A Néppártnak most már ki kell zárnia a Fideszt

1
1603

Az egyik legnagyobb, európai uniós ügyekkel foglalkozó portálon megjelent véleménycikk szerint „eljött az igazság pillanata” az Európai Néppárt számára: ha „meg akarja menteni a lelkét”, akkor ki kell zárnia a Fideszt.

Manfred Weber és Orbán Viktor gyakran találkozik.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A cikk szerzője, Philippe Dam, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik igazgatója, azt írja az EUObserveren: a múlt héten az Európai Néppártnak lehetősége lett volna arra, hogy kiálljon a saját és az Európai Unió értékeiért, de nem foglalkoztak a kérdéssel. Dam

a Fideszt a Néppárt leginkább renegát tagjának nevezi.

Megemlíti, hogy a pártszövetség vezetője már egy éve figyelmeztette a Fidesz vezetőit és személyesen Orbán Viktort, hogy tisztelni kell a Néppárt értékeit. Ehelyett viszont a Fidesz tovább csökkenti a vita lehetőségét, démonizálja a kritikusait, valamint a média és a civilek ellen kampányol.

Azt is írja:

„Populista és idegengyűlölő kampányok kísérik a migrációs politikát, amely a legkorlátozóbb és legbrutálisabb az egész EU-ban.”

Ír arról is, hogy a kormány egy lépésre van attól, hogy elűzze Magyarországról a CEU-t, pusztán azért, mert Soros György alapította, ráadásul a parlament most tárgyalja azt a törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a menedékkérők bármilyen segítséget kapjanak Magyarországon, büntetné a nekik nyújtott segítséget, és börtönnel fenyegeti a civileket és a segélyszervezetek munkatársait.

Ennek ellenére, írja Philippe Dam, a Néppárt múlt heti találkozója nem Magyarországra, hanem Lengyelországra fókuszált. A vezetők kijelentették, hogy „a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége és mindenféle szabadság tisztelete az egészséges demokrácia alapjai”.

Dam szerint

jogosan fogalmaznak meg kritikát Lengyelországgal szemben,

csakhogy ezt könnyen teszik, mivel a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazság nem tagja a Néppártnak. A hallgatás a Fideszről viszont szerinte azt jelenti, hogy a Néppárt még mindig megvédi a magyarokat.

Ugyanakkor egyre több olyan hangot hallani, hogy ezen változtatni kell. A holland kereszténydemokraták például támogatnák a Fidesz kizárását, ha nem tartja be a demokratikus elveket, és

a német kereszténydemokraták is figyelmeztették már Orbánt,

hogy ne feszítse túl a húrt. A finn konzervatívok szerint ez már megtörtént, így ők támogatnák a Fidesz elleni szankciókat.

A szerző szerint azonban a Néppárt vezetésének az is fontos, hogy a pártszövetségnek maradjon a legtöbb képviselője az Európai Parlamentben a jövő évi választás után is. Így arra kérték a hollandokat, hogy kérjenek bocsánatot.

Dam szerint még rosszabb lehet a helyzet: a lengyel kormánypártból ugyanis többen úgy gondolkodnak, hogy ha a Néppárt tagjai lennének, őket is megvédenék. Ráadásul Orbán Viktor éppen „újrabrandeli” magát, kereszténydemokráciának nevezi az illiberális demokráciát.

Philippe Dam szerint

az európai jobbközép most mutathatja meg, hogy ragaszkodik az uniós értékekhez és a jogállamisághoz.

Ugyanez igaz Manfred Weberre, a Néppárt EP-képviselőcsoportjának elnökére, aki állítólag szívesen lenne az Európai Bizottság következő elnöke. Dam azt írja: „ahhoz, hogy a Néppárt megmentse a saját lelkét (…) el kell utasítania azokat, akik antidemokratikus, jogállam-ellenes és az emberi jogokkal ellentétes politikát folytatnak”.

Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy ki kell zárni a Fideszt, amíg nem változtat a politikáján és el kell utasítani a Jog és Igazság esetleges felvételi kérelmét.

Ugyanis a szerző szerint a Néppártnak két választása van: szankcionálja az autoriter populizmust, vagy elfogadja, hogy az azt valló pártok sötétebb és kevésbé demokratikus párttá változtatják magát a szövetséget is.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .