Viták a kínai vezetésben: mihez kezdjünk Trumppal?

0
728

Túltoltuk a hazafias propagandát, ezért sújtott le Kínára Trump – így gondolják sokan a kínai vezetésben. Erről beszélt a Reuterspekingi tudósítójának egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú pekingi vezető.

Jelenleg a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt vezérkara Pejtaho üdülőkomplexumban nyaral. Ami igazán aggasztja őket az Donald Trump amerikai elnök, akiről egészen a legutóbbi időkig azt hitték, hogy csak blöfföl, amikor kereskedelmi háborút emleget. Aztán jöttek a szankciók, melyekre Peking válaszolt. Ebből nem sok jó jöhet ki – döbbentek rá a Tiltott Városban, ahol nemrég még vendégül látták Trumpot. Aki persze ügyesen rejti el valódi szándékait a bombasztikus kijelentések mögé.

A reformok atyja, Teng Hsziaoping azon a véleményen volt, hogy

„rejtsük el a valódi szándékainkat és ne mutassuk meg valódi céljainkat”.

A mostani első ember,

Hszi Csinping más véleményen van: ő meglehetősen nyíltan képviseli Kína világhatalmi terveit.

Ebben fő támogatója a propagandafőnök Wang Huning szociológia professzor, aki jól ismeri Amerikát, tanult, sőt tanított is ott, miközben annak az ősi kínai gondolatnak a híve, hogy Kína vezető szerepre jogosult mind a globális politikában, mind pedig a világgazdaságban, lévén egyben a világ legnépesebb állama.

Hszi Csinping a tavaly őszi pártkongresszuson vitte be a legfelső vezetésbe a kínaiak nagyságának a hívét. A Politikai Bizottság Állandó Bizottságába eddig csak úgy lehetett bekerülni, hogy valaki bizonyított egy tartomány vezetésével. Wang Huning nem járta ki ezt az iskolát. Viszont ő tervezte az Új Selyemút programot és a Kína 2025 koncepciót, mely nem kevesebbet állít mint hogy Kína szükségképp hamarosan a világ első számú nagyhatalma lesz.

Emiatt rágtak be az amerikaiak, akik egyáltalán nem kívánnak lemondani erről a vezető szerepről

–  állítja Liu Ho miniszterelnök-helyettes, aki tagja a Politikai Bizottságnak, de az Állandó Bizottságba nem került be. Viszont a Harvard egyetemen diplomázott, és ő vezeti azt a küldöttséget, amely a kereskedelmi ellentétekről tárgyal az amerikaiakkal. A tárgyalások titkosak, de Larry Kudlow, Trump gazdaságpolitikai tanácsadója a sajtónak elmondta:

kínai partnere rugalmasabb lenne, ha Pekingben ezt megengedné Hszi Csinping elnök.

Trump elnök unokája kínai nyelvű verssel köszöntötte videóról Pekingben a Tiltott városban Hszi bácsit. Ezek után Pekingben sokan azt hitték, hogy minden rendben van. Majd jöttek a szankciók. Trump már a teljes kínai exportot meg akarja vámolni.

Pekingben most nagy a bizonytalanság a válaszolt illetően.

Egy kemény fellépés valódi kereskedelmi háborúhoz vezetne, a puha reakciót pedig a gyengeség jelének fognák fel Washingtonban.

Sokan abban reménykednek, hogy Trump kemény szankciói csak határidős ügyletek. A novemberi választásokig tartanak amikor eldől, hogy megőrzi-e a többséget a republikánus párt a kongresszusban.

De hát addig is kell valamit lépni. A propagandát máris érezhetően visszafogták. Azt a kínai közgazdász professzort, aki a legnyíltabban képviseli a „China First” álláspontot, bírálatok érték Kínában. Hu Angang nyíltan hirdeti Kína különleges szerepét a világtörténelemben, s elsősorban azért vált a bírálatok tárgyává, mert nézetei remek lehetőséget kínálnak Trumpnak, hogy eladja saját America First elképzelését.

Kína kereskedelmi többlete ugyanis csakugyan óriási az Egyesült Államokkal szemben. A Kína 2025 program pedig nyíltan lefekteti, hogy a mesterséges intelligencia terén a Mennyei Birodalom az első helyre törekszik.

Ezt csináljuk, de ne mondjuk ki

– ez a vezetés többségének a véleménye Pekingben, ahol többen a propaganda irányítójának a fejét követelik. Kevéssé valószínű, hogy Hszi Csinping elnök beáldozza hű hívét, Kína nagyságának elszánt hirdetőjét a politikai harcokban. De visszafoghatja őt, hogy kevesebb muníciót adjon Donald Trumpnak a kereskedelmi háborúban Kína ellen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .