Kampányetika: lejtmenetben

0
119
youtube

A manipulációnak, a hazudozásnak, leginkább pedig a “black PR”, a negatív és gyűlöletkampánynak, a gátlástalan kampány(hecc)mesterek cinikus kajánkodásán és az esetleges szavazatokon, melyet végül mégiscsak hoznak, rengeteg elfogadhatatlan és hátrányos következménye van. Ráadásul, az okozott károk nehezen visszafordíthatóak, mert mentalitásban, az éthosz feladásának mértékében, csupa negatív jelenségben mérhető, hosszú távon működő jelenség, a közélet lezüllesztése, a gonosz erősítése demoralizál, és demotivál.

A kettős beszéd – aljasságokat, a megengedhetetlent, amint egy konzervatív akadémikus mondja is nem “az értelmiségieknek üzenik”, ők nyugodtan forduljanak félre, majd a “pórnép” benyeli és azokra szavaz, akik ezt terjesztik – társadalomromboló: ellentéteket mélyít el, egymás ellen fordít társadalmi rétegeket, csoportokat, közösségeket.

Azután, a valós életben nincs olyan, hogy “kampányüzemmód”, ez csupán a politikai mezőnyt jellemzi, mely attól a paradoxontól sem bír megszabadulni, hogy egyfelől azt üzeni: kampányban többet megengedhetnek maguknak a versengő pártok, vagy a nyomdafesték vastagabb,

hiszen rendkívüli helyzet van. A politika, ilyenkor, mint a kampány kifejezés is jelzi, háborús állapotban kerül, másfelől, és egyre inkább elhangzik az a szlogen is, hogy állandó kampány folyik.

Ez persze nemcsak a politikai hatalmasoknak, hanem azoknak a PR-szakértőknek is kedvez, akik így állandó munkához jutnak, és persze a szenzációhajhász médiának. A politikai hisztéria és tömeges morális pánik keltői, professzionálisan – hejj, de büszkén is mondják ezt a tartalmatlan szót, olyanok, akiknek gőzük sincs tetteik társadalmi következményeiről, gátlástalan és etikátlan PR-esek, akik gyűlöletbeszédre “edzik” a hozzájuk hasonló politikusokat – termelik a gyűlöletet, hatalmi érdekből, torzítják hazudozássá a politikai kommunikációt. A folyamatot, a gyűlöletkeltést, az ellenség kijelölését, megbélyegzést, kirekesztést csak elindítani kell, azután – “a gonosz banális természetének megfelelően” – magától is terjed, a szélsőséges beszéd eszkalálódik, minden mást eltompít, olyan mint a drog, függőséget alakít ki.

Az általános erkölcs, és az abból származó közösségi éthoszok egy ponton túl nem képesek ellensúlyt képezni a megosztó, állandó harcot mímelő politikai mezőny elhajlásához, lezüllésével, stb., és a “kéve megoldódik”, egy-egy közösség elveszítheti azt amit a közösségi éthosz lényegeként határozhatunk meg, ami számára természetes, és ami világképének, világban való létezésének, az autentikus kifejeződése, a kohéziót, szolidaritást, az együttérzést, és közösségi élményt. És itt tudatosan a Finkelstein-formula (magyar változatban Habony) következményeinek, a dark PR, a gyűlöletkampányok társadalmi következményeinek csak egy kis részét írtam le, a hosszútávú rombolás ennél is szomorúbb képet fest közös jövőnk horizontjára. (Nem véletlen, hogy a módszer – nem kitalálója, hiszen az évezredek óta rombol – megújítója és sikerre vivője, ha igaz, memento mori-jába foglalta: “Azt akartam, hogy megváltoztassam a világot, és ezt meg is csináltam. Rosszabbá tettem.” Ha igaz, minden bizonnyal a szuper spin doctor is meghasonult, belátta, hogy rosszat tett a módszer felújításával, elterjesztésével, a rombolással, ami vele jár, csak tartok tőle legjobb tanítványai nem olvasták ezt a végső szót, illetve nem képesek fölfogni értelmét).

Valamely közösség éthoszának, össze- és megtartó morális világának lényege, hogy a közösség hosszú távon működő értékrendszerre épül, mely (hogy ismételten Clifford Geertz vonatkozó kifejtéséből idézzek)”a világkép által leírt, és a dolgok természetes állapotából következő életmódot reprezentálja”; másképpen, nem egyszerűen az intézmények (pláné nem a pártok), hanem a mögöttük meghúzódó közösségi éthosz biztosítja a társadalmi kohéziót és az egyének autentikus, biztonságos „jó létét”, vagy ahogy Kant fogalmaz az univerzális elköteleződés az emberiség mellett és a közösségi morál a szívünkben kell vezessen egyszerre („ A csillagos ég fölöttem, és a morális törvény bennem”). Messzinek és elvontnak tűnnek ezek a fejtegetések, viszont ha valaki hajlandó belegondolni, hát éppen a közösségi éthoszt rombolja a jelenlegi nihil, a kibontakozó magyar és azt utánzó rommagyar gyűlölet-, illetve negatív kampány, mellyel mozgósítani akarnak, mire is? Hát, amit az amorális kampány céloz, a fekete PR, az nem több és nem kevesebb, mint hatalomra szavazni egy olyan politikai elitet, mely semmit nem ígér, melynek semmilyen perspektívája, hogy filozófiát-jövőképet már ne is mondjak, nincs, csak az, hogy ő a hatalmat akarja (ez már az alt rightra hangolt tiszta Nietzsche, a színtiszta Finkelstein-Habonyista formula, nemde?). Egyszóval, (és ezt már láttuk Magyarországon, amikor a jelenlegi hatalom kampányban még csak nem is ígért semmit, csupán támadott, ismételgette gyűlöletes diskurzusait. Egyébként a módszert Csíkszereda polgármestere is kipróbálta – és működött –, hogy valójában nem is kampányolt, semmiféle pozitív programot ki nem fejtett, eljátszotta a sértődött mártírt, s megválasztották!), fehér csekket akar a politikai elit. Amit azután hatalmával visszaélve bármire fordíthat, a szél és

a hatalmi viszonyok, egyéni érdekek és a hatalom bebetonozása érdekében tesz mindent, nem is képvisel már, csak „a médiatikus térben reprezentál”, színházat játszik, vagy még inkább footballt, mégha mégoly silányat is.

Vannak cinikus drukkerei (a politika ma már football, vagy megengedem esetenként és vidékenként, különösképpen „a nagyfőnök” szülőfalujában, jégkorong) a választók meg fanok, rajongók, kik szotyizás közben üvöltöznek lelátókról, nem részei a játéknak. A belső kör a huligánoké, a többiek meg mezei drukkerek, megvezethetőnek vélt szurkolók, akik a pályán kívül vannak és esélyük sincs „labdába rúgni”, a politikai látszólagos biodíszletei.

Mindig is berzenkedtem a jó régi erdélyi önigazoló és avittas, patetikus és entellektüel pózokat legitimáló „világképek” ellen. Azt gondoltam, és gondolom, hogy azok – hívják akár „népszolgálatnak”, akár „a kisebbség lét méltóságának”, akár sajátos lelkületnek és éthosznak „magyar transzilvanizmusnak” – megújításra, módosításra, az „időkhöz való hozzáigazításra” szorulnak, illetve várnak. Viszont el kell ismerni, hogy azok a formulák, merő ellentétben a Finkelstein-Habony-formulával, mégiscsak tartalmaztak egyféle közösségi éthoszt (lehet premodernnek tekinteni őket, és mégis), és volt valamelyes mozgósító és társadalmi kohéziót termelő erejük, még a diktatúrák legsötétebb évtizedeiben is. Nos, most ezt a mégoly halovány éthoszt rombolja, ki fölül a Finkelstein-Habony vonatra és gyűlölködésben tobzódik, elfogadja és terjeszti, helyesli (akárcsak szó nélkül hagyja), a gyűlöletkampányt, amit semmi kétségem, továbbiak fognak követni.

Valahogy azt gondolta a rommagyar értelmiségi kilencven után, hogy soha nem teszik majd kérdőjelessé és nem is relativizálják el a transzilvanizmusnak-népszolgálatnak azt a kitételét, miszerint ez programatikusan arra épül, hogy az értelmiség, és a politikai elit a (mégoly relatív, éppen hogy létező) hatalmát a „polgárok lelkének nemesítésére” használják. (Örömömre szolgál szép emlékű Gáll Ernő ezzel kapcsolatos, negyven évvel ezelőtt leírt, patetikus és mégis mérvadó, véleményét ideidézni: ”A népszolgálat gyűjtőfogalma mind a gazdasági, mind a kulturális felemelkedést elősegítő, a jobbító tevékenységet jelöli. Lényegénél fogva felvilágosító jellegű, morális szempontból pedig — a már említett hivatástudaton és elkötelezettségen kívül — hűség és felelősség jellemzi. /…/ A népszolgálattól elválaszthatatlan felelősség nem engedi meg a tőle való menekülést, az által a diktált hűség viszont személyiségünk kiteljesedését, azonosságunk megőrzését szavatolja.”).

Bizonyára tévedett a kilencvenes generáció, bizonyára naiv volt és túlságosan is optimista, de kérdés, hogy mi mást tehetett volna?

És ezt kellene megvitatni, azt, hogy milyen pozitív jövőkép alakítható ki a jelenben, mely nem visszafordulás, nem felvilágosodás ellenes, és ugyanakkor hatékony? Nos, ezt a transzilván- népszolgálatos szellemet, a rommagyar társadalom etikai talapzatát támadják, akik ma azt mondják, hangos szóval és kioktatólag, hatalmuk és felelősségük, vagy nem is, felelőtlenségük, teljes tudatában, hogy „Le kell menni kutyába, légy a kutyák királya, nem királyok kutyája”. A nihilt növeli és sok, nagyon is sok követője akad, az aki azt mondja „Azt kell mondani a népnek, amit az hallani akar”, le kell mondani az elit „lelkeket jobbító” szándékáról, csak a hatalom, a bianco-ban adott felhatalmazás kell, aztán kuss, sőt már azelőtt is kuss, mindenkinek. Még azt is készséggel elhiszem, hogy vannak helyzetek, amikor a populista/demagóg szövegelés, a politikai kommunikáció terjedő formái, zárójelbe téve a valóságot, post-truth és alternatív tényekre alapozott, de tetszetős „ígéretfelhőt” zúdítanak a népre, hatékony lehet, csak morális nem. A nihil, az amorális diskurzusok, a hazudozás, sok mindenre jó lehet, jövőkép kialakítására egyáltalán nem, ellenőrizhetetlen, autokratikus, diktatórikus rendszer kiépítésére igen: biztos, hogy ezt kívánja a rommagyarság?

Mindez a most zajló gyűlöletkeltő plakát-kampány okán került a közbeszéd (már amennyire még létezik itt-ott, virtuális közegbe kiszorítva) homlokterébe.

És nemcsak önmagában a plakát hamis és nehezen értelmezhető (mondjuk, ha a három ott stigmatizált letűnt politikus szájából kilógó kis felhőcskébe írták volna, hogy „Együtt a magyarok ellen”, hamis, de legalább érthető lenne az üzenet.

így azt fejezi ki, amit mond, gyerünk fogjunk össze a magyarok ellen, és ki mondja ezt? Hát valami rommagyar, rejtőzködő spin-doctor, akit aztán fölerősítenek „kedves politikusaink”), hanem abban is manipulálni próbálnak ködbe burkolózó kiagyalói, hogy kit céloz. Nem, a plakát nem a „pórnépnek szól” (az aligha akarja érteni, nem is figyelne rá), hanem a propagandisták eszközeként fungál (ha jól láttam – böcsületére legyen mondva – Winkler Gyula nem osztotta, a többi EP-jelölt jelölt igen), akik majd értelmezik és sulykolják orrvérzésig.

Van még egy hírem azoknak, akik szerecsenmosdatásba kezdtek, vagy sunyítva helyeslik, cinikusan kommentelgetnek, örvendeznek, a Finkelstein-Habony doktrína eme szép megnyilvánulásának. Létezik kampányetika, és léteznek etikai kódexek arra nézve, hogy az influencereknek, a politikusoknak és a médiának mit szabad és mi meg nem engedtetik, kampányidőszakban. Ennek egyik alappillére, hogy nem mondunk ki olyan dolgokat, melyekről biztosan tudjuk, hogy “hallani szeretnék” a választók, de morálisan – és hosszú távon az egész közösség számára – elfogadhatatlanok. Nem erősítünk előítéletekre, sztereotípiákra, gyűlöletre, uszító attitűdöket, akkor sem, ha “ezt sokan hallani akarnák”. A Magyarországi PR Társaság etikai kódexe, tilt minden dark PR-t és a szakma deontológiája szerint, tilosnak tekinti a Finkelstein-Habony-formula magját adó pajzán kis ötleteket.

A gonosz itt van közöttünk, csak föl kell ismernünk arcát, hogy tehessünk ellene. Az sem vigasztalhat, ha a piszkos plakátokat nálunk folyó hó 14-én veszik le, mert Szijjártó Péter őfőméltósága tiszteletére Vásárhelyen, előrehozzák március 15-ét. És, hogy kicsit azért vigadjunk is, gondolom Petőfit is meg akarják győzni arról, hogy mondja el hírös beszédét, már 14-én, ezért, ezért is, keresik Fehéregyházán hamvait, illetve, szobrot is fognak avatni a szolgalelkűségnek, amit stílusosan éppen Petőfinek fognak dedikálni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..