Újabb tömegverekedés volt a pályán

0
949

Az Atlanta Falcons két elkapója is emlékezetes teljesítményt nyújtott az NFL 12. játékhetének vasárnapi meccsein: Julio Jones-nak 253 elkapott yardja és 2 touchdownja is volt – ebből az egyiket Mohamed Sanu passzolta neki. Ennél is látványosabb volt azonban egy tömegverekedés az Oakland Raiders és a Denver Broncos meccsén.

A hét meccse: Los Angeles Rams – New Orleans Saints 26-20

Nyolcmeccses győzelmi sorozattal érkezett a Saints, köszönhetően a remek futópárosnak, Mark Ingramnek és az újonc Alvin Kamarának, valamint az idei szezonra hatalmasat fejlődő védelemnek – amelynek egyik oszlopa, az újonc cornerback Marshon Lattimore most nem játszhatott sérülés miatt. A Rams is a várakozások felett teljesített eddig, de kidőlt a védelemből Alex Okafor (egész szezonra), a támadósorból pedig Robert Woods. A két csapat meccse a playoff miatt is fontos volt:

mindkettőnek van még esélye arra, hogy pihenhessen a rájátszás első körében.

Jól kezdte a Rams a meccset, egy jó visszahordás után Jared Goff Sammy Watkinst találta meg az endzone-ban, majd jó védekezés után egy mezőnygóllal növelte előnyét a hazai csapat. Ezután viszont Alvin Kamara futott egy 74 yardos touchdownt.

Ezután egy ideig nem születtek pontok, jól védekezett mindkét csapat, aztán Jared Goff és Todd Gurley vezérletével újabb jó drive-ot vezetett a Rams, amelynek végén Goff passza után az újonc Josh Reynolds megszerezte első TD-jét a ligában.

Az első félidőben még egy Saints-mezőnygólra volt idő, így hét ponttal vezettek a hazaiak a szünetben.

A második félidő puntokkal kezdődött, jól védekezett mindkét csapat. Végül a harmadik negyed végén egy mezőnygóllal szerzett újabb három pontot a Rams, majd a negyedik negyed elején ugyanígy növelték előnyüket.

Ezután viszont a Saints tudott pontokat szerezni, ők is mezőnygólt rúgtak, ehhez kellett Kamara több nagyszerű megmozdulása is.

https://twitter.com/NFL/status/934933186139660289

A következő drive-ban aztán furcsa módon szerzett labdát a Saints: Goff passzát Watkins egyszerűen odaütötte a védő kezébe. Ezt sem tudta kihasználni a vendégcsapat, a Rams újabb mezőnygóllal növelte előnyét két és fél perccel a vége előtt.

Erre egy gyors Kamara-touchdownnal válaszolt a Saints, de már nem kapták vissza a labdát, a Rams nyerte a rangadót.

Az ismét nagyon jól játszó Jared Goff 354 yardig és két TD-ig jutott az egy (furcsa) interception mellett, Todd Gurley-nek pedig 74 futott és 54 elkapott yardja volt. Ki kell emelni az újonc elkapót, Cooper Kuppot is, aki 116 yardot hozott össze.

A Saints irányítója, Drew Brees viszont nem játszott jól, így is eljutott 246 yardig és egy TD-ig. Alvin Kamara 87 yardot és egy touchdownt futott, és elkapásokból is volt 101 yardja és egy TD-je.

Oakland Raiders – Denver Broncos 21-14

Újabb csoportrangadó – és újabb kezdőirányító a Broncosnál, ezúttal Paxton Lynch kapott lehetőséget. Mindkét csapat negatív mérleggel áll, a feszültség érződött is a meccsen: egy tömegverekedés után az első negyedben kiállították a hazaiak elkapóját és guardját, Michael Crabtreet és Gabe Jacksont, valamint a vendégek védőjét, Aqib Talibot.

 

Pontok sokáig nem születtek, amikor a Broncos közel jutott az endzone-hoz, a Raiders védői hihetetlen módon szereztek labdát – ez volt a csapat első interceptionje a szezonban.

Ezután a vezetést is megszerezték, az előnyüket pedig folyamatosan növelték is, miközben a Broncos támadójátéka egyáltalán nem működött – hiába váltották le a héten a támadókoordinátort,

zsinórban hetedszer kapott ki a csapat.

Lynchet a harmadik negyedben sérülés miatt le kellett cserélni, addig összesen 41 yardot passzolt az interception mellett. Trevor Siemian állt a helyére, aki 149 yardot és két touchdownt is passzolt, de ezzel csak szorosabbá tudta tenni a meccset. A Broncosnál a futások se működtek. A másik oldalon Derek Carr 253 yardot és két touchdownt passzolt, ő egy fumble-t vesztett el.

Arizona Cardinals – Jacksonville Jaguars 27-24

Mire képes a Cardinals támadósora a csereirányítóval a liga egyik legjobb védelme ellen? Erre a kérdésre várta mindenki a választ a meccs előtt, az első félidőben aztán úgy tűnt, mintha szerepet cserélt volna a két csapat: a hazai védők állították meg folyamatosan a vendégek támadásait.

Első pontjait a félidő végén szerezte a vendégcsapat, majd a második félidőben már tartották a lépést a Cardinals – aztán ismét jött a védelem: Yannick Ngakoue kiverte Blaine Gabbert kezéből a labdát, amit Calais Campbell TD-re vitt vissza, ezzel átvette a Jaguars a vezetést.

Gabbert egyébként korábban a Jaguarsban, Campbell pedig az elmúlt kilenc évben a Cardinalsban játszott. A következő drive-ban aztán Gabbert egy Jaron Brownnak adott 52 yardos TD-passzal állt bosszút.

A Jaguars azonban szereti az őrült végjátékokat: válaszul az irányító, Blake Bortles másodszor is futott egy touchdownt.

Az őrület folytatódott: előbb Gabbert, aztán Bortles is dobott egy interceptiont. 16 másodperccel a vége előtt saját térfelének közepén még visszakapta a labdát a Cardinals – ez elég volt ahhoz, hogy eljussanak egy mezőnygól-kísérletig, amit Phil Dawson be is rúgott, ezzel meglepetésre nyertek a hazaiak.

Blake Bortles végül 160 yardot passzolt, egyszer adta el a labdát, emellett neki volt a legtöbb futott yardja is, 62, két TD-vel. Blaine Gabbert 241 yardot és két TD-t passzolt, egy interception mellett egy fumble-t veszített el.

Atlanta Falcons – Tampa Bay Buccaneers 34-20

Szintén egy csoportrangadó, az egyre inkább magára találó Falconshoz a Jameis Winstont továbbra is nélkülöző Buccaneers látogatott. A hazaiaknál az elkapó Mohamed Sanu megmutatta azt, amit előző csapatában, a Cincinnati Bengalsban többször is, hogy ő is tud passzolni:

Sanunak karrierje során ez volt a hatodik passzkísérlete: mindegyik pontos volt, háromból touchdown lett, összesen 228 yardot ért el. Ezzel az úgynevezett passer ratingje, vagyis az a mutató, amelyet az irányítóknak szoktak számolni, 158,3-es – ez pedig az elérhető legmagasabb. Vagyis akár azt is mondhatjuk:

az elkapó Sanu passzol a legjobban a ligában.

Elhúzott a Falcons, és bár a második félidőben feltámadtak a vendégek, a végén magabiztosan nyertek a hazaiak.

Sanu mellett Matt Ryan is passzolt egy TD-t, mellette 317 yardig jutott, Tevin Coleman pedig két touchdownt is futott. A vendégeknél Ryan Fitzpatrick 283 yardot passzolt, a futók közül pedig Peyton Barber ugyan öt próbálkozásból csak hét yardig jutott, de ebből kettő TD lett.

Philadelphia Eagles – Chicago Bears 31-3

A ligát vezető Eagleshöz az a Bears látogatott, ahol egyre inkább az a kérdés, hogy a szezon végén John Fox főedző megtarthatja-e az állását.

A meccs ennek megfelelően kezdődött, az Eagles már az első félidőben elhúzott, a szünetben 24-0-ra vezettek, többek között egy ilyen touchdownnak köszönhetően:

Aztán a második félidőben is növelték az előnyüket a hazaiak: Jay Ajayi ugyan elejtette a labdát, de azt csapattársa szedte össze az endzone-ban:

Az ismét jól játszó Carson Wentz 227 yardot és három touchdownt passzolt, de az Eagles futásokkal is összehozott 179 yardot. A vendégeknél Mitch Trubisky 147 passzolt yard mellett kétszer is eladta a labdát, futásokkal a Bears pedig összesen hat yardig jutott az Eagles ismét remeklő védelme ellen.

Kansas City Chiefs – Buffalo Bills 10-16

A héten igazolt Darrelle Revis egyelőre még nem került be a szezont remekül kezdő, de az elmúlt hetekben visszaeső Chiefs meccskeretébe. A múlt heti katasztrofálisan alakult próbálkozás után a Billsben ismét Tyrod Taylor kezdett, méghozzá jól, az első félidőben ugyanis tíz ponttal elhúztak a vendégek – leginkább amiatt, mert

a Chiefs támadójátéka gyakorlatilag teljesen csődöt mondott.

A második félidő első drive-jában aztán TD-t ért el a Chiefs, de egy Bills-mezőnygól után teljesen leálltak a pontgyártással a csapatok. A végén még volt esélye a hazaiaknak a fordításra, de Alex Smith eladta a labdát. Az egész meccsen feltűnő volt, hogy a szezont MVP-formában kezdő Smith mennyire pontatlan volt, többször nem vette észre üresen álló elkapóját.

Végül 199 yardot passzolt, az interception mellett egy TD-je volt. Ő volt a csapat legjobb futója is, 35 yarddal – a szezont szintén nagyszerűen kezdő Kareem Hunt is komolyan visszaesett az elmúlt hetekben. A vendégeknál Tyrod Taylor 183 yardot és egy touchdownt passzolt.

New York Jets – Carolina Panthers 27-35

A Panthers a Saints és a Falcons csoportjában van, ezért minden győzelemre szüksége van a csapatnak a rájátszáshoz. Ennek megfelelően kezdtek, és vezettek is, de aztán Robby Anderson két touchdownjával fordított a Jets.

Egy újabb TD-vel megint a vendégeknél volt az előny – egy mezőnygóllal viszont megint fordítottak a hazaiak. Utána viszont jött a liga egyik legjobb védője, Luke Kuechly: miután egyik csapattársa kiverte a Josh McCown kezéből a labdát, ő összeszedte, és befutott vele az endzone-ba.

Utána ráadásul Kaelin Clay egy puntot is TD-re vitt vissza, és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

McCown végül 307 yardot és három TD-t passzolt, Andersonnak pedig a két touchdown mellé 146 yard jött össze. A Panthersnél Cam Newton pontatlan volt, mindössze 168 yardot passzolt, egy futott TD-je volt. Érdekesség, hogy

mindössze négy játékosnak volt elkapása a vendégeknél:

két tight endnek, egy futónak és csak egy elkapónak, Devin Funchessnek, igaz, neki 108 yard jött össze. A Panthersnél amiatt is idegesek lehetnek, hogy hiába tért vissza lábtörése után Greg Olsen – sérülés miatt megint le kellett cserélni.

New England Patriots – Miami Dolphins 35-17

A csoportrangadók ugyan mindig különlegesek, de most az elvakult Dolphins-rajongókon kívül valószínűleg senki nem fogadott vendéggyőzelemre. A meccs a várakozásoknak megfelelően alakult, végig a hazaiak vezettek, az elején még egy trükkös játékot is bemutattak:

https://twitter.com/NFL/status/934847072288759808

A Patriots irányítója, Tom Brady 227 yardot és négy TD-t passzolt, de dobott egy interceptiont, és egy fumble-t is elvesztett, amelyet TD-re vittek vissza a vendégek. A Dolphinsban Matt Moore (akit hétszer sackeltek a védők) 215 yard és egy TD mellett kétszer adta el a labdát.

Cincinnati Bengals – Cleveland Browns 30-16

A liga egyetlen nyeretlen csapata az idén szintén csalódást okozó Bengalshoz látogatott. A hazaiak gyakorlatilag végig vezettek, és uralták a meccset, miközben A.J. Green ilyen elkapásokat mutatott be:

A hazaiak hőse azonban nem ő, és nem is a 214 yardot és két TD-t passzoló Andy Dalton volt, hanem az újonc Joe Mixon, aki 114 yardot és egy TD-t futott, mellette még 51 elkapott yardja is volt. A Browns irányítója, DeShone Kizer 268 yardot passzolt, egy touchdownt pedig futott.

Indianapolis Colts – Tennessee Titans 16-20

A csoportrangadón (Andrew Luckot nem számítva persze) a Titansből hiányzott fontosabb játékos: Rishard Matthews elkapó. Fordulatos meccset láthattak a nézők, előbb a vendégek, majd a hazaiak vezettek, a negyedik negyedben aztán a Titansnek sikerült fordítania, és meg is nyerték a meccset.

A hazaiaknál Jacoby Brissett egy fumble mellett 196 yardot passzolt, a másik oldalon Marcus Mariota 184-et, ő egy TD mellett kétszer eladta a labdát. A Titans védői összesen nyolc sacket értek el.

San Francisco 49ers – Seattle Seahawks 13-24

Csoportrangadón fogadta a sok sérüléstől sújtott Seahawkst az eddig egyetlen győzelmet szerző 49ers. A hiányzók ellenére a rájátszásért küzdő vendégek voltak az esélyesebbek, és bár kicsit nehezen indult be a játékuk, a második félidőben már egyre inkább kontrollálták a meccset, és végül magabiztosan nyertek is.

Russell Wilson 228 yardot és 2 TD-t passzolt, dobott egy interceptiont, de volt egy futott touchdownja is. A 49ersnél C.J. Beathardnak 201 yardja és egy interceptionje volt – a végén sérülés miatt beállt a helyére Jimmy Garoppolo, akinek mindkét passza jó volt, az egyikből ráadásul TD lett.

Pittsburgh Steelers – Green Bay Packers 31-28

A szezon előtt minden focirajongó nagyon várta ezt a meccset, és az első hetek után is arra lehetett számítani, hogy két SuperBowl-esélyes csapat találkozik majd. Aztán Aaron Rodgers eltörte a kulcscsontját, a Packers pedig lassan a playoffra is elveszti az esélyét. Ráadásul

a legjobb védők közül ketten is hiányoztak sérülés miatt:

Clay Matthews és Kenny Clark, a Steelersnél az egyre jobban játszó újonc elkapó, JuJu Smith-Schuster nem léphetett pályára.

A meccs aztán a vártnál sokkal szorosabb lett, a Rodgers helyén játszó Brett Hundley ugyanis eddigi talán legjobb teljesítményét nyújtotta. A hazaiak első TD-jére a Packers egy 39 yardos Randall Cobb touchdownnal válaszolt, majd az újonc futó, Jamaal Williams futott be az endzone-be egy screen passzal.

A következő hazai TD-re a vendégek egy még hosszabb touchdownnal válaszoltak: Davante Adams kapott 55 yardos passzt Hundley-tól.

A Packers sérülésektől sújtott védelme azonban Blake Martinez újabb nagyszerű játéka ellenére sem tudott mit kezdeni a Steelers két legnagyobb sztárjával, Antonio Brownnal és Le’Veon Bell-lel: utóbbi 95 futott és 88 elkapott yardig jutott, előbbinek pedig 169 elkapott yardja volt – az ő két touchdownjával fordított a Steelers.

https://twitter.com/NFL/status/934995598733844480

Williams ugyan egyenlített, a Steelersnek azonban még maradt 17 másodperce, és Brown egy újabb hihetetlen elkapása után egy utolsó másodperces, 53 yardos mezőnygóllal megnyerték a meccset.

Hundley végül 245 yardot és három TD-t passzolt és nem adta el a labdát, a hazaiak irányítója, Ben Roethlisberger pedig 351 yard és négy touchdown mellett két interceptiont is dobott.

A forduló csütörtöki meccsein:
Detroit Lions – Minnesota Vikings 23-30
Dallas Cowboys – Los Angeles Chargers 6-28
Washington Redskins – New York Giants 20-10

Hétfő éjszaka a Baltimore Ravens fogadja a Houston Texanst.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .