Újabb 300 millió forint gurult az Orbán-közeli Nehéz Kőhöz

0
798

Az Együtt szerint Orbán Viktor a magyar emberek arcába hazudott, amikor tagadta, hogy közpénzből gazdagszik családja, és arra szólítják fel Orbán Viktort, hogy számoljon el azzal, mennyi közpénz folyt be családtagjai vállalkozásaiba.

Juhász Péter, az Együtt elnöke szerint a Direkt36 által megszerzett dokumentumok alapján bebizonyosodott, hogy

az egyik Orbán-cég alvállalkozóként vesz részt az egyik legnagyobb jelenleg zajló állami építkezésben, a dél-balatoni vasútfelújításban.

A Nehéz Kő Kft. nevű fuvarozó cég közel 300 millió forinthoz jut ebből a projektből. Az Orbán család cégei alsóbb szinten vettek részt állami projektben, jelenlétük ezért tudott rejtve maradni.

Az Együttnek az a véleményem, hogy ettől a pillanattól kezdve Orbán Viktor nem hazudhat tovább: bár a családja nem jelenik meg közvetlenül a közbeszerzéseken, de rendszerint ott van az azokat megnyerő cégek alvállalkozójaként. Így tehát arról sem hazudhat tovább, hogy közpénzből gazdagszik családja.

A miniszterelnök jól látható módon nem dicsekszik azzal, hogy saját pénztárcájának tekinti a magyar emberek pénzét, beleértve az EU-s támogatásokat is. Újságírói kérdésre egy éve például még azt hazudta, meg van lepődve, hogy azt állítják, van olyan európai uniós projekt, ahol vállalkozóként, fővállalkozóként vagy alvállalkozóként a családjából elindult valaki.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .