A mesterséges intelligencia nemcsak munkahelyeket alakít át, hanem tovább mélyítheti a társadalmi szakadékot is. Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász szerint ha a technológiai fejlődés hasznát továbbra is főként egy szűk elit élvezi, miközben dolgozók milliói veszítenek jövedelmükből, társadalmi megbecsültségükből és politikai befolyásukból, az a liberális demokráciát is megrendítheti.
Az Egyesült Államokban egyre többen próbálják megfejteni Donald Trump tartós politikai sikerét, miközben azt is vizsgálják, milyen társadalmi következményekkel járhat a mesterséges intelligencia térnyerése. A két kérdés szorosan összefügg: a gazdasági bizonytalanság, a társadalmi lecsúszástól való félelem és a politikai rendszerrel szembeni bizalmatlanság egymást erősítheti.
Erre figyelmeztet Daron Acemoglu, az MIT professzora, aki 2024-ben kapott közgazdasági Nobel-emlékdíjat Simon Johnsonnal és James A. Robinsonnal együtt. Acemoglu szerint az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésének haszna rendkívül egyenlőtlenül oszlott meg: a magasan képzett rétegek, a vállalatvezetők és a tőketulajdonosok sokat nyertek, miközben a munkásosztály jelentős része alig részesült az informatikai forradalom előnyeiből.
A közgazdász úgy látja, hogy az elit által irányított technológiai fejlesztések gyakran nem a dolgozók képességeit egészítik ki, hanem az emberi munka kiváltását célozzák. Ez nemcsak állásokat veszélyeztethet, hanem csökkentheti a munkavállalók alkuerejét, megbecsültségét és társadalmi jelentőségét is.
Ha pedig az emberek tömegei úgy érzik, hogy a gazdaságnak már nincs szüksége rájuk, előbb-utóbb azt is megkérdőjelezhetik, hogy a politikai rendszer képviseli-e még az érdekeiket.
A gazdasági sérelmekből kulturális konfliktus lesz
Acemoglu szerint a munkásosztály és a liberális elit közötti szakadék azért is mélyülhetett el, mert a politikai közbeszédben háttérbe szorultak a bérekhez, a munkahelyekhez, a lakhatáshoz és a társadalmi felemelkedéshez kapcsolódó kérdések. Helyettük egyre nagyobb teret kaptak az identitás körüli viták és a kulturális konfliktusok.
Ez nem jelenti azt, hogy az identitással kapcsolatos kérdések jelentéktelenek lennének. A probléma inkább az, hogy a gazdasági bizonytalanságra sok választó nem kapott meggyőző választ a hagyományos pártoktól. Az így keletkező elégedetlenséget a populista és radikális jobboldali mozgalmak hatékonyan fordították politikai támogatássá.
Trump felemelkedése is részben ebből a helyzetből érthető meg. Támogatói közül sokan nem egyszerűen egy politikusra, hanem az általuk elutasított elittel szemben szavaztak. A kulturális lázadás mögött ezért gyakran nagyon is kézzelfogható gazdasági tapasztalatok húzódnak meg.
Peter Thiel már 2009-ben szembeállította a szabadságot és a demokráciát
A technológiai elit egy részének demokráciához való viszonyát jól mutatja Peter Thiel 2009-ben megjelent esszéje. A Palantir társalapítója akkor azt írta: már nem hiszi, hogy a szabadság és a demokrácia összeegyeztethető egymással.
Thiel a technológiai szektor egyik legbefolyásosabb szereplőjévé és Trump fontos támogatójává vált. A Palantir adatfeldolgozó rendszereit az amerikai állam számos területén alkalmazzák, a védelmi és hírszerzési feladatoktól a bevándorlási hatóságok munkájáig. A Trump-kormányzat idején a vállalat szövetségi szerepvállalása jelentősen kibővült, ami adatvédelmi és hatalomkoncentrációs aggályokat váltott ki.
A Palantirt ugyanakkor pontatlan lenne egyszerűen az állami információáramlás korlátlan uraként vagy „Big Brotherként” bemutatni. A lényeg inkább az, hogy egy magántulajdonú technológiai vállalat rendkívül fontos szerephez jutott az állami adatbázisok összekapcsolásában és elemzésében. Ez felveti a kérdést: ki ellenőrzi azokat, akik a társadalomról rendelkezésre álló információkat kezelik?
Nem az AI-t kell megállítani, hanem más irányba terelni
Acemoglu nem a mesterséges intelligencia betiltását sürgeti. Szerinte olyan szabályozási és gazdaságpolitikai környezetre van szükség, amely nem kizárólag az automatizálást és a rövid távú profitot ösztönzi.
Az AI-t elsősorban az emberi képességek kiegészítésére lehetne használni. Segíthetné például a dolgozókat a döntéshozatalban, az új ismeretek elsajátításában és a termelékenység növelésében. Ehhez azonban nem elegendő az embereket egyszerűen átképzésre küldeni: olyan munkahelyeket és technológiákat is létre kell hozni, amelyek valóban hasznosítják az új készségeket.
A közgazdász szerint az adórendszer sem semleges. Ha olcsóbb gépet vásárolni, mint embert alkalmazni és képezni, a vállalatok akkor is az automatizálás felé fordulhatnak, ha az nem feltétlenül növeli jelentősen a termelékenységet. Ezzel szemben a munkaerő megtartását, továbbképzését és az emberközpontú innovációt ösztönző rendszer szélesebb körben oszthatná meg a technológiai fejlődés hasznát.
Acemoglu alapvető állítása szerint a demokrácia jövője azon is múlik, hogy a dolgozó rétegek részesülnek-e a fejlődés eredményeiből. Ha a technológia csak egy szűk csoport gazdasági és politikai hatalmát növeli, miközben a többség helyzete stagnál vagy romlik, a demokratikus intézmények támogatottsága is gyengülhet.
A bevándorlást nem lehet puszta kulturális kérdéssé szűkíteni
Acemoglu arra is figyelmeztet, hogy a liberális pártok saját kárukra hagyhatják figyelmen kívül a bevándorlással kapcsolatos választói aggodalmakat. A migráció a fejlett nyugati társadalmakban nemcsak kulturális, hanem lakhatási, közszolgáltatási, munkaerőpiaci és integrációs kérdés is.
A bevándorlás és a bérek kapcsolatát azonban nem lehet azzal az általános kijelentéssel elintézni, hogy a migránsok tömeges érkezése mindenütt lenyomja a fizetéseket. A hatás függ az érkezők képzettségétől, a helyi munkaerőpiactól, a gazdaság növekedésétől és attól is, hogy az állam mennyire képes bővíteni a lakhatást és a közszolgáltatásokat. Egyes alacsonyabb keresetű csoportok nagyobb versenyt tapasztalhatnak, miközben más ágazatok és a gazdaság egésze nyerhet a bevándorláson.
Politikailag ugyanakkor már az a választói benyomás is meghatározó, hogy a kormány elveszítette az ellenőrzést a folyamatok felett. Ha a hagyományos pártok erre nem adnak hiteles választ, a téma könnyen a radikális jobboldal kezébe kerül.
A radikális jobboldal Európa-szerte erősödött
Nigel Farage 2024-ben visszakerült a brit parlamentbe, Reform UK pártja pedig a következő években a brit pártverseny egyik legerősebb szereplőjévé vált. A támogatottsági adatok azonban gyorsan változnak: egy 2026. augusztus eleji mérés 23 százalékot mutatott a Reformnak és 22 százalékot a Munkáspártnak, ezért pontosabb az élmezőny egyik pártjának nevezni, mint egyértelműen Nagy-Britannia legnépszerűbb erejének.
Németországban az AfD szintén tartósan megerősödött, Romániában pedig George Simion és az AUR vált a rendszerellenes elégedetlenség egyik fő politikai haszonélvezőjévé. Simion 2025-ben bejutott a román elnökválasztás második fordulójába, ott azonban Nicusor Dan bukaresti főpolgármester legyőzte.
A romániai magyar választók jelentős része Dan mellett szavazott. Ebben szerepet játszhatott Simion korábbi magyarellenes retorikája és az is, hogy Orbán Viktor közeledése hozzá komoly ellenérzéseket váltott ki az erdélyi magyar politikában.
A gazdasági megszorítások, az infláció és a hagyományos pártokkal szembeni bizalmatlanság továbbra is kedvező környezetet teremthetnek az AUR számára. A román megszorításokat ugyanakkor nem pontos egyszerűen az EU és az IMF által támogatott csomagként leírni: az intézkedések közvetlen hátterében mindenekelőtt az ország kiugró költségvetési hiánya és az uniós pénzügyi szabályok betartásának kényszere állt.
A magyar példa már nem Orbán fennmaradását bizonyítja
A kézirat eredeti következtetését a 2026. április 12-i magyarországi választás eredménye felülírta. Orbán Viktor 16 éves kormányzása véget ért: a Fideszt legyőzte Magyar Péter Tisza Pártja, amely kétharmados parlamenti többséget szerzett.
A magyar történet ezért ma már nem azt bizonyítja, hogy egy politikai rendszer korlátlan ideig fennmaradhat a versenytársak meggyengítésével. Inkább azt mutatja, hogy az intézményi fölény, a médiatúlsúly és az ellenzék hosszú ideig tartó széttagoltsága jelentősen meghosszabbíthatja egy kormány uralmát, de nem feltétlenül szünteti meg a politikai alternatíva kialakulásának lehetőségét.
Acemoglu figyelmeztetése ettől még változatlanul érvényes. A demokráciát nem kizárólag az alkotmányok, a választások és a bíróságok tartják életben. Ahhoz az is szükséges, hogy az emberek hasznosnak, megbecsültnek és a közösség teljes jogú tagjának érezzék magukat.
Ha a mesterséges intelligencia korában a gazdasági növekedés haszna egy szűk elitnél összpontosul, miközben milliók veszítik el munkájuk biztonságát és társadalmi státuszukat, akkor nemcsak a munka világa változik meg. A demokratikus rendszer társadalmi alapja is megrendülhet.
