Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A Jobbik útja – 9. Velük, vagy nélkülük?

2017. novemberében Vona Gábor volt a Spinoza színház vendége. Rangos Katalin műsorvezető sorozatában politikusokat hívott az Erzsébetváros közepén található színpadra. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a Jobbik elnökét, vagy a párt bármely vezető politikusát meghívják a budapesti zsidónegyedbe, az egykori gettó helyszínére. És évekkel ezelőtt Vona Gábor sem fogadta volna el a meghívást.

Az eseménynek, mint utóbb kiderült, nagyobb lett a füstje, mint a lángja. S bár voltak, akik tüntetéssel fenyegetőztek, végül semmi nem történt: Vona Gábor kedvesen és barátságosan beszélgetett, a kérdésekre hol egyenesen, amikor meg úgy látta jónak, kitérően válaszolt.

Ettől függetlenül, ahogy közeledik az áprilisi választás időpontja, egyre gyakoribbak és hevesebbek a viták azzal kapcsolatban, hogy

a demokratikus (vagy, mondjuk így: baloldali) ellenzéknek kell-e, szabad-e együttműködnie a Jobbikkal.

Azon senki nem csodálkozik, hogy a vélemények megoszlanak, a vita hevessége, a vitázók elszántsága viszont még a sokat látott elemzőket is meglepte. Az egyik oldalon azok vannak, akik azt állítják, hogy a Jobbik már kevésbé rossz opció, mint a Fidesz, hiszen láthattuk az utóbbi években, hogy mi történt: a két párt helyet cserélt a politikai palettán, és ma már sok tekintetben a Fidesz számít szélsőségesebbnek – ha úgy tetszik: radikálisabbnak – mint a Jobbik.

A másik oldal támogatói rendre felidézik a Jobbik vezetőinek évekkel ezelőtti, de itt-ott ma is hallható nyilatkozatait, és azt mondják: nácikkal soha.

Azok, akik – Kövér László egykori bonmot-ja nyomán – azt vallják, hogy „náci kutyából nem lesz demokratikus szalonna”, azzal érvelnek, hogy Vonáék megmutatták már ezerszer, hogy milyenek, s most hiába próbálnak úgy tenni, mintha gyerekes csíny lett volna, amit korábban tettek, ne higgyünk nekik. Csak játsszák magukat, hogy megkedveljük őket, és megszerezzék a hatalmat.

Ha ez megvan, ismét a régi Jobbikot látjuk majd.

Véget ér a cukiság, és ismét jönnek a radikálisok, akik számon tartják a zsidó kormánytagokat, beleköpnek a Dunaparti cipőkbe, és az ott készült fotón elégedetten vigyorognak.

Ne dőljünk be a Jobbik megváltozásának, mert ezek nem változnak. Ugyanaz a társaság, mint akik régen voltak. Vagyis, Vona Gábor beengedése a Spinozába  nem hiba volt, hanem bűn. Sokba fog még nekünk kerülni az, hogy vannak, akik barátkoznak a Jobbikkal. Ne higgyünk abban, hogy ők tiszták és becsületesek, csak azért, mert rajtuk kívül már mindenki lopott ebben az országban. Ez csak azért van, mert a Jobbik eddig nem fért a húsosfazékhoz, távol volt a hatalomtól, nem tudott belenyúlni a közösbe. Klasszikussal szólva: a jó erkölcs nem más, mint az alkalom hiánya.

Majd ha hatalomra kerülnek, akkor kiderül, hogy ők sem különbek a többieknél, sőt! De akkor már késő lesz.

A kórus másik fele azt énekli, hogy a Jobbik, már nem ugyanaz a párt, ami évekkel ezelőtt volt. És a párt vezetője, Vona Gábor is előnyére változott. Jobb lett a Jobbik, de ezen nem kell csodálkozni. Az ember változik, átértékeli ifjúkori cselekedeteit, botlásait. Bölcsebb lesz, belátóbb.

És velük szemben nekünk is bölcsebbnek kellene lennünk, belátóbbnak.

Vona Gábor és pártja évek óta azon dolgozik, hogy megmutassa, hogy már nem az a kirekesztő, cigány- és zsidóellenes párt, mint amilyennek egykor indult.

Higgyünk benne, hogy komolyan gondolják, vagyis, hogy már nem olyanok, mint voltak. Mást nem is nagyon tehetünk: ha ránézünk a politikai térképre, láthatjuk, hogy a Fidesz ma már jobbról előzi a Jobbikot. Orbán pártja mára szélsőségesebb lett, mint Vonáé.

Nem kell a Jobbikot szeretni, de tudomásul kell venni, hogy belátták a tévedéseiket, ha kell, hajlandók bocsánatot kérni. És, tegyük hozzá, nincs is más választásunk. Ha le akarjuk váltani Orbán rendszerét, együtt kell működni velük. Mert a Fidesznél még a Jobbik is jobb.

A vita máig nem dőlt el, a vitázó felek között nem látszik közeledés. És akkor arról még nem is szóltunk, amit nem véletlenül hagytuk a végére: hogy a Jobbik akar-e együttműködni a demokratikus (baloldali) ellenzékkel.

Jelen állás szerint – legalábbis, erre utalnak a megnyilatkozásaik – ők sem kérnek a baloldali pártokból. Persze, tudjuk, hogy a politikában minden más területnél érvényesebb a mondás: soha ne mondd, hogy soha!

Ahol minden megtörténhet, ott minden meg is történik.

A Jobbik útját bemutató sorozatunk előző része itt olvasható.

Lezsák, Horthy és a zsidó honfitársak

Ment a maszatolás rendesen a január 27-re tervezett Horthy Miklós emlékére tartott volna szentmise kapcsán. Különösen akkor élénkült meg az ezzel kapcsolatos kommunikáció, amikor kiderült, hogy ez a nap egybeesik a holokauszt nemzetközi emléknapjával. (Mely nap amúgy az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója.)

A magyar politika magas rangú prominensekkel készült képviselni magát az eseményen. Felszólalt volna Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és Boross Péter volt miniszterelnök. Utóbbi közölte, hogy zavarban volt, amikor megtudta, hogy ez a nap a holokauszt emléknapja egyben, de ott lesz a szentmisén, beszélni is fog, mert mint mondta, az embernek vállalnia kell a tévedését.

Lezsák Sándor nem mondott semmit, ezzel szemben a Magyar Hírlap leközölte a magyar országgyűlés alelnökének – a szentmise elmaradása miatt el nem mondott – beszédét.

Mely beszédből kiderült, hogy nem igaz, amit a szervezők állítottak, miszerint nem tudtak arról, hogy a szentmise a holokauszt emléknapjával esik egybe. Tudtak róla, és tudott róla Lezsák Sándor is. Az országgyűlés alelnöke ugyanis a többi között ezt mondta volna január 27-én, szombaton, a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián tartandó szentmisén: „Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több mint méltányosság a megítélésben”.

Lezsák úr zsidó honfitársai tehát példát vehetnének Lezsák úr azon zsidó honfitársairól, akik méltányolják Horthy Miklós kormányzó bátor döntését. Még akkor is, ha nem minden zsidó honfitárs méltányolhatja a kormányzó úr bátor döntését, mert sokan közülük már a múlt század negyvenes éveiben sem voltak abban a helyzetben, hogy ezt, vagy bármi mást méltányoljanak. Lezsák úr zsidó honfitársai közül ugyanis sokakat elpusztítottak a vészkorszak idején. Mások túlélték valahogy, de számos családtagjukat, gyerekeiket. testvéreiket, szüleiket megölték. Lezsák úr is beláthatja, hogy ezek a zsidó honfitársai nem méltányolhatják a kormányzó úr bátor döntését.

Persze, bizonyosan vannak Lezsák úrnak olyan zsidó honfitársai is, akik méltányolják Horthy úr döntésének bátorságát. Egy ilyen zsidó honfitársunkról, néhai Blumgrund Jánosról, későbbi nevén: vitéz Szabó Attila Jánosról a Független Hírügynökség is írt néhány nappal ezelőtt.  Ő volt az a zsidó honfitársunk, aki a bécsi Horthy Miklós Társaság elnökeként koszorút helyezett el Horthy Miklós újratemetésén Kenderesen.

Horthyra emlékezni, érte szentmisét mondani mindenkinek jogában áll. Akinek így jó, lelke rajta

Lezsák Sándor Horthy kormányzó és bátor döntése iránti rajongása azonban nem magánügy. Lezsák Sándor ugyanis a magyar parlament, az ország legfőbb döntéshozó testületének az alelnöke. Vagyis, a közhatalom magas rangú tisztviselője, s ha ő részt vesz és beszédet mond egy ilyen megemlékezésen, azáltal olyan látszat keletkezik, mintha ott a magyar közhatalom is megjelent volna.

Tanulságos utóirat: január 27-én ugyan elmaradt a szentmise, de a Horthy Miklós Társaság szervezésében február 11-én emlék-istentiszteletet tartanak a kormányzó halálának 61. évfordulója alkalmából a Hazatérés Templomában.

Nyilván Lezsák Sándor azon zsidó és nemzsidó honfitársait is várják, akik méltányolják a kormányzó úr döntésének bátorságát.

Mivel foglalkozik Magyarország miniszterelnöke?

Üzleti ügyekkel biztosan nem. És nőügyekkel sem. Bohócügyi államtitkára viszont van. Vagy legalábbis volt, mert néhány évvel ezelőtt még erről beszélt.

Sok rejtély övezte Orbán Viktor röpke bécsi útját. A miniszterelnök vonattal utazott az osztrák fővárosba, még a hátizsákjának is vásárolt egy külön helyjegyet, ám odakint a szolgálati kisbusza várta. Előzetesen úgy tűnt, hogy a Sebastian Kurz kancellárral történt megbeszélése után a magyar fél kérésére nem tartanak sajtótájékoztatót, ám az osztrákok meggyőzték Orbánékat, hogy ez odakint nem szokás. Ott, szemben a magyar gyakorlattal, az állami vezetők és a kormány tagjai szóba szoktak állni az újságírókkal. Végül kompromisszumos megoldás született:

négy előre egyeztetett kérdést lehetett feltenni a miniszterelnöknek.

Volt még két másik találkozója is Orbán Viktornak Bécsben. Heinrich Pecinával, a Népszabadságot fondorlatos módon bezáró volt Mediaworks-tulajdonossal még Kurz előtt találkozott, a kancellárral történt megbeszélés után pedig a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt elnökével ebédelt.

Az ezt követő sajtótájékoztatón az Index munkatársa megkérdezte Orbánt, hogy mikor fogja a kormány nyilvánosságra hozni az OLAF-jelentést, illetve hogy beszélt-e az ügyről a vejével, Tiborcz Istvánnal, mire a miniszterelnök azt válaszolta:

semmilyen üzleti üggyel nem foglalkozok, nem is fogok

Korábban azt is megtudhattuk róla, hogy nőügyekkel sem foglalkozik. Tavaly áprilisban kiderült, hogy Szemerkényi Réka washingtoni nagykövetet Szabó László külügyminiszter-helyettes váltja június végén. Akkor az egy ezzel kapcsolatos újságíró kérdésre azt válaszolta: nőügyekkel nem foglalkozom.

Két ügy tehát már biztosan van, amivel a nem foglalkozik a miniszterelnök. Üzleti- és nőügyek kipipálva.

Bohócügyekkel viszont foglalkozik Orbán Viktor. Ezt onnan tudni, hogy van, de legalábbis volt bohócügyi államtitkára. Ez egy régebbi történet, 2011-es. Akkor épp a rendvédelmi dolgozók tüntettek. Orbán Viktor hosszú hezitálás után végül fogadta néhány rendvédelmis szakszervezet vezetőjét. Akiket nem fogadott, azok a tárgyalások alatt odakint várakoztak a Kossuth téren.

Árok Kornél, akit mások mellett fogadott a miniszterelnök, az amúgy eredménytelen tárgyalások végeztével arra kérte Orbánt: ha már úgyis itt van, tartson egy rögtönzött szociális konzultációt a téren várakozóknak. „Ezt majd átadom a bohócügyi államtitkáromnak”, mondta erre a miniszterelnök.

120 perc – 2018. január 30. 14:00

Keresik Budapest dalát

Budapest dalát keresi a Fővárosi Önkormányzat, a projektre tizenegy ismert előadót hívtak meg, mellettük három helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fel a kiírt pályázaton. A tizennégy dalt tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül. MTI

Bemutatták a Fidesz új plakátját

Az ellenzéki vezetőknek „Soros és Brüsszel akarata az első”, így készek végrehajtani a „Soros-tervet”, lebontanák a határzárat, betelepítenék a bevándorlókat, mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi sajtótájékoztatóján, a Parlamentnél, ahol bemutatta pártja új plakátját. MTI

Emléktábla Jávor Pál aradi szülőházán

Emléktáblát kap aradi szülőházára Jávor Pál, a 20. század eleji magyar filmművészet egyik legünnepeltebb sztárja. Az avatóünnepséget szerdán tartják a néhai filmcsillag szülővárosában. MTI

Barátok közt

A menekültellenes kampány megálmodójának, Balásy Gyula cégei taroltak a Nemzeti Kommunikációs Hivatal pályázatain2017 utolsó negyedévében. A második helyre Szijjártó Péter külügyminiszter barátjának, Kuna Tibornak az érdekeltségei jöttek fel. A két vállalkozás vitte el a 17 milliárd forintos keret 80 százalékát. Hír TV

Száz Hegedűs Lacit, ezeret!

Lakossági fórumon kampányolt a Fidesz jelöltje mellett Lázár János Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, volt vásárhelyi polgármester, otthon érezte magát a hazai pályán, amelynek – futballhasonlattal élve – minden fűszálát ismeri.

Ilyenkor az ember jobban elengedi magát, és még egy-két olyan trükköt is megenged magának, amelyet idegenben eszébe sem jutna kipróbálni.

Lázár János közlése szerint „170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt, a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.”

Nem tudjuk, hogy kicsoda Hegedűs Laci, utánanézhetnénk a Google-n, de annyira nem érdekes. Feltehetőleg olyan ember, aki nagyon meghajtja a közmunkásokat. Szigorú, de igazságos, nála nincs lógás, semmittevés, kamuzás, aki nála dolgozik, annak jártányi ereje sem marad a nap végére, örül, ha elvánszorog hazáig, hogy belerogyjon az ágyába, nemhogy munka után még lopni legyen kedve.

Aki fáradt és kimerült, az nem lop, akinek van energiája, az tolvaj. Ha az ország teli lenne Hegedűs Lacikkal, akkor már rég felszámoltuk volna a korrupciót.

A szocialisták persze rögtön rárepültek Lázár János mondandójára és lecsapták a magas labdát. Rövid közleményt adtak ki, melynek lényege, hogy az összes fideszes menjen el közmunkásnak, és akkor megszűnne a lopás.

Ha ez ilyen egyszerű lenne! Mert, és ezt már mi tesszük hozzá, hány Hegedűs Lacira és hány városházára volna szükség ahhoz, hogy ez a szép álom beteljesüljön? Ebben az országban ugyanis sokan és sokféleképpen lopnak, mindennek lába kél. És nemcsak annak, ami mozdítható, de azt is megfújják, amiről korábban azt hittük, hogy mozdíthatatlan.

Mondjuk, nem kellene ahhoz munkában megfáradt közmunkás, vagy az őket a jelek szerint keményen megdolgoztató Hegedűs Laci. Elég lenne, ha mindenki betartaná a törvényeket. És nemcsak azok, akikkel betartatják, de azok is, akik ezeket a törvényeket megalkotják, és a parlamentben megszavazzák.

A Jobbik útja – 8. A cukiságkampány

2013-ban kezdődött az a folyamat, amelyet köznyelv a Jobbikkal kapcsolatban cukiságkampányként ismer. Vona Gábor a Jobbik elnöke tavaly novemberben a Spinoza színházban azt mondta erről, hogy nem szereti ezt az elnevezést, mert ez egy taktikázásra utal, miközben ez nem taktika, mert valódi változások zajlanak a párt ideológiájában és megnyilvánulásaiban.

A cukiságkampány röviden és leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a Jobbik, amely szélsőséges és radikális mozgalomként indult, egyre inkább igyekszik középre tolódni – ahogyan ők fogalmazzák, néppártosodni. Ennek a cukiságnak a képi formája az, hogy Vona Gábor párt elnök kiskutyákat simogat, ideológia megjelenítése pedig sok más gesztus mellett abban áll, hogy a pártelnök hanuka alkalmából üdvözlő sorokat írt a zsidó szervezeteknek.

Ha a cukiságkampányról beszélünk, felvetődik a kérdés, hogy mennyire vehető komolyan a Jobbik „megjavulása”, s valóban valódi a változás, a múltjukkal való leszámolás.

Ha a politikai racionalitás oldaláról közelítünk, akkor azt mondhatjuk, hogy a cukiságkampánynak, vagyis a Jobbik „megszelídülésének” van alapja. A Jobbik, a Fidesz köpönyegéből bújt elő, Vona Gábor pártelnök ugyanabban a polgári körben kezdte politikai pályafutását, amelynek a jelenlegi miniszterelnök is tagja volt. Orbán Viktor akkor még tehetséges fiatalembereknek nevezte a pályakezdő jobbikos politikusokat, és sok sikert kívánt nekik.

Idővel azonban a helyzet megváltozott, a Fidesznek kellemetlenné vált a vetélytárssá növekedett Jobbik, és Vona is rájött arra, amire Orbán – egy más szituációban – évtizedekkel korábban: hogy ott, ahol vannak, számukra nincs már hely.

Ahogyan a Fidesz ateista liberálisból keresztény és konzervatív lett, úgy változott/változik a Jobbik radikálisból néppártivá.

Utóbbira azért is volt szükség, mert az elmúlt években a Fidesz a Jobbik szinte valamennyi témáját lenyúlta, és azt lehet mondani, hogy jobbról előzte a Jobbikot.

Ha máshonnan nézzük, akkor a Jobbik irányváltása, a „helycserés támadás” valójában taktika, ahogyan elemzők ma mondják: egy politikai termék. S bár a keményvonalasként ismert Novák Elődöt Vona eltávolította a Jobbik vezetéséből, a 2006-os tévéostromban kétes hírnevet szerzett Toroczkai László – ma Ásotthalom polgármestere – most is alelnöke a Jobbiknak.

Sneider Tamás

És ott van a pártban az a Sneider Tamás, aki skinhead-vezérként kezdte a közéleti pályafutását, és aki egy 2014. szeptemberi kiszivárgott felvételen elmagyarázza, „hogy miért muszáj visszavenni a durvább hangból… A lavírozás lényege, hogy a keményebb tónust újabban a Jobbikot segítő Betyársereg használja majd… Azért jó, hogy van egy Betyársereg, azért jó, hogy van a Hatvannégy Vármegye, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg bent a Parlamentben, mert nekem arra kell figyelnem, hogy az egyszerű helyi polgár is, akiben mondjuk semmi nemzeti érzés nincsen, mégis azt mondja, hogy szimpatikus ez a Jobbik, rá fogok szavazni… Ennyi, de ettől függetlenül nem változott semmi különösebben az elképzelésünkben, sőt, egyáltalán nem változik. Csak hát a kommunikáció, arra kell figyelni, hogy hogyan.”

Máshol Sneider Tamás arról beszél, hogy a munkatársa inkább legyen muszlim, mint zsidó. És akkor még arról nem is szóltunk, hogy továbbra is tagja a párt belső köreinek a zsidó kötődésű kormánytagok listázását emlegető Gyöngyösi Márton, vagy a Duna-parti cipőknél a nyilasok áldozatait kigúnyoló Kulcsár Gergely.

Még Vona pártelnöknek is voltak olyan „elszólásai”, amelyek arra utalnak, hogy a Jobbik valójában nem gondolja komolyan a „megjavulást”.

Vona Gábor még 2015-ben is arról beszélt, hogy „a hazai zsidóságnak fel kell hagynia azzal, hogy magára folyton csak áldozatként tekint, és 70 évvel a második világháború után még mindig bűnösnek bélyegez egy egész nemzetet.”

A Jobbik megszelídülése tehát valójában politikai termék, bár, amennyiben ez a mostani ideológia még egy ideig fennmarad, akkor a párt – akár alapítói akarata ellenére is – valóban megváltozhat. A cukiságkampány azonban még az elején jár, ráadásul nagy és – lásd a fenti elszólásokat – a párt vezetői számára időnként kínos kacskaringókkal teli.

Ebben a helyzetben vetődik fel a kérdés a baloldali ellenzék számára, amiről sorozatunk következő, befejező részében írunk: hogy lehet/szabad-e együttműködni a Jobbikkal Orbán kormányának leváltása érdekében.

Következik: Velük, vagy nélkülük.

A sorozat előző része, Vona Gábor találkozása Simicska Lajossal, itt olvasható.

Zsidózó vicc és migránsmentes Törpörtyűfesztivál

A Baranya megyei Gödrén Töpörtyű-fesztivált rendeznek február 10-én, a résztvevőknek minden hozzávaló a rendelkezésükre áll. A többi között öt kiló zsírszalonna, sörasztal, és még minden, ami a töpörtyűkészítéshez elengedhetetlen.

Például migránsmentes környezet. Ezzel invitálja a polgármester a potenciális érdeklődőket, de mielőtt nagyon beleélnénk magunkat, hogy migránsok nélkül fesztiválozhatunk, a polgármester úr megmagyarázza, hogy mindezt hogyan kell érteni.

A Szabad Pécs találta meg a fesztivál beharangozóját, ők kérdezték meg Gelencsér Gábort, Gödre független polgármesterét, aki azt válaszolta nekik, hogy „a megjegyzés pusztán a töpörtyű készítésére kitalált rendezvény kapcsán vetődött fel, más rendezvényünk kapcsán nem. Gondolom, magyarázni nem kell, miért nevezhettük – viccesen – migránsmentesnek. És láss csodát, a célt elértük! Remélhetőleg többek figyelmét is sikerül ugyanígy felkelteni, hiszen egy rendezvény promotálásának épp ez a célja. Kérem, ne keressen ebben sem politikát, sem provokációt, arról ugyanis a rendezvény nem szól! Szeretne viszont közösséget építeni, gasztronómiai hagyományokat elevenen tartani, személyes kapcsolatok teremtését elősegíteni!”

Vagyis, így a polgármester, a migránsmentes környezeten nem azt kell érteni, amire sokan gondolnak. Ez csak vicc, mondja a polgármester, más néven promóció. És ami a legmegnyugtatóbb, egyéb rendezvényeiket nem a migránsmentes környezet ígéretével teszik vonzóbbá.

A migránsmentes környezet és rendezvény emlegetése tehát nem politika, nem is provokáció, hanem a gasztronómiai hagyományok elevenen tartásának, a közösség építésének, valamint a személyes kapcsolatok teremtésének része.

Itt tartunk, itt tart ez az ország. Odáig jutottunk, hogy nincs senki, aki azt mondaná Gödre független polgármesterének, Gelencsér Gábornak, hogy menjen el a jó édes anyukájába.

Egy évvel ezelőtt, 2017. januárjában a meggyilkolt zsidókkal viccelődtek a Veszprém Megyei Naplóban. Nem tudni, akkor hányan háborodtak fel az újság olvasói közül, s hányan jelezték a kiadónak, hogy lemondják az újságot. Hányan mondták, hogy nem vevők az ilyen jellegű viccelődésre, még akkor sem, ha vannak, akik ezt mulatságosnak tartják.

A Veszprém Megyei Napló megbízott főszerkesztője az RTL Klub híradójának kérdésére ezt válaszolta a lapban megjelent zsidó viccel kapcsolatban:

„Olvasóinkból eddig mindig mosolygást váltottak ki a lapban megjelenő viccek, ezért sajnálattal vettük észre, hogy a mai vicc sérti egyes olvasóinkat!”

Nézzük meg ezt a mondatot, mit is jelent valójában.

  1. A Veszprém Megyei Napló megbízott főszerkesztője csodálkozik azon, hogy bár olvasóikból eddig mindig mosolygást váltottak ki a lapban megjelent viccek, ezen a mostani viccen egyesek mégsem tudtak mosolyogni.
  2. A Veszprém Megyei Napló megbízott főszerkesztőjét nem sérti az általa vezetett lapban megjelent vicc, csupán egyes olvasókat.
  3. A Veszprém Megyei Napló megbízott főszerkesztője mindezt sajnálattal vette észre. Vagyis, nem azt sajnálta, hogy a lapjában megjelenhetett ez az ocsmány, aljas vicc, hanem azt, hogy ez egyes olvasókat sért.

A Saul fia főszereplőjétől, Röhrig Gézától származik a következő idézet: „Auschwitzot nem az akkori szélsőjobb csinálta, hanem azok, akik a Nagykörúton nyugodtan sétáltatták a kutyájukat, miközben sárga csillagos embereket tereltek a gettóba. Konszolidált polgári életet élő emberek, köztük ügyvédek, orvosok semmilyen szolidaritást nem mutattak fel, inkább behúzták az ablakaikon a függönyöket. Nem azoktól kell a legjobban tartani, akik ma ócska, helyesírási hibáktól hemzsegő uszító kommenteket írnak a site-okon, hanem attól a hallgatag többségtől, amelyik szemet huny. Azoktól a járókelőktől, akik akkor nem voltak szolidárisak a zsidókkal; mint ahogy ma nem azok például a cigányokkal vagy a menekültekkel.”

Ma nem az aljas tréfacsinálóktól kell a legjobban tartani, hanem azoktól, akik szótlanul, csendben tűrik az ilyen és ehhez hasonló otromba viccelődéseket.

Soros György Pártja nyeri a választást áprilisban

Ezer embert kérdezett meg a Policy Agenda, s a többi a között arra voltak kíváncsiak, van.-e esélye az április választáson a Soros György Pártja nevű szervezetnek. A válaszolók két százaléka szerint a SGYP nyerhet áprilisban, 64 százalék esélytelennek tartotta őket. Azért van még dolga a kormánynak, legalábbis ami az agymosást illeti: a válaszolók 24 százaléka azt válaszolta, hogy ilyen nevű párt nem létezik.

A különös felmérés nem előzmények nélküli. Emlékszünk még a pirézek dicsőséges pályafutására – pedig akkoriban hol voltak még a migránsok – 2007-ben pedig több mint hétezren töltötték ki az egyik internetes újság által összeállított kérdőívet, amelyben a sajtómunkások az iránt érdeklődtek a lapjukat olvasó nagyközönségtől, hogy miért nem csípik a magyar hírességeket? Feltehetőleg a pirézek villámkarrierje lebegett a kérdőív összeállítóinak lelki szemei előtt, hogy a sok létező sztár közé becsempésztek egy kitaláltat is.

Ezt a kitalált személyt Bíró Lukácsnak hívták, Budán lakott, foglalkozására nézve fogorvos volt. Többet nem tudtunk róla, de nem is kellett, mert ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy honfitársaink ismeretlenül is utálják.

Illetve, nem is ismeretlenül: a már említett hétezer válaszolóból ugyanis 1586-an jelezték, hogy ismerik Bíró Lukácsot, az pedig több, mint figyelemre méltó, hogy az utálati listán található 29 híresség közül a budai fogorvos a nyolcadik helyen végzett. Vagyis, e távolról sem reprezentatív, ám mégsem tanulságok nélkül való felmérés szerint mindössze hét olyan híresség élt e honban, akit Bíró Lukácsnál is többen utáltak.

Én nem válaszoltam a kérdőívben szereplő kérdésekre, de ha jobban belegondolok, be kell vallanom: én még ma is utálom Bíró Lukácsot. Pedig sok rosszat nem tudnék rá mondani. Bíró Lukács nem fújja a füstöt a képembe, nem gyújtogatott autókat a televízió székházánál, és a mindennapi betevőt sem a 6-os villamoson, utastársai zsebében szokta megkeresni. Nem lopja szét az országot, nem jár heéikopterrel a felesége barátnőjének lakodalmába, nem nyúlta le a magánnyugdíj-pénztárakban tartott 3 ezermilliád forintnyi megtakarítást. Nem indul padlógázzal, mint előttünk az a baromarcú, nem parkol az út közepén, forgalmi dugót okozva a fél városban, és amit a legjobban utálok: nem keveri össze a helyiség és a helység szavakat.

Bíró Lukácsra semmi rosszat nem tudok mondani, ezért azt kell gondolnom, hogy én is azért utálom, mint honfitársaim többsége: azért, mert mi magyarok szeretünk utálni másokat.

Szeretjük utálni a tanárokat (túl sok a nyári szabadságuk), az orvosokat (csak a hálapénz érdekli őket, hogy rohadnának meg, ahol vannak), a manökeneket (persze, nekik könnyű, mindenkivel lefekszenek, és közben beutazzák a világot), az énekesnőket (csak tátognak pléjbekkre), a biciklis futárokat (lassan hozzák a pizzát), de nem túl népszerűek a ruhatáros nénik sem. (Előadás előtt még csak-csak, de amikor előadás után úgy mozognak, mint egy altatásban lévő beteg lajhár, s ráadásul a mellettünk álló, tolakodó tetűnek előbb adják oda a kabátját, akkor a tetszési indexük, teljes joggal, a statisztikai hibahatárt jóval meghaladó mértékben csökken.)

És nem szeretjük a cirkuszi idomárokat (bántják az állatokat), a tévés személyiségeket (ha meglátunk egyet a boltban, kiderül, hogy sokkal öregebb és alacsonyabb, mint a tévében), a kőműveseket (kispórolják az anyagot a falból, aztán csodálkozunk, ha összedől), az újságírókat (hazudnak, hiába mondta Deák Ferenc, hogy igazat kell írni.)

És persze nem szeretjük a politikusokat sem (pedig, szemben az újságírókkal, nem mindegyik hazudik, csak az, amelyiknek mozog a szája).

Miért éppen Bíró Lukácsot szeretnénk? Lehet, hogy nem is rendes magyar ember, most olvastam valahol, hogy állítólag piréz…

A migránsok már Szekszárdon vannak

Fölösleges azzal vádolni a kormányt, hogy hisztériát kelt, ráadásul az adófizetők milliárdjaiból. Szó sincs ilyenről, ha eddig voltak is kételyeink a migránsokkal, vagy éppen a Soros György zsoldjában álló civilekkel kapcsolatban, akkor mostantól ennek vége.

Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere ugyanis rettenetes dolgokról számolt be a nagyközönségnek. Az Index munkatársai beszélgettek a Tolna megyei város első emberével, aki nem kertelt, nem maszatolt, nem ködösített, hanem elmondta az igazságot.  Ács úr közlése szerint „ismeretlen emberek ismeretlen teherautókkal mindenféle dolgokat művelnek a városban és senkinek nincs semmilyen információja róluk.”

Ezek, bárhonnan is nézzük, tények. Konkrétumok, hogy mást ne mondjunk. Vagyis, nagy a baj. Talán itt a világvége, vagy valami, ami még annál is rosszabb. Most már – hála Ács úr szíves közlésének – mindent tudunk a migránsok módszereiről. Meg arról, hogy Soros és civiljei miként segítik őket. Annyira veszélyesek, olyan jól álcázzák magukat, hogy senki nem látja őket, és nem is hall róluk semmit. Még szerencse, hogy a polgármester úr éber és résen van. Ha ő is ugyanolyan lenne, mint a többi ember, ki tudja, mit művelnének az ismeretlenek az ismeretlen teherautóikkal.

De most végre megtudtuk a teljes igazságot. Az elvetemültséget mi sem bizonyítja jobban, hogy egy olyan ember, aki teszem azt, nem Ács Rezső szekszárdi polgármester, képes arra gondolni, hogy nincsenek is migránsok Szekszárdon. Hogy a polgármester úr megzakkant, mert agyára ment az a sok hülyeség, amit pártja és kormánya el akar hitetni a magyar emberekkel.

Most ennek vége, jött egy ember Ács Rezső személyében, aki nem volt rest, és leleplezte a sötétben bujkáló Soros-civileket. Meg persze azokat az egyelőre láthatatlan migránsokat, akik olyan sokan vannak, és annyira felháborító dolgokat művelnek, hogy teljesen úgy néz ki, mintha nem is lennének.

Ezek a migránssimogató civilek olyan tökéletesen álcázzák magukat, hogy a szekszárdi polgármesteren kívül mindenki mást sikerült becsapniuk a városban. Ha nem lenne Ács Rezső, még az is megtörténhetne, hogy mindenki azt hiszi, amit lát, vagy tapasztal. Ács úr azonban jól tudja, hogy ha valamit nem lát, akkor az nem azt jelenti, hogy nincs ott semmi. Éppen ellenkezőleg: ha valami nem látszik, és nem is hallott róla senki, az éppen annak a bizonyítéka, hogy van ott valami. Sőt, nem egyszerűen valami, de olyan valami, ami annyira furmányos, hogyha valaki nem szekszárdi polgármester, azt gondolhatja, hogy nincs ott semmi.

Az, hogy a szekszárdi polgármester hisztériát és riadalmat kelt az ismeretlen személyek ismeretlen teherautói miatt, azt bizonyítja, hogy a Soros-terv igenis létezik. És minél inkább nem látja senki, annál bizonyosabb, hogy van.

Nincs jobb annál, mint amikor az ember úgy biztos valamiben, hogy nem tud semmit.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!