A finneknek is elegük van Orbánból

1
442

A finn konzervatívok turkui gyűlésén Sirpa Pietikäinen, a párt befolyásos (korábban miniszteri pozíciót is betöltő) EP-képviselője beszédében arra szólított fel, hogy a finn párt szakítsa meg az együttműködést a Fidesszel, és lépjenek annak érdekében, hogy eltávolítsák Orbánékat az Európai Néppártból. Ugyanezt hangsúlyozta Henna Virkunnen, egy másik konzervatív EP-képviselő a pártkongresszuson.

Manfred Weber lassan két tűz közé szorul – persze Orbánék minden határon túli pátyolgatásával mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Most viszont új helyzet körvonalazódik. A napokban a holland kereszténydemokraták fogadtak el ilyen tartalmú határozatot, most a finneknél telt be a pohár. A Benelux és skandináv néppártoknak elegük van abból, hogy szélsőjobboldali populistákkal üljenek egy frakcióban. Ha nem tudják rávenni Webert és Joseph Dault arra, hogy kipenderítsék a Fideszt, akkor előállhat az a helyzet, hogy a 12 fideszes EP-mandátum sokkal többe kerül majd neki. Főleg, ha Macron centrista pro-európai platformja mindent meg is tesz azért, hogy lehasítsa őket az EPP-ről az EP-választásokra. Viszont ahogy nemrégiben egy beszélgetésben Weber dühösen meg is jegyezte, kissé elkésett már ezzel, mert az orbáni populizmus fertőzése átlépte a határokat, és a kirúgásával vinné magával a szlovéneket, és talán más pártokat is.

Áll a bál a néppártban, a történelemben mindig jól megbukott megbékítési politika ezúttal is meghozta az előre kiszámítható gyümölcsét. A Weberhez fogható történelmi léptékű balfékekre mindig számíthatnak minden kor agresszív autokratái.

Jávor Benedek, EP képviselő facebook bejegyzése

 

Kapcsolódó cikkek

1 hozzászólás

  1. Én a labdarúgáshoz szolnak hozzá .Hát elegem van a belga szõvetségi kapitánybôl.4 mecss ebbõl 3 vereseg 1dõntetlen.Még csak nem is a számmszerůséggel hanem , hogy kiktõl kaptunk ki és milyen játékkal! Az ausztrálok elleni mecssen a magyar nb1-et meg nem ūtõ szinvalû jaték alakult ki es még ekkor is kikaptunk.Felejtsūk már el a kūlfõldi edzõket,ilyen vagy ettõl jobb edzõk magyarorszagon hemzsegnek állás nélkūl.Én Bódogot javasolnám mert legalább kiszôrná a selejteket.Igaz már nem sok van hátra a selejtezõkig de ez a csapat ezzel az edzõvel csak bukásra van ítélve.!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..