Kezdőlap Címkék Habony

Címke: Habony

Habony és Orbán együtt repült Amerikába?

Sajtóhírek szerint Orbán Viktor kormányfővel egy időben Habony Árpád informális kormánytanácsadó is Washingtonba látogatott. A Magyar Liberális Párt szeretné megtudni, hogy vajon Habony is az elnöki géppel repült-e Amerikába? Szeretnénk megtudni, hogy kik kísérték pontosan a magyar kormányfőt, kik voltak a tárgyalódelegációban és milyen céllal utaztak a miniszterelnökkel? Ezért ki fogjuk kérni az elnöki gép utaslistáját is.

Sajtóinformációk szerint Habony Árpád nemcsak a tengerentúlon, de itthon is ügyködik a magyar-amerikai kapcsolatok építésén. Többször járhatott az amerikai nagykövetségen, hogy Orbán Viktor és  David Cornstein között közvetítsen. Szeretnénk tudni, hogy járt-e bármikor a magyar kormány vagy a kormányfő megbízásából Habony az amerikai követségen? Ha járt, akkor milyen célból, kinek az érdekében, és miről egyeztetett pontosan? Ebben a kérdésben is közadat-igénylést indítunk.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar kormányfőnek egy jogerősen elítélt, kétes hátterű tanácsadója van, aki befolyást gyakorolhat hazánk külpolitikájára is.

Magyar Liberális Párt – Liberálisok 

Kósa Lajos esze tokja – Déli kávé Szele Tamással

Kérem tisztelettel, én tartozom önöknek egy vallomással: ezt a kávét külföldről iszom önökkel, no, nem a Zöldfoki-szigetekről, ott amúgy sem ismerek senkit, csak Nagyváradon vagyok, hat kilométerre a magyar határtól, de már ez a piciny távolság is csodákra képes. Én, kérem, most már kezdem érteni a magyar belpolitikát. Ha nem is teljesen.

Ez a kis távlat, ez a kevés perspektíva is sokat egyszerűsít azon a végtelenül bonyolult, szubtilis folyamatrendszeren, amit mind közönségesen csak honi közéletnek hívunk. A jelenségek letisztulnak, a hírek érthetőbbé válnak: ahogy nézem a ma reggeli felhozatalt, az már például kezd világossá válni, hogy a Fidesz vezetésében szereposztás működik. Tállai András például az Avatár, mert mindent ő avat fel, most már csak be kéne festeni kékre, Németh Szilárd a Védnök – meg is értem, az ő birkózó múltjával és érzékeny, finom, klasszika-filológus műveltségével, amit ő megvéd, az meg vagyon védve! – Kósa Lajos pedig, nemes egyszerűséggel a Világ Esze.

Honnét vagyok olyan bizonyos Kósa szellemi felsőbbrendűségében?

Ő mondta, onnét.

Történt pedig, hogy Siófokon, egy Polgári Kávéház nevű rendezvénysorozat keretében ő is fellépett, kell az a kis pénz, kell a hakni mindeninek, eb, aki irigyli. Mondjuk a rendezvényről annyit, hogy sem nem volt polgári, sem nem volt kávé, maximum annyi biztos, hogy házban tartották, de láttam már nagyobb eltéréseket is a magyar közéletben, például amikor rá van írva egy vaskos kötetre, hogy „pártprogram” és belül vegytiszta halandzsa van benne, az is ilyen. Mindegy, eljöttek a siófokiak, mert nem mindennapi spektákulum volt beharangozva: Kósa Lajos okosakat fog mondani!

Mondott is, többfélét, de az aztán mind igen okos volt.

Elsőbben is migránsozással nyitott, mert anélkül nem lehet, anélkül tapodtat sem, olyan lenne migráns nélkül egy ilyen rendezvény, mint a szüreti bál bor nélkül.

„– Az Európai Unió számára a legkomolyabb kihívás, hogy miként kezelje a migrációt.
Míg az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben, többségben vannak a bevándorlást pártoló erők, addig az európai polgárok több mint fele elutasítja a migrációt. A politikai felállás és a választói akarat tehát nem találkozik – hívta fel a figyelmet Kósa Lajos. A politikus szerint az európai baloldal számára azért is fontos a bevándorlás, mert az iszlám hátterű szavazóbázis tudja hatalomban tartani őket.” – írja a sonline.hu

Azért szólhatott volna valaki ennek az okos, drága embernek, hogy a menedékjog egyáltalán nem jár olyan apróságokkal, mint állampolgárság vagy szavazati jog, tulajdonképpen még munkát vállalni is csak külön engedéllyel lehet, ha valaki menedékes, letelepedni, lakást bérelni is csak jóváhagyással lehet. Nem nyafognék, de most már késő, legalább ne Kósa mondta volna ezt, akit – mint említettem volt – nyilvánvaló, hogy az eszéért szeretnek. De folytassuk, mert érdemes.

Azt mondta a továbbiakban ez a szellemóriás, miszerint:

„A hazai ellenzéknek értelmezhető programja, és intellektuálisan jelentős vezetői sincsenek.”

Nem tartozom a magyar politikusok rajongói közé, sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalon, erős a gyanúm, miszerint mostani vezetőink többsége olyan szellemi szinten mozog, hogy képes lenne éhenhalni egy vekni kenyérrel a hóna alatt, és ha különbözeti vizsgát kéne tenniük a kisegyszeregyből, az maximum erős segítséggel, puskázva és edzőtábor után sikerülne nekik, de azért ez az állítás – főként Kósától! – kissé megrázott.

Nem szeretnék ellenpéldákat mondani, melyek bemutatnák, mely ellenzéki politikusoknak van nála több esze, ugyanis az nem szülne jó vért: sosem érnék a lista végére, annyi nevet kéne említenem, és aki kimaradna, joggal sértődne meg. Voltaképpen könnyebb volna azokat összegyűjteni, akik butábbak nála, de részükről viszont bizonyos lenne a sajtóper, szóval esetünkben a legcélravezetőbb, ha inkább Kósa néhány csodás bölcsességét veszem elő, hogy tisztában lehessünk szellemi képességeivel – azoknak teljes valójában.

Ott volt például hajdanában-danában, mikor a hutu-tuszi konfliktust egy szimpla betűcserével megoldotta. „Huti, tuszu, vagy valami ilyesmi…” mondotta a Bölcs, és ha korábban mondja, megúszták volna az áldozatok a tömegmészárlást, hiszen nincs az a fanatikus törzsi harcos, aki ezen kiigazodna.

Vagy idézzük emlékezetünkbe a Kupakok Rejtvényét! Egy ország töprengett el, mikor Kósa 2014-ben elnyilatkozta magát fémkupak-ügyben – vajon mire gondolt a költő?

„Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását, jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és azok ilyen környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemléletet csökkenteni, tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyik alapvetően nem érinti az emberek mindennapi életét.”

Megfejthetetlen. Misztérium, titok, upanisád, szent rejtelem – maga a magyar gordiuszi csomó, aki megoldja, egész Ázsia ura lesz. Vagy nem. Olyan mély az értelme ennek a gondolatnak, hogy a mi elménk nem képes felfogni. Szerintem a Kósáé se nagyon, sőt, a mondat nyomelemekben sem tartalmaz gondolatot, de álmatlan éjszakáimon elő-előveszem, töprengek az értelmén, jobb, mint bármilyen altató a patikából.

Most elő se vegyük Kósa ringó vállú csengeri violáját, azt a dúsgazdag asszonykát, akinek egy vasa sincs, és aki a legprimitívebb internetes trükkel verte át a politikust: szedjünk inkább elő egy olyan Kósa-aranyköpést, ami méltatlanul merült feledésbe, pedig a magyar humor aranykönyvében volna a helye. Nincs az a Vadnai, aki ne ölne egy ilyen poénért, Hacsek és Sajóba kívánkozik.

Az úgy volt, hogy Habony Árpádról kérdezték ezt a mi hősünket. Sokáig nem lehetett tudni, tulajdonképpen mi a szerepe Habonynak a kormányzásban, ellentétben a mai helyzettel, mikor ezzel szemben fogalmunk sincs róla. Kósa Lajos hebenygett-habonygott, végül elismerte, kapott tanácsot Habonytól, például hogy provokatív újságírói kérdésre ne válaszoljon. Mikor megkérdezték, Habony ezt milyen minőségben adta ezt neki, Kósa azt mondta:

„Jó minőségben!”

Kérem, ezt nem lehet tovább fokozni.

Kósa Lajos a magyar kormány legfényesebben ragyogó lángesze, huncut, aki nem hiszi. Ha valakinek, hát neki joga van politikustársait minősíteni intelligenciájuk alapján.

Szobrot Kósának, bronzszobrot piedesztálon, csak a feje legyen bevonva neoncsövekkel.

Hadd ragyogjon az esze tokja!

A tisztességes demokrácia mint alternatíva

“Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.”
J.A.

Az alternatív tények (ezeket Norman Mailer már negyvenöt éve faktoidoknak nevezte és úgy írta le, mint “olyan tény, ami csak akkortól létezik, amióta az újságokba bekerült”), és a posztigazságok, valamint a csapból is folyó ál- és rémhírek kommunikációs terében nemcsak maguk a tények, hanem a lehetséges alternatívák ugyanúgy elhalványulnak, árnyékba kerülnek, mint az előbbiek.

Miközben fantazmagórikus elképzelések – csak figyeljük meg, hogy akik azt mondják

“a békéért harcolni abszurdum”,

azt is sugallják, hogy az elfogult, harcos nacionalizmus elhozza a kontinens “kívánatos békéjét” –, mint reálisak kerülnek “eladásra”, illetve sulykolásra, a valós lehetőségek zárójelbe kerülnek. Gyakran éppen azok, akik a leginkább ilyen útmutatás-, illetve univerzális recept-szerű, megváltó alternatívákat követelnek, a legtudatlanabbak és megvezetettebbek. Nem csoda, hiszen egész gépezetek dolgoznak a beetetésükön, a manipulálásukon, annak bizonyításán, hogy márpedig egyetlen alternatíva sem életképes, csak az, amit, mosóporszerűen, a politikusok árulnak. A megvezetettek aztán még akkor is kitartanak idol-uk mellett, ha maguk is belátják, toxikus vezérről van szó, de hát ugye “nincs alternatíva”. A manipuláció, a “rábeszélőgép” nemcsak alternatív tényeket, hanem kitalált összefüggéseket is terjeszt, a manipulált összefüggéseket azután valósnak tekinti a jóhiszemű (vagy még inkább a rosszhiszemű) közönség, holott az összefüggések és alternatívák is kitaláltak, az “összefüggés-csinálók”, azaz a politikai “tanácsadók” és spin doktorok árucikkei. De mivel a közösségi médiák mindenki számára lehetővé teszik, a megvezetettek maguk is tovább szórják, megosztják az ál- és rémhíreket, bajnokai a fake news-ok terjesztésének. (Pratkanis és Aronson A rábeszélőgép címen többszöri magyar kiadást is megélt kötetét középiskolai tantárgy részévé illene tenni. Olvasmányossága és tudományos értéke, valamint hasznossága a manipulációval, a megvezetéssel szemben, az “egészséges immunitás” kialakításában, vagy a hiszékenység ellen, mindenképpen indokolttá tenné).

Magyarországon az alávetettek intenzív „beetetése”, egyrészt arra, hogy a tények, azok nem tények, hogy csak a faktoidokra, az alternatív tényekre kell figyelni (nem amit mond, hanem amit tesz a főnök, illetve, amiről azt mondja, hogy teszi, amit megtehetne, stb.), másrészt arra, hogy nincs alternatíva, hogy a fennálló rend örökké való és leválthatatlan, szűk évtizede folyik. Amint látszik, ez az idő elég volt arra, hogy a szavazók körülbelül egyharmadát teljesen foglyul ejtse (ebből aztán, a kiegyensúlyozatlan választási rendszer következtében, toxikus kétharmad lesz az urnáknál) és kiszolgáltassa, ők nem látnak alternatívát, sőt nem is szeretnének semmiféle változást, minden úgy jó, ahogy a vezérnek tetszik, punktum. Ők a vevők a „migráncsozásra” – és nem is kell hozzá menekült/bevándorló, ők a gyűlöletbeszéd fogyasztói és aktív terjesztői –, vagy Magyarországon nem lesz multikulti, mondja a vezér és alávetett/kiszolgáltatott közönsége még rátesz egy lapát cigányellenességgel, alig burkolt antiszemitizmussal, muszlimgyűlölettel.

A rommagyarság beetetése viszont szinte három évtizede folyik, hogy t.i. az egyetlen politikai pártnak nincs alternatívája, (először még az az ártalmatlannak tűnő szlogen járta, hogy „Egységben az erő”!, azután már csak úgy, magától jött, hogy „ez van ezt kell szeretni”, „hol az alternatíva?” kérdik a kritikátlan követők), hogy ha kimaradunk a parlamentből (az EP-ből vagy a bukarestiből, az mindegy is), akkor végünk. Az a paradox a behódolás mechanizmusában, hogy a Fidesz-fiókpárt szavazóinak derékhada, miután rá szavaz, szinte folyamatosan kritizál, elégedetlen, böstörög és cinizál, stb. Ez már egyfajta politikai rituálé, és valójában a tudatlanság, az alternatíva fölfedezésének képtelensége, az önalávetés, vagy legalábbis a beletörődés egy sajátos fajtája, mely szinte általánosan jellemzi a rommagyar választóközönséget. Ráadásul ezt a „ráérünk arra még”, illetve ilyen a világ, ezt kell elfogadni, a legitimáló mítoszokban nagyon is „magyar”-ként jelenik meg: miközben „szabadságharcos” nemzetnek mondják a magyart, a szóbeli hősködés mellett az alávetettség tolerálása, a jobbágyszellem, a meghunyászkodás is mindig jelen van, a szimbolikus nemzetkarakterológiában. Nálunk, magyaroknál (nem kevésbé, s nehogy kifelejtsem, székelyeknél) biza, a „nép egyszerű fia” is „bonyolult teremtés”, csak az (ön)kritikai szellemhez nincs affinitása, azt sehogyan sem vállalja be: inkább szolgál és pusmog, csendben, „befele” háborog, mint nyíltan és határozottan föllépne az elnyomás ellen, legalábbis a hétköznapokban nem teszi meg. Történeti perspektívában, néha megtette, de mivel elbukta a forradalmakat, ez a tudat tovább erősítette a sunyító együttélést a gonosszal, a zsarnok kiszolgálásának mentalitását.

Számtalan példa van arra, amit a szociálpszichológusok kísérleti alapon rég tudnak, a hatalmasok elnyomó gépezete, a vezérek (az elitek elitje, aki ráadásul ma elitellenesen pozicionál) dominanciája, az alávetettekkel/kiszolgáltatottakkal való együttműködés eredménye, az elnyomottak nem egymással, hanem az elnyomókkal működnek együtt és termelik újra elnyomatásukat. A legitimáló ideológiák és mítoszok, magyarán az etnonacionalista szólamok – egyéb önigazoló és hatalmat fönntartó, elnyomást eltakaró diskurzusokkal, mint amilyen a rommagyar közösség esetében a románellenesség és az „autonómiázás” – meggyőzőbbek, mint a valós tények.

Aktuális, bár gondolom sok magyar, illetve rommagyar alternatíva hiányról sopánkodót meglep, ha így kicsivel március idusa után mondom, hogy a cenzúrával szembeni alternatíva, annak eltörlése, a vele szembeni tiltakozás minden lehető fórumon, az eltörlésének a követelése, és egyáltalán nem a sunyítás, a belenyugvás, a csendben maradás, majd mások fogják kikaparni a jogot, visszaállítani a sajtószabadságot, nemde? Érdekes, hogy eleink százhatvanegyéve ezt még tudták, gátlástalan és minden hájjal megkent PR-es nélkül is, nemcsak tudták, tették is.

Másik példa, hogy azt üzenik a rommagyar hatalmasok, hogy nincs mese “le kell menni kutyába”, a készülő kampányt a faluvégi kocsmabetyárok, (már elnézést, ha eltaláltam), “a János-nénik és Maris-bácsik” szintjéhez, ízlés(telenség)éhez kell igazítani. És lehetőleg gyűlöletkampányt folytatni, aki mást akar annak kuss, csak ez van, ezt mondja a “szakma” és ez a vezérek érdeke, punktum. És ezt rommagyarok többsége szemmel láthatóan elfogadja, nem fölvállalt szavakban, nem nyilvános beszédben, hanem magánbeszélgetésekben – ott sok a szájhős, a hőbörgő –, aztán meg ténylegesen is, az urnák magányában, amikor azokra szavaznak, akik így kampányolnak. Ja, és azután nattyon magyharosch, ha csupa rosszat mondunk a megválasztottakról, a kocsmaasztal mellett, magánbeszélgetésekben, vagy otthon behúzott függönyök mögött. Hirtelen nincs is fontosabb, mint az EP képviselet, még akkor is, ha azt holnaptól, valamely vezér sugallatára, szidni kezdünk, nem is ismerjük, működését, nem szeretjük, mert „gyarmatosít” (sic!), mert … Orbán Viktor azt üzente, ennyi.

Most két/három olyan jelöltet ajánl a rábeszélőgép a rommagyarság számára a közelgő EP-választásokon megszavazni, akiknek ismertsége föltűnően alacsony saját székelyföldi méréseim szerint, (mert a román vagy magyar közpénzen készült méréseket titkosként kezeli a Fidesz itteni fő fiókpártja), Winkler Gyula még elér úgy 40%-os ismertséget, miközben Wincze Lóránt csak húsz, Hegedüs Csilla nagyjából 10%-os ismertséggel bír. Nevezzenek javíthatatlanul naivnak, de ráadásul meggyőződésem, hogy ők maguk is csak fenntartásokkal fogadják el az underdog szerepet, a negatív-, illetve gyűlöletkampányt, amit pártjuk rájuk erőltet. És bár nincs garancia arra, hogy meglesz az EP-be való bejutáshoz szükséges 5%-os szavazatarány, sokan szavazni fognak, ismeretlenben, mert „a párt számít”, melyről szintén rossz a véleményük, de magukkal sem értenek egyet, mert … „nincs alternatíva”. Ilyenkor, amíg Orbánra nem kerül a szó, a párt a fontos, ugye értjük, aztán majd a személy lesz a meghatározó, így menyen ez, következetesen, magyarul. Pedig hogyne lenne akire szavazni, vannak számosan régi, és főként új pártok, hiteles személyiségek, akik meggyőzőbbek, hitelesebbek lehetnek, akik esélyt kapva hatékonyabbak is lehetnének, stb., Ja, „azok románok”, és ott vagyunk a legitimáló mítosz hatékonyságánál, „ezek magyarok”, és az örökös szembenállás logikátlan logikája ezzel el is dönti a szavazást.

Alternatíva a tisztességes demokrácia lenne, a piszkosból, a látszólagosból, a szimulákrumból már kaptunk eleget.

És végül hadd mondjak valami biztatót is, először, hogy a „rábeszélőgép” a Finkelstein-Habonyok diskurzusainak, illetve a piszkos propagandának van ellenszere, mégpedig olyan mely tanulható, a kritikai gondolkodás így hat, és ez tapasztalati tény, az egészséges szkepszis jó fegyver a manipulációval szemben.

A fake news-okat és összeesküvés-elméleteket, a dezinformációt többféle módon is le lehet leplezni, nemcsak hatástalanítani lehet, hanem preventív módon megelőzni is elterjedését, elfogadását (itt egy site, ami összefoglalja, hogy milyen lehetőségeink vannak: How to spot the fake news?: http//www.ifla.org/publications/node/11174), a valós kritikai szellem, és szakmailag is helyes tudás képes győzni a szimulákrum fölött. Az úgynevezett „egyszerű nép” nem kutyába akar lemenni, hanem vevő lenne a bizonyítható igazságra, a tisztességes közéletre és demokráciára, vagy hogy ismét Attilát parafrazeáljam, a köznép „ugrana egy jó szóra”, ha lenne ilyen a politikai prérin.

Kampányetika: lejtmenetben

A manipulációnak, a hazudozásnak, leginkább pedig a “black PR”, a negatív és gyűlöletkampánynak, a gátlástalan kampány(hecc)mesterek cinikus kajánkodásán és az esetleges szavazatokon, melyet végül mégiscsak hoznak, rengeteg elfogadhatatlan és hátrányos következménye van. Ráadásul, az okozott károk nehezen visszafordíthatóak, mert mentalitásban, az éthosz feladásának mértékében, csupa negatív jelenségben mérhető, hosszú távon működő jelenség, a közélet lezüllesztése, a gonosz erősítése demoralizál, és demotivál.

A kettős beszéd – aljasságokat, a megengedhetetlent, amint egy konzervatív akadémikus mondja is nem “az értelmiségieknek üzenik”, ők nyugodtan forduljanak félre, majd a “pórnép” benyeli és azokra szavaz, akik ezt terjesztik – társadalomromboló: ellentéteket mélyít el, egymás ellen fordít társadalmi rétegeket, csoportokat, közösségeket.

Azután, a valós életben nincs olyan, hogy “kampányüzemmód”, ez csupán a politikai mezőnyt jellemzi, mely attól a paradoxontól sem bír megszabadulni, hogy egyfelől azt üzeni: kampányban többet megengedhetnek maguknak a versengő pártok, vagy a nyomdafesték vastagabb,

hiszen rendkívüli helyzet van. A politika, ilyenkor, mint a kampány kifejezés is jelzi, háborús állapotban kerül, másfelől, és egyre inkább elhangzik az a szlogen is, hogy állandó kampány folyik.

Ez persze nemcsak a politikai hatalmasoknak, hanem azoknak a PR-szakértőknek is kedvez, akik így állandó munkához jutnak, és persze a szenzációhajhász médiának. A politikai hisztéria és tömeges morális pánik keltői, professzionálisan – hejj, de büszkén is mondják ezt a tartalmatlan szót, olyanok, akiknek gőzük sincs tetteik társadalmi következményeiről, gátlástalan és etikátlan PR-esek, akik gyűlöletbeszédre “edzik” a hozzájuk hasonló politikusokat – termelik a gyűlöletet, hatalmi érdekből, torzítják hazudozássá a politikai kommunikációt. A folyamatot, a gyűlöletkeltést, az ellenség kijelölését, megbélyegzést, kirekesztést csak elindítani kell, azután – “a gonosz banális természetének megfelelően” – magától is terjed, a szélsőséges beszéd eszkalálódik, minden mást eltompít, olyan mint a drog, függőséget alakít ki.

Az általános erkölcs, és az abból származó közösségi éthoszok egy ponton túl nem képesek ellensúlyt képezni a megosztó, állandó harcot mímelő politikai mezőny elhajlásához, lezüllésével, stb., és a “kéve megoldódik”, egy-egy közösség elveszítheti azt amit a közösségi éthosz lényegeként határozhatunk meg, ami számára természetes, és ami világképének, világban való létezésének, az autentikus kifejeződése, a kohéziót, szolidaritást, az együttérzést, és közösségi élményt. És itt tudatosan a Finkelstein-formula (magyar változatban Habony) következményeinek, a dark PR, a gyűlöletkampányok társadalmi következményeinek csak egy kis részét írtam le, a hosszútávú rombolás ennél is szomorúbb képet fest közös jövőnk horizontjára. (Nem véletlen, hogy a módszer – nem kitalálója, hiszen az évezredek óta rombol – megújítója és sikerre vivője, ha igaz, memento mori-jába foglalta: “Azt akartam, hogy megváltoztassam a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem.” Ha igaz, minden bizonnyal a szuper spin doctor is meghasonult, belátta, hogy rosszat tett a módszer felújításával, elterjesztésével, a rombolással, ami vele jár, csak tartok tőle legjobb tanítványai nem olvasták ezt a végső szót, illetve nem képesek fölfogni értelmét).

Valamely közösség éthoszának, össze- és megtartó morális világának lényege, hogy a közösség hosszú távon működő értékrendszerre épül, mely (hogy ismételten Clifford Geertz vonatkozó kifejtéséből idézzek)”a világkép által leírt, és a dolgok természetes állapotából következő életmódot reprezentálja”; másképpen, nem egyszerűen az intézmények (pláné nem a pártok), hanem a mögöttük meghúzódó közösségi éthosz biztosítja a társadalmi kohéziót és az egyének autentikus, biztonságos „jó létét”, vagy ahogy Kant fogalmaz az univerzális elköteleződés az emberiség mellett és a közösségi morál a szívünkben kell vezessen egyszerre („ A csillagos ég fölöttem, és a morális törvény bennem”). Messzinek és elvontnak tűnnek ezek a fejtegetések, viszont ha valaki hajlandó belegondolni, hát éppen a közösségi éthoszt rombolja a jelenlegi nihil, a kibontakozó magyar és azt utánzó rommagyar gyűlölet-, illetve negatív kampány, mellyel mozgósítani akarnak, mire is? Hát, amit az amorális kampány céloz, a fekete PR, az nem több és nem kevesebb, mint hatalomra szavazni egy olyan politikai elitet, mely semmit nem ígér, melynek semmilyen perspektívája, hogy filozófiát-jövőképet már ne is mondjak, nincs, csak az, hogy ő a hatalmat akarja (ez már az alt rightra hangolt tiszta Nietzsche, a színtiszta Finkelstein-Habonyista formula, nemde?). Egyszóval, (és ezt már láttuk Magyarországon, amikor a jelenlegi hatalom kampányban még csak nem is ígért semmit, csupán támadott, ismételgette gyűlöletes diskurzusait. Egyébként a módszert Csíkszereda polgármestere is kipróbálta – és működött –, hogy valójában nem is kampányolt, semmiféle pozitív programot ki nem fejtett, eljátszotta a sértődött mártírt, s megválasztották!), fehér csekket akar a politikai elit. Amit azután hatalmával visszaélve bármire fordíthat, a szél és

a hatalmi viszonyok, egyéni érdekek és a hatalom bebetonozása érdekében tesz mindent, nem is képvisel már, csak „a médiatikus térben reprezentál”, színházat játszik, vagy még inkább footballt, mégha mégoly silányat is.

Vannak cinikus drukkerei (a politika ma már football, vagy megengedem esetenként és vidékenként, különösképpen „a nagyfőnök” szülőfalujában, jégkorong) a választók meg fanok, rajongók, kik szotyizás közben üvöltöznek lelátókról, nem részei a játéknak. A belső kör a huligánoké, a többiek meg mezei drukkerek, megvezethetőnek vélt szurkolók, akik a pályán kívül vannak és esélyük sincs „labdába rúgni”, a politikai látszólagos biodíszletei.

Mindig is berzenkedtem a jó régi erdélyi önigazoló és avittas, patetikus és entellektüel pózokat legitimáló „világképek” ellen. Azt gondoltam, és gondolom, hogy azok – hívják akár „népszolgálatnak”, akár „a kisebbség lét méltóságának”, akár sajátos lelkületnek és éthosznak „magyar transzilvanizmusnak” – megújításra, módosításra, az „időkhöz való hozzáigazításra” szorulnak, illetve várnak. Viszont el kell ismerni, hogy azok a formulák, merő ellentétben a Finkelstein-Habony-formulával, mégiscsak tartalmaztak egyféle közösségi éthoszt (lehet premodernnek tekinteni őket, és mégis), és volt valamelyes mozgósító és társadalmi kohéziót termelő erejük, még a diktatúrák legsötétebb évtizedeiben is. Nos, most ezt a mégoly halovány éthoszt rombolja, ki fölül a Finkelstein-Habony vonatra és gyűlölködésben tobzódik, elfogadja és terjeszti, helyesli (akárcsak szó nélkül hagyja), a gyűlöletkampányt, amit semmi kétségem, továbbiak fognak követni.

Valahogy azt gondolta a rommagyar értelmiségi kilencven után, hogy soha nem teszik majd kérdőjelessé és nem is relativizálják el a transzilvanizmusnak-népszolgálatnak azt a kitételét, miszerint ez programatikusan arra épül, hogy az értelmiség, és a politikai elit a (mégoly relatív, éppen hogy létező) hatalmát a „polgárok lelkének nemesítésére” használják. (Örömömre szolgál szép emlékű Gáll Ernő ezzel kapcsolatos, negyven évvel ezelőtt leírt, patetikus és mégis mérvadó, véleményét ideidézni: ”A népszolgálat gyűjtőfogalma mind a gazdasági, mind a kulturális felemelkedést elősegítő, a jobbító tevékenységet jelöli. Lényegénél fogva felvilágosító jellegű, morális szempontból pedig — a már említett hivatástudaton és elkötelezettségen kívül — hűség és felelősség jellemzi. /…/ A népszolgálattól elválaszthatatlan felelősség nem engedi meg a tőle való menekülést, az által a diktált hűség viszont személyiségünk kiteljesedését, azonosságunk megőrzését szavatolja.”).

Bizonyára tévedett a kilencvenes generáció, bizonyára naiv volt és túlságosan is optimista, de kérdés, hogy mi mást tehetett volna?

És ezt kellene megvitatni, azt, hogy milyen pozitív jövőkép alakítható ki a jelenben, mely nem visszafordulás, nem felvilágosodás ellenes, és ugyanakkor hatékony? Nos, ezt a transzilván- népszolgálatos szellemet, a rommagyar társadalom etikai talapzatát támadják, akik ma azt mondják, hangos szóval és kioktatólag, hatalmuk és felelősségük, vagy nem is, felelőtlenségük, teljes tudatában, hogy „Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya, nem királyok kutyája”. A nihilt növeli és sok, nagyon is sok követője akad, az aki azt mondja „Azt kell mondani a népnek, amit az hallani akar”, le kell mondani az elit „lelkeket jobbító” szándékáról, csak a hatalom, a bianco-ban adott felhatalmazás kell, aztán kuss, sőt már azelőtt is kuss, mindenkinek. Még azt is készséggel elhiszem, hogy vannak helyzetek, amikor a populista/demagóg szövegelés, a politikai kommunikáció terjedő formái, zárójelbe téve a valóságot, post-truth és alternatív tényekre alapozott, de tetszetős „ígéretfelhőt” zúdítanak a népre, hatékony lehet, csak morális nem. A nihil, az amorális diskurzusok, a hazudozás, sok mindenre jó lehet, jövőkép kialakítására egyáltalán nem, ellenőrizhetetlen, autokratikus, diktatórikus rendszer kiépítésére igen: biztos, hogy ezt kívánja a rommagyarság?

Mindez a most zajló gyűlöletkeltő plakát-kampány okán került a közbeszéd (már amennyire még létezik itt-ott, virtuális közegbe kiszorítva) homlokterébe.

És nemcsak önmagában a plakát hamis és nehezen értelmezhető (mondjuk, ha a három ott stigmatizált letűnt politikus szájából kilógó kis felhőcskébe írták volna, hogy „Együtt a magyarok ellen”, hamis, de legalább érthető lenne az üzenet.

így azt fejezi ki, amit mond, gyerünk fogjunk össze a magyarok ellen, és ki mondja ezt? Hát valami rommagyar, rejtőzködő spin-doctor, akit aztán fölerősítenek „kedves politikusaink”), hanem abban is manipulálni próbálnak ködbe burkolózó kiagyalói, hogy kit céloz. Nem, a plakát nem a „pórnépnek szól” (az aligha akarja érteni, nem is figyelne rá), hanem a propagandisták eszközeként fungál (ha jól láttam – böcsületére legyen mondva – Winkler Gyula nem osztotta, a többi EP-jelölt jelölt igen), akik majd értelmezik és sulykolják orrvérzésig.

Van még egy hírem azoknak, akik szerecsenmosdatásba kezdtek, vagy sunyítva helyeslik, cinikusan kommentelgetnek, örvendeznek, a Finkelstein-Habony doktrína eme szép megnyilvánulásának. Létezik kampányetika, és léteznek etikai kódexek arra nézve, hogy az influencereknek, a politikusoknak és a médiának mit szabad és mi meg nem engedtetik, kampányidőszakban. Ennek egyik alappillére, hogy nem mondunk ki olyan dolgokat, melyekről biztosan tudjuk, hogy “hallani szeretnék” a választók, de morálisan – és hosszú távon az egész közösség számára – elfogadhatatlanok. Nem erősítünk előítéletekre, sztereotípiákra, gyűlöletre, uszító attitűdöket, akkor sem, ha “ezt sokan hallani akarnák”. A Magyarországi PR Társaság etikai kódexe, tilt minden dark PR-t és a szakma deontológiája szerint, tilosnak tekinti a Finkelstein-Habony-formula magját adó pajzán kis ötleteket.

A gonosz itt van közöttünk, csak föl kell ismernünk arcát, hogy tehessünk ellene. Az sem vigasztalhat, ha a piszkos plakátokat nálunk folyó hó 14-én veszik le, mert Szijjártó Péter őfőméltósága tiszteletére Vásárhelyen, előrehozzák március 15-ét. És, hogy kicsit azért vigadjunk is, gondolom Petőfit is meg akarják győzni arról, hogy mondja el hírös beszédét, már 14-én, ezért, ezért is, keresik Fehéregyházán hamvait, illetve, szobrot is fognak avatni a szolgalelkűségnek, amit stílusosan éppen Petőfinek fognak dedikálni.

Két toxikus vezető árnyékában, a rejtőzködő harmadik

Bizonyára nem vagyok egyedül, aki még emlékszik a Fidesz itteni fiókpártjának 12. dzsemborijára és arra, hogy megújulást/újratervezést hirdettek.

Ha van aki még emlékszik, az azt is észrevehette, hogy mára már nyoma sincs semmiféle újratervezésnek, ma “pragmatikus transzilvanizmus” (whatever this mean) van vasárnapi ebédre – már akinek jut valami is az asztalára – és aztán ott van a politikai-show, mint valami egzotikus musical, afféle utó- vagy elő Untold fesztivál. Hangos és tartalmatlan – szinte tökéletes tartalom nélküli forma – látványos, csak éppen kiviláglik öncélú és szimulákrum jellege, mert közben sem vita, sem tartalmas kommunikáció, sem kritika, sem önkritika, sem alternatíva, sem semmiféle szembenézés meg nem zavarja.

Drámai pillanatokat, csak a videókivetítő pillanatnyi zavarai hoznak, a cirkusz technikailag kifogástalan, és teljesen steril és tartalmatlan. Magát szórakoztatja a színpadi sereg, afféle előszilveszteri mulatság, kabaré a javából, persze mindenféle humor nélkül, ja, viszont Hunorral.

Mintha szelfizni, jópofizni gyűltek volna össze unatkozó tinédzserek, úgy múlatták az időt a vezérek és klienseik, a látszólagos, a reality show szabályai szerint: PR, és a fitogtatva fölmutatott technikai felszerelés, és tényleg a média, a performansz az üzenet, és semmi más. Vezéreink magukat ünneplik és ünnepeltetik, egyáltalán nem szerényen, hiszen egyáltalán nincs amire szerények lehetnének, már eredményeket sem hazudnak, a performansz önmagáért van. Legfentebb médiaesemény – mint kiderült az újságírói akkreditációhoz viszont még azt is meg kellett jelölni, hogy kivel készítenének interjút és mikor (sic!), s hogyan, és milyen témában – szemfényvesztés, magas fokon, de leginkább önmagukat csapták be a jelenlevők, úgy tettek mintha bármit is tennének.

A pártnak sem értelmes, és főként számonkérhető, programja, sem átható, fölfogható és követhető üzenete nincs – hacsak az nem, hogy néhány lejárt szavatosságú politikus, akikkel egyébként a párt koalícióban, vagy külső támogatóként, együtt kormányzott: részeges, akasztós és szekus, így ebben a sorrendben, és minden további magyarázat, érv, vagy bizonyíték nélkül. Ez ugye, már Finkelstein-Habony-falva, illetve Biharbasznád-alsó végállomás, bár én optimista vagyok lesz még lentebb is, lesz még így sem és a show akkor is folytatódik majd. Kereskényi “dobja be”, mintegy mellékesen az euroszkeptikus mantrát – érdemes fölfigyelni, hogy akárhányszor előjön a téma, soha nincs semmiféle tartalmi utalás, érvelés, arról már rég leszoktak vezéreink. Ja, Juncker soha nem bizonyított részegeskedéseit képes egy más Európa mellett érvként fölmondani Finkelstein-Habonyból az elöljárónak: hiába na mémekből tanul a rommagyar-vezér – hogy aszongya “Európa rossz irányba halad”, mert migráció, mert “szivárványos zászló” (ugye értik mire céloz homofób emberünk?), és aztán valahogy kifelejti a végszót, “mert Soros”.

Van ugyan egy szöveg, melyet címe vitaindítónak mond, de persze senki sem vitatja, van, hogy legyen ilyen is, és lényegében minden olyant elmondjanak, aminek a napi politikában éppen az ellenkezőjét teszik. Bedobják az “erdélyi magyar társadalom megteremtését” (sic!), mint nyilvánvaló vágyálmot, csakhogy nem tudjuk meg, miről is beszélnek? Töltelék szövegek, tartalmatlanok, lényegtelenek, érvtelenek, közepesnél is gyengébb motivációs szövegelések. Talán két fél mondatnak volt érdemes elhangzani: “a kisebbségi kérdés megoldását nem szabad a populizmus oltárán feláldozni”, és hogy “párbeszédre van szükség azokkal is, akik kritizálják” a pártot, mondta – böcsületére váljék, Csoma Botond képviselő –, csakhogy úgy tett mindenki, mintha nem értené (persze, persze sokan valóban nem értették, meg oda sem figyeltek), illetve elengedték a fülük mellett (azért még megdorgálás jöhet, ha észhez térnek, önmaguk nagyszerűségétől megrészegült vezérek).

Én viszont most nem is a tartalmatlanságra és a valós viselkedésnek, politikai ténykedésnek teljesen ellentmondó szövegeléseknek szentelnék teret, hanem annak, amit a politikai-show eltakart (még azt sem állíthatom, hogy tudatosan, mert ahogy láttam, önámításból volt több, őszinteségből kevesebb), a POPULISTA és TOXIKUS VEZÉREK mandátumának meghosszabbítását, a számonkérhetőség mindenféle esélye nélkül. És hát erről van szó, ezért a sok elterelő hadművelet, ezért a tartalmatlan szövegelés, és ezért volt a video-hip-hop, olyan mandátumot adni, ami “bármit lehetővé tesz”, ami nem kötelez, ami elrejti, hogy hol a Fidesz-vezér, hol a bukaresti vezér kénye-kedve szerint, de minden esetre, simán menjen a játszma: ahogy ők muzsikálnak a mi toxikus (kis)vezéreink, úgy táncolhassanak.

A rommagyar politikai felvilág KÉT TOXIKUS VEZÉR ÁRNYÉKÁBAN, klienshelyzetben, kiszolgáltatva bohóckodik, úgy tesz mintha hatalma lenne, mintha akarata lenne, mintha tudná mit akar, mintha eszközei lennének, mintha önálló lenne, (tökéletes szimulákrum ez). A kongresszus hozama, hogy ismét fölhatalmazták a látszólagos folytatására ugyanazokat, akik eddig juttatták a politikai osztályt, a Truman-show nyilván folytatódni fog, manipulációval, megvezetéssel, alternatív tényekre és poszt-igazságokra, összeesküvés-elméletekre és populista diskurzusokra való utalással. Toxikus vagy destruktív vezetőnek azokat tartjuk, akik

“egyéni érdekeiket a közjó fölé rendelik, nem haboznak törvénytelen eszközöket igénybe venni, és tevékenységük katasztrofális következményekkel jár egyének egy csoportja, egy adott intézmény, közösség, vagy végső soron az egész társadalom számára”

(foglalja össze Lipman-Blumen alapján, Dessewffy Tibor, a lényeget). Ez a leírás minden bizonnyal eltalálja a Fidesz-, illetve a PSD vezért, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy a toxikus vezér ideáltípusát adtuk itt meg, ami természetesen azt is jelenti, hogy az ilyen vezető nem minden tettével okoz kárt, vagy nem egészen gonosz, elvetemült, stb., a kárt okozás viszont egész tevékenységük végső kimenetelére vonatkozik. És persze, igencsak nagy eltérések vannak a toxikus vezetők által okozott károk mértékét illetően is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán és Dragnea óriási károkat okoznak, nemcsak egyes csoportoknak, hanem az egész magyar és román társadalomnak (igen, még azoknak is, akik haszonélvezői ténykedésüknek), sőt egyre inkább az egységes Európa intézményes progressziójának is. De uralkodásuk, hatalmi ténykedésük, rombolásuk, ami a jogállamiságot, demokráciát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az igazságszolgáltatást, a médiákat, a gazdaságot, az adminisztrációt, a tudományos és művészeti, egyszóval kulturális életet, a gyülőletkampányok szociálpszichológiai rombolását, stb., illeti – remélhetőleg – mégsem jut el a nyílt erőszakig. Putyin követői/utánzói, szerencsére, Putyin hatalma nélkül.

Ami sajátos az esetünkben, hogy a mi “kis toxikus vezetőnk” (“kis pénz kis foci” – ugye?), a most egyedüli jelöltként újraválasztott elnök, egyáltalán nem rendelkezik azokkal a személyes tulajdonságokkal, amelyek a toxikus vagy destruktív vezető pszichológiai profilját, körülményektől függő személyiségét jellemzik. Sem a hatalmas ego, sem az arrogancia (na, az talán valamennyire), az amoralitás, a kapzsiság, stb, nem jellemzi a rommagyar pártvezetőt: Kelemen Hunor – megfigyelésem szerint –, ideális követő, a szinte tökéletesen alárendelődő, tragikus figura. Már első megválasztásának körülményei – ahogy Markó Béla “ki- és megválasztatta” – jól mutatták, hogy leginkább konformista, bátortalan és határozatlan, mondjuk ki, politikai értelemben gyáva és tétova. Képtelen volt ellenállni, először a budapesti, azután a bukaresti nyomásnak/befolyásnak, saját víziója pedig nincs, vagy ha van, azt képtelen kommunikálni. Egyre inkább azokat a paneleket közvetíti, melyeket budapesti “tartótisztjei” diktálnak, nemcsak ő de tanácsadói is, képtelenek még arra is, hogy a rommagyar közösség szintjén újraértelmezzék az orbáni üzeneteket. Makacssága vazallusi nyakasság, ami – általános szerencsétlenségre – legfentebb abban mutatkozik meg, hogy téves döntései, a szervezet és általa a közösség kiszolgáltatása mellett kitart, FALAZ ORBÁNNAK és DRAGNEÁNAK, eljátssza az általuk kijelölt (sokszor biza hasznos idióta) szerepet. Kelemen Hunor, Orbán román hangja Bukarestben és Dragnea magyar hangja Budapesten, afféle “komp-ember” (hogy Ady vízióját ilyen kifacsarva parafrazeáljam), hol itt hol ott köt ki, de leginkább úton van, sodronypályán rángatózik.

Kelemen Hunor nem diktátor alkat, sőt, autoritása teljességgel konjunkturális, meglátásom szerint a politikusi paranoia sem érte még utol, hatalomvágya, karizmája, nárcizmusának mértéke még a demokratikus vezetők körében tartja.

És nemcsak a budapesti és bukaresti, valóban destruktív vezérek, hanem a székelyföldi kiskirályok is dominálják, fölébe kerekednek, képesek és hajlandók megzsarolni, kontrollálni ténykedéseit, döntéseit, és mindezt a háttérből is tenni tudják. Attól tartok, hogy Kelemen Hunor valóban a kisebbik rossz (mégha egyetlen jelölt is volt), mert a romániai magyar társadalom, jelen állapota szerint (amit, majd megteremtenek ugye?) elsőrendű TOXIKUS VEZETŐT TÁMOGATÓ KÖRNYEZET. Megvan benne minden kellék, sőt túlsúlyban van, mind az instabilitás, mind a fenyegetettség érzése, a patriarchális vezérelvűség, az önállóság hiánya és az a tehetetlenség, ami saját, legalább részben, önálló intézmények híján, kollektív frusztrációt okoz. De akár a politikai kultúra irányultságát, az autokratikus formák elfogadottságát, akár a demográfiai folyamatok okozta stresszre, vagy a médiák kiszolgáltatottságára, stb., gondolunk, a romániai magyar társadalom erősen vulnerábilis, és ez kiszolgáltatottá teszi egy erős és valóban toxikus vezér föllépésével szemben. Ki nem elégített társadalomban élünk, premigrációs és migrációs hálózatokhoz kapcsolódnak az életutak  jórésze (miközben persze divat itt is a “migráncsozás”), meglazultak a gyökerek, “megoldódott a kéve”, és nemcsak a téves politikai döntések okán. A rommagyarok jórésze – mondjuk ezt is ki – “agyban” Magyarországon vagy attól is nyugatabbra él. Vagy legalábbis, a médiabefolyás következtében (és itteni magyar média, mindent egybevetve nincs is), és az elvándorlási tervek, egy egész migrációs szubkultúra okán, a közönség testileg még itt van, mentálisan már máshol. Egy magát providenciálisnak mondó, megváltót játszó, rommagyar vezér – amilyennek, itt és most, Orbán Viktort képzeli a többség – megjelenése égetően sürgős, a támogató közeg nap, mint nap épül és erősödik. Meglátásom szerint, már ismerjük a nevét és arcát, csak még nem látja eljöttnek az időt, hogy előlépjen és letaszítsa Kelemen Hunort ingatag faháncs-trónjáról.

Az igazságos L. Simon és a kultúrharc

Méltánytalan, ha bizonyos kiadványok, zenei rendezvények, színházi előadások az 5 százalékos áfa körbe tartoznak, amíg más kulturális események adója viszont 27 százalékos! – erről a közelmúltban beszélt L Simon László. Az egykori kulturális államtitkár szerint a helyzeten változtatni kell, ahogy szerinte szükség van arra is, hogy az úgynevezett tao-pénzeket az állam ne engedje ellopni, hanem szedje össze, és ossza szét az arra érdemesek között. L Simon tagadja, hogy ez a kultúrharc része lenne.

 

Újabb, hibásnak tartott adónem alkalmazásának üzent hadat L Simon László. A kormányzati tisztséggel jelenleg nem rendelkező egykori kulturális államtitkár a napokban egy zárkörű rendezvényen azt mondta: méltatlan, ha bizonyos zenés, táncos rendezvények az alacsony, 5 százalékos áfa-körbe tartoznak, amíg más, színvonalas szabadtéri szórakoztató rendezvények, komolyzenei koncertek, előadóestek, vagy színházi előadások után 27 százalékos forgalmi adót fizettetnek.

L Simon szerint az sem helyes, ha a Habony-féle Lokál, vagy a Blikk című bulvárlap ugyancsak az 5 százalékos, míg színvonalas kiadványok pedig a 27 százalékos áfa-körbe tartoznak. Mindez árt a kultúrának, mert értelemszerűen emeli a jegyárakat, hiszen a magas áfa beépül – szögezte az egykori kulturális államtitkár, utalva arra, hogy így bizonyos sajtótermékek, rendezvények közel 30 százalékkal drágábbak lehetnek.

A kijelentést síri csend fogadta, hisz L Simon – ha zárt körben is – kritizálta a kormányt, ami a legritkábban fordul elő a Fidesz berkeiben. Ráadásul még valami olyasmit is hozzátett, hogy ezért felemás a besorolásért Rogán, illetve a miniszterelnökség a felelős, de nehéz a szöveghű fogalmazás, mert a jelenlévők zajosan kommentálták a bírálatot. Akkor viszont újra csend lett, amikor L Simon kiszólt a jelenlévő újságíróknak, hogy a kulturális áfa ügyéről elhangzott szavainak a nyilvánosságra hozatalához hozzájárul.

Ezt követően szerettünk volna a témáról interjút kérni az egykori kulturális államtitkártól, de csupán a már elhangzott kijelentéseinek ismertetéséhez adott engedélyt. Magyarázatul hozzátette, hogy a kulturális áfa okozta probléma a kormányon belüli harc eredménye, hiszen ennek révén kedvezőbb áfa-besorolást kaphat az a tevékenység, amelynek művelője jó kapcsolatokat ápol egyes kormánypárti politikusokkal, amíg mások nem jutnak ebbe a körbe.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy L Simon László több nyilatkozata után átalakítják, vagy talán meg is szüntetik a kultúrába áramló tao-pénzeket. A Fideszes politikus szerint azért van erre szükség, mert a támogatások jelentős részét ellopják, az elmúlt évben a begyűjtött 37 milliárdnak a fele, vagy a harmada magánzsebekbe vándorolt. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó adószakértő szerint könnyen hasonló sorsra juthat a futballra befizetett 200 milliárdos tao pénz is, hisz annak jórészét bizonyítottan fizetésekre fordították, amit egyébként a törvényt tilt. Semmi garancia nincs tehát arra, hogy a sportra, pontosabban a focira befizetett százmilliárdokat – csakúgy, mint a kultúra tao-ját – nem lopják el. Mindenesetre Orbán Viktor kedvenc sportját L Simon László nem merte gyanúba keverni, ámbár az adószakértők szerint a befizetett pénzek ellenőrzése ezen a területen is totálisan hiányos.

Ha igaz az, hogy a jövőben a vállalkozók nem dönthetik el, hogy mely intézményeket, hangversenyeket, vagy színházakat támogatnak, hanem az erre szánt összeget az Emberi Erőforrás Minisztérium számlájára fizetik be, akkor az egész tao-rendszer elveszti eredeti rendeltetését. Ugyanis a cél az lenne, hogy a nyereséges vállalati szektor közvetlenül támogathassa a kulturális szereplőket.

Ha az adóforintjaikat a vállalkozók immár a szaktárcának fizetik be, akkor már nem a versenyszféra, hanem a minisztérium támogatja majd a kultúrát. Az állam pedig elfogult mecénás, ahogy azt a kulturális áfáról szó történet is bizonyítja. Így könnyen előfordulhat, hogy bizonyos kormánynak nem tetsző színházak, előadóművészek, zenészek totálisan kimaradnak majd a kulturális támogatásokból, sőt, a fennmaradásuk is veszélybe kerül. Mások pedig mindent visznek. De lehet, hogy ez a cél, hiszen a kormányfő által meghirdetett kultúrharc idejét éljük.  L Simon ugyan azt is nyilatkozta, hogy a sokszínűséget betiltani képtelenség. De lehet törekedni rá…

A magyar külpolitikai kilátásokról

0

Szlovénia nem adja meg magát a Putyin-Orbán-Habony tengelynek. Szerencsére a magyar minta már nem tűnik vonzónak senki számára, a korábbi félelmeink dacára ma úgy tűnik, elmúlt a lehetősége az áttörésre.

Lengyelország is beleunni látszik a (mienknél jóval enyhébb) orbanizációba. Ha a Brexitet is sikerül visszafordítani, a Putyin kezére játszó “sárga mellényeseket” hazaküldeni és Macronnak stabilizálnia a hatalmát, Németországban a centrista CDU-jelölt lesz a pártvezér, az EU-ban tavasszal meggyőzően szerepel a centrum, Weber pedig megválasztva valóban elkezd foglalkozni az európai értékekkel is, ezzel párhuzamosan sikerül az orosz információs hadviselést végre megbízhatóan feltartóztatni, a demokrata képviselőház – noha az amerikai külpolitika alapvetően elnöki hatáskörbe tartozik – visszatereli Trumpot az atlantista irányba, illetve az utóbbi harciassága Kínáról az oroszokra tevődik át, akkor könnyen lehet, hogy megint érvényesül a magyar külpolitikai hagyomány és nemcsak megint beszorulunk a rossz oldalra, de a legtöbbet is veszítünk vele.

Sok a “ha”, de az EU talán már elérte a mélypontját

Magyarország még messze van attól, mert az ottani stabilizáció itt agressziót fog szülni és a magyarok kárára akarja majd élezni a két “tábor” közötti helyzetet. Kevés az esély arra is, hogy ha az EU stabilizációja előrehalad, akkor az Orbán-kormányt kívülről meg akarnák majd buktatni; nem lesz ez senkinek érdeke, ha már csak a magyaroknak tud ártani, a nyugati érdekeket viszont kiszolgálja a megfelelő gazdasági környezet fenntartásával.

Eközben az olajárak újabb esése és az energiapiac átalakulása, az esetleges újabb fegyverkezési verseny a 80-as évek után megint a padlóra fogja vinni az oroszokat, amihez a gazdaságuk állapotát látva nem sok kell már; szóval nekünk Pakssal, az ide koncentrálódó orosz gazdasági és külpolitikai érdekekkel, bankokkal, hírszerzői hálózattal, a fontos embereknek nyújtott menekülési útvonallal – egyszóval derékig az orosz hínárban – az egyik oldalon, a szövetségi rendszereinkben elszenvedett bizalomvesztéssel a másikon oldalon, pusztán alacsony hozzáadott értékű gazdasági beszállítóként, így együtt, nagyon rossz lehet. Mármint nekünk, a magyarok 95%-ának.

Béndek Péter

Politikai (H)arcképcsarnok – XVI. Habony Árpád, az Ilyen Nevű Ember

Politikusokat bemutató sorozatunk legújabb főszereplője nem politikus, de politikusok között mozog. Fizetést nem kap, jövedelme nincs, ez azonban nem gátolja meg abban, hogy az átlagosnál nagyobb lábon éljen. Néhány éve egy ibizai klub reklámfilmjében szerepelt, és bérelt belvárosi lakásának falát a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött márkás festmények borították. Ő Habony Árpád, aki Orbán Viktor közlése szerint nem szerepel a kormány fizetési listáján.

 

Orbán Viktor tanácsadója és egyik legfőbb bizalmasa is Soros-ösztöndíjas volt egykor. Habony az 1987 és 1990 közötti adatok szerint az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) és a Soros Alapítvány közös papírrestaurátor iskolájába járt. A Soros Alapítvány több millió forinttal támogatta a képzést, amelyben szintén részt vett Habony több korábbi cégtársa is.

Egy kép a közelmúltból

2016. december 9-én egy középkorúnak látszó férfi vágott át a szegénység ellen tüntetők között. Gyalogosan közlekedett Habony Árpád, mindössze egy – hozzáértők szerint akciósan mintegy 360 ezer forintba kerülő – Gucci táskát lóbált a kezében. Korábban Rogán Antal villantott hasonló cekkert a parlamentben, de róla legalább tudni lehetett, hogy kicsoda. Rogán Antal miniszter, aki nem csak a rezsicsökkentés egyik élharcosaként került az újságokba, hanem azzal is, hogy vagyonbevallása naponta újabb lakásokkal, lakrészekkel, négyzetméterekkel gyarapodott.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Rogán Antalt tehát ismerjük (ismerni véljük), Habony Árpádról ezzel szemben csak hallunk néhanapján. Valójában nem lehet tudni, hogy ez a meglehetősen érdekes megjelenésű férfiember mivel foglalkozik és miből él.

A múltjából főként annyi ismert, hogy 2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta, amiért 2006 novemberében egy ötvenes éveiben járó házaspárral került összeütközésbe. Visszafogottan és árnyaltan fogalmaztunk: Habony ugyanis az akkor 55 éves férfit leütötte, majd a férje segítségére siető feleséget hasba rúgta.

Ennyi, ami nyilvános Habony Árpáddal kapcsolatban. Talán még megemlíthető, hogy hősünk egy időben az ötödik kerületi önkormányzat által százmilliókért felújított Szerb utcai ház egyik lakásában szokott előfordulni. Több tízmilliós terepjáróval jár, emellett úgy tudni, hogy Orbán Viktor tanácsadója – igaz, ezzel kapcsolatban magas helyről többször is közölték, hogy Habony Árpád nem áll munkaviszonyban a kormánnyal.

Rogán Antal és Lázár János ugyan elismerte, hogy Habony időnként szokott nekik tanácsokat adni, de ez nyilván nem munkakapcsolat. Mindenki adott már tanácsot valakinek, nem kell az ilyenből nagy ügyet csinálni. Az adóhivatalt láthatólag nem érdekli, miből tartja el magát és terepjáróját Habony – ha érdekelné, már nyomoznának utána. Köztudott, hogy Magyarországon 47 ezer forintból is meg lehet élni, de Habonynak 47 ezer forint ismert jövedelme sincs, mindössze gazdag ruhatára van, drága táskája és terepjárója, valamint a közvélemény előtt homályban tartott élete.

Ilyen Nevű Ember

2015 decemberében a 444 felfedezte, hogy Habony Árpád, Orbán Viktor bizalmasa egy ibizai klubban múlatta az időt.

A Heart klub reklámfilmjében szerepelt. Mielőtt bárki rákérdezne, hogy került Habony Árpád Ibizára, elmondjuk, amit erről tudunk: mi, magyar adófizetők küldtük oda. Járt már Habony Árpádnak ez a kis kiruccanás, megannyi munkával töltött év után. Hogy milyen munkát végzett Habony Árpád, azt nem tudhatjuk, Orbán Viktor szerint nem a kormánynak dolgozik, maga a miniszterelnök mondta néhány éve, hogy Ilyen Nevű Ember nincs a fizetési listán.

Habony Árpád tehát Ilyen Nevű Emberként ismert bizonyos körökben, de a magyar emberek nem sajnálják tőle Ibizát, elküldenék máshová is. Ha tehetnék, vennének neki még a mostaninál is drágább autót, bérelnének számára a jelenleginél is jobb helyen lakást, vásárolnának neki drágább és főleg szebb ruhát. Mert ilyenek a magyar adófizetők: teli a szívük jósággal, ha valakit megszeretnek, annak az utolsó forintjukat is odaadják.

Habony és a helikopter

2017, júniusában Habony Árpád helikopterrel lógott meg az újságírók elől a Liszt Ferenc zeneszerző nevét viselő ferihegyi repülőtéren. A miniszterelnök titkos tanácsadója, aki Andrew Vajna nagylelkű kölcsöneinek köszönhetően fényűző életet él, drága festményeket aggat szobája falára és Ibizán mozgatja az orrát, ugyanarról a magángépről szállt le, mint az azóta elhunyt Demján Sándor, valamint Demján és Csányi Sándor közös cégének alelnöke.

Hongkongban jártak az urak, gyaníthatóan a letelepedési kötvények körül maszatoltak, és nem makaóztak Makón, ahogyan azt Kósa Lajos – akkor még a Fidesz frakcióvezetőjeként – a tőle elvárt és megszokott szellemességgel előadta.

Miután leszállt a gép, ment mindenki amerre látott. Kivéve Habony Árpádot, mert róla sokáig nem lehetett tudni, hogy hol van. Kijönni nem látták az épületből, bent nem volt – nagyon úgy nézett ki, hogy valamilyen általunk eddig nem ismert halmazállapotban van.

MTI Fotó: Varga György

Aztán kiderült, hogy helikopterrel távozott. Ugyanannak a cégnek a helikopterével, amelyen Rogán Antal és családja néhány hónappal korábban Rogán Cecília barátnője lakodalmán tette tiszteletét. Rogán akkor először azt mondta a sajtónak, hogy nem ő utazott a helikopteren, biztosan összetévesztették valakivel, ám amikor megmutatták neki a fotókat, akkor, becsületére legyen mondva, felismerte önmagát. Bevallotta, hogy a felesége sikeres üzletasszony, ő szerezte a helikoptert, kölcsönbe persze, nekik odahaza nincsen saját helikopterük. Tényleg így van, semmi urizálás, jó, néha egy kis utazás ide-oda. De ezen felül aztán tényleg semmi, egyszerű parasztgyerek a Rogán Tóni, ő maga mondta ezt magáról, a parasztgyerekek pedig, tudjuk, nem szoktak urizálni.

Tarlóssal évente kétszer

Egy évvel ezelőtt, 2017. júniusában a polgármesteri indulásán még hezitáló Tarlós István azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy évente kétszer találkozik Habony Árpáddal. Azt sajnos nem mondta meg, hogy milyen minőségben beszélgetnek. Ha régi ismerősök, és számos közös élmény köti őket össze, akkor nincs baj, találkozhatnának gyakrabban is. Már magunk elé is képzeltük, ahogyan Tarlós felhívja Habonyt: Árpikám, baszki, ezer éve nem hallottam, rólad, mikor tolod már ide a képedet, gyakrabban is beugorhatnál hozzám!

Ha azonban nem a régi haverság az apropója az évi két beszélgetésnek, akkor felvetődik a kérdés, hogy a főpolgármester milyen minőségben fogadja Habony Árpádot. Utóbbi munkaköri leírásáról ugyanis csupán annyi tudható, hogy nem szerepel a kormány fizetési listáján. Hiányszakma lehet nem szerepelni a kormány fizetési listáján, mert szemmel láthatóan nagyon jól jövedelmez. De azért jó lenne tudni, van-e valami hivatalos alapja ezeknek a beszélgetéseknek.

Korrigálnánk a fentieket, már van jövedelme

Átolvasva a fentieket, meg kell állapítanunk, hogy valótanul állítottuk, miszerint Habony Árpádnak nincs jövedelme. Legalábbis abban az értelemben, hogy amit írtunk, az néhány évvel ezelőtt még igaz volt, ám mára érvényét veszítette. Az Mfor ez év júniusi cikke szerint ugyanis Habonynak nagyon bejött az élet: médiacége, a Lokál napilapot, a lokal.hu-t és a 888.hu-t kiadó Modern Media Group adózott eredménye az elmúlt egy évben 54 millióról 683 millióra nőtt. A nyereséget osztalékként egy az egyben ki is vették a cégből. A bankbetétek értéke is növekedett: 170 millióról 522 millióra, a saját tőke 385 millióról 1 milliárdra szökött fel, a Ripost Média Szolgáltató és Kommunikációs Kft. nettó árbevétele szűk egymillióról 3 milliárdra ugrott, az adózott nyereség pedig 58 millióról 208 millióra.

Szlovén-magyar, két jóbarát

0

A magyar vezető a szlovén vállalkozásokkal szócsőhöz jutott és ezek a szerkesztőségek Janšát népszerűsítették. Ha utóbbinak sikerül kormányt alakítania, az egyik haszonélvező a magyar politikus lesz, hiszen szövetségeshez jut az EU-n belül.

Orbán Viktor bebiztosította a hatalmát Magyarországon, és most már Európában nyomatja a programját – írja a New York Times. A cikk szerint Janez Janša győzelmével a szélsőjobboldali-populista hullám újabb európai országba érkezett meg, többek közt a magyar kormányfő segédletével.

„Illetve itt beszélni kell hozzá közel álló üzletemberekről is, akik szép csendesen befektettek a szlovén sajtópiacba.

Az egyik a Skandal24 pletykamagazin, a másik a Nova24 tévé.”

Az erősödő populista pártok igen ügyesek, amikor üzenetük eljuttatására, illetve a nagy riválisok támadására manipulálni kell a sajtót. Orbán felismerte a tömegtájékoztatás hatalmas erejét és most megpróbálja kiterjeszteni az érdekövezetét. – állapítja meg az amerikai napilap, amely tudni véli, hogy Habony tavaly találkozott Steve Bannonnal és hírek szerint azt vitatta meg vele, hogy Kelet-Európában olyan portált indítanak, mint kemény nacionalizmust terjesztő Breitbart News.

Idehaza Orbán szövetségesei ellenőrzik a sajtó javarészét, és bevándorlás-ellenes, nacionalista üzeneteket nyomnak. A magyar vezető a szlovén vállalkozásokkal szócsőhöz jutott és ezek a szerkesztőségek Janšát népszerűsítették. Ha utóbbinak sikerül kormányt alakítania, az egyik haszonélvező a magyar politikus lesz, hiszen szövetségeshez jut az EU-n belül.

Turk volt szlovén államfő úgy véli, ha létrejön a kormányszintű összefogás Budapest és Ljubljana között, az

mindenképpen növeli a magyar miniszterelnök befolyását a földrészen.

A lap beszámol arról, hogy a szlovén sajtóérdekeltségekben a tőkeemelést a formális főnökön Schatz Péteren keresztül Varga Károly tette lehetővé, aki építési vállalkozóként aránytalanul sok magyar állami megbízatáshoz jutott az utóbbi években. Egyébként az egyik érintett magazin 60 ezer eurós kölcsönt nyújtott a társtulajdonosnak, amely nem más, mint Janša pártja, csak éppen a Szlovén Számvevőszék illegálisnak minősítette a tranzakciót.

Megérintette őket a vereség szele

Miért vannak bajban a fiúk? Mit okoz az, hogy nincs szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon? Miről szól a hódmezővásárhelyi pletyka? Ki a lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa? Miért kulcskérdés az LMP szerepe? A Jobbikkal ha nem is együttműködni, de tárgyalni igen? Interjú Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, aki nem tartja kizártnak, hogy a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerez.

 

Sorozatos botrányok rázzák meg a Fideszt: Elios és az OLAF, Semjén és a helikopteres vadászat, Kósa Lajos és az 1300 milliárd, Matolcsy és a villa… Lesz ezeknek hatása a választási eredményekre?

Lesz. Olyan kétségbeesettek azok a reakciók, amelyeket most mutatnak, olyan szokatlanok, amelyek eltérnek minden korábbitól. Ebből az kell, hogy következzen: maguk is úgy látják, úgy mérik, ez bizony eljut az ő táboruk egy részéhez is. Az egyik legnagyobb hírportálon az ügy kirobbanásakor az első öt hír az Kósa volt. Ez pusztít, ez mérgez. Bajban vannak a fiúk. Hódmezővásárhely után mintha összeomlott volna a Fidesz korábbi, nagyon fegyelmezett kommunikációja.

Ennek már voltak jelei Hódmezővásárhely előtt is… összefüggésben lehet ez azzal, hogy kampánystratégájuk, Finkelstein időközben meghalt?

Jól lehet érzékelni, hogy Finkelsteinig a Fidesz a kommunikációja egységesebb és célzottabb volt. Amióta „Habony mester” helyettesíti, azóta kiveszett belőle az erő és a politikai izgalom.

A magyar társadalom nagyon későn és eléggé enyhén reagál olyan jelenségekre, amelyek máshol (például most éppen Szlovákiában) akár kormányválságot idéznek elő. Az ellenzék nem tudni élni ezekkel az alkalmakkal, vagy mentalitásbeli kérdésről van szó?

Részben mi magyarok ilyenek vagyunk. De semmire sem kell nevelni a népet, az veszett fejsze. A másik oldalról, bármennyire is létezik független és közösségi média, a tömegek nagy része nem értesül ezen ügyek jelentős részéről. Részben kötcsei polgárként, velük beszélgetve, látom milyenek a médiafogyasztási szokások: reggel bekapcsoljuk a Kossuth rádiót, nézzük az M1-et, TV2-őt. Nincs valójában szabad, demokratikus nyilvánosság Magyarországon. Pokolian nehéz így megszervezni a választókat.

Hát az OLAF-jelentés, a Semjén- vagy Kósa-botrány nem nagyon látható az M1-en… Értesüléseink szerint már a külpolitikában is csak felülről jött híreket adhatnak közzé.

Mondok egy példát: a minap a feleségem Egerben volt, én Székesfehérváron, kilenc felé érkezünk haza mind a ketten. Ilyenkor leülünk egy kicsit beszélgetni. Ránézünk a hírekre és Klára azt mondta: ezt nem fogod elhinni. A második legnagyobb hírportál, az Origo első kilenc híre csak menekült-, migránskérdésről szól. Olyan észveszejtő népbutítás zajlik, ami alól nyilván nem tudja kivonni magát az emberek jelentős része. Nem rájuk kell haragudni – szoktam mondani. Ezt hallják egész nap és egy pont után el fogják hinni. Nem ők a felelősek azért, hogy egy nagyon zárt és eltorzított világban élnek és ennek alapján mondanak véleményt, hanem azok, akik ezt megcsinálják velük.

Térjünk át a választásokra. Szakértőnk becslése szerint hetven százalék feletti részvétel lenne szükség ahhoz, hogy a Fidesz elveszítse azokat.

Ki tudja, ki tudja…

Ahol nem szabad a közélet ott nincs valóságosan hatalmi kérdésekkel összefüggő, megbízható véleménykutatás. Hogy melyik mosóport szeretjük, abban lehet szabad véleményt kutatni. Hogy a hatalomhoz mi a viszonyunk, ebben nem lehet szabad kutatást csinálni. Ezért minden elemzés hatalmas hibahatárral működik.

Azzal egyetértek, hogy minél magasabb a részvétel, annál kisebb az esélye a Fidesznek, annál nagyon az ellenzéknek.

Elmondok egy pletykát: azt hallom, hogy amikor késő délután 60 százalék közelébe került a vásárhelyi részvétel, a miniszterelnök felhívta Lázár Jánost és gratulált neki a győzelemhez, mert biztos volt abban, hogy ilyen magas részvételt csak a Kubatov-lista alapján lehetett elérni.

Tehát győztek, közben kiderült pont az ellenkezője. Hogy a pletyka igaz-e vagy sem, nem tudom, de hihető, mert olyanfajta önhittségben él a Fidesz, hogy ez sérülékennyé teszi őket.

Ez tart most is?

Nem, most pánik van. Nézzék meg Lázár bécsi videóját.

Hogyan lesz Lázárból Németh Szilárd, e lángoló intellektuális fényoszlop legjobb tanítványa.

Vagy nézzétek meg a habogását Kósának. Ez azt mutatja, hogy pokoli a zavar. A hirtelen elrendelt húsvéti Erzsébet-utalványok, téli rezsiszámla csökkentés. Ezek mind azt mutatják, hogy megérintette őket a vereség szele. Ez nekünk jó hír.

Erősebbek lettek?

Önbizalommal telibbek lettünk. Most az következett be, hogy az ellenzéki választók is kezdik elhinni: meg lehet őket verni. Ennek mozgósító ereje van.

A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban akár csak a demokratikus ellenzék összefogásával, tehát a Jobbik nélkül, is lehetne több helyen győzni – állítják a választási szakértők. A kisebb településeken akár a Jobbik egyedül is boldogul. A DK-nak van erre stratégiája?

Van ebben igazság. A kulcskérdés most, miután az MSZP és a DK megállapodott, az LMP szerepe. Az LMP nélkül a győzelmi esélyeink jelentősen romlanak. Ugyanakkor, pokoli nehéz egy másik pártra hatást gyakorolni. Hogy mi itt a helyes magatartás a részünkről? Csendes tudomásul vétel? Csendes szurkolás és reménykedés? Valamilyen szóbeli nyomásgyakorlás? Hát, nincsenek egyértelmű receptek. Én tegnap nagyon világosan beszéltem az LMP felelősségéről. Nincs mese, muszáj azt mondani:

aki a demokratikus oldalon nem hajlandó együttműködni a többiekkel, az a Fidesz szekerét tolja, akarva vagy akaratlanul.

Hogy állnak a Jobbikkal való együttműködéssel?

A régi szövegemet tudom megismételni. Szerintem ez az elmúlt időszak legnehezebb, nemcsak politikai dilemmája. Egyfelől, nem lehet nem hallani,különösen

       Vásárhely után, hogy választók sokasága mondja: akár az ördöggel is össze kell fogni.

A minap a fehérvári fórumon ott ült egy dunántúli nagyváros több cikluson polgármesterséget betöltő, tekintélyes ember. Beszéltem erről a dilemmáról. A mellette ülő kedvese mutogatott, hogy ő is ezt gondolja erről a dilemmáról: ebből a helyzetből kijutni, akár a Jobbikkal is. Mást gondoltak a választók erről két hónappal ezelőtt. Én meg szinte szó szerint azon gyötrődöm, hogy mi itt a felelős magatartás egy demokratikus párt vezetőjének. Mikor teszek helyesen? Hogy ha nem tudom elfelejteni, hogy a Jobbik listázta az embereket származás szerint. Hogy Európai Uniós zászlót égetett. Hogy gárdákat vonultatott a megfélemlítés erejével. Vagy elfogadom az elmúlt másfél év mérsékeltebb elnöki politikáját, mert a párt mögötte sokfajta. Egyelőre, a korábbi álláspont szerint, nem működünk együtt. De abban egyre kevésbé vagyok biztos, hogy legalább tárgyalni ne kellene.

Sokak szerint több helyen jobb ha elindul a Jobbik jelöltje is, mert mivel híveik átszavazni nem fognak a demokratikus ellenzék jelöltjére, de legalább a fideszestől veszik el a szavazatokat.

Az ügyek általában nem ilyen egyszerűek. Van olyan választókörzet, ahol az segíti a demokraták győzelmét, ha nem indul a Jobbik, mert a 20-30 százalékban átszavazni hajlandó jobbikos szavazókkal tud nyerni a demokrata jelölt. Máshol viszont nem. Nincs általános recept. Ez nem olyan mint az egykori vietnami balzsam, ami mindenre jó volt.

Ezt a munkát a Jobbikkal nem végeztük el. Nem kell megállapodni velük a 106 helyről, ennek nincs is értelme. De vannak olyan választókerületek, ahol legalábbis matematikai értelemben, erre lenne ráció. Hogy politikai értelemben szabad-e ezt megtenni – ez a dilemma.

Képes-e az MSZP az 54 hely alá menni, vagy a DK a 46-ból engedne?

A DK egészen biztosan, de a mi helyzetünk tényleg egyszerűbb, mert kevesebb pénzből kampányol a párt. Természetesen nem mindegy, hogy 150 millióból vagy 300-ból kampányolsz. Mi eleve csak 150 millióból kampányolunk, mert csak 46 helyünk van. Mi akkor is ennyiből fogunk kampányolni, ha még tízet elengedünk. Az MSZP-nek itt nehezebb a helyzete és én ezt nem tartom egymagában erkölcstelennek, de ennek politikai következményi vannak. Ha ők bemennek 54 alá, akkor elveszítenek 150 millió forintot. Ahogy ismerem az MSZP-t, az ott nagy pénz. Az a dilemma,

az MSZP dilemmája, hogy megér-e 150 millió forintot az ellenzék nagyobb esélye. Igen vagy nem. Én könnyen beszélek, mert nincs ez a dilemmám.

Nem is merek tanácsot adni nekik, mert az, azt hiszem, sértődéshez vezetne és én nem akarom megbántani az MSZP-t.

És ha nem kizárólag a pénzről van szó, hanem a nyerési lehetőségről?

Akkor meg muszáj még partnereket bevonni ebbe az együttműködésbe. Az LMP-t feltétlenül. És ott van még a három kisebb párt: az Együtt, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt. Hárman ők el tudnak vinni 8-10 százalékot.

Ez olyan, mint amikor valaki meg akarja venni a négylakásos társasház mind a négy lakását, akkor az elsőt viszonylag könnyen megveszi, az utolsót meg túl drágán, mert az eladó megérzi, hogy ennek szüksége van rá.

Tényleg az a helyzet, hogy a támogatottsággal nem feltétlenül arányos az amennyit egy nagyobb pártnak engednie kell. A három százalék lehet, hogy nem sok, de lehet, hogy ennyi hiányzik a győzelemhez. Itt kell egyfajta nagyvonalúság. És mindenkinek ezt is ajánlom.

Mi a DK érdeke, hogy több vagy kevesebb párt jusson be a parlamentbe?

Ha nem tud az ellenzék semmilyen formában kétharmadot csinálni, ha úgy tetszik: ha nem dől össze a Fidesz, akkor tartósan ezzel a választási rendszerrel kell számolni. Ez a választójogi rendszer a nagy blokkokat premizálja.

Van abban tehát nemzeti érdek, hogy egymáshoz közelítsenek ezek a demokratikus formációk. Nem feltétlenül kell egyesülni, pártszövetségben is lehet működni. Annál könnyebb egy pártszövetséget létrehozni, minél kevesebb a szereplő.

Más a mai MSZP, mint amikor kilépett belőle?

Több mint kétszer annyi szavazónk volt, mint most az MSZP-nek. Akkor még ott voltak a nagy öregek. Bármit lehet mondani erről a korosztályról, Lendvaitól Kovács Lászlóig, ők nagyon fajsúlyos politikusok voltak. Szerintem az a fajta intellektus és erkölcsi integritás, amit ők képviseltek, nagyon fontos volt az MSZP-ben és ma is nagyon fontos lenne. Nem sikerült teljesen pótolni ezeket az embereket.

De ha tömbösödni kell, akkor ezzel az MSZP-vel kellene…

Szorosabb együttműködés kell. Ebben biztos vagyok, hogy erre megy az élet.

Április 8-án este milyen eredménnyel lenne elégedett?

Ha győznénk.  Az fantasztikus lenne, olyan mintha másnap két nap sütne ki, amennyiben a demokratikus ellenzék önmagában többséget szerezne.

Ezt én sem tartom kizártnak. 

Ennél eggyel valószínűbb, hogy a demokratikus ellenzék önmagában nem szerez többséget, de az ellenzék egésze igen. Egy parlamenti együttműködésben, parlamenti kormányzással egy csomó hibáját, tévedését ki lehet küszöbölni ennek a kormánynak. 

Valaki azt mondja, hogy az a legminimálisabb cél, hogy elvegyük a Fidesz kétharmadát. Én ezt nagyon biztosnak látom. Tehát, hogy a Fidesznek nem lesz kétharmada. Természetesen ez engem nem tud mozgósítani

A mi szempontunkból a Trianon-forgatókönyv, ha helyreállítanák a kétharmadot, amit csaknem kizártnak tartok.”

 

Hibát követtek el a kampányban?

Azt hiszem, hogy nem. Tavaly nyáron kezdtünk felkészülni. Tudtuk, hogyan építjük fel. Először jön az „Orbán vagy Európa”, aztán, hogy, aki soha nem élt Magyarországon, az ne szavazhasson. Utána jött az ukrán nyugdíj-biznisz és közben áll össze egy egységes üzenetté, hogy nem alkuszunk ezzel a rendszerrel. Az, hogy egy szórólap jó vagy nem jó? Vagy hogy ezt az ukrán nyugdíj ügyet túltoltuk-e vagy nem és megjelentek benne olyan felhangok, amelyeket én sem szeretek? Ez lehet, de a kampány főirányát tekintve, mi rendben vagyunk.

Budapest, 2018. március 13.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK