Belharc Palesztinában

0
1053

A Palesztin Hatóság szabadon engedte a múlt héten letartóztatott öt újságírót, akik közül négyen a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászhoz közeli médiának dolgoztak. Előtte a Hamász is elengedte az állami tévé tudósítóját a Gázai övezetben.

A radikális Hamász médiájának öt munkatársát biztonsági okra hivatkozva fogta le a Palesztin Hatóság (PH), de családtagjaik szerint politikai okok álltak őrizetbe vételük mögött. Hétfői, óvadék ellenében megejtett szabadon bocsájtásuk előtt a Gázai övezetet uraló Hamász is visszaadta szabadságát a hatóság tévécsatornája tudósítójának, akit Gázában vettek őrizetbe – írta a Haarec izraeli újság..

Ügyvédjeik és családtagjaik szerint lecsukásuk valódi oka a PH-t vezető

mérsékelt nacionalista Fatah párt és a Gázai övezetet irányító Hamász közötti hatalmi harc volt.

A PH az egy hónappal ezelőtt kiadott, az internetes médiát szabályozó rendelete alapján fogta el az öt publicistát, akire az új rendelet alapján egy évtől akár életfogytig terjedő börtönbüntetés is kiszabható lett volna. A PH fennállásának eddigi legkeményebb korlátozásait vezette be az újságírók ellen a július 11-én kiadott új szabályozásával, amelynek alapján bírálói szerint gyakorlatilag bárkit letartóztathatnak azzal a váddal, hogy „ártott a nemzeti egységnek”.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .