A CÖF megvédi a kordont

0
1618

Annyira bizarr és szürreális, hogy kis híján magunk is bedőltünk a szövegnek, és röpke tíz percig azt gondoltuk, hogy ezt tényleg a CÖF írta.

„Sajnálatos, hogy a hatalmas Fidesz győzelem ellenére nem nyugszik az anarchista csürhe. Most a Parlament köré vonni kívánt kordont akarják lebontani. Mi, a magyarok kétharmada ezt nem fogjuk hagyni! A magyarok kétharmada a Fideszre szavazott, nem rátok.
Láttuk, hogy mire vagytok képesek, 2006-ban még Morvai Krisztináék autóját is felgyújtottátok, sőt szétvertétek Budapestet. Nem engedjük, hogy ezt megismételjétek.
Ezért, mi igazi magyar civilek a rendőrökkel és a katonákkal együtt, a testünkkel fogjuk megvédeni a kordont és a kormányt, valamint azt, hogy ezt a szent napot ne tudjátok bemocskolni.

CÖF vezetőség”

Gyanakodhattunk volna, mert gyanakvásra nap mint nap van okunk. Átvágnak minket, ahol csak tehetik – és most kivételesen nem a húsos pultra gondolunk, hanem az urakként hatalmat gyakorló elvtársakra.

Ezúttal azonban a napiantihabony Facebook-oldal viccelte meg a nagyközönséget a fenti veretes szöveggel.

A vicc az egészben az, hogy ez nem igazi paródia, merthogy akár a Civil Összefogás Fórum (CÖF) is írhatta volna. Bizonyára csak azért nem ők írták, mert ennyire frappáns baromság nem jutott az eszükbe. Az ő baromságaik ugyanis ennél földhözragadtabbak és unalmasabbak. De ha ők írták volna, akkor is csak azon lepődnénk meg, hogy jé, ezek megtanultak írni?

A CÖF egész léte egy paródia. Az, hogy vannak, és az is, hogy kik alkotják ezt a díszes társaságot. Nem szeretnénk annak a másfél embernek szomorúságot okozni, akik állítólag hisznek bennük, de nem hallgathatjuk el az igazságot: van közöttük olyan, aki a Kommunista Ifjúsági Szövetség folyóiratát szerkesztette, míg egy másik illusztris társuk a Népszabadság pártrovatának oszlopos tagjaként rombolta belülről az egypártrendszert. Olyat is találni közöttük, aki liberális és baloldali lapoknak dolgozott, mielőtt megvilágosult volna, hogy azóta obszcén szövegekkel piszkítson abba tányérba, amelyből egykoron maga is evett.

Díszes társaság ez, bármit kinézne belőlük az ember.

Most csak róluk írtak egy paródiának szánt rövid szöveget – legközelebb, ha vérszemet kapnak, maguk írják meg a róluk szóló paródiát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .