Kezdőlap Címkék Hajléktalan

Címke: hajléktalan

Hajléktalanok – (a Budapest sorozatból)

A „hajléktalan” tulajdonképpen furcsa kifejezés. Azt jelenti, hogy XXI. század Európájában vannak még olyanok, akiknek nincs hol lakni.

Az persze nem tagadható, hogy egyrészt a bajt nagy százalékban önmaguk okozták, másrészt a közösség (állam) igyekszik segíteni azzal, hogy hajléktalan tömegszállásokat hoz létre, ahol ezek az emberek éjszakára meghúzhatják magukat (a lényeg a meghúzhatáson van, a szállás lakhelynek alkalmatlan, de még csak pihenőhelynek is az).

A hajléktalanság azzal jár, hogy az ember nem tud munkát vállalni, azaz véglegesen a társadalom peremére szorul, mert állandó bevétel nélkül csak valamilyen adományokból, azaz koldulásból tud egyáltalán megélni (ha ugyan). A hajléktalanok a társadalom legszerencsétlenebbjei.

A hajléktalanság döntően a városban található életforma, mert ott van egyáltalán lehetőség létfenntartásra, ezért a hajléktalanok a városok „színfoltjai”. Ilyen helyzetnek egy mai, viszonylag nagy tőkeerővel bíró közösségben elméletileg nem szabadna megtörténnie, mert nem csak a hajléktalanoknak rossz, hanem a város többi lakójának is. Aki pedig erőből akarja megoldani, hogy „ne legyenek hajléktalanok”, illetve nézzen ki úgy a város, mintha nem lennének, az a humanitást illetően nagyon csúnya képet fest magáról. Persze a jelenlegi vezetésnek a hajléktalanok kriminalizálása csak ujjgyakorlat, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy sikerült már kriminalizálni az oktatást a belügyhöz rendeléssel, az egészségügyet a belügyhöz rendeléssel, és ha így megy tovább a külügyön kívül minden a belügyhöz fog tartozni, mert minden szakág annyira lerohad, hogy már csak rendőri felügyelettel működik.

Mint olyan ember, aki állandó lakóhellyel bír, nem tudom, milyenek a hajléktalanszállások, csak azt tudom, hogy a hajléktalanok nem szeretnek oda bemenni (egymástól való lopás? Egyéb atrocitás? Szesztilalom?). Inkább alszanak az utcán, vállalva annak minden ódiumát. A karitatív szervezetek végeztek felméréseket, és ezeket a felméréseket, valamint a karitatív szervezetek tagjainak tanácsadását igénybe véve kellene elkezdeni gondolkodni a probléma megoldásán. Szerintem ugyanis szégyen, hogy itt Budapesten és ma, a XXI. században létezzen még az a meghatározás, hogy „hajléktalan”.

Úgy vélem, a hajléktalanok egy része visszahozható a társadalomba, de ennek elsőrendű feltétele, hogy otthonuk legyen, éspedig nem egy olyan szűk tömegszálláson (3 – 5 m2/fő), ahová este bemennek, reggel meg kizavarják őket, hogy aztán napközben „lakjanak” ott, ahol akarnak … illetve ahol tudnak.

Az emberek nagy részének van szerető családja, amelyik képes segíteni őket, ha bajba kerülnek, például befogadással, viszont ezeknek az embereknek nincsen segítségük, ráadásul a hajléktalanságukból következtetve, azaz hogy nekik kellett elhagyni az otthont, a legtöbbje valószínűleg gyámoltalan és/vagy a családjával rossz viszonyban lévő ember, akinek az utcán lakáson kívül elfogytak a lehetőségei.

Úgy gondolom, hogy Budapestet példának véve (valószínűleg a döntő részük itt él) lehetnek a fővárosban párezren. Mivel ez nem akkora szám, hogy kezelhetetlen legyen, érdemes elgondolkodni rajta, hogy lehetne részükre a tényleges lakhatást biztosítani.

A normál, állami vagy fővárosi tulajdonban lévő. egyedi lakások túl értékesek ahhoz, hogy azokat odaadják egy hajléktalannak, akinek a bevétele messze nem akkora, hogy fönn tudná tartani, ráadásul a hajléktalanok életvitele sem mindig olyan, hogy a ház többi lakója simán elfogadja a beköltöztetést. Valószínűleg még akkor se fogadja el, ha olyan. Ezért javasolható, hogy speciális házak épüljenek egy, de akár két személy (vannak köztük párok is) számára is alkalmas „hajléktalan lakásokkal”. Ha ezt szegregációnak minősíti valaki, azt vállalni kell.

Az ilyen lakásokból álló házak elosztva a külső kerületekben épülnének, de olyan helyen, ahonnan a városba való bejutás lehetséges. Egy lakás kb. 18 m2 alapterületű lenne vizesblokkal együtt, minimalista berendezéssel, természetesen fűthető és zárható kivitelben, ahová ténylegesen haza lehet menni, emeletenként egy-egy közös mosókonyhával. A rezsit, ha a hajléktalannak nincs állása, az állam fizetné, ha van neki, az állam csak segít. A házban megfelelően szakképzett személyzet (az állam által fizetett dolgozók és karitatív szervezetek tagjai) segítené egyrészt az egymást támogató, a környezetüket tisztán tartó és a békés együttélést preferáló lakóközösség kiépítését, másrészt a visszailleszkedést a normál polgári környezetbe, ha az adott hajléktalan alkalmas erre. A helyi foglalkoztatás is megszervezhető, mely elsősorban a ház megfelelően tiszta és működőképes állapotban tartását irányozná elő, és ezért szerény fizetést is kapnának az ezt elvégző ottlakók. A házban (pl. a pincében vagy célszerű melléképületben) valamilyen kisüzem is létrehozható, amelyben hasznos termelő tevékenységet lehet folytatni azoknak, akik a cégeknél normál munkaerőként már nem jöhetnek számításba, mert képtelenek lennének valahová naponta eljárni, és ott folyamatosan célirányos tevékenységet végezni. Hogy mit termeljenek vagy gyártsanak, annak kitalálásával fantáziadús és a gazdaságban jártas személyeket kellene megbízni, a megfelelő szakmai vitát lefolytatni, és a végeredményt figyelembe véve kialakítani a szükséges rendszert. Természetesen lennének olyanok is, akik, ha a lakhatásuk biztosított (és így már az), cégeknél vagy kisvállalkozóknál tudnának munkát vállalni.

Egy ilyen házban korlátozott számban kicsivel nagyobb lakások is kialakíthatók azok számára, akik még nem hajléktalanok, de valamilyen váratlan okból épp elvesztik az otthonukat. Így ahelyett, hogy megindítanánk őket a tényleges hajléktalansághoz vezető úton, az állam és a főváros együtt tud segíteni a nagy bajba került ember- és honfitársainkon (akik pl. kilakoltatással kell szembenézzenek), mert van hozzá eszköze. Ennek híján a televízióban ugyan be lehet mutatni közülük egy-kettőnek a szerencsétlen sorsát, így a bemutatottak (de csak ők!) a megsajnálás indukálta közadakozásból valami segítséghez hozzájutnak, ám ez nem általános és nem végleges megoldás.

A problémás (együttélésre alkalmatlan) hajléktalanok részére megmaradnának a jelenlegi szállások, melyeket valamilyen gondozóhellyé kell átalakítani.

Az erre az elképzelésre vonatkozó tanulmánytervek elkészítése nem túl költséges (egy tanulmányterv elkészítése az adott projekt megvalósításához képest mindig filléres holmi), ezért még ha jelenleg olyan is a helyzet, hogy nem lesz belőle semmi, a tanulmánytervet akkor is érdemes elkészíttetni, hogy bármikor elővehető legyen, ha kell.

Az ilyen házak kiépítése (Budapestet véve példának) összesen 5000 darab lakással és lakásonként 10 millióval számolva 50 milliárd HUF. A jelenleg regnálók által a hobbijuk (sportlétesítmények + TAO), a haszonszerzésük (pl. állami tender) és a propagandájuk (pl. állami média) céljára évente elszórt  „közkiadások” néha elképesztő mértékéhez hasonlítva, valamint tekintve, hogy az ilyen házak megépítése csak egyszeri kiadás 40 – 50 évre (a hajléktalanok „újratermelődésével” ugyan számolni kell, de elhalálozás révén fogynak is), ez nem valami nagy összeg. Igaz, a rendeletalkotás, vagy egy, a hajléktalanságot büntető törvény összehozása lényegesen olcsóbb (a képviselő úgyis bejár néha a munkahelyére, és nála egy gombnyomással több vagy kevesebb gyakorlatilag ingyenbe van a regnálóknak), de ennek a kérdésnek a végleges megoldása az egész társadalom számára lenne hasznos.

A lakók segítése (mentális karbantartás, életviteli tanácsadás) az állam által fizetett és a karitatív szervezetek által biztosított, vegyes személyzettel történne. Ennek és a házak rezsijének a költsége úgy évi pár milliárdra becsülhető, ami az éves állami költségvetés elhanyagolható része. Az nagyon fontos, hogy az állami erőszakot prezentáló „Hajléktalanház főnökség” vezérigazgatóval, csúcstitkársággal meg altitkárságokkal és kisfőnökök vezette osztályokkal nincs, és nem is szabad, hogy legyen. Az állam által fizetett segítők tényleg segítők és nem parancsnokok, a karitatív szervezetek tagjaival nem kell foglalkozni, mert ezt ők maguktól is tudják.

Sajnos meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a jelenleg regnálók erre a tervre nem vevők. Inkább megszavaztatják a Parlament sok kormánypárti harcosával hogy a hajléktalanság bűnözés, azaz a felszámolásához nem kell más, csak a rendőrség, és azt bevetve, mintegy varázsütésre megszűnik ez a „bűn”. Nyilván a keresztény kurzusnak ez a legjobban megfelelő intézkedés.

Megint megmutatta embertelenségét a Fidesz

„Több tízezer magyart és több százezer európait érint a hajléktalanság, ezért átfogó közösségi megoldás kell rá. Szégyen, hogy a Fidesz képviselői azon kevesek közé tartoznak, akik nem szavazták meg az erről szóló javaslatot” – jelentette ki vasárnapi online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.

Az MSZP politikusa elmondta, hogy az Európai Parlament egy, a hajléktalanság csökkentéséről szóló stratégiai anyagot fogadott el szinte teljes egyhangúsággal az eheti plenáris ülésen. Hozzátette:

szégyenletes ugyanakkor, hogy a közel hétszáz támogató szavazat mellett volt néhány EU-ellenes szélsőséges, aki nemmel szavazott és néhány, aki tartózkodott. Utóbbiak közé tartozik a Fidesz tizenhárom európai parlamenti képviselője is, akik egyedüliként tartózkodtak a teljes néppárti frakcióból.

Ujhelyi az EP hivatkozott stratégiai anyagát ismertetve kiemelte, a célkitűzés szerint 2030-ra meg kell szüntetni a hajléktalanságot Európában, ehhez pedig a képviselők hathatósabb fellépést várnak az Európai Bizottságtól és a tagállamoktól. Az EP azt javasolja, hogy legyen folyamatos nyomon követése az érintetteknek és legyen egy olyan uniós keretrendszer, amely az alapvető emberi jog fogalmából kiindulva innovatív programokkal folyamatosan csökkenteni képes a hajléktalanok számát. A parlamenti állásfoglalás nagyobb felelősségvállalást és együttműködést kér a tagállamoktól, valamint többek között a közszolgáltatásokhoz, így például az egészségügyi szolgáltatásokhoz való megfelelő szintű, egyenlő hozzáférést az érintettek számára.

A járvány miatti súlyos gazdasági válságot a magyar kormány félrekezeli, nem törődik azokkal a családokkal, akik elveszíthetik a munkájukat. Márpedig – mutatott rá a szocialista politikus – ennek az lesz a következménye, hogy tömegek élete mehet tönkre és kerülhetnek akár az utcára. Ujhelyi azt mondta:

a magyar kormány akkor „rúgott bele először” a fedélnélküliekbe, amikor kriminalizálta és szociálpolitikai lépések helyett rendészeti eszközökkel próbálta megoldani a hajléktalanság kérdését.

„Letagadva a helyzetet és pusztán rendőri eszközöket használva ezt a problémát nem tudjuk megoldani. A lakhatás alapvető emberi jog! Mi pedig nem fordíthatjuk el a fejünket!” – tette hozzá az MSZP európai politikusa, egyúttal arra kérte a Fidesz – megfogalmazása szerint „érzéketlen” – európai parlamenti képviselőit, hogy adjanak számot arról: miért nem támogatták a hajléktalanság felszámolását segítő állásfoglalást.

A köröndi remete

Nem korondi: köröndi. Kodály köröndi ráadásul. Kérném tisztelettel, mint egy remete a mesekönyvekben – csak hát Mucska Péter meséje nem igazán vidám, hiszen hajléktalanról van szó, aki jobb híján húzza meg magát a Körönd egyik százötven éves platánjának törzsében, illetve annak odvában. És csak remélhetjük, hogy boldogan él, míg meg nem hal.

De különben egészen jól, otthonosan érzi magát. Mucska úr Szlovákiában született, ott is élt, hentes volt, zsoké és lovász, míg össze nem veszett a családjával, és ott nem hagyta nekik minden földi vagyonát. Nagy veszekedés lehetett, annyi szent, de Mucska mester is úriember lehet, aki nem pereskedik az odahagyottakkal, hanem inkább járja nincstelenül a maga útját.

A platánra egy hónapja talált rá, de laktak abban emberek már korábban is – akkora az odú, hogy kényelmesen elfér benne két ember állva is, fekve is, a bejáratot és egy kisebb rést, amit ablaknak használ, szúnyoghálóval zárta le, így az egerek is békén hagyják. Éjjel az odúban alszik, nappal a várost járja, bádogdobozokat gyűjt, ezeknek az eladásából akár két-háromezer forintot is megkeres naponta.

De itt jön a logikai csapda. Egy közeli hajléktalanszállóra jár főtt ételért és melegedni, ahol minden nap kap reggelit, ebédet és vacsorát, de magyar lakcímkártya hiányában nem maradhat ott. Meglehet, hiba is volt a sajtónak foglalkoznia vele, ugyanis a hajléktalanság – vagyis az „életvitelszerű közterületi tartózkodás” tavaly ősz óta bizony szabálysértés, amit büntetnek, ha valami szemfüles pribék rálel Mucska mester odújára, kilakoltathatja onnét is, bár érdekes jogi kérdés volna, hogy a közterületi fa odva is közterület-é? Bár valószínűleg az.

De hát hogyan tiltják, tilthatják a szegénységet, hajléktalanságot?

A 178/2018 (X.2.) kormányrendelet útján, melynek alcíme: „az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértéssel kapcsolatban közreműködő egyes szervek kijelöléséről és feladatairól”. Alapvetően a szabálysértésnek minősített otthontalanság elleni intézkedéseket részletezi, nem kevés tanulsággal: akik írták, valószínűleg életükben nem találkoztak még hajléktalannal, és azt hiszik, az választott életforma, amit kalandos lelkületű, bohém egyének űznek, játszi hangulatukban. Igazán rájuk férne, mármint a jogalkotókra egy, csak egy hűvösebb éjszaka a nyóckerben akárhol.

Annak okaira, hogy mitől lesz az emberből hajléktalan, most nem térnék ki, sokféle útja-módja lehet annak, de mióta bíróság elé is állíthatnak valakit azért, mert nincs lakása, minden jóérzésű ember úgy gondolja, hogy embertelenség volt ilyen törvényt hozni. Sőt, a jelek arra mutatnak, hogy a rendőrök is jóérzésű emberek, mert a törvény meghozása utáni december hónapban tíz hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont egyetlen embert sem. Egyebekben pedig tavaly októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabályainak megsértése miatt.

No, de a figyelmeztetés mégsem börtön.

Amint látom, a fizetetlen túlórákkal sújtott, halálosan fáradt rendőrök megoldották a helyzetet. Nem intézkednek. A szabálysértés súlyát és társadalmi veszélyességét tekintve ez indokolt is, még ha nem is okvetlenül jogszerű: míg muszáj volt, míg ellenőrizték őket, megfeleltek a kívánalmaknak, de van egy olyan sejtésem, hogy úgy január elejétől már a vezetőség sem adott parancsot ennek a törvénynek a minden áron való érvényesítésére.

De embertelen is, logikátlan is hajléktalanok ellen intézkedni, míg a valódi bűnözőkre esetleg nem jut kapacitás emiatt. És vannak valódi bűnözők, szép számmal. A törvény meghozása óta annyi történt, hogy a hajléktalanok és a rendőrök taktikát változtattak, a hajléktalanok még mindig ott vannak az aluljárókban, közterületeken, csak nem telepednek le egy helyre, vagy csak metrózárás után mennek le aludni, a rendőrök meg félrenéznek. Élni és élni hagyni alapon. Azonban a rejtőzködő hajléktalanok kikerülnek a szociális intézmények látóköréből is, így tehát ez a törvény még sokkal nehezebbé tette az életüket, mint volt.

Igen ám, de pillanatnyilag Budapest legismertebb hajléktalanja az ötletesen faodúba költöző Mucska Péter úr.

Az is megérne egy misét, hogy miért nem kaphat helyet a hajléktalanszállón

Azért, mert nem magyar állampolgár – és óhatatlanul feltevődik az emberben a kérdés: aki ezt az okos szabályt hozta, az minden hajléktalantól útlevelet kér? Nem elég baja annak a szerencsétlen embernek, hogy kényszerhelyzetben van, földönfutó, még az állampolgársága is fontos?

Csak szülőföldön szabad földönfutni?

Biztos lesz olyan zseni, aki elmagyarázza, miért jó ez így, ahogy van, és sehogy másképp nem is lehet, ez számomra akkor is visszatetsző, ha tudom, hogy Bécsben sincs másképp. Az ott élő magyar hajléktalanok is kiszorulnak ausztriai lakcímkártya nélkül a szociális ellátások egy részéből, ugyanakkor azt mondják: ha jön a hideg, egyszerűen képtelenség volna elkerülni, hogy meleg helyre vigyék őket, ha kell, szelíd erőszakkal is. Nem is fagyott meg Bécsben idén senki sem.

Magyarországon erősen titkolják a hatóságok ezt az információt, én magam is sokat nyomoztam utána, míg kiderült, hogy ilyen formában ez titok, vagyis hogy nem nyilvános adat – de képet alkothatunk magunknak a helyzetről, ha tudjuk, hogy a KSH évente készít egy táblázatot a halálozási okokról, ebben szerepel egy olyan ok, hogy „a túlságosan nagy hideg hatásai”. E szerint 2015-ban 168, 2016-ban viszont már 238 embert ölt meg a hideg az országban. 2017-es és 2018-as adatok nincsenek. Illetve a Magyar Szociális Fórum adatai szerint 2018 február 20-ig 149 rendkívüli kihűlés fordult elő, de ez nem hivatalos statisztika.

Viszont talán nem is a pontos szám a legfontosabb, hiszen egy fagyhalál is sok. Hanem azzal kéne inkább foglalkozzunk, hogy ne tiltsuk a hajléktalanságot – ennyi erővel a náthát is tilthatnánk, az is könnyen meglepi az embert, az is elérhet akárkit – hanem előzzük meg.

Csak az pénzbe kerülne. A pénz meg nem mindenféle szegény emberek támogatására való, hanem arra, hogy osszuk, legalább milliárdos tételekben, és hajigáljuk kifelé az ablakon.

Ki tudja, meddig maradhat Mucska Péter az odúban

Ki tudja, mikor és kinek szúr szemet, hogy ott él.

Én csak azt tudom, hogy akármikor is viszik el onnét: mindig lesz utódja sajnos.

És kívánom, hogy minél tovább hagyják békességben, háborítatlanul lakni a platánban.

Áldott karácsonyt

2012. novemberében keveredtem haza Afrikából. Amikor leszállt a gép, depressziós téli táj képe tárult elém a sok szín után. Téli cuccom nem volt, így vacogtam. A fákra néztem, sehol egy levél, egy banán, egy akármi, amit a természet kínál. Egykori lakásomba vánszorogtam, ahonnan rövid úton utcára tettek. Mit keresel itt? Menj vissza a kurváidhoz Afrikába! Elmondhatom, hogy már jóval a nagy népvándorlás előtt migráns lettem…

Fáztam. Menedéket, befogadást kerestem. Telefonálgattam, de csak negatív választ kaptam. Éppen elutazunk, jaj, most pont nem jó, phuuu, felújítunk stb. Maradt a Deák és Batthyány tér. Akkor még nem tudtam, hogy hetekig beragadok ebbe az állapotba. Nem az önsajnáltatás íratja velem ezeket a sorokat, inkább azt szeretném érzékeltetni, mi játszódik le az emberben, amikor ilyen helyzetbe kerül. Először is kerül minden ismerős, főleg rokoni tekintetet, kapcsolatot. Miért? Mert szégyelli az állapotát. Hiába utólag a kérdések, miért nem hívtál, miért nem jöttél? Akit hívni akartam úgyis hívtam, de negatív választ kaptam, innen már felfogható, hogy egy más kasztba sorolódtam, tehát nem a visszakapaszkodás, hanem az adott kasztba, annak hierarchiájába beilleszkedés a cél. Hogy miért? Mert az ember állat és hierarchiában él, akár akarjuk, akár nem. Ha lecsúszunk egy jó helyről, akkor még a nyomorultak sorában is az utolsó helyre kerülünk.

Miután hosszas veszekedés után sikerült helyet szorítanom magamnak az aluljáróban, elkezdtem a ki vagyok én sztorit a többi csöves előtt. Tudjátok ki vagyok és? Voltam ez, meg az, diplomata és vezérigazgató stb. Az egyik sorstársam megszólalt: hagyd abba! Itt minden második ember vezérigazgató volt. Abbahagytam. Kezdtem beérni a kicsivel. Ez nem az életben, hanem a létben maradást célozta. Egy nagy utazótáska volt nálam, ebben volt minden ruhám. Amit tudtam magamra öltöttem. A táskán ültem éjjel, nappal, hogy el ne vegyék mindenemet, ami maradt. Ezt cipeltem magammal mindenhova.

Közben elkezdődött az átalakulásom. Fizikai és lelki. Kiszőrösödtem, kezdtem bűzleni, de ezt csak mások érezték, a hajlatokban a bőr begyulladt, viszketett, áporodott lettem. Fáztam, de inkább arra vártam, hogy fagyjak meg, vagy legyek túl ezen az egészen. Már nem kommunikáltam, inkább a gondolatok terében éltem. Eszembe sem jutott emberi kapcsolatokat kialakítani. Olyan lettem, mint egy háziasítás előtti állat, aki kerüli az embert. Visszailleszkedni? Hova? Hiszen idegenné vált az a világ! Minden, amit kínál, csak egy újabb banánhéj, amin újabb csúszás vár! Hajléktalan szálló? Hogy még azt a keveset is elvegyék, amim van? Hiszen ők nem bajtársak, hanem konkurencia! Az életért küzdő versenytársak! Egy holtponton túl innen nincs visszaút. Legalábbis saját erőből nincs.

Egy napon, karácsony előtt egy ismerős arc szólított meg a Batthyány téren. Zoli volt. Ő ott volt elnök, ahol én vezérigazgató annak idején. Te vagy az? Én, mondtam. Amíg én élek, te utcán nem lehetsz, mondta. Házába vitt és helyet adott. Akkor még nem kommunikáltam emberként, fel sem fogtam mi történik velem.

Három dolgot kérek tőled, Balázs, mondta. Nekem te ne adj vissza semmit. Ha majd egyszer módodban áll, add vissza mindezt a rászorulóknak. A másik, hogy bocsáss meg nekem! Miiiiiii, kérdeztem? Miért kellene megbocsájtanom? Azért, mondta Zoli, mert általában azok szoktak velem legjobban kiszúrni, akiken segítek, ezért már most kérem bocsánatodat. Igen, bólintottam. Így már értem. És mi a harmadik? Most eszel, iszol, kipihened magad és nekiállsz megírni az életedet és gondolataidat. Amúgy meg itt a karácsony, csatlakozz hozzánk.

Két napig aludtam. Amikor felébredtem és láttam, hogy nem álmodtam csupán mindezt, nekiálltam írni. Azóta is ezt teszem.

Hát ilyen egy hajléktalan sors, amit én itt csak hetekig éltem meg. Akiket az utcán látunk, évekig, sőt évtizedekig élnek kivetettségben, többségük ott is hal meg. Igaz, Afrikában is éltem így, de ott más. Ott mindenki hajléktalan. A civilizált Európában mindez sokkal embertelenebb. Elnézem a sok majmot a Facebookon. Kocsi, jó cuccok, felhazudott életszituációk. Áhhhh! Darwin visszafelé is működik, higgyétek el. Az ember nem azon a szinten van, ahol magát mutogatja. Igaz ez egyénre és társadalomra egyaránt. Kirakat emberek között és kirakat társadalmakban élünk, ahol minden illúzió. Csak magunk vagyunk valóság, ami körbevesz, az hazugságözön. Köszönöm Istennek, hogy végül valós emberekkel hozott össze. Kívánom nektek ugyanezt. Áldott karácsonyt mindenkinek.

Mihálffy Balázs

Ezüst vasárnapi aggódó üdvözlet

Szeresd meg őt is, a hajléktalant, adj neki forró levest, meleg pulóvert a nagy hidegekben és megbocsátón szeresd. Hidd el igaz történetét, hogy sorsáról nem csak ő tehet.

Elkerülve minden jó szerencsét, ki fáskamrában tölti az egész telet, adj neki szeretet takarót, fázós testét azzal burkolja be és minden segíteni akarót küldj oda, hogy adományát szurkolja le! Óvd őt és balgaságait, adj neki féltő szeretőt, kísérd figyelemmel álmodásait, áldd meg a padon heverőt!

A Magyar Szociális Fórum szervezet szerint eddig 23-an fagytak halálra, 16-an a hajléktalanszabályok megváltozása, október 15-e óta.

Míg őserdők tűzvészben égnek el s egy gleccseren pacsirta énekel, addig kiapadnak mind a bővizű folyók és talajból kelnek ki széngolyók, tűzijátékká lesz a Föld, hol egyre kevesebb már a zöld.

Éhezők vándorolnak szerteszét, rebesgetve egy hóember nevét, ki megjósolta, hogy olvadunk, szárazság mindenütt és szomjazunk, vadászunk újra, gyűjtögetünk, így múlik el buboréknyi életünk. És a nagy olvadás után már csak egy folt leszünk csupán. Ne hagyd!

Megtérnek mind, íme, a rosszak! Merítkeznek ahányan vannak a jóban, gonosz ruhájukat levetették, tiszta, fehér, gyolcs köpenyekbe bújtak. És disszonáns hang sincs többé a szóban, szennyeseiket kimossák, kiteregetik, bánatlötyögés helyett örömtáncot ropnak, eltűnik a világból minden keserűség, sunyi ravaszság, számító önzés! Elolvad a jég-kemény agresszió és elájul sápadtan a sárga irigység, adakozássá szelídül a mámoros szerzés, meghittséggé válik a dölyfös kevélység és retorzió. Angyalok seregévé lesz a krampuszok hada!

Arany hintón, bakon feszít a nyomorúság és a hiénák is mind bárányokká lesznek. A hazugság fölött győz az őszinteség szava, koldusruhába bújik a kapzsiság, s akik gyűlöltek eddig, most újra szeretnek!

Hidegek jönnek majd nemsokára, hófúvás, meg fagyos reggelek, a szállingózó hóban alig járnak majd emberek. Angyalka sápadt arca ránk néz, s elpirul, bár ördögök lapátoltak havat, ő mégis felvidul.

A gyertya most csonkig ég, hajléktalan mellett tányér forró leves, egyszer végre ő is jóllakik. Az Úr menedéket keres, homlokán gyűlnek a ráncok, legyen majd akkor is víz – mondja-, imádkozzunk, az általunk gyújtott tüzet eloltani.

Legyen szép Karácsonyunk!

Lassan fenyőillatú csendbe borul a világ, s egy pillanatra majd minden megáll. Föld jászolban angyalkák hegedülnek, és zugaiba nagy béke száll!

Áldott, szeretetteljes ünnepeket kívánunk minden kedves állandó olvasónknak és azoknak is, kik erre vetődnek!

Tarlós lezáratná a budapesti aluljárókat éjszakára a hajléktalanok miatt

1

Egy kormányzati előterjesztés szerint a jövőben éjszakára lezárnának több fővárosi aluljárót a hajléktalanok jelenléte miatt. Amikor az újságírók megkérdezték Tarlós Istvánt, hogy mi a véleménye erről a javaslatról, a főpolgármester közölte: ő kérte a nagyobb fővárosi aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét. Mint mondta, ez fővárosi hatáskör, a kormány ebben a kérdésben nem dönthet nélküle.

Ezzel az utóbbi megjegyzéssel Tarlós azt kívánta hangsúlyozni, hogy bár 15 pontos megállapodást írt alá Orbán Viktor miniszterelnökkel a főváros és a kormány együttműködéséről, önállósága megmaradt, és az ő megkerülésével nem dönthet fontos kérdésekben a kormány.

Az LMP-nek más a véleménye erről. Határozott meggyőződésük, hogy nem az aluljárókat kell lezárni, hanem a hajléktalanok lakhatását megoldani és a munkavállalást elősegíteni. A hajléktalanokat nem büntetni kell, hanem a hajléktalanságból kivezető utakat kell biztosítani. Tudomásul kell venni, hogy a fővárosi hajléktalan-ellátás jelenlegi formái nem nyújtanak tartós megoldást, erre jellegükből adódóan nem alkalmasak. Ezért haladéktalanul hatályon kívül kell helyezni az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmához kapcsolódó jogszabályokat.

Ráadásul az aluljárók lezárásának megoldásával azoknak is aránytalan hátrányokat és nehézségeket okoznak, akikkel egyébiránt a legkevesebbet foglalkoznak, pedig állítólag a hajléktalanság kriminalizálása pont az ő érdekükben történik: a városlakóknak, a budapestieknek.

A Párbeszéd szerint az aluljárók éjszakai lezárására tervezett 100 millió forintot inkább lakhatásra kellene fordítani, és a téli krízisidőszakban meg kellene nyitni például az Országházat a hajléktalanok számára éjszakára. V. Naszályi Márta, a párt fővárosi képviselője szerint a Fővárosi Önkormányzat ezzel „gyakorlatilag biztos fagyhalálba” kényszeríti hajlék nélküli embereket.

Szerinte az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése ellenére nagyjából 2-3 ezer férőhely hiányzik a hajléktalanokat ellátó rendszerből, ezért nem a kormány budai Várba költöztetésének kellene nemzetgazdasági okból kiemelt feladatnak lennie, hanem annak, hogy minden magyar embernek méltó lakhatást biztosítsanak, és „ezt diktálná emberségünk is”. Példaként említette, hogy a paksi bővítésre szánt 4 ezer milliárd forintból 800 ezer kollégiumi férőhelyet és 200 ezer bérlakást lehetne építeni, az aluljárók éjszakai lezárására szánt pénzből pedig akár száz hajléktalannak is lehetne egy évig piaci áron lakást bérelni.

Ahogy Párizsban megnyitották a középületeket, például a városházát a téli krízisidőszakban a hajléktalanok előtt, úgy a Párbeszéd szerint a Parlamentet és a Városházát is meg lehetne nyitni a téli krízisidőszakban éjszaka a hajlék nélküli, rászoruló emberek számára.

Sztárséfek főztek hajléktalanoknak

0

Az eset természetesen nem nálunk történt, hanem a hanyatló Nyugaton, Belgiumban. Felénk talán még a rendőrség is lecsapott volna az étkező hajléktalanokra, elvégre a fenséges ebédhez is életvitelszerűen le kellett volna ülniük valahova. 

Az Euronews számolt be arról, hogy a belga Vöröskereszt felkérésére hat Michelin-csillagos séf főzött a brüsszeli hajléktalanoknak. A figyelemkeltő akciót azért szervezték, mert télen van a legnagyobb szükség adományokra.

A séfek azt mondták. ugyanolyan gondossággal készítették el a fogásokat – elsősorban sűrű leveseket és néhány desszertet – mint saját éttermeikben.

„Úgy érzem, a kollégáimmal megtesszük azt a csekélységet, amit tehetünk a kevésbé szerencsés polgártársainkért” – mondta Alexandre Dioniso sztárséf.

A belga Vöröskereszt ezzel az eseménnyel saját adománygyűjtő kampányát igyekszik népszerűsíteni. Egy online boltot, ahol az adományozók rászoruló családoknak vehetnek ételt. A szervezet tavaly télen 9000 embert látott el rendszeresen élelemmel Brüsszelben.

Magyarországon is vannak ételosztások, még ha nem is sztárséfek főzik a levest, hanem civilek. Ezt azonban a hatóságok jó ideje, már a hajléktalanságot büntető törvény elfogadása előtt is, akadályozták, nehezítették. Például a területfoglalás fizetőssé tételével, vagy egyes nagyon szem előtt lévő helyszínek használatának megtiltásával. Na ja, ez nem a Soros-bérenc Brüsszel…

A hajléktalanságról beszélgetnek ma a Tilos Rádióban

0

Október 15-én lépett életbe a hajléktalanokat kriminalizáló törvény. Sokadik lépésként a padokat korláttal ellátó, a kirakatok alá fémtüskéket ültető és a kukázást megtiltó hatalom ezúttal hajléktalan honfitársaink puszta létét tagadja meg. A Tilos Rádió ma tematikus napon foglalkozik a lakhatási szegénység legkiszolgáltatottabb áldozataival – a szociális, mentálhigiénés, kulturális szakma képviselőivel, szakemberekkel és érintettekkel elemzi a kialakult helyzetet és keres megoldásokat.

Délelőtt, a Haza és haladás műsor vendége Udvarhelyi Tessza, az A Város Mindenkié aktivistája volt, vele beszélgettek a Tilos Rádió műsorkészítői. Udvarhelyi Tessza elmondta, hogy ők egy érdekvédelmi csoport, akik a lakhatáshoz való jogért küzdenek. Azért, hogy a magyar állam és önkormányzatok mindenkinek biztosítsák a biztos lakhatását, mint emberi méltósághoz való jogát. Mint mondta, szerinte ez egy civilizációs minimum.

Úgy vélte, Magyarországon jelenleg erre nincs modell, itt nincs lakhatási jog. A kormány lakáspolitikája a középosztályt segíti. Míg külföldön, például Franciaországban, van ahol progresszívan, először a legsérültebbeknek segítenek. Franciaországban törvényben foglalt lakhatási jog van, míg Magyarországon nincs ilyen, nincs törvényben jog erre.

A magyar állam, főként az önkormányzatokkal törekszik biztosítani lakhatást, ez Udvarhelyi szerint a hajléktalanszállókkal egyenlő. A mai magyar gondolkodás szerint mindenki küzdjön meg magáért, a rászorultaknak nem segít a magyar állam, az önkormányzatok sem. Az önkormányzatoknak ma nem kötelező fenntartaniuk a folyamatosan csökkenő bérlakás-állományt. Jelenleg hazánkban 3-ról 2 százalékra csökkent az önkormányzati bérlakás-állomány, míg Csehországban 20, Nyugat-Európában 20-30 százalékos az állomány szintje.

Magyarországon jelenleg nincs lakáshiány

Udvarhelyi Tessza szerint félmillió üres lakás van hazánkban. Pár ezer üres önkormányzati lakás is azonnal beköltözhető lenne. Véleménye szerint egyfajta szociális lakásügynökség lenne a megoldás, amikor az állam a jelenleg üres lakásokra garanciát vállalna. Szerinte nem építeni kéne új lakásokat, hanem a meglévőket támogatni. Úgy vélte, a kormány álláspontja az, hogy csináljunk rossz lakáspolitikát, hogy ne menjenek a hajléktalanok sehova sem az utcákról. Így a problémás emberektől próbálnak megszabadulni. Különben rájuk szakadna az egész lakhatási válság.

A Város Mindenkié vasárnap délután tüntetést szervez az Alkotmánybíróság épülete elé, hogy az Alkotmánybíróság módosítsa a törvényt, amellyel jelenleg börtönnel lehet büntetni a hajléktalanságot.

Víz Ági

A Kétfarkú Kutya Párt lakhatást adott egy hajléktalanak

0

Méghozzá az államtól kapott kampánytámogatásból! A Kétfarkú Kutya Párt már korábban pályázatot hirdetett arra, hogy mire költsék el ezt a pénzt. 

Fotó: Facebook / Kétfarkú Kutya Párt

A párt a Facebookon azt írta: „Violettának volt egy üres telke Győr szélén, vettünk félmillióból egy lakókocsit, itt lakik azóta Robi, aki eddig hajléktalan volt. Azóta lett munkája és már ő vesz kaját annak a kutyának is, akit egyik éjjel bedobott valaki hozzá”.

Fotó: Facebook / Kétfarkú Kutya Párt

A Kétfarkú Kutya Párt folytatni akarja az akciót, további lakókocsikat akarnak venni.

Fotó: Facebook / Kétfarkú Kutya Párt

Így motiváld kormányodat!

0

„Új hajléktalanellátók építéséhez is szükség van ám betonra. Rengeteg betonra! Hahó, kormány! Hahó, haverok! Állami megrendelés, gigaberuházás a horizonton! Magyarán: el lehet lopni jelentős részét!” Stumpf András a pozsonyi Új Szóban elemez:

Súlyos határsértés történt Magyarországon. Nem, nem valami migráns szakította át a kerítést Röszkénél – a magyar kormány törte át baltával a jogállam falát október közepén. Igen, a hajléktalanokról lesz szó, mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy vígan csettintettem, amikor bármely pesti aluljáróban átható, tömény húgyszagot volt alkalmam belélegezni, hogy őszinte gyönyörömet leltem a kelésekben, fekélyekben és tetvekben, amelyek látványát öntudatlanul fekvő emberi roncsok voltak kedvesek biztosítani önnön testük közszemlére bocsátásával – jelzem, cseppet sem így áll a dolog. Az aluljáró nem erre való és pont. Én sem alhatok ott, meg más sem. Senki. A köztéri pad sem alvásra való. Könnyű belátni, mire igen: arra, hogy leüljön rá – bárki. Hátizsákkal, csomaggal, banyatankkal vagy anélkül, ahogy tetszik. Csakhogy Magyarországon akárki nem ülhet ám padon. Hajléktalan nem teheti. Az új rendelkezések végrehajtási útmutatója értelmében a rendőr, ha reklámszatyrokat lát valakinél, aki ücsörögni merészel, és ebből arra következtet, hogy az illető hajléktalan, háromszor felszólítja és már viheti is be. Meg a bíróságra. Hogy mégis hol legyenek a hajléktalan személyes tárgyai, ha nem nála – tekintve, hogy senki nem biztosít neki szobát, vagy legalább zárható tárolószekrényt –, arra nincs válasz. Azaz van, a „tettenérés” után rögtön: a tűzben. A tulajdonhoz való alapjog így ég el néhány perc alatt, mindenféle ítélet nélkül. Magyar állampolgárok tulajdona. Nem migránsoké – állampolgároké, akikkel szemben tehát a magyar államnak, a közösségnek igenis kötelességei vannak. Tulajdonhoz való joguk biztosítása, például. Gyengébbek kedvéért: azért, mert kevés tulajdona van valakinek, azt még nem égetheti el az állam büntetlenül. Ha a kormány nemcsak írná a törvényeket, de néha el is olvasná azokat, tisztában lehetne ezzel. Nem máshol: a fideszes iPadeken gránitszilárdságúvá nemesített mesterműben szerepel ez a jog, ahogy a tisztességes tárgyaláshoz, jogorvoslathoz való jog is. Ez most mind nincs, ha hajléktalan vagy. S még valami nincs: segítség. Elfogadom, hogy kényszer nélkül nem megy, de nagyon nem mindegy, hogy hova viszik az aluljáróból elkényszerített hajléktalant. A menthetetleneknek hajléktalankórház, a menthetőknek kicsi szoba és akár közmunka kell. Ez persze szervezés és sok pénz lenne. Úgynevezett valódi munka, nem csupán politikai. Csak hát utóbbi bőven elég a hatalomhoz, s forrás arra szerencsére akad. Propagandára sokszor annyi, mint a hajléktalanellátásra. Bónusz: nem csak az én adómból. A hajléktalan munkanélküli adójából is. Bizony, Európa legmagasabb áfáját fizeti ő is, bármit vesz. Ha kannás bort, annak ráadásul nem „csak” 27 százalékát, de a jövedéki adót is. A cigi árának úgy 70 százaléka vándorol rögtön az államkasszába: a dolgozók, a hajlékosok befizetései mellé. Hogy aztán egy részükből jusson valami működésre, aztán elengedhetetlen Soros-plakátokra, más részük meg a miniszterelnök családtagjainak és barátainak zsebében rövidesen elveszítse közpénzjellegét, egy-egy túlárazott állami megrendelésnek köszönhetően.

De ezen már tényleg ne rugózzunk! Minek? Ez van. Megtehetik. Megteszik. Aztán büszkén röpködnek magángépen kormánybiztosok cicái, hogy vesebeteg cicájukat Los Angelesben gyógyíttassák. Ezzel tényleg nincs mit tenni. Legyünk inkább konstruktívak! Motiváljuk együtt a kormányzatot: vegyék észre, hogy bizony új hajléktalanellátók építéséhez is szükség van betonra. Rengeteg betonra! Hahó! Állami megrendelés, gigaberuházás a horizonton! Egy-két kórházi hajléktalan-szárny, apró szobás, olcsó bérlakások… Ezt is mind fel kell építeni.

Magyarán: el lehet lopni jelentős részét! Akkor már lopjanak olyasvalami felépítéséből, amire tényleg szükség van. Sovány vigasz, persze, de: többre most nincs remény.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!