Ami nem éri meg az nem megy!

0
1191
wikipedia

220 milliárd jenes vagyis 2 milliárd dolláros támogatási alapot hozott létre Abe Sinzo miniszterelnök azoknak a japán cégeknek, melyek hazahozzák vállalkozásukat Kínából. Egyelőre egyetlenegy ilyen japán vállalatról tudunk – írja elemzésében a Reuters.

Nemzetbiztonság kontra profit

„Függővé váltunk Kínától” – állapította meg Japán gazdasági minisztere. Nisimura Jasitosi épp ezért arra ösztönzi a japán vállalkozásokat, hogy diverzifikálják a beruházásaikat. „Növelnünk kell a hazai termelést!” – hangsúlyozza a konzervatív kormányzat gazdasági minisztere. Abe Sinzo miniszterelnök éppúgy a nemzetbiztonsággal indokolja ezt mint Trump elnök a Kínával szemben folytatott kereskedelmi háborút. Csakhogy a Reuters által megkérdezett japán gazdasági vezetők tudnak számolni: a hazatelepülés nem jó üzlet!

„Az alkatrészek, amelyeket gyártunk olyan nagyok, hogy a szállítás problematikus. Ezért közel kell lennünk a felhasználóhoz” – magyarázza a Jorozu autó alkatrész gyártó cég szóvivője. A just in time rendszer olyan termelési láncot jelent, melyet nagyon nehéz megszakítani. Ennek a japán cégnek a gyára csak 7 kilométerre van Vuhanban a Honda összeszerelő üzemétől. A japán autógyáraknak azt is figyelembe kell venniük, hogy Kína a világ legnagyobb autós piaca!

Emiatt és az olcsó munkabéreket kihasználva a nagy japán autógyárak a kutató – fejlesztő részleteket is áthelyezték Kínába. A Toyota, a Honda és a Nisszan egyaránt 3-3 kutató-fejlesztő részleget működtet Kínában. „Ahol a szoftver ott a hardver!” – hangsúlyozza egy magát megnevezni nem kívánó japán gazdasági vezető. Aki elmondta a Reuters-nek, hogy szerinte a japán kormány tévúton jár, ha a termelés hazavitelére buzdít miközben megfeledkezik a kutatási-fejlesztési részlegekről.

Az olcsó munkaerő még mindig nagy vonzerő

7400 japán leányvállalat működik Kínában, ahol a számuk gyorsan növekedett az elmúlt időszakban: 60%-al van több belőlük mint tíz évvel korábban. Ezek a japán cégek 252 milliárd dollár értékű árut állítottak elő – ez az éves magyar GDP duplája – és ennek 73%át Kínában adták el!  Japánba csak 17%-át szállították az előállított áruknak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .