Márki-Zay győzelmi gyűlésének másnapján, hétfőn Gyurcsány Ferenc videóüzenetet tett közzé a Facebookon. Hétfő óta sokan bírálják Gyurcsány üzenetét: azt vették észre belőle, hogy nem hangzott el benne Márki-Zay Péter neve, nem gratulált benne neki – megtette ezt már vasárnap este a vetélytárs Dobrev Klára –, és volt benne egy mondat, miszerint a miniszterelnököt majd – ha sikerül ez – parlamenti többséggé válva választja a mai ellenzék. Sokan fenyegetésként értelmezték ezt a mondatot, mintha azt jelentené, hogy nem feltétlenül az előválasztás győztesét választja miniszterelnökké az új parlamenti többség.
Akik ezt hallják ki Gyurcsány üzenetéből, szerintem félreértik azt. A videóüzenet azoknak a DK-soknak szólt, azokat igyekezett megnyugtatni, akiket elkeserített, hogy nem Dobrev Klára nyerte meg az előválasztás második fordulóját. Őket is megnyugtathatja, és mások számára világossá teheti az előválasztással az ellenzéki oldalon kialakult helyzetet az, amit Gyurcsány hétfőn elmondott.
Vannak olyan történetek a politikában, hogy egy tehetséges politikus maga köré szervez egy politikai mozgalmat, amelyben azután megkérdőjelezhetetlen a tekintélye. Itt a közelünkben ilyen mozgalom, ilyen párt Orbán Viktor Fidesze, ahol ő válogatja össze magának a képviselőjelölteket, a minisztereket, ő alakítja személy szerint a politikát. Ebből a szempontból hasonló politikai erő például Emmanuel Macron franciaországi kormánypártja is, mely az elnökválasztást megnyerő Macron politikai személyisége köré szerveződött. (Mellesleg ilyen párt Magyarországon a Demokratikus Koalíció is, amely Gyurcsány politikai személyisége köré szerveződött, ő a megkérdőjelezhetetlen vezetője, Gyurcsány nélkül nincs DK.) Ezek azonban kivételek.
A demokráciákban az a tipikus, hogy nem a pártvezetőnek van pártja, nem a miniszterelnöknek van parlamenti többsége, hanem a párt vagy koalíció választ magának vezetőt, miniszterelnököt, elnöki rendszerekben elnökjelöltet.
Gyurcsány, akinek videóüzenetéről most beszélünk, annak idején saját maga élte át, hogy ahhoz, hogy miniszterelnök legyen, előbb kívülről érkezve el kell nyernie a az MSZP rendkívüli kongresszusának támogatását (miközben az MSZP elnöksége mást, Kis Pétert jelölte Medgyessy Péter utódjának), és ha elveszíti a párt, illetve a parlamenti frakció bizalmát – ahogy ez 2009-re bekövetkezett –, akkor le kell mondania. Miként előtte Medgyessy Péternek is, akivel az élen az MSZP 2002-ben megnyerte a választást, le kellett mondania, amikor 2004-ben elvesztette előbb a koalíciós partner SZDSZ bizalmát, majd az MSZP-frakció támogatását.
Márki-Zay Péter nem úgy lett az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy maga szervezett a maga politikai személyisége köré politikai erőt, amelynek élén Orbán Viktor kihívója lehet.
Másképpen történt: előbb létrejött egy pártszövetség különféle ellenzéki pártokból, amely kialakította a maga vegyesfelvágottra emlékeztető politikai profilját, meghirdette az előválasztást az egyéni választókerületi képviselőjelöltek és a közös miniszterelnök-jelölt kiválasztására, Márki-Zay pedig a hatpárti szövetség feltételeit elfogadva elindult a hódmezővásárhelyi egyéni képviselőjelöltségért és a miniszterelnök-jelöltségért.
Ahhoz azonban, hogy sikeres kampányt vihessen, az egyéni választókerületek többségét kell a hatpárti pártszövetség jelöltjeinek megnyerniük – erre figyelmeztet Gyurcsány –, ő pedig akkor tudja ezt elősegíteni, ha elnyeri és majd meg is őrzi a hatpárti szövetség megválasztásra esélyes képviselőjelöltjeinek bizalmát.
Két gesztusával – azzal, hogy győzelmi beszédében az előválasztási kampányban őt támogatókra korlátozta a tisztaság erényét, illetve, hogy külön frakciót akar magának – máris aláásta azok bizalmát, akik az előválasztási kampányban még nem őt támogatták, illetve csak Karácsony visszalépése után álltak mellé. Ismétlem: a hatpárti szövetség nem az ő politikai személyisége köré szerveződött, hanem az előválasztást megnyerve került az élére.
Ezért a sikerhez el kell nyernie, sőt folyamatosan újra el kell nyernie ennek a fölöttébb heterogén és külön-külön pártokra tagolódó politikai alakulat egészének bizalmát.
Megjegyzem: ha meg tudja nyerni, akkor nincs szüksége külön frakcióra, mert valamennyi frakció az „övé”. Ha viszont nem tudja, akkor az egyetlen „saját” frakcióval nem ér el semmit.
Mielőtt valaki megvádol azzal, hogy elvakult Gyurcsány fun vagyok közlöm: nem tartottam és ma sem tartom jó miniszterelnöknek Gyurcsány Ferencet. A szememben még az sem menti fel, hogy saját pártjának (Mszp) árulása tette tönkre. (A Fidesz csak élt a felkínált lehetőséggel.) Ettől azonban még lehet jó politikus, sőt a Demokratikus Koalíció megszervezésével és az ellenzék legnagyobb politikai pártjává válásával ezt a feltételezést bizonyította is. (Itt meg kell azt is jegyeznem nem lépnék be a DK-ba, taszít minden dogmatikus megnyilvánulás akár jobbról, akár balról érkezzen is. Abból pedig náluk is van éppen elég. Mindezek figyelembevételével olvassák a gyorsan ítélkező olvasók szavaimat.)
Vajon az ellenzéki összefogás öt pártja Márki-Zaynak is felrója majd a választás megnyerése érdekében elhagzott hazugságait?
Gyurcsány 2006-os választások előtt elhangzott hazugságai miben különböznek Márki-Zay kampányarendezvényeken elhangzott hazugságaitól? Valótlanság mindkettő.
A cél szentesíti az eszközt?
Tényleg ott tartunk, hogy mára már nem csak a politikusok hanem a közvélekedés is elfogadja a hazugságot, mint a győzelem felé vezető úton alkalmazható legális eszközt?
Nincsenek kétségeim afelől, hogy Márki-Zay a proteszt hangulat felkorbácsolásával megnyeri az előválasztás második fordulóját. A Momentum éretlenségével vált királycsinálóvá, a többi Márki-Zay mögé beálló párt csak túlélésre játszik.
a cél sem a mostani, sem a 2006-os hazugságokat nem szentesíti!
Gyurcsányon túl vagyunk, Márki-Zay hazugságai előtt most nyitottunk ajtót.
Mert hát miért lenne hihetőbb, hogy bigott vallásosságában egyszersmint konzervatív és-zöld, szociálisan érzékeny demokrata – ami természetesen párosul nagyfokú humanista liberalizmusával -, annak ellenére is, hogy számára a hazugság megengedhető marketing eszköz a politika rögös útján?
Úgy gondolom Márki-Zay nyer, mi pedig mindannyian veszítettünk.
Nem sokkal a második Orbán-kormány megalakulása után a Demokratikus Charta rendezvényén – emlékszem, én is felszólaltam – Gyurcsány Ferenc azzal a mondattal indította beszédét:
„Orbán Viktor meg fog bukni”.
Hatalmas taps tört ki a teremben: Gyurcsány akkor is azt a fogalmazta meg, ami bennünket, az Eötvös utcában összegyűlt híveit eltöltött.
Amikor tíz év elteltével, a negyedik Orbán-kormány regnálása idején tizennégy pontos bejegyzésében a mai ellenzéki szövetségről ír, szintén olyasmit fogalmaz meg, amire híveinek immár kilencszázezresre nőtt tábora elvár: a Fidesz legyőzésének politikai tartalmát.
Ezúttal is az első pont első mondatának van a legnagyobb jelentősége. Így hangzik: „Az ellenzék világképe egységes.” Majd így folytatódik: „Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja.” A továbbiakban pedig, a félreértések elkerülése végett hozzáteszi: „Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás.”
Ez így sajnos nem állja meg a helyét.
A Fidesz kilencedik alaptörvény-módosításának november 18-i parlamenti vitájában – amelyen az ellenzéki pártok sajnos részt vettek, holott bojkottálniuk kellett volna – világosan kiderült, hogy milyen alapvető különbségek vannak az ellenzéki pártok világképében. A kormány által előterjesztett alaptörvény-módosítást bírálva az MSZP, a DK és a Párbeszéd szónokai a közpénz fogalmának meghatározása és az alapítványok szabályozásának sarkalatossá tétele mellett, amit mint a lopás alaptörvénybe iktatását jellemeztek, támadták a család definíciójára, a férfi és női szerepekre vonatkozó passzusokat is, amelyeket mint a homofóbia alaptörvénybe iktatását lehetne jellemezni, és amelyet a fideszesek keresztényi elvek érvényesítésének szeretnek tekinteni. (Az MSZP vezérszónoka emellett nagyon helyesen a különleges jogrendek újrafogalmazását is darabokra szedte.)
És a további két ellenzéki frakció?
A Jobbik és az LMP vezérszónokai kizárólag az első témában, a lopás, a közpénzek és közvagyon kezelésének ügyében bírálták hevesen az alaptörvény-módosítást és ennek kapcsán az Orbán-kormány gyakorlatát, a második, egyértelműen világképet érintő témát elkerülték.
Sőt, az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt következőképpen zárta vezérszónoki beszédét:
„Én azt tudom mondani önöknek, tisztelt képviselőtársaim, én egy családos ember vagyok, keresztény, hívő keresztény ember, erőteljesen nemzeti elkötelezettségű, és ha bármikor valaki a család fontosságát támadja, bármikor valaki a nemzeti érdekeket támadja, bármikor valaki a keresztény, az európai kultúra keresztény alapjait támadja, akkor rám számíthatnak. De amikor a nemzeti érdekek elárulásáról és a közvagyon lenyúlásáról van szó, akkor én mindig az önök ellenfele leszek.”
Hasonlóképpen fogalmazott felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke is:
„Konzervatív és az önök jobboldali ellenzékéhez tartozó párt alelnökeként, többgyerekes családapaként én minden esetben a hagyományos családmodell védelme mellett fogok kiállni, és minden tekintetben – ha családokat kell megvédeni (…), én mindig ott leszek a családok mellett. De azt is szeretném elmondani, hogy ha önök benyújtanak olyan javaslatot, amely a magyar családokat védelemben részesíti, rám számíthatnak ezek megszavazásában, még a mostani politikai klíma és hangulat ellenére is. Viszont ha közpénzek ellopásáról van szó, akkor az önök kérlelhetetlen ellensége leszek és maradok.”
Amikor a Jobbik és az LMP politikusai kereszténységükkel és családapai mivoltukkal hivalkodva ajánlanak fel támogatást a Fidesznek a polgárok egyenlőségével szembeni diszkriminatív politikához – mert erről szólnak az imént idézett mondatok –, bizony a demokratikus jogállamiságnak az Unióban elfogadott normáival szemben állnak a Fidesz mellé.
Abban is egyetértenek a Fidesszel, hogy az Európai Unióval szembeni szuverenista elvet képviselik, ahogy ezt Ungár Péter számos nyilatkozatában olyan elemként hangsúlyozta, amely az LMP-t a DK-tól és más ellenzéki pártoktól megkülönbözteti, s egyebek mellett az euró bevezetésének elutasítására készteti. Egyetlen passzust idézek egy cikkéből:
„Az euró ugyanakkor szimbolizálja az EU-hoz való viszonyt: szerintünk ki kell mondani, hogy az Unió válságban van, és korunk kihívásainak egy részét kevésbé hatékonyan kezeli, mint a nemzetállamok.”
A Jobbik e kérdéskörben mostanában kerüli a világos beszédet, de az eurót Z. Kárpát is elutasítja. Ne feledjük azt sem, hogy 2018 nyarán az immár „néppártosodó” Jobbik a Fidesszel együtt megszavazta a hetedik alaptörvény-módosítást, amely többek között az Orbán-kormánynak az Unióval való szembenállásához nyújtott „alkotmányos” hátteret (valamint a hajléktalanok üldözéséhez és a bírói függetlenség korlátozásához). És akkor még nem említettem a menekültkérdést, amelyben mind a Jobbik, mind az LMP kezdettől a Fidesszel azonos felfogást képvisel. Mint ahogy mindkét párt 2010 óta a Fidesz oldalán áll a nemzeti kérdésben, vagyis abban is, hogy „a határokon átívelő nemzetegyesítést” hirdetve a magyar államot az állampolgársági és a választójogi törvény gyökeres átalakításával, a modern polgári államiság alapját megkérdőjelezve etnikai alapra helyezi.
Ezek nem „szakpolitikai” kérdések, ezek a politikai világkép pillérei.
Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez.
Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra, és értem azt is, hogy miért lelkesedik az Orbán-rendszert elutasítók nagy többsége is ezért az összefogásért. Tisztában vagyok vele, hogy a vágyott kormányváltás érdekében tartják ezt kívánatosnak. Az önkényuralom építésének megtörésében bízva szorgalmazta az ilyen összefogást élete végén Heller Ágnes, és fogadja el ma is sok kiváló közéleti ember. Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha
különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül.
Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet.
Kiváltképp aggaszt például, hogy amikor jegyzetének 4. pontjában Gyurcsány azt sorolja fel, hogy mivel járulnak hozzá az egyes szövetkező pártok a közös Magyarország-képhez, a Jobbiktól a nemzeti kérdésben vallott felfogást tekinti átvenni valónak: „Közös Magyarországot a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye.”
A DK megalakulásakor a nemzeti kérdésben vallott felfogást, az erőre kapó magyar nacionalizmus bátor elutasítását tekintettük az új pártot az MSZP-től megkülönböztető politikai platform egyik kulcspontjának, vállalva, hogy parlamenti szavazásoknál rendszeresen egyedül maradunk.
Tényleg a Jobbik „állandó figyelmeztetéséhez” kellene alakítani a DK nemzetfelfogását a szoros szövetségben? Tényleg fel kellene adnunk önmagunkat?
Azt írtam itt néhány nappal ezelőtt, hogy Setét Jenőnek igaza van, Bíró László mint közös ellenzéki jelölt a Borsod megyei 6. választókerületben nem támogatható. Pedig akkor még nem is ismertük azokat a durva antiszemita kijelentéseit, amelyeket azóta a kormánysajtó összeszedett.
Azóta megismertük. Bíró bocsánatot kért, és a többi párt ezt elfogadta.
Ez nevetséges. Ilyen uszító mondatokért nem lehet bocsánatot kérni. Nem egy interjúban vagy tévés beszélgetésben elhangzott félrefogalmazott mondatokról van szó, hanem leírt, átgondolt mondatokról. Vagy azért fogalmazott így, mert így gondolja, vagy mert azt gondolja, hogy a választók gondolják így, akiket meg akar nyerni. Akár így, akár úgy, ezért nincs értelme bocsánatot kérni, és az ilyen bocsánatkérést nincs értelme elfogadni. A bocsánatkérés sem azon nem változtat, hogy miként gondolkozik az illető, sem pedig azon, hogy mivel akarja megnyerni a választóit.
Az a közlemény ráadásul, amelynek alapján Setét Jenő rasszistának mondta Bírót, nem is az ő mondata volt, hanem a párt közleménye, amelyet ő feltett a Facebook-oldalára. Jakab Péter pártelnök pedig kiállt e közlemény mellett az Egyenes Beszédben. És kiállt a Csongrád megyei Jobbik-elnök melegekkel szembeni előítéleteket hangoztató álláspontja mellett is:
„Azt tudom, hogy a magyar emberek számára mi a fontos, és mi a kevésbé fontos. A belpesti kávéházakban lehet, hogy az a fontos, hogy legyen szivárványos lobogó egy városházán, de általában akkor, amikor hónapról-hónapra nő a munkanélküliek száma, és egzisztenciák kerülnek veszélybe, és jön a tanévkezdés, és az ember azt sem tudja, hogy miből vásárolja meg a tanszereket, akkor a legkevésbé sem az foglalkoztatja az embereket, hogy most egy városházán van-e szivárványos lobogó, avagy sem.”
Magyarul: Jakab pártelnök szerint az embereket csak a jólétük érdekli, a jogaik nem, és ezért csak több jólétet kell nekik ígérni, több jogot nem. Meleg polgártársaink nem számíthatnak arra, hogy egy elképzelt „kormányváltás” után az új parlamenti többség a Jobbik képviselőinek részvételével jogegyenlőséget teremt a melegek számára.
Hogy a Jobbik nem fog ilyen dolgokban vétózni? Miért ne? Amikor a Karácsony Gergely vezette új fővárosi vezetés egyelőre csak leállította egy új Szent István-szobor felállítását Lukács György szobra helyett, a budapesti Jobbik-szervezet már is tiltakozott arra hivatkozva, hogy jobbikos szavazatok is kellettek Karácsony győzelméhez. Pedig a fővárosi közgyűlésben nincs is jobbikos képviselő. Az elképzelt majdani Országgyűlésben minden bizonnyal lesz.
Szóval, mindebből számomra az a tanulság, hogy baloldaliak és liberálisok aligha tudnak közösen kormányozni a Jobbikkal. Sokakkal ellentétben én nem kifogásoltam és ma sem kifogásolom, hogy 2018-ban nem lépett vissza a javamra a Jobbik és az LMP jelöltje a budapesti 3. választókerületben, mert úgy gondolom: olyan alapvető politikai különbségek választanak el bennünket, hogy ez nem várható el tőlük. Ma sem gondolom, hogy bármely választáson a Jobbik támogatásával szeretnék közös jelöltként elindulni. Mint ahogy azt sem hiszem, hogy szavaznék egy olyan közös listára, amelyen jobbikos politikusok szerepelnek.
Talán még sokan emlékeznek, hogy kemény vita folyt köztünk a DK-ban, amikor a párt 2014 őszén Miskolcon a rendpárti, sőt rasszista kijelentéseiről ismert Pásztor Albert volt rendőrkapitányt támogatta (az MSZP-vel közösen) polgármester-jelöltként. A fideszes polgármester fölényesen megnyerte a választást, a DK következő kongresszusán pedig Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy hiba volt Pásztor jelölése.
A 2018-as országgyűlési választáson a magyar választók, megismerkedhettek a koordináció módszerével. A kérdés az, hogy Fidesz-KDNP leváltásának vágya, megér e annyit, hogy a választók lemondjanak saját akaratuk érvényesítéséről, vagy sem.
A hazai választási rendszer
A Magyarországon működő választási rendszer mai napig az egyik legösszetettebb Európában. Megtalálhatóak arányosító és többségi elemek is egyaránt. A választási rendszer azonban nagy változáson ment keresztül a Fidesz-KDNP kormányzása alatt. A többségi elv, sokkalta hangsúlyosabbá vált, a korábbi két forduló helyett már csak egy van, és az egyéni választókerületek jelentősége felértékelődött. Amelyik párt a legtöbb egyéni választókerületi győzelemmel rendelkezik, az tulajdonképpen mindent visz, sőt még annál is többet, mert
a győztes erősen felülreprezentált státuszba kerül a törvényhozásban, és abszolút dominánssá válik a végrehajtásban.
Az ilyen típusú választási rendszerek elsődleges célja, hogy biztosítsák a stabilitást és a folytonosságot. Éppen ezért a kisebb pártok parlamentbe való bejutási, és kormányra kerülési esélyei csökkennek annak érdekében, hogy a nagyobb pártok akár egyedül, akár kisebb koalíciókban tudjanak hatékonyan kormányozni.
A jelenlegi választási rendszer, éppen a fentebb leírtak miatt ösztönzi a kisebb pártokat az összefogásra.
Ebből a szempontból vizsgálva a koordináció módszere egy logikus, ésszerű válasz az ellenzék részéről.
A koordináció,mint csapda?
A 2018-as választást megelőzően parázs vitáktól és üzengetésektől volt hangos a sajtó. A legtöbb vita, vagy inkább veszekedés arról szólt, hogy ki kivel és miért nem akar összefogni.
A pártok közötti kommunikáció javarészt a választók szeme előtt zajlott le,
ami elsőre úgy hangozhat, mintha valami pozitív hozadéka is lenne ennek a tevékenységek, de ez sajnálatos módon messzebb áll az igazságtól, mint azt elsőre gondolná az ember.
A pártok a nyilvános üzengetést leginkább arra használták, hogy egymás között keltsenek feszültséget.
Egymás hátán kapaszkodjanak felfelé. A kommunikációs séma szerint, az a párt, amelyik nem akar részt venni a koordinációban az nem akarja a kormány bukását. Ezért a kormány pártján áll, vagy ami még rosszabb, Magyarország sorvadását segíti elő.
Ezen felfogásban körülbelül annyi az igazság, mint egy frissen felbontott szerencsesütiben. A legtöbb párt bírálja a Fidesz-KDNP retorikáját és kommunikációs tevékenységét, holott ellenzéki térfélen is ugyanez zajlik, csupán más jelzőkkel, témákkal és kifejezésekkel.
Az ellenzéki pártok kijelölik az ellenséget a Fidesz-KDNP képében, meghatározzák ezen pártok, hogy ki van ellenük és ki van mellettük, kit tekintenek demokratikusnak és kit nem, egy olyan rendszerben, ahol mindegyik a parlamentben tevékenykedő párt, rendelkezik kimutatható demokratikus támogatottsággal. Erről a témáról egy korábbi cikkünk
Ami a Fidesz-KDNP-nek a bevándorlás, Soros György vagy Brüsszel, az az ellenzéknek maga a Fidesz-KDNP.
Az ellenzéki pártok kommunikációja korántsem egységes, de az összes ellenzéki párt egyetért abban az egy kérdésben, hogy legfőbb ellenségük a Fidesz-KDNP.
Ebből következne, hogy a pártok felveszik a kesztyűt a közös ellenséggel szemben, azonban a közös akaratot a pártok egyéni érdekei gyakran felülírják.
Forrás: Wikimedia Commons
Egy egyszerű példával élve, képzeljük el, hogy egy erdei túra alkalmával ránk és társainkra támad egy medve. Amennyiben mi és társaink is tájékozottak vagyunk, úgy tudjuk, hogy a medve gyorsabban úszik, fut és mászik fára, mint akármelyikünk. Ez azt jelenti, hogy egyedül nincs esélyünk sem a medve megölésére, sem pedig a menekülésre. Így egyszerű arra a következtetésre jutni, hogy nem is kell gyorsabbnak lenni a medvénél, elég, hogyha társaink lassabbak, mint mi.
Akár, ha már egy társunkat is elkapja a medve, a többiek esélye a megmenekülésre szignifikánsan megnő. Amennyiben társaink láthatóan nem hajlandók elesni, lassulni menekülés közben, úgy saját életünk védelmében az erkölcsi normákat félretéve kigáncsolhatnánk egyet-egyet.
Ezen hipotetikus szituáció lényege és konklúziója köszön vissza a pártok magatartásában is, főleg a választások közeledtével.
A pártoknak nem kell összefogniuk, hogy legyőzzék a közös ellenséget, mivel ezen győzelem korántsem garantált, így a kockázat nagyon nagy.
Az összefogás az erdei példa alapján azt jelentené, hogy társainkkal együtt kiállunk a medve ellen, szemtől szemben.
Az pártok által vallott értékek és elvek elvetése az összefogás érdekében, hosszútávon negatívan hathat a pártok megítélésére, ezért még mindig kívánatosabb és logikusabb társaink hátráltatása túlélésünk érdekében.
Fogjunk össze!
A többi párt kigáncsolására több lehetőség is adott. Ebből az egyik legfontosabb már adja magát, az összefogásra való felhívás képében.
Az összefogás, koordináció hívószavak a választóknak szólnak. Több olyan párt is van, mint például a Jobbik az LMP, vagy a Momentum, mely pártok tudatosan meghatározták azt, hogy kivel hajlandók és kivel nem hajlandók összefogni, értékeik és akaratuk megnyilvánulása érdekében. Az összefogás és koordináció éppen ezért, csapdahelyzetet teremt ezen pártok számára. Mert egy ilyen szituációban vagy feladják saját elveiket és összefognak bárkivel vagy tartják magukat elveikhez és csökkentik egy esetleges győzelem esélyeit.
Természetesen ezen felhívások az összefogásra a nyilvánosság előtt zajlanak, így a pártok saját szavazói vállnak a bírókká a választás bíróságán, ahol a vádlott pártokat mindenképpen elítélik.
A pártok akár részt vesznek a koordinációban, akár nem, könnyű őket beskatulyázni.
Így, ha legközelebb azt látjuk, hogy egyes politikusok azt mondják, hogy mindent megtettek az összefogás érdekében de X vagy Y párttal nem tudnak megegyezni, ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, annak hátterében valószínűleg, egy tudatos felelősséghárítás van, nem pedig a mindent átható jóakarás és ösztönzés.
A koordináció, mint a demokrácia árulása
A koordináció alapvetően ellentmond a demokrácia lényegének és céljának. A koordináció leszűkíti a választók választási lehetőségeit az egyes választókerületekben.
Amennyiben nem a legesélyesebb jelölttel szimpatizálunk úgy valószínű, hogy meg kell változtatnunk akaratunkat azért, mert csupán a legesélyesebb jelöltet állítják szembe a pártok, esetünkben a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben. A koordináció 2018-ban nem valósult meg teljes mértékben, mert a legtöbb párt nem kívánta visszaléptetni jelöltjeit azokban az egyéni választókerületekben, melyekben csekély volt az esély a győzelemre.
Adódik a kérdés, hogy egy módszer, a koordináció, mely szembe megy alapvető demokratikus értékekkel, mint a döntés szabadsága az miként lehet demokratikus? Amennyiben megvalósul egy teljes ellenzéki koordináció, úgy elvész a szabad választás lehetősége.
Ebben az esetben nem tudjuk kifejezni valós és önálló akaratunkat. Egy olyan szituációba kényszerülünk, ahol a megszoksz vagy megszöksz elv érvényesül.
Valóban igaz, hogy egyéni és listás szavazattal is rendelkezünk így elviekben amellett a párt mellett állhatunk ki amelyik mellett szeretnénk az országos listára leadott szavazattal. Azonban a listás szavazatok közel sem érnek annyit, mint az egyéniben leadott szavazatok, erről pedig kevesebb szó esik amikor szóba kerül a koordináció kérdése.
Ezért az egyéni akarat kinyilvánítása a választások alkalmával sokkal inkább illúzió, mintsem valóság, amennyiben valamely ellenzéki párttal szimpatizálunk.
Itt valami nagyon nincs rendben A demokratikus rendszert arra használja az ellenzéki pártok egy része, hogy a koordináció eszközével leváltsák a Fidesz-KDNP-t és magukat hatalomra juttassák. Normál esetben ez lenne az általános magatartás egy demokráciában, de ebben a helyzetben a koordináció limitálja választási lehetőségeinket.
Az ellenzéki pártok, leginkább a magukat demokratikus ellenzéknek nevező pártok a koordináció élharcosai, mint az MSZP vagy a DK.
Lássuk csak, tehát itt arról van szó, hogy a demokratikus értékeket leggyakrabban hangoztató pártok azok, melyek leginkább buzdítják a választókat, szabad és önálló döntések elvetésére?
Itt tulajdonképpen azt láthatjuk, hogy
a Fidesz-KDNP politikai vereségéért vívott ellenzéki küzdelem prioritást élvez a demokratikus értékek rovására.
Most egyszerű annyival lerendezni a témát, hogy gyenge lábakon álló, felesleges elvi kérdésekről van szó, de azt nem érdemes elfelejteni, hogy
az ilyen és ehhez hasonló elvi kérdések nagyban meghatározzák, hogy milyen irányt vesznek a politikai folyamatok, mely folyamatok következményeit saját bőrünkön érezzük, nap, mint nap.
Arról nem is beszélve, hogy a koordináció, mint tendencia valószínűleg folytatódni fog. Hatékonyságát és eredményességét az idő mindenképpen igazolja vagy megkérdőjelezi a közelgő választások alkalmával.
Niedermüller Péter, az ellenzéki összefogás VII. kerületi polgármester-jelöltje: „vége annak, hogy Hunvalddal bármilyen megegyezésre jussunk.”
Ezek szerint Hunvald György nem lép vissza az erzsébetvárosi polgármester-jelöltségtől, hiába kérték Karácsony Gergelyék, hogy a megosztottság elkerülése miatt ezt tegye meg. Az ellenzék közös polgármesterjelöltje ennek ellenére nem gondolja, hogy emiatt meghiúsulna az összefogás a kerületben.
Hunvald azok után sem volt hajlandó a visszalépésre, hogy korábbi kijelentésének eleget téve felajánlották neki induljon egyéni önkormányzati képviselő posztért, s nem indítanak rá másik jelöltet. Ezt is visszautasította, holott korábban ezt maga szabta feltételéül annak, hogy ne induljon el a polgármesteri posztért.
Namármost, ha Hunvald kitart emellett a döntése mellett nem csak azt veszi magára, hogy Vattamány Zsolt kezére játssza a kerületet – így a regnáló fideszes polgármesternek jelentősen megnőnek az esélyei – hiába is optimista Niedermüller Péter (mit is tehetne mást) -, hanem azt is
ismét okot szolgáltatna arra a feltételezésre, hogy korrumpálható, tehát korábbi ügye sem volt véletlen fideszes koholmány.
Ez meg pont annak az ötezer aláírónak arcul csapása, akik megelőlegezték neki a bizalmat!
Ne csodálkozzon azon ha a hír hallatán mindenki agyán átfut a gondolat: Hunvaldnál is van az a pénz.
Gödöllő csendes, pedig a hadviselés már régen előkészületben, a csapatok felsorakoztak, néhány lövés is eldördült, s ugyan áldozatok még nincsenek, az azonban bizonyosnak látszik, hogy Gödöllőn a változás szelei fújdogálnak.
Gémesi György mögött felsorakoztak a civil csapatok, Gödöllői Lokálpatrióta Klub néven. Régi, rutinos társaság, hiszen 1994-es alapítása óta mindig sikerrel támogatták Gémesi indulását.
Az Ellenzéki Demokratikus Kerekasztal nevű szerveződés hadereje új gödöllői vezérével – Kovács Barnabás helyi MSZP-s elnök személyében – éppen hadi taktikája kidolgozásán fáradozik.
A kormánypártok képviseletében Kolozs Csaba, a KDNP-s farkasbőrből kivetkőzött és civil bőrbe bújt szereplő szerelkezett fel a szükséges pénz-paripa-fegyver hármasával.
Idáig minden világosnak és tisztának tűnhet, ám a helyzet valójában nem ilyen egyszerű és végképpen nem világos.
Gémesi nyugalma
Kezdjük a sok éve regnáló polgármesterrel. 2010-ben simán nyert a fideszes és a többi párt színeiben induló jelöltek előtt. 2014-ben még könnyebb dolga volt, mert a Fidesz nem indított ellene jelöltet, a KDNP meg a Lokálpatrióta Klub tagja. Egészen addig a pontig nem is volt baj, míg jól beágyazott pozícióját ki nem akarta terjeszteni az országra. Talán még ez sem lett volna olyan nagy baklövés, ha nem abból az egyébként helyes alapkoncepcióból indul ki, hogy ő a saját múltját görgetve maga előtt Új Kezdet nevű pártjához nem csak a Fidesztől leszakadó úgynevezett Fidesz-árvákra pályázik, hanem megcélozta a kistelepülések polgármestereit is, akik egész településekre tudtak volna szavazatokat optimalizálni.
Na, itt már a kis jobbos pártocska címnél veszélyesebb útra lépett, merthogy a Fidesz pont ezen kistelepülések elfoglalásával biztosította harmadszor is a parlamenti kétharmadot. (Ne jöjjön senki azzal, hogy a választási térképet módosították, meg hogy a szabályokat a saját igényükhöz szabták, mert ha nem is ilyen profi módon, mint a Fidesz tette, de ugyanezt az MSZP is megcsinálta a maga idejében.)
És megindult a fideszes lavina. Nyíltan beindult a lejáratás minden kommunikációs térben, a háttérben a régmúltban már jól bevált suttogó propagandával, valamint a helyi gazdasági potenciál gyengítésével. Márpedig kommunikációban a Fidesz verhetetlen, főképp, ha lejáratásról, leszalámizásról és sóval beszántásról van szó.
Mára elterjedt a városban, hogy Gémesi nem a városért dolgozik, hogy csak egyéni sikereinek kovácsa, hogy a város fejlesztése jelentősen elmaradt Gémesi ígérteitől, hogy a városi média ugyan az elért eredményekről beszél, de a helyiek napi gondjainak megoldását nem tekinti elsődleges célnak a város vezetése. Persze
a fejlesztések elmaradásának okáról senki nem beszél, arról nem szól a fáma.
Arról viszont igen, hogy „a szemetet nem szállíttatta el, bezzeg a Zöld Híd pénzén tudott hatvanöt millióért buszt vásároltatni kedvenc színházának” – mondta egy utcán megszólított járókelő, azt ugyan nem árulta el, kire szavazna, de ebből a beszólásból csak a másik két jelentkező egyikére tippelnék. Az is igaz viszont, hogy többek véleménye szerint, „itt csak Gémesi verheti meg azt a fideszest, a Kolozsi Csabit”.
Maga Gémesi a fuhu.hu-nak azt nyilatkozta:
eddig is indult minden párt, most is többen indulnak, ő mégis mindig nyerni tudott, ez most sem lesz másként.
Arra a kérdésre, hogy a sok negatív hangvételű írás, amely őt személyesen és az egész városvezetést bírálja, rontja-e esélyeit, rövid és tömör választ adott: „Más a papír és más az élet”.
A kerekasztal szegletei
Az eredetileg hét pártot és civil szervezetet magába foglaló gödöllői Ellenzéki Demokratikus Kerekasztalnak nevezett szerveződés ma már csak négy tagot számlál. A kerekasztal ötletével előálló LMP képviselői nem vesznek részt a közös munkában. Hiába kérdeztük a párt sajtósától, mi a jelenlegi helyzet, kit támogatnak, a kerekasztal jelöltjét vagy a jelenlegi polgármestert – aki korábban az Új Kezdet nevű kudarccal végződő párttal szövetségese volt a 2018-as választásokon az LMP-nek -, átirányított a helyi LMP-t vezető hölgyhöz, aki telefonon elérhetetlen, így ímélben próbálkozunk választ kapni egyszerű kérdésünkre. Válasz nem érkezett.
Ugyanígy kivonult a Mindenki Magyarországa Mozgalom helyi képviselője is. Márki-Zay Péter a fuhu.hu kérdésére elmondta, hogy ők az első perctől kezdve a legesélyesebb ellenzéki jelölteket támogatják, ezért Gödöllőn továbbra is az egyetlen esélyesen aspiráló Gémesi György mögött állnak.
A Momentum is felállt a szépreményű kerekasztaltól, ahol két ülés után egyértelművé vált számukra, hogy ha nem a pártok, hanem a helyiek érdekét kell előtérbe helyezniük, akkor csakis a Gödöllői Lokálpatrióta Klub civil szerveződéseinek jelöltjét kell támogatni.
A kerekasztal (MSZP, DK, Jobbik, Szolidaritás) azzal indokolva, hogy Gémesi nem ült le velük tárgyalni, Kovács Barnabás helyi MSZP-s vezető indulását favorizálja. Kovács szerint az ellenzéki összefogás indulása nem erősít, és nem is gyengít senkit. „Az a véleményem, hogy egy választáson soha nem a kisebbik rosszat kell támogatni, hanem azt, aki a városnak a legjobb. Ha egy szervezetnek van mondanivalója a városról, van programja, amivel jobbá, komfortosabbá tehető a gödöllőiek élete, vannak jó jelöltjei, akkor el kell indulnia a választáson” – nyilatkozta egy helyi lapban.
A problémát csak abban látom, amiről Kovács nem beszél. Az előző választáson a megszerezhető 14 helyből a képviselő-testület a Gémesit támogató Gödöllői Lokálpatrióta Klub 10 tagjából, két fideszesből, 1-1 MSZP-s és Jobbikos képviselőből állt össze. Hm… innen nézve inkább tűnik rózsaszín álomnak a győzelmi esély, mint egy megalapozott helyzetértékelésből származó reális számításnak.
„Gödöllőn ma sokkal több a lehetőség, mint az elért eredmény”
Végezetül nézzük, mi a helyzet a kormánypártok által támogatott és a Gödöllői Római Katolikus Egyházközség tagjaként ismert, jelentős cserkészmúlttal és a gödöllői KDNP korábbi tagságával rendelkező Kolozs Csabával. A vállalkozóként tevékenykedő és előéletében a keresztény polgári jobboldalt képviselő Kolozs Csaba eddig a közösségért tenni kívánó építő és nem ellenségkereső hangvételével kandidált a polgármesteri szék elfoglalásáért indított kampányában. Több helyen közzétett nyílt levélben elismerte Gémesi korábbi tevékenységének erényeit, amiket mára jelentősen megkopottnak érez, ezért úgy gondolja, „a városnak új lendületre van szüksége”. Gödöllő elsődleges érdeke, hogy friss és erőteljes érdekérvényesítő képességgel rendelkező emberek vegyék át az irányítást az utóbbi években megfáradt városvezetéstől.
Az egyik városi lapnak adott interjújában Kolozsi konkrét hibákat sorol fel, olyanokat, amelyekkel a város lakói nap mint nap találkozhatnak. Például
„…reggelente több időt töltünk el Gödöllő útjain araszolva, mint amennyi idő alatt utána beérünk Budapestre…”.
Kolozs hiányolja, hogy nincsenek védett játszóterek, a fiatalok pedig igényelnének biztonságos, kulturált szórakozást és a helyi sportolási lehetőségek bővítését, de ennek érdekében az önkormányzat csak látszatintézkedéseket hoz. (Úgy tudjuk, Gödöllő egyetlen NB1-es röplabda-egyesülete elhagyni készül a várost, mert nincsenek meg az első osztályú működéshez szükséges feltételek, holott a náluk lényegesen alacsonyabb szinten működő, de az egykoron vívó polgármester szívének kedves vívóklub minden támogatást megkap.)
Kolozs nyíltan kijelenti, hogy számíthat a kormánypártok teljes támogatására, ezért nem csak a hibákat sorolja fel, hanem hangzatos vállalásokat is tesz. Vállalja, hogy megválasztása esetén eltörlik a városban a kommunális adót, hogy a lakótelepeken élők energiaracionalizálását megoldják, hogy az egyetem és a város együttműködését új alapokra helyezik, hogy a városi közlekedési és parkolási gondokra megoldást keresnek és találnak, hogy lesz a sok gödöllői által áhított strand is, no és persze a kastély, amely Gödöllő történelmi szíve, erősebben lüktethet.
Mint korábban írtam, Kolozs ígértei mögött ott van a kormánypártok pénz-paripa-fegyver hármasa. Hogy ez elég lesz-e a helyi szavazatok többségének megszerzésére, azt nem tudni, de a széttagolódott ellenzék figyelmébe ajánlom egy tősgyökeres gödöllői mondatát: – Tudja, én baloldali vagyok és patrióta, aki még sosem szavazott a Fideszre, de patriótaként a városom érdeke azt követeli tőlem, hogy a legtöbb munícióval felvértezett jelöltre adjam a voksom.
Az LMP budapesti szervezetének kongresszusa szombaton elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ajánlatát az önkormányzati választásokra, így a párt támogatni fogja az előválasztáson győztes főpolgármester-jelöltet – a döntést Kanász-Nagy Máté ügyvivő telefonon ismertette az MTI-vel.
A politikus közölte: a csaknem kétharmados támogatással megszavazott ajánlat része, hogy az LMP minden kerületben az ellenzéki polgármesterjelölt mögé áll, cserébe kerületenként a párt egy képviselőjelöltjét támogatja az ellenzéki egység. Az együttműködési tárgyalásokon a fővárosban egy háromtagú bizottság képviseli a jövőben az LMP-t, ennek Ferenczi István kispesti, Heltai László terézvárosi, valamint Szilágyi László XV. kerületi önkormányzati képviselő a tagja.
Ön szerint, ha a Fidesz leváltásának lehetősége csak egy antiszemita és rasszista tagokat is magába fogadó párttal együtt lehetséges, a cél érdekében össze kell e fogni velük, mint az ellenzék legnagyobb létszámú pártjával?
„Hat éve fogoly az ellenzéki politika: az összefogósdi zárta kalodában”. Ceglédi Zoltán politológus írta le ezt a hvg.hu-n közzétett elemzésében, hozzátéve, hogy a politikai siker záloga az ellenzék számára az, hogy más utat kell keresni, az önálló arculat útját. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke bizonyos helyzetekben el is tudja fogadni, hogy az összefogás nem vezet sehová, de az április 8-i és a józsefvárosi vereség ellenére meg van győződve abban, hogy a tucatnyi fővárosi mandátum éppen az összefogásnak köszönhető. Beszéltünk mindkettőjükkel, cikkünkben megpróbáljuk ütköztetni az álláspontjaikat.
Amikor a józsefvárosi polgármesteri választáson ismét egy emlékezetes pofont kapott az ellenzék, a budapesti szocialistáktól a már korábban is megszokott magyarázatot hallottuk: „sokan otthon maradtak, ezzel ők gyakorlatilag a fideszes jelölt ellen szavaztak”. Lehetséges magyarázat ez?
Molnár Zsolt szerint igen, mert általános tendencia, hogy az időközi választások döntő többségénél alacsony a részvételi hajlandóság (aminek ráadásul a július eleji időpont sem kedvezett), ám az mégis elgondolkodtató, hogy múlt vasárnap a józsefvárosi szavazók negyede sem tartotta fontosnak, ki is lesz a polgármestere, ki irányítja a kerület mindennapjait a következő bő egy évben.
Ceglédi Zoltán politikai elemző vitatja ezt. Ő a józsefvárosi kudarc okát mindenekelőtt abban látja, hogy Győri Péter, az ellenzék közös jelöltje gyakorlatilag
az utolsó előtti pillanatban került elő a kalapból,
pedig már jó ideje pontosan lehetett tudni, hogy Kocsis Máté lemond. Lett volna elegendő idő felépíteniük a kerületben működő ellenzéki pártoknak a saját jelöltjeiket. Ceglédi Győri Pétert jó embernek, de nem a polgármesterségre alkalmas alkatnak tartja. Molnár Zsolt ezzel csak részben ért egyet: elismeri, hogy egy város vagy kerület vezetése komoly szakmai felkészülést igényel. Azt is elfogadja, hogy a polgármesterség komoly feladat, azonban úgy gondolja, a választás előtt fel lehet készíteni a jelölteket egy ilyen megbízatásra. Győri Péter alkalmas jelölt volt szerinte, rendelkezett önkormányzati előélettel is.
A politológus úgy véli, a választók aligha vették jó néven, hogy a legnagyobb baloldali, ellenzéki párt nem tudott egy saját jelölttel kirukkolni. Pedig az MSZP-nek ott lett volna Komássy Ákos, aki tíz éve még releváns politikusnak számított a kerületben, most mégsem őt vették elő. Ara-Kovács Attila, aki a DK jelöltje lehetett volna, ugyanebben a cipőben járt. Ők az ellenzéki pártok önálló arculatát jeleníthették volna meg. Molnár Csaba egy „szúrással” tudott válaszolni Ceglédi álláspontjára: „örülnék, ha Zoli belépne az MSZP-be, és onnan segítené a politizálásunkat”. Aztán komolyra váltva arról beszélt: lehetnek olyan helyzetek, amikor igaz az az állítás, miszerint minden politikai szervezetnek szüksége lehet önálló jelöltekkel előállni. Ám
lehetnek olyan helyzetek is, amikor az együttműködés lehetősége még ennél még hatékonyabb lehet.
Ahány választás, annyi helyes út lehet a siker elérése érdekében. Áprilisban Budapesten az együttműködés 12 választókerületi győzelmet hozott, ezért ő személy szerint kitart amellett, hogy a fővárosban ez az út a jövőben is követendő. Sikeres. Külön indulás esetében megismétlődhet, hogy a pesti választók el sem mennek szavazni, mert tét nélkülinek érezhetik a szavazást.
Az sem feltétlenül jó, ha azt látják, hogy a baloldali pártok egymást akarják legyőzni, egymással és nem a kormánypártokkal versenyeznek. Molnár szerint ez nem volna helyes stratégia. „Ezért részben vitatom Ceglédi Zoltán néhány megállapítását, megengedve, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor az ő elmélete igaz lehet” – tette hozzá.
Ceglédi nevén is nevezi, amikor az összefogás inkább taszítja, mintsem vonzza a szavazókat. Szerinte nem járható az az út, amikor valósággal
megzsarolják a kormánypártokkal nem szimpatizáló szavazókat, eszik-nemeszik, de akár az orrukat is befogva, erre vagy arra a személyre kell adniuk a voksukat.
Az MSZP már régen nem hiszi el magáról, hogy lehetnek olyanok, akik már eleve rájuk szavaznának. Azt kifogásolja, hogy az MSZP látszólag azt a stratégiát választotta, hogy ha jelöltet, vagy listát kell állítania, akkor mintegy szégyenkezve a háttérbe vonul, azt gondolván, hogy a nevük sok választó szemében kínos lehet.
A „civilkedés” az ő szemében csakis erről szól.
Molnár azt persze nem vitatja, hogy a nyilvánosság előtt valóban nem lehet az összefogással tematizálni a közbeszédet, meg kell egyezni, és csak az ott elfogadott tételekkel kell előállni. A civilek segíteni tudják, de nem pótolhatják a politikai csatába küldött politikusokat.
E mögött vétkes lustaság is lappanghat,
gondolja Ceglédi Zoltán, hiszen itt vagyunk 2018 közepén és már gőzerővel kellene készülniük a pártoknak a következő EP- és önkormányzati választásra. Ahelyett, hogy saját jelölteket építsenek fel, úgy látszik, mintha
a pártok erős emberei megint a stúdiókban üzengetnének egymásnak, aztán kilépve onnan, leülnek egy szobában és elkezdenek alkudozni,
hogy az esetleges megállapodások alapján kik, mit kapnak meg készen. Mindezt lehetőleg elhúzzák majd az utolsó utáni pillanatig, hogy ne sokat kelljen kampányolni.
Molnár szerint Ceglédi nem jól látja. A pártok „műhelyeiben” már elkezdődött a felkészülés.
Gőzerővel keresik az alkalmas jelölteket mind az önkormányzati, mind az európai parlamenti választásra.
De természetesen korai volna még erről bármi konkrétumot mondani szerinte. A jövő évi önkormányzati választásokig bő egy év van hátra, ezért még idén el kellett dönteni miképp (akár előválasztással, akár tárgyalásos úton, esetleg mindkét módon) működik együtt az ellenzék. Mert szerinte nem fordulhat elő még egyszer az, ami a 2018-as országgyűlési választás előtti hónapokban történt az ellenzéki térfélen:
„Kétszer (vagy akár többször) nem léphetünk bele ugyanabba a pocsolyába.”
A politológus nem ennyire optimista. Ceglédi tart attól, hogy az EP választás tisztán listás szavazás, amely általában mindig alacsony részvétel mellett zajlik, és ebből adódóan megint a Fidesznek áll majd a zászló. Szerinte éppen ebből adódik a lehetőség: ha azok a pártok, amelyeknek esélye lehet arra, hogy megszólítsák a szavazóikat – lásd Momentum, LMP – elkezdik időben a mozgósítást, lecsíphetnek egyet-egyet a mandátumokból. A DK is alighanem külön listával indul majd.
Ha így az MSZP-Párbeszéd magára marad, jó esetben is csak egyetlen helyet szerez majd meg. Ebből talán az következhet, hogy
a párton belül előtérbe kerülhetnek, akik kevésbé vannak jóban a Fidesszel, és kevésbé próbálnak az összefogósdival érvelni.
És akkor programokkal, elképzelésekkel kell előállni. A helyzet tökéletes félreértése az ellenzéki oldalon, ha ők úgy akarnak bázist szerezni, hogy ugyanazt mondják a hajléktalankérdésben, vagy a kerítés és a kvóta ügyében, mint amit a Fidesz. Ettől a szavazók még nem fogják őket választani.
Olyasmivel kell előállni, ami arculatot, alternatívát ad a választó döntéséhez.
Ellenkező esetben áll elő az a helyzet, amit áprilisban is tapasztaltunk: a holokauszttúlélők, a melegek képesek voltak a Jobbikra vagy a Fideszre szavazni.
Molnár Zsolt elismeri, abban igaza van Ceglédinek, hogy sem a Fidesz tagadásával, sem az általa favorizált populista témák elfogadásával nem lehet választást nyerni.
A kormányzóképesség bizonyításával, az önálló elképzelések felmutatásával, vonzó javaslatokkal kell az ellenzéknek megnyernie a választók támogatását.
Állítja, ezekben a hetekben már ezen dolgoznak, mert tényleg tanultak az országgyűlési választásokon elkövetett hibáikból. Ezzel együtt úgy véli, az összefogás lehetőségét sem kell elvetni. Azt kell láttatni az emberekkel, hogy a baloldali erők nem egymással versenyeznek, hanem olyan alternatívát kínálnak, amelynek a megvalósítására képesek is a gyakorlatban. Elfogadja Ceglédi véleményét:
ehhez bátorság, őszinteség és önmaguk felvállalása kell.
De Ceglédi nem érné be ennyivel. Szerinte látványosan bizonyítania kellene az MSZP-nek, hogy szakított az öngyűlölő, rejtőzködő, túlélésre játszó stratégiával. Ezt úgy tehetné, ha a következő megmérettetésekre valóban tartalmas és átgondolt programmal rukkolnának ki.
Szerinte nem igaz, amit évek óta hallunk, hogy a „közönség” nem akar programfüzeteket böngészni, mielőtt választani indulna. Ez volna a feltétel ahhoz, hogy a bizonytalanok szemében fontos szempont legyen, melyik párt, melyik politikusa mit gondolt tegnap, egy hete, akkor ugyan még cigányozott, zsidózott, de „mert nem szereti Orbán Viktort, fogjunk össze vele”. Ceglédi szerint alternatív programok nélkül a pártok nem fognak új szavazókat nyerni, anélkül pedig a Fidesz nem győzhető le. A szavazások ugyanis nem Orbán Viktorról, hanem a pártok kínálta jövőről szólnak.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
