Újra leálltak az amerikai kormányhivatalok

0
1096

Felfüggesztették az amerikai kormány finanszírozásáról folyó vitát a kongresszusban, így pénteken ismét leállnak a kormányhivatalok.

A kormányzati munka finanszírozásához szükséges törvényjavaslat leginkább a republikánus párti Rand Paul támadta, de több demokrata is nemmel szavazott. Így a republikánusok és a demokraták vezetői hiába kötöttek kompromisszumos javaslatot. Azt ugyanis

csütörtök éjfélig meg kellett volna szavazni.

A libertariánus nézeteket valló Rand Paul szerint azonban a javaslat túlságosan szórja a pénzt, ezért kiegészítéseket javasolt. Ebben szigorúbb felső határt akart szabni a kormányzati kiadásoknak. A szenátusi vezetők viszont nem fogadták el ezt, mivel így a költségvetés gyakorlatilag ugyanolyan lett volna, mint az előző.

Hajnali egykor, miután lejárt a felfüggesztés, Paul ismét lehetőséget kapott arra, hogy kifejtse véleményét, de ez már nem változtatott a leálláson.

„Szerintem az ország megérdemli a vitát, akár hajnali három óráig is”

– mondta Paul.

Az amerikai kormányhivatalok egy hónapon belül másodszor állnak le.

FRISSÍTÉS:

Több órás vita után aztán a szenátus 71-28 arányban megszavazta a költségvetési megállapodást és a kormányhivatalok működését finanszírozó törvénytervezetet. Később a a képviselőház is megszavazta a tervezetet, így már csak az elnök aláírása hiányzik róla.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .