Vészhelyzet fáziskéséssel

0
1516
Orbán Viktor

Miért vagyunk mi minden szükségintézkedéssel fáziskésésben nemcsak a gócpontokká vált országokkal szemben, de a környező államok is sokkal keményebb, és drasztikusabb lépésekkel igyekeznek MEGELŐZNI, hogy országuk  a vírusfertőzés egyik gócpontjává váljon.

Miniszterelnökünk valamelyik reggel felkelt, gyorsan közölte velünk, hogy az iskolák, óvodák, és bölcsődék márpedig nem lesznek bezárva! És ha, akkor a pedagógusoknak ez fizetetlen szabadságnak minősülne. Nekünk (mármint neki királyi többesben) Magyarország az első. Aztán estére – kis mértékben az ellenzék és nagyobb mértékben a Fidesz belső hangjaira tekintettel – vezérlőtábornokhoz méltó – aggodalommal közölte, hogy hétfőtől bezárják a tanintézetek mindegyikét, sőt az óvodákat és bölcsődéket is. A Nemzet Atyja meghallotta az idők szavát.

Az, hogy ez nem jelent mást, mint azt, hogy amit muszáj meglépni ha késleltetve is, de megteszik mit ne mondjak édeskevés!

Ha a miniszterelnökünk migráns ügyben olyan váteszi képességekről tett tanúbizonyságot, mint amit hívői állítanak róla, akkor talán ebbéli  jövőbelátó képességét kamatoztathatná most is, legalább annyiban, hogy idejében kiadja az utasításokat azokra a teendőkre, amik nem csak kezelik, de megpróbálják – már amit lehetséges – megelőzni a még nagyobb bajt.

Az operatív törzs felállításának egyik, ha nem is a legfontosabb oka, hogy a főnöki szerepet a miniszterelnök látja el, de az elmaradó vagy hibás döntésekért a törzs tartja a hátát, akik nem feltétlenül állnak a szakmai ranglétra magaslatán. Ha nem így lenne akkor a legjobb szakembereket válogatták volna össze tekintet nélkül arra, ki melyik oldalán áll a politikai palettának. De hát nem.

Akadnak is gyermeteg baklövések. Számtalan. Nem kívánom itt felsorolni. Aki kíváncsi rá csak olvasson egy kicsit a Facebook bejegyzésekből. Lehet legyinteni, hogy a Facebook mindent elbír, meg, hogy fake news, de nem lehet cáfolni a tényeket, nehéz lenne a telefonokkal készített amatőr kép- és hangfelvételekkel vitázni…

Amikor Wuhanban kiderült a vírusfertőzés egy ideig elhallgatták közszájon forgó tényt a tömeges megbetegedésekről és milliók menekültek el a városból elintézve ezzel, hogy a vírus kiszabaduljon Wuhan börtönéből. Az eredményt láthatjuk. Ebből kellett volna tanulni. Az okos a más kárán…

Miniszterelnökünk éppen hazalátogatott valamely fontos külhoni tárgyalásáról, a reptéren – számtalan kamera kereszttüzében – ártatlan képpel eljátszotta meglepetését amikor hőmérséklet ellenőrzésre szólították fel Anikó asszonnyal egyetemben. Még rá is tromfolt azzal az elejtett „ártatlan” kérdéssel, „mindenkivel ezt csinálják?” És a kedves olvasó meglepő választ hallhatott: „igen, mindenkivel”! Mindenkivel, kivéve azokkal az ezrekkel akik külföldről tértek haza és senki nem kérdezte tőlük a belépéskor honnan jöttek, senki nem mérte meg lázukat. Nem mintha a lázmérés hatékony szűrő lenne, de a közösségi médiában láthattuk, hogyan beszéli le a határőr a kamionos belépőt arról, hogy jelezze Milánóban járt, hiszen az neki plusz munka a kamionosnak meg karantén.

Talán nem kellene annyira lenézni minket, hogy egy ilyen színjáték pozitív üzenetet, mondhatnám bizalmi inspirációt ad nekünk és elhisszük, hogy „mi mindent kézben tartunk”  és különben is „boldogok a lelki szegények, mert…”

Csakhogy pontosan pontosan ezek miatt a finoman szólva is parasztvakításnak nevezhető, senkinek nem hiányzó műmosolyok miatt veszíti el a kormány az amúgy is csökkenőben lévő hitelességét. A bizalom hiánya meg szépen minden lépést a visszájára fordít. Ha elhinnénk, hogy hiteles amit kommunikálnak felénk akkor nem vásárolnánk fel a tartós élelmiszereket, ha hinnénk, hogy nem lesz gyógyszerhiány, akkor nem kezdtük volna megrohamozni a gyógyszertárakat és sorolhatnám…

Ha hiteles, őszinte lenne a kommunikáció, ha tervezett és szervezett lenne minden lépés – még akkor is, ha eddig ismeretlen és gyorsan változó dolgokra kell reagálni -, ha a különböző szakmák vezetőit nem párthűség alapján, hanem szakmai hozzáértés szerint válogatták volna, akkor minden illetékes a szakmai protokollt hozzá tudná igazítani a helyzethez, még akkor is ha a helyzet változó.

Attól, hogy a kommunikáció szintjén ki lettek helyezve a kézmosók minden mosdóban, csak éppen akkor nincsenek ott, ha mi használni akarjuk azokat, ha egy hét késéssel végre megérkezik az egészségügyben dolgozók biztonságát hatékonyan szolgáló szájmaszk, amiről máris kiderült, hogy az egészségügyben dolgozóknak csupán néhány napra elegendő mennyiséget rendeltek, akkor el tudnánk hinni, hogy a felülről nyitott kassza minden lehetséges módon rendelkezésre áll, és azt kizárólag a szükséges kiadásokra fogják elkölteni.

Azt már meg sem említem, hogy a kommunikációs szakemberek elfelejtettek szólni miniszterelnökünknek milyen visszás, ha azt mondja a képünkbe, hogy megteremtette a módját annak, hogy ő akármennyi pénzt felhasználhasson azon a pénzcsapon keresztül az ilyen előélet után csak kontraproduktív lehet, cseppet sem megnyugtató.

Ahogy azok a fránya kommunikátorok azt is elfeledték, hogy ilyen helyzetben csak olajat tesz a tűzre, ha a híradások az amúgy is tisztes apanázzsal ellátott egyházak további támogatásáról szólnak, s nem arról, hogy lélegeztető gépeket rendeltünk meg, vagy éppen gondoskodunk az egészségügyben dolgozók munkafeltételeinek biztosításáról!

Több, mint egy hete mondják a szakértők, hogy a Szent László kórház kevés lesz a fertőző vagy a fertőzés gyanús esetek elkülönítésére, de csak most, amikor már az illetékesek nyakukon érzik a kötelet, most igyekeznek országszerte infektológiai központokat aktivizálni, hogy az előre látható de halogatott lépéseket  rohamtempóban megtegyék.

Észre kéne venni végre, hogy ez az a helyzet, és ez az a pillanat, amikor a propagandisztikus kommunikáció nem pótolja a hiteles tájékoztatást!

Aljas gazember, aki egy ilyen helyzetben a politikai kommunikáció kihasználásával populista ígérgetéssel haszonszerzésre használja hatalmát ahelyett, hogy határozott és hatékony intézkedések sorával bizonyítaná önnön fontosságát, amivel növelnék a miniszterelnök sokszor maga által megtépázott hitelességét, sőt még odáig is elmennénk, hogy talán egy idő után azt is megbocsátanánk, hogy ő még sosem hazudott!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .