Amerikai az új nuncius Budapesten

0
1135

Világegyházzá vált a római katolikus egyház, ahol még nem is oly rég a nunciusok többsége olasz volt. A vatikáni diplomácia nagyköveteként szolgált a későbbi XII. Pius pápa és VI. Pál pápa. Mindeddig ő volt az utolsó olasz pápa Szent Péter trónján, mert utódának I. János Pálnak csak pár nap jutott. Utána pedig 1978-tól fogva megindult a külföldi pápák sora. Ferenc pápa az első latin amerikai pápa, aki egyben az első jezsuita is, aki trónra került a Vatikánban. Ferenc pápa egy amerikai nunciust nevezett ki Budapestre.

Mit lehet tudni Michael Wallace Banachról, aki a Memphis címzetes érseke  címmel rendelkezik?

1962-ben született az Egyesült Államokban, Massachusetts államban. Ez az állam híres arról, hogy polgárai között sok az ír katolikus. Az USA első katolikus elnöke, John Fitzgerald Kennedy is innen származott. A diplomáciai főiskola elvégzése után távoli missziókon szolgált például Pápua Új Guineában és sok afrikai államban. Számára tehát Magyarország új terület lesz, amely fel is értékelődhetett a Vatikánban hiszen Orbán Viktor első külföldi útja épp ide vezetett a választások megnyerése után.

Mit mondott Orbán Ferenc pápának?

A katolikus egyházfő szerint azt, hogy Putyin május kilencedikén akar véget vetni a háborúnak. Kijevben sokakat érdekel: vajon Orbán honnan tudja ezt, és előttük miért tartotta titokban.

Ennél kínosabb kérdést is feltettek a magyar miniszterelnöknek Ukrajnában: vajon Putyin megsúgta-e neki az agresszió pontos dátumát, de ő ezt nem árulta el Zelenszkij elnöknek?!

Ez azért kardinális kérdés, mert az orosz csapás végül is váratlanul érte az ukránokat február 24-én, mert két nappal korábbra jelezték azt az amerikaiak. Emiatt az oroszoknak sikerült megsemmisíteniük az ukrán légierő és a légvédelem jórészét. Megindíthatták kommandós akciójukat Zelenszkij elnök meggyilkolására, és ezt csak az utolsó percben sikerült meghiúsítani – ma se tudjuk pontosan, hogy hogyan.

„Orbán Viktort Putyin előre tájékoztatta a támadás pontos dátumáról. A hallgatásért cserébe felajánlotta Kárpátalját a magyar miniszterelnöknek” – fogalmazta meg a vádat Olekszij Danyilov, az Ukrán Nemzeti Biztonsági Tanács titkára vagyis egy fontos vezető.

„Magyarország valamiért azt hitte, hogy megszerezheti a területünk egy részét, de ez sohasem történhet meg. Meglátjuk, hogy milyen következményei lesznek ennek a háború után Magyarországra nézve” – fűzte hozzá az ukrán vezető.

Ferenc pápa mindenesetre komolyan vette Orbán értesülését arról, hogy Putyin május kilencedikéig véget akar vetni a háborúnak. Ezért jelezte mind Kijevnek mind pedig Moszkvának, hogy hajlandó személyesen közvetíteni a béke érdekében. Ferenc pápa egyelőre nem kapott választ.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .