Putyin Észak-Koreának üzent: „Építsünk együtt új demokratikus világrendet!”

    0
    96
    Facebook

    Putyin „új demokratikus világrendet” ígér Észak-Koreának, miközben saját birodalma repedezik, szövetségesei elfordulnak tőle, és a Kreml egyre mélyebbre süllyed a kudarcok mocsarában. A világ pedig döbbenten figyeli, ahogy Oroszország a 21. század legsötétebb rezsimjével fonódik össze.

    Putyin üzenete Észak-Koreának –

    „építsünk együtt új demokratikus világrendet”

    – olyan groteszk, mintha Orwell írta volna. A koreai félsziget felszabadításának évfordulóján a Kreml vezetője Kim Dzsongunhoz fordult, ahhoz a diktátorhoz, akinek országa a világ egyik legelzártabb, legéhezőbb, legmilitarizáltabb rendszere.

    A történelem iróniája, hogy 1945-ben amerikai–szovjet megállapodás osztotta ketté Koreát. Délen a szabadság, északon a totalitárius állam épült fel. A kontraszt ma már szinte szimbolikus: Dél-Korea a G20 egyik motorja, a világ egyik legfejlettebb gazdasága; Észak-Korea pedig egy atomfegyverrel hadonászó, koldusszegény diktatúra.

    Putyin 2024-es phenjani látogatása óta a két rezsim között fegyverbarátság épül. Kim Dzsong Un katonákat és lőszert küld az orosz frontra, ahol az orosz hadsereg kétségbeesetten próbálja pótolni a veszteségeit. Cserébe Moszkva tovább mélyíti Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramját – azt a programot, amelyet orosz tudósok már évtizedek óta táplálnak.

    - Hirdetés -

    Zelenszkij szerint akár 50 ezer észak-koreai katona is érkezhet Ukrajnába. A korábbi kontingens harmada meghalt vagy megsebesült. A modern háború darálója nem kíméli a diktatúrák exportált katonáit sem.

    Putyin közben a Kuril-szigeteken pózol, mintha még lenne birodalma. Japán továbbra is visszaköveteli a területet, és a Kreml képtelen békét kötni.

    A „szép új világrend” valójában egyre szűkülő tér, ahol Putyin már csak a világ perifériáján talál szövetségest.

    Orbán Viktor is ebbe a perifériába ragadt bele. A Kreml titkosszolgálata támogatta, ő pedig Ukrajnát ellenségnek nevezte, majd kudarcba fulladt akciót szervezett az ukrán aranykonvoj ellen. Április 12-én kiderült: Magyarország nem Georgia. A kaukázusi országban Putyin emberei győztek, Budapesten viszont elbuktak.

    Trump is hátat fordított Orbánnak: „Orbán Viktor a barátom volt” – mondta. Volt. A múlt idő mindent elárul. A világ új erővonalai már nem a Kreml körül rajzolódnak. Trump Zelenszkijt nevezi barátjának, Vucsics Zelenszkijjel tárgyal, Orbán pedig egy szerbiai trombitafesztiválon siratja a saját politikai múltját.

    Putyin „új világrendje” valójában a régi világ romjai között bolyongó, magára maradt diktátor álma.

    - Hirdetés -

    HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

    Please enter your comment!
    Please enter your name here

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .