Újabb rekordok dőltek az NFL rájátszásában

0
907

Soha nem volt még annyi punt egy playoff-meccsen, mint a Jacksonville Jaguars és a Buffalo Bills találkozóján, vagyis a várakozásoknak megfelelően a védelmek remekeltek, végül 10-3-ra nyert a labdára jobban vigyázó hazai csapat. A másik vasárnapi meccsen a fénykorát idéző Drew Brees nagyszerű játékával a New Orleans Saints a Carolina Pantherst verte egy, az utolsó másodpercekig izgalmas meccsen. Itt a két rúgó állított be rekordot.

Jacksonville Jaguars – Buffalo Bills 10-3

Gyakorlatilag az alapszakasz utolsó másodperceiben, a Cincinnati Bengals Baltimore Ravens felett aratott győzelmének köszönhetően jutott 18 év után ismét a rájátszásba a Buffalo Bills – nem kis meglepetésre, hiszen a szezon elején minden arról szólt náluk, hogy ezt az évet az újjáépítésre szánják. Többek között elküldték a védőfalember Marcel Dareust is, akit épp a Jaguarsszal cseréltek el.

A hazai csapat sem mostanában járt a playoffban, 2007 óta most először jutottak be, elsősorban a liga egyik legjobb védelmének köszönhetően. Az utolsó két meccsen azonban kikaptak, így ismét előjöttek azok a kérdések, hogy vajon Blake Bortles helyett nem kellene-e egy jobb irányító.

Előzetesen a védelmek csatájára lehetett számítani, valamint arra, hogy mindkét oldalon a futójáték dominál majd.

A Billsben felépült sérüléséből a legjobb támadójátékos, LeSean McCoy, a védelemben pedig ott volt az egész liga egyik legjobb újonc védője, Tre’Davious White. A Jaguars védelme olyan jó volt idén, hogy nehéz bárkit kiemelni, de a falember Calais Campbell esélyes lehet az év védőjátékosa díjra. A támadók közül az újonc futóra, Leonard Fournette-re volt érdemes figyelni.

A meccs a várakozásoknak megfelelően kezdődött, mindkét csapat védelme jól állt a lábán, egymás után jöttek a puntok. Az első negyedben egyik csapatnak se volt egyetlen olyan játéka sem, amelyet az ellenfél térfelén indíthattak volna. A Bills taktikája egyértelmű volt: minél jobban limitálni Fournette-et, így nagy terhet helyezni Bortles-re.

A meccs hetedik drive-ja hozott némi változást: Tyrod Taylor passzába Myles Jack beleütött, Aaron Colvin pedig némi szerencsével szerzett egy interceptiont.

A Jaguars támadói azonban ezzel sem tudtak mit kezdeni – jött az újabb punt. A Bills játékosai viszont hamar túltették magukat a hibán, a támadófal jól védte meg Tyrod Taylort, futásokkal is tudtak haladni – amikor kellett, maga Taylor futotta meg a szükséges yardokat. Az endzone-ba ugyan nem tudtak bejutni, és már fel is álltak a mezőnygólhoz, csakhogy egy védő a rúgás előtt bemozdult: a büntetés miatt újra próbálkozhattak a támadók. A következő játéknál viszont ők szabálytalankodtak – így maradt végül a mezőnygól, azaz

a második negyed végén megszülettek a meccs első pontjai.

Egy-egy sikertelen drive után még visszakapta a szünet előtt a Jaguars a labdát, és Bortles két futásának köszönhetően ők is eljutottak mezőnygólig, 3-3 volt az állás a szünetben. Az első félidőben Bortlesnek több futott yardja volt (35), mint passzolt (33).

A második félidő első játékában Bortles majdnem megduplázta passzolt yardjait, utána viszont megint megállították a védők a támadást. De a Billsben is hiába mutatott be McCoy végre egy hosszú futást, az ő drive-juk és punttal zárult.

A hazai támadók viszont kezdték összeszedni magukat, Fournette futásaira építve hosszú drive-ot vezettek. A végén úgy tűnt, hogy egy yardra az endzone-tól megállítják őket a védők – mezőnygól helyett azonban a Jaguars negyedik kísérletre is megpróbálta bevinni a labdát, és Bortles meg is találta Ben Koyacket, vagyis a harmadik negyed végén megszületett a meccs első touchdownja.

A Bills sorozatban 18 olyan meccset veszített el, amikor hátrányban volt a harmadik negyed után. Ráadásul a támadásuk kétszer egymás után ismét punttal zárult, igaz, viszonylag hamar megállították a Jaguars támadásait is.

Három és fél perccel a vége előtt támadhatott újra a Bills az egyenlítésért, de a támadófal hiába védte nagyszerűen Taylort, ahogy szinte az egész meccsen, most is pontatlanok voltak a passzai, így muszáj volt újra puntolni. A Jaguars azonban nem tudta összehozni a győzelmet jelentő first downt, 1:50-nel a vége előtt újra visszakapta a Bills a labdát.

Két pontatlan passz után harmadikra Taylor futni, de a védők úgy vitték a földre, hogy bele is sérült –

ijesztő jelenet volt,

még a Jaguars játékosai is aggódva figyelték, ahogy vizsgálják az irányítót. Taylor végül saját lábán ment le a pályáról, „megúszta” egy agyrázkódással.

A legfontosabb játékra annak a Nathan Petermannek kellett a pályára lépni, aki egy meccsen kezdett a szezonban, az katasztrofálisra sikerült. Most futott egy first downt, majd adott egy jó passzt – utána viszont Jalen Ramsey ellopta a passzát, ezzel a Jaguars megnyerte a meccset. A Billsnél ugyan reklamáltak, hogy földet ért a labda, de a videózás után sem vonták vissza az ítéletet.

A két csapat összesen 17 puntot rúgott,

ez playoff-rekord,

a korábbi csúcs 14 volt.

Tyrod Taylor 134 passzolt yarddal és egy interceptionnel zárta a meccset. Blake Bortles mindössze 87 yardot (és egy TD-t) passzolt, de emellé volt 88 futott yardja is – 30-cal több, mint Fournette-nek. Bortles egy klubrekordot is megdöntött: egyetlen Jaguars-irányító sem futott annyi yardot egy meccsen, mint ő most.

New Orleans Saints – Carolina Panthers 31-26

Két csoportrivális találkozott a forduló utolsó meccsén, vagyis idén már harmadszor került a két csapat egymással szembe – az első két meccset a Saints nyerte. A hazaiaknál a már 38 éves

Drew Breest is elhomályosította a szezonban a remek futópáros,

Mark Ingram és az év támadóújonca cím nagy esélyese, Alvin Kamara. De idén végre a védelem is nagyon jó volt, köszönhetően többek között egy másik újoncnak, Marshon Lattimore-nak, valamint Cameron Jordannek.

A Panthers kicsit felemás szezonon van túl, bravúros győzelmek és furcsa vereségek követték egymást. Itt is főleg a futójáték húzta a csapatot, amelyben nagy szerepe volt Cam Newton irányítónak is: ő futotta a legtöbb yardot a csapatban. Emellett ismét elit teljesítményt nyújtott a védelem vezére, Luke Kuechly is.

Ez a meccs is puntokkal kezdődött, majd egy jó drive végén a Panthers szerezhette volna meg az első pontokat, az alapszakasz egyik legbiztosabb rúgója, Graham Gano azonban mellé rúgta a mezőnygól-kísérletet. Utána viszont Brees hosszú passzával a volt Panthers-játékos Ted Ginn befutott az endzone-ba: ez egy 80 yardos touchdownt jelentett. Ez volt a Saints leghosszabb játéka az egész szezonban, és a leghosszabb, amit a Panthers engedett.

Válaszul megint mezőnygól-kísérletig jutott a vendégcsapat, Gano ezt most berúgta. Nagyon jól működött viszont a Saints passzjátéka, így aztán a Saints újabb TD-t szerzett, ezúttal Josh Hill kapta el Brees passzát. Újabb mezőnygóllal szépített a Panthers, több mint két és fél perc viszont még volt a félidőből, Brees újabb jó passzaival és egy-két bravúros elkapással újabb pontokat is szereztek a hazaiak: a fullback Zach Line futott be az endzone-ba.

A maradék 43 másodperc elég volt arra, hogy a Panthers eljusson egy újabb mezőnygólkísérletig, Gano pedig javítva korábbi hibáját, 58 yardról nagy bravúrral be is rúgta – és

ezzel beállította a playoff-rekordot.

De hiába volt az első félidőben majdnem kétszer annyit a vendégeknél a labda, 21-9-re vezetett a Saints a szünetben.

Brees egy félidő alatt 230 yardot passzolt,

miközben Ingram és Kamara összesen hozott 17 yardot – igaz, a Panthers futás elleni védekezése az egész ligában a legjobbak közé tartozik.

A második félidő első pontjait is a Panthers szerezte, de megint csak mezőnygólig jutottak. Brees pedig ott folytatta, ahol abbahagyta: a támadófal jól védte meg, ő meg pontos passzokat dobált az elkapóinak, akik nehéz helyzetekben is biztosan húzták be a labdát. Egy szabálytalanság miatt a Saints is csak mezőnygólig jutott, de Wil Lutz sem akart lemaradni Ganótól: ő 57 yardról rúgta be.

Ez is rekordot jelentett:

a Super Bowl-korszakban nem volt még olyan, hogy mindkét csapat berúgott volna egy-egy 55 yardnál hosszabb mezőnygólt.

Néhány jó védekezés után a Panthers megint közel került a pontszerzéshez, és ezúttal már sikerült is touchdownt szerezniük: Greg Olsen kapta el Newton passzát.

Egy újabb jó védekezést követően pedig már a vezetésért támadhatott a Panthers – de egy sacknél hatalmas ütést kapott Cam Newton, agyrázkódás-gyanú miatt le kellett mennie a pályáról. Breesnek viszont újabb hosszú passza volt jó, ismét Michael Thomasnak, ami után Alvin Kamara futott két yardról touchdownt.

Némi meglepetésre az orvosi stáb visszaengedte Newtont a pályára, aki gyorsan adott is egy passzt Christian McCaffrey-nek, 56 yardos TD lett a játék vége.

A Panthers védői továbbra is remekül állították meg a futásokat, így a Saints kockázatos játékot vállalt, negyedik kísérletre is nekimentek a félpályánál – csakhogy Drew Brees eladta a labdát. Ezzel egyébként jobban járt a Saints, mint egy sima rossz passzal, akkor ugyanis a játék kiindulópontjáról jöhetett volna a Panthers, így viszont a labdaszerzés helyéről.

És most már náluk is jött a bravúros elkapás, Kaelin Claytől, majd egy (elég véleményes) védőszabálytalanság – 20 yardról jöhetett négy próbálkozással a Panthers.

Elsőre Newtont megütötték passz közben, centiken múlt, hogy nem adta el a labdát. A következő játékban Cameron Jordan két emberen is átküzdve magát rossz passzra kényszerítette Newtont. Harmadikra sem sikerült elkapni az irányító passzát, negyedikre pedig remek védelmi playhívás után sackelték Newtont, és

ezzel a Saints nyerte a meccset.

Drew Brees végül 376 yardot és két TD-t passzolt az egy eladott labda mellett, Michael Thomas pedig szinte mindent elkapva jutott 131 yardig, de Ted Ginn-nek is 115 elkapott yardja volt. Kamara és Ingram végül összesen 45 yardot futott. Cam Newton 349 yardot és két TD-t passzolt, itt Olsen és McCaffrey jutott 100 elkapott yard fölé.

Szombaton a Tennessee Titans nagy hátrányból fordítva nyert 22-21-re a Kansas City Chiefs otthonában,

egy rendkívül szokatlan touchdownnak is köszönhetően,

és idegenben győzött az Atlanta Falcons is a Los Angeles Rams ellen, 26-13-ra. Mindkét meccsről itt olvashat bővebben.

A rájátszás következő fordulójában Minnesota Vikings – New Orleans Saints, Philadelphia Eagles – Atlanta Falcons, New England Patriots – Tennessee Titans és Pittsburgh Steelers – Jacksonville Jaguars meccseket rendeznek majd.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .