Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Politikai (h)arcképcsarnok – III. Rogán Antal, a bulibáró

Volt idő, amikor a mára miniszterré avanzsált politikusnak az volt a ragadványneve, hogy a kis Rogán. Azóta azonban annyira megnőtt, hogy a Befolyás-barométer 2016-ban Magyarország hetedik legbefolyásosabb személyeként tartotta nyilván. Rogán egyébként 1998 óta országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának 2012–2015 között volt frakcióvezetője, 2006–2014 között Budapest V. kerületének polgármestereként dolgozott, 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetirodavezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Rogán Antal mozgalmas politikai pályájának bemutatását lazításként egy mára már csaknem feledésbe ment, meglehetősen bulvárízű esemény felidézésével kezdjük. Akkoriban Rogán Antal és felesége még vállalt kisebb-nagyobb televíziós szerepléseket, bár ezekre utólag nem feltétlenül büszkék. (Igaz, ez másokkal is megesik.)

Fotó: Facebook

2010. márciusában a TV2 Mr és Mrs című vetélkedőjének heti sztárpárjai közé meghívták Rogán Antalt és feleségét, Cecília asszonyt is. Az akkor V. kerületi polgármester (egyben országgyűlési képviselő) és kedvese rezzenéstelen arccal válaszolgattak a magánéletüket firtató, nem egyszer szalonképtelen kérdésekre, melyek során házasságukra, otthoni meztelenkedésre, vagy éppen az anyagcsere-folyamatokra is kitértek.

Amikor a szemérmességről kérdezték Cecíliát, Rogán Antal válaszolt helyette.

Elmondta, a meztelenségnek is megvan a helye, majd egy történettel igazolta, hogy felesége szégyellős asszony. „Egyszer elmentünk Rómába egy hétvégére. Utolsó nap, már kifelé menet a repülőtérre, lemegyünk, én mondom, hogy fizetek. Cecil mondja, hogy „jaj, otthagytam valamit a szobában”, és boldogan felrohant. Én már kifizettem, hívtam a taxit, még mindig semmi. Egyszerűen az történt, hogy hiába laktunk egy szobában, gyakorlatilag nem mert előttem, úgy hogy én ott voltam, elmenni wc-re. Két egész napon keresztül kibírta”– nevetett jóízűen feleségén a politikus.

A nap, amikor Rogán meghajolt a hölgyek akarata előtt

 „Meghajlok a hölgyek akarata előtt.” Ezt 2012-ben mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjeként, amikor bejelentette, hogy a családon belüli erőszakról rendelkező törvény mégsem úgy lesz, ahogyan azt egy héttel korábban az éjszakai órákban megszavazták. Külön tényállásként szerepel majd a törvényben a családon belüli erőszak, a hölgyek akarata ugyanis szent dolog.

Néhány nappal korábban még csupán az számított, amit a Fidesz, és vezérszónoka, dr. Varga István gondolt a nők és a férfiak kapcsolatáról, a családról, és úgy általában mindarról, amit társadalomnak neveznek. Vagyis, hogy

a nőnek a konyhában a helye, néha el lehet engedni, hogy szüljön egy kicsit, s ha sikerrel jár, megúszhatja, hogy ura és parancsolója agyba-főbe verje.

Ha a nők több gyereket szülnének, akkor béke lenne a családokban, mondta dr. Varga képviselő úr. Ha már megvan a szülés, és a vacsora is elkészült, lehet emancipálódni.

Ebbe az idilli képbe rondított bele Rogán felesége, Cili, aki azt mondta a férjének, hogy ha nem változtatnak a törvényen, akkor ő is elmegy tüntetni az ellenzékkel és a civilekkel. Ezt a blamát sikerült Rogánnak elkerülni, amikor változtattak a törvény szövegén.

Rogán, a drága

2013-ban sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor kiderült, Rogán Antalnak nemcsak a szíve, de az órája is aranyból van. És a táskája sem két fillérbe kerül. Utóbbi úgy derült ki, hogy egy ilyen közel fél milliót kóstáló Louis Vuitton táskával fotózták le a parlamentben.

Eredetileg nem az övé volt a táska, feleségének Cilinek vette, akinek viszont nem tetszett. Vett ő persze mást is Cilinek, egy  szerepet például a Jóban Rosszban sorozatban, mert arra már régóta vágyott a Cili. Még fizetni sem kellett érte, a kapcsolati tőkét is elfogadták.

Egy mém a sok közül a Facebookról.

Miután botrány lett a drága, hivalkodó táskából, Rogán úgy döntött, hogy elárverezi, és az érte kapott pénzt nem luxusnyaralásra költi, hanem egy, az ötödik kerületben kilakoltatásra kerülő asszonynak adja.

Ha már ötödik kerület és kilakoltatás: említsük meg, hogy Rogán Antal számos ellensége közül az egyik legádázabb mostanság a politika perifériájára szorult. Juhász Péterről van szó, aki ötödik kerületi önkormányzati képviselőként egy pitbull szívósságával vetette rá magát a kerület általa kétesnek tartott ingatlanügyeire. Öröm az ürömben, hogy

Juhász Péter állításait az ügyészség többnyire nem tartotta megalapozottnak, ezért nem is indult nyomozás ezekben az ügyekben.

Rogán másik nagy politikai ellenlábasa, Lázár János is mostanság távozik a politika első vonalából. Sajtóhírek szerint Lázár János köreiből szivárgott ki Rogán emlékezetes helikopteres botránya, valamint a naponta növekvő területű Pasa parki lakással kapcsolatos érdekességek nagy része is. „Cserébe” állítólag Rogánék szellőztették meg a volt kancelláriaminiszter kapcsolatát az Elios ügyekkel, és azzal a vadászkastéllyal, amely ugyan papíron nem az övé, de a családja birtokai veszik körül.

Portik Tamás és a tízmilliós nylonszatyor

2016. júliusában az ügyészség úgy döntött, hogy nem nyomoz Rogán Antal ellen. Az lett volna a vád ellene, hogy pénzt kapott a mostanság főként Gyárfás Tamással kapcsolatba hozott Portik Tamástól és Vizoviczky László egyik közeli munkatársától. Előbbitől tízmilliót nejlonszatyorban, utóbbitól évi rendszerességgel 4 millió forintot, ki tudja milyen csomagolásban.

Viszonzásul az említett urak kisebb szívességet kértek és kaptak volna. Hogy milyen szívességekről és baráti segítségekről lett volna szó, azt most már fölösleges taglalni. Az ügyészség ugyanis úgy határozott, hogy miután sem Portik, sem Vizoviczky közeli munkatársa nem tisztességes emberek, hanem bűnözők, a vallomásuk sem tekinthető hitelesnek.

2016 novemberében újabb érdekességek derültek ki Rogán Antalról. Például az, hogy a letelepedési kötvények körül bábáskodó Kertész Balázs ügyvéd közeli ismerőse. Rogán először tagadta, hogy közük lenne egymáshoz, később elismerte, hogy ismeri Kertész Balázs ügyvédet, de csak azért láthatták az irodájába bemenni, mert felugrott hozzá egy kávéra.

Kertész Balázsról, akit Rogán előbb letagadott, majd később beismerte, hogy kávézni felugrott hozzá, az is kiderült, hogy állandó lakcíme nem Magyarországon, hanem Svájcban van. Egy Zug nevű városban tulajdonol egy egészen csinos ingatlant, ami a helyiek szerint magyar pénzre átszámítva 580 millió forintot ér.

Svájcnak ez a része adóparadicsomként ismert, vagyis azok számára jelent praktikus megoldást, akik az adófizetést szeretik okosba – vagy fogalmazzunk így: kreatív módon – megcsinálni.

Parasztgyerek, parasztvakítás

2016 végén egy rövid ideig úgy nézett ki, hogy Rogán belebukik a vele kapcsolatos botrányokba. Miután a nem sokkal később bezárt Népszabadság megszellőztette, hogy

helikopterrel utazott a felesége egyik barátnőjének lakodalmába, ahol igazi bulibáróként még az éneklésből is kivette a részét,

a parlamentben elnézést kért mindenkitől. Közölte: odahaza megmondta a feleségének, hogy máskor ilyen elő ne forduljon, még akkor sem, ha minden törvényesen történt.  Ő ugyanis nem szokott urizálni, mert ő egy parasztgyerek.

Helikopterrel utazott a felesége egyik barátnőjének lakodalmába.

„Minden egyes támadás csak megerősíti Rogán miniszter úr pozícióját”. Ezt nem sokkal ezután, 2016. novemberében mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, amikor az ellenzék Rogán Antal viselt dolgairól kérdezte.

Orbán nyilván osztott és szorzott, és arra juthatott, hogy a Fidesz azzal jár jobban, ha Rogán továbbra is élvezi a bizalmat. Bár a választási kampány nagy részében eltüntették, ám a Fidesz számára kiütéses győzelmet hozó választás éjszakáján már előkerült, és azóta csillaga újból felfelé ível. Az új, negyedik Orbán-kormányban is miniszteri tárcát kapott, az általa vezetett minisztérium felel a kormány kommunikációjáért. Igazi bizalmi pozíció ez, hiszen Orbán Viktor kormánya – eddig legalábbis – jóval többet foglalkozott kommunikációval és propagandával, mint a valódi kormányzással.

Úgy hívták, hogy Magyarország

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország Európa közepén. Nem túl nagy, kicsit huzatos, de a célnak megfelelt. Ez volt a mi országunk, úgy hívták, hogy Magyarország.

Aztán, mintha csak egy pszicho-filmben történne mindez, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.

Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.

Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót. Megszűnt egy újság, lemondták egy színész fellépését, kivágták egy tér összes fáját.

Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek. Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?

Megváltozott a nyelv, a szavak idővel már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra. Ha azt mondta, megvéd valamit, az azt jelentette, hogy elveszi.

Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja, amit ő fontosnak tart közölni velünk.

Korábban nem voltak ellenségeink, mostanra szerzett nekünk. Arra hivatkozik, hogy mindenre felhatalmaztuk. Munkaalapú társadalomról beszél, nemzeti együttműködésről. Miközben már csak írásban érintkezik bárkivel. Nemzeti konzultációnak nevezi, hogy leveleket ír és kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.Bármit mond, bármit tesz, a zemberekre hivatkozik. Akik, állítólag, mi magunk lennénk. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta, hogy ő az, aki retteg.

Ezért harcol a világgal és elsősorban a saját démonaival.

Olyan az egész, mintha egy film lenne. Vajon kitart-e a popcorn és a kóla a film végéig?

Isten, haza, csalás

Miközben a Fidesz azzal vádolja a Kúriát, hogy beavatkozott a választásba, mert elvett tőlük egy mandátumot, az ellenzéki pártok, de főként a szimpatizánsaik, csalást emlegetnek. Az ellenzéki pártok ezzel együtt beültek a parlamentbe, listán bejutott, vagy egyéniben győztes képviselőik átvették a mandátumukat és felesküdtek a az általuk tákolmánynak nevezett alaptörvényre. (Kivétel Hadházy Ákos, aki majd később teszi meg ugyanazt, valamint a Demokratikus Koalíció képviselői, akik kiegészítést fűztek az eskü szövegéhez.)

Az kiderült, hogy központilag vezérelt, rendszerszintű csalás nem történt, ellenben számtalan szabálytalanság és sok kisebb csalás igen. Utóbbiak nem befolyásolták a választás végeredményét, ám ezek az ügyek még így is továbbgondolásra érdemesek.

Ahogy nincs kis lopás és nagy lopás, úgy a kis csalás is csalásnak minősül.

A számtalan példa közül csak egy: a Kúria például megállapította, hogy abban az újpesti szavazókörben, ahol a győztes Varju László 244 egyéni szavazatot kapott, a DK listája pedig nullát, valójában egy kamupárthoz, a Szegény Emberek Magyarországért Párthoz írták be a DK listás szavazatait. Ez egyértelmű választási csalás, amelynek vizsgálatát a Nemzeti Választási Bizottság korábban elutasította, és a Kúria döntése kellett az igazság kiderüléséhez.

Hasonló esetek történtek a Jobbikkal is, volt olyan választókörzet, ahol a listán szerzett szavazataikat egy ismeretlen kamupárthoz írták. Amikor ez kiderült, a hibát kijavították, ám a felelőst nem büntették meg.

És volt olyan is, még a választás előtt, amikor a Lendület nevű pártot azért zárták ki egy választókerületben az indulásból, mert az aláírásgyűjtő ívükön nemcsak az aláírók neve, de még a sorrendjük is megegyezett a Fidesz listáján szereplőkével. Hogy ebben az esetben miért csak a Lendületet büntették meg, miközben nyilvánvaló, hogy ehhez a csaláshoz két szereplő kellett, nem tudni.

Az viszont még ennél is kevésbé érthető, hogy az ellenzéki pártok miért nyugszanak bele abba, hogy a végeredményt nem befolyásoló, ám a választás tisztaságát sokak szemében megkérdőjelező csalássorozatot miért nem követték büntetőeljárások. Egy kifli ellopása valamelyik budaörsi bevásárlóközpontban ugyanúgy bűncselekmény, mint sok millió forint eltulajdonítása – legföljebb a bíróság által megállapított büntetési tétel lehet eltérő. Emlékszünk még arra is, amikor a Magyar Nemzeti Bank magánalapítványokba akarta menteni a közpénzeket, ám a bíróság ítéletében megállapította, hogy ezek nem magánpénzek, hanem a köz vagyonának a részét képezik. Amikor erre az újságírók rákérdeztek, Kovács Zoltán kormányszóvivő, nem minden cinizmus nélkül, visszakérdezett: És? Sikerült?

Mármint magánpénzzé varázsolni a közös lóvét. Nem sikerült.

Ha bemegyek egy boltba, és lopni próbálok, de rajtakapnak, akkor nem védekezhetek azzal, hogy nem sikerült.

Ha most a hatóságok nem tesznek hivatalból feljelentést a kiderült csalásokkal kapcsolatban, és az ellenzéki pártok is megelégszenek azzal, hogy vállvetve mantrázzák, hogy a választás nem volt sem szabad, sem tisztességes, nos, ebben az esetben minden marad a régiben.

A kétharmaddal győztes kormánypárttól nem várható el, hogy a győzelmét elősegítő szabályokon változtasson. Pontosabban: erkölcsileg elvárható lenne, de a gyakorlati hasznot figyelembe véve erre semmi esély.

Az ellenzéki pártoknak meg kellene hallaniuk a mögöttük álló emberek hangját. Nem azokét, akik a szavazatok újraszámlálását, vagy új választás kiírását követelik, hanem azokét, akik azt szeretnék, hogy büntessék meg azokat, akikről konkrétan kideríthető, hogy csaltak.

Tüntetési tanácsok szervezőknek és szónokoknak

Utoljára 16 éves koromban üvöltöttem olyan dolgokat, amiket nem én találtam ki. Akkor, 1967-ben, a Szabadság téri amerikai követség előtt tüntettünk a vietnami háború ellen. Kivittek bennünket, gimnazistákat. Szép volt az idő, a végén még jégeső sem esett, nem kellett suliba menni, és ha jól emlékszem, egy igen helyes lány állt előttem.

Azt kiabáltuk, hogy „Inkább ma legyünk aktívak, mint holnap rádióaktívak”. Meg azt, hogy „Inkább tüntessünk az atombomba ellen, minthogy ő minket eltüntessen.”

Akkor ez még elment, bár két évvel később már nagyon cikinek tartottam. Azóta csak akkor tapsolok, ha magamtól jön, és csak azt mondom, amit jónak tartok.

Ha több ezer ember előtt azt kérdezik tőlem: „Akarjuk-e, hogy Orbán Viktor eltakarodjon, nem fogom több ezer emberrel együtt azt mondani, hogy igen.”

Még akkor sem, ha azt akarom.

És nem emelem fel a kezem, ha a szónok azt kéri tőlem. Még akkor sem, ha egyébként egyetértek azzal, amiért másokkal együtt nekem is föl kellene emelnem a kezem. Tornaórán annak idején felemeltem, de az akkor testmozgás volt, nem kormányellenes tüntetés.

És nem kiabálom hangosan, hogy nem hagyjuk! Sem azt vezényszóra, hogy mocskos Fidesz.

Miközben… lásd, mint fenn.

Hívő vagyok. A magam módján. Magamban hiszek. Hiszem, hogy vannak gondolataim, és azokat a magam módján meg is tudom fogalmazni.

Szívesen hallgatok persze másokat is. Főleg olyanokat, akik nem mondják, hogy emeljem fel a kezem, vagy sokadmagammal kórusban válaszoljak egy olyan kérdésre, amelyben egyébként benne van a válasz.

Olyan is van, hogy tapsolok. Nem felállva, ütemesen, hanem úgy, ahogyan nekem tetszik.

Legközelebb, ha lesz még olyan tüntetés, amire elmegyek, tessék rám jobban odafigyelni.

Megregulázzák a sajtót

„Sajtómunkás úr, álljon egy kicsit hátrébb! Jó, még egy kicsit, még… Most egy kicsit balra… Nem, ez így túl sok! Lépjen valamennyit vissza, jobbra! Ez az, nagyon jó! Most néhány centit előre. Ez a jó! Meg ne mozduljon! Ön most épp a sajtó számára kijelölt helyen áll. Kérdezzen bátran, szabadon, kötöttségek nélkül!”

Kövér László házelnök kitiltott három újságírót a parlamentből. Renitensek voltak, nem a házszabályoknak megfelelően viselkedtek. Egy kollégát reguláztak meg a 444-től, kettőt a hvg.hu-tól – ők azok, akik nem mehetnek be az épületbe, hogy tájékoztassák olvasóikat az ott történtekről.

Azok az újságírók, akik nem lettek kitiltva, bizonyára örülnek, hogy bemehetnek. Pedig nincs okuk az örömre: ha a házelnöknek úgy tartja kedve, holnap ők következnek. Elég egy rossz mondat, egy, a kormánynak, vagy valamelyik kormánytagnak nem tetsző kérdés, vagy még csak ennyi sem kell hozzá, s nesze neked sajtószabadság.

Kérünk engedélyt meghunyászkodni!

Azok az újságírók, akik most bemehetnek a parlamentbe, valószínűleg fel sem fogják, hogy szégyellniük magukat, amiért bemennek. A nyilvánosságot hagyták cserben, amikor magasról tettek a szolidaritásra, és ezzel a most regnáló és egyre félelmetesebb arcát mutató hatalmat szolgálják.

Akkor is, ha nem szeretik.

Orbán Viktor és kormánya azért tehet meg mindent az országgal, mert az emberek nem állnak ki a másikért. Amikor belerúgtak az egyenruhásokba, a legtöbben hallgattak, és örültek, hogy megúszták.

Nem vagyok egyenruhás.

Amikor a civilek kaptak, az egyenruhások behúzták fülüket, farkukat. És csöndben maradtak a kismamák, amikor megrövidítették a nagymamákat, igaz, az idősek is lapultak, amikor a fiatalok kerültek sorra.

Nem szólt az ápoló, amikor a betegeknek lett rosszabb, és kussolt az ápolt, amikor a nővérekbe, orvosokba szálltak bele páros lábbal.

Most „csak” három újságírót tiltottak ki, ám ez az üzenet az egész szakmának szólt. Ameddig a szakma – politikai oldaltól és világnézettől függetlenül – nem áll ki minden jogtalanul bántott újságíró mellett, akiket Kövér László, vagy bárki más hatalmasság kitilt a parlamentből, addig ez bármelyikünkkel, bármikor megtörténhet.

Ne tudósíts olyan parlamentből, ahonnan nem tudósíthat mindenki.

Nem találunk szavakat – 3.

Esterházy Pétertől vettük a címet. Nem találunk szavakat – ez az író Termelési-regény című könyvének első mondata. Mindnyájan sok jó könyvet ismerünk, s bár a legtöbbjüket régen olvastuk, ám a jellegzetes mondatokra többnyire emlékszünk. Vagy nem emlékszünk, de jó felidézni a régi olvasmányokat, újból átélni, ha csak egy mondat erejéig is, az olvasott történeteket.

Játékra invitáljuk az olvasót: ismert – magyar és nem magyar – regények első mondatait olvashatják az alábbiakban. Próbálják meg kitalálni, melyik mondat, melyik regény kezdőmondata.

Ha nem sikerül, segítünk. És talán az ünnepek alatt, vagy a két ünnep között, még arra is jut idő, hogy valamelyik egykori kedvencünket újból elolvassuk. Jó szórakozást az első mondatokhoz!

Ha kíváncsi a megfejtésre, kattintson ide!

Gustav Aschenbach, avagy ötvenedik születésnapja óta hivatalosan: von Aschenbach, 19..- ban, abban az esztendőben, amely hónapokon át fenyegette vészjósló arccal kontinensünket, egy tavaszi délután a müncheni Prinzregenstrassén levő lakásából magános sétára indult. Az írót még nehéz és kényes délelőtti munkája tartotta izgalomban, amely éppen most roppant figyelmet, mérlegelést, behatóan és pontosan működő akaratot követelt; s a teremtő ösztönnek azt a lendületét, azt a „motus animi continuus”-t,[1] amely, mint Cicero mondja, veleje az ékesszólásnak, még délebédje után sem tudta magában megfékezni, és nem találta meg az enyhítő álmot, amire mostanában egyre könnyebben kimerülő ereje napjában legalább egyszer annyira rászorult.

Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig. 

A Notre-Dame de la Garde parti őrsége 1815. február 24-én jelezte a Szmirna, Trieszt és Nápoly felől érkező háromárbocos Pharaon hajót.

Mint rendesen, egy révkalauz azonnal nekiindult a kikötőből, érintette If várát, és a Morgion-hegyfok és Rion szigete között érte el a hajót.

És ugyancsak, mint rendesen, a Saint-Jean erőd lapos teteje megtelt kíváncsiakkal. Mert Marseille-ben mindig nagy esemény egy hajó érkezése, főleg az olyan hajóé, amelyet, mint a Pharaon-t, a hajdani Phókaia[2] hajógyáraiban építettek, szereltek fel, raktak meg, és amely a város egyik hajótulajdonosáé.

1632-ben születtem, York városában. Családom idegen eredetű volt. Apám Brémából származott ide, és először Hullban telepedett le. Kereskedéssel szép vagyonhoz jutott, de később abbahagyta ezt a foglalkozást, és Yorkba költözött. Itt vette el anyámat, a Robinsonok családjából. Ezért neveztek engem Robinson Kreutznaernek. Mivel azonban Angliában a neveket rendesen eltorzítják, rám ragadt a Crusoe név. Társaim is mindig így neveztek.

A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány. Nem illik tán,
hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú alig hétesztendős, a
leány két évvel fiatalabb.

Kérdezzétek Konstantinápolyban: ki ismeri Zétát?

Mindenki azt mondja:
– Én is.
És némelyek hozzáteszik:
– Könyvtárosa ő a császárnak, és barátja a jeles Priszkosznak. Bölcs és becsületes ember. A szíve arany.
Hát én volnék az a Zéta.

Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.

– Merre?
S véljük, hogy semerre.

Gárdonyi Géza : Ida regénye

 

János kertész víg ember volt. Szerette a névnapokat, disznótorokat, lakodalmakat. Meg is hívták a fejérváriak minden alkalommal. Egyszer azonban, hogy hazafelé dülöngött, belekapaszkodott tréfából egy paripának a legyezőjébe. A paripa oldalba rúgta.

 

 

U-u-u-u-úúú! Ó, nézzetek rám, haldoklom. A szélvihar halotti fohászt süvölt értem a kapualjban, én pedig vele együtt üvöltök. Elvesztem, bizony elvesztem. Az a piszkos süveges gazember – a Népgazdasági Tanács szabványétkeztetési ebédlőjének szakácsa – leöntött forró vízzel, s leforrázta a bal oldalamat. Micsoda állat, és ráadásul proletár. Uramisten, hogy fáj! A forró víz a csontomig lemarta a húsom. És most üvöltök, csak üvöltök, de ugyan mit segít az üvöltés.

 

 

Az ügyosztályon történt, jobb, ha nem is nevezem meg, melyiken.

Nincs a világon mogorvább valami a mindenféle ügyosztályoknál,

kancelláriáknál, irodáknál, egyszóval a különféle hivatali

testületeknél. Ma már minden magánember azt hiszi, hogy az ő

személyében az egész társadalmat sértik meg. Azt mondják, a minap

is beadvány érkezett egy járási rendőrkapitánytól, már nem emlékszem,

melyik városból.

Gogol:A köpönyeg

 

Március huszonötödikén rendkívül furcsa eset játszódott le Pétervárott.

Ivan Jakovlevics borbély, aki a Voznyeszenszkij Proszpekten lakik (a

családneve elkallódott, s még a cégéren sem szerepel, amelyen egy

beszappanozott arcú úr ábrázatja meg ez a felírás áll: „Eret is vágnak!”),

szóval Ivan Jakovlevics borbély eléggé korán ébredt, és friss kenyér

illata csapta meg az orrát. Kissé felkönyökölt ágyában, és látta, hogy

neje – egy eléggé tisztes hölgy, aki nagyon szeretett kávét inni – éppen

szedi ki a kemencéből a forró kenyeret.

 

 

Fantasztikus! Senki, de senki nem hallotta. Egész biztos. Csakis én. Egyesegyedül. Egészen bizonyos vagyok benne. Fantasztikus Fantasz­tikus

 

*

 

Ma, 1834. október 3-án csodálatos kaland­ban volt részem. Reggel, mihelyst felébredtem, szólítottam Mavrát. Fantasztikus! Odahozta a csizmámat. Kérdeztem, hány óra? Tíz óra múlt. Erre elkezdtem sietni az öltözködéssel. Beval­lom, egyáltalán be sem mentem volna a mi­nisztériumba, ha csak egy percre is előre lát­hatom azt a savanyú képet, amit az osztály­vezetőnk vágott Csak egy idő múlva szólalt meg: hé, te, Popriscsin, miféle zűrzavar van mostanság a kobakodban?

 

 

 

Október 3. `

A mai napon szokatlan eset történt. Reggel eléggé későn keltem fel, és

amikor Mavra odahozta a kifényesített csizmámat, megkérdeztem: hány óra.

Mikor meghallottam, hogy már rég elütötte a tízet, siettem mihamarább

felöltözni.  Bevallom, egyáltalán nem mentem volna az ügyosztályra, mert

már előre tudtam, milyen savanyú pofát vág az osztályfőnökünk.  Már régóta

azt hajtogatja: „Miféle bogarak motoszkálnak folyton a te fejedben,

barátocskám? Néha úgy futkosol összevissza, mintha megkergültél volna,

minden ügyet úgy a feje tetejére állítasz, hogy maga a sátán se ismeri ki

magát benne, a címet kisbetűvel kezded, nem írod ki se a dátumot, se a

sorszámot.” Ronda, kötekedő alak.

 

A kormányzósági székhely vendégfogadójának kapuján elég csinos, ruganyozott, kisebbfajta cséza gördült be, amilyenen agglegények szoktak utazni: nyugalmazott alezredesek, törzskapitányok, körülbelül százfőnyi jobbágysággal rendelkező földbirtokosok, egyszóval csupa olyan ember, akinek vagyoni helyzete közepesnek mondható.

 

 

A hajós életéből következnek itt történetek, amelyeket fiatal nők és ifjak itt-ott tán hitetlenkedve olvasnak. Ó, majd megismernek ők is mindeneket; csodákat, amelyeknek létezéséről fogalmuk sincsen a fiatalkorban; a nők kimondhatatlan jóságát, midőn az ágy szélén üldögélve hosszú hajukat fésülik, és oly szent szerelemmel, megadással szólnak a férfiúhoz, hogy élete végéig biztonságban érezheti magát; és nők gazságát, midőn csak ökölbe lehet szorítani a kezet, megfenni a kést, a kardokat, felporozni a pisztolyt, vérrel áldozni, vérbeborult szemmel felébredni, és jajgatva, kezet, párnát harapdálva elaludni…

 

 

Az ezredesnek aznap agyon kellett lőni egy embert a Kaszinó

megbízatásából, miután a velszi herceg látogatásáról elnevezett

Angol szobában így döntöttek az urak.

 

 

Elmúltak az őszi versenyek, és Ben, az elcsapott zsoké, ettől

kezdve egy fehér fejkötős, töpörödött öreg asszonykára kezdett

gondolni, aki egész életében rágniváló dohányt csomagolt Sidney és

Monkey urak üzletében egy londoni magazin verejtékes, gázlángos

mélységében. És Ben, az elcsapott zsoké, kötőféket dugott a

zsebébe, amelyre majd felhurkolja magát akár a Stefánia úti

víztoronynál, a kövér Müller Karcsi vendéglőjének közelében egy

elhagyott kerítésre (és utolsó percig hallja a pohos, madárfejű

Grinzinger bácsi zenekarának játékát a vendéglőből, ahol

reggelenként mámoros gavallérok, úrhatnám fiákeresek és éjjeli

lányok táncolnak), akár egyszerűen kisétál egy alkonyattal Ben a

városligeti versenypálya közelébe, a másodosztályú hely végére,

ahol elvégződik a korlát, és letaposott, ingyenes nézőközönségtől

letördelt gallyú fák között (ahol a versenypályáról kitiltottak

szoktak a fűben heverészni, és a palánkon át fogadásaikat

lebonyolítani, és ahol az elcsapott zsokét, Bent a hazárd

házmesterek, facér pincérek, tönkrement játékosok ájtatosan

hallgatnák), ólmos novemberi ég alatt majd csak talál egy helyet,

ahová a kötőféket megerősítheti… az emberhangtalan, elhagyott

versenypályán a fehér póznák között felejtettek egy messzire

feketéllő számot, az 5-öt, amely száma volt Capt. Redgrey lovának, Rizibizinek, amelynek hátán egykor Ben a Nagy nyári handicapet megnyeré…

 

 

Sok esztendővel ezelőtt egy felsővidéki, kis szepességi városkának voltam a lakosa. Úgy hívják a városkát: Podolin. Közel a határszélhez, a Kárpátok alatt, mély völgyben feküdt a városka, és vasútnak híre-hamva se volt messzi vidéken. Ám a városka mégis útjába esett annak a nagy országútnak, amely keresztülvezet a határon, és így nem volt teljesen elzárva a külvilágtól. A furmányos-szekerek nagy csörömpöléssel döcögtek a városka kövezetén, amely még a közép­korból maradt itten. Messzi földről jött vásárosok megpihentek az egyetlen vendég­fogadóban, a Rókában, ahol az ivó sötét falain százesztendős felírások hirdetik, hogy itt valamikor lengyel hercegek mulatoztak.

 

 

Szindbád, az ezeregyéjszakabeli hajós történetünk előtt

körülbelül huszonöt esztendővel kisdiák volt a határszéli

algimnáziumban, a Kárpát alatt, valamint a legjobb valcertáncos

a városka tánciskolájában. A mohos zsindelytetők alatt, ahol az

algimnázium meghúzódott, Szindbád semmiféle nevezetes emléket nem hagyott maga után, a névaláíráson kívül a torony falán; ellenben a tánciskolában, táncos lányok és fiúk között, Szindbád emléke sokáig kedves emlékezetben maradott, amint a következőkből majd minden kiderül.

 

 

– Emelkedünk?

– Ugyan! Ellenkezőleg! Süllyedünk!

– Annál is rosszabb, Cyrus úr! Zuhanunk!

– Az Isten szerelmére! Dobjatok ki minden nehezéket!

– Most ürítettem ki az utolsó homokzsákot!…

– Fölfelé száll a léghajó?

– Nem!

– Mintha hullámverést hallanék…

– Itt a tenger a gondolánk alatt!

Jules verne: A rejtelmes sziget

 

A Pilgrim nevű vitorlás hajó, melyet tengerésznyelven brickgoëlette-nek[3] neveznek, 1873. február 2‑án a déli szélesség 43. fokának 57. perce és a nyugati hosszúság 165. fokának 19. perce alatt horgonyzott. A négyszáz tonna térfogatú hajót már eredetileg bálnavadászat céljaira építették, tulajdonosa James W. Weldon kaliforniai hajózási vállalkozó volt, aki már évekkel ezelőtt Hull kapitányra bízta a vitorlást, amely rendszerint az ausztráliai vizeket szelte.

 

 

Az 1860. évi március 9-ikének éjjelén, a tenger vizével egybeolvadó felhők a látókört néhány méternyire korlátozták.

A háborgó tengeren, amelynek hullámai fakó világosságot tükröztek vissza, egy könnyű hajó csaknem vitorlák nélkül hánykódott ide s tova.

A hajó száztonnás jacht vagy schooner volt, amint a goeletteket

Angolországban és Amerikában nevezik.A schooner neve Sloughi volt, de nevét hiába kereste volna valaki a hajó farán, mert a táblát, amelyre rá volt festve, valamely baleset vagy egy erősebb hullámcsapás elsodorta a hajópárkány alól.

 

 

Ki ne emlékeznék rá, hogy az 1866. esztendőt különös esemény, egy érthetetlen, rejtélyes természeti tünemény tette nevezetessé. Ellenőrizhetetlen és nyugtalanító hírek érkeztek a kikötővárosokba, s ezek nyomán a szárazföldön izgatott volt a közhangulat. Az esemény azonban a tengerészeket kavarta fel a legjobban. Az európai s az amerikai kereskedők, a hajózási vállalkozók, a hajóskapitányok s a hajómesterek, a tengerésztisztek s később már két világrész kormányai is feszült figyelemmel kísérték az ügyet.

 

 

Baltimore városában, Maryland kellős közepén az Egyesült Államok szecessziós háborúja alatt egy igen befolyásos új klub alakult. Tudvalevő dolog, hogy ezen a földrészen, a hajózási vállalkozók, üzletemberek és mérnökök honában roppant erősen kifejlődött a katonai szellem. Egyszerű kereskedők kiugrottak a pultjuk mögül, s anélkül, hogy kijárták volna a West Point-i katonai iskolákat, rögtön kapitány, ezredes vagy tábornok lett belőlük.

 

 

– Újabb távirat, felség!

– Éspedig honnan?

– Tomszkból.

– Akkor hát Tomszk mögött el van vágva a vezeték!

– Már tegnap óta nem működik.

– Nos, tábornok, az a kívánságom, hogy feltétlen menesszenek minden órában egy-egy sürgönyt Tomszkba. És közben persze állandóan értesítsenek a fejleményekről.

– Igenis, felség – felelte Kiszof tábornok.

Hajnali két óra lehetett, amikor ez a beszélgetés lezajlott az új palotában.

 

 

Dologtalan olvasó! Elhiheted, ha nem esküszöm is, azt szeretném, ha ez a könyv, mint elmémnek szülötte, oly szép, oly kitűnő s oly mulattató lenne, hogy tökéletesebb már elképzelhető se legyen. Azonban nem tehettem a természet törvénye ellen, mely szerint mindenek magokhoz hasonlókat nemzenek. Mi egyéb születhetett volna hát az én terméketlen és gyarlón művelt elmémből, mint egy elszáradt, elsatnyult, szeszélyes és soha még el nem képzelt különc gondolatokkal telt magzatnak története, annál is inkább, mert históriám börtönben fogamzott, ahol csak kényelmetlenség tanyázik, és minden siralmas zaj otthonos. A nyugalom, a csendes hely, a nyájas mező, a derült ég, a források mormolása, a lélek nyugodtsága igen nagy befolyással van arra, hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek, s szülötteik bámulattal és elragadtatással töltsék el a világot.

 

 

 

Ez a másfél év is jól kezdődik — mormogta a 13. Pác Tivald, amíg

a detektív csuklójára tette a karperecet, és felkérte egyben, hogy

hacsak lehetséges, fogja be a száját.

— Kérem… — dünnyögte sértődötten, mert nem szerette, ha mindenből

ilyen nagy ügyet csinálnak.

Az egyik detektív közölte vele, hogy ha van pénze, akkor autón is

mehetnek a rendőrségre.

  • Még mit nem! Színházba ne vigyem magukat?!

 

 

A fehér folt Délnyugat-Afrika egyik angol gyarmata és a Niger vidéke között terült el. Ma már nem létezik. Rózsaszínre festették a térképészek, mintegy jelképezve a kiontott vért, amely egy-egy fehér folt bekebelezésének elengedhetetlen előzménye. Valamikor sok-sok fehér folt terült el az atlaszon. Csak a parti részek színesedtek lassacskán, ahol az első portugál, holland és angol telepesek kikötöttek, hogy megvessék lábukat és az impérium lobogójának állványát.

 

 

Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.

 

 

Hallották hírét a Láthatatlan Légiónak? Nem?

Akkor bizonyára sohasem jártak még olyan afrikai városban, amelyben helyőrség fekszik. Vagy ha jártak is ilyen városban, talán elkerülték azokat a kedélyes helyeket, ahová a szórakozni és verekedni vágyó szerény málhahordók, munka nélküli erőművészek és kedélyes közlegények járnak, hogy üres óráikat és kötekedő cimboráikat agyonverjék.

Csak egyszerű, faragatlan asztalok és ugyanilyen vendégek találhatók az ilyen helyiségekben, de ha kíváncsiak vagyunk a Láthatatlan Légió legendájára, itt megtudhatunk egyet s mást.

 

 

– Pénzt vagy életet!

– Életet!

A revolveres merénylő ettől a választól úgy megijedt, hogy visszahőkölt. A számtalanszor elhangzott támadó felszólításra, amióta a világ világ, először hangzott el a fenti válasz. A rabló lövésre kész pisztolya megrezdült a kezében, és egyszerűen nem tudta, hogy mit tegyen. A megtámadott egyén két karját nyugodtan felemelte, mint akit nem érdekel, hogy mi lesz.Rejtő Jenő:

 

 

A milliomos, kezében a vödörrel, egy másodpercre megállt.

Ezt nyomban nagyon megbánta, miután egy erőteljes lökés

figyelmeztette, hogy siessen, mert a műhelyben már várják. A

műhelyben csakugyan várták lakótársai a milliomost, a vödörrel. A

lakótársak ugyanis üres idejüket papírzacskó-készítéssel ütötték

agyon, és ehhez az időtöltéshez állandóan csirizre volt szükségük,

amelyhez a fent inzultált milliomos útján jutottak.

 

 

Gorcsev Iván, a ‘Rangoon’ teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat.

 

 

 

– Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia…

A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt:

– Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam.

 

 

Ez volt a legfurcsább fiatalember, akit valaha láttak. És ahhoz képest, hogy a nyakát éppen a Krokodil tartotta a kezében, elég nyugodtan viselkedett. Bár lehet az is, hogy megfulladt már, ezért tűrte olyan mozdulatlanul és lehunyt szemmel pillanatnyilag kényelmetlen állapotát a Krokodil roppant tenyerei közé ékelt nyakával.

 

 

A Török Szultán már két napja nem ment ki az utcára, mert valaki ellopta a nadrágját. Ezt a ruhadarabot nehéz nélkülözni, ha valaki sétálni megy.

Mi a tanulság ebből?

Nem tudom.

De egészen bizonyos, hogy az ügy mögött tanulságos következtetések húzódnak meg.

Mert ha a Török Szultán nadrágját nem lopják el, vagy ha Tuskó Hopkins jobban ügyel a saját ruházatára, akkor néhány ember, sőt egy kis birodalom sorsa is másképpen alakul. Ilyen rejtélyek húzódnak meg olykor egy nadrág hátterében.

 

 

Galamb nekirepült a falnak, de a következő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.

 

 

A tábori pap hátrahőkölt, amikor meglátta a halálraítéltet néhány

perccel a kivégzés előtt a katonai ügyészség fogházának egyik

cellájában.

Ilyent még nem látott a világ!

Ott ül a halálraítélt talpig frakkban! Kissé részeg is, ezenfelül egy

fehér virágot hord a gomblyukában, és vastag Havanna szivart füstöl, miközben bóbiskoló szemmel fütyörészik.

 

 

A város mintegy holtan feküdt a napsütésben, a levegő szinte reszketett a forróságtól, s távol, bizonytalan körvonalakban a Thessala-hegység kontúrjai domborultak ki a látóhatárból. Sidi bel Abbes ezekben a kora délutáni órákban lehangolóan kihalt. A Place Sadi Carnot pompás virágai tikkadtan bóbiskolnak, üres padjain csak a légáramlással szállongó porfátyol pihen meg, és az emelvényen, a tér közepén, ahol a légionista zenészekből álló Clique szokott hangverse­nyezni, hatalmas ponyva borítja be a zenészek ülőhelyeit.

 

 

 

– Uram! A késemért jöttem!

– Hol hagyta?

– Valami matrózban.

– Milyen kés volt?

– Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?

– Várjunk… Csak lassan, kérem… Milyen volt a nyele?

– Kagyló.

– Hány részből?

– Egy darabból készült.

– Akkor nincs baj. Megvan a kés!

– Hol?

– A hátamban.

 

 

SZERETNÉK VILÁGHÍRŰ LENNI!
Sok a pénzem! Kevés a leleményességem!
Minden jó ötletet örömmel fogad:
megnyerő ifjú, aki elvesztette életkedvét.

 

 

 

Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott.

– Bocsánat – mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt -, nevem Van der Gullen Félix.

 

A CÖF megvédi a kordont

Annyira bizarr és szürreális, hogy kis híján magunk is bedőltünk a szövegnek, és röpke tíz percig azt gondoltuk, hogy ezt tényleg a CÖF írta.

„Sajnálatos, hogy a hatalmas Fidesz győzelem ellenére nem nyugszik az anarchista csürhe. Most a Parlament köré vonni kívánt kordont akarják lebontani. Mi, a magyarok kétharmada ezt nem fogjuk hagyni! A magyarok kétharmada a Fideszre szavazott, nem rátok.
Láttuk, hogy mire vagytok képesek, 2006-ban még Morvai Krisztináék autóját is felgyújtottátok, sőt szétvertétek Budapestet. Nem engedjük, hogy ezt megismételjétek.
Ezért, mi igazi magyar civilek a rendőrökkel és a katonákkal együtt, a testünkkel fogjuk megvédeni a kordont és a kormányt, valamint azt, hogy ezt a szent napot ne tudjátok bemocskolni.

CÖF vezetőség”

Gyanakodhattunk volna, mert gyanakvásra nap mint nap van okunk. Átvágnak minket, ahol csak tehetik – és most kivételesen nem a húsos pultra gondolunk, hanem az urakként hatalmat gyakorló elvtársakra.

Ezúttal azonban a napiantihabony Facebook-oldal viccelte meg a nagyközönséget a fenti veretes szöveggel.

A vicc az egészben az, hogy ez nem igazi paródia, merthogy akár a Civil Összefogás Fórum (CÖF) is írhatta volna. Bizonyára csak azért nem ők írták, mert ennyire frappáns baromság nem jutott az eszükbe. Az ő baromságaik ugyanis ennél földhözragadtabbak és unalmasabbak. De ha ők írták volna, akkor is csak azon lepődnénk meg, hogy jé, ezek megtanultak írni?

A CÖF egész léte egy paródia. Az, hogy vannak, és az is, hogy kik alkotják ezt a díszes társaságot. Nem szeretnénk annak a másfél embernek szomorúságot okozni, akik állítólag hisznek bennük, de nem hallgathatjuk el az igazságot: van közöttük olyan, aki a Kommunista Ifjúsági Szövetség folyóiratát szerkesztette, míg egy másik illusztris társuk a Népszabadság pártrovatának oszlopos tagjaként rombolta belülről az egypártrendszert. Olyat is találni közöttük, aki liberális és baloldali lapoknak dolgozott, mielőtt megvilágosult volna, hogy azóta obszcén szövegekkel piszkítson abba tányérba, amelyből egykoron maga is evett.

Díszes társaság ez, bármit kinézne belőlük az ember.

Most csak róluk írtak egy paródiának szánt rövid szöveget – legközelebb, ha vérszemet kapnak, maguk írják meg a róluk szóló paródiát.

Jubileum: egy éve találkozott Orbán Viktor a nagygéci Bözsi nénivel

2017. május 6-án nagyon irigyelték Bözsi nénit a nagygéciek, mert meglátogatta őt a miniszterelnök. Saját autókonvojával vonult be a faluba, fehér ló épp nem volt kéznél, meg aztán hülyén is nézett volna ki lóháton az a sok biztonsági ember, aki Orbán testi épségét vigyázta.

Orbán, ha már Nagygécen járt, rögvest meg is ígérte Bözsi néninek, hogy megemeli a nyugdíját. „Év végén, ha úgy vannak a számok, akkor emelek megint.”

Értsd: nem a kormány, vagy a magyar adófizetők pengetik ki Bözsi néninek a nyugdíjemelést, hanem maga Orbán Viktor. Ilyen egy jó király, aki megérdemli, annak ad, aki rossz, attól elvesz. Odahaza van egy valamennyi megtakarított pénze az Orbánnak, abból ígérte az emelést Bözsi néninek. Költhetné másra is, nőkre például, vagy stadionra, de akkor nem maradna a Bözsi néni nyugdíjára.
Szép dolog, hogy Orbán gondolt Bözsi nénire.

Aki, viszonzásul szintén gondolt a miniszterelnökre. Mondta is Bözsi néni, azt szeretné, ha minden évben lennének választások.

Talán be kellene adnia egy törvénytervezetet, hogy ne négyévenként lehessen szavazni, hanem minden évben. Vagy népszavazást kezdeményezhetne az ügyben. Nem ördöngösség az ilyen, ha Bözsi néni össze tud gyűjteni néhány nagydarab, büntetett előéletű, Kubatov-közeli kigyúrt kopaszt, akkor nyert ügye van: a Nemzeti Választási Iroda átengedi a kérdését, és már mehetünk is szavazni.

Akarjuk-e, hogy évenként megszavazzuk Orbánt miniszterelnöknek?
Akarjuk.

Bözsi néni nem azért akar évenként szavazást, mert nincs neki más dolga. Van más elfoglaltsága is, ott vannak ugye a tyúkok, meg az ólban a malacok. Akiket Orbán gazda úgy köszöntött, hogy helló röfik!

A malacok nem mondtak semmit.

Bözsi néni azt mondta, hogy ha évente szavazhatna, mindig Orbán neve mellé húzná be az ikszet, mert akkor, így mondta a nagygéci Bözsi néni, jön a nyugdíjemelés.

Bözsi néni úgy emlékszik, hogy a Gyurcsány vette el a 13. nyugdíját. Mondta is a miniszterelnöknek, hogy a Gyurcsány elvette.
– Az elvette – válaszolta erre Orbán.

Bözsi néni azt nem kérdezte meg, hogy a Fidesz miért nem adta vissza a 13. nyugdíjat. Nem jutott az eszébe.

Egyébként nem Gyurcsány, hanem a Bajnai-kormány vett el a 13. nyugdíjat. És nem azért, mert Bajnai Gordon kevésbé szerette a magyar embereket, mint Orbán, hanem azért, mert akkoriban épp gazdasági válság tombolt a világban és Magyarországon.

Bözsi néni persze nem tudja, hogy mi az a gazdasági válság, elég neki vesződés a tyúkokkal, meg a malacokkal, akiket Orbán helló röfi kiáltással köszöntött.

A tyúkoknak nem mondott semmit. Tojjanak tojást, legyen belőlük rántott csirke, az a dolguk.

Stop Kúria!

A Kúria is beavatkozott a választásokba. Ezt mondta Orbán Viktor magyar hangja, Havasi Bertalan. A miniszterelnök legtöbbször már csak szóvivőjén keresztül érintkezik alattvalóival, vele üzeni meg, hogy mi a véleménye az ország ügyeiről, a migránsokról, és minden másról, ami legalább annyira fontos, mint a Soros György és a civil társadalom elleni küzdelem.

Most a Kúria a soros, ez az a testület, amely Orbán-Havasi szerint azzal avatkozott be a választásba, hogy elvett a Fidesztől egy mandátumot.

A Kúria ármánykodásának fontosságát jelzi, hogy maga a miniszterelnök is megszólalt a Kossuth Rádióban: „Egyértelmű, hogy van 133 mandátumunk, sajnálom, hogy nem 134. Azt az egyet a Kúria egy téves döntéssel elvette tőlünk.” Orbán szerint mindez azért történhetett, mert „a Kúria nem nőtt fel a feladatához.”

Nekünk, akik nem vagyunk miniszterelnökök, csak sejtéseink lehetnek arról, hogy mi a feladata a Kúriának. (Amihez, Orbán szerint legalábbis, nem nőtt fel.) Józan ésszel úgy gondolnánk, hogy a Kúriának, más bírói testületekhez hasonlóan, az a feladata, hogy őrködjön a törvényesség fölött, és a peres ügyekben igazságos ítéleteket hozzon.

Amúgy mindenki másnak hasonló lenne a feladata, teszem azt, a Polt Péter vezette legfőbb ügyészségnek is. Hogyha valahol törvénytelenséget észlel, azt, hogy megkárosítják az államot, lopnak a közvagyonból, akkor ne mérlegeljen, hogy ki fia-borja az illető, hanem tegye a dolgát. Vagyis, nyomozzon, gyanúsítson, emeljen vádat.

Persze Orbán Viktornak ugyanúgy lehet véleménye a Kúria működéséről, mint bármelyik magyar állampolgárnak. De, ugyanúgy, mint a többi állampolgár, a véleményét ő sem mondhatja el a Kossuth rádióban. Magyarul ezt úgy mondják, hogy az állam nem avatkozhat be a tőle független testületek működésébe, döntéseiket, tevékenységüket nem minősíthetik. Otthon, a vasárnapi ebéd mellett persze mondhatja Orbán Viktor a feleségének, hogy menjen az anyjába a Kúria, mire Anikó válaszolhatja azt, hogy már megint mennyire igazad van Viktor, ezek tényleg nem nőttek fel a feladatukhoz.

De Orbán Viktor nem egy átlagos vasárnapi ebédelő, és a Kossuth Rádió sem a Seggem és Vidéke tájrádió, ahol bármi elhangozhat, mert a tulajdonos felel az ott elhangzottakért, hanem a magyar adófizetők pénzéből – több mint 80 milliárd forintunkba kerül nekünk ez a kis játék – fenntartott közmédia része.

Egy demokratikus országban a miniszterelnök nem nyilváníthat véleményt olyan dolgokról, amelyekhez miniszterelnökként semmi köze.

1 hét, egy 7, egy hét – Már nem Csányi a leggazdagabb magyar

Jó volt ez a hét, már csak azért is, mert hétvégi napból legalább annyi volt, mint hétköznapból. De azért így sincs okunk panaszra, sok minden történt, alig tudtunk minden fontosságot lejegyezni. Heti összefoglalónk.

 

Orbán ahol tud, segít

A hét elejének számító szerda erős felütéssel kezdődött. Erre a napra hívták (rendelték, invitálták – megfelelő aláhúzandó) Orbán Viktort Brüsszelbe. A Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője, Manfred Weber rendelte a magyar miniszterelnököt raportra (baráti beszélgetésre, kihallgatásra – megfelelő szintén aláhúzandó). A Néppártot, amely eddig mindenféle taktikai okokból kiállt Orbán és a Fidesz mellett, most állítólag megelégelte Orbánék szembenállását az uniós értékekkel, és tisztázó beszélgetésre hívták a tékozló fiút.

Legalábbis, úgy tudták azok, aki nem csak a közmédiából, vagy a Habony-Mészáros-Vajna trió médiabirodalmának valamelyik ékkövéből tájékozódik.

A szerda délelőttre tervezett beszélgetés eddig ismeretlen okból késő délutánra húzódott, ezt követően viszont egyik fél sem mondott semmit, annyi került nyilvánosságra, hogy a beszélgetés másfél óráig tartott, és személyi sérülés nem történt.

Aztán felszállt a fehér füst, már amennyiben Havas Bertalannak, Orbán Viktor szóvivőjének a közleményét annak lehet tekinteni. Havasi Bertalan ugyanis megnyugtatta a sajtó munkatársait, és rajtuk keresztül a magyar közvéleményt. Szó sem volt kihallgatásról, épp ellenkezőleg: a Néppárt már készül az európai parlamenti választásra, és ehhez kérték Orbán Viktor segítségét. Nem arról van tehát szó, amit korábban mindenki tudni vélt: hogy az unióban megelégelték Orbánéknak az uniós pénzekkel kapcsolatos – fogalmazzunk finoman – kreatív megoldásait, merthogy, amint egy képviselő megfogalmazta, az uniós támogatásoknak az a célja, hogy régió országai felzárkózzanak és nem az, hogy Orbán Viktor és családja gazdagodjon.

Nem erről tárgyaltak tehát Orbánnal, hanem, amint azt Havasi úr mindenki számára egyértelművé tette, segítséget kértek a Fidesztől. Szerencsére Orbánt épp jó hangulatban találták – a Videoton esélyes a bajnoki címre és a Felcsút is derekasan vitézkedik – ezért személyesen megígérte, beáll a csatasorba.

Még lesz néhány egyeztetés Orbánnal, de azok sem arról szólnak majd, hogy a Fideszt most már tényleg kipenderítenék a néppárti frakcióból, hanem arról, hogy Orbán Viktor hogyan tudná átadni tapasztalatait, hogy a néppártosok minél sikeresebben lépjenek fel Brüsszel ellen, különös tekintettel a migránsok és Soros megfékezésére.

Mészáros lelökte a dobogó tetejéről Csányit

Egy héttel ezelőtt még annak kapcsán írtunk Mészáros Lőrincről, hogy lemonott polgármesteri címéről, mert, mint mondta, mostantól inkább az üzleti tevékenységre koncentrál. Az akkor sejtelmesnek tűnő bejelentés értelme mostanra megvilágosodott. Pénteken Mészáros Lőrinc és felesége, Mészáros Beatrix bejelentették, hogy övék a Konzum Magántőkealap.

Mészáros Lõrinc beszédet mond a Kastély Óvoda alapításának 60. évfordulója és az óvoda történetérõl szóló kiadvány bemutatója alkalmából rendezett ünnepségen Felcsúton. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A G7 portál számításai szerint ez azt jelenti, hogy Mészáros Lőrinc – családjával együtt – Magyarország leggazdagabb emberévé vált. Csak részvényben nagyobb vagyona van, mint amennyire Csányi Sándor teljes vagyonát becsülték tavaly.

Részvényekben mintegy 208 milliárd forintot kóstál a Mészáros-vagyon,

mindemellett több tucatnyi magyar és külföldi cége van Mészároséknak, több tízmilliárdos értékben.

Ha azt vesszük, hogy a Nemzet Gázszerelőjének 2010-ben „csupán” 100 millió forintos vagyona volt, akkor Mészáros nyolc év alatti gazdagodása valószínűleg világrekordnak számít.

Mindezt a szemünk előtt, de mégis, csendben, szinte észrevétlenül vitte véghez. Jó helyről tudom ugyanis, hogy vannak olyan honfitársaink, elsősorban a vidéki Magyarországon, de máshol is, akik még nem hallottak Mészáros Lőrincről. Nem csupán a mélyszegénységben élő, a létük fenntartásáért küzdő emberekről van szó, hanem tisztes megélhetéssel bíró, hivatalban dolgozó ügyintézőkről.

A közmédiában Mészáros Lőrinc ugyanis gyakorlatilag nem létezik.

Ezért azok a milliók, akik legföljebb a közmédiából, valamint csatolt részeinek hazugságaiból tájékozódnak, nem tudják, hogy ez az ember, aki nemrég még Felcsút polgármestere volt, az ottani, elsőosztályú futball klub elnöke. Magyarország 85 százalékának – ők azok, akik a fent említett lakájmédiából tájékozódnak -, fogalma sincs arról, hogy Orbán Viktor gyerekkori pajtása, sokak szerint strómanja, a Népszabadságot bezáró Mediaworks társtulajdonosa, az Echo TV tulajdonosa, szállodák és Balaton-parti kempingek felvásárlója, egymilliárd forintos jachton múlatja bizonnyal kevés szabadidejét.

Azok az emberek, akik nem hallottak Mészáros Lőrincről, mert elhallgatták előlük, hogy ilyen nevű ember létezik, azt sem tudják, miként működik Orbán Magyarországa. Hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett maffiaszerződés lényege a lopás, és ha csak egyetlen olyan nap lenne, amikor nem lophatnának, darabjaira esne szét az egész tákolmány.

Ameddig sokan vannak olyanok, akik nem hallottak Mészáros Lőrincről, azt sem tudják, hogy létezik egy ilyen nevű gázszerelő, aki szerencséjére, vagy (esetleges későbbi) balszerencséjére Orbán miniszterelnök gyerekkori cimborája, ameddig lesznek olyan emberek, akiknek halványlila segédfogalmuk sincs arról, hogy Mészáros Lőrincet eszik-e, vagy isszák, addig Orbán miniszterelnök és csapata zavartalanul űzheti megszokott játékait.

Persze, előbb, vagy utóbb a kritikus tömeg is megtudja majd, hogy létezik egy Mészáros Lőrinc nevű ember, aki minden jel szerint Orbán miniszterelnök birtokainak intézője és a vagyonát is ő kezeli. Amikor ez bekövetkezik, az nem lesz jó napja Magyarországnak. Zengeni fog az ég, megmozdul a föld, kiáradnak a folyók, villámok csattognak, de a végén nagy tisztaság lesz mindenütt.

Talán még mi is élni fogunk akkor.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK