A jéghegy csúcsa

0
1574
La Presse

A Pegasus-szoftver magyarországi alkalmazásának lelepleződése hatalmas botrány. A nemzetközi tényfeltáró együttműködés ötvenezer telefonszám megfigyeléséről szerzett tudomást, melyekből háromszáz esett Magyarországra.

E háromszázból vagy egy tucatnyi esetben tudtuk meg a neveket is. A kormány nem tagadja sem azt, hogy megvették az izraeli cégtől a szoftvert, ezt államtitoknak tekintik, és nem mondanak sem igent, sem nemet. Azt sem vitatják, hogy sokakat lehallgatnak, akik lehallgatását szükségesnek tekintik.

Amennyire figyelem a híreket, nyilatkozatokat, egy dologról mintha nem esne szó. Arról, hogy az izraeli csúcstechnológiával történő megfigyelés, amelynek háromszáz magyar áldozatáról van szó, nem minden.

Ezen kívül a magyar titkosszolgálatok nyilvánvalóan másokat is megfigyelnek hagyományos technológiákkal.

Néhány éve talált meg egy „poloskát”, rejtett lehallgató készüléket irodájában az Eötvös Károly Intézet. Pintér Sándor erre azt nyilatkozta, hogy ha ők hallgatnák le az EKINT-et, annak nyomát nem találták volna meg. Néhány hete terjedt el, hogy Varga Judit igazságügy-miniszter állítólag napi öt engedélyt ad ki titkosszolgálati megfigyelésre. Ez pedig bizonyosan jóval több, mint amit a hírek szerint a Pegasus-szoftverrel valósítanak meg.

A Pegasus alkalmazásával folytatott megfigyelés alighanem csak a jéghegy csúcsa.

A Pegasus-szoftver magyarországi alkalmazásának lelepleződésével és az erre adott fideszes nyilatkozatokkal lezárult egy hosszú évek óta folyó vita. Ez a vita arról szól, hogy demokrácia van-e Magyarországon vagy önkényuralmi rendszer.

Vannak olyanok – köztük neves politikatudósok, egyes politikusok –, akik szerint amíg vannak választások, amelyeken – Oroszországtól eltérően – elindulhat az ellenzék, és akár még meg is nyerheti azokat, mint 2019-ben Budapesten és más városokban az önkormányzati választást, addig demokrácia van. Azzal, hogy az Orbán-kormány ezzel a kémprogrammal figyeli meg azokat, akiket politikai ellenfeleinek tekint, és nem hajlandó erről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában beszámolni, nyilvánvalóan

nem beszélhetünk tovább demokráciáról Magyarországon.

Ha demokrácia lenne, akkor a nemzetbiztosági bizottság zárt ülésén számot kellene adniuk arról, hogy mi történt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .