Orbán szerint szlogen, Rinne szerint komoly szándék a jogállamisághoz kötni az uniós kifizetéseket. A magyar kormány vétót helyezett kilátásba erre az esetre.
Finnország elkötelezett az iránt, hogy a következő uniós költségvetésből a pénz felhasználását jogállamiság betartásához kössék, ahogyan a klímaváltozást és a menekültüggyel kapcsolatos intézkedéseket is vegyék figyelembe. Erről beszélt Budapesten késő este Antti Rinne finn miniszterelnök, miután találkozott Orbán Viktorral.
Finnország jelenleg az EU soros elnöke, Rinne eme minőségében tárgyalt előbb Prágában, majd Budapesten. Szeretnék, ha már ebben a félévben dűlőre jutnának a költségvetési alapelvek ügyében. A jogállamisági feltételről azt mondta:
kiegyensúlyozott és jogilag világos eszközre van szükség.
A finn miniszterelnök láthatóan kerülte a kérdés mélyebb rétegeiben elmerülni. Nem úgy Orbán, aki miniszterelnököktől szokatlanul élesen utasított vissza minden kritikát.
Orbán azt mondta, hogy a magyarok nem voltak olyan szerencsések, mint a finnek, mert a második világháború után bennünket megszálltak, itt diktatúra volt több mint negyven évig. Kijelentette:
„a jogállamiság ezért Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés.”
„Amikor kérdőre vonnak bennünket vagy megkérdőjelezik a magyar jogállamiságot, akkor belelépnek a becsületünkbe, és javaslom, ezt jól fontolják meg” – mondta a kormányfő. Szerinte a nemzetközi kapcsolatok nem arra épülnek, hogy egyik ország sértegetheti a másikat, hanem a kölcsönös tiszteletre, tények, bizonyítékok nélkül pedig nem vádoljuk meg egymást.
Nehéz dolog – folytatta – jogállamisági teljesítményeket összemérni: van például olyan jogintézmény, amely Magyarországon létezik, és a jogállamiság alapja, Finnországban viszont nincs. „De nem mondanám azt, hogy ettől Finnország gyengébb jogállam, mint Magyarország” – tette hozzá. Ebben tusványosi beszédére utalt vissza, amikor azt állította – nyomában pedig a teljes kormánymédia hónapokon át -, hogy a finnországi jogállamiság sokkal rosszabb helyzetben van, mint a miénk.
„De nem javaslom, hogy odajussunk Európában, hogy egyik miniszterelnök vagy bármely tisztségviselője az uniónak egy másik országba ellátogat, hogy megmossa a fejét jogállamiságügyben, mert akkor sok minden lesz, de európai egység nem” – fogalmazott.
Kiemelte: Közép-Európában a demokrácia, a sajtószabadság, az alkotmányosság nem egy politikai játék, hanem becsületbeli ügy, „komolyan vesszük, és szeretnénk, ha más is komolyan venné, és nem használná politikai fegyverként Magyarország ellen”.
De persze ha kell, küzdeni fogunk, mert az ember küzd a becsületéért
– mondta.
A jogállamiság és az uniós támogatások összekapcsolásának ügyében közölte: ma is létezik egy mechanizmus az EU büdzséjében, mely szerint ha egy ország, úgy tűnik, nem tud jól gazdálkodni a rá bízott pénzzel, akkor a bizottság nem folyósítja a támogatást. (Ezzel kapcsolatban a lényeget nem Orbán, hanem Kovács Zoltán államtitkár jelentette ki, amikor közölte: Magyarország kész megvétózni az EU költségvetését, ha ilyen feltételt építene be a kifizetésekhez.)
Most ezen kívül létre akarnak hozni egy másik mechanizmust is – közölte, hangsúlyozva, hogy ebben az esetben kiérlelt javaslatra van szükség, amely választ ad a legfontosabb jogi kérdésekre. Egyelőre azonban ilyet nem lát – folytatta -, ma inkább csak politikai szlogenről van szó, nem pedig leírt javaslatról. Magyarország ezt nem tartja szükségesnek, de minden kiérlelt javaslatot megfontol.
Egy fiatal lányt és a segítségére siető idős férfit vertek agyba-főbe egy vidéki bulin, mert szivárványszínű táska volt nála. Boglárka a Facebookon osztotta meg a neonáci támadás történetét.
A fiatal lány csak egy jót akart bulizni elszabadulva a fővárosból, amikor a nála lévő szivárványszínű díszítésű táska miatt rárontottak. Megütötték, majd barátjának az ő segítségére siető rokonát is összeverték. Itt átadjuk a szót Kurucz Boglárkának, aki a Facebookon írta meg történetet. (Csak a nyelvhelyességi javításokat végeztük el.)
Nem vallomás, csak egy táska
„Egy divatcikk, egy unásig ismételt válasz, hogy nem kérek nejlonszatyrot, köszönöm, itt a textiltáskám. Egyedi, védem vele a környezetem és anyukám is szereti, mert strapabíróbb, mint egy nejlon. Hogy mi a baj vele? A színe, mert a szivárvány összes színe benne van, mert divat, mert támogatás, mert esélyegyenlőség. Nekem ez, másnak vallomás arról, hogy más vagyok, hogy kibújok a szekrényből, nyíltan vállalom a gyűlöletet és megvetést, itt vagyok, ide üssetek!
Én nem ezt az üzenetet akartam közvetíteni,
csupán olyan akartam lenni, mint a többi ember, mindenki, aki hordja ezt a táskát, mert szimplán megtetszett neki.
Szórakozni akartam, jól érezni magam egy buliban, ha már egy időre vidékre menekültem a főváros zajából.
És jönnek a neonácik
Ahogy táncoltam egy barátommal a sátorban, egyszer csak megjelent hátunk mögött egy ember. Nagydarab, kopasz férfi,
afféle hazafias kopasz. Rasszista és antiszemita, de még hozzá homofób is.
Felkapta a táskám és az arcomba tolta, fennhangon kezdett érdeklődni, mégis mi az, amit a kezében tart. Táska – feleltem értetlenül, csak arra tudtam gondolni, hogy részeg lehet, persze ez sem állt messze az igazságtól.
Ezután finoman megpróbáltam elvenni tőle, de rángatni kezdett vele együtt, majd egyre hangosabban kezdett üvöltözni velem, trágár kifejezésekkel illetett és felismerve a szivárványt, arra következtetett, hogy leszbikus vagyok. Megijedtem és gondolkodás nélkül leöntöttem őt, de ettől csak még jobban elborult az agya.
A következő pillanatban lendítette az öklét és arcomba vágott vele.
A szombati kellemes este rémálomba fordult át, az orromból eleredt a vér, az arcom felszakadt, szemem alatt pedig elkezdett növekedni egy monokli.
Forrás: Facebook
Barátom nagyszülei rohantak a segítségemre, papája vált a következő célponttá.
Akkora ütést kapott, hogy elterült a földön, és mikor védtelenné vált, ütni és rúgni kezdték őt a kopasz és egy hű társa.
Nem kaptunk segítséget, míg nem kezdett túl késő lenni, attól féltem, ha ő nem jön, engem vernek agyon, ha pár értelmes ember nem száll be, akkor a nagypapát, aki engem védett. A barátom kis híján sokkot kapott, engem mentő vitt kórházba.
Megmentőmnek eltört a járomcsontja, szemünk alatt lila duzzanat éktelenkedik, testünk több pontján foltok, amiket az ütések és rúgások okoztak.
Ilyen világban élünk
Mondhatni olcsón megúsztuk, de csak az idő a megmondhatója, mikor tesszük túl magunkat lelkileg is a történteken.
Nem hiszem azt, hogy megérdemeltem ezt a bánásmódot, csak mert hatszínű volt a táskám és ez neki nem tetszett. Ha olyan világban élünk, ahol egy felnőtt férfiember megüt egy lányt és egy hatvanas öreget, csak hogy megmutassa, hogy mennyivel többet ér az ő értékrendje, akkor miért az a legnagyobb problémánk, hogy valaki magában utálkozik? Ha nem fogadtathatjuk el magunkat mindenkivel, az nem kudarc. Ha gyűlölet, támadás és bántalmazás áldozataivá válunk olyasmi miatt, ami ellen nem tehetünk, az viszont nem tűr elfogadást.”
November első hétvégéjén szép, napos időre számíthatunk. Szombaton a reggeli párásság után több órás ragyogó napsütés várható, de addig is itt a mai lapszemle:
Népszava: Orbán még nem dőlhet hátra a külhoniak miatt
Az országok döntő többségében bevett gyakorlat, hogy a külföldön élő állampolgárok valamilyen módon bevonódnak a választásba, és az is jellemző, hogy – ahogy Magyarországon is – nem teljes választójogot kapnak – írja a Népszava. László Róbert, a Political Capital választási szakértője a lapnak arról beszélt, hogy mivel egyéni kerületi jelöltekre nem szavazhatnak, listára viszont igen, ezt félszavazatként szokták definiálni, de valójában még annál is kevesebbet ér. Az Orbán-kormánynak mégis fontosak ezek a szavazatok, és a honosítási programnak köszönhetően 2018-ban legalább 106 ezerrel több határon túli vehet részt az országgyűlési választáson, mint 2014-ben – írják. 3 és fél év alatt viszont ez nem olyan nagy szám, így Orbán Viktor a szakértő szerint biztos, hogy elégedetlen.
Magyar Nemzet: Tartós károkat is okozhat Gyurcsány Ferenc akciója
Politikai elemzőket, Simon Jánost és Böcskei Balázst kérdezte a Magyar Nemzet arról, hogy mi célja lehet Gyurcsány Ferencnek és a Demokratikus Koalíciónak azzal, hogy ne szavazhassanak a választásokon azok a magyarok, akik soha nem éltek az országban, amely ellen több határon túli magyar szervezet tiltakozott. Simon János szerint valószínűleg nem az azonnali haszonszerzésről szól a lépés, sőt, rövid távon lehet, hogy többet árt, mint használ. Gyurcsány Ferenc szerinte azt gondolhatja, hogy ha az ellenzékiek valamikor a jövőben összefog, egyik kritériumként ezt megfogalmazhatja – mondta a lapnak. Böcskei Balázs szerint azért vették újra elő a témát, mert fő céljuk, hogy kihasználva az MSZP aktuális válságát az ő szavazóik között növeljék a saját népszerűségüket.
Magyar Hírlap: Nagytakarításra készül a Hajdu–Lamperth-duó
Egy önkormányzati céget jogutód nélkül megszüntetnének, egy intézményt átszerveznének, és útilaput kötnének egy főigazgató talpára is a DK-s polgármester vezette Rákospalotán – írja a Magyar Hírlap. László Tamás, a kerület fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt a lapnak, hogy Lamperth Mónika jegyző és Hajdu László polgármester „a DK és az MSZP kifizetőhelyévé” akarja tenni Rákospalotát. Szerinte a nagy baloldali átalakítások hátterében a közpénzek átláthatóságának megszüntetése húzódik meg. Budapest XV. kerületében az ország egyetlen DK-s polgármestere egy főigazgató leváltásáról, egy önkormányzati cég jogutód nélküli megszüntetéséről, és egy másik önkormányzati intézmény átszervezéséről nyújtott be előterjesztést.
Magyar Idők: Még idén rendezik a kórházak adósságait
Adósságrendezésre, hatékonyságnövelő programokra és beruházásokra, valamint gyógyszerbeszerzésekre fordíthatják a kórházak azt az összesen 56 milliárd forintot, amit a múlt héten hagyott jóvá a kormány – értesült a Magyar Idők. A pénzt várhatóan még ebben az évben megkapják az intézmények. A kórházak adósságrendezéséről szóló döntést a múlt héten jelentette be Lázár János, de részleteket akkor nem közölt. A Magyar Idők szerint az adósságrendezésre, illetve gyógyszerbeszerzésre fordítható részt előreláthatólag még az év végéig megkapják a kórházak, és a fennmaradó összegre vonatkozó pályázatok is megjelennek még az idén.
„Hol lesz akkor Magyarország energiafüggetlenedése-energiafüggetlensége, ha Paks-1 üzemelésével párhuzamosan elkezd termelni Paks-2, s ezzel a magyar villamosenergia-termelés mintegy 70 százalékát az orosz fűtőanyag-ellátáson alapuló atomenergia biztosítja majd?” – teszi fel a kérdést Holoda Attila. A második Orbán-kormány energiaipari helyettes államtitkára, az Aurora Energy Kft. ügyvezetője. Szerinte egy szerződést bármikor fel lehet mondani, és egy helyesen gondolkozó menedzsernek fel is kell, amíg a számítások azt mutatják, hogy a jövőben elszenvedett működési veszteség mértéke még mindig nagyobb, mint amennyibe – még kártérítéssel együtt is – a leállítás kerül. A FüHü-nek adott interjújában az energiaipari szakember keményen fogalmaz, amikor leszögezi: a 2014-es Orbán-Putyin mutyi nem csak szakmailag volt ostoba és idő előtti döntés, van például olyan társadalmi hozadéka is, amelyről senki sem szokott beszélni.
Ön szerint már megállíthatatlan a Paks-2 beruházás?
Mindig minden megállítható. A kérdés csupán az, hogy a számítások alapján a jövőben elszenvedett veszteség mértéke még nagyobb-e, mint a leállítás költsége. Lesz, amikor ez a veszteség már meghaladja ezt, de még akkor is leállítható, például környezetvédelmi megfontolásból. A németek is leállították az atomerőműveiket, igaz, ők annyiban könnyebb helyzetben voltak, hogy megvolt az atom helyett a megújulók előretöréséhez szükséges állami szubvenciók fedezete. Hihetetlen, amilyen sebességgel ők átálltak a megújulókra, nekünk is erre a hajóra kellene felülnünk. De nálunk? Őszintén szólva,
Matolcsyék, még azt az alapot is eltapsolták, amelyet Paks-1 felszámolására kellett tartalékolni
– legalábbis nem tudni, mennyi pénz van most ebben az alapban, amely a lebontás, a helyreállítás, a fűtőelemek biztonságos hosszútávú tárolása célját szolgálná, hiszen – ne feledjük! – az oroszok csak középtávon tárolják ez utóbbiakat, utána visszaadják, hogy kezdjünk vele, amit akarunk.
Tegyük fel, hogy a jövőre megalakuló kormány úgy dönt, hogy leállítaná Paks-2-t? Mivel kellene számolnia?
Rengeteg pénz elment, elmegy még addig az előkészületekre, az előkészítésekre, az engedélyeztetésekre stb., ezeket az összegeket előlegként, vagy a már elvégzett munkák után kifizették – most ne firtassuk az árazást, azt, hogy mennyit jogosan, s mennyit másként. De a veszteség feltétlenül kisebb mindaddig, amíg magát a turbinaegységet és a nukleáris fűtőelemet tartalmazó reaktoregységeket el nem kezdik gyártani. No persze emellett számolni kell azzal is, hogy kártérítést követelnének az oroszok – ahogy azt tették a bolgárok visszakozása esetében is.
Ám mindezzel együtt a ma ismert gazdasági számítások alapján még mindig megérné a visszalépés.
Nem állna-e fenn annak veszélye, hogy megzsarolnak minket: például azzal, hogy ha leállítjuk Paks-2-t, akkor nem szállítanak nekünk gázt?
Nem tudnák megtenni, mivel ma már nem okozna ellátási problémát a magyar gazdaság számára, ha leállítanák a közvetlen gázexportjukat Magyarországra. Van ugyanis más forrás is – például az észak-afrikai, északi-tengeri, vagy éppen az azeri gáz –, s ha megnézzük a már megépült, illetve építés alatt lévő, valamint tervezett országokon áthaladó gázszállítási hálózatokat, akkor azt látjuk, hogy egyre több forrásból és helyről, tranziton át be tudjuk szerezni a szükséges gázt. Ma már teljesen más a helyzet, mint 2009-ben volt, amikor az oroszok tényleg leállították a gázszállítást, s akkor – köszönhetően a földalatti gáztárolóinknak – még néhány szomszédunk megsegítésére is futotta a készleteinkből. A tárolók ma már valóban túlméretezettek az igényeinkhez képest, de akkor még a hazai fogyasztás is sokkal nagyobb volt, és az ország jobban ki volt szolgáltatva az orosz gáznak, mint ma. És akkor még nem is beszéltünk a cseppfolyós LNG-ről – gázt már nem csak fix csővezetéken keresztül tudunk kapni. Ma már egyre inkább kínálati a piac, egyre inkább a kereskedők az urak, nem pedig az eladók, hiszen mindenki a legnagyobb, európai piacon akar eladni. Nincs is hosszútávú gázszállítási szerződésre szükségünk, mivel van más forrás.
Öt-tíz év múlva már nevetni fogunk azon, hogy az oroszok zsarolásától féltünk.
A fentiek alapján tehát kijelenthető, amit persze nagyjából tudunk, hogy elhibázott döntés volt Paks-2?
A 2014-es Orbán-Putyin mutyi nem csak szakmailag volt ostoba döntés, van olyan hozadéka is, amelyről senki nem beszél: Magyarországon a lakosság, a közvélemény alapvetően nem volt atomellenes, 60-70 százalékban támogatta az atomenergiát. Megszoktuk, hogy van egy Paks-1 atomerőművünk, amely – és ez azért fontos – a világ három legbiztonságosabb atomerőműve között volt és van. Még a felfedezett tektonikai repedéshálózat ellenére is. Több száz éve nem volt földrengés, s nem is áll fenn annak veszélye a térségben, emellett a magyar mérnökök működésének és innovációjának negyven éve alatt pluszban olyan biztonsági elemeket építettek bele, amelyeknek köszönhetően nagyon komoly földrengést is kibírna. Például – egyszerűen fogalmazva – minden, ami egy földrengésnél károsodhatna, nincs rögzítve. Ezért Paks-1 még a csernobili katasztrófába se bukott be a magyarok szemében.
De Paks-2 egyrészt olyan atomerőmű, amelynek mindössze egy prototípusa ugyan létezik, de az is hol működik, hol leállítják. Másrészt a mutyi, amely övezi, szétrombolta a paksi atomerőműről korábban kialakult pozitív képet.
Ami azért is felháborító, mert meggyőződésem, hogy szabályos, normál tenderen is az oroszok nyertek volna. A döntés előtt a második Orbán-kormányban egy egész atomenergiáért felelős helyettes államtitkárság működött, amely – az oroszok mellett – folyamatos kapcsolatban állt a franciákkal, amerikaiakkal és a dél-koreaiakkal, s ők sikeresen hárították az orosz nyomulást egészen addig, amíg Moszkva elő nem vette az aduászt: a finanszírozást. Amire – jegyzem meg – az orosz pénzügyminiszter is csak a fejét fogta, s egy akkori orosz kormányülésen – a kiszivárgott hírek szerint – azt mondta, hogy egyelőre nem látja a fedezetét a hitelnek.
Sajnos, úgy tűnik, mi, magyarok mindig akkor hozunk végleges döntéseket az energiapolitika terén, amikor rosszul állunk anyagilag vagy amikor valakiknek megtetszik a sok pénz.
Ez történt az energiaszektor privatizációjával és Paks-2-vel egyaránt. Paks-2 mindkét fél részéről politikai döntés volt.
Az indok nem az volt, hogy meg kell teremteni az energiafüggetlenedésünket, meg kell szüntetni az orosz gáztól való függőségünket?
Ami azonban már ma sincs meg, illetve messze nem olyan, mint pár évvel ezelőtt. Mert ugyan a magyar háztartások és az ipar is gázfüggő, már csak a fűtési rendszerek miatt is, de egyrészt jócskán csökkent a gázfogyasztás, másrészt realitás az import, amelynek a villamosenergia-felhasználásban az aránya már mintegy 30 százalék. Csak úgy csendben jegyzem meg, hogy ez a 30 százalék olyan forrásokból származik, mint az ukrajnai szénerőművek és a szlovákiai Gabcikovo, azaz a nálunk megfúrt Bős-Nagymaros vízierőmű elkészült szlovák része. Gyakorlatilag minden szomszéd országgal már kiépült a határon át végzett villamosenergia-kereskedelemhez szükséges kapcsolat, hálózat, s használjuk is. Kapcsolódásunk az európai energia-infrastruktúrához egyre szorosabb, az összes környező országgal össze vagyunk kötve, például a csehekkel és a szlovákokkal öt éve átálltunk a másnapi kereskedelemre.
Én ezt tartom a megoldásnak, a nemzetállami megközelítés feladását, a jövő útja ez.
Az állam feladata a keretek megteremtése, a megfelelő szabályok kidolgozása – ezen kell dolgozni, ahogy teszi azt az Európai Unió is. Ez biztonságot ad, s nem engedi az egyoldalú függőség kialakulását. Viszont felmerül a kérdés: ha Paks-2 üzembe helyezésével – még Paks-1 üzemelése idején – a magyar villamosenergia-termelés 70 százaléka az oroszoktól függő atomerőműből származik (hiszen nem mi, hanem ők termelik a fűtőanyagot), akkor hogy is van az a megcélzott energiafüggetlenedés?
A hazai bruttó villamosenergia-felhasználás forrásmegoszlása – optimista forrásoldalú változat, 2026 Forrás: MAVIR
Említette Gabcikovót, Bős-Nagymarost. A vízenergia is a megújulók egyik formája, amely elvben támogatott energiaforrás. Nálunk meg épül Paks-2, s nincs vízenergia-termelés. Hogy is van ez?
A legnagyobb hibánk, hogy magunk korlátozzuk saját magunkat. Van két nagy folyónk – igaz, lassú folyásúak, de azokra is léteznek technológiák –, mégsem állítunk elő vízenergiát, s óriási a csend körülötte. Pedig ha valami, akkor az tiszta energia. De egy-két emberen kívül senki még csak nem is beszél róla, a politikusok számára szinte tabu. Miközben az Európai Unióban a megújuló energiafajták közül a legnagyobb szerepet a vízenergia játssza, nálunk kimutathatatlan a termelése.
Az E-28 megújuló hasznosítása
Az 1989-90-es rendszerváltásban a Duna Kör vitathatatlanul elévülhetetlen politikai szerepet játszott, de ez a politikai múlt egyben akadálya is a vízenergia térnyerésének. A zöldek a Szigetköz meg a Duna miatt aggódtak, ám Gabcikovo azóta is üzemel, a Szigetköz és a Duna pedig köszöni szépen, jól van. Azt tapasztalom, hogy a zöldek bizony lenézik a természetet, nem hiszik el, hogy képes alkalmazkodni és megújulni. Vegyük például a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajkatasztrófát: a BP vállalat ráment, az öböl nem, ugyanis az olajfoltot felzabálták azok az – olajipar által ismert, de mint kiderült, a sós vízre is mutálódott – olajfaló baktériumok, amelyeket egyébként az olajszennyezett földeken rekultivációra használunk.
És mi a helyzet a tiltólistára került szélenergiával?
Az EU-ban a második legnagyobb megújuló energia termelő a szélenergia – az pedig nálunk most éppen „büntetésben van”, a kormány ugyanis fél attól, hogy Paks-2 lételeme kérdőjeleződik meg, ha teret enged a szélenergiának.
A METÁR-on belül kikerült a támogatottak közül a szélenergia. (A megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átvételi támogatási rendszer – METÁR – lényege, hogy a megújuló energiák termelését – áramot vagy hőt – meghatározott, támogatott és kiszámítható időre garantáltan átveszik – a szerk.). S bár maga a METÁR-rendszer ugyan elvben pozitív lenne, de csak ha nem lenne ennyire magyaros. Hiszen pozitív, hogy ezen keresztül barna, illetve zöld prémiummal jutalmazzák a megújuló energiákra való átállást, illetve az új energiaforrások kiépítését, ám ez sem érvényes a megújulók minden fajtájára. A szélenergia támogatásának leállítása egyébként politikai ostobaság. Hiszen már a Paks-2 beruházás önmagában is üzenet a megújulók számára, hogy nem biztos, hogy meg tudnak majd élni a piacon. Rá kellett volna bízni a piaci szereplőkre annak eldöntését, hogy ennek fényében megkockáztatják-e például szélfarmok létesítését.
Nem hülyék, hanem üzletemberek dolgoznak ebben az iparágban, akik tudnak számolni és gondolkozni.
Az már csak adalék, hogy a METÁR-ra beadott naperőműves pályázatok 60 százaléka Békés megyéből jött – aminek vélhetően az az oka, hogy valaki kormányközelinek ez az érdeke. Már csak az a kérdés, hogy mennyien és mennyire fognak kereskedni a pályázat útján megkapott engedéllyel. Szemben ugyanis például a bányászattal, ahol az elnyert koncesszió nem lehet adás-vétel tárgya, a megújuló energiák kötelező átvételi tarifájának (KÁT) és METÁR-os engedélyekkel lehet kereskedni. Ráadásul csak az érvényességi idejét adják meg, a premizálás konkrét mértékét rugalmasan kezelik, arról az energiahivatal elnöke maga dönt. A cél átlátható, motiváló rendszer volt, az eredmény pedig, a jó szándékon túl, ezúttal is egy nagy magyar mutyi lett.
Amint az várható volt, a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KDNP könnyedén vette az akadályt és elfogadtatta a parlamenttel a 2019-es költségvetést megalapozó törvényt.
Ebben a javaslatban szerepelt a képviselői fizetésemelés is, melynek révén havonta 200 ezer forinttal kereshetnek többet a parlamenti képviselők.
A Fidesz-KDNP képviselői megszavazták a kormánypárti javaslatot a fizetésemelésről és a Jobbik összes jelen lévő képviselője is az Igen gombot nyomta meg.
Az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Molnár Zsolt, Varga László. Ugyanakkor Mesterházy Attila és Molnár Gyula, Szabó Sándor és Tóbiás József Jelen volt, de nem szavazott,Tóth Bertalan pártelnök nem volt jelen, Hiller István nem szavazott. Gurmai Zita, Korózs Lajos és Kunhalmi Ágnes nemmel szavazott.
A DK, a Párbeszéd és az LMP képviselői nemmel szavaztak. A két független képviselő Dúró Dóra és Hadházy Ákos is nemmel szavazott, az ugyancsak független Bősz Anett tartózkodott.
Ezt követően a parlament a teljes javaslatot is elfogadta a költségvetés megalapozásáról, itt az ellenzék egységesen nemmel szavazott.
Ódor István kifejezetten szerencsés embernek tartja magát. Már hetek óta áll a Nyugati pályaudvar előtti villamos megállójában, a kezében egy tábla, amelyre nagy betűkkel ráírta, hogy munkát vállal. Ugyanis elvesztette az állását. A járókelők meglepődve, és némi idegenkedéssel olvassák a feliratot, mert pénzt rendszeresen kéregetnek tőlük az aluljárók környékén lézengő csövesek, a kényelmesebbek koszos hullámpapírra még ki is írják, hogy éhesek, mások lépcsőn kuporognak kutyájukkal az adományokat kérő tábla előtt. Ódor azonban nem ül közéjük, pénzt sem kér. Tarka katonai dzsekijében kicsit görnyedve támaszkodik a megálló vasrácsának, fekete kötött sísapkáját hátratolja a szemerkélő esőben, és jól látható módon feltartja a tábláját. Munkát szeretne. És amilyen piszok mázlista ez az Ódor – ezt sokszor meséli – az első meglepetés után a gyalogosok, főként az idősebb asszonyok ajánlanak némi favágást, szénfelhordást, a tehetősebbek kertásásra hívják.
Ritkán persze előfordul, hogy Ódornak sincs szerencséje, legutóbb költözködni hívták másodmagával az egyik körgangos bérházba, előre kialkudták a komoly, ezresekre rúgó fizetséget, viszont amikor az egyik lakásból a másikba áthurcolták a nehéz bútorokat, a tulaj először csak mellébeszélt, majd nem fizetett. Illetve mindössze 180 forintot kaptak fejenként, mondván, nincs több. Ilyenkor az egykor elit alakulatban szolgáló, békefenntartó katona – erről majd később – sem tud tenni semmit. Ha ugyanis erőszakos, akkor vagy a mentő, vagy a rendőrség jön, egyikre sincs szükség. Az ilyen eset azonban hál’ istennek ritka, sokkal gyakoribb a „sikertörténet”. Nemrég egy „pofa” azt kérte, hogy helyettesítse néhány hétig egy osztrák autóbontóban. Az bizony klassz meló volt, naponta háromszor meleg koszt, kényelmes szállás, és „jó pénz”; igaz, mindezért egész nap dolgozott.
Ódor persze nem hajléktalan, de lakása sincs. Évekkel ezelőtt vált el a feleségétől, tisztelték egymást, ám a szerelem már megkopott, és mikor inkább már csak indulatot éreztek egymás iránt, a közösen szerzett lakással együtt – elhagyta a családját. Kislányát szerette – ő ma huszonhárom éves -, sajnálja, hogy vele sem zárta le, nem magyarázta meg a történteket. Még a gondolattól is szorong: mi lesz, ha egyszer a lánya ráköszön az utcán, és számon kéri múltat. Fél, mert egyetlen kislány sem álmodik olyan apáról, aki borostásan, kialvatlanul, éhesen munkát vár a Nyugati pályaudvarnál. A válás után nem azonnal került az utcára, előtte még szerelmes lett egy másik asszonyba, akiről soha senkinek nem beszél. „Nincs már közöttünk.” Ezután heteken át aludt kapualjakban, utcán. Nem érdekelte senki, semmi. Az aluljárókban elhagyta fiatalságát, megőszült. Régi igazság: ”az utca öregít”. De aztán legendás szerencséje pillanatok alatt talpra állította, talált egy „bizalmi állást”, parkőr lett – hiába, végül is diplomás ember mindent gyorsan megtanul. Így megpályázta, és hasonló helyzetben lévő társával együtt kibérelhette a gyáli utcai ideiglenes szálló egyik parányi lakását, benne kétágyas szoba, konyha, zuhanyzó, a lakbér havonta 9600 forint volt. Sokan irigyelték, mondták is az aluljáróban maradt hajléktalanok, hogy ez az Ódor nem csak hirdeti magáról, ő tényleg egy „szerencsés flótás.”
De ahogy lenni szokott, még egy mázlistának is vannak nehézségei. Ódor István életén a rendszerváltás, mint egy gyorsvonat robogott át. Nehezen viselte a megpróbáltatásokat. Szülei elváltak. A papa katonatiszt, akit állandóan áthelyeztek, amit a kozmetikus mama nem viselt el. A gyereket, Istvánt elhagyták, illetve a „világ legjobb nagymamamájára” hagyták. Jól tanult, segített a ház körül, majd hamar a zsámbéki főiskolán találta magát. De amikor átvette népművelő-könyvtár szakos diplomáját, sehol sem talált állást. Az új rendszerben mintha nem is maradt volna „művelhető nép”, a könyvtárakat is inkább összevonták, vagy nem költöttek rájuk. A lerobbant művelődési házak pénz és programok nélkül ásítoztak. Ódor szívesen elment volna tanárnak is, hisz a gyerekeket és a tanítás szerette, imádta a történelmet is, de amikor ámulva végignézte Nagy Imre újratemetését, rájött, hogy ő bizony még ellenforradalomnak tanulta a felkelést, szinte meg sem szerezte, máris elértéktelenedett a tudása.
Gondolt egyet, ha már itt a kapitalizmus, gyerünk, nyissunk egy éjjel-nappali élelmiszerüzletet! Elég jól ment a gyermekkori barátjával nyitott kis vidéki bolt, ugyanis közben a fővárosból visszament szeretett városába, ahol újra a nagymama kosztját ehette. A bolt kínálta megélhetést azonban hamar elhomályosította az apától örökölt virtus. Ő is beállt katonának, szerződéses békefenntartó lett. Irány az IFOR haderő, és a délszláv válság. Kemény időszak, életveszélyes hely, magas fizetés, de a szolgálat részletei máig szigorúan bizalmasak; legyen elég annyi, hogy még ma is nemzetbiztonsági védelem alatt áll az egykori elitkatona, még akkori is, ha ma hajléktalanul bolyong. Hisz ennek is vége lett, kazánfűtést tanult, aztán jött a válás. A többit már tudjuk. A hajléktalanokat elszörnyedve figyelő, önmagukat biztonságban érző civilek, akik a kétes külsejű honfitársaiktól megtagadják a segítséget, nem is sejtik – vagy tán’ nagyon is, és ezért félnek -, hogy egyetlen rossz döntés, némi pech, és szinte bárki az utcára kerülhet Magyarországon. A gyáli úti hajléktalanszállón van már orvos, nemrég jött egy mentős és egy tanár is, aki egy Londonból nemrég hazatért hajléktalan. Ez a „kolléga” részletesen beszámolt külföldön szerzett tapasztalatairól. Azóta a szálló lakói külföldön szeretnének ágról szakadtak lenni. De ez még a legszerencsésebbeknek sem megy egyik napról a másikra, kemény munkával meg kell tanulni angolul, például az új lakótól, aki nekik ingyenes órákat ad.
Ódor István tudja, hogy burokban született, és ezúttal sem kell a sorsban csalódnia. Az utcán ugyanis nemrég felismerte egykori főnöke, aki igen elégedett volt korábbi munkájával, ezért újra felajánlotta az egykor betöltött parkőri állást. Erről sem szabad többet leírni, Ódor csak annyit árul el, hogy ez az állás kifejezetten bizalmi pozíció, úgyhogy ne pofázzunk, mert könnyen baj lesz belőle. És akkor tényleg nem tud hol dolgozni, hisz – értesülésünk szerint – a számára ugyancsak perspektívát jelentő szemetesekhez, utcaseprőkhöz még diplomával is szinte csak kihalásos módon lehet bekerülni. Ódor kiszámolta, hogy ha tovább akar lépni a hajléktalanszállóról, akkor némi pénzt össze kell gyűjteni, és erre most van remény. A szabad élethez – ha nincs saját lakás – mindképp kell legalább háromhavi lakbér, ez kb. háromszáz ezer forint, plusz rezsi: gáz, villany, közös költség, ami szintén pár tízezer havonta. És persze kell pénz élelmiszerre, közlekedésre. Tehát legalább félmilliót kell összegyűjteni, ha valaki a hajléktalanságból ki akar keveredni. Persze barátokra nem lehet számítani, nekik sincs pénzük. És ha valaki nem tud a politikusok által olyan sokat emlegetett 47 ezerből megélni, vagy a feketén, alkalmi munkából megszerzett 60-70 ezerből félmilliót félrerakni, akkor bizony élete végéig marad a sors kevésbé napos oldalán, ahonnan a jövő nehezen látható.
Ódor persze nem szokott elkeseredni, mert szerinte minden helyzetből van kiút, csak meg kell keresni. Kíváncsi vagyok, ma merre látja a jövőt. Figyelem a munkavállalós tábláját, de sehol nem látom. Keresem az aluljáróban, a hajléktalanszállókban, ott sincs. Rossz sejtelmem van, sehol nem találom. Ódort elnyelte a föld. Kicsit idegesen kutatom. Persze, tudom: utálná, ha aggódnék, mert bárhol is van, neki nem lehet baja. Biztos megint piszok nagy mázlija van. Persze neki könnyű, ő egy szerencsés ember.
Ma lesz a diáktüntetés Délután 4 órára a Parlament elé várják az oktatás helyzete miatt tiltakozni akaró diákokat, délelőttre pedig fórumokat szerveztek azoknak, akik csatlakoznak a Ne menj suliba! felhíváshoz. A szervezők arra kérték az akcióban résztvevőket, hogy fényképezzék le magukat, és töltsetek fel a fotókat #január19 hahstaggel, és írják le, milyen oktatási rendszert szeretnének Magyarországon. Az iskola helyetti délelőtti nyilvános fórumok eseményoldalát a Facebookon lehet megtalálni.
Soron kívül vizsgálja az ügyészség az Elios-ügy iratait Megérkeztek az iratok, soron kívül vizsgálja az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) jelentését a Pest Megyei Főügyészség. A döntés rajtuk áll, hogy elrendelik-e a nyomozást az Elios Zrt.-t érintő közbeszerzések ügyében. (RTL Klub)
Megvádolták a 13 gyereküket fogva tartó kaliforniai házaspárt Kínzással vádolják azt a házaspárt, aki évekig tartotta fogságban, illetve éheztette és bántalmazta 13 saját gyerekét – közölték a helyi hatóságok. A sajtótájékoztatón a kerületi ügyész arról beszélt, hogy David Turpin és felesége, Louise Turpin horrorisztikus módon bánt a gyerekekkel: ütötte és fojtogatta őket, miközben a szükséges orvosi ellátást és táplálékot megtagadta tőlük. A pár ártatlannak vallja magát. (Guardian)
Első gyerekével várandós Új-Zéland miniszterelnöke Az ország első női kormányfője, Jacinta Ardern a Twitteren jelentette be hogy terhes, a baba júniusban születik, és párja, Clarke Gayford marad otthon vele. A szülés utáni hat hétben Winston Peters miniszterelnök-helyettes lesz az ügyvezető kormányfő. Kiderült, hogy Ardern már tudott a várandósságáról, amikor a szeptemberi választásokat követően a kormánykoalícióról tárgyalt. (MTI)
Az ügyészségen nagyjából mindent rendben látnak a korrupció elleni küzdelemben, s elégedettek az eredményekkel. Mintha másik világban élne a lakosság, amely szerint óriásit nőtt a korrupció három év alatt. És ebben elválik egymástól a két illiberális uniós ország útja.
A Legfőbb Ügyészség az elmúlt években jelentős eredményeket ért el a korrupciós bűncselekmények elleni küzdelemben, mindig elrendelte a nyomozást, amikor az EU csalás elleni hivatala (OLAF) ezt jelezte – mondta a legfőbb ügyész helyettese a korrupció elleni világnap alkalmából.
Belovics Ervin elmondta, hogy eddig 38 alkalommal indult nyomozás az OLAF kezdeményezésére, és kilencben emeltek vádat. Elmarasztaló ítélet eddig két ízben történt. Azt is megtudhatta a nagyérdemű, hogy az elmúlt tíz évben a korrupciós ügyek 60 százalékában volt vádemelés. Elégedettségének adott hangot a rendezvényen Pintér Sándor belügyminiszter és az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde is.
Egészen más kép bontakozik ki abból a felmérésből, amelyet most készített az Európai Bizottság. Az Eurobarometer egyértelműen a korrupciót jelentős problémának írja le Magyarországon.
A lakosság zöme, 86 százaléka széleskörűnek látja a korrupciót,
szemben az uniós 68 százalékos átlaggal. Egyenesen bronzérmes az ország annak megítélésében, hogy növekedett-e ez a jelenség: hazánkfiainak 58%-a szerint romlott a helyzet, csupán 4% gondolja, hogy javult. (Ciprusban és Spanyolországban látják sötétebben ezt.)
Forrás: Eurobarometer
Verjük a mezőnyt annak elfogadásában, hogy a közszférában az eljárások során ajándékot, pénzt kell adni. Minden második lakos szerint ez olykor elfogadható, az EU átlagában ez 18 százalék.
A helyzet drámai voltára mutat rá az, hogy a
magyaroknak alig 35 százaléka utasítja el a korrupciót,
amivel a lettek (34 százalék) után a második legrosszabb eredményt érjük el. Az EU-ban az elutasítottság aránya éppen duplája a magyarénak.
A felmérés rávilágít arra is, hogy Magyarország ugyan nem egyedül lóg ki mindinkább az uniós közösségből, és ebben szoros szövetségese Lengyelország, éppen a korrupció az, amiben a „két jó barát” nem tart össze. A lengyelek 29 százaléka szerint csökkent a korrupció, és csak 15 százalékuk tapasztalt romlást.
Kérem, én így kávé mellett nem erről akartam beszélni, azt hittem, túltárgyaltuk már tegnapelőtt, de nem lehet megfeledkezni a témáról: ez Magyarország, itt minden nagy botrány több kis botrányt fial, folytatódik, örökkön-örökké, ráadásul ami a homoszexuális emberek „gyógyításával” foglalkozó tévéműsor utóéletét illeti az bizony tanulságos is.
Ott hagytuk abba a múltkor, hogy ugyebár beszélgetős műsort közvetített a közszolgálati M5 arról, miszerint lehet is, kell is gyógyítani az azonos neműek iránti vonzalmat. Sem nem lehet, sem nem kell, mert nem betegség, de elég annyit mondani magáról a műsorról, hogy meleg résztvevője nem is volt, innentől kezdve tulajdonképpen a minimális szakmai objektivitás hiánya miatt nyugodtan tekinthetjük propagandának, részletezése nagyjából felesleges is. (Meghívták ugyan a Háttér Társaságot, csak épp gondosan az adás napján, hogy semmiképp se érhessenek oda – én is kaptam már meghívót sajtótájékoztatóra az esemény kezdete előtt tíz perccel, hasonló okokból. Oda ne érhessek, de ne is mondhassam, hogy nem hívtak. Így megy ez.) Tévtanokat népszerűsítettek benne, alacsony hatásfokkal, de botrányt sikerült vele kavarni, hiszen a kérdés kényes, és igen ostobán nyúltak hozzá.
No, de mit szólt a kitört szóviharhoz – mert nem kevés indulat szabadult el – maga a műsorvezető, Trombitás Kristóf Keresztély?
Érdekesen reagált a Facebook-oldalán (később levette, de megmaradt az utókornak).
„Nos, mindent összevetve mindenki úgy hagyott ebben az egészben benne – kivéve a Mandinert -, mintha én akartam volna azt a bizonyos műsort vagy én hoztam volna tető alá. Az egész balhét a hátamba kaptam, a baloldali médiumok napi több cikkben ágálnak, míg a mi oldalunkról semmi, sőt, az elemi bajtársiasság nevében vannak, akik innen is rúgnak egyet. Korábban nem egy baromságot számos vezércikk és kiállás követett, mert olyankor nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás. A tudat, hogy ez bizony nem olyan frankó, de nem hagyjuk hátra a másikat. Mindkettő jó tanulópénz és egyiket sem felejtem.”
Ettől azért félrenyeltem a kávét.
Az ifjú kultúrharcos számára „nem az a lényeg, hogy kinek van igaza, hanem az ellenfelek kartácstüze alatti összezárás”. Hát a sajtóban – és a televízió is az, pláne egy közszolgálati csatorna az kéne legyen – mindigaz a lényeg, mi igaz, mi nem és kinek van igaza. Az összezárást reklamálja az ifjú levente? Tényleg nem veszi észre, hogy zsoldosokkal van ő egy seregben, azok nem fognak külön pénz vagy külön utasítás nélkül összezárni, azok magukra gondolnak első-, másod- de még harmad- és utolsó sorban is? Ott rúghatják szét a fenekét mellettük, nem fognak segíteni, nem is dolguk, de nem is természetük nekik a szolidaritás. „Elemi bajtársiasság”? Na, ne tessék röhögtetni, még a betyárbecsület is idegen tőlük.
Hány éves vagy, királyfi, hogy még hiszel a mesékben?
De reklamál mást is a szegény, elhagyott jobboldali sajtómunkás.
„Semmi közöm a problémához, életemben nem foglalkoztam vele – nyilván ez sem érdekel senkit. Nem én hívtam a vendégeket, nem én szerveztem a műsort, egy kész feladatot kaptam az adás napjának délutánján. És minekutána beültem a kész szituációba és lehoztuk a műsort, ez már senkit sem érdekelt. Ami rendben is lenne, az embernek néha katonaként kell viselkednie, maximum elront valamit, de ahogy ő kiáll mások mögött, bizton számíthat erre másoktól is. Vagy nem. (A direkt ferdítő, hazudó és perelhető cikkektől meg tekintsünk is el, amik egyfelől olyanokat állítanak, amiket nem mondtam, másfelől vitapartnernek állítanak be.)”
Kérem, ez a szegény ember ténylegkatonának képzeli magát és azt hiszi, hogy egy háborúban harcol. Azért annyiban igazat kell adnom neki, hogy adás előtt pár órával adást lemondani nem lehet: ilyenkor kínos a helyzet, mert a műsor nem maradhat el, az benne van a programban, de meg lehet oldani, hogy legalább látszódjon: a műsorvezető nem ért egyet a témával, és törekedne a tárgyilagosságra, ha módjában állna.
Ezt sokféle módon el lehet érni, lehet azt mondani a műsor elején a bevezetőben, hogy „egy különös megközelítést mutatunk be”, hogy „sajnos az érintetteket nem tudtuk időben értesíteni, egy következő adásunkban mondhatják el véleményüket a kérdésben”, „ma kicsit egyoldalúak leszünk, szervezési problémák miatt” – egyszóval ezer és egy lehetőség van, csak éppen emberünk nem élt vele. Igaz, nem ő találta ki a műsort, ő csak vezette a beszélgetést, nem vett benne részt vitapartnerként, de lettek volna eszközei, mármint egy normális tévében. Értem én, hogy őt csak ad hoc beültették a stúdióba, rászignálták a melót és hajrá, vágtat a hatszáz, egyenesen az ágyútűzbe bele, de jelezniakkor is lehet az egyet nem értésünket.
Vagy – és sok jel mutat erre is – nem lehet.
A köztévé működése egyre különösebb:
már az Öt Pont be nem olvasásakor elméláztam azon, hogy mi a fenének nem ismertették harminc másodpercben – legfeljebb éjjel háromkor, mikor úgysem látja, hallja senki. Vagy szólhattak volna előtte pár szót, szidhatták volna, mondhatták volna, hogy kényszerhelyzetnek engednek, nem volt feltétlen szükség arra, hogy kössék az ebet a karóhoz és ezzel kiváltsanak egy több napos tüntetéshullámot. Akkor arra jutottam, hogy bizonyára nem a sajtómunkások felelnek az adásért, hanem a biztonsági főnök (azért is keresték napokig a szerkesztőt, mert nem volt). Pedig egy profi szerkesztő fél perc alatt megoldotta ezt a válságot, elegánsan. De nekik dilettáns módon keménykedni kellett: lett is belőle, ami lett.
Feltehetően senki sem merte vállalni a felelősséget az esetleges következmények miatt. Az állásukat, kenyerüket félthették.
Ebben az esetben is valami hasonlót látok: a műsorvezető, bár megtehette volna, mégsem mondott semmit azon kívül, amit elvártak tőle.
Miért nem tette?
Valószínűleg azért, mert tilos volt neki.
Valószínűleg még az összekötő szövegek is előre meg vannak írva és tilos eltérni tőlük, büntetés terhe mellett. Most meg mentegetőzni kényszerül, megfogadja, hogy életében nem foglalkozik többet soha ezzel a témával – azt el is hiszem, most csúnyán kikapartatták vele a gesztenyét a tüzes parázsból.
Egy régi vicc jut eszembe a dologról: Kohn telefonját lehallgatják, ő is tudja, mindenki más is, egyszer csak felhívja őt Grün Amerikából:
– Helló, hogy vagy, hogy érzed magad?
– Tudod mit? Nem panaszkodhatok…
Hát így van most ezzel a botrányt kiváltó adással a Trombitás nevű műsorvezető is. Azt ugyan nem tudjuk, ő maga mit gondol a kérdésről, azt sem, hogy neki hogy tetszett a saját szereplése ebben a kényes ügyben, szabadkozik és morog – de nem panaszkodhat.
Azt neki tilos.
Sőt, még az inkriminált bejegyzését is eltüntette a közösségi oldalról, csak addigra már százan lementették.
Sokan hiszik, hogy a kormánymédia munkatársai kiválóan fizetett zsoldosok, akik a legnagyobb fényűzésben élnek, de ezek a jelek arra mutatnak, hogy jól csak keveset fizetnek közülük, valahol a piramis csúcsán, és megbecsülést is csak azok kapnak a gazdáiktól. A nagy tömeg, akik nem a csúcson vannak, vasfegyelemben tartott, közepesen honorált zsoldos.
És akad, aki még csak nem is tudja, hogy zsoldos: azt gondolja, a hitéért, a véleményéért teszi, amit tesz.
Meggyőződéses, küldetéses balek.
Aztán csodálkozik, hogy ott hagyják egyedül a kartácstűzben.
A győzelem jelen helyzetben azt jelenti, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést egészen addig, amíg meg nem érkezik a vakcina, mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt héten átlagosan kevesebb tesztet végeztek az országban, mint az előző héten, amikor is szeptember utolsó hetéhez képest végeztek kevesebbet. A tesztkapacitás tehát nem növekszik, hanem csökken – írja szabó Andrea politológus blogbejegyzésében.
A fertőzöttek átlagos napi száma rekordot döntött.
Egy hónap alatt, szeptember hasonló időszakához képest lényegében háromszorosára nőtt a COVID-19-ben megfertőzöttek száma. Ennek következtében persze a napi új esetek száma és aránya is érdemben nőtt, akár az előző hetekhez, akár a szeptember eleji időszakhoz viszonyítjuk.
Különösen aggasztó, hogy a napi új esetek találati aránya a tesztek között átlépte az átlagos 10 százalékos arányt. Ez a duplája a WHO ajánlásának.
A másik végtelenül aggasztó adat, hogy a halálesetek napi száma dinamikusan növekszik. Az első hullámnak volt egy relatíve gyors ellaposodása, a maximum értéke pedig április 17-19. között volt 14, 16 és 17 elhunyttal. A második hullám teljesen máshogy alakul. Itt 7 napos mozgóátlag is egy szinte lineáris növekedést jelez, és azt, hogy nem vagyunk a plafonnál.
A halálesetek mellett a harmadik aggasztó adat a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre kerültek nagyon nagy száma. A múlt hónap első napjaihoz képest a kórházban ápoltak száma 3,5 a lélegeztetőgépre kerülteké pedig több mint ötszörösére nőtt!
Az előző héthez képest is szembetűnő az emelkedés. Az első hullám hasonló eredményeit már meghaladtuk, és különösen aggasztónak tűnik a kórházi ápoltak és lélegeztetőgépen lévők számának linearitása, úgy, hogy közben a halálesetek is dinamikusan növekszenek.
A pozitív adatok közül kiemelhető a gyógyultak számának jelentős emelkedése és az, hogy ezzel párhuzamosan az aktív esetek száma is csökken.
A rendszerből hamarabb vezetődnek ki a gyógyultnak nyilvánított személyek.
Az első a két hullám során elhalálozottak korfáját nézve bár, a második hullám időszakában több fiatal halt meg, mint az elsőben, valójában, összességében, mégis a 70 éven felüliek tűnnek a legveszélyezettebb korosztálynak. Ami talán mégis különbség a két időszak között, hogy sajnálatos módon 60 év körül kétségtelenül többen haltak meg ősszel, mint tavasszal.
Az összehasonlítva a szomszédos Ausztria és az északi szomszéd, Szlovákia adatai Magyarországgal összevetve siralmas itthoni állapotot jeleznek.
Nem állunk jól! Nagyon nem!
Magyarországon több az aktív fertőzött, mint az egyébként, összességében fertőzöttebb Ausztriában, és ami még szomorúbb, hogy 2020. október elejére már több személy halt bele a koronavírusba Magyarországon, mint nyugati szomszédunknál. Fontos látni azt is, hogy az aktív esetek száma jelentős dinamikát mutat most már Szlovákiában is.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
