hogy viselkedjünk úgy, mint a kereszténydemokraták, ne legyünk a FIDESZ csicskái, tegyünk úgy, mintha párt lennénk, mérettessük külön meg magunkat. No meg azt is vallottam, hogy az, aki életében még legalább tíz évig nem dolgozott, az ne legyen tisztségviselő, kiváltképpen döntéshozó ne, sem a reálszférában, sem a politikai életben. Ezekkel a véleményeimmel nem voltam népszerű a pártban.

És nem volt senki, aki Ön mögé állt volna? Az egy tartózkodás a szavazáson jelentette a kivételt?

Arra abban a pártban nagyon vigyáznak, hogy ne jöjjön ki ilyen vélemény. Például a kettős tagsággal nagyon meg lehet mindenkit fogni.

De hát nem csak Ön látja úgy, hogy nincs önálló KDNP. Viszont felmerül a kérdés, miért tartja a Fidesz külön pártként? Miért nem tagolják be a Fideszbe?

A brand miatt tartják. Más lenne a helyzet, ha hallgattak volna rám tíz éve, amikor azt mondtam, hogy  lehetnénk tényleges koalíciós partner, lehetnénk fék a robogó vonaton, egyfajta udvari bolond a király mellett. Akkor most lenne egy karakteres KDNP.

Ezek szerint Ön is hiányol egy megmondó pártot a Fidesz mellől?

Ez is hiányzik, meg a becsületbíróság is nagyon elkelne.

És most merre tovább? Hol politizál tovább? Egyáltalán tovább politizál? Vagy teljesen ott hagyja a politikát és kizárólag az üzleti életben tevékenykedik tovább?

Egyelőre kivárok. Máris sok megkeresésem volt – a politika részéről is, de a választásokig semmiképpen nem döntök. Gondolkodom, mit akarok. Egy biztos, mindannyiunknak kötelességünk tenni a nemzetért.

Pedig most lenne igazán vonzó és értékes egy tapasztalt politikus sok párt számára…

Ezzel együtt sem kívánom elkötelezni magam.

És merre kötelezné el magát, ha mégis?

Attól, hogy a KDNP-nek nem vagyok a tagja, attól még én maradtam kereszténydemokrata. Három erőt látok, amely elvben megfelelhetne nekem: egyrészt a KDNP is csinálhatna úgy, mintha kereszténydemokrata lenne, de a mai KDNP nem tesz úgy, s  nem jöhet szóba.

A másik a Jobbik, a harmadik pedig az LMP-Új Kezdet, amelyben Gémesi György mellett számos, általam tisztelt és becsült polgármester dolgozik.

Mondja, hogy kereszténydemokrata elveket vall  az hogyan egyeztethető össze egy Jobbikkal, amelyben például ott politizál, s nem is akármilyen pozícióban Toroczkai László?

Mondjam erre azt, hogy minden pártban vannak hülyék? Ha ebből indulnánk ki, senkit nem lenne szabad megválasztani. De a Jobbiknak is van egy kereszténydemokrata vonulata, ráadásul szépen behúzódott középre.

Nem véletlen egyébként, hogy a Fidesz igazán csak a Jobbikot támadja – az az igazi ellenfele. Tart is tőle, már csak azért is, mert mérhetetlen, mert rejtett a szavazóbázisának egy része.

Szélsőjobboldali címkéje miatt sokaknak nem „szalonképes” nyíltan rá szavazni.

A fentiek alapján az is elképzelhetőnek tűnik, hogy saját pártot tervez alapítani…

Nem, arra nem vagyok képes, ahhoz sok idő, pénz és sok ember kell. És különben is: van elég párt ebben a szegény országban. Arról nem is szólva, hogy a KDNP annyira lejáratta a kereszténydemokrata irányultságot Magyarországon, hogy minimum 20 év kell ennek feledtetésére.

Akkor az önökhöz hasonló kereszténydemokraták hova állhatnak-álljanak most április 8-án?

Nincs sok választási lehetőség, miközben vallom, hogy szavazni állampolgári kötelezettség. Három lehetséges megoldás van: ismét a Fideszre szavazni, a Jobbikra voksolni vagy az LMP-Új Kezdetet támogatni.

A baloldalon ugyanis nincs olyan párt, amelyre lehetne szavazni, más lenne a helyzet, ha lenne egy valódi szociáldemokrata párt – ami azonban nem létezik. Az MSZP az egy haldokló valami, a DK gyakorlatilag egy radikális szocialista párt.

A kicsiket felejtsük el, kivéve talán a Momentumot, amely ha vidéken is megerősödik majd, akkor lehet esélye, mert ügyes, tehetséges fiatalok viszik, akik azonban még keresik a helyüket. Valahogy olyanok, mint az anekdotában: a cigányprímás elvitték egy koncertre, amelyen Menuhin hegedült, a prímás meghallgatta, s azt monda, hogy „jó a csávó, de az asztalnál meghalna”. A Momentumnak is gyakorolni kell még az asztal mellett.

Tud/mer prognózist adni arra, hogy mi lesz a  választások után?

Ha egy hónapja kérdezett volna, akkor azt mondtam volna, hogy a Fidesz nyer 40-55 százalékkal, a második legerősebb párt a Jobbik, a többiek pedig osztoznak a parlamenti helyeket. De Hódmezővásárhely, Márki-Zay Péter győzelme után, ebben a megbolydult világban ma már inkább azt mondom, hogy koalíció fog létrejönni.

De ki menne be koalícióba a Fidesszel?

Szerintem öt párnak van esélye bejutni a parlamentbe: a Fidesz mellett a Jobbiknak, az MSZP-nek, a DK-nak és az LMP-Új Kezdetnek.

A Jobbik valószínűleg nem lép koalícióra a Fidesszel, a DK pedig biztosan nem. De a maradék kettőre nem fogadnék, őket maga mellé állíthatná a Fidesz.

Egyébként akár még nagykoalíció sem lenne elképzelhetetlen – az  jó is lenne, mert egymást fognák vissza a pártok.

Ön szerint ennek van  bármilyen realitása? Hogy a Fidesz koalíciót kössön?

Akkor lehet erről bármit mondani, amikor már látjuk a választások eredményét. A Fidesz már működött koalícióban – a Kisgazdákkal, illetve az MDF-fel.

Mit tartana a legkívánatosabbnak?

Nagyon nagy bűnnek tartom a szekértábor politikát, azt, hogy gyűlöljük egymást, hogy ilyen megosztó a politika, hogy kiabálókból és visszakiabálókból állunk. Lehet, furcsán hangzik, hogy jó lenne, ha mindannyian kimennénk egy nagy közös Békementre, vonulnánk közösen együtt – ez lenne a normális. Utána pedig mindenki menne arra, amerre a hite viszi. A békesség felé kellene közösen mennünk. Arra kellene törekednünk.

Ön mit tesz ennek érdekében?

Folyamatosan teszek. Egy példát is mondok erre: 2006 és 2010 között Újpesten MSZP-többség volt, nagyon kemény csatáink voltak, de ha találkozunk akkori politikai ellenfeleimmel, ők máig előre köszönnek nekem az utcán. Mindegy, kivel beszélgetünk, tudjunk normálisan beszélgetni.

Én Moldova Györggyel éppen úgy tudok normális beszélgetést folytatni, mint Vona Gáborral.

Emberként kell ugyanis egymással bánnunk.

Optimista?

Rengeteg a tennivaló. Össze kellene rakni ismét a gazdaságot. És a legfontosabb, újra kellene kormányozni. Aki megbízást kap a választások után a kormányalakításra, annak el kellene kezdeni kormányozni. Arra lenne szükség, hogy nyugodtan csak azzal tudjon foglalkozni. 4-8 év béke, nyugalom és kemény munkának kellene jönnie, hogy a politika csak a kereteket adja, s az dolgozzon, aki ért az adott területhez. Itt is érvényes – aki nem dolgozott legalább tíz évet a való életben, az ne lehessen döntéshozó, államtitkár, nagykövet, stb.

Alulról kell elkezdeni a fát megmászni nem helikopteren felrepülni a csúcsára.

 

A KDNP-nek ki kell szakadni a Fidesz öleléséből

Egy éve hagyta ott a Kereszténydemokrata Néppártot Lukácsi Katalin, mert az csak a Fidesz árnyékában létezik, önálló vélemény nélkül. A baloldali, ateista családból származó 31 éves politikus most még keresi a helyét – derül ki a Független Hírügynökségnek adott interjújából. Azt a pártot, amely hitelesen tudja képviselni a keresztény-konzervatív-liberális értékeket. Azt mondja: Orbán Viktor kereszténységről megfogalmazott gondolatai összeegyeztethetetlenek az etnikai homogenitásról vallott nézeteivel. Bízik benne, hogy a migránsozás már nem hat az emberekre, legalábbis azokra, akik nem az új Messiást látják Orbánban.

 

Sokszor nyilatkozott, beszélt már azóta, hogy otthagyta korábbi pártját, a kereszténydemokratákat. Mennyien becsmérlik ezért, és hányan vannak olyanok, akik istenítik?

Talán senki nem istenít. Annál többen fordítottak nekem hátat, többek között volt barátaim is, sajnos néhányan átváltottak személyeskedésbe is, miközben én soha nem teszek ilyet. Vannak azért olyanok is, igaz nem sokan, akik azóta szintén elhagyták a pártot, és van egy minősített kisebbség, akik ma már árnyaltabban látják a helyzetet, azt ugyanis, hogy mi is zajlik ebben az országban.

Meglepte a párttársait a lépése?

Bizonyára volt, akit igen, de nem mindenkit, mivel ez egy folyamat eredménye volt, és tulajdonképpen mondhatom azt, hogy azok közül, akik ismerik az ügyemet, a döntő többség támogat. Például a családom is. Ebből merítek erőt a sok támadás ellen.

A családja alapvetően konzervatív, keresztény meggyőződésű?

Nem, sőt inkább baloldaliak, mármint a szüleim. Ők voltak azok, akik kezdetben nehezen viselték, hogy jobboldali lettem, mint ahogy ma is az vagyok, de most már jobban tudunk szót érteni egymással, sőt a fontos kérdésekről már ugyanazt gondoljuk. Egyébként anyukámtól sokszor megkérdezik, hogy miként viselte azt, hogy a lánya kilépett a pártból, ő azt szokta válaszolni: inkább azt kérdezzék, hogyan viselte azt, hogy belépett.

Egy ilyen lépés után többnyire azt feltételezik, hogy azért következett be, mert nem kapott meg valamilyen juttatást, vagy valami hasonló anyagi ígértet nem teljesítettek. Az ön esetében nem volt ilyen?

Legfeljebb olyanoktól, akik nem ismernek engem. Akikkel együtt dolgoztunk, azok pontosan tudták, hogy én rengeteget adtam a pártnak, elsősorban az ifjúsági szervezetnek. Sok rendezvényt szerveztem, soha nem kértem érte semmit. Tehát,

akik azt mondják, hogy az én egyetlen teljesítményem, az, hogy kiléptem a pártból, súlyosan tévednek.

Egy éve, hogy otthagyta a pártot. Azóta rosszabbodott a politikai helyzet, szóval helyesen döntött?

Igen.

A volt pártom egyre inkább csúcsra járatja a vállalhatatlanságot.

Ami az ország egészét illeti, tavaly tavasszal volt egy kis pezsgés a politikai életben, többek között a CEU-törvénnyel kapcsolatban, de aztán nyár végére, és főleg télre mély apátia következett be. Visszatérve a KDNP-re: szerintem minőségben tovább romlott. Ahogy hallottam, zajlott egy kis vita arról, hogy az eddigi utat folytassák-e, de azt a vonatot, ami elindult, már nem lehet megállítani. Másként: csúcsra járatják a sorosozást. Kérdés, hogy a hódmezővásárhelyi kudarc után ez működőképes-e vagy sem.

Akadtak egyébként önnek követői is?

Hát nem tudom, hogy követőim-e. Van néhány ember, aki utánam lépett ki a pártból, szerintem volt rájuk hatással az én döntésem.

A KDNP, amelynek ön tagja volt, szerintem nem igazán létező párt, inkább csak oldalkocsija a Fidesznek. Ön szerint igazam van, ha azt állítom, hogy nincs egyáltalán önálló léte?

A párt létezik, hiszen van tagsága is, csak a nélkülözhetetlen tartalom, az önálló vélemény hiányzik belőle. A helyi szinteken van mozgás, de ha országoson akarja magát megmutatni, az sokszor rosszabb, mintha csendben maradna.

Vagyis hiába vannak aktivistái, értelmes akcióképes emberei, ha egyszer nincs önálló vélemény, nem vállal soha konfliktust, ami persze a Fidesszel kötött szövetségen belül nem is lehetséges. Hiszen tudjuk a Fidesz milyen diktatórikus hajlamú, még a saját kebelén belül sem tűri az önálló véleményt, akkor hogyan jelenhetne meg ilyen a hozzácsatolt pártban? A változáshoz elsősorban a párt vezetésének is újjá kellene alakulnia, és ki kellene szakadnia a Fidesz öleléséből. Én abban a reményben tevékenykedtem az ifjúsági szervezetben, még ha naivnak is tűnt az elképzelés, hogy majd valamikor megalakíthatjuk a

Kereszténydemokrata Párt 2.0-át, hogy az új generáció majd egy sokkal szerethetőbb KDNP-t hoz létre.

Úgy látszik ez tényleg naiv gondolat volt… Hát igen, mert a többiek, az ugyancsak reformot akarók, vagy kikoptak, vagy belesimultak a rendszerbe, vagy, mint én, elhagyták a pártot.

És most ön, politikai értelemben, hol áll? Maradt a jobboldalon?

Nem tudok ilyen skatulyákban gondolkodni. Magamat, mint kereszténydemokratát, középre pozícionálnám, bár igaz, magát mindenki középre helyezi.

Sok mindenben konzervatív vagyok, sok mindenben liberális.

Jelenleg nem tartozom egyetlen párthoz sem, aktivistaként segítem a Viszlát kétharmad egyesület tevékenységét. Az a célunk, hogy minél több embert vigyünk el április 8-án szavazni. Ami a jövőt illeti: bennem van ambíció közéleti szerepet vállalni, de jelenleg nem látok olyan pártot, amelyhez nyugodt lelkiismerettel tudnék csatlakozni. Most úgy gondolom, hogy ehhez egy új pártnak kellene megjelennie a színen.

Ha feltétlenül szeretném önt valahova besorolni, akkor leginkább az új hódmezővásárhelyi polgármester, Márki Zay Péter irányvonalát kellene említenem?

Nekem ő nagyon szimpatikus, a megszólalásai is motiválóak, inspirálnak és erőt is merítek belőlük. Gyönyörű volt a tanúságtétele, amit a választások éjszakáján mondott. Úgy érzem, hogy rokon a gondolkodásunk, európai, piacpárti, vallásos, katolikus, mint én, szerintem sok mindenben szót tudnánk érteni. Ő mondta, hogy a legnépesebb párt tagja, mégpedig a kiábrándult fideszeseké. Én is ezt erősítem, bár a Fidesz tagja soha nem voltam.

A család többi tagja is hívő?

Nem. A szüleim vallástalanok, és ateisták.

Akkor mi az, ami önt közel vitte a hithez?

Soha nem voltam ateista, inkább útkereső. A legtöbbet a gimnáziumi filozófia óra jelentett számomra ezen az úton, gondolkodásra ösztönzött. Annak ellenére, hogy szinte semmiben nem értettem egyet a tanárommal, de egy hatalmas követ dobott az állóvízbe, a lelkembe. Arra ösztönzött, hogy keressem az igazságot. Így kerültem az ELTE filozófia szakára, amit ugyan nem fejeztem be, de ott megtaláltam a hitet, a személyes Isten-kapcsolat kegyelmét.

Otthonról nem ezt hozta, akkor történt valami olyasmi az életében, ami ezt a váltást – már ha váltás volt – előidézte?

Nálam nem történt ilyen, szervesen alakult így. Az igaz, hogy a neveltetésem, a normák alapján, tehát nem vallási alapon, de keresztényi értékek szerint történt. Ahogy Antall József fogalmazott: Európában az ateista is keresztény.

A testvérei is hívők lettek?

Nem, mindketten ateisták.

A harcosságát vagy a nyilvánosság vállalását a család üdvözli?

Mellettem állnak, a szüleimről beszélek, a testvéreim járják a maguk útját, és remélem, hogy nem nehezítem a sorsukat, mert ugye manapság ez sem egyszerű. A harcosságomat egyébként anyukámtól örököltem.

Orbán Viktor nagyon sokszor hivatkozik a kereszténységre. Ön szerint mennyire hiteles, amit mond?

A saját táborának abszolút hiteles. Ennek a tábornak hitelesebb mérce Orbán Viktor szava, mint a római pápáé, ami persze katolikusként meglehetősen botrányos vélekedés. A csendes többség számára azonban nem rokonszenves, hogy a miniszterelnök a kereszténységről beszél. A rendszerváltás előtt az állampárt is igyekezett úgy feltűnni, mintha ő lenne a kereszténység igaz képviselője, hiszen az a béke vallása, és a katolikus egyháznak tilos nyugati hatalmak a fegyverkezést támogatják, míg mi a béketábort képviseljük.

A mai hatalomnak is van olyan törekvése, hogy éket üssön a világ egyház és a nemzeti egyház közé. Orbán Viktor, miközben sokat hivatkozik a kereszténységre, ugyanakkor etnikai homogenitásról beszél, ami elfogadhatatlan.

A kereszténydemokrácia a második világháború sokkja után azzal jelent meg és azzal mutatott újat, hogy meg kell haladni ezt a fajta nemzetközpontúságot.

A fiatalokra mennyire hat ez a nemzetközpontú gondolkodás?

A fideszes fiatalok biztos elfogadjak, de a keresztény fiatalok, akik között én mozgok, ott azért nevetséges ez a pótmessiás szerep. Ugyanakkor nagyon sokan elhiszik, hogy maga Soros a sátán, az ENSZ is ellenünk van, és Orbán Viktor, Krisztus helytartójaként megment bennünket a gonosz erőktől.

Hódmezővásárhely nem arra mutatott példát, hogy van esély ezen túllépni?

Mindenképpen van remény. Volt nemrégiben egy vita képviselőjelöltek között Sárospatakon, még a nézőközönség részéről sem merült fel a migránskérdés, Soros neve sem hangzott el. Természetesen tudom, hogy a hiszterizált tábor ezt a kérdést nem fogja elengedni.

Olyannyira nem, hogy egyre képtelenebb ötletekkel állnak elő a fideszesek. Gondolhatjuk, hogy ezek a fenyegető, riogató akciók most már inkább kontraproduktívak?

Úgy érzem, hogy a kormány tizenkilencre lapot húz, mert nem tud mást tenni. Ha már elindult ezen az úton, már nem tud letérni róla, aztán majd meglátják, hogy jéghegynek ütköznek-e vagy sem. Amennyiben irányt váltanának, elbizonytalanítanák a tábort. Hogy milyen a hatása? Nem vagyok biztos benne, hogy motiváló, már csak azért sem, mert időnként kifejezetten nevetségessé válik.

Én bízom abban, hogy az állampolgárok bölcsebbek annál, mintsem elhiggyék, hogy minden laktanyában, vagy a lakásukon migránsok lesznek.

Már csak azért is, mert látniuk kell, hogy azok a bevándorlók, akik ide érkeznek, nem akarnak egyáltalán itt maradni. Ma tehát inkább az a kérdés, hogy kivándorló ország lesz-e Magyarország.

Most éppen doktorandusz az egyetemen. Mi a témája?

A rendszerváltás.

Ha már rendszerváltás: az utóbbi időben több olyan interjút is készítettem, ahol az alanyok arról beszéltek, ők még nem éltek demokráciában. Ön, fiatalként mennyire tudja elfogadni ezt az állítást?

Alapvetően a keresztény közösséget kutatom, tehát a KDNP a kutatásom tárgya, ezért nagyon sokat foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy az egyház mennyire volt aktív a rendszerváltásban. Nos, egyáltalán nem volt az, az egyházzal egyszerűen megtörtént a rendszerváltás, alakítóként nem vett részt benne. A keresztény társadalom éppen ezért nagyon megtörten szembesült a rendszerváltással, és talán az a legnagyobb értéke ennek a váltásnak, hogy mindezt sikerült vér nélkül lebonyolítani. Nagyon nagy dolog, hogy a teljesen másként gondolkodó feleknek sikerült egy asztal köré gyűlniük és megvitatni a feladatokat.

Ma a rendszerváltásnak kifejezetten rossz a recepciója, és ez is talán a polgárosodás, a középosztály hiányával magyarázható, de biztos vagyok benne, hogy egyszer nagyra fogja értékelni a történelem ezt az átalakulást.

Gondoljunk például arra, hogy ma már egyáltalán nincs vita, ott pedig – az ellenzéki kerekasztalnál – Orbán Viktor is milyen szép arcát mutatta.

Említette, hogy akkoriban, szemben a mai helyzettel, egészséges vita folyt a különböző nézeteket vallók között. Vajon mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy erre újra képes legyen a magyar politika?

Ez sajnos szocializációs hiányból fakad, és minden pártban jelen van. A mai ellenzéki pártok mutathatnának példát. Mondjuk abban, ha tudnának tartalmi kérdésekben egyeztetni, és túllépnének a személyeskedő, kicsinyes gondolkodáson. Erre éhez és szomjaz a magyar közvélemény.

A kereszténydemokraták lekvárt vásárolnak

1,2 millió forintot költött a KDNP frakciója lekvárra. Istenem, ha ennyire szeretik, vegyék, vigyék!

Amúgy nem vagyunk meglepve, már ez is több annál, mint amit tőlük várni lehet. Hogy tudták, hogyan kell lekvárt vásárolni. Náluk haszontalanabb népséget ugyanis nem hordott hátán a parlament.

Túl azon, hogy tapsolnak a Fidesznek és lojálisan mosolyognak, amikor a Nagy Testvér valamelyik szónoka mond valamit, másra nemigen használhatók. De ebben tényleg jók: mindegy, hogy mit mond a Fidesz, a kereszténydemokraták tapsolnak és mosolyognak. Ebben profik, ha tapsolóra van szükséged, vagy alázatosan mosolygóra, keress egy kereszténydemokratát, megoldja.

Viszont olyanról még soha nem hallottam, hogy valamelyikük a hajléktalanokat segítette volna. A szegényeket, a menekülteket.

Pedig, Jézus valami ilyesmit tanított annak idején.

Jó, tudom, régen volt, ma más a módi.

Ma a lojalitás a divat, a gyengébb eltaposása.

És közben persze hirdetik az igét. Hogy a boltok azért vannak, hogy vasárnap zárva legyenek. Ezt találták ki a kereszténydemokraták, ez az ő csúcsteljesítményük a rendszerváltozás óta. Aztán, amikor a Nagy Testvér újra kinyittatta vasárnap a boltokat, mert annyira félt a népszavazástól, hogy kis híján maga alá lekvározott, akkor a kereszténydemokraták hallgattak.

Lapultak csendben, mint dinnye a fűben.

Haszontalan népség, ha rajtuk kívül senki sem indulna a választáson, akkor is nulla százalékkal zárnának. Ezért kapaszkodnak a Fideszbe, mint kutyába a bolha. Meg persze megszokásból.

Az is milyen szép volt, amit az éhes gyerekekről mondtak. Hogy sok gyerek azért megy üres gyomorral az iskolába, mert náluk ez életforma. Vannak családok, legalábbis a kereszténydemokraták szerint, akiket felvet a pénz, és nincs semmi gondjuk, legföljebb az, hogy milyen lekvárt vegyenek vacsorára.

Aztán nem vesznek semmilyet, mert ők még reggelire sem költenek. Náluk ez életforma, a korgó gyomor pedig szabadidős tevékenység.

1,2 millió, ha úgy vesszük, nem nagy pénz.

Persze, mint minden, ez is relatív. Stadionra kevés, lekvárra sok.

Pártok támogatottsága: Magasan vezet a Fidesz, zuhan az MSZP

A Závecz Research felmérése szerint nagy előnnyel vezet a Fidesz a pártok között, a második a Jobbik, csak utána jön az elmúlt hónapokban folyamatosan visszaeső MSZP. A mostani állás szerint a parlamentbe még a DK és az egyre jobban erősödő LMP jutna be.

A felmérést a Závecz Research a HVG megbízásából készítette. Az derül ki belőle, hogy az összes választó között 30,6 százalék támogatja a Fideszt, 10,1 százalék a Jobbikot, 8 százalék az MSZP-t, 5,9 a DK-t, 4,8 az LMP-t. 1,7 százalék szavazna a közösen induló Együttre és Párbeszédre, 1,2 százalék a Momentumra, 0,7 a Liberálisokra, 0,6 a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra, a KDNP támogatottsága pedig mérhetetlen.

1,4 százalék mondta azt, hogy egyéb pártot támogat, és

magas, 14,6 százalékos a bizonytalanok aránya is.

8 százalék pedig nem árulta el, melyik pártra szavazna.

Forrás: Závecz Research

A pártot választani tudók között a Fidesz 47,1, a Jobbik 15,5, az MSZP 12,4, a DK 9, az LMP  7,5, az Együtt-Párbeszéd 2,6, a Momentum 1,8, a Liberálisok 1, a Kutyapárt 0,9 százalékon áll, a KDNP itt is mérhetetlen. „Egyéb pártot” 2,2 százalék jelölt meg.

Forrás: Závecz Research

A biztos pártválasztók között még jobban kiemelkedik a Fidesz: 49,4 százalék szavazna a kormánypártra. A Jobbikot 17,9, az MSZP-t 12, a DK-t 10,1, az LMP-t 5,7 százalék nevezte meg, a Momentum 2,1, az Együtt-Párbeszéd 1,3, a Kutyapárt 0,9, a Liberálisok 0,6, a KDNP pedig itt is nulla százalékon áll.

Ami érdekesség, hogy míg az előző két csoportban alig, itt viszont jelentősen nőtt a Fidesz támogatottsága az előző hónaphoz képest: akkor 45,1 százalékon állt a párt.

Forrás: Závecz Research

A Závecz Research felmérései alapján azt is meg tudjuk nézni, hogy változott az egyes pártok népszerűsége 2016 februárja óta.

Ezekből az látszik, hogy a Fidesz támogatottsága gyakorlatilag stabil volt, egy-egy hónapban volt némi visszaesés, például idén április-májusban, ami összefüggésbe hozható a CEU és a civil szervezetek elleni törvényekkel kapcsolatos tiltakozással.

(A grafikonokon a kék szín mindig az összes választót, a piros a pártot választani tudókat, a zöld a biztos pártválasztókat jelöli.)

Forrás: Závecz Research

A Jobbiknál szintén tavasszal volt egy mélypont, utána emelkedett a párt népszerűsége, az utóbbi időszakban pedig stagnál, az előző hónaphoz képest most épp csökkent.

Forrás: Závecz Research

Az MSZP-nél viszont az elmúlt hónapok kaotikus eseményei a népszerűségen is meglátszanak. Míg tavasszal a pártot választani tudók és a biztos pártválasztók között is elérték a 20 százalékot,

az elmúlt időszakban folyamatos visszaesés jellemzi a szocialistákat.

Így a legnagyobb ellenzéki erőnek már egy ideje a Jobbik számít, a fordulópont nyár elején volt.

Forrás: Závecz Research

Elégedett lehet viszont a DK és az LMP, mindkét párt, növelni tudta szavazóbázisát az elmúlt hónapokban,

az LMP szavazótábora jelentősen nőtt.

a jelenlegi állás szerint mindketten biztosan bekerülnének a parlamentbe.

Forrás: Závecz Research
Forrás: Závecz Research

Nem mondható ugyanez el a választásra közösen készülő Együttről és a Párbeszédről. Őket a Závecz most először mérte közösen. Külön-külön egy százalék körül álltak az elmúlt időszakban.

Forrás: Závecz Research
Forrás: Závecz Research

A kisebb pártok népszerűsége ingadozó, de nincsenek közel a parlamenti küszöbhöz. A KDNP támogatottsága pedig már hónapok óta mérhetetlen.

Forrás: Závecz Research
Forrás: Závecz Research
Forrás: Závecz Research
Forrás: Závecz Research

Az is látszik, hogy a választásokhoz közeledve csökken az egyéb pártot választók aránya – a bizonytalanok aránya viszont nem igazán.

Forrás: Závecz Research
Forrás: Závecz Research

Tíz éve történt – Medián: A többség vásárol vasárnap

0

2007. szeptember 13-án a Független hírügynökség a Medián legfrissebb felmérését ismertette. Ebből kiderül, hogy a magyarok 37 százaléka ellenzi az üzletek és bevásárlóközpontok vasárnapi nyitvatartását, miközben 58 százalék nem értene egyet azzal, ha megtiltanák, hogy ekkor is nyitva tartsanak.

Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 1200 ember személyes megkérdezésével készített felméréséből kiderül, hogy

az emberek 83 százaléka szokott – legalábbis alkalmanként – vásárolni vasárnap is.

Egyhatoduk általában ekkorra időzíti a nagyobb vásárlásokat.

Azok közül, akiknek a szokásait egyáltalán nem érintené a nyitvatartás megtiltása, a többség (73 százalék) egyetértene a korlátozással. Az alkalmi vasárnapi vásárlók körében azonban már csak 27 százalék ez az arány. Minden tizedik válaszadó még azok közül is támogatja a vasárnapi zárva tartás kötelezővé tételét, akik egyébként éppen ekkor szokták bonyolítani a nagybevásárlást – mutat rá a felmérés.

Összességében

a magyarok 37 százaléka ellenzi, hogy az üzletek vasárnap is nyitva legyenek,

58 százalék pedig nem értene egyet a korlátozással.

Bár júliusban a Kereszténydemokrata Néppárt javasolta, hogy a vasárnap végzett munkát a “társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre” szorítsák vissza, a kezdeményezést kevesebben fogadják kedvezően az ellenzéki pártok táborában, mint a kormánypártokéban – olvasható a felmérésben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK