Kezdőlap Címkék Ellenzéki összefogás

Címke: ellenzéki összefogás

Hadházy: Az LMP egyelőre lezárta a tárgyalásokat

„Az LMP a tárgyalásokat egyelőre eredménytelenül lezárta” – jelentette be Hadházy Ákos, a párt társelnöke a Facebook-oldalán.

„Amikor először jeleztem egyik tárgyalópartneremnek, hogy az LMP komolyan gondolja a legszélesebb körű együttműködést és hajlandó minden határig elmenni, aminek értelme van, az egyik ijedten jelezte: ugye tudom, hogy ezért mennyire fog haragudni a Fidesz és milyen lejáratást fogok érte kapni. Mondtam, hogy sejtem és azt is mondtam, hogy remélem, ők is állnak elébe mert ők is komolyan gondolják” – kezdte a kedden megjelent posztot Hadházy. Ellenzéki kollégáinak azt üzente, hogy nem tudja, kit, mivel zsarolnak, de van a Fidesznél félelmetesebb dolog is, a nép, amely előbb-utóbb mindenkit elszámoltat.

Hadházy a március 15-i ünnepségek után újrakezdett ellenzéki tárgyalásokról csak annyit írt, hogy azok eredménytelenül zárultak, ezért egyelőre lezártnak tekinti őket az LMP. Hozzátette azonban, hogy ők nyitottak a kezdeményezésekre.

„De természetesen meg fogunk hallgatni mindenkit, aki beszélgetést kezdeményez velünk”

– írta.

A bejegyzést azzal zárta le, hogy bíznak abban, hogy a Fideszt érik majd meglepetések.

Az LMP vasárnap először a DK-val és az MSZP-Párbeszéddel egyeztetett Gyurcsány Ferenc meghívására, majd hétfő este az M3-as autópálya egyik pihenőjében Szél Bernadett és Hadházy Ákos találkozott a kampánykörúton lévő Vona Gáborral is.

Vona kedd reggel a Hír TV-nek úgy értékelte ezt a megbeszélést, hogy jó hangulatban telt, és a Jobbik nyitott az LMP-vel való együttműködésre, de nagy ellenzéki összefogás nem lesz, és egyedül indulnak az április 8-i választásokon. A Facebook-oldalán pedig azt üzente a választóinak, hogy mi „veletek fogunk össze”.

Hadházy bejelentése előtt pedig Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is a közösségi portálon üzent: „Abban bízunk, hogy a következő három hétben az LMP megállapodik a demokratikus ellenzéki pártokkal. Ha Szél Bernadették koordináció nélkül indítják el fővárosi jelöltjeiket, akkor mandátumok sorát vehetik el az ellenzéktől és veszélyeztethetik ezzel a kormányváltást” – írta.

Karácsony: A zsarnokság Felcsútról jön

0

Le kell dönteni Orbán Viktor bálványát, ezt mondta Karácsony Gergely, aki szerint ehhez akár az ördöggel is szövetkezni lehet. Azt ígérte: kitapossa a pártokból a szélesebb ellenzéki szövetséget.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta a közös ellenzéki tüntetésen: a mai nap főszereplői azok, akik hitet tesznek a szabad, igazságos Magyarország mellett. Szerinte az elmúlt 170 évben keveset éltünk szabadságban, és akik zsarnokoskodtak az ország felett, külföldi katonákkal érkeztek.

Most viszont szerinte nem lehet azt mondani, hogy nem rajtunk múlik:

„a szabadság nem külföldi erők miatt van veszélyben, (…) a zsarnokság Felcsútról jön”.

Azt mondta: ma sokan élnek az országban, akik lemondtak magukról az elmúlt évtizedek csalódásai, kétségbeesése miatt, és egy bálványt imádnak. Szerinte ők is a nemzet részei, még ha ők másokról nem is gondolják ezt, de

„Orbán Viktor bálványát le kell dönteni.”

Szerinte a Fidesz, bár kisebbség, de jól szervezett kisebbség, és sok mindennel rendelkeznek, ami kell a kampányhoz, csak egy dologgal nem: nincs igazuk.

Azt mondta: elmegy arra a tárgyalásra, amelyre Gyurcsány hívta, és

kész arra, hogy újabb áldozatokat hozzanak,

hogy csak egy ellenzéki jelölt legyen a választókerületekben, kész újabb pártokat beemelni a választási szövetségbe. Az MSZP-Párbeszéd is kész egyoldalúan visszaléptetni jelölteket, és megígérte, hogy „ki fogja taposni” a pártokból a szélesebb szövetséget.

Azt mondta: igazuk van azoknak, akik szerint az ördöggel is szövetkezni kell, de közben nem szabad kis ördögökké válni, nem szabad, hogy a gyűlölet vezesse az országot, hanem az igazságos, szolidáris, európai Magyarországra kell igent mondani. Ugyanakkor azt mondta:

ha Vona Gábor nyeri a választást, az is Orbán Viktor győzelme lesz,

mert Orbánnak 20 évbe telt, hogy liberálisból illiberális legyen, Vonának az ellenkező út három évig tartott. Szerinte csendes forradalomra van szükség, és vissza kell hozni a békét, amit Orbán elsőként vett el.

Azt is megígérte: ha ő lesz a miniszterelnök, nem fog esküt tenni a mostani Alaptörvényre, és hogy „levágják a kezét” annak, aki a közös kasszába akar nyúlni. Szerinte itt az esély, hogy új országot építsünk magunknak, és itt az ideje, hogy a sarkára álljon az ország.

Márki-Zay: A szemünk láttára lopják el a nemzeti vagyont

0

Főleg az április 8-ai választásról szólt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ünnepi beszéde. Szerinte mindenki áruló, aki az ellenzék összefogása ellen dolgozik.

Márki-Zay Péter szerint az elmúlt 170 évben „ritkán fenyegette a magyarokat akkora tragédia”, mint most, ezért el kell menni választani, mert „valóban az a kérdés, hogy rabunk legyünk vagy szabadok”.

Beszélt arról is, hogy

százezerszámra mennek külföldre a fiatalok,

de április 8-án el lehet dönteni, hogy visszajönnek-e egy szabad Magyarországra, vagy „rabok leszünk azért, mert egy tolvaj kormány maffiaállamot épít, mert a szemünk láttára lopják el a nemzeti vagyont, és ha ez ellen szót emelünk, akkor mindenféle személyes kockázatot vállalunk”.

A sajtószabadságról azt mondta, hogy 170 éve is követelték, de ez ma is aktuális, mert a hatalom a sajtón keresztül gyűlöletet kelt. Szerinte „szabadon akarunk a keresztény Európához tartozni”, szabadok akarunk lenni a korrupciótól, a megfélemlítéstől.

Beszélt arról is, hogy a hatalom éveken keresztül kisajátította a keresztény és magyar, nemzeti jelzőket, de a hódmezővásárhelyi választás megmutatta, hogy ez nem így van, a kormány visszaélt ezekkel a jelzőkkel, és közben az elmúlt években

„50 ezer migránsnak, köztük bűnözőknek”

adott letelepedési engedélyt.

A korrupcióval kapcsolatban azt mondta: ez a választás arról is szól, hogy lesz-e elszámoltatás, lesz-e törvény előtti egyenlőség. Ezért mindenkit arra buzdít, hogy fogjon össze, és „ahogy 1848-ban, 1956-ban, 2018-ban is” tegye félre az ellentéteket. Szerinte sorsszerű, hogy mindkét forradalmat az oroszok verték le, és ma a magyarok nem örülhetnek annak, amit Putyin képvisel, és a korábban oroszellenes kormány az elmúlt nyolc évben elárulta a keresztény Európát, európai értékek helyett az elnyomást képviseli.

Márki-Zay Péter szerint vannak árulók: mindenki az, aki a pártok összefogása ellen dolgozik. Ezért minden ellenzéki pártban radikális lépésre van szükség, mindegyiknek le kell vetni a szélsőségességet, és össze kell fogni egymással, ahogy a márciusi ifjak is tették: összefogtak azokkal is, akikkel nem értettek egyet.

Minden pártot felszólított, hogy tegye félre nézeteltéréseit,

ne azt nézze, hogy árulók vannak-e a másik oldalon, hanem fogjon össze.

Szerinte ha van összefogás, akkor van remény, és akkor háromszor annyi ember megy majd el szavazni, mert akkor látják az értelmét. Vona Gábort emlékeztette arra, hogy ha 70 százalékos lesz a részvételi arány, akkor ő nem a legnagyobb ellenzéki, hanem a legnagyobb kormánypártnak lehet a vezetője, ezért arra kérte őt, Karácsony Gergelyt és Szél Bernadettet, valamennyi ellenzéki párttal együtt, hogy fogjanak össze, az ő saját érdekükben is.

Azt mondta: az ellenzéki pártok egyetlen legitimációja, hogy

összefogva el tudnák tüntetni a korrupciót, a megfélemlítést,

ha viszont nem fognak össze, akkor minden legitimációt elveszítenek.

Szerinte, ha a pártvezetők nem hajlandóak együttműködni, lemondani a pártfinanszírozásról az „ördögien ravasz” választási rendszerben, amivel az „ördögien korrupt hatalom” kényszeríti őket, hogy ne fogjanak össze, akkor nincs helyük a politikában.

Azt is mondta: az összefogás érdekében létrehozott egy honlapot, ahova feltettek 12 pontot, valamint meg lehet nézni az egyéni körzetek jelöltjeit, és azt kéri a pártoktól, hogy „ahol csak összefogással lehet legyőzni a korrupciót”, ott tegyék ezt meg, és tegyék egyértelművé, hol ki a legesélyesebb jelölt.

Az Együtt megbüntetné az ellenzéket, ha…

Az Együtt már március 14-én megtartotta a március 15-i ünnepségét, mert csütörtökön a közös ellenzéki tüntetésre várják a szimpatizánsaikat. Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje minden eshetőségre felkészülve két forgatókönyvet vázolt fel a szavazóiknak.

A 48 percesre belőtt rendezvényt Juhász Péter, a párt elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a március 15-i közös, ellenzéki tüntetés előfutárának szánták a szerdai megemlékezést. (A tüntetésen Szabó Szabolcs fogja képviselni a pártot.)

Juhász arról beszélt, hogy az Együtt a legbátrabb ellenzéki párt, amit nem fognak megtörni, de tény, hogy nincsenek elegen.

Ezután Török Gábor politikai elemzőt idézte, aki levezette, hogy miért nem lesz ellenzéki összefogás. Juhász szerint az elemzésből egyértelmű, hogy a többi párt a saját érdekét helyezi előtérbe, miközben az lenne a fontos, hogy legyőzzék az Orbán-rezsimet, mert ez a nemzeti érdek. Ehhez pedig egyetlen ellenzéki jelöltet kell indítani a Fidesz-KDNP jelöltjei ellen az egyéni választókerületekben. Juhász Péter hangsúlyozta, hogy Budapest belvárosában ő volt az egyetlen ellenzéki, aki tényleg hajlandó lenne visszalépni, még ha hasonló esélye is van, mint a többi ellenzéki jelöltnek. Ha nem állapodunk meg, Orbán kottájából játszunk – mondta Juhász.

Most külön ünnepséget tartunk, holnap a szövetségeseinkkel fogunk tüntetni – kezdte Szigetvári Viktor az Együtt miniszterelnök-jelöltje. Arról beszélt, hogy a szavazólapon egyedül az Együtt képviseli majd a liberális értékeket.

Ezután rátért a választási együttműködés kérdésére: sokan dolgoznak azon, hogy a hódmezővásárhelyi reményt szétverjék – mondta. Szerinte, ha nem lesz legalább 60 választókerületben egyetlen ellenzéki jelölt, illetve,

ha lesz olyan ellenzéki párt a választások napján, amely 55-nél több egyéni jelölttel indul országszerte, az csak Orbánnak jó.

Sok párt nem tesz meg mindent az együttműködésért, bezzeg az Együtt még a héten is visszaléptetett jelölteket – mondta. Szerinte akár kétharmaddal is meg lehetne verni a Fideszt, ha a Jobbiknak megjött volna az esze, de nem jött meg, ezért most nélkülük kell megoldani a koordinációt. 35-40 kerületet a Jobbik nélkül is meg lehet nyerni, ezért Szél Bernadett és Fekete-Győr András félrevezeti a választóit, amikor a Jobbiktól teszi függővé a visszaléptetéseket – véli Szigetvári. Nem a világosi fegyverletételre kell készülni, hanem a dicsőséges tavaszi hadjáratra – fogalmazott a párt miniszterelnök-jelöltje, aki koalíciós kormányváltásról beszélt, és hisz abban, hogy átlépik az 5 százalékos küszöböt.

Szerinte csak

megpróbálják bemagyarázni a szavazóknak, hogy listán elvész az Együttre leadott szavazat.

Az egyéni kerületekben pedig, ha megvalósul az ellenzéki együttműködés, akkor az adott párt jelöltjére kell szavazni – mondta Szigetvári. Ha nem jön össze az együttműködés, azaz az ellenzéki pártok „eladják” a 2018-as választást, akkor viszont az Együtt jelöltjeire kell szavazni egyéniben is, mert a töredékszavazatok is számítanak. Ha az utóbbi forgatókönyv valósul meg, akkor a Parlamentben megbüntetik az áruló ellenzéket is. „De nem ez lesz, lesz szövetség, és abban bízom, hogy megváltoztatjuk Magyarországot április 8-án” – mondta Szigetvári, aki mindenkit arra kért, hogy jöjjön el a budapesti tüntetésre.

Ott leszünk az Parlamentben, és bármilyen módon is, értetek fogunk dolgozni – zárta le a rendezvényt Juhász Péter.

Ezért fél a Fidesz az ellenzéki együttműködéstől

A Fidesz nyerte az egyéni körzetek túlnyomó többségét a 2014-es választáson, de nagyon sok olyan volt, ahol az ellenzéki jelöltek együtt több szavazatot kaptak a későbbi győztesnél.

Szavazásra váró választók 2014-ben.
MTI Fotó: Kallos Bea

Április 8-án 106 egyéni körzetben szavazhatunk képviselőkre, az itteni győztesek mellett 93-an az országos listákról kerülnek be a parlamentbe. Ahol 199 képviselő ül majd, tehát könnyen kiszámítható, hogy az abszolút többséghez 100, a kétharmadhoz 133 képviselő kell.

A közvéleménykutatási adatok alapján nagyjából ki lehet számolni, hogy a listákról melyik párt hány képviselői helyhez jut. És az is kijelenthető, hogy

a választás az egyéni körzetekben dől majd el.

Minél többet nyer ezek közül az ellenzék, annál nagyobb az esélye, hogy megakadályozza a Fidesz kétharmadát, sőt, ha 40-45 körzetet megnyernek, akkor az is előfordulhat, hogy a Fidesznek az abszolút többsége sem lesz meg.

Ez a forgatókönyv korábban elképzelhetetlennek tűnt, a hódmezővásárhelyi választás azonban azt mutatta, hogy egy „ősfideszes” körzetben sem biztos egy fideszes győzelem, ha egyetlen ellenzéki jelölt indul.

Ennek kapcsán azt néztük meg,

hány olyan körzet van, ahol esélye lehet egy olyan ellenzéki jelöltnek, amelyet több párt is támogat,

a négy évvel ezelőtti választás eredményei alapján. Akkor a baloldali ellenzék közösen indult, de lehetett szavazni az LMP és a Jobbik jelöltjeire is.

Fontos megjegyezni, hogy csak összeadtuk a szavazatokat, egyéb változókkal nem számoltunk, például az egyes jelöltek helyi népszerűségével, vagy az elmúlt négy évben történt változásokkal. Azokat a körzeteket nem vettük figyelembe, ahol a szavazatok összeadásával csak néhány száz voksnyi volt a különbség.

Szavazatszámlálás négy éve.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

2014-ben 10 egyéni körzetet nyert a baloldal: Budapesten a 3., 4., 7., 10., 13., 14., 20. és 21. kerületben, valamint a szegedi I. és a miskolci II. számú körzetben. Ezen kívül azóta időközi választáson is ellenzéki jelölt nyert két olyan körzetben, ahol 2014-ben fideszes győzelem született: Veszprémben és Tapolcán.

Ezeken kívül azonban

volt 10 olyan körzet, ahol, ha összeadjuk a baloldali és LMP-s jelöltekre adott szavazatokat, akkor többet kapunk, mint amennyivel a fideszes jelölt végül nyert.

Ezek a következők: Budapesten a 2., 5., 8., 11., 15., 16., 18. és 22. kerület, valamint a pécsi I. és II. számú körzet. Ezek között volt olyan, ahol szó szerint pár tucat szavazaton múlt a fideszes jelölt győzelme – ezekről itt írtunk bővebben.

Ez eddig összesen 22 körzet – az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ha ezek közül majdnem mindegyikben ellenzéki győzelem születik, akkor a Fidesznek nem lesz újabb kétharmada.

Még érdekesebb a helyzet, ha a baloldali és jobbikos jelöltek szavazatait adjuk össze. Ugyanis

31 olyan körzet volt 2014-ben, ahol a baloldali és jobbikos szavazók együtt többen voltak, mint a fideszesek.

Ezek a következők: a budapesti 17. kerület, Szigetvár, Békéscsaba, Orosháza, a miskolci I. körzet, Ózd, Kazincbarcika, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros, a szegedi II. körzet, Hódmezővásárhely, a székesfehérvári I. körzet, Dunaújváros, Eger, Gyöngyös, Szolnok, Jászberény, Törökszentmiklós, Salgótarján, Érd, Dunakeszi, Gödöllő, Vecsés, Szigetszentmiklós, Cegléd, Kaposvár, a nyíregyházi I. és II. körzet, Szekszárd, Zalaegerszeg és Nagykanizsa.

Ezek mellett van még

15 olyan körzet, ahol a baloldal, az LMP és a Jobbik jelöltje együtt több szavazatot kapott, mint a fideszes.

Ezek a következők: a budapesti 12. kerület, Békés, Szentes, a debreceni I. és II. körzet, Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Esztergom, Komárom, Budakeszi, Monor, Siófok, Dombóvár, Szombathely, Balatonfüred.

Vagyis összesen

68 olyan körzetről beszélünk, ahol, ha egyetlen ellenzéki jelölt indulna, komoly esélye lenne.

Más kérdés, hogy az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik egyelőre kölcsönösen elutasítja a koordinációt, és a választóik sem biztos, hogy szívesen szavaznának a másik pártra. Mindenesetre, ha ebben a 68 körzetben, vagy legalábbis a nagy részében össze tudná hozni az ellenzék a koordinált indulást, és ezek körülbelül kétharmadában meg is vernék a fideszes jelöltet, akkor a Fidesz abszolút többsége is veszélybe kerülne.

Jobbik: A választásokig senkivel nincs tárgyalás

Dúró Dóra, a Jobbik parlamenti képviselője azt is mondta: az MSZP-vel semmilyen tárgyalást nem tart elképzelhetőnek, és az LMP-t is komolytalannak nevezte.

Dúró Dóra a hódmezővásárhelyi választással kapcsolatban a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy a Fidesz legyőzhető, ennek receptje pedig az, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy

semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között,

mert szerinte a szocialisták már nem képviselnek erőt. Úgy véli, hogy könnyen lehet, hogy a szocialisták ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok pedig elvesznek.

Az LMP-re vonatkozó felvetésre azt felelte: a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Szerinte beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, ezért azt gondolja, hogy a pártnak az is probléma, hogy kiállítsa őket. Szerinte komolytalan erőről van szó.

Korábban Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta, szervezett együttműködésre nem lát lehetőséget a Jobbikkal. Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont nem zárta ezt ki.

Még az ördöggel is szövetséget javasolnak a 28-ak

Hangsúlyozottan átmeneti szövetséget, a választókerületi egyetlen jelölt támogatását kéri a már 28, javarészt ismert értelmiségi felhívása. Új pártállam kiépülése és Fidesz-kleptokrácia: ennek eltávolítása a politikai mező minden irányából aláírók célja. A Független Hírügynökségnek többen elmondták: a bizonytalanok mozgósítása is szándékuk.

Az aláírásakor 26, kedd reggelre már 28 ismert nevet tartalmazó nyílt levelet a politikai spektrum minden pontján megtalálható személyiségek fogalmazták meg. Címzettjeik az ellenzéki pártok, mondván külön-külön egyikük sem képes a mostani kormány eltávolítására. „Ezért felszólítjuk önöket, ne akadályozzák a változást sürgető állampolgárok akaratának érvényesülését” – álla Magyar Nemzetben közzétett proklamációban.

A levelet Elek István egykori MDF-es parlamenti képviselő, később Orbán Viktor személyes tanácsadója, Lányi András filozófus és környezetvédő (az LMP-Új kezdet-szövetség választási programjának egyik megszövegezője), és Horgas Péter színházi díszlettervező fogalmazta – tudta meg a Független Hírügynökség.

Az aláírók közt van a szintén csalódott fideszes Ángyán József, egykori agrárállamtitkár, Mellár Tamás (most Pécsett egyéni jelölt sok párt támogatásával), Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter, Pusztai Erzsébet, ugyancsak az Antall-kormány tagja. Más irányból érkezett Vásárhelyi Mária szociológus, Kincses Gyula ex-államtitkár, Heller Ágnes filozófus, Majtényi László alkotmányjogász. S vannak „outsiderek” (Málovics György egyetemi oktató, Szalay Kriszta színész, Tallár Ferenc filozófus, Varga Andrea szakszervezeti vezető, Fokasz Nikosz egyetemi oktató).

A nyílt levél megfogalmazói arra szólítják fel az ellenzéki pártokat, hangolják össze választási stratégiájukat, hogy leváltsák a

„közpénzen hizlalt Fidesz-kleptokráciát”.

Harminc évvel a pártállam lebontása után egy új pártállam kiépülésének vagyunk tanúi – írják még.

Kiemelik, hogy a pártok tegyék egyértelművé: programjukat nem adják fel, egymást politikai ellenfeleknek tekintik, átmeneti szövetségük a kormány leváltására korlátozódik. Mert az egyéni kerületekből csak azokat lehet elnyerni, ahol nem oszlanak meg az ellenzéki szavazatok.

A Független Hírügynökségnek Mellár Tamás és Kincses Gyula is elmondta: egyik céljuk feltétlenül az, hogy

minél többen menjenek el választani,

mert minél többen szavaznak, annál nagyobb az esély a változásra. A szocialista-szabad demokrata kormányok egykori szociális államtitkára kiemelte, hogy nem szándéka valakik, valamely pártok mellett buzdítani, a választóknak helyben kell dönteniük a lehetőleg egyetlen ellenzéki jelölt mellett. Egyébként egy értékrend melletti kiállás a levél aláírása – mondta Kincses Gyula.

Ezt hangsúlyozta Fokasz Nikosz, a már Magyarországon született görög származású szociológus, egyetemi oktató is. Mint mondta, megkapta a szöveget, amivel egyetért, ezért írta alá. Ő is az alternatíva létrejöttének fontosságát hangsúlyozta, de személy szerint ő nem akar senkit befolyásolni.

Mellár Tamás, az első Fidesz-kormány KSH-elnöke a passzívakat, bizonytalanokat buzdítja, hogy szavazzanak, mert „most van lehetőség”. Mellár egyéni jelöltségét eddig 9 párt támogatja, a Jobbik, az LMP és a Momentum saját embert indít.

Mellár elmondta: a hétfői jelölti vitában is elismételte, hogy ha a február közepi közvélemény-kutatás azt hozza ki, hogy van nála esélyesebb, ő visszalép annak javára. De reméli, hogy a számok birtokában a külön indulni készülő „hármak” is megváltoztatják véleményüket.

A súlyosan csalódott ex-fideszes Mellár ősszel azzal indokolta sorompóba állását, hogy majdan unokája szemébe nézhessen, ha az megkérdi tőle, mit csinált ebben a helyzetben.

Ez volt ma – 2018. január 15.

0

Újabb párt csatlakozott az MSZP-hez és a Párbeszédhez, egy harmadikkal még tárgyalnak, az angyalföldi polgármester saját bevallása szerint tudja a győzelem receptjét, Soros György visszavágásra készül, Trump nem tartja magát rasszistának, hihetetlen fordulatok az NFL rájátszásában – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

Közösen indulnak a Liberálisok az MSZP-vel és a Párbeszéddel

A három pártelnök, Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Fodor Gábor együtt kiadott közleménye szerint közösen indult a választáson a három párt, és

mindhárman Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét támogatják.

A technikai részletekről, vagyis, hogy ez például közös listát jelent-e, még egyeztetnek.

Karácsony-Szigetvári: folytatódnak a tárgyalások

Karácsony Gergely a PM és az MSZP közös és Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje az ATV stúdiójában, egymást váltva megállapodtak abban, hogy folytatják a tárgyalásokat a pártok a lehetséges együttműködéséről. A csepeli jelöltállítást egyelőre nem tartják megoldhatónak.

Tóth József: A pártok elfelejtettek politizálni és dolgozni

Tóth József
Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Abnormális világban élünk, éppen ezért igyekszik minél kevesebbet foglalkozni a politikával, ezt mondta Tóth József a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Szerinte tudja, mit kellene tenni ahhoz, hogy a baloldal megnyerje az áprilisi választásokat, megvan hozzá a receptje, de erről nem beszél nyilvánosan, mert

szerinte dolgozni, tárgyalni nem a nyilvánosság előtt kell.

A mai politikusok viszont azt gondolják, hogy elég egy-egy tévényilatkozat is, emiatt aztán a pártok elfelejtettek politizálni és dolgozni. Annyit elárult, hogy

a győzelemhez közös lista, közös miniszterelnök-jelölt és egyéni képviselő-jelöltek kellenek.

A főváros XIII. kerületét több évtizede irányító Tóth József biztos abban, hogy a Fidesz, ha nyer, akkor sem szünteti meg az önkormányzatokat, de tovább csökkenti azok önállóságát.

Financial Times: Soros visszavág

“Déjà vu érzés, egy nagy különbséggel – ma a világban az uralkodó ideológia a nacionalizmus” – ezt mondta Soros György a Financial Times-nak, utalva a gyerekkorában uralkodó nácizmusra. Szerinte

„ma az Európai Unió intézményei vannak végveszélyben, és Oroszországban is újjáéledőben van a nacionalizmus.”

A cikkben felsorolják az üzletember elleni támadásokat, és megszólal Kovács Zoltán kormányszóvivő is.

Akár jól is járhatnak a magánnyugdíjpénztári tagok

Ez már történelem, a beszántott magánnyugdíjrendszert nem lehet visszacsinálni, és jelenleg pereskedni se érdemes – ez a véleményük a megkérdezett szakértőknek. Az viszont nem lehetetlen, hogy később mégis jól járnak a befizetéseiket hét éve megtartók.

Trump szerint ő nem rasszista

Fotó: MTI/EPApool/Jim Lo Scalzo

Nagy vihart aratott Donald Trump amerikai elnök kijelentése, nevezetesen, hogy „szarfészeknek” nevezte azokat az, elsősorban latin-amerikai és afrikai országokat, ahonnan menekültek érkeznek Amerikába. Napokkal később végül már Trump is kénytelen volt megszólalni az ügyben, mégpedig egyik kedvenc időtöltése, golfozás közben. A kérdésre, hogy rasszista-e, azt válaszolta, hogy nem.

35 halott az öngyilkos merényletben

Legalább 35 ember meghalt, kilencven pedig megsebesült Bagdadban, egy kettős öngyilkos bombamerényletben. Három nap alatt másodszor robbantottak terroristák az iraki fővárosban. A helyi hatóságok szerint az áldozatok száma emelkedhet.

Leomlott a mennyezet az indonéz tőzsdén

Leszakadt az indonéz főváros tőzsdéjének a belső mennyezete, többen megsérültek.

Az épület ad otthont a Világbank irodájának is.

A Facebookon számos fénykép mutatja, ahogy porba és füstbe borult az épület aulája, amely tele van mennyezet-darabokkal, és törött bútorokkal.

Őrült meccsek: meglepetés és hihetetlen végjáték az NFL rájátszásában

A főcsoport-elődöntőket rendezték az NFL rájátszásában. A legtöbb szakértő a védelmek csatájára számított a Pittsburgh Steelers – Jacksonville Jaguars meccsen, ehhez képest

összesen 87 pont született.

A látványos jelenetekben, hihetetlen elkapásokban bővelkedő meccset végül a végig vezető vendégek nyerték. A másik meccs is rendkívül izgalmas volt, a New Orleans Saints az első félidőben 17 pontos hátrányba került a Minnesota Vikings otthonában, innen fordított a csapat, az utolsó másodpercben, egy sokáig emlékezetes játékkal mégis a Vikings nyert.

Bréking nyúz, január 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

Megszólalt az ÁSZ az ÁSZ-ügyben, de a gruppenszexre hasonlító ellenzék, és egy bizonyos bosszúvágyó, a választásokba beleszólni akaró milliárdos is előkerül a pénteki brékingben.

Az ÁSZ főtitkára, Holman Mónika az Origónak

„Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a számvevőszék számára nem léteznek ellenzéki, illetve kormánypártok. Ellenőrzött szerveztek vannak, amelyeket a számvevőszéknek a törvényi előírások szerint ellenőriznie kell. …

Az ÁSZ nem politikai szervezet, és én magam sem vagyok politikus. Ezért a politikai csatamezőre nem is lépünk be, annak ellenére, hogy próbálnak berángatni minket. Azt viszont nagyon furcsának és társadalmi szempontból rendkívül károsnak tartom, hogy azok akik, éveken keresztül azt hangoztatták, hogy nem elég szigorúak a törvények, vagy a számvevőszék nem tesz meg mindent a pártok elszámoltatása érdekében, most durván az államba és a számvevőszékbe rúgnak. Pedig az ÁSZ nem tesz mást, mint a mindenkor hatályos törvények betartásának ellenőrzésével tükröt tart az ellenőrzöttek elé. Nem az a megoldás, hogy összetörjük a tükröt, ha nem tetszik az, amit látunk benne.” (Origo: Belerúgnak az ÁSZ-ba azok, akik eddig az ellenőrzést sürgették)

A Soros-szervezet díja a Soros-blog herbálozó újságírójának

„A hazai álhírgyártás tartóoszlopának számító Soros-blog, a 444.hu újságírója, Ács Dániel nyerte az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat és az azzal járó egymillió forintos pénzjutalmat, a korábban a Városligetben herbálozó Ács ráadásul azért a IX. kerületi önkormányzat munkájáról és parkolási rendszeréről szóló cikksorozatáért részesült elismerésben, amelynek egyik dolgozatáról azóta kiderült, hogy gyakorlatilag az utolsó betűig hazugság. A Fővárosi Törvényszék elsőfokon ugyanis igen terjedelmes helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t, ráadásul információink szerint a sajtóperen kívül rágalmazás miatt Ács Dániel ellen is pert indított a ferencvárosi önkormányzat. Példátlan, de a lejáratás és a hazugság Soma-díjat ért idén. Innen is gratulálunk a döntnököknek és Ács Dánielnek.” (Pesti Srácok: Kínos: Helyreigazításra kötelezett lejárató cikkért kapta az év oknyomozó újságírója díjat a 444-es Ács Dániel)

 A 888 szerint nem kormány-, hanem ellenzékváltásra van szükség

„Alig három hónappal a soros parlamenti voksolás előtt a magyar ellenzék politikai térképe egyszerre obszcén gruppenszex (szíve szerint mindenki összejönne mindenkivel) és múmiashow. A kettő persze külön-külön is sok. …

Az igazság azonban az, és a lelke mélyén ezzel tisztában van minden hazai választó, hogy fingjuk nincs mit kezdenének a kormánnyal, ha az ölükbe hullana 2018 tavaszán.

Hogyan muzsikálna együtt a nem tanultam semmit, de azt legalább nem felejtem, balliberális közép- és törpepártok horrorkoalíciója a radikális múltját szégyenlő, Heller mama előtt kukoricán térdeplő, Vona-féle Jobbikkal?” (888.hu: H. I.: Fing befőttes üvegben: ez ellenzékváltó év lesz)

Nemes küzdelem helyett zavargásokra számít a Magyar Idők a választások előtt

„Az április 8-i dátumot a kormánypártok és az ellenzék is üdvözölte, de talán ez az egyetlen kérdés, amiben egyetértés van köztük.

A küzdelmet most nem a hagyományos, kemény, de nemes versengésként kell értelmezni, az előzmények ismeretében ugyanis borítékolható, hogy a korábbiaknál durvább, alattomosabb és alpáribb stílusú kampányra készülhetünk.

Ennek oka abban rejlik, hogy nincs kormányváltó hangulat a társadalomban, mint ahogy az ellenzéki oldalon sincs olyan formáció, amely valódi kihívója lehetne a Fidesz–KDNP-nek, legfeljebb megalapozatlan ambíciókról és vágyálmokról beszélhetünk. …

Az idei választáson tehát rendhagyó módon nem az ellenzéki pártok az igazi ellenfelei a kormányoldalnak, sokkal inkább egy nemzetközi hálózat, illetve egy bosszúvágyó magyar milliárdos, akik nem válogatnak az eszközökben.

Ennek tudatában az előttünk álló kampányidőszakban számíthatunk a kormányzati szereplők és azok családtagjai elleni lejárató akciók­ra, rágalmakra, zavarkeltésre és utcai tüntetésekre, provokációkra.” (Magyar Idők: Visszaszámlálás)

Bokros: Kirekesztik őket

Az MSZP és a DK csak pénzt és parlamenti helyeket akar, rendszerváltást nem – állítja Bokros Lajos. A MoMa elnöke ezzel magyarázza, hogy pártját kizárták az együttműködésből. A DK és az MSZP viszont azt mondja, hogy másfajta együttműködésre készen állnának Bokros pártjával. A háttérben a kis pártok dilemmája állhat.

„Kirekesztés, ezzel az egyetlen szóval jellemezhető a két, magát még nagynak képzelő baloldali párt, az MSZP és a DK magatartása a demokratikus ellenzéki szövetség tárgyában. Tegnap lehullt az álarc. Négy hónapi hitegetés, sőt, hazudozás után a DK elnöke végre bevallotta: nem akarnak megállapodni a Modern Magyarország Mozgalommal” – írja közleményében a Modern Magyarország Mozgalom elnöke.

Bokros Lajos szerint a – nevén nem nevezett – Gyurcsány Ferenc átverte őket, szándéka hamis volt, amikor korábban még együttműködést sürgetett velük.

A MoMa-vezető úgy látja, hogy az MSZP és a DK le akarja kaszálni a kis pártokat. A szocialisták javasolták: a választáson 1 százalékot el nem érő pártoknak vissza kell fizetniük a kampányra kapott támogatást. Ez a megélhetési politikusok túlélési stratégiájának része, mert csak pénzt akarnak, rendszerváltást viszont nem – vonta le a következtetést Bokros.

Az egymással megállapodott pártok lemondtak az önkényuralom és a fasisztoid kormány megdöntéséről, mert nekik jó a mostani berendezkedés is Bokros szerint.

„A Modern Magyarország Mozgalom keserűen veszi tudomásul, hogy a jelenlegi baloldallal nem lehet helyreállítani a demokráciát, nem lehet leváltani az önkényuralmat.”

A pártelnök emlékeztet arra, hogy négy éve az ellenzéki összefogás érdekében nem indultak el a választáson. Most azonban kénytelenek lesznek, mert a jelenlegi szabály értelmében egymás utáni második távolmaradás esetén törölnék őket a nyilvántartásból.

Bokros Lajos szerint az önkényuralom fennmaradásáért a felelősség azokat terheli, akik megakadályozták a demokrácia erőinek teljes körű és feltétel nélküli szövetségét, s ezt az állampolgár tudja.

A Független Hírügynökség megkeresésére Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja mindössze annyit reagált Bokros állításaira, hogy az ellenzéki együttműködésnek nem egyedüli módja a parlamenti lista állítása, egyéb lehetőségek is vannak erre, amire az MSZP készen áll.

A DK felajánlotta, és hónapokon át tárgyalt erről, hogy Bokros Lajos

helyet kap a DK listáján és egyéni jelöltjeiket is indíthatták volna

DK-támogatással – mondta Gréczy Zsolt szóvivő. Ugyanezt mondták a Szolidaritás Mozgalomnak, amely elfogadta, Bokros pedig nem – tette hozzá.

A háttérben alighanem a nagyon kis pártok dilemmája húzódik meg. Az, hogy az alig vagy sehogyan se mérhető támogatottságú szervezetek jelöltjeinek töredékszavazatai – ha veszítenek egyéni kerületben – elvesznek, mert a párt önállóan nem indul – sőt, ezek a szavazatok egyenesen a győztes listáját erősítik.

Erre utalt a MoMa elnökségéből pár hete kilépett Pusztai Erzsébet is, amikor csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy arra a pártra kell szavazni, amelyik eléri az 5 százalékot. A nagyobb pártok dilemmája viszont az, hogy legalább 27 kerületben kell jelöltet állítaniuk ahhoz, hogy országos listájuk legyen, vagyis túl sok helyet nem engedhetnek át kis pártoknak. A MoMa ráadásul – ahogyan Bokros ezt írta is – abban a helyzetben van, hogy muszáj önállóan indulniuk, máskülönben megszűnik a párt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK