Trump húzkodja Kim Dzsongun bajuszát

0
807

Ismét katonai gépeket küldött a Koreai-Félsziget térségébe Donald Trump. Az éjszaka B-1B Lancer típusú amerikai stratégiai bombázók repültek át a félsziget felett, dél-koreai és japán harci gépek kíséretében. A bombázók Guamban szálltak fel, s levegő-föld rakétákkal gyakorlatoztak.

Az újabb katonai gyakorlatról már eleve feszült légkörben született döntés. Észak-Korea nukleáris kísérletei miatt az elmúlt hetekben-hónapokban egyre élesedni látszik a helyzet. Mint a BBC emlékeztet rá, Phenjan az elmúlt időszakban végrehajtotta hatodik nukleáris kísérletét és két rakétát is kilőtt Japán irányában.

A ma éjszakai gyakorlat az Észak-Korea elleni „kiterjesztett elrettentés” program része volt.

Közben az amerikai haditengerészet azt is bejelentette, hogy a hétvégén megérkezett Dél-Koreába a Tucson atomtengeralattjáró.

A gyakorlatot megelőzően Donald Trump amerikai elnök tanácskozást tartott a Nemzetbiztonsági Tanács vezetőivel. A téma az volt, hogyan reagáljanak az észak-koreai fenyegetésekre – jelentette be a Fehér Ház.

Lopott iratok

A szerdai nap történése az is, hogy egy szöuli törvényhozó azt állította: észak-koreai hackerek fontos katonai dokumentumokat loptak Dél-Koreából, olyanokat is, amelyek egy Kim Dzsongun észak-koreai vezér elleni merénylettel kapcsolatos, illetve az USA és Dél-Korea által, háborús vészhelyzetre kidolgozott terveket tartalmazott. A dél-koreai védelmi miniszter nem kommentálta a hírt, Észak-Korea viszont tagadta azt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .