Kezdőlap Címkék Ferenc pápa

Címke: Ferenc pápa

Vajdasági püspökkel találkozott Márki-Zay Péter

A magyar ellenzék miniszterelnök jelöltje Nagybecskereken tárgyalt Német László katolikus püspökkel. Ez kétszeresen is jelentős, mert eddig Orbán Viktor biztos hátországának számítottak mind a határon túli magyarok mind pedig a katolikus egyház.

Német László, a Vajdaságban született, de Magyarországon is részt vett a katolikus egyház életében. Egy időben a magyar püspöki kar titkára is volt vagyis fontos tisztséget töltött be a magyar katolikus egyházban.

A vajdasági katolikus egyház – éppúgy mint az erdélyi vagy a felvidéki – nem a magyar katolikus egyházhoz tartozik hanem az illető állam egyházához. Ennek ellenére nyilvánvalóan szoros a kapcsolat a magyarországi egyházzal.

Választás a pápa és Orbán között

Ferenc pápa budapesti látogatása során is kiderült, hogy a katolikus egyházfő egészen másképp látja korunk problémáit mint a magyar miniszterelnök. A legélesebben a migráció körül csapnak össze a Vatikán és a magyar kormány nézetei. Ferenc pápa első útja Olaszország legnagyobb migráns táborába vezetett. Orbán Viktor pedig Európa első kerítés építője, aki ma is a migráns kérdésre építi európai politikáját.

Ebben a helyzetben a magyar katolikus egyház érthetően megosztott hiszen számára a pápa jelenti az iránymutatást a vallás terén, de a gyakorlatban rendkívüli mértékben függenek a magyar állam pénzügyi támogatásától.

Veres András, a püspöki kar elnöke, személyében is jól szemlélteti a dilemmát. Szeretne előrébb lépni az egyházi hierarchiában, és ez a Vatikántól függ. Ahonnan megüzenték neki, hogy Orbánt támogató püspököt nem léptetnek elő. Ezért nem kívánt hosszabbítani a püspöki kar elnöki tisztségében. Csakhogy Orbán Viktor meg ragaszkodott ahhoz, hogy ő maradjon a püspöki kar elnöke! Veres András kapitulált, és folytatja a püspöki kar élén, ahol egyensúlyoznia kell a magyar miniszterelnök elvárásai és a pápai iránymutatás között.

Márki-Zay Péter és a határon túli magyarok

Az ellenzék miniszterelnök jelöltje tisztában van azzal, hogy a határon túli magyarok azért támogatják Orbán Viktort, mert tőle kaptak állampolgárságot és olyan pénzügyi támogatást, amely korábban elképzelhetetlen volt.

Márki-Zay Péter arról igyekszik meggyőzni őket, hogy Gyurcsány Ferenccel ellentétben, fontosnak tartja a határon túli magyarok ügyét vagyis nem akarja visszavonni azt, amit Orbán Viktor adott nekik. Legfeljebb alaposan megvizsgálná, hogy a határon túli magyaroknak kiutalt pénzből mennyit nyúltak le Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei?!

Orbán amerikai barátja: a Fidesz tart a választástól

Rod Dreher hónapokat töltött Magyarországon, ahol Orbán Gáspár még egy Ákos koncertre is elvitte. Az amerikai szerző Szent Benedek válaszútján című könyvét Orbán Viktor kedvenc nyári olvasmányai között említette meg.

„A Fidesz vezetői őszintén tartanak a közelgő választásoktól. Ez is bizonyítja, hogy Orbán Viktor nem autokrata – ahogy nyugati bírálói tartják. Az autokraták ugyanis nem félnek a választásoktól” – nyilatkozta Rod Dreher a New Yorkernek.

A nyilatkozatból kiderül, hogy többször is találkozhatott a magyar miniszterelnökkel. Aki minden bizonnyal az eucharisztikus kongresszus miatt érdeklődött Szent Benedek válaszútja iránt. De miről is szól a könyv? Barát József, a 168 óra munkatársa elolvasta és némiképp meglepődött.

Ferenc pápa elszánt bírálójáról van szó

Rod Dreher a nyugdíjba vonult pápa, a német XVI-ik Benedek híve, de nála sokkal radikálisabb. A német pápa vallásilag konzervatív, de nem javasol nagy változásokat hanem épp ellenkezőleg: a hagyományos katolikus keretek megőrzését tekinti fontosnak. Rod Dreher szerint erre már nincs lehetőség, ezért a kisebbségben maradt hívőknek ki kell vonulniuk a hitetlen társadalomból!

„Nyugaton kialvóban van a kereszténység fénye”

– hangsúlyozta Benedek pápa.

Dreher szerint a kereszténység és a szexuális forradalom, amely a hatvanas években kezdődött, kizárják egymást. 2015-ben a Legfelső Bíróság kimondta az Egyesült Államokban, hogy a melegeknek joguk van a házasságra. „Ezzel meghalt a keresztény erkölcs” – állitja Orbán Viktor amerikai barátja.

Érdemes ezen a ponton megemlíteni, hogy Svájcban népszavazáson nagy többséggel döntöttek a melegházasság engedélyezése mellett holott az alpesi állam ugyancsak konzervatív. Mindmáig innen toborozzák a Vatikán svájci gárdistáit.

Orbán barátja viszont úgy gondolja, hogy Szent Benedek útját kell követni: kivonulni az „erkölcstelen” társadalomból.

Addig is amíg ez megtörténik a családoknak korlátozniuk kell a gyerekek okostelefon használatát hiszen a szerző szerint „amint pornográfiával találkoznak a gyermekkor végetér.”

Rod Dreher az internetet is bírálja bár maga is ott terjeszti eszméit. Szerinte a világháló liturgikus média, amely „azt sugallja, hogy a világnak olyan jelentése van, amit mi rendelünk hozzá.”

Orbán és Dreher először Rómában találkoztak mindketten részt vettek egy konferencián, ahol a keresztény és nemzeti konzervativizmusról volt szó. Jellemző, hogy Giorgia Meloni, az olasz szélsőjobboldali vezér ott vált Orbán kedvenc partnerévé Salvini mellett vagy inkább helyett.

Rod Dreher, aki egyébként korábban Trump elszánt híve volt, mára  kiábrándult elnökéből, négy hónapos magyarországi meghívást kapott. Ő készítette elő Tucker Carlson magyarországi látogatását. Természetesen mindketten el voltak ragadtatva a nemzeti együttműködés rendszerétől.

Mit vár amerikai támogatóitól Orbán?

A magyar miniszterelnöknek nincs szüksége ideológiára, de politikai támogatásra annál inkább.

Ehhez pedig olyan technológia kell, amelyet az USA-ban már szinte tökélyre fejlesztettek ki. Emlékeztessünk csak Orbán korábbi amerikai tanácsadójára, aki a kisebbségek elleni kampányokat ajánlotta a magyar miniszterelnök figyelmébe (Soros majd most a melegek). Az időközben elhunyt tanácsadó maga meleg volt és zsidó, de pontosan kiszámolta, hogy a kisebbségek elleni kampányok jelentik a mozgósítás legalkalmasabb eszközét a választások idején.

Csakhogy Trump veszített Bidennel szemben. Bidentől meglehetősen tart a magyar miniszterelnök. Blinken külügyminiszter pedig Soros György baráti köréhez tartozik. Édesapja Budapesten volt nagykövet és a CEU támogatói közé tartozott. Orbán tart tőlük, és ezért gátlástalanul a legkétségesebb módszerekhez folyamodik.

Love to hate – kit szeretnek leginkább gyűlölni az emberek?  – ez a mozgatója ezeknek a kereszténynek végképp nem nevezhető kampányoknak. Ezért is van oly kedvezőtlen véleménye Ferenc pápának Orbán Viktorról.

A katolikus egyházfő nemrég római lakásán kereste fel Bruck Edith magyar holokauszt túlélőt, aki elmondta neki:

Orbán Magyarországára nem kíván hazatérni.

A pedofíliával szembe kell nézniük a kelet-európai egyházaknak is

A kiskorúak elleni szexuális bűnök 30%-a a katolikus egyházhoz köthetőek Lengyelországban – ezt írja az a jelentés, melyet a szeptember 19-22 között folyó varsói tanácskozásra készítettek.

A Vatikán és a lengyel püspöki kar együttesen rendezte meg ezt a konferenciát, hogy felgyorsítsa a tisztázást ezekben az erkölcsileg igencsak problematikus ügyekben, melyeket a katolikus egyház évszázadokon keresztül elhallgatott. Még a legutóbbi időkben is gyakorlat volt a római katolikus egyházban Lengyelországban, hogy a vétkes papokat nem büntették meg, csupán áthelyezték őket. Az állami hatóságoknál nem tettek bejelentést. Krakkó régebbi érseke is így cselekedett, akit ezért a Vatikán bírált. Bagnasco bíboros, az európai püspöki konferencia elnöke személyesen közölte ezt a nyugalomba vonult bíboros érsekkel, aki korábban II. János Pál pápa titkára volt a Vatikánban.

A magyar katolikus egyház hallgat

Az Egyesült Államokban kezdődött meg a pedofil ügyek őszinte feltárása a katolikus egyházban. Ezt követően sok más országokban is rászánta magát erre a püspöki kar. Chilében például az egész püspöki kar lemondott, mert oly sok esetet tussolt el korábban. Magyarországon egyelőre hallgat a püspöki kar.

Ferenc pápa üzenete

„Az egyház csakis akkor lesz képes rátalálni  a helyes útra, ha szembenéz ennek a kegyetlen magatartásnak a realitásával, és hogyha alázatosan keresi az áldozatok bocsánatát”

– hangsúlyozza a katolikus egyház feje a varsói tanácskozáshoz intézett videó üzenetében.

„Bűnbánatunk formáit ezért a reformok konkrét útjává kell alakítani. Így akadályozhatjuk meg az újabb visszaéléseket, és így nyerhetjük vissza a bizalmat” – mondta a pápa.

Perintfalvy Rita teológus nemrég könyvet adott ki Magyarországon: Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban címmel.

Ebben az áldozatok őszintén beszélnek a pedofiliáról, és arról, hogy a katolikus egyház Magyarországon egyelőre elzárkózik ennek a súlyos problémának az őszinte vizsgálatától. Attól pedig méginkább, hogy a nyilvánosság előtt bocsánatot kérjen az áldozatoktól noha Ferenc pápa is erre buzdítja mindenütt a püspöki konferenciákat a világon.

Ferenc pápa: a hit nem szolgálhat az elnyomás igazolására

Ferenc pápa szlovákiai útjának második napján, délután, miután magánlátogatást tett a pozsonyi Betlehem Központban, a Hal-térre ment, hogy találkozzon a zsidó közösség tagjaival.

A katolikus egyház feje azért hangsúlyozta ezt Pozsonyban – a zsidó közösség vezetőivel találkozva – mert Szlovákiában Josef Tiso katolikus pap állt a nácibarát kormányzat élén a holokauszt korszakban.

Korábban egymás mellett állt a katolikus templom és a zsinagóga Pozsonyban – hangsúlyozta Ferenc pápa. Ma már csak a katolikus templom áll, mert a zsinagógát lerombolták azokban az időkben amikor az antiszemtizmus kormányzati politika volt Szlovákiában is. Több mint 100 ezer zsidót deportáltak Szlovákiából, és jórészüket meg is ölték a haláltáborokban.

Ferenc pápa óva intett attól, hogy megfeledkezzünk a történelem e sötét korszakáról.

Ez aktuális figyelmeztetés ma Szlovákiában, ahol a neonáci párt komoly támogatottsággal rendelkezik. Vezetője szövetséget kötött Fico ex kormányfővel, ezért egy esetleges fordulat esetén akár kormányra is kerülhetnek a fasiszták Szlovákiában.

Ferenc pápa az antiszemtizmus ellen

A keresztényeket és a zsidókat híd köti össze éppúgy ahogy a Lánchíd Budát és Pestet – hangsúlyozta Ferenc pápa, aki különböző keresztény és zsidó egyházak vezetőivel találkozott röviddel megérkezése után.

Az antiszemtizmus gyújtózsinórját kell megsemmisíteni – utalt a pápa arra, hogy korábban a keresztény egyházakban is jelen volt az antiszemitizmus. Egyáltalán nem véletlen, hogy Ferenc pápa ezt Magyarországon külön is hangsúlyozza, mert jól tudja, hogy a populista nacionalizmusnak ez is része. Ferenc pápa jobbkeze, Pietro Parolin bíboros Bledben egy konferencián, melyen a magyar miniszterelnök is jelen volt, nyíltan meg is fogalmazta, hogy a Vatikán elveti a populista nacionalizmust. A kereszténység univerzális jellegét hangsúlyozta. Különösen élesen derült ki a nézeteltérés Orbán Viktorral Bledben amikor a migráns problémáról esett szó. A Vatikán államtitkára egyertelműen az Európai Uniót támogatja ebben az ügyben míg Orbán Viktor a nemzetállami szerep fokozását kívánja. Ferenc pápa többször utalt arra, hogy a nemzetállamok két világháborút is kiváltottak a XX-ik században. Ferenc pápa nemrég Rómában felkereste lakásán azt a Magyarországon született költőnőt, akit 1944-ben innen hurcoltak el haláltáborba a magyar csendőrök segítségével a nácik.

Az eucharisztikus kongresszus keretében zsidó-keresztény közös koncert volt a budapesti zsinagógában, melyen sok külföldi bíboros is részt vett Erdő Péter mellett.

Az antiszemtizmus itt lappang

Ferenc pápa arra hívta fel a figyelmet, hogy az antiszemita veszély nem szűnt meg.

„Ez még itt lappang Európában és másutt is”

– mondta a katolikus egyházfő, aki még jól emlékszik arra, hogy Buenos Aires mellett felrobbantották Latin Amerika legnagyobb zsidó közösségének központját, megölve több mint 180 embert. A merényletet Iránból rendelték meg, de az argentin hatóságok sem nagyon siettek megakadályozni.

Ferenc pápa most kijelentette, hogy

„a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk.”

A pápa csak hat órát tölt Budapesten miközben Szlovákiában három napot. Ez azzal is magyarázható, hogy egyáltalán nem szimpatizál a populista nacionalizmussal. Szlovákia államfője, a liberális Caputova asszony viszont jó benyomást tett rá amikor fogadta őt a Vatikánban.

Csak az kapjon uniós pénzeket, aki betartja a jogállami normákat

Az Eurobarometer szerint a magyarok 77%-a ért egyet azzal, hogy a jogállami normák betartása feltétele az uniós pénzek kifizetésének. Az uniós átlag 81%. Több mint 26 ezer embert kérdeztek meg az Európai Unió 27 tagállamában.

Magyarországon és Szlovéniában az emberek 39%-a nem bízik abban, hogy a kormány megfelelőképp gazdálkodik majd a helyreállítási alapokkal. Ez a legmagasabb bizalmatlansági mutató az Európai Unióban. Orbán Viktor és szlovén barátja kezdhet aggódni? Ez korántsem biztos, mert az egykori szocialista országokban a közvélemény szinte természetesnek tekinti, hogy a hatalom korrupt. Ebben a tekintetben nem látnak komoly különbséget az elit különböző pártjai között. Ebből a szempontból jobban fenyegeti Orbánt az Európai Unió, és az a brüsszeli felismerés, hogy a pénz megvonásával lehet hatást elérni a kelet-európai tagállamok esetében. Lengyelországgal kapcsolatban ez már meg is kezdődött. A pénzbírságon túl a másik még hatékonyabb eszköz az, ha a renitens kormányok meg sem kapják az euró milliárdokat. Ezt látjuk Magyarország és Lengyelország esetében pedig mindkét országnak óriási szüksége lenne az uniós pénzekre.

A keresztény-nemzeti ideológia mindent elfedő palástja

Orbán Viktor egyáltalán nem véletlenül inditott el ideológiai kampányt a keresztény és nemzeti Európa védelmében, mert emögé bújva „megfeledkezhet” a korrupciós vádakról. Jobb Brüsszellel csatázni a pedofil törvény ügyében vagy épp a keresztény Európát védelmezni az iszlám migránsokkal szemben mint számot adni az eddig lenyúlt euró milliárdokról.

Csakhogy Orbánnak peche van a keresztény Európa védelmezésével, mert Ferenc pápa egészen másképp látja a helyzetet mint a magyar miniszterelnök.

Nemcsak a migráns kérdésben ellentétes a katolikus egyházfő véleménye a magyar miniszterelnökével de a korrupció ügyében is.

Ferenc pápa a korrupció ellenes küzdelem élharcosa is

A katolikus egyház vezetője, aki korábban Buenos Aires érseke volt, elszánt küzdelmet folytatott az argentin elit botrányos korrupciójával szemben. Argentína már többször a fizetésképtelenség határára került – jórészt a korrupció miatt, mely a jobboldalt éppúgy jellemezte mint a baloldalt.

Buenos Aires érsekét Argentína akkori elnökasszonya nyíltan megfenyegette: ha nem hagy fel korrupció ellenes kampányával, akkor tesz róla, hogy félreállítsák a katolikus egyházban. Kirchner asszony fenyegetése nem vált be, Buenos Aires érseke a katolikus egyház feje lett, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel mint a szegények pápája. Igaz persze, hogy Kirchner asszony jelenleg is Argentína alelnöke noha számtalan korábbi korrupciós ügye lepleződött le.

A választópolgárok Latin Amerikában éppúgy mint Kelet Európában nemigen táplálnak illúziót a hatalmi elitekkel kapcsolatban akármilyen ideológia mögé is rejtik az államkincstár iránti vonzódásukat.

Andy Landy mosolyalbuma – NO RESPECT!

Csuhások! Térdre, imához! – by Orbán Viktor

olyan országban térdelgessenek, ahol erre igény van. – by schmidt Mária

AL

Orbán és a pápai audiencia

Ferenc pápa fogadta a magyar delegációt, de annak vezetőjéről nem ejtett szót a Vatikán hírügynöksége. Orbán Viktor pedig minden valószínűség szerint ezért utazott oda, de nem jutott be a pápához.

A korábbi pápa, a német XVI-ik Benedek még családi fotót is készített az Orbán családdal. II. János Pál pápa is találkozott a magyar miniszterelnökkel 2000-ben amikor a magyar kereszténység 1000 éves évfordulójáról Rómában is megemlékeztek.

A latin-amerikai Ferenc pápával azonban közismerten jóval hűvösebb a magyar miniszterelnök viszonya. Politikailag szemben állnak egymással elsősorban a migráns kérdés megítélésében. Ferenc pápa első útja megválasztása után Lampedusa szigetére vezetett, ahol Itália legnagyobb menekült tábora volt. A katolikus egyház  feje az egész világ figyelmét fel akarta hívni a migráció problémájára, melyet a XXI-ik század egyik legfőbb megoldandó kérdésének tekint.

Orbán Viktor ezzel szemben falat épített a bevándorlással szemben, és élére állt a zéró migráns mozgalomnak Európában. Ezzel megosztja a magyar katolikus egyházat is.

A püspöki kar többsége Orbán Viktort támogatja hiszen onnan jön a pénz, egy kisebbsége viszont Ferenc pápa álláspontját vallja a migráns ügyben.

Orbán hibrid rendszere

A miniszterelnököt és családját a honvédség gépe vitte Horvátországból Rómába. Jólértesült források szerint Orbán és családja egyik horvátországi birtokán nyaralt, mely hivatalosan  Mészáros Lőrinc tulajdonában van.

A miniszterelnök kifizeti családtagjainak utazási költségeit – sietett tudatni Havasi Bertalan sajtó titkár.

Az eucharisztikus kongresszus

Politikai szempontból a rendezvény rendkívül fontos Orbán Viktornak hiszen a választások előtt néhány hónappal készíthet közös fotót a Szentatyával. Ennél többet nemigen remélhet a találkozótól hiszen Ferenc pápa nézetei aligha változnak meg. Azzal viszont a katolikus egyház feje is tisztában van, hogy Európa keleti felében a konzervatívok igen erősek a püspöki karokban – különösen Lengyelországban. A világegyház egységének megőrzése kulcsfontosságú Ferenc pápa és a Vatikán számára.

Ezért jön el a pápa személyesen az eucharisztikus kongresszusra.

Magyarországon járva nem kerülheti el a miniszterelnököt még akkor sem, ha a politikájával nem ért egyet. Orbán a túlélésre játszik: Ferenc pápa túl van a nyolcvanon, ő viszont még nincs hatvan. A pápának más a perspektívája: a több mint 2000 éves egyház vezetőjeként össze kell tartania több mint egymilliárd hívőt. Ebbe belefér egy közös fotó Orbánnal az eucharisztikus kongresszuson, amelyen a református miniszterelnök csak – nem nagyon szívesen látott – vendég.

VAKCINAHÁBORÚ A KATOLIKUS EGYHÁZBAN

A műveltség és tudás létrájának magas fokán is létezhet a sötétségnek olyan mélysége amely emberek millióit sodorhatja veszélybe és áldozhatná fel őket a bigott vakhit oltárán. A katolikus egyházon belül is napi harcban állnak egymással a sötétség és felvilágosult felelős gondolkodás hívei.

Ferenc pápa határozottan kiállt a védőoltás mellett, és erre buzdította a püspököket is. Latin Amerikában meg is hallották Buenos Aires egykori érsekének felhívását, és felszólították a hívőket, hogy tegyék félre oltás szkeptikus előítéleteiket, hogy oltassák be magukat a Covid 19 járvány ellen. Az Egyesült Államok és India mellett Braziliában van a legtöbb halálos áldozata a járványnak, de Argentínában, a pápa szülőföldjén is meghaladja a 100 ezret.

Az ima megvéd?

A katolikus egyház sok konzervatív főpapja ezen a véleményen van, és nemcsak, hogy ellenzi az oltást, de erre buzdítja a hívőket is! Raymond Burke bíboros, akit a pápa korábban menesztett a Vatikán egyik fontos tisztségéből nyíltan képviselte az oltás ellenes irányzatot. Aztán maga is megkapta a Covid 19 vírust. Lélegeztető gépre került. Már túl van az életveszélyen, de a szövődményeket még vizsgálják az orvosok.

A bíboros a járvány csúcspontján volt Olaszországban és azt állította:

„el kell utasítani az oltást, mert az olyan mintha microchipet ültetnének be az emberbe! Egyedül Jézus Krisztus segíthet!”

Kaczynski politikai problémája

Lengyelországban a PiS vezér tábora jelentős része olyan katolikus hívőkből áll, akik éppúgy mint Burke bíboros, áltudományos híresztelések miatt elvből utasítják vissza a védőoltást. Ez életveszélyes lehet, mert Lengyelországban is közeledik a járvány negyedik hulláma, amely különösen fertőző. Nagyon veszélyes azok számára, akik nincsenek beoltva. A konzervatív plébánosok szavára hallgatva sok lengyel faluban egyáltalán nem oltatják be magukat az emberek.

Kaczynski pártja jelentős részben a katolikus egyház támogatásának köszönheti a népszerűségét.

A lengyel püspöki kar sok tekintetben szembeáll Ferenc pápa megújulást kereső irányvonalával. A védőoltás azonban olyan gyakorlati probléma, amely elől nem lehet kitérni.

Ferenc pápa felhívásának ezért a visegrádi államok számára is komoly üzenete van hiszen az ott élő konzervatív hívők jelentős része Burke bíboros oltás ellenes nézeteit vallja.

Ferenc pápa szeptemberben Budapestre látogat, hogy misét pontifikáljon az eucharisztikus kongresszuson. Egyáltalán nem kizárt, hogy budapesti látogatása során is megismétli felhívását a védőoltás mellett már csak azért is, mert ebben legalább egyetért a magyar kormánnyal.

A pedofil ügyek 30%-a katolikus egyházhoz kötődik

349 esetet tárt fel az az állami bizottság, amely tavaly kezdte meg a működését Lengyelországban. 100 bűncselekmény a katolikus egyházhoz köthető.

Az állami bizottság büntetőjogi eljárást is kezdeményezhet. Lengyelországban szigorú ítéletek szabhatók ki pedofil ügyekben: 5-30 éves börtönbüntetés. Igen súlyos esetekben pedig életfogytiglan is lehet a pedofil bűnös büntetése.

A katolikus egyház is vizsgálódik

2018 és 2020 között 368 pedofil ügyet regisztrált a katolikus egyház vizsgálóbizottsága. A bejelentések 39%-át megalapozottnak találta a vizsgáló bizottság, 51% esetében még tart a vizsgálat. Mindössze 38 bejelentést találtak megalapozatlannak.

A katolikus püspöki kar gyermekvédelmi felelőse attól tart, hogy a jövőben még több eset kerül napvilágra. Adam Znak kijelentette: „leleplezések hullámával nézünk szembe. Ez folyamatos, és egyáltalán nem csökken. Tartósan magas számokat tapasztalunk.”

Wojciech Polak, Lengyelország prímása sietett bocsánatot kérni mindazoktól „akiknek ártott a gonosz”.

A Vatikán nem elégedett a pedofil ügyek kezelésével Lengyelországban

A püspökök általában azt a megoldást választják, hogy a pedofil papokat áthelyezik, de ezzel egyáltalán nem oldják meg a problémát. Ferenc pápa megbízásából nemrég Lengyelországban járt Bagnasco bíboros, aki a krakkói érsek fő egyház megyéjében elkövetett pedofil ügyeket vizsgálta meg. Krakkó ex érseke nem más mint Stanislaw Dziwisz bíboros, aki korábban II. János Pál pápa titkára volt. Az érsek – több más egyházi vezetőhöz hasonlóan – azt a gyakorlatot folytatta, hogy nem jelentette a pedofil ügyeket az állami hatóságoknak. A pedofil papokat pedig új plébániára helyezte át vagyis nem oldotta meg a problémát. Stanislaw Dziwisz érsek nemrég nyugalomba vonult, de továbbra is óriási a tekintélye Lengyelországban hiszen a szentté avatott lengyel pápa titkára volt. Ferenc pápa ezért is küldött egy másik bíborost a Vatikánból a pedofil ügyek kivizsgálására Krakkóba, mert a lengyel katolikus egyház nem sietett a problémák feltárásával.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!