Miközben a Orbán Viktor a magyar külpolitika sikerként aposztrofálta, hogy lezárult a a holland-magyar konfliktus és visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába, addig az elmúlt hetekben Budapest más komolyabb eredménnyel nem büszkélkedhet. Sőt, pont ellenkezőleg: a szeptember különösen kudarccal teli hónap volt Budapest számára, amelynek elsődleges oka Szijjártó Péter személye.
Legalábbis így vélte Robert Škopec szlovák külpolitikai elemző a Pravda oldalán megjelent elemzésében. Szerinte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számára másról sem szólt az idei ENSZ Közgyűlés, mint lobbizásról a határon túli magyar kisebbség védelme érdekében, elsősorban Romániában és Ukrajnában. Azonban minden ilyen jellegű próbálkozás egyértelműen kudarccal végződött: Petro Porosenko ukrán elnök habozás nélkül aláírta a nyelvtörvényt, valamint a román hatóságok továbbra sem engedik a tanítás folytatását a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség már nem is a magyar kormányhoz fordul segítségért, hanem inkább az olyan nemzetközi szervezetekhez, mint az Európai Tanács vagy a Velencei Bizottság. A marosvásárhelyi gimnázium esetében pedig még telefonos beszélgetésre is sor került Orbán Viktor és Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke között. Ebben a román politikus arról biztosította a magyar miniszterelnököt, hogy a a pártja és a román kormány mindent megtesz a marosvásárhelyi gimnázium újra megnyitásáért.
Elhibázott lépés
Csakhogy Škopec úgy vélte, hogy Budapest egy súlyos hibát követett el akkor, amikor Szijjártó Péter kijelentette:Magyarország megakadályozza Románia felvételét az OECD-be, pedig korábban a román kormány ígéretet tett arra, hogy megoldja a problémát. Ez az elhamarkodott lépés nagyon sok komplikációhoz vezethet a közeljövőben, amely komoly következményekkel járhat a Magyarországgal fenntartott kapcsolatokra. A kelet-balkáni országban már így is eléggé nagy politikai zavar, és a magyar külgazdasági és külügyminiszter mondatai rosszul csapódhatnak le a román választásokkor.
Škopecnek az a véleménye, hogy az egész probléma
Szijjártó Péter fiatalságából és nem éppen elegendő diplomáciai tapasztalatokból fakadt
Sőt, ezután azt írja, hogy az előző magyar külügyminiszter, Martonyi János nem követett el volna ilyen „amatőr hibát”.
Qui prodest?
Škopec ezután viszont azt a kérdést tette fel, hogy a magyar külügyminiszter Romániával és Ukrajnával kapcsolatos reakciói valójában kinek az érdekeit szolgálja? Mi van akkor, ha Szijjártó látszólagos tapasztalatlansága és elhamarkodottnak tűnő reakciója valójában tudatos döntés eredménye volt, amelynek nem is biztos, hogy az Orbán-kormány az értelmi szerzője. Mert a szakértő szerint az ilyen fajta magyar reakciókból elsősorban nem a magyar kormány profitál, hanem egy másik ország: Oroszország.
Škopec úgy véli, hogy a magyar diplomácia egyáltalán nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy Bukarest és Kijev is az Egyesült Államok két legfontosabb szövetségese – Lengyelország után – Kelet-Európában. Washington ugyanis egyáltalán nem ítélte el, hanem egyenesen támogatásáról biztosította az ukrán kormányt, ahogyan Romániával is egyre szorosabbra fűzi kapcsolatokat, elsősorban biztonságpolitikai téren.
Csakhogy ez a két ország nagyon rossz viszonyban van Moszkvával, miközben jelenleg a magyar-orosz kapcsolatok nagyon jók. Ezért Škopec azt alábbi következtetést vonja le: az Egyesült Államok Romániával és Ukrajnával kapcsolatos enyhe reakciói lényegében nyomásgyakorlást jelentenek Magyarországra, hogy az Orbán-kormány hagyjon fel – vagy legalábbis mérsékelje – az Oroszországgal való „barátságát”.
