A pragmatikus diplomata 1998 és 2002 majd pedig 2010 és 2014 között állt a külügyminisztérium élén. Ő volt Orbán Viktor mentora a külpolitikában amikor a fiatal Fidesz vezér felkészült a miniszterelnöki szereplésre 1994 és 1998 között.
Martonyi János írta alá az okmányt a NATO tagságról 1999-ben. A legendás diplomata az USA legnagyobb ügyvédi közösségének egyik partnere, aki tegező viszonyban áll Christine Lagarde-dal, akinek karrierje onnan indult. Aztán Christine Lagarde az IMF vezérigazgatója lett, most pedig az Európai Központi Bank elnökasszonya. Franciaország is nagyra értékeli Martonyi Jánost, 2000-ben Hubert Védrine külügyminiszter a becsületrenddel tüntette ki az akkori magyar külügyminisztert. Hubert Védrine most Budapestre is ellátogatott, hogy részt vegyen a nyolcvanadik születésnap ünnepségein. Egyúttal bemutatta nálunk is új könyvét, mely a Diplomaták címet viseli. Védrine jól ismeri Emmanuel Macron francia elnököt, aki nemrég azzal keltett feltűnést, hogy nem zárta ki NATO csapatok küldését Ukrajnába. Komolyan gondolja ezt Macron elnök?
Közvetítéssel befagyaszthatják az ukrajnai konfliktust
London Speaker Bureau
“Macron elnök elektrosokkot akart, mert úgy véli, hogy sokan alábecsülik a helyzet súlyosságát. Az államfő érzékeli az ukrán hadsereg gyengülését és jelezni akarta: ha az európaiak nem szedik össze jobban magukat, és nem segítik hatékonyabban Ukrajnát, akkor Oroszország győzhet. Ezért tett erős, provokatív állítást, és részben el is érte a célját” – mondta Védrine ex külügyminiszter a valasz.hu portálnak.
Miért nem lehet tárgyalással lezárni az ukrajnai háborút?
“Ukrajna túlságosan is sokat szenvedett. Olyan sok polgára halt meg, az oroszok olyan nagy károkat okoztak, hogy a kijevi vezetés nem vállalhatja a tárgyalásokat”
– állítja Hubert Védrine.
Mannerheim marsall, Finnország vezetője vállalta a tárgyalást, és megmentette hazáját miután Finnország hősies harc után elveszítette a háborút az orosz túlerővel szemben. Finnország jelentős területeket veszített 1940-ben, de ma a világ legboldogabb országának számít a globális vetélkedésben.
Mi lehet a megoldás?
“A konfliktus befagyása a legreálisabb. Ez olyan közvetítőkkel jöhet létre mint például Törökország, India, Kína vagy Brazília”
– jelentette ki Védrine ex külügyminiszter.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenleg épp Pekingben tárgyal. Ő is szerepel a Diplomaták című könyvben. Miért?
“Nem azokat válogattam be a könyvbe, akiket szeretünk hanem, akik számítanak. Szergej Lavrov húsz éve Oroszország külügyminisztere. Képviseli a putyini hatalmat, melyet muszáj megértenünk. Mi Nyugaton gyakran manicheusok vagyunk: csak fekete – fehérben gondolkodunk. Persze mindig mi vagyunk a fehérek.
Hasznosabb az ítélkezés előtt megismerni tárgyaló partnereinket, a barátokat éppúgy mint ellenségeinket”
– hangsúlyozta Hubert Védrine egykori francia külügyminiszter, aki a valasz.hu portálnak nyilatkozott.
A rendszerváltás után közel harminc évvel még mindig élénken foglalkoztatja az embereket a pártállami múlt. A szocializmusnak nevezett időszak nyilvános feltárása azonban súlyos adósság maradt, elmaradt a szembenézés az ügynök ügyekben is. A téma legfeljebb akkor kerül szóba, ha a közélet eddig makulátlannak hitt szereplőjéről kiderül, hogy a pártállam belső elhárításának besúgója volt.
Az Eötvös Csoport szervezésében „a Múltfeldolgozás, ügynökügyek, emlékezetpolitika” volt a téma Budapesten, a Párbeszédek Házában, amelyen mások mellett előadást tartott Ungváry Krisztián történész, akinek a közelmúltban jelent meg „A szembenézés hiánya” című könyve, amelyben az iratnyilvánosságról, a politikai bűnökért járó felelősségre vonásról és az átvilágításról írt.
A zsúfolásig megtelt terem láttán Ungváry Krisztián megdöbbenésének adott hangot, tévedésnek vélve az óriási érdeklődést. A történész idézte Kövér Lászlót, a magyar parlament elnökét, aki szerint a pártállami besúgó hálózat ügyeinek feltárása már csak beteglelkű embereket érdekel. A megjegyzést az érdeklődő sokaság nagy derültséggel fogadta.
Előadásában aztán Ungváry felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a pártállami iratok nyilvánosságra hozatala, illetve a felelősségre vonás különvált. A kommunista bűnök kutathatóságának élharcosa, a liberális SZDSZ élesen elzárkózott a történelmi felelősségre vonástól, viszont az igazságtételt szorgalmazó MDF képviselői viszont nem terjesztettek be törvénytervezeteket az állambiztonsági iratok megismeréséről. Pedig a felelősségre vonás az iratok, illetve az események ismerete nélkül aligha lehetséges.
Biszku emberrablásra is utasítást adott
Ungváry egy példával világította meg az állítását: a történész úgy látja, hogy
Biszku Bélát perbe lehetett volna fogni azért, mert parancsot adott külföldön élő magyar állampolgárok elrablására, akiket aztán később meg is gyilkoltak.
De az a bűntény, amit a hivatalban lévő belügyminiszter elkövetett, csak az állambiztonsági iratok tanulmányozása alapján válhatott volna ismertté. Az igazságszolgáltatás ezeket a bűnöket nem ismerte, ezért a Biszku perben ez a bűncselekmény még csak szóba sem került. Pedig az, hogy a magyar állambiztonság hány ember elrablását tervezte meg, s közülük hányan haltak meg, azt csak az állambiztonsági iratok tanulmányozása után lehet megtudni.
A kutatás és a felelősségre vonás kettéválásának a következménye az lett, hogy az egymással szembenálló politikai pártok kicsinyes hatalmi játszmákra használták, a politikusok „szemezgettek” az ügyek közül, ami érdekükben állt azzal foglalkoztak. A múlt feldolgozása már ezen a ponton mutyivá változott. Magyarországon még a sortűzperek miatt sem ment börtönbe senki, Lengyelországban viszont több száz ítélet született, Csehországban is közel ötven ember kapott börtönbüntetést.
8600 átvilágításból csak 100 ügynök…?
A Kónya-Pető vitában a felelősségre vonás ellen az egyik fő érve az volt Pető Ivánnak, hogy egy demokratikus ország kulturált társadalma nem csinál ilyet. De ez tévedés, a 1949-es genfi egyezmény kimondta, hogy a háborús bűncselekmények nem évülnek el, tehát törvényileg kötelező a bűnösöket üldözni, ami nem választás kérdése. Erre az Alkotmánybíróság fel is hívta a figyelmet, amikor megsemmisítette a Zétényi-Takács törvényt, de a törvényhozás végül ezt az érvet nem vette figyelembe.
Az átvilágításról, tehát a lusztrációról is beszélt Ungváry Krisztián. Ennek lényege az volt, hogy a közszereplők esetleges állambiztonsági múltját megvizsgálták. Az átvilágítás a keleti blokkban nálunk volt a legrövidebb, és csak Oroszországban nem folytattak ilyen vizsgálatokat, ami magyarázható azzal is, hogy ott ma is egy volt KGB ezredes a legfőbb politikai vezető. Ugyanakkor a lusztráció a kelet-európai országokban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Németországban és Romániában még ma sem fejeződött be. Magyarországon úgy látszik, erre nincs politikai igény, mert csak 1994-től 2005-ig tartották ezt fontosnak.
Az átvilágítás lesújtó hazai eredményeiről részletesen is beszélt Ungváry Krisztián, aki felhívta a figyelmet a negyven évig tartó magyarországi diktatúrára, amit Sztálin legjobb tanítványa vezetett.
Miközben elképesztő bűncselekmények történtek az országban, ennek ellenére mindössze 8600 átvilágítás volt – bizonyos adatok szerint tízezer – ám ebből mindössze száz érintettet találtak!
De erről a száz emberről sem tudhatott meg semmit a magyar társadalom. Ugyanis a törvények szerint, ha valaki ügynöknek bizonyult, de hajlandó volt az állásáról lemondani, akkor a róla szóló kompromittáló adatokat nem hozták nyilvánosságra.
Az ügynökök perelték a történészeket
Óriási csoportokat – a hírszerzést és az elhárítást – ki is hagyták a lusztrációból, csupán a belső elhárítás szereplői váltak érintetté. Sőt, aki pártfunkcióban volt, az hivatalos kapcsolatként kimaradhatott a vizsgáltak köréből. Nem tévedés azt állítani, hogy az átvilágítás hazugságon nyugodott, egyszerű parasztvakítás volt – mondta indulatosan Ungváry Krisztián. A történész intézményes hazugságoknak nevezte az úgynevezett ügynökpereket is. Az egykori szocialista országok közül ugyanis csak Magyarországon fordulhatott elő, hogy egykori ügynökök tömegesen pereltek be történészeket, újságírókat, s ezeket a pereket meg is nyerték.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A legszenzációsabb ítélet abban a perben született, amit Martonyi János indított. Ungváry nemrég megjelent könyvéből tudhatjuk, hogy Martonyinak több dossziéja is volt; kiderült, hogy egyebek mellett 1968-ban értékelhető jelentéseket adott az állambiztonságnak, szóban és írásban is, s ezért jutalmat is kapott.
A történész a közönség hangos derültsége közben fejből, szó szerint ismertette az ítéletet: „azt a valós tényt, hogy Martonyi János fedőnéven jelentéseket írt, ezért anyagi juttatást kapott, és állambiztonsági tiszttel konspiráltan találkozott, nem lehet úgy értékelni, mintha ő az állambiztonság ügynöke lett volna…”.
Nincs olyan ország, ahol hasonló bírósági ítéletek születhettek volna. Nálunk több ilyen is volt, a legfontosabbakat a „Szembenézés hiánya” című munkájában ismerteti a történész.
Torgyán nem volt ügynök!
Előadásában a közszereplők múltjának megismeréséről, annak fontosságáról beszélt Ungváry Krisztián. Emlékezetes például, hogy kormányzása alatt Antall József a kisgazda képviselők között borítékot osztott szét, amellyel azt sugallta, hogy Torgyán József ügynök lehetett. De miután a történész alaposan megismerte a Torgyán dossziét, kiderítette, hogy
Torgyán József nem volt ügynök. Bár valóban aláírta a beszervezési nyilatkozatot – ezért nem merte a kormányfő által átnyújtott borítékot felbontani – de azt azonnal összetépte. Majd a tartótisztjével 1957. derekán a többpárti demokrácia fontosságáról kezdeményezett vitát, ami különös politikai bátorságra vall.
Mindenesetre tény, hogy a rendszerváltás után eltelt 27 évben a zsarolási kísérletek mellett karaktergyilkossági kísérletek is történtek az állambiztonsági anyagokból, mert sem a Medgyessy, sem a Pokorni ügy dokumentumai nem szabályosan kerültek ki a levéltárból. Arról pedig fogalmunk sem lehet, hogy hány esetben történt zsarolás, mert előfordulhatott, hogy az érintett hajlandó volt együttműködni.
Arra a kérdésre, hogy ki a felelős azért, hogy a pártállami iratok nem kerültek nyilvánosságra, illetve az ügynök ügyek a mai napig a politikai játszmák tárgyai, Ungváry azt válaszolta, hogy lehetne több pártot is megnevezni, de komoly felelősség terheli a Magyar Szocialista Pártot és a Fideszt is. Ez a két párt látszólag antagonisztikus ellentétben áll ugyan, de a helyzet rendbetételéről szóló törvényt meglepő összhangban fogadták el. Továbbá 14-szer utasították el Schiffer András jogszabálytervezetét, amely lehetővé tett volna egy átlátható szabályozást.
Miközben a Orbán Viktor a magyar külpolitika sikerként aposztrofálta, hogy lezárult a a holland-magyar konfliktus és visszatérhet a magyar nagykövet Hollandiába, addig az elmúlt hetekben Budapest más komolyabb eredménnyel nem büszkélkedhet. Sőt, pont ellenkezőleg: a szeptember különösen kudarccal teli hónap volt Budapest számára, amelynek elsődleges oka Szijjártó Péter személye.
Legalábbis így vélte Robert Škopec szlovák külpolitikai elemző a Pravda oldalán megjelent elemzésében. Szerinte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számára másról sem szólt az idei ENSZ Közgyűlés, mint lobbizásról a határon túli magyar kisebbség védelme érdekében, elsősorban Romániában és Ukrajnában. Azonban minden ilyen jellegű próbálkozás egyértelműen kudarccal végződött: Petro Porosenko ukrán elnök habozás nélkül aláírta a nyelvtörvényt, valamint a román hatóságok továbbra sem engedik a tanítás folytatását a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség már nem is a magyar kormányhoz fordul segítségért, hanem inkább az olyan nemzetközi szervezetekhez, mint az Európai Tanács vagy a Velencei Bizottság. A marosvásárhelyi gimnázium esetében pedig még telefonos beszélgetésre is sor került Orbán Viktor és Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke között. Ebben a román politikus arról biztosította a magyar miniszterelnököt, hogy a a pártja és a román kormány mindent megtesz a marosvásárhelyi gimnázium újra megnyitásáért.
Elhibázott lépés
Csakhogy Škopec úgy vélte, hogy Budapest egy súlyos hibát követett el akkor, amikor Szijjártó Péter kijelentette:Magyarország megakadályozza Románia felvételét az OECD-be, pedig korábban a román kormány ígéretet tett arra, hogy megoldja a problémát. Ez az elhamarkodott lépés nagyon sok komplikációhoz vezethet a közeljövőben, amely komoly következményekkel járhat a Magyarországgal fenntartott kapcsolatokra. A kelet-balkáni országban már így is eléggé nagy politikai zavar, és a magyar külgazdasági és külügyminiszter mondatai rosszul csapódhatnak le a román választásokkor.
Škopecnek az a véleménye, hogy az egész probléma
Szijjártó Péter fiatalságából és nem éppen elegendő diplomáciai tapasztalatokból fakadt
Sőt, ezután azt írja, hogy az előző magyar külügyminiszter, Martonyi János nem követett el volna ilyen „amatőr hibát”.
Qui prodest?
Škopec ezután viszont azt a kérdést tette fel, hogy a magyar külügyminiszter Romániával és Ukrajnával kapcsolatos reakciói valójában kinek az érdekeit szolgálja? Mi van akkor, ha Szijjártó látszólagos tapasztalatlansága és elhamarkodottnak tűnő reakciója valójában tudatos döntés eredménye volt, amelynek nem is biztos, hogy az Orbán-kormány az értelmi szerzője. Mert a szakértő szerint az ilyen fajta magyar reakciókból elsősorban nem a magyar kormány profitál, hanem egy másik ország: Oroszország.
Škopec úgy véli, hogy a magyar diplomácia egyáltalán nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy Bukarest és Kijev is az Egyesült Államok két legfontosabb szövetségese – Lengyelország után – Kelet-Európában. Washington ugyanis egyáltalán nem ítélte el, hanem egyenesen támogatásáról biztosította az ukrán kormányt, ahogyan Romániával is egyre szorosabbra fűzi kapcsolatokat, elsősorban biztonságpolitikai téren.
Csakhogy ez a két ország nagyon rossz viszonyban van Moszkvával, miközben jelenleg a magyar-orosz kapcsolatok nagyon jók. Ezért Škopec azt alábbi következtetést vonja le: az Egyesült Államok Romániával és Ukrajnával kapcsolatos enyhe reakciói lényegében nyomásgyakorlást jelentenek Magyarországra, hogy az Orbán-kormány hagyjon fel – vagy legalábbis mérsékelje – az Oroszországgal való „barátságát”.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
De az a bűntény, amit a hivatalban lévő belügyminiszter elkövetett, csak az állambiztonsági iratok tanulmányozása alapján válhatott volna ismertté. Az igazságszolgáltatás ezeket a bűnöket nem ismerte, ezért a Biszku perben ez a bűncselekmény még csak szóba sem került. Pedig az, hogy a magyar állambiztonság hány ember elrablását tervezte meg, s közülük hányan haltak meg, azt csak az állambiztonsági iratok tanulmányozása után lehet megtudni.
Előadásában a közszereplők múltjának megismeréséről, annak fontosságáról beszélt Ungváry Krisztián. Emlékezetes például, hogy kormányzása alatt Antall József a kisgazda képviselők között borítékot osztott szét, amellyel azt sugallta, hogy Torgyán József ügynök lehetett. De miután a történész alaposan megismerte a Torgyán dossziét, kiderítette, hogy
