Kezdőlap Címkék Amerikai foci

Címke: amerikai foci

Őrült meccsen a Philadelphia Eagles nyerte a Super Bowlt

Sokáig emlékezetes meccsen 41-33-ra verte a Philadelphia Eagles a New England Patriots csapatát a Super Bowlon, amelyen sorra dőltek a támadórekordok.

Két hete volt a két csapatnak, hogy felkészüljön a Super Bowlra, ezalatt meggyógyultak a kisebb sérülések, igaz, a héten sok Eagles-játékos beteg volt, Nelson Agholornak még infúziót is kellett adni.

Az utóbbi öt évben egyébként most negyedszer fordult elő, hogy az a két csapat játssza a Super Bowlt, amelyek megnyerték konferenciájukat, ráadásul az alapszakaszban mindkét csapat 13-3-as mérleggel végzett, sőt, majdnem ugyanannyi pontot is szereztek: a Patriots 458-at, az Eagles 457-et.

A fogadóirodák a címvédő Patriotsot tartották esélyesebbnek.

Ehhez persze az is hozzájárult, hogy az Eaglesben szezon közben megsérült Carson Wentz, és azóta Nick Foles az irányító. Pedig Foles, akinek évekkel korábban volt már rekordot jelentő hét passzolt touchdownos meccse, nem játszik rosszul, sőt, ő az első irányító, aki karrierje első három playoff-meccsén 100 fölötti passer ratinget ért el.

Az Eagles támadásai az úgynevezett run-pass option játékokra épülnek – vagyis amikor nem döntik el előre, hogy mi következik, hanem az irányítóra bízzák, hogy a játék elindítása után, a védelem mozgását olvasva válasszon: odaadja a futónak a labdát, vagy passzolni fog. És pont

ez volt az a játékelem, amellyel a Patriots védelme talán a leginkább sebezhető volt a szezonban.

Ehhez persze az is kell, hogy a támadófal megfelelő védelmet tudjon biztosítani. Az Eagles fala a legjobbak közé tartozott a szezonban, egyetlen gyenge pontja van: Jason Peters sérülése miatt Halapoulivaati Vaitai a baloldali tackle, itt lehetett keresnivalója a Patriotsnak.

A philadelphiaiaknál a Fletcher Cox vezette védőfal is kiemelkedő, így az is fontos volt, hogy ők mennyire tudják a korábbi meccsekhez hasonlóan szétszedni az ellenfél támadófalát.

Az Eagles védelem erejét jelezte, hogy az elmúlt négy meccsen legfeljebb tíz pontot szereztek ellenük.

Most viszont az egyik legkomolyabb ellenféllel kellett szembenézniük, Tom Brady személyében, aki idén főleg gyorsan elengedett, rövid passzokkal vezette csapatát, az ilyen játékokba a futókat is bevonva. Emellett persze ott van a csapatban a liga legjobb tight endje, Rob Gronkowski – azt is kíváncsian várták a szakértők, hogy vajon Malcolm Jenkins egy az egyben próbálja-e őt majd levédekezni, vagy mást találnak ki az Eaglesnél.

Mint mindig, most is hatalmas körítés vezette fel a meccset, az NBC 106 kamerával közvetítette, a himnuszt Pink énekelte.

Mindkét irányító jó passzokkal kezdte a meccset, és mindkét csapat első támadása mezőnygóllal ért véget. Az Eagles utána viszont két nagy játékot is be tudott mutatni: előbb a tavaly még a Patriotsban játszó LeGarrette Blount futásával, majd után Nick Foles 34 yardos passzát Alshon Jeffery kapta el – már az endzone-ban.

Az extra pont viszont kimaradt, vagyis 9-3-ra vezetett ekkor az Eagles.

Jöhetett a Patriots, egy lemaradó védő miatt itt is sikerült egy hosszú passz, ami azt is jelentette, hogy

először a Super Bowlok történetében mindkét irányító 100 yard fölé jutott már az első negyedben.

Mezőnygól-kísérletig jutott a Patriots, ez viszont az elejtett snap miatt kimaradt. A védők ezután megállították az Eagles támadását (ez volt az egyetlen punt a meccsen), jöhettek megint Bradyék. Jött is egy újabb jó passz, csakhogy ezután Brandin Cooksot úgy ütközte le a védője, hogy az elkapó agyrázkódás miatt kiszállt a játékból.

Harmadik kísérletre aztán trükközni próbált a Patriots, az elkapó Danny Amendola passzolt Bradynek – aki viszont elejtette a labdát.

Az Eagles újabb támadását viszont nem tudták megállítani, Blount 21 yardos futása újabb touchdownt jelentett. Ezúttal kétpontossal próbálkozott a csapat, de ez is sikertelen volt.

Rex Burkhead hosszú játéka után egy mezőnygóllal zárkózott a Patriots. A philadelphiaiak is szépen haladtak, már az első félidőben elérték a száz futott yardot, de aztán Foles hosszú passza után Duron Harmon interceptiont szerzett a felpattanó labdából a saját endzone-jánál.

A labdaszerzést pontokra váltotta a Patriots, az előző Super Bowl hőse, James White futott 27 yardról touchdownt – az extra pont itt is kimaradt.

Maradt még ideje az Eaglesnek, és Corey Clement nagy játékával el is jutottak az endzone-hoz. Itt harmadik kísérletnél valószínűleg joggal reklamáltak szabálytalanságot, de nem hatották meg a bírókat. Viszont megpróbálták negyedikre is, sőt, szinte lemásolták a Patriots korábbi trükkös játékát, csak sikeresebben: a csere tight end, Trey Burton passzát Foles elkapta az endzone-ban – soha nem volt még olyan játékos a Super Bowlokon, akinek passzolt és elkapott TD-je is lett volna. Eleve, irányítónak nem volt még elkapott touchdownja.

22-12-re vezetett így az Eagles a szünetben. Az is most először fordult elő a Super Bowlok történetében, hogy az előzetes várakozásokhoz képest kicsit meglepő módon,

mindkét csapat 300 támadóyard fölé jutott az első félidőben.

A félidei show főszereplője ezúttal Justin Timberlake volt, feledhető koncertje után folytatódhatott a meccs. A Patriots támadhatott először, elég könnyen végig is mentek a pályán, és Rob Gronkowski ötyardos elkapásával három pontra csökkentették a különbséget.

De jól jött előre az Eagles is, sőt, az újonc futó, Corey Clement újabb nagyszerű elkapása újabb philadelphiai touchdownt jelentett.

Meglepő módon azonban Bradyék is nagyon könnyen átrohantak az Eagles védelmén, többek között a nagyszerűen dolgozó támadófalnak köszönhetően. A drive végén Chris Hogan szerzett újabb touchdownt.

A Patriots védői (akik közül meglepő módon nem lépett pályára az egyik legjobb cornerback, Malcolm Butler, aki már a meccs előtt tudhatta ezt, hiszen végig zokogta a himnuszt) is engedték a yardokat, így már a harmadik negyedben megdőlt egy újabb rekord:

egyetlen Super Bowlon sem született annyi támadóyard, mint most.

Végül azonban az Eagles csak mezőnygólt tudott szerezni, hat pontra növelve a két csapat közti különbséget.

A Philadelphia egész szezonban nagyszerűen játszó védelme azonban a Super Bowlra teljesen összeomlott, megint gyorsan átmentek rajtuk a támadók, Gronkowski újabb elkapása és az azt követő extra pont pedig már azt jelentette, hogy átvette a vezetést a Patriots.

Az Eaglesnek tehát mindenképpen pontokat kellett szereznie, ennek tudatában pedig még saját térfelükön is megpróbálkoztak egy negyedik kísérlettel – sikeresen. Nagyon hosszú, drive-ot sikerült vezetniük, amelynek a végén Zach Ertz bevetődött a labdával az endzone-ba: 2 perc 20 másodperccel a vége előtt megint az Eagles vezetett, öt ponttal, mivel a kétpontos kísérlet nem sikerült.

Jöhetett megint Brady, de jött, a meccsen először, az Eagles védelme: Brandom Graham a meccsen először odaért Bradyhez,

kiverte a kezéből a labdát,

amelyet Derek Barnett szedett össze.

Három futás után az Eagles egy mezőnygóllal nyolc pontra növelte a különbséget. Egy perc öt másodperce maradt a Patriotsnak arra, hogy egyenlítsen, de ez nem sikerült, Brady utolsó, félpályáról elengedett passzát leütötték a védők: sokáig emlékezetes meccsen a Philadelphia Eagles nyerte az 52. Super Bowlt – történelme során először.

Fotó: MTI/EPA/Tannen Maury

Tom Brady 505 yardot (és három touchdownt) passzolt – ez Super Bowl rekord. Nick Foles szintén nagyszerűen játszott, ő 373 yardot és három TD-t passzolt – egyet pedig el is kapott. Őt választották a meccs MVP-jének is. Corey Clement 100 elkapott yardot szerzett, a másik oldalon Amendola 152, Hogan 128, Gronkowski 116 yardig jutott.

Még egy rekord megdőlt: soha, egyetlen meccsen sem értek el a csapatok ennyi támadóyardot (1151-et), mint most.

Borítókép: MTI/EPA/Craig Lassig

A Philadelphia Eagles és a New England Patriots játssza a Super Bowlt

0

A hazai csapat győzött mindkét meccsen az NFL főcsoportdöntőiben. Az AFC-ben hátrányból fordítva nyert a New England Patriots a Jacksonville Jaguars ellen, de ehhez az is kellett, hogy kritikus helyzetekben megkérdőjelezhető bírói döntések szülessenek. Az NFC-ben a Philadelphia Eagles tönkreverte a Minnesota Vikings csapatát – a liga egyik legjobb védelme a szezon egyetlen meccsén sem kapott annyi pontot, mint most.

New England Patriots – Jacksonville Jaguars 24-20

A múlt heti, nagyszerű teljesítménnyel elért pittsburghi győzelem után még nagyobb feladat várt a Jacksonville Jaguarsra: meg tudja-e a liga egyik legjobb védelme állítani az egyik legjobb támadósort. A másik kérdés persze az volt, hogy Blake Bortles irányító ezúttal melyik arcát mutatja. A hazaiaknál Tom Brady kézsérüléséről szóltak a hírek a héten, de persze vállalta a játékot.

Jó drive-val kezdte a Patriots a meccset, elsősorban passzokkal haladtak előre, de a végén a védők mezőnygólon tartották őket.

Innentől kezdve másfél negyeden át a Jaguars dominálta a meccset.

A védők yardokat is alig engedtek a hazai támadóknak, a második negyedben pedig már pontokat is szereztek: előbb Blake Bortles találta meg Marcedes Lewist az endzone-ban.

Majd az újonc futósztár, Leonard Fournette verekedte át magát a védőkön.

A negyed vége felé ráadásul a fő fegyverét, Rob Gronkowskit is elvesztette a Patriots: egy ütközés után agyrázkódás miatt kivált a meccsből (az ütközés miatt jogosan jött is a büntetés). Ezután azonban, a szezonban már nem először,

kritikus helyzetben megint a Patriots javára született egy erősen vitatható bírói ítélet:

A.J. Bouye Brandin Cooksot a pályáról kiterelve akadályozott meg egy elkapást, a bírók azonban valamiért szabálytalannak látták, ezzel pedig a Jaguars endzone-jánál folytathatták a hazaiak a támadást, James White be is vitte a labdát.

A Jaguars remek védekezése azonban a harmadik negyedben is folytatódott, a futásokat teljesen megállították, Tom Bradyt pedig folyamatosan nyomás alatt tartották. Közben viszont a Patriots védelme is egyre jobban játszott, a negyedik negyedre két mezőnygóllal így is 10 pontra nőtt a vendégek előnye.

Ezután viszont

egy újabb kulcspillanatban jött egy újabb furcsa bírói ítélet:

trükkös játék után Dion Lewis indult meg előre, Myles Jack azonban utolérte, kiszedte a kezéből a labdát, majd felpattanva elindult vele a Patriots endzone-ja felé – a bírók viszont megállították a játékot. Videózás után helyben hagyták az ítéletet, a Jaguarsé maradt a labda, de ha nincs a sípszó, akkor Jack könnyű TD-t szerezhetett volna, amivel 17 pontra nőtt volna a vendégek előnye.

Ehelyett viszont a hazai védők innentől kezdve folyamatosan megállították a Jaguars támadásait, a támadójátékuk pedig egyre biztosabbá vált. Ráadásul sorra sérültek meg a vendégvédelem kulcsemberei, Bradyn pedig egyre kisebb volt a nyomás – ehhez az is kellett, hogy folyamatosan a szabálytalanság határán (több esetben azon túl) tartsák vissza a védőket a támadófal tagjai.

Így aztán a Patriots előbb felzárkózott egy Brady és Danny Amendola közti összjáték után, majd két perccel a vége előtt Brady újra Amendolát találta meg az endzone-ba: vezettek a hazaiak.

Erre pedig a Jaguars már nem tudott válaszolni, így a Patriots jutott a Super Bowlba.

Tom Brady 290 yardot és két TD-t passzolt, az elkapók közül Brandin Cooks elérte a 100 yardot. Blake Bortles nem játszott rosszul, 293 yardig és egy TD-ig jutott, de nem hibázott nagyokat – de pont az az extra hiányzott tőle, hogy akkor is pontosan passzoljon, amikor ehhez bravúrra lett volna szükség.

Érdekes adat a meccsről, hogy a Patriotsnál mindössze egyszer láttak szabálytalanságot a bírók, egy puntvisszahordásnál, pedig visszajátszások alapján a támadóik és a védőik ellen is többször dobhattak volna zászlót.

Philadelphia Eagles – Minnesota Vikings 38-7

A meccsen két remek védelemmel rendelkező csapat találkozott, a kérdés a hazaiaknál az volt, hogy a támadósorban a futók le tudják-e venni a terhet a Carson Wentz sérülése miatt játszó csereirányító, Nick Foles válláról, a vendégeknél pedig a múlt heti thriller után az, hogy Case Keenum folytatja-e idei, meglepően jó játékát, és első csapatként hazai pályán játszhatják-e majd a Super Bowlt.

A Vikings az első drive-jából mindjárt pontokat is szerzett: jó futások után Keenum szépen dobta oda a labdát a védőjétől elszakadó Kyle Rudolphnak – amit egy kis curlinggel ünnepeltek.

De még az első félidőben válaszolt a hazai csapat, méghozzá a védők révén: Chris Long dobás közben megütötte Keenumot, a passz így rövid lett, Patrick Robinson elkapta és 50 yardról touchdownra vitte vissza.

Az Eagles támadójátéka, ahogy várható volt, a futásokra épült, amelyek működtek is: a második negyed elején LeGarrette Blount átküzdötte magát a védőkön, és máris a hazaiak vezettek.

Az Eagles védői továbbra is nagyszerűen játszottak: a futásokat megállították, Keenumot pedig folyamatosan nyomás alatt tartották. De keményedett a Vikings védelme is, Foles egyre nagyobb ütéseket kapott.

Amikor pedig jól sikerült egy vendégdrive és Keenum pontos passzaival már a vörös zónában, vagyis a húszyardos vonalon belül jártak, akkor Derek Barnett kiütötte az irányító kezéből a labdát, amire Chris Long vetődött rá: másodszor is labdát szerzett a hazai védelem. Ezt pedig újabb touchdownnal büntették: már-már úgy tűnt, hogy véget ér a drive, amikor Nick Foles tökéletes passzt adott Alshon Jefferynek.

Sőt, Foles újabb nagyszerű passza után még egy mezőnygólra volt ideje az Eaglesnek, ezzel 24-7-re vezettek a szünetben.

Nick Foles pedig folytatta nagyszerű játékát:

egy trükkös játék, úgynevezett flea flicker után (a futó elindult a labdával, de visszaadja az irányítónak, aki utána passzol) hajszálpontos passzt adott Torrey Smithnek – már 30 pont fölött járt az Eagles az egész liga egyik legjobb védelme ellen.

A Vikings pedig továbbra sem tudott pontokat szerezni, hiába jutottak közel az endzone-hoz, negyedik kísérletre ugyanis nem mezőnygólt rúgtak, hanem megpróbáltak TD-t szerezni – amit elsőre meg is adtak a bírók, de videózás után kiderült, hogy földet ért a labda, vagyis nem volt jó az elkapás.

Foles továbbra is parádézott,

így a negyedik negyed elején gyakorlatilag eldöntötte a meccset az Eagles: ismét Jeffery szerzett touchdownt.

Ezután pedig több pont már nem is született: a Wentz sérülése után sokak által lesajnált Eagles Super Bowlt játszhat.

A Vikings ellen egyetlen csapat sem ért el ennyi pontot idén,

mint ahogy negatív szezoncsúcs az engedett 456 yard is.

Az élete egyik legjobb játékát (2013-ban azért már volt egy Pro Bowlt érő szezonja) nyújtó Nick Foles 352 yardot és három TD-t passzolt, Case Keenum viszont 271 yard és egy TD mellett két interceptiont is dobott.

Őrült meccsek: meglepetés és hihetetlen végjáték az NFL rájátszásában

0

A védelmek csatájára számított a legtöbb szakértő a Pittsburgh Steelers – Jacksonville Jaguars meccsen, ehhez képest összesen 87 pont született. A látványos jelenetekben, hihetetlen elkapásokban bővelkedő meccset végül a végig vezető vendégek nyerték. A másik meccs is rendkívül izgalmas volt, a New Orleans Saints az első félidőben 17 pontos hátrányba került a Minnesota Vikings otthonában, innen fordítottak, az utolsó másodpercben azonban mégis a Vikings nyert.

Pittsburgh Steelers – Jacksonville Jaguars 42-45

Antonio Brown sérülése rendbe jött, így újra összeállt a Steelers félelmetes hármasa, a Ben Roethlisberger, Brown, Le’Veon Bell trió, akiknek most viszont a liga egyik legjobb védelmével kellett szembenézniük. Októberben már találkozott a két csapat, akkor Roethlisberger ötször is eladta a labdát és simán nyert a Jaguars.

Most

minden szakértő nagy párharcot várt:

a Steelers elkapói, Brown és az újonc JuJu Smith-Schuster ugyanis a liga legtermékenyebb duóját alkotják, ketten összesen 2450 yardot szereztek a szezonban, viszont a Jaguarsé a legjobb cornerback-páros, Jalen Ramsey és A.J. Bouye személyében, akiket a Calais Campbell vezette félelmetes védőfal is segít.

A Steelers pihenhetett a múlt héten, míg a Jaguars nagy védelmi csatában verte a Buffalo Billst. Előzetesen a szakértők most is hasonlót vártak, azzal, hogy a Steelers biztosan több pontot ér majd el, mint a Bills. Vagyis a Jaguars irányítójának, Blake Bortles-nek mindenképpen jobb teljesítményre volt szüksége a hazai védelem ellen, ahonnan horrorsérülése óta nagyon hiányzik Ryan Shazier, főleg a futás elleni védekezésben, ez pedig Leonard Fournette számára volt bíztató jel.

Ugyanakkor

a Steelersnél több problémáról is lehet hallani.

A hírek szerint Roethlisberger és a csapat támadókoordinátora, Todd Haley rossz viszonyban van, és Haley a szezon végén el is hagyja a csapatot. Bell pedig bejelentette, hogy ha megint nem kötnek vele hosszú távú szerződést, hanem csak úgynevezett franchise taget kap, akkor inkább nem is játszik a következő évben.

A Jaguars aztán úgy kezdte a meccset, mintha csak meg akarnák mutatni, hogy Bortles igenis tud passzolni: az első drive-ban több mint feleannyi yardot szerzett, mint a múlt héten egész meccsen összesen. A gólvonalnál pedig bátran nekiment a csapat a negyedik kísérletnek is mezőnygól helyett, Fournette pedig szó szerint beugrott az endzone-ba.

A következő drive-okat megállították a védők – a Steelers második támadásánál pedig megtörtént az, amit mindenképp el akartak kerülni: Roethlisberger eladta a labdát, Myles Jack szerzett interceptiont.

A labdaszerzés után pedig Fournette az első játékból újabb touchdownt futott. 100 támadóyardja volt ekkor a Jaguarsnak – a Steelersnek pedig hét. Fournette-nek pedig ez volt idén a negyedik futott TD-je a Steelers ellen, a Super Bowl korszakban egy játékos sem szerzett ellenük ennyit egy szezonban.

Ezután magukra találtak a hazai támadók: Bell több futása is jól sikerült, pontjaik viszont nem lettek: hiába jutottak el a 20 yardos vonalhoz, negyedik kísérletre nem mezőnygólt rúgtak, hanem megpróbáltak first downt szerezni, Ramsey azonban a futás ellen is remekül védekezett.

A hazai védők viszont továbbra sem tudtak mit kezdeni a Jaguars futásaival, amelyekből maga Bortles is többször részt vállalt, Fournette pedig ekkor hét yard fölött átlagolt próbálkozásonként. A drive végén ezúttal a cserefutó, T.J. Yeldon szerzett touchdownt – hazai rájátszásmeccsen még soha nem volt ekkora hátrányban a Steelers., mínusz 21 pontról pedig utoljára pont 21 éve nyertek meccset.

Bell továbbra is hozta a yardokat, és aztán villant Antonio Brown is: bravúrosan kapta el az endzone-ban Roethlisberger passzát. Ez volt az egész szezonban az első touchdown, amit A.J. Bouye mellett kaptak el.

A következő drive-ban még jobban megijedhettek a vendégszurkolók:

Fournette-nek megsérült a bokája

egy elkapás után, be kellett sántikálnia az öltözőbe. Így a támadók nem is tudtak újabb pontot szerezni, a védők viszont igen: Yannick Ngakoue kiütötte Roethlisberger kezéből a labdát, Telvin Smith pedig végigrohant vele a pályán.

A maradék idő viszont elég volt még egy látványos Steelers-touchdownra: negyedik kísérletnél Roethlisberger hosszú passzát Martavis Bryant kapta el az endzone-ban.

A félidő érdekessége volt, hogy mindkét csapat ugyanannyi yardot ért el, de így is 28-14-re vezetett a vendégcsapat. A Jaguars passzjátéka viszont az első drive-ot leszámítva megint csak nem volt túl erős.

A második félidőben viszont a Steelers támadhatott először, gyors, rövid passzokkal szépen is haladt előre – így nem hagytak időt arra sem, hogy az irányítóhoz odaérjenek a védők. A drive végén újabb touchdownt szereztek: Bellre hiába tapadt a védő, így is elkapta Roethlisberger passzát az endzone-ban.

Jó hír volt a Jaguarsnak, hogy Fournette-et összedrótozták a szünetben, így visszatérhetett a pályára. A Steelers védelme ugyanakkor egyre jobban tartotta magát, elkezdték megfogni a futásokat, valamint Bortles-re is nyomást gyakoroltak, így kétszer is támadhatott a csapat az egyenlítésért – egy blokkolt punt miatt másodszor ráadásul a félpályáról indulhattak, de nem tudtak élni a lehetőséggel.

Bortles-nek viszont végre sikeres volt egy hosszú passza, amivel a háromyardos vonalig jutottak, onnan pedig Fournette megfutotta harmadik touchdownját is.

A Steelers azonban gyorsan, kevesebb mint másfél perc alatt válaszolni tudott: negyedik kísérletre Brown ismét hihetetlen módon kapta el a labdát Bouye mellett – erre az elkapásra rajta kívül kevesen lettek volna képesek a ligában.

Már-már úgy tűnt, hogy gyorsan megállítják a Jaguars támadását a védők – ekkor viszont Bortles rövid passzával Yeldon 40 yardot tudott futni. A második és harmadik negyed bizonytalankodása után pedig az irányító is újra magára talált: a fullback Tommy Bohanonnak adott TD-passzal növelte csapata előnyét.

Négy perc alatt két TD kellett a Steelersnek, az egyiket viszonylag gyorsan, két perc alatt meg is szerezték, persze ezt sem „hagyományos” módon: Roethlisberger futás közben passzolt hátrafele Bellnek, aki bevitte a labdát.

Az onside kick viszont nem sikerült, a Steelers 36 yardosáról jöhetett a Jaguars: egy first down vagy egy pontszerzés a győzelmet jelentette – előbbi nem sikerült, Josh Lambo viszont 45 yardról berúgta a mezőnygólt. 1:45 alatt kellett volna 10 pontot szereznie a hazai csapatnak, időkérés nélkül, az utolsó másodpercben Smith-Schuster ugyan még elkapta Roethlisberger passzát az endzone-ban, de

nagyon jó meccsen végül három ponttal győzött a Jacksonville Jaguars.

Az előzetes várakozások annyiban bejöttek, hogy Shazier nagyon hiányzott a hazai védelemből és Fournette-nek nagy meccse volt, 109 yardot futott a három TD mellett (Bortles és Yeldon is hozzátett 35-öt és 20-at), Smith-Schustert pedig levették a pályáról a védők, a végén szerzett TD-vel együtt is csak öt elkapott yardja volt.

Antonio Brown viszont hatalmasat játszott 132 yardot és két touchdownt szerzett – ezen a meccsen is látszott, hogy

ha nincs a sérülése, akkor ő érdemelné meg a legjobban az MVP-címet.

Bellnek is jó meccse volt 67 futott, 88 elkapott yarddal és két touchdownnal. Roethlisbergert elég jól megvédte a támadófal, de így is dobott egy interceptiont és elvesztett egy fumble-t, mellé viszont 469 passzolt yardig és öt TD-ig jutott. Blake Bortles pedig végül két negyed gyenge játéka ellenére 214 yardot és egy TD-t passzolt, a kulcspillanatokban pedig nagyon pontos volt.

Minnesota Vikings – New Orleans Saints 29-24

A Vikings lehet az első csapat, amelyik hazai pályán játszik Super Bowlt – már persze, ha bejut oda. A múlt heti pihenőnap után ehhez először a Carolina Pantherst remek játékkal legyőző New Orleans Saints csapata jelentett akadályt.

Szeptemberben már találkozott a két csapat, akkor a Vikings nyert, de a két csapat eléggé átalakult azóta. A Saints elküldte a korábbi Vikings-legendát, a szezon előtt hozzájuk igazoló Adrian Petersont. A minnesotaiaknál pedig Sam Bradford sérülése után Case Keenum lett a kezdőirányító, és megsérült az akkori kezdő futó, Dalvin Cook is.

Keenum viszont az egész szezonban remekül játszott, így most

nagy kérdés volt, hogy a Saints idén sokat javuló védelme mit tud kezdeni a hazaiak támadásaival.

Cameron Jordan már a Panthers támadófalát is szétszedte, Marshon Lattimore pedig bárkit le tud venni a pályáról – Adam Thielen és Stefon Diggs viszont az egész szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ráadásul a Vikings futójátéka is erős, a Saints védelme pedig futás ellen gyengébb.

New Orleansban idén a Mark Ingram-Alvin Kamara futópáros a liga egyik legjobbjává vált, így kevesebb volt a teher Drew Breesen, aki azért a múlt héten megmutatta, hogy még mindig a legjobb irányítók közé tartozik, az elkapók közül pedig Michael Thomas egész évben elit teljesítményt nyújtott. Főleg nekik köszönhetően rengeteg pontot termelt idén a csapat.

A Vikings védelme viszont az egyik legjobb az egész ligában,

futások és passzok ellen is. Ezen a meccsen is várható volt egy nagy pártharc, Thomas és Xavier Rhodes között. Bradford egyébként felépült, így ő volt a csereirányító Keenum mögött.

A Saints támadhatott először, de hamar megállították őket a védők, a Vikings viszont pontokat szerzett az első támadásából: Jerick McKinnon futott touchdownt.

Sőt, egy jó védekezés után újra támadhattak a hazaiak, és egy vitatható szabálytalanság után megint közel kerültek az endzone-hoz, de most csak mezőnygólt tudtak szerezni. Ez is rossz hír volt a vendégeknek, mert

a Vikings az elmúlt 28 meccsét megnyerte, amikor legalább tízpontos előnybe került.

A hazai védők pedig továbbra is remekeltek, különösen a passzok ellen: Brees első öt átadásából csak egy volt jó. A hatodiknál pedig el is adta a labdát: Andrew Sendejo hatalmas vetődéssel szerzett interceptiont – ha Brees labdája kicsit pontosabb, könnyen touchdown lehetett volna belőle, az elkapóról ugyanis kicsit lemaradtak a védők.

A labdaszerzést pedig pontokra váltotta a Vikings, Keenum pontos passzai után ezúttal Latavius Murray futott be az endzone-ba, ezúttal egy yardról. Vagyis,

egyre nagyobb bajban volt a Saints.

Ráadásul hiába haladtak előre a következő drive-ban, Brees egyik passzába beleütött Everson Griffen (az irányítónak háttal állva), így a labda Anthony Barr kezébe esett: újabb interceptiont szereztek a védők.

A Saints ugyan gyorsan visszaszerezte a labdát, de pontot nem sikerült szerezniük az első félidőben, a távoli, 58 yardos mezőnygól-kísérlet ugyanis kimaradt, mint ahogy egy 49 yardos próbálkozás is a másik oldalon. A gyakorlatilag minden téren jobban játszó Vikings 17-0-ra vezetett a szünetben.

A második félidő két hosszú drive-val indult, a hazaiak nem tudtak pontot szerezni, a vendégek viszont igen: Michael Thomas kapta el Brees passzát, vagyis tíz pontra csökkent a két csapat közti különbség.

A következő playben pedig nyomás alatt Keenum rossz döntést hozott: eladta a labdát, Marcus Williams szerzett interceptiont bőven a Vikings térfelén.

A hibát touchdownnal büntette a Saints, újból Thomas kapta el Brees passzát, a negyedik negyed elejére szoros lett a meccs. Közben ráadásul fontos emberek dőltek ki a Vikings védelméből agyrázkódás-gyanú miatt: előbb Sendejo, majd Rhodes (utóbbi később visszatért a pályára).

Keenum egy hosszú passzának köszönhetően mezőnygól-kísérletig újra eljutott a hazai csapat, Kai Forbath pedig ezúttal nem hibázott 49 yardról. Hatpontos hátrányban így is a vezetésért támadhattak a vendégek. Meg is próbálkoztak egy trükkös játékkal, az elkapó Willie Snead passzolt, de túl hosszan, pedig Kamara üresen maradt.

Jött a punt, de a Vikings se sokáig tudta megtartani a labdát, az ő puntjukat viszont blokkolták: jó helyzetből, a hazai térfélről jöhetett a Saints. A második félidőben nagyon pontos Brees pedig tökéletes labdát adott Kamarának: három perccel a vége előtt átvette a vezetést a vendégcsapat.

Egy mezőnygóllal viszont fordíthatott a Vikings, ehhez Adam Thielen egy bravúros elkapással járult hozzá, Lattimore mellett.

Forbath 53 yardról próbálkozhatott, és berúgta, újra a hazai csapat vezetett, de volt még másfél perc: Drew Breesék támadhattak a győzelemért. Egy darabig jól is haladtak, utána viszont Brees háromszor is Thomast célozta – Rhodes pedig mindháromszor jól védekezett rajta. Negyedik kísérletre viszont Snead volt a célpont, ő el is kapta a labdát. Will Lutz 43 yardról próbálkozhatott mezőnygóllal: ő is berúgta,

25 másodperccel a vége előtt megint a Saints vezetett.

De ez azt is jelentette, hogy a Vikings is támadhat még egyet – az újonc védő, a korábban interceptiont szerző Williams hatalmas hibáját pedig Stefon Diggs kihasználta, touchdownt szerzett az utolsó másodpercben.

A hihetetlen játék után

másodpercekig tartott, amíg Keenum elhitte, hogy megnyerték a meccset.

Nagyszerű második félidejével Drew Brees 294 yardig és három TD-ig jutott a két interception mellett. 40 passzából egyébként ugyanúgy 25 lett sikeres, mint Case Keenumnak, aki az utolsó passzának köszönhetően 318 yardot és egy TD-t passzolt, egy interception mellett.

A szombati meccseken hazai győzelmek születtek, így a főcsoportdöntőkben a Philadelphia Eagles a Minnesota Vikings, a New England Patriots pedig a Jacksonville Jaguars csapatát fogadja majd.

Már biztosan nem lesz visszavágó a Super Bowlon

0

Az első kiemeltek jutottak tovább NFL rájátszásában, a főcsoport-elődöntőkön. Előbb a Philadelphia Eagles a védelmének köszönhetően az utolsó percig izgalmas meccsen verte a tavalyi Super Bowl vesztesét, az Atlanta Falcons, majd a címvédő New England Patriots nyert sima meccsen a Tennessee Titans ellen.

Philadelphia Eagles – Atlanta Falcons 15-10

Nehezen, az utolsó fordulóban küzdötte be magát a rájátszásba az Atlanta Falcons, ott viszont a múlt héten nagyon jól játszva tudtak nyerni a szezon egyik meglepetéscsapata, a Los Angeles Rams otthonában. Az Eagles a konferencia első kiemeltjeként pihenhetett a múlt héten – ennyivel is több idejük volt, hogy a csereirányítóra, Nick Foles-ra szabják kicsit a játékukat.

Carson Wentz sérüléséig az Eagles minden meccsen esélyesnek számított, azóta viszont más a helyzet.

Ritkán fordul elő, hogy a fogadóirodáknál nem az első, hanem a hatodik kiemelt csapat győzelme fizet kevesebbet,

most viszont ez volt a helyzet.

De persze nem lehetett a meccs előtt azt mondani, hogy esélytelen az Eagles, hiszen a csapat védőfala a liga legjobbjai közé tartozik, a secondary (vagyis a cornerbackek és safetyk) sok labdát szerzett, a támadók között pedig több jó, más-más stílusú futójuk is van, akik elkapásoknál is használhatók.

A Falconsnál a védelem a másodéves Deion Jones vezetésével sokat fejlődött idén, de azt is tudni lehetett, hogy ezen a meccsen a támadófalon is nagyon sok múlik majd: ha nem tudják megvédeni Matt Ryant, akkor sok esélye nem marad a vendégeknek.

Az Eagles vezethette az első támadást, egy védő-szabálytalanság miatt az játéknál sokat is haladtak – csakhogy aztán Jay Ajayi az első futásánál elvesztette a labdát. A hibát mezőnygóllal büntette a Falcons. Ajayi aztán javított, már az első negyedben majdnem 50 yardot futott, főleg neki köszönhetően el is jutott a Falcons endzone-jához a csapat, ahol végül negyedik kísérletre LeGarrette Blount vitte be a labdát. Az extra pont viszont kimaradt, így 6-3-ra vezetett az Eagles, már a második negyed elején.

A hazaiakkal ellentétben a vendégek nem futásokkal, hanem passzokkal tudtak haladni. A félpályánál ugyan megállították őket a védők, de a punt után hibáztak az Eagles speciális egységének a tagjai, így a Falcons visszaszerezte a labdát, majd egy improvizált játékkal szereztek touchdownt, Matt Ryan az utolsó pillanatban tudta odadobni Devonta Freemannek a labdát.

A félidő végén egy egészen hihetetlen jelenetet láthattak a nézők: Foles rossz passza majdnem interception lett, de a védő térdéről az egyik philadelphiai elkapóhoz pattant a labda.

Ezután egy bravúros, 53 yardos mezőnygólra még volt ideje a hazaiaknak, 10-9-re vezetett a szünetben a Falcons.

A második félidőt mindkét csapat jó védekezéssel kezdte, a harmadik negyed végén aztán Foles pontos passzaival az Eagles eljutott egy mezőnygólig, amellyel újra átvették a vezetést.

Matt Ryanre egyre nagyobb nyomást gyakoroltak az Eagles védői,

ami megakadályozta, hogy a Falcons támadásai kibontakozzanak. A hazai támadók viszont egyre magabiztosabbak voltak, egy újabb mezőnygóllal öt pontra növelték az előnyüket, hat perccel a meccs vége előtt.

Az Eagles védelme, Fletcher Cox és Brandon Graham vezetésével továbbra is remekül játszott, már-már úgy nézett ki, hogy még a saját térfelükön megállítják a Falcons támadóit, de negyedik kísérletnél az ő legjobbjuk Julio Jones villant egyet, az ő elkapásával folytatódhatott a támadás.

Főleg Jones elkapásaival el is jutott az Eagles endzone-jához a Falcons, a negyedik kísérletet a kétyardos vonalról végezhették el, Ryan utolsó passzát azonban Jones nem tudta elkapni.

58 másodperc volt még hátra, az Eagles a saját kétyardosáról, vagyis nagyon nehéz helyzetből jöhetett. Az egyik Falcons-védő azonban nagyot hibázott, beugrott a semleges zónába, ami ötyardos büntetést jelentett, a következő futással pedig elérték a first downt – ez pedig azt jelentette, hogy megnyerték a meccset.

Nick Foles nem hibázott nagyokat, 30 passzából 23 jó volt, 246 yardig jutott. Matt Ryan 210 yardot és egy TD-t passzolt. Az Eagles győzelme azt jelenti, hogy jövő vasárnap hazai pályán fogadhatják a Vikings-Saints meccse nyertesét.

New England Patriots – Tennessee Titans 35-14

A meccs, amelyet előzetesen a négyből a legsimábbnak tartottak a szakértők – ugyanakkor az NFL-ben pont az ilyen meccseken szokott a legnagyobb meglepetés születni. A tavalyi Super Bowl győztese, a Patriots pihenhetett az előző körben, a Titans viszont, némi meglepetésre, nagy fordítás után győzni tudott a Kansas City Chiefs otthonában. Azon a meccsen láthattuk az egész szezon egyik legemlékezetesebb jelenetét: a Titans irányítója,

Marcus Mariota saját magának passzolt touchdownt.

A Titansben most sem játszhatott sérülése miatt DeMarco Murray, pedig a vendégek elsősorban abban bízhattak a meccs előtt, hogy hosszú, futásokra építő drive-okkal sokáig a padon tudják tartani a hazai támadókat – ezt a feladatot így Derrick Henrynek kellett megoldania, akárcsak a múlt héten, amikor ez remekül sikerült neki. Persze azt is tudni lehetett, hogy sok múlik majd a Titans védelmén: elsősorban azon, hogy mennyire tudnak nyomást gyakorolni Tom Bradyre és mennyire tudják tartani Rob Gronkowskit.

A Patriotsnál elsősorban arra készülhettek, hogy Henryt megállítsák, és így az idén a korábbiaknál gyengébb szezont produkáló Marcus Mariotára tegyenek nagyobb terhet. A támadásoknál pedig várható volt, hogy Brady sokat keresi majd passzokkal a futókat, ez ellen ugyanis a Titans védelme gyengén teljesített a szezonban.

A felkészülést ugyanakkor belső viták zavarták meg,

az ESPN információi szerint ugyanis egyre több a konfliktus Brady, Bill Belichick vezetőedző és Robert Kraft tulajdonos között, amit az érintettek persze tagadtak. Sérülések miatt több hiányzója is volt a csapatnak.

Mindkét csapat jó védekezéssel kezdte a meccset, az első pontokat meglepetésre a Titans szerezte: Mariota nagyon szép, 95 yardos drive-ot vezényelt, amelynek a végén Corey Davis egykezes elkapással szerzett touchdownt.

Közben viszont érzékeny veszteség is érte a vendégeket: megsérült a jobboldali tackle, Jack Conklin.

A második negyed pedig a Patriotsról szólt. Előbb megszerezték első pontjaikat: ahogy várni lehetett, az egyik futó, Dion Lewis elkapásaival mentek végig a pályán, majd a másik, James White, a tavalyi Super Bowl hőse vitte be a labdát az endzone-ba.

A Titans következő drive-ját egy vitatható bírói ítélet állította meg, ráadásul a punt sem sikerült jól, a hazaiak pedig kihasználták, hogy fél pályát sem kellett haladniuk: továbbra is futásokkal és a rövid passzokat követő elkapások után szerzett yardokkal haladtak előre, a végén ismét James White futott touchdownt.

A következő drive-okat megállították a védők – aztán

a bírók kicsit megint a Patriots segítségére siettek,

a szezonban már nem először. Hazai punt előtt ugyanis előbb a rúgó csapatnál jeleztek szabálytalanságot, majd meglepő módon megváltoztatták az ítéletet, ami azt jelentette, hogy folytatódhat a támadás. A drive-ot pedig újabb touchdownnal zárta a Patriots, Chris Hogan kapta el a labdát az endzone-ban.

A félidő végén megint megállították a Titans támadását a védők – ehhez viszont megint bírói hiba kellett, a hazai védők egy amúgy 15 yardos büntetést érő szabálytalanságát nem vették észre. A szünetben 21-7-re vezetett így a Patriots.

Puntokkal kezdődött a harmadik negyed, Mariotán pedig egyre nagyobb volt a nyomás, volt, hogy egymás után két playben is sackelték, pedig ez idén nem volt jellemző a New England-i védelemre. Így aztán tovább növelte előnyét a Patriots, ezúttal Brandon Bolden futásával, akinek ez volt az első touchdownja az egész szezonban.

Ezzel pedig gyakorlatilag eldőlt a meccs.

A Titans teljesen összeomlott, a támadófal egyáltalán nem tudta megvédeni Mariotát, a nagy hátrányban pedig arra sem volt lehetőség, hogy Henry futásaira hagyatkozzanak – amiket amúgy is jól állítottak meg a védők még az első félidőben. Így aztán a negyedik negyedben Gronkowski elkapásával tovább növelte előnyét a hazai csapat.

Ezután Corey Davis újabb touchdownjával még szépítettek a vendégek, de a Patriots győzelme már annyira biztos volt, hogy a végére már a csereirányító, Brian Hoyer is beállt.

A Patriots sorozatban hetedszer jutott a főcsoport elődöntőjébe. Brady végül 337 yardot és három TD-t passzolt, Dion Lewis pedig 62 futott és 79 elkapott yardig jutott. Derrick Henryt mindössze 28 futott yardot tartották a védők, így aztán Mariota hiába 254 yardot és két TD-t, valamint futott mellé 37 yardot – közben nyolcszor sackelték a Patriots védői, miközben a Titans védelme egyetlen sacket sem ért el.

Hiába tűnt úgy, hogy a Titans vezetőedzője, Mike Mularkey megmentette állását a múlt heti győzelemmel, a mostani játék után ezt megint nem lehet biztosnak tekinteni.

Újabb rekordok dőltek az NFL rájátszásában

0

Soha nem volt még annyi punt egy playoff-meccsen, mint a Jacksonville Jaguars és a Buffalo Bills találkozóján, vagyis a várakozásoknak megfelelően a védelmek remekeltek, végül 10-3-ra nyert a labdára jobban vigyázó hazai csapat. A másik vasárnapi meccsen a fénykorát idéző Drew Brees nagyszerű játékával a New Orleans Saints a Carolina Pantherst verte egy, az utolsó másodpercekig izgalmas meccsen. Itt a két rúgó állított be rekordot.

Jacksonville Jaguars – Buffalo Bills 10-3

Gyakorlatilag az alapszakasz utolsó másodperceiben, a Cincinnati Bengals Baltimore Ravens felett aratott győzelmének köszönhetően jutott 18 év után ismét a rájátszásba a Buffalo Bills – nem kis meglepetésre, hiszen a szezon elején minden arról szólt náluk, hogy ezt az évet az újjáépítésre szánják. Többek között elküldték a védőfalember Marcel Dareust is, akit épp a Jaguarsszal cseréltek el.

A hazai csapat sem mostanában járt a playoffban, 2007 óta most először jutottak be, elsősorban a liga egyik legjobb védelmének köszönhetően. Az utolsó két meccsen azonban kikaptak, így ismét előjöttek azok a kérdések, hogy vajon Blake Bortles helyett nem kellene-e egy jobb irányító.

Előzetesen a védelmek csatájára lehetett számítani, valamint arra, hogy mindkét oldalon a futójáték dominál majd.

A Billsben felépült sérüléséből a legjobb támadójátékos, LeSean McCoy, a védelemben pedig ott volt az egész liga egyik legjobb újonc védője, Tre’Davious White. A Jaguars védelme olyan jó volt idén, hogy nehéz bárkit kiemelni, de a falember Calais Campbell esélyes lehet az év védőjátékosa díjra. A támadók közül az újonc futóra, Leonard Fournette-re volt érdemes figyelni.

A meccs a várakozásoknak megfelelően kezdődött, mindkét csapat védelme jól állt a lábán, egymás után jöttek a puntok. Az első negyedben egyik csapatnak se volt egyetlen olyan játéka sem, amelyet az ellenfél térfelén indíthattak volna. A Bills taktikája egyértelmű volt: minél jobban limitálni Fournette-et, így nagy terhet helyezni Bortles-re.

A meccs hetedik drive-ja hozott némi változást: Tyrod Taylor passzába Myles Jack beleütött, Aaron Colvin pedig némi szerencsével szerzett egy interceptiont.

A Jaguars támadói azonban ezzel sem tudtak mit kezdeni – jött az újabb punt. A Bills játékosai viszont hamar túltették magukat a hibán, a támadófal jól védte meg Tyrod Taylort, futásokkal is tudtak haladni – amikor kellett, maga Taylor futotta meg a szükséges yardokat. Az endzone-ba ugyan nem tudtak bejutni, és már fel is álltak a mezőnygólhoz, csakhogy egy védő a rúgás előtt bemozdult: a büntetés miatt újra próbálkozhattak a támadók. A következő játéknál viszont ők szabálytalankodtak – így maradt végül a mezőnygól, azaz

a második negyed végén megszülettek a meccs első pontjai.

Egy-egy sikertelen drive után még visszakapta a szünet előtt a Jaguars a labdát, és Bortles két futásának köszönhetően ők is eljutottak mezőnygólig, 3-3 volt az állás a szünetben. Az első félidőben Bortlesnek több futott yardja volt (35), mint passzolt (33).

A második félidő első játékában Bortles majdnem megduplázta passzolt yardjait, utána viszont megint megállították a védők a támadást. De a Billsben is hiába mutatott be McCoy végre egy hosszú futást, az ő drive-juk és punttal zárult.

A hazai támadók viszont kezdték összeszedni magukat, Fournette futásaira építve hosszú drive-ot vezettek. A végén úgy tűnt, hogy egy yardra az endzone-tól megállítják őket a védők – mezőnygól helyett azonban a Jaguars negyedik kísérletre is megpróbálta bevinni a labdát, és Bortles meg is találta Ben Koyacket, vagyis a harmadik negyed végén megszületett a meccs első touchdownja.

A Bills sorozatban 18 olyan meccset veszített el, amikor hátrányban volt a harmadik negyed után. Ráadásul a támadásuk kétszer egymás után ismét punttal zárult, igaz, viszonylag hamar megállították a Jaguars támadásait is.

Három és fél perccel a vége előtt támadhatott újra a Bills az egyenlítésért, de a támadófal hiába védte nagyszerűen Taylort, ahogy szinte az egész meccsen, most is pontatlanok voltak a passzai, így muszáj volt újra puntolni. A Jaguars azonban nem tudta összehozni a győzelmet jelentő first downt, 1:50-nel a vége előtt újra visszakapta a Bills a labdát.

Két pontatlan passz után harmadikra Taylor futni, de a védők úgy vitték a földre, hogy bele is sérült –

ijesztő jelenet volt,

még a Jaguars játékosai is aggódva figyelték, ahogy vizsgálják az irányítót. Taylor végül saját lábán ment le a pályáról, „megúszta” egy agyrázkódással.

A legfontosabb játékra annak a Nathan Petermannek kellett a pályára lépni, aki egy meccsen kezdett a szezonban, az katasztrofálisra sikerült. Most futott egy first downt, majd adott egy jó passzt – utána viszont Jalen Ramsey ellopta a passzát, ezzel a Jaguars megnyerte a meccset. A Billsnél ugyan reklamáltak, hogy földet ért a labda, de a videózás után sem vonták vissza az ítéletet.

A két csapat összesen 17 puntot rúgott,

ez playoff-rekord,

a korábbi csúcs 14 volt.

Tyrod Taylor 134 passzolt yarddal és egy interceptionnel zárta a meccset. Blake Bortles mindössze 87 yardot (és egy TD-t) passzolt, de emellé volt 88 futott yardja is – 30-cal több, mint Fournette-nek. Bortles egy klubrekordot is megdöntött: egyetlen Jaguars-irányító sem futott annyi yardot egy meccsen, mint ő most.

New Orleans Saints – Carolina Panthers 31-26

Két csoportrivális találkozott a forduló utolsó meccsén, vagyis idén már harmadszor került a két csapat egymással szembe – az első két meccset a Saints nyerte. A hazaiaknál a már 38 éves

Drew Breest is elhomályosította a szezonban a remek futópáros,

Mark Ingram és az év támadóújonca cím nagy esélyese, Alvin Kamara. De idén végre a védelem is nagyon jó volt, köszönhetően többek között egy másik újoncnak, Marshon Lattimore-nak, valamint Cameron Jordannek.

A Panthers kicsit felemás szezonon van túl, bravúros győzelmek és furcsa vereségek követték egymást. Itt is főleg a futójáték húzta a csapatot, amelyben nagy szerepe volt Cam Newton irányítónak is: ő futotta a legtöbb yardot a csapatban. Emellett ismét elit teljesítményt nyújtott a védelem vezére, Luke Kuechly is.

Ez a meccs is puntokkal kezdődött, majd egy jó drive végén a Panthers szerezhette volna meg az első pontokat, az alapszakasz egyik legbiztosabb rúgója, Graham Gano azonban mellé rúgta a mezőnygól-kísérletet. Utána viszont Brees hosszú passzával a volt Panthers-játékos Ted Ginn befutott az endzone-ba: ez egy 80 yardos touchdownt jelentett. Ez volt a Saints leghosszabb játéka az egész szezonban, és a leghosszabb, amit a Panthers engedett.

Válaszul megint mezőnygól-kísérletig jutott a vendégcsapat, Gano ezt most berúgta. Nagyon jól működött viszont a Saints passzjátéka, így aztán a Saints újabb TD-t szerzett, ezúttal Josh Hill kapta el Brees passzát. Újabb mezőnygóllal szépített a Panthers, több mint két és fél perc viszont még volt a félidőből, Brees újabb jó passzaival és egy-két bravúros elkapással újabb pontokat is szereztek a hazaiak: a fullback Zach Line futott be az endzone-ba.

A maradék 43 másodperc elég volt arra, hogy a Panthers eljusson egy újabb mezőnygólkísérletig, Gano pedig javítva korábbi hibáját, 58 yardról nagy bravúrral be is rúgta – és

ezzel beállította a playoff-rekordot.

De hiába volt az első félidőben majdnem kétszer annyit a vendégeknél a labda, 21-9-re vezetett a Saints a szünetben.

Brees egy félidő alatt 230 yardot passzolt,

miközben Ingram és Kamara összesen hozott 17 yardot – igaz, a Panthers futás elleni védekezése az egész ligában a legjobbak közé tartozik.

A második félidő első pontjait is a Panthers szerezte, de megint csak mezőnygólig jutottak. Brees pedig ott folytatta, ahol abbahagyta: a támadófal jól védte meg, ő meg pontos passzokat dobált az elkapóinak, akik nehéz helyzetekben is biztosan húzták be a labdát. Egy szabálytalanság miatt a Saints is csak mezőnygólig jutott, de Wil Lutz sem akart lemaradni Ganótól: ő 57 yardról rúgta be.

Ez is rekordot jelentett:

a Super Bowl-korszakban nem volt még olyan, hogy mindkét csapat berúgott volna egy-egy 55 yardnál hosszabb mezőnygólt.

Néhány jó védekezés után a Panthers megint közel került a pontszerzéshez, és ezúttal már sikerült is touchdownt szerezniük: Greg Olsen kapta el Newton passzát.

Egy újabb jó védekezést követően pedig már a vezetésért támadhatott a Panthers – de egy sacknél hatalmas ütést kapott Cam Newton, agyrázkódás-gyanú miatt le kellett mennie a pályáról. Breesnek viszont újabb hosszú passza volt jó, ismét Michael Thomasnak, ami után Alvin Kamara futott két yardról touchdownt.

Némi meglepetésre az orvosi stáb visszaengedte Newtont a pályára, aki gyorsan adott is egy passzt Christian McCaffrey-nek, 56 yardos TD lett a játék vége.

A Panthers védői továbbra is remekül állították meg a futásokat, így a Saints kockázatos játékot vállalt, negyedik kísérletre is nekimentek a félpályánál – csakhogy Drew Brees eladta a labdát. Ezzel egyébként jobban járt a Saints, mint egy sima rossz passzal, akkor ugyanis a játék kiindulópontjáról jöhetett volna a Panthers, így viszont a labdaszerzés helyéről.

És most már náluk is jött a bravúros elkapás, Kaelin Claytől, majd egy (elég véleményes) védőszabálytalanság – 20 yardról jöhetett négy próbálkozással a Panthers.

Elsőre Newtont megütötték passz közben, centiken múlt, hogy nem adta el a labdát. A következő játékban Cameron Jordan két emberen is átküzdve magát rossz passzra kényszerítette Newtont. Harmadikra sem sikerült elkapni az irányító passzát, negyedikre pedig remek védelmi playhívás után sackelték Newtont, és

ezzel a Saints nyerte a meccset.

Drew Brees végül 376 yardot és két TD-t passzolt az egy eladott labda mellett, Michael Thomas pedig szinte mindent elkapva jutott 131 yardig, de Ted Ginn-nek is 115 elkapott yardja volt. Kamara és Ingram végül összesen 45 yardot futott. Cam Newton 349 yardot és két TD-t passzolt, itt Olsen és McCaffrey jutott 100 elkapott yard fölé.

Szombaton a Tennessee Titans nagy hátrányból fordítva nyert 22-21-re a Kansas City Chiefs otthonában,

egy rendkívül szokatlan touchdownnak is köszönhetően,

és idegenben győzött az Atlanta Falcons is a Los Angeles Rams ellen, 26-13-ra. Mindkét meccsről itt olvashat bővebben.

A rájátszás következő fordulójában Minnesota Vikings – New Orleans Saints, Philadelphia Eagles – Atlanta Falcons, New England Patriots – Tennessee Titans és Pittsburgh Steelers – Jacksonville Jaguars meccseket rendeznek majd.

Minden idők egyik legfurcsább pontszerzésével kezdődött az NFL rájátszása

0

Saját passzát kapta el a Tennessee Titans irányítója, Marcus Mariota, és így szerzett touchdownt – ilyen eddig egyszer volt az NFL-ben, 20 évvel ezelőtt. Az NFL rájátszásának első meccsén a Titans meglepetésre győzött is a Kansas City Chiefs otthonában, 18 pontos hátrányból fordítva. A másik meccsen az Atlanta Falcons főleg a védelem remeklése miatt nyert a Los Angeles Rams otthonában.

Kansas City Chiefs – Tennessee Titans 21-22

A playoff első meccsén az AFC negyedik kiemeltje, a Chiefs a rájátszás-szereplését az utolsó meccsen bebiztosító Titanst fogadta. A hazaiak részvétele már korábban biztossá vált, így a múlt héten ők már pihentették a legjobbjaikat – és most is ők számítottak esélyesebbnek.

A vendégek 2008 óta most először szerepelhetnek a playoffban, de volt egy nagy hiányzójuk: a futó DeMarco Murray térdsérülése nem jött rendbe. Ráadásul a hírek szerint a szezonbeli hullámzó teljesítmény miatt Mike Mularkey vezetőedző állása is veszélyben van.

A Chiefsnél a korábban az egész szezonra kidőlt játékosok mellett Philip Gaines cornerback hiányzott a fontos játékosok közül – náluk viszont most már nyílt titok, hogy

a holtszezonban el akarják cserélni a kezdőirányítót, Alex Smith-t.

A magyar származású támadókoordinátor, Matt Nagy is lehet, hogy elhagyja a csapatot: még a hétvégén vezetőedzői interjúja lesz a Chicago Bearsszel és az Indianapolis Coltscal is.

A meccset mindkét csapat jó védekezéssel kezdte, a Chiefs második drive-ja azonban már jobban sikerült: két hosszabb passzjáték után az alapszakaszban a liga legtöbb yardot (1327-et) elérő futója,

Kareem Hunt szerezte meg az idei playoff első touchdownját.

Egy újabb jó védekezés után pedig még növelte előnyét is a hazai csapat: Alex Smith Travis Kelce-t találta meg az endzone-ban – már az első negyedben majdnem 180 támadóyardnál járt a Chiefs.

A vendégek továbbra sem tudtak pontot szerezni – már csak azért sem, mert az egyik elkapó, Eric Decker tiszta helyzetben ejtett el egy passzt. A másik oldalon egy játéknál irányítóktól szokatlan módon Alex Smith blokkolt egy védőt. Viszont agresszívebbé vált a Titans védelme, így meg tudták állítani a hazaiak támadását. Csakhogy ezután a Chiefs egyik legjobb védője is villant: Marcus Peters remek játékolvasás után ellopta Marcus Mariota passzát.

Újabb jó védekezés után végre megszerezte első pontjait a Titans, egy mezőnygóllal 14-3-ra módosították az állást. Maradt még viszont majdnem két perce a Chiefsnek, és ez elég volt arra, hogy újabb touchdownt szerezzenek, ezúttal Demarcus Robinson vitte be az endzone-ba Smith passzát, három másodperccel a félidő vége előtt.

Ami viszont komoly problémát jelentett a hazaiaknak: egy ütközés után agyrázkódás gyanúja miatt Travis Kelce kivált a játékból. Ugyanakkor

Alex Smith nagyszerűen játszott az első félidőben:

23-ból 19 passza jó volt – a négy rosszból is pontos volt kettő, csak az elkapó elejtette a labdát. A futójátékot viszont, kicsit meglepő módon, eléggé hanyagolták.

A második félidőt jól kezdte a Titans, és egy hosszú drive végén ritkán látható módon szereztek TD-t: Marcus Mariota passzába beleütöttek a védők, de hozzá pattant vissza a labda, és be is vetődött vele az endzone-ba. Vagyis:

az irányító saját magának adott touchdown-passzt.

 

Egyetlenegyszer volt eddig ilyen a ligában: 1997-ben a Minnesota Vikings akkori irányítója, Brad Johnson adott saját magának TD-passzt.

Ezután megint jól védekezett a Titans, puntra kényszerítették a hazaiakat, de megint jött a hiba: a visszahordó elejtette a labdát – hibázott viszont a Chiefs is, az egész szezonban jó teljesítményt nyújtó rúgó, Harrison Butker kapufára rúgta a mezőnygól-kísérletet.

Az egyik legjobb hazai védőfalember, Chris Jones sérülése után a Titans támadói egyre jobban játszottak: a negyedik negyed elején Derrick Henry futásával még tovább csökkent a két csapat közti különbség (a kétpontos kísérlet nem sikerült).

A harmadik negyedben összesen hat támadóyardot szerzett a Chiefs, a negyedikben pedig egy újabb elejtett labda akadályozta meg, hogy esélyük legyen a pontszerzésre. Marcus Mariota viszont egyre jobban játszott, és ezúttal már nem magának adott touchdown-passzt, hanem Eric Deckernek. Ezzel fordított a Titans: mivel a kétpontos kísérlet ismét nem sikerült, ezért egy ponttal vezettek a vendégek.

Vagyis pontokat kellett volna szereznie a Chiefsnek, de ez nem sikerült, ismét nagyon jól védekeztek a vendégek. Alig több mint két perc volt vissza ekkor a meccsből – egy first down kellett a Titansnek a győzelemhez. Természetesen futással próbálkoztak, hogy az óra mindenképpen fusson, csakhogy Henry kezéből Marcus Peters kiszedte a labdát, és Derrick Johnson be is futott vele az endzone-ba. A pályán TD-t ítéltek, a videózásnál azonban kiderült, hogy Henry előbb leért a földre, minthogy elejtette volna a labdát, vagyis visszavonták a touchdownt, maradt a labda a Titansnél.

Harmadik kísérletnél aztán Mariota is megmutatta, hogy remekül blokkol, ennek köszönhetően már nem is adta vissza a hazaiaknak a labdát, és

18 pontos hátrányból fordítva megnyerték a meccset.

Alex Smith végül 264 yardot és két TD-t passzolt, Kareem Huntnak viszont 11 próbálkozásból mindössze 41 futott yardja volt – furcsa, miért nem próbálkoztak a hazaiak több futással. A második félidőben szenzációsan játszó Marcus Mariota 205 yardot és két TD passzolt, dobott egy interceptiont, de volt 46 futott yardja is, Derrick Henry pedig 156 yardot és egy TD-t futott.

A második félidőre összezuhanó Chiefs sorozatban hatodik hazai rájátszásmeccsét vesztette el – ez az NFL történetének leghosszabb sorozata. A Titans 5117 nap után nyert újra meccset a playoffban.

Los Angeles Rams – Atlanta Falcons 13-26

Az alapszakasz utolsó fordulójában elért győzelemmel érte el a rájátszást a tavalyi Super Bowlt drámai körülmények között elveszítő Falcons – most az idény egyik meglepetéscsapatához, a tavalyi 4-12 után 11-5-ös mérleget elért Ramshez látogattak. A Chiefshez hasonlóan a múlt héten a Rams is pihentethette legjobb játékosait.

A hazaiak régen szerepeltek a playoffban, utoljára 2004-ben, viszont idei szereplésük alapján úgy tűnik,

egy igazi edzőzsenit találtak a mindössze 31 éves Sean McVay személyében,

ő minden idők legfiatalabb vezetőedzője a rájátszásban. Irányításával a tavaly a leggyengébbek közé tartozó támadósor idénre a legjobbak közé került, Jared Goff irányító hatalmasat fejlődött, a futó Todd Gurley úgy játszott, hogy a többi esélyes sérülése után talán ő érdemelné meg a legjobban az MVP-címet, a falember Aaron Donald pedig az év védője címre esélyes.

Ez a meccs is puntokkal indult, aztán meglepetésre az első nagy hibát a Rams amúgy a liga legjobbjai közé tartozó speciális egysége követte el: nem tudták megfogni a Falcons második puntjánál a labdát, amit így visszaszereztek a vendégek, a jó mezőnypozíciót pedig mezőnygólra váltották.

A támadók közül is a vendégek találtak előbb magukra, ennek köszönhetően Matt Bryant újabb mezőnygóllal 6-0-ra növelte az előnyt. A Rams visszahordója, Pharoh Copper pedig megint óriásit hibázott, elejtette a labdát, és most már a védők sem tudták megállítani a Falconst: a falemberek segítségével Devonta Freeman beküzdötte magát az endzone-ba.

 

A félidő vége felé viszont már a Rams is meg tudta szerezni első pontjait: az eddig talán kicsit izguló Jared Goff szép passzal találta meg Cooper Kuppot.

 

Sőt, ez annyira felvillanyozta a védőket is, hogy két sackkel megállították a Falcons támadását, Robert Woods bravúros elkapása után pedig egy mezőnygóllal zárták le a félidőt: 13-10-re vezetett a szünetben a Falcons.

A második félidőt a Falcons kezdte, főleg futásokkal haladtak előre, egy nagyon hosszú drive végén viszont csak mezőnygólt tudtak szerezni. A Falcons védelme ezután ismét remekelt, a Ramsé viszont, mivel jóval többet volt a pályán, egyre jobban fáradt. A 42 éves Matt Bryant a negyedik mezőnygólját is berúgta, 54 yardról, így újra két labdabirtoklásnyira nőtt a két csapat között a különbség.

A negyedik negyed elején az addig nem sokat mutató Todd Gurley is villant, két hosszú futása után a Rams is rúghatott egy mezőnygólt.

A hazai védők ekkorra már teljesen kimerültek,

hiszen kétszer annyit voltak a pályán, mint a Falcons védői, Matt Ryan pedig egy kicsit szerencsés, Julio Jonesnak elcsúszás közben adott touchdown-passzal gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

A Rams ezután hiába jutott el az endzone-hoz, nem tudott touchdownt szerezni – Tyler Higbee elkapásánál hiába adták meg elsőre a TD-t, a videózásnál kiderült, hogy földet ért a labda, a következő játéknál pedig elengedtek egy védő-szabálytalanságot a bírók. Így végül elsősorban

a védelem remeklése miatt a Falcons nyerte meg a meccset.

Matt Ryan 218 yardot és egy TD-t passzolt, Jared Goff pedig 259 yardot, és szintén egy TD-t. A Rams vereségéhez az is hozzájárult, hogy Sammy Watkinst szinte egyáltalán nem tudták bevonni a játékba, a negyedik negyed végén szerezte első elkapását. Így sokáig csak a végül 142 yardig jutó Woodsra és Cuppra számíthattak a passzjátékban.

A Falcons a következő fordulóban a Philadelphia Eagleshöz látogat – nem esélytelenül.

Még egy fontos hírt bejelentettek a meccs alattt: valóban a népszerű tévés szakkommentátor, a korábbi Super Bowl-győztes edző, Jon Gruden lesz az Oakland Raiders új irányítója, állítólag ő lesz minden idők legjobban fizetett vezetőedzője.

Visszahordás-parádéval és meglepetéssel ért véget az NFL alapszakasza

0

A 17., vagyis utolsó játékhéten csak vasárnap rendeztek meccseket az NFL-ben. Eldőlt, hogy mely csapatok vehetnek részt a rájátszásban – persze nagy meglepetés is született, a Baltimore Ravens könnyű helyzetben bukott el, a Buffalo Bills pedig 18 év után jutott újra a playoffba. A fordulóban három, kickoff után visszahordott touchdownt is szereztek, és már ki is rúgtak több edzőt.

A hét meccse: Atlanta Falcons – Carolina Panthers 22-10

Ha győz a Falcons, ott van a rájátszásban (ha a Seahawks kikap, akkor is). Ha győz a Panthers, marad esélye a csoportgyőzelemre – vagyis mindkét csapat számára volt tétje a meccsnek, ennek megfelelően itt nem lehetett arról szó, hogy bárkit is pihentessenek.

Az első drive-ban minden Falcons-szurkoló ereiben megfagyott a vér: egy ütközés után a csapat legjobbja, Julio Jones lent maradt a földön – kicsit később azonban visszatérhetett a pályára, közben pedig a csapat Devonta Freeman elkapásával megszerezte a vezetést.

Ezután mindkét csapat jól védekezett – Cam Newtonnak például

az egész első negyedben nem volt egy jó passza sem.

A második negyedben is hasonlóan alakult a játék, Newtonnak csak a tizedik passzkísérlete lett sikeres, a félidő végén viszont Devin Funchess elkapásával egyenlíteni tudtak.

A második félidőt viszont megint jól kezdte a Falcons, egy mezőnygól után három ponttal vezettek, majd a védők is közbeléptek, és leszedték Cam Newton sokadik pontatlan passzát – a hibát újabb mezőnygóllal büntette a Falcons, majd a negyedik negyed elején újabb három ponttal már két labdabirtoklásnyira növelték az előnyt.

Valamelyest összeszedte magát a Panthers, ők is rúgtak egy mezőnygólt – de a különbség hamar újra 9 pont lett, Matt Bryant ugyanis 56 yardról is berúgta a maga kísérletét. Ráadásul Newton megint eladta a labdát, Bryant pedig az ötödik mezőnygóljával beállította a végeredményt. A győzelem pedig azt jelentette, hogy

a Falcons ott lesz a playoffban.

A Panthers is bejutott, de Cam Newton mai játéka egyáltalán nem volt biztató. 180 yard és egy TD mellett három interceptiont is dobott, ráadásul az ő 59 yardját leszámítva a Panthers futásai sem működtek. Matt Ryan viszont 317 yardot és egy TD-t passzolt.

Tennessee Titans – Jacksonville Jaguars 15-10

Nincs jó formában a Titans, de most győzelemre volt szükségük, hogy ott legyenek a rájátszásban – vagy bízniuk kellett abban, hogy a Chargers és a Bills is kikap. A Jaguars számára nem volt tétje a meccsnek, legfeljebb annyi, hogy kiköszörüljék a múlt heti vereséget.

Az első negyedben mindkét csapat jól védekezett, aztán a második negyed elején Derrick Henry egy rövid passzal 66 yardot futott az endzone-ig, vezetett a Titans.

Az extra pont viszont kimaradt, így mezőnygólok után 12-3-ra vezettek a hazaiak a szünetben, a második félidő elején pedig újabb három ponttal növelték az előnyüket.

Hiába nem ment azonban a Jaguars támadóinak, ahogy a szezonban már sokszor, most is a védők segítették ki őket: egy furcsán összehozott fumble-t Yannick Ngakoue 67 yardról vitt vissza touchdownra.

Több pont azonban már nem született: a győzelemmel

a Titans is bejutott a rájátszásba, 2008 óta először.

Marcus Mariota 134 yardot és egy TD-t passzolt, mellette 60 yardot futott is. Blake Bortles megint a rosszabbik énjét hozta: 158 yardot passzolt és kétszer is eladta a labdát: mindkettőt Kevin Byard szerezte meg – neki ezzel nyolc interceptionje van a szezonban, ami a legtöbb az egész ligában.

Baltimore Ravens – Cincinatti Bengals 27-31

Egyszerű volt a hazaiak helyzete: ha győznek, bent vannak a rájátszásban (vereség esetén is maradt erre esélyük, a Titans és a Bills esetleges vereségével), a vendégeknél viszont a távozó Marwin Lewis vezetőedző szépen akart búcsúzni.

Az első pontokat a Bengals szerezte, sőt, a második negyedben egy Ravens-mezőnygólra újabb touchdownnal válaszoltak, másodszor is Tyler Kroft elkapásával – kezdhettek izgulni a baltimore-i szurkolók. A félidő végén felpörögtek az események: egy Bengals-mezőnygól után a Ravens még tudott szerezni egy gyors TD-t, így 17-10 volt a félidő a vendégeknek.

A második félidőt viszont megint borzasztóan kezdte a Ravens: Joe Flacco felpattanó passzát Darqueze Dennard 89 yardról vitte vissza touchdownra.

https://twitter.com/Bengals/status/947612975686230022

Ezután összeszedték magukat a hazai támadók, és tíz pontot szerezve szorossá tették a meccset. A hazai védelem is megtette a magáért, így a negyedik negyedben már a vezetésért támadhatott a Ravens – és Mike Wallace elkapása után sikerrel is jártak.

A végén azonban hárompontos hátrányban a Bengals támadhatott – és negyedik kísérletre touchdownt is szereztek.

44 másodperce maradt a Ravensnek, hogy bejusson a rájátszásba – de nem jártak sikerrel,

a forduló egyik legnagyobb meglepetését okozva a Bengals nyerte a meccset.

Amelyben Andy Dalton 222 yardot és három TD-t passzolt, a Ravensben Joe Flacco 203 yard és két TD mellett egy interceptiont is dobott.

Miami Dolphins – Buffalo Bills 16-22

A szezon előtt valószínűleg kevesen gondolták volna, de a Billsnek még mindig volt esélye a rájátszásra, ehhez viszont nem volt elég győzniük, a Ravens, vagy a Titans és a Chargers veresége is kellett hozzá.

Jól is kezdett a Bills, 10-0-ra elhúztak az első félidőben, majd a második félidőben is folytatták a magabiztos játékukat. LeSean McCoy sérülése ellenére sorra szerezték a pontokat, miközben a Dolphins támadásait is folyamatosan megállították. Még a 34 éves védőfalember, Kyle Williams is szerzett egy touchdownt, amikor beküldték a támadók közé.

A negyedik negyedben aztán nagyot változott a játék képe, elkezdett felzárkózni a Dolphins, de a nagy különbséget már nem tudták ledolgozni.

A Ravens veresége és a Bills győzelme pedig azt jelentette, hogy

megszakadt a legrégebb óta tartó sorozat: a Buffalo Bills 1999 óta most először jutott be a playoffba.

A városban most valószínűleg kevés, más csapatban játszó játékost emlegetnek annyira pozitív kontextusban, mint a Bengals győztes touchdownját összehozó Andy Dalton-Tyler Boyd párost. A Bills játékosai már az öltözőben voltak, amikor véget ért a Ravens meccse, így reagáltak a hírre:

A Bills irányítója, Tyrod Taylor 204 yardot és egy TD-t passzolt, a Dolphinsban pedig ezúttal David Fales kezdett, ő 265 yardig és egy TD-ig jutott, de egy interceptiont is dobott.

Seattle Seahawks – Arizona Cardinals 24-26

Egyszerű volt a forgatókönyv a Seahawks számára: nyerni kell a rájátszáshoz, valamint bízni az Atlanta Falcons vereségében. Az első touchdownt ugyan a vendégek szerezték, a Seahawks játékosa, a villámgyors Tyler Lockett viszont mindjárt a kickoff után válaszolt.

Ezután viszont 13 pontot szerzett a Cardinals, és 20-7-re vezetett a szünetben. A Seahawksnak mindössze 24 támadóyardja volt az első félidőben. A második félidőt viszont touchdownnal kezdték, így máris szoros volt a meccs, sőt, a negyedik negyed elején Russell Wilson másodszor is touchdown-passzt adott Doug Baldwinnak – ezzel a Seahawksnál volt az előny.

A meccsnek viszont még messze nem volt vége. A Cardinals ugyanis egy mezőnygóllal visszavette a vezetést. A Seahawksnak is volt esélye, hogy ugyanígy fordítson, Blair Walsh azonban 48 yardról hibázott (a szezonban már nem először).

Russell Wilson hiába tett meg mindent, ma is 221 yardot és két TD-t passzolt, egymaga nem tudta ellensúlyozni a támadósor gyengeségeit. A Cardinalsban Drew Stanton 145 yardot és egy TD-t passzolt, ő egy interceptiont is dobott.

Los Angeles Chargers – Oakland Raiders 30-10

A rájátszáshoz nyerni kellett a hazaiaknak, valamint bízni abban, hogy a Titans és a Bills nem nyer – vagy utóbbi győzelme esetén abban, hogy a Ravens is győz.

Szokatlan módon szerzett vezetést a Chargers: Melvin Gordon elejtette a labdát, de az Keenan Allenhez került, aki be is futott vele az endzone-ba.

Derek Carr és Amari Cooper azonban egy 87 yardos touchdownnal válaszolt erre.

Egy Raiders-mezőnygól után a hazaiak két újabb touchdownt szereztek, így magabiztosan vezettek a szünetben, az előnyüket pedig még növelni is tudták a második félidőben, így simán hozták a győzelmet.

A többi eredmény miatt ez sem volt azonban elég a playoffhoz.

Pedig Philip Rivers nagyszerű meccsen van túl, 387 yardot és három TD-t passzolt. Derek Carr 243 yardig és egy TD-ig jutott, egy interceptiont is dobott.

A meccs után

a Raiders bejelentette: kirúgták a vezetőedzőt, Jack Del Riót.

Utódja egyes hírek az egyik legnépszerűbb tévés szakkommentátor, Jon Gruden lehet.

Tampa Bay Buccaneers – New Orleans Saints 31-24

Bár a playoff-részvétel már biztos volt, de a csoportgyőzelemhez, vagyis a hazai pályához győzni kellett a vendégeknek. Ennek ellenére a hazaiak szerezték az első touchdownt, csakhogy jött egyből az év támadóújonca cím legnagyobb esélyese, Alvin Kamara, egy 106 yardos kickoff-visszahordással.

Sőt, Kamara ezután futással is szerzett egy touchdownt, amivel már a Saints vezetett. Ezután a hazaiak szereztek TD-t, egyenlíteniük viszont nem sikerült, mert az extra pont kimaradt. A második félidő elején pedig azért nem tudták átvenni a vezetést, mert Jameis Winston eladta a labdát a Saints endzone-jánál.

Ami viszont nem ment a támadóknak, azt összehozta a speciális egység: egy punt után a Saints visszahordója elejtette a labdát, amit a Buccaneers játékosai touchdownra vittek vissza.

Persze a Saints sem akart lemondani a csoportelsőségről, így ismét megfordították az állást. De a Buccaneers is szépen akart búcsúzni: végül 9 másodperccel a vége előtt megszerezték a győztes touchdownt.

A Panthers veresége miatt így is a Saints nyerte a csoportot. Drew Brees 245 yarddal és egy TD-vel zárta a meccset, a Buccaneers pedig annak ellenére tudott nyerni, hogy Jameis Winston három interceptiont is dobott, mellette 363 yardig és egy TD-ig jutott.

Pittsburgh Steelers – Cleveland Browns 28-24

Antonio Brown még sérült, Ben Roethlisberger és Le’Veon Bell több más kezdővel együtt pihent – így is a biztos playoff-résztvevő számított Steelers esélyesnek az egész szezonban nyeretlen Browns ellen.

Így is kezdték a meccset, két touchdownnal vezettek, ezután viszont felváltva születtek a pontok, sőt, a második félidőben a Browns egyenlíteni tudott. JuJu Smith-Schuster azonban ismét megmutatta a gyorsaságát: a pontszerzés utáni kickoffot ő is touchdownra vitte vissza.

Ezután pedig már csak egy mezőnygól született, vagyis a tavalyi 1-15 után

a Browns 0-16-tal zárja az idei szezont.

Ennek ellenére úgy tűnik, Hue Jackson vezetőedző megtarthatja állását.

DeShone Kizer 314 yardot és két TD-t passzolt, és ugyan dobott egy interceptiont, de futott is 61 yardot. Landry Jones 239 yardot és egy TD-t passzolt, ő is dobott egy interceptiont. Smith-Schusternek a visszahordott touchdown mellett elkapásokból is volt 143 yardja és egy TD-je.

Philadelphia Eagles – Dallas Cowboys 0-6

Az Eagles már biztosan első kiemelt az NFC-ben, így a meccs leginkább arra volt jó, hogy a Carson Wentz sérülése miatt kezdő Nick Foles még egyet gyakoroljon a társaival.

Több kezdőjátékost azonban pihentetett az Eagles.

Foles-t sem sokáig erőltették: a második negyedben már a harmadik számú irányító, Nate Sudfeld lépett a pályára. Pontok viszont sokáig nem születtek, némi meglepetésre 0-0 volt a meccs a szünetben, sőt, még a harmadik negyed után is – 2007 decembere óta nem volt ilyen a ligában.

A negyedik negyed elején aztán megtört a jég, Dak Prescott passzát Brice Butler váltotta touchdownra, a kimaradt extra pont miatt 6-0-ra vezetett a Cowboys. A meccs végén újabb pontokat szerezhettek volna, de a liga egyik legjobb rúgója, Dan Bailey egy könnyű mezőnygólt is mellé rúgott.

Nick Foles-t 39 yard és egy interception után cserélték le, Nate Sudfeld viszont nem játszott rosszul, 134 yardot passzolt. Dak Prescott 179 yardig és egy TD-ig jutott.

Minnesota Vikings – Chicago Bears 23-10

A meccsnek már csak abból a szempontból volt tétje, hogy a Vikings egy győzelemmel bebiztosíthatta a jövő heti pihenőnapot, illetve a Bearsnél minden bizonnyal ez volt John Fox vezetőedző búcsúmeccse.

A Vikings nem akarta más csapatok kezébe tenni a pihenőnap sorsát: 14 ponttal elhúztak a meccs elején, mindkét touchdownt Latavius Murray szerezte. A Bears is tudott pontokat szerezni, egy trükkös puntvisszahordással.

A második félidőben is biztosan őrizte azonban előnyét a Vikings, így valóban pihenhetnek a jövő héten.

Case Keenum 189 yardot és egy TD-t passzolt, de a győzelemhez az is nagyon kellett, hogy a védők a Bears futóit összesen 30 yardon tartsák. Mitch Trubisky emellé 178 yardot passzolt, így esélyük sem volt a győzelemre a vendégeknek.

Los Angeles Rams – San Francisco 49ers 13-34

Veretlen marad-e Jimmy Garoppolóval a 49ers? Ennek megvolt az esélye, a playoffra gondolva ugyanis a Rams pihentette legjobbjait: nem játszott Jared Goff, Aaron Donald, valamint az a Todd Gurley, aki a korábbi esélyesek (elsősorban Carson Wentz és Antonio Brown) sérülése után idén talán a leginkább megérdemelné az MVP-címet.

Így is kezdődött a meccs, tíz ponttal elhúztak a vendégek, majd mezőnygól-váltás után újabb touchdownt szereztek – vagyis gyakorlatilag az első félidőben eldöntötték a meccset.

Ráadásul a második félidő is hasonló mederben folyt, vagyis Garoppolo újabb győzelemre vezette csapatát – a holtszezonban

valószínűleg hatalmas összegről szóló szerződést írhat majd alá.

Most egyébként 292 yardot és két TD-t passzolt, de két interceptiont is dobott. A Goff helyén játszó Sean Mannion 169 yardig jutott.

New England Patriots – New York Jets 26-6

A Patriots is biztos rájátszás-résztvevő, egy esetleges vereséggel azonban elveszthette volna az első kiemelési pozíciót az AFC-ben. Így aztán biztosra akartak menni a hazaiak és nem pihentették a legjobbjaikat, ennek eredményeképp 21-3-as vezetést szereztek az első félidőben, köszönhetően Dion Lewis két touchdowjának. A második félidőben pedig alig születtek pontok, így a Patriots marad az első kiemelt.

Tom Brady 190 yardot és két TD-t passzolt, de most is elég pontatlan volt, többször rossz labdákat adott az üres elkapóinak is. A Jetsben Bryce Petty 232 yardig jutott. Hiába várták sokan, most sem kapott lehetőséget Christian Hackenberg, egyre inkább kérdés, hogy a fiatal irányító bemutatkozhat-e valaha az NFL-ben.

Denver Broncos – Kansas City Chiefs 24-27

Továbbra sem találja a Broncos az irányítóját, így most Paxton Lynch kezdett, a már biztos playoff-résztvevő Chiefsben pedig Alex Smith pihent, a jövő reménybeli irányítója, Patrick Mahomes kezdett helyette, és nem játszott többek között Tyreek Hill, Travis Kelce, valamint Marcus Peters sem.

Kareem Hunt viszont pályára lépett, és mindjárt az elején futott is egy 35 yardot touchdownt – ez volt egyébként az egyetlen futása a meccsen, utána ő is pihent.

Ezután ugyan fordítottak a hazaiak, de egy újabb touchdownnal a Chiefsnél volt az előny a szünetben. A második félidőben pedig növelni is tudták ezt, a védelem szerzett egy fumble után touchdownt.

A Broncos fel tudott állni 14 pontos hátrányból: a védők és a támadók is szereztek egy-egy TD-t, így sikerült egyenlíteniük. A Chiefs viszont nem hagyta magát: egy utolsó másodperces mezőnygóllal végül megnyerték a meccset.

Patrick Mahomes bemutatkozása közepesre sikerült, 284 yardot passzolt, egy interceptiont dobott. Paxton Lynch 254 yardig és két TD-ig jutott, ő két interceptiont dobott.

Detroit Lions – Green Bay Packers 35-11

Csoportrangadóról volt ugyan szó, valójában azonban semmi tétje nem volt a meccsnek, hiszen mindkét csapat lemaradt a rájátszásról. A Packersnél a sok sérülés miatt ráadásul gyakorlatilag a fél kezdőcsapat hiányzott.

Ennek ellenére a vendégcsapat kezdte jobban a meccset, háromszor is közel jutottak a pontszerzéshez, de kétszer is elvesztették a labdát: a védők egy felpattanó passz után szerencsés interceptiont szereztek, majd egy fumble-t is összeszedtek. Így aztán a Lions 17 pontos előnyt szerzett az első félidőben.

A második félidőben aztán mindkét csapat szerzett TD-ket, egy kétpontos kísérlet során pedig a Lions még trükközött is: az elkapó Golden Tate passzolt, az irányító, Matthew Stafford pedig elkapta a labdát.

Előtte egyébként a Packers is bemutatott hasonlót: ott Randall Cobb passzolt Brett Hundley-nak.

A Lions biztosan őrizte előnyét és nyerte meg a meccset. Matthew Stafford jól játszott, 323 yardot és három TD-t passzolt, Brett Hundley viszont ismét azt igazolta, hogy

csak csereként van jövője az NFL-ben:

172 yard és egy TD mellett két interceptiont dobott. Ezekiel Ansah, a Lions védője pedig a múlt hét után most is három sacket ért el.

New York Giants – Washington Redskins 18-10

Két gyors TD-vel kezdtek a hazaiak a mindkét csapat számára tét nélküli meccsen, az egyik touchdown ráadásul egy 75 yardos futás volt.

Ezután összeszedte magát a Redskins, és öt pontra faragta a hátrányt a szünetben. A második félidőben azonban egyetlen mezőnygól született, amit a Giants szerzett, így végül ők zárták győzelemmel az évet.

Eli Manning 132 yardot és egy TD-t passzolt, de egy interceptiont is dobott, a Giants futója, Orleans Darkwa viszont, hosszú touchdownjának köszönhetően 154 futott yardig jutott. A Redskinsben lehet, hogy utoljára játszó Kirk Cousins nagyon gyenge napot fogott ki, hiába futott egy touchdownt, csak 158 yardot passzolt és három interceptiont is dobott.

Indianapolis Colts – Houston Texans 22-13

Ennek a meccsnek sem volt már tétje, a Texansnál nem is játszott DeAndre Hopkins. Ennek ellenére 13-7-re vezetett a Texans a szünetben, a Colts azonban a harmadik negyedben fordítani tudott, és végül meg is nyerte a meccset.

Egyik irányító sem játszott igazán jól, Jacoby Brissett 114 yardot és egy TD-t, T.J. Yates pedig 137 yardot passzolt, utóbbi egy interceptiont is dobott. Frank Gore viszont 100 yardot futott, és a liga történetének ötödik játékosaként átlépte a 14 ezer futott yardot karrierje során.

Ahogy várható volt, a 4-12-es szezont követően

a Colts vezetőedzőjét, Chuck Paganót a meccs után már ki is rúgták.

Ezzel véget is ért az NFL alapszakasza: jövő hétvégén már a rájátszás kezdődik. Az úgynevezett wild card körben szombaton a Kansas City Chiefs a Tennessee Titanst, a Los Angeles Rams az Atlanta Falcons fogadja, vasárnap pedig Jacksonville Jaguars–Buffalo Bills és New Orleans Saints–Carolina Panthers meccseket rendeznek. A Philadelphia Eagles, a Minnesota Vikings, a New England Patriots és a Pittsburgh Steelers pihenhet a playoff első körében.

Szenteste sem pihentek az NFL-ben

0

Vasárnap van, így szenteste ellenére fordulót rendeztek az NFL-ben: több csapat be is biztosította szereplését a rájátszásban, másoknak viszont fel kellett adniuk ezt a reményt. Azt pedig ideje lenne végre eldönteni, mi számít elkapásnak a ligában – és a múlt hét után ismét a New England Patriotsot segítette egy vitatott ítélet.

A hét meccse: Dallas Cowboys – Seattle Seahawks 12-21

Igazi ki-ki meccset játszott egymással a két csapat: előre tudták ugyanis, hogy a vesztesnek elszállnak a playoff-reményei. A Cowboyst segítette, hogy hatmeccses eltiltása után visszatérhetett Ezekiel Elliott.

Némi meglepetésre az első negyedben pont nélkül maradtak a csapatok, végül a második negyed elején a Cowboys szerezte meg egy mezőnygóllal a vezetést, amit hamarosan meg is dupláztak, miközben a Seahawks támadói alig tudtak haladni. A védők azonban kisegítették őket: kiszedték Dez Bryant kezéből a labdát, a hibát pedig touchdownnal büntették.

Ezután még volt ideje egy mezőnygólra a Cowboysnak, a második félidő elején viszont jött az újabb nagy hiba: Dak Prescott eladta a labdát, amiből touchdownt szerzett a Seahawks.

https://twitter.com/NFL/status/945070040558198784

Egy újabb mezőnygóllal közelebb férkőzött a Cowboys – a Seahawks támadói pedig, leginkább a támadófal gyenge teljesítménye miatt, továbbra sem nagyon tudtak hozzátenni a meccshez.

A Cowboys elkapója, Dez Bryant viszont előbb pozitív, majd újra negatív hős lett. Előbb óriási bravúrral kapta el Dak Prescott menekülés közben eldobott passzát:

Majd egy könnyű labda felpattant a kezéről, és a védők szerezték meg:

Ezt a hibát pedig ismét touchdownnal büntette a Seahawks, már a negyedik negyed elején. A Cowboys persze nem adta fel, újabb mezőnygólkísérlettel egy labdabirtoklásnyira csökkenthették volna a különbséget – az ötödik próbálkozását azonban Dan Bailey kihagyta.

2:50-nel a vége előtt visszakapta a labdát a Cowboys, de pontot már nem tudtak szerezni, a vereség pedig azt jelenti, hogy

a Cowboys biztosan nem lesz ott a rájátszásban.

Egyik irányító sem játszott jól: a rendkívül gyenge támadófal mögött Russell Wilson mindössze 93 yardot passzolt, de ebbe is belefért két TD. Emellett 29 yardot futott is – a legtöbbet a csapatból, a Seahawks ugyanis összesen 169 támadóyardot tudott összehozni.

Dak Prescottnak ugyan több passzolt yardja volt, 182, ő viszont kétszer eladta a labdát. A visszatérő Elliott 97 futott és 21 elkapott yarddal zárta a meccset.

New Orleans Saints – Atlanta Falcons 23-13

Csoportrangadó két, a rájátszásért hajtó csapat között – ez már önmagában komoly izgalmakat ígért. A Saints idén elsősorban két remek futójára, Mark Ingramre és az újonc Alvin Kamarára támaszkodik, de a védelem is meglepően jó. A Falcons támadójátéka feljavult a szezon eleji gyengélkedés óta, de a tavalyi formától még messze vannak.

Ez látszott aztán ezen a meccsen is, az első félidőben ugyanis csak a hazaiak szereztek pontokat, két mezőnygól után Ted Ginn 54 yardos touchdown-elkapása már 13-0-s Saints-előnyt jelentett. Közben az év védőújonca cím legnagyobb esélyese, Marshon Lattimore egészen elképesztő módon szerzett interceptiont.

És bár a harmadik negyedben egy mezőnygóllal megszerezte első pontjait a Falcons, Mark Ingram futása már 17 pontos előnyt jelentett. A végén ugyan még közelebb tudtak zárkózni a vendégek, de a Saints győzelmét már nem fenyegette veszély. Ez azt is jelenti, hogy

2013 után ismét szerepelhet a Saints a rájátszásban.

A győzelmükhöz az is kellett, hogy jól állítsák meg a futásokat – volt, hogy a gólvonalnál okoztak fumble-t. Így Julio Jonesnak hiába volt újabb nagy meccse, 149 elkapott yarddal.

Matt Ryan 288, Drew Brees 239 yardig jutott, mindkét irányító egy TD-t passzolt és egyszer adta el a labdát.

Tennessee Titans – Los Angeles Rams 23-27

Mindkét csapat a rájátszásért hajt, de a Rams van jobb helyzetben, a múlt heti, seattle-i erődemonstráció azt is bebizonyította, hogy jobb formában vannak, mint az elmúlt hetekben visszaeső Titans. Ugyanakkor a Ramsben idén már nem játszhat a liga egyik legjobb rúgója, Greg Zuerlein.

A meccs már-már a szokásos módon kezdődött, az egyre inkább az MVP-cím egyik legnagyobb esélyesévé váló Todd Gurley touchdownjával. Ezután azonban egy mezőnygóllal és egy, a védelem által szerzett TD-vel (egy fumble-t vittek vissza) fordított a Titans. Csakhogy jött megint Gurley: 80 yardot futott Jared Goff passzával.

Egy mezőnygóllal ki tudott egyenlíteni a Titans, a harmadik negyedben pedig mindkét csapat szerzett egy-egy touchdownt. Egy újabb mezőnygóllal még a hazaiak vezettek ezután, de Cooper Kupp bravúros elkapásával megnyerte a Rams a meccset – ez azt jelenti, hogy

2004 után jutottak ismét a playoffba.

Gurley ismét szenzációs volt, 118 yardot futott, elkapásokkal pedig 158 yardot és 2 TD-t szerzett. De remekül játszott Jared Goff is: 301 yardig és négy TD-ig jutott. A Titans irányítója, Marcus Mariota 275 yardot passzolt, egyszer eladta a labdát.

A Rams új rúgója, Sam Flicken sem volt az igazi: egy mezőnygólt és egy extra pontot is kihagyott.

San Francisco 49ers – Jacksonville Jaguars 44-33

A Jimmy Garoppolóval feltámadó 49ers a szezon egyik legérdekesebb csapatát fogadta: a Jaguars védelme félelmetes, és az utóbbi hetekben a már leírt irányító, Blake Bortles is kifejezetten jól játszott, pedig sorra dőltek ki sérülés miatt az elkapói.

A meccsen aztán meglepően indult: az első negyedben 10-0-ra elhúzott a 49ers, sőt, egy felpattanó labda után interceptiont szerzett a védelem, amit TD-re vittek vissza. 17 ponttal vezethettek volna, csakhogy az extra pontot nem csak blokkolták a védők, hanem vissza is vitték – ez két pontot jelentett a Jaguarsnak.

https://twitter.com/Jaguars/status/945051235198963712

Ez mintha fordulópontot jelentett volna: két TD-vel kiegyenlítettek a vendégek – a másodikhoz óriási mázlira is szükségük volt.

A második félidőben egy mezőnygóllal már a Jaguars vezetett, de egy bravúros interception után egy TD-vel újra a hazaiaknál volt az előny.

A negyedik negyedben pedig egy újabb TD-vel növelte is előnyét a 49ers, majd Bortles újabb interceptionje után el is döntötték a meccset, bár a Jaguars még őrült hajrát produkált a végén: szereztek egy touchdownt, sikeres volt a kétpontos kísérlet, majd az onside kick, újabb TD-t szereztek – az extra pont viszont kimaradt, és a második onside kick sem sikerült. Sőt, ezután még a 49ers szerzett újabb touchdownt.

A Jaguars meglepő veresége azt mutatja, hogy a playoffra azért alaposan fel kellene rázni a csapatot. A 49ersnél viszont Jimmy Garoppolo érkezése óta teljesen megfordult a világ: amióta ő a kezdő, negyedik meccsüket nyerték meg zsinórban.

Garoppolo 242 yardot és két TD-t passzolt, dobott egy interceptiont, de volt egy futott touchdownja is. Blake Bortles viszont a rosszabb énjét mutatta: ugyan passzolt 382 yardot és két TD-t, de három interceptiont is dobott.

New England Patriots – Buffalo Bills 37-16

A múlt heti, vitatható körülmények között elért győzelem után a Patriots már biztos rájátszás-résztvevő, amire még a Billsnek is van esélye. Külön érdekesség volt, hogy a két csapat előző meccse után a Patriots tight endjét, Rob Gronkowskit eltiltották egy alattomos ütés miatt.

Sokáig jól tartotta magát a vendégcsapat, a második negyedben Tom Brady interceptionjét touchdownra vitték vissza a védők.

https://twitter.com/NFL/status/945004170041421824

Erre ugyan válaszolt a Patriots, de így is döntetlen volt az állás a szünetben – ehhez viszont az is kellett, hogy

a múlt hét után megint kisegítették a Patriotsot a bírók,

egymás után két touchdownt is elvettek a vendégektől, főleg a második volt érthetetlen – Kelvin Benjamin birtokolta a labdát és mindkét lába a földön volt. Egyre többen és egyre hangosabban követelnek egyértelmű szabályokat arról, hogy mi is számít elkapásnak az NFL-ben.

A harmadik negyedben egy mezőnygóllal ugyan ismét vezetett a Bills, innentől kezdve azonban csak a Patriots szerzett pontot, elsősorban a nagyszerű napot kifogó futónak, Dion Lewisnak köszönhetően. Ő végül 129 yardot és egy TD-t futott, és volt egy elkapott touchdownja is – mindkét TD-t a negyedik negyedben szerezte.

Tom Brady 224 yardot és két TD-t passzolt, egyszer adta el a labdát – egymás után ötödik meccsén dobott interceptiont, ilyen 15 éve nem történt vele. Tyrod Taylor 281 passzolt yardig jutott.

Kansas City Chiefs – Miami Dolphins 29-13

A múlt heti győzelemmel nagyon lépett a csoportgyőzelem felé a Chiefs, a Dolphinsnak pedig halvány reménye még van a rájátszásra, de ehhez két győzelem mellett más meccsek kedvező alakulására is szükségük van.

Ez a remény hamar elszállt: az elő félidőben még úgy, ahogy tartani tudta magát a Dolphins, többek között Jakeem Grant 65 yardot touchdownja miatt, de már ekkor is vezetett a Chiefs.

A második félidőben pedig már csak a hazaiak szereztek pontot, három mezőnygólt, amivel biztosan nyerték a meccset – és ezzel a csoportot is, vagyis ott vannak a rájátszásban.

A Chiefs irányítója, Alex Smith 304 yardot és egy TD-t passzolt, míg Jay Cutler 286 yardig és ugyancsak egy TD-ig jutott.

Carolina Panthers – Tampa Bay Buccaneers 22-19

Egy győzelemmel a Panthers bebiztosíthatta playoff-részvételét, a Buccaneersnek erre már nincs esélye, hétfőn így is megnehezítették a Falcons dolgát, most viszont több sérültet is nélkülözniük kellett.

Ezzel együtt ismét kiderült, hogy a korábbi eredményektől függetlenül egy csoportmeccs mindig lehet izgalmas. Mezőnygólváltások után egy egyre szokatlanabb pontszerzést is láthattak a nézők: a Panthers kickoff-visszahordásból ért el touchdownt.

https://twitter.com/NFL/status/945010148371599360

Ezután viszont a Buccaneers megfordította a meccset – de a Panthers természetesen nem adta fel, és az utolsó percben egy touchdownnal ők nyertek.

A Buccaneers irányítója, Jameis Winston 367 yardot és egy TD-t passzolt, Cam Newton 160 yard mellett egy interceptiont dobott, de neki volt 52 futott yardja, és a végén ő futotta a győztes touchdownt is.

Cincinnati Bengals – Detroit Lions 26-17

A hazai csapat már biztosan nem juthat be a playoffba, a vendégek még igen, de ehhez mindkét hátralevő meccsüket meg kell nyerni. Ennek megfelelően is kezdték a meccset, Eric Ebron 33 yardos touchdownjával vezettek is, a Bengals azonban fel tudott zárkózni.

A második félidőben pedig jött a meglepetés, a Bengals előbb megfordította az állást, majd hiába szerzett a Lions újabb touchdownt, a hazaiak két mezőnygóllal bebiztosították győzelmüket, ami azt jelenti, hogy

a Lions búcsúzhat a rájátszástól.

Matthew Stafford, a Lions irányítója 203 yardot és egy TD-t passzolt, volt egy interceptionje is. Andy Dalton 238 yardig és egy TD-ig jutott, ő is egyszer adta el a labdát. Kiemelkedő meccse volt viszont a Bengals futójának, Giovani Bernardnak: 116 futott yardja és egy touchdownja mellé elkapásokkal is szerzett 52 yardot. Meg kell említeni a Lions védőjét, Ezekiel Ansah-t, aki három sacket is elért.

New York Jets – Los Angeles Chargers 7-14

Az utolsó esélyét próbálta megragadni a Chargers, egy győzelemmel ugyanis még maradhatott esélyük a playoffra. Esélyeiket viszont csökkentette, hogy az első számú tight end, Hunter Henry sérültlistára került és idén már nem játszhat.

Ennek ellenére sikerült az utolsó szalmaszálba belekapaszkodni, és megnyerték a kevés pontot hozó meccset. Ahhoz viszont, hogy valóban ott legyenek a playoffban, nem csak nekik kell nyerniük a jövő héten,

több más meccsen is kedvező eredményre lesz szükségük.

A Chargers irányítója, Philip Rivers 290 yardot és egy TD-t passzolt, míg Bryce Petty ismét igazolta, hogy nem ő jelenti a Jets jövőjét: sok pontatlan dobással mindössze 119 yardot passzolt, egyszer eladta a labdát.

Washington Redskins – Denver Broncos 27-11

Egyik csapatnak sincs már esélye a rájátszásra, így a meccs leginkább a jövő szempontjából volt érdekes – például, hogy megtalálja-e végre irányítóját a Broncos.

A meccs láttán nem tűnik, hogy ez Brock Osweiler lenne. Ugyan a Broncos szerzett egy mezőnygólt az elején – utána viszont egészen a végéig csak a Redskins szerzett pontokat, így végül biztosan meg is nyerték a meccset.

Osweiler 193 yardot passzolt, egyszer eladta a labdát és egy fumble-t is elvesztett, Kirk Cousins pedig 299 yardig és három TD-ig jutott, de egy interceptiont ő is dobott.

Chicago Bears – Cleveland Browns 20-3

Az utolsó előtti esély a nyeretlen Brownsnak, hogy legalább egy győzelmet szerezzen a szezonban – a tavalyiban is egyetlen győzelem jött össze, pont egy évvel ezelőtt. Most viszont hamar eldőlt, hogy erre nem lesz esélyük: a támadók alig tudtak haladni, az egész meccsen egy mezőnygólt tudtak rúgni, a Bears pedig három touchdownt is szerzett, ebből kettőt a futó, Jordan Howard.

A vereség azt is jelenti, hogy

ismét a Browns választhat majd először a drafton.

A Bears irányítója, Mitch Trubisky 193 yardot passzolt, DeShone Kizer pedig 182 yardig jutott, de ő két interceptiont is dobott.

Arizona Cardinals – New York Giants 23-0

A két, sérülésektől sújtott csapat meccsén végig a hazaiak vezettek, a Giantsnek esélye sem volt, még pontot sem tudtak szerezni. A Cardinals viszont mezőnygólokat és touchdownokat is elért, pedig a hazai támadósorban is voltak hibák.

Az irányító, Drew Stanton például 209 yardot és két TD-t passzolt, de két interceptiont is dobott. Eli Manning 263 yardig jutott, ő is kétszer adta el a labdát, és még egy fumble-t is elvesztett, amit ráadásul touchdownra vittek vissza a védők. A Giantsnek a futások sem mentek: összesen 43 yardot értek el a földön.

A meccsen a liga egyik legjobb elkapója, Larry Fitzgerald azt is megmutatta, hogy passzolni is tud:

A forduló első meccsein, szombaton a Baltimore Ravens az Indianapolis Coltsot, a Minnesota Vikings a Green Bay Packerst verte. Hétfőn a Houston Texans fogadja a Pittsburgh Steelerst, a Philadelphia Eagles pedig az Oakland Raiderst.

Mínusz 12 fokban játszottak az NFL-ben

0

A Green Bay Packers fogadta ebben a hidegben a Minnesota Vikings csapatát, de a rengeteg sérült miatt esélyük sem volt. Az NFL 16. játékhetének másik szombati meccsén a Baltimore Ravens nyert az Indianapolis Colts ellen.

Green Bay Packers – Minnesota Vikings 0-16

A Vikings már biztosan megnyerte a csoportot, az Atlanta Falcons hétfői győzelmével pedig az is eldőlt, hogy 2008 után először a Packers nem lesz ott a rájátszásban. Így aztán a csapat úgy döntött, hogy a kulcscsonttörése után nem teljesen felépült szupersztár,

Aaron Rodgers, bár visszatért a múlt héten, de a szezonban már nem lép pályára.

De nem játszott a múlt héten brutálisan kiütött Davante Adams sem, és a védelemből is nagyon fontos játékosok hiányoztak – passzsiettető és cornerback sem nagyon maradt a csapatban a meccsre, amelyet mínusz 12 fokos hidegben kezdtek el.

https://www.instagram.com/p/BdEgEoSjxvb/

Aztán az első játékban jött az újabb sérülés, az amúgy is hiányos hazai támadófalban, így aztán a Vikings 10 ponttal elhúzott az első negyedben – bár Stefon Diggs elkapásánál vitatható volt, hogy birtokolta-e a labdát, amíg még a pályán belül volt. Sok volt a punt, közben pedig

sorra jöttek az újabb sérülések

a hazai csapat támadóinál, ráadásul a második negyed végén az addig jól játszó Brett Hundley eladta a labdát a Vikings endzone-jánál. Némi meglepetésre a Packers védői (főleg a védőfal jó játéka miatt) is folyamatosan megállították a vendégtámadókat, így 10-0 volt az állás a szünetben.

A második félidőben is hasonlóan folytatódott a játék, Hundley dolgát az sem segítette, hogy elkapói többször elejtették a pontos passzait is, ugyanakkor az élete első NFL-meccsét játszó Michael Clark bemutatott egy bravúros elkapást is.

Közben egy mezőnygóllal növelte előnyét a Vikings, a Packers ezért agresszíven próbált játszani, negyedik kísérleteknek is nekimentek, sikertelenül, igaz, ehhez az is kellett, hogy egy hosszú passznál

egy egyértelmű szabálytalanságot nem fújtak le a bírók.

Egy újabb mezőnygóllal pedig a Vikings be is állította a végeredményt: a Packers másodszor maradt idén pont nélkül hazai pályán.

Brett Hundley 130 yardot passzolt, két interceptiont dobott (mindkettőt Harrison Smith kapta el), 48 futott yardja is volt. Case Keenum sem játszott jól, 139 passzolt yardot és egy TD-t hozott össze.

Baltimore Ravens – Indianapolis Colts 23-16

A rájátszásért küzd még a Ravens, és a saját kezükben van sorsuk: ha megnyerik utolsó két meccsüket, ott lesznek a playoffban. A Coltsnak erre már semmi esélye nincs, ők leginkább abban bíznak, hogy jövőre Andrew Luck egészségesen tér vissza, és a csapatot is sikerül megerősíteni a holtszezonban.

Mezőnygóllal kezdett a Ravens, amire hasonlóképp válaszolhatott volna a Colts, de a próbálkozást blokkolták. Így aztán a második negyed elején Michael Campanaro elkapásával már tíz ponttal vezetettek a hazaiak. Erre viszont jött a válasz: Frank Gore repült be az endzone-ba.

https://twitter.com/NFL/status/944694652199829504

A Ravens újabb mezőnygólt tudott rúgni, és a Coltsnak is maradt ideje egy kísérletre – Adam Vinatieri 60 yardos próbálkozása azonban rövidre sikerült.

Így viszont Justin Tucker újabb mezőnygóljával már két labdabirtoklásnyira nőtt a különbség a második félidő elején – nem sokáig, ugyanis Vinatieri a nagy szél és az eső ellenére berúgta a következő két kísérletét.

A negyedik negyedben viszont megint nem tudták megállítani a védők a Ravens támadását, Maxx Williams elkapása után ismét tíz pontra nőtt a hazaiak előnye.

Négy és fél perccel a vége előtt a Colts újabb mezőnygóllal csökkentette a különbséget, utána pedig megállították a Ravens támadóit, ráadásul a puntot is sikerült blokkolni. Csakhogy a Ravens is jól védekezett – igaz,

ehhez az is kellett, hogy az utolsó passznál a bírók ne fújjanak le egy szabálytalanságot.

Joe Flacco végül 237 yarddal és két TD-vel, Jacoby Brissett pedig 215 yarddal és egy TD-vel zárta a meccset.

Újabb csapat tett nagy lépést a rájátszás felé

0

Az Atlanta Falcons 24-21-re nyert a Tampa Bay Buccaneers otthonában, amivel egyre közelebb kerül a rájátszáshoz.

Az NFL 15. játékhetének utolsó meccsén az volt a tét az Atlanta Falcons számára, hogy egy győzelemmel nagy lépést tegyenek a rájátszás felé, amire ugyan a Tampa Bay Buccaneersnek már nincs esélye, de egy győzelemmel csökkenthették volna a Falcons playoff-esélyeit – és

egy csoportrangadón ez sem elhanyagolható szempont.

Viszont a hazaiaktól sérülés miatt hiányzott a legjobb védők közül három: Gerald McCoy, Lavonte David és Vernon Hargreaves.

Puntokkal kezdődött a meccs, majd a Falcons kihasználta a védők nagy hibáját (rossz csere miatt eggyel kevesebben voltak a pályán), és egy Matt Ryan-Justin Hardy összjáték után megszerezték a vezetést. Erre viszont hamar jött a válasz: Jameis Winston passza után O.J. Howard verte meg a védőket.

Különös módon szerezte vissza a vezetést a Falcons: Devonta Freeman beugrott ugyan az endzone-ba, de közben kiesett a kezéből a labda – az volt a szerencséje, hogy csapattársa, Levine Toilolo vetődött rá.

Szépen haladt előre a Buccaneers is, annak ellenére, hogy sorra dőltek ki fontos játékosok sérülés miatt. Az endzone közelében viszont a védők kiszedték Peyton Barber kezéből a labdát – a hibát egy 57 yardos mezőnygóllal büntette a Falcons, és 17-7-re vezetett is a szünetben.

A második negyed első pontjait a hazaiak szerezték: korábban Mike Evans kétszer is szabálytalankodott, amikor Winston hosszú passzt dobott felé, most viszont két védő mellett is elkapta a labdát.

Az egyre több sérült ellenére a Buccaneers védői mezőnygól-kísérleten tudták tartani a vendégeket, amit ráadásul blokkoltak is – maradt a három pontos különbség.

A sérülések miatt azonban egyre kisebb ellenállást tudtak a hazaiak kifejteni,

a negyedik negyedben Freeman futásával növelte előnyét a Falcons.

https://twitter.com/NFL/status/942970513634324480

A szezonbeli legjobb játékát mutató Jameis Winston még megtalálta Adam Humphriest az endzone-ban, sőt, egy perccel a vége előtt a Buccaneers visszakapta a labdát, Winston újabb pontos passzaival el is jutottak egy mezőnygól-kísérletig, az 54 yardos próbálkozás azonban kimaradt, 24-21-re nyert a Falcons.

Így Winston hiába játszott nagyszerűen, pedig 299 yardot és 3 TD-t passzolt. Matt Ryan 212 yardig és egy TD-ig jutott. Futásokkal egyébként 200 yard fölé jutott a Falcons, Devonta Freeman pedig 126 futott mellé 68 elkapott yardot is szerzett – és óriási szerencséje volt, mert mindkét fumble-jét egy csapattársa szedte össze.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK