98 éves korában meghalt Csu Zsong-csi, Kína reformista miniszterelnöke, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy országa beléphessen a Világkereskedelmi Szervezetbe. A Teng Hsziao-ping-féle gazdasági nyitás egyik legfontosabb alakja volt, aki a modern kínai felemelkedés alapjait rakta le – miközben kétszer is száműzték Mao politikájának bírálatáért.
A Mennyei Birodalomban a vezetők életét gyakran meghosszabbítják az orvosok: a reformok atyja, Teng Hsziao-ping is közel száz évig élt. Csu Zsong-csi az ő gazdasági irányvonalát követte, és 1998 és 2003 között miniszterelnökként irányította Kínát.
1928-ban született Hunan tartományban, így földije volt Mao Ce-tungnak, a Kínai Népköztársaság alapítójának. 1949-ben lépett be a kommunista pártba a Csinghua Egyetemen, amelyet amerikai lelkészek alapítottak Pekingben. Ugyanezen az egyetemen végzett később Hszi Csin-ping, Kína jelenlegi vezetője is. A 100 milliós kommunista párt máig értelmiségi elitpárt, szemben a Szovjetunióval, ahol Sztálin kivégezte a kommunista elit jelentős részét – a különbség pedig jól látszik Kína és Oroszország eltérő teljesítményén.
Mao Ce-tung bölcsész volt, verseket írt, és alig értett a gazdasághoz. Két katasztrofális politikai kaland fémjelzi ezt: az ötvenes évek végén a Nagy Ugrás, amely több millió kínai éhhalálát okozta, majd a kulturális forradalom (1966–76), amely anarchiába taszította az országot. Mao szétverte a pártelitet, amely bírálta őt: Teng Hsziao-pinget kétszer száműzték, disznópásztorként élt. Az elektromérnök Csu Zsong csi, aki a Tervhivatalban dolgozott, szintén bírálta Mao politikáját, ezért őt is kétszer száműzték – mégis jobban járt, mint Liu Sao-csi államfő, akit halálra kínoztak a börtönben, mert „elfoglalta” Mao korábbi pozícióját.
Sanghaj és a reformok felemelkedése
Csu Zsong-csi karrierje Sanghajban indult, ahol ő volt a város első számú vezetője Teng Hsziao-ping reformjainak idején. A külföldi tőke beáramlása ekkor kezdődött meg, Sanghaj pedig Kína gazdasági fővárosává vált – olyan szerepet tölt be, mint New York az Egyesült Államokban. Tőzsdéje Hongkong mellett a legfontosabb.
1989 és a fordulat éve: 1991
1989-ben a diákok Pekingben és más nagyvárosokban fellázadtak a kommunista diktatúra ellen, demokráciát és jólétet követelve. A hatalom katonai erővel verte le a fegyvertelen tiltakozást, amely veszélyeztette a párt teljhatalmát. Bár az oktatás és az egészségügy fejlődött, a gazdaság teljesítménye siralmas volt, messze elmaradt Japán mögött.
A brutális leverés után sokan tartottak a maoizmus visszatérésétől, de Teng Hsziao-ping új irányt jelölt ki:
„A politikában semmi, a gazdaságban viszont minden megváltozhat.”
Ezt Sencsenben hirdette meg, a Hongkong melletti halászfaluban, amely mára tízmilliós metropolisz lett – többek között a BYD központjával, amely ma már Szegeden épít autógyárat.
1991-ben kezdődött a reformok második szakasza. Csu Zsong-csi előbb miniszterelnök-helyettes, majd a jegybank elnöke lett. Olyan sikeresen küzdött az infláció ellen, hogy 1998-ban miniszterelnökké nevezték ki. Átfogó reformot hajtott végre: egymillió fővel csökkentette a hadsereget és az államapparátust – ez később politikai bukásához vezetett.
Kína belépése a WTO-ba
Csu Zsong-csi – Teng Hsziao-ping példáját követve – ellátogatott az Egyesült Államokba, ahol elérte, hogy Washington ne akadályozza Kína felvételét a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO). 2001-ben Kína belépett a szervezetbe, és ennek köszönhetően mára a világkereskedelem egyik meghatározó hatalma lett. Az USA vámokkal próbál védekezni – változó sikerrel.
Csu Zsong-csi ötéves miniszterelnökség után lemondásra kényszerült, noha Teng Hsziao-ping receptje szerint tíz év járt volna minden kormányfőnek. Csakhogy Teng már nem élt, és protektora nélkül nehéz fennmaradni a kínai politikában. Utóda, Ven Csiapao szintén reformista volt, de óvatosabban mozgott a pártelitben, így tovább maradhatott.
„Ön a kínai Gorbacsov?”
Ezt kérdezték tőle az Egyesült Államokban.
„Én a kínai Csu Zsong-csi vagyok.”
– válaszolta angolul. Nyíltságával és pragmatizmusával olyan tárgyalópartnereket is lenyűgözött, mint Henry Kissinger, aki 1972-ben Nixon elnökkel együtt kötötte meg a szovjetellenes alkut Mao Ce-tunggal és Csou En-lajjal.
Miniszterelnöksége idején (1998–2003) Kína gazdasági növekedése két számjegyű volt, és nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változást is hozott. A kínaiak ekkor kezdtek az informatikára koncentrálni: olyan cégek indultak, mint az Alibaba, amely később a New York-i tőzsdén rekordot döntött IPO-jával.
A kínai vezetés igyekezett elkerülni a Szovjetunió zsákutcáját: a hadigazdaságra való túlzott koncentrálást és a technológiai fejlődés elhanyagolását. A párt felső vezetése tele van közgazdászokkal és mérnökökkel, sokan amerikai egyetemeken szereztek diplomát – ez Teng Hsziao-ping reformjának kulcseleme volt.
Az Öregek Tanácsa és a mai Kína
Augusztusban minden évben találkozik a párt aktuális vezetése a „nagy öregekkel”, akik továbbra is beleszólnak a stratégiai irányokba. Csu Zsong-csi 2003-as visszavonulása után ritkán jelent meg nyilvánosan, de valószínűleg részt vett a pejtahoi tanácskozásokon.
A legfontosabb kérdés ma is az: milyen viszonyban álljon Kína az Egyesült Államokkal? Hszi Csin-ping 2016-ban G2-t javasolt, majd bejelentette:
„2025-re megelőzzük Amerikát a mesterséges intelligenciában.”
Trump kereskedelmi háborúval válaszolt, Biden pedig első számú stratégiai ellenfélnek nevezte Kínát.
Hszi Csin-ping agresszív „farkas diplomáciája” heves kritikát kapott az Öregek Tanácsában, ezért menesztette a külügyminisztert, és visszahívta a tapasztalt Vang Jit.
Kínában minden látszat ellenére kollektív vezetés működik – tanulva az egyszemélyi irányítás hibáiból, amely Moszkvában Putyin Ukrajna elleni háborújával tragikus következményekhez vezetett. Kína viszont profitál Oroszország gyengüléséből: ölébe hullik az orosz piac és az ásványkincsek.
A kínai felemelkedés egyik kulcsfigurája volt Csu Zsong-csi, aki 98 éves korában hunyt el. Ő vitte be Kínát a WTO-ba, és ezzel megalapozta a világpiac meghódítását.
